A Mercedes még mindig nem tudja pontosan, hogy mi miatt ment tönkre George Russell motorja Ausztráliában.
A brit versenyző jól kapta el a rajtot Ausztráliában, és egy pár kör erejéig még a versenyt is vezette. Ám a piros zászlós szakasz miatt hátrébb került a hetedik helyre, majd egy motorhiba kapcsán kiesett a versenyből.
Mivel lángok csaptak fel az autó hátuljából, a Mercedes versenyzőjének a boxutca környékén kellett leparkolnia W14-es konstrukcióját. A meghibásodott egységet visszaküldte a csapat Brixworth-be, ám az Auto Motor und Sport szerint nem sikerült rájönniük, hogy mi okozta a problémát.
George Russell – Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas
Nemigen brillírozok a Mercedes-motor megbízhatósága:
Nem csak Russell nézett szembe motorgondokkal az elmúlt három futamon. Lando Norris már az első versenyen komoly problémákkal küszködött. A McLarennek az ott használt erőforrást (belsőégésű motor, turbó, MGU-K, MGU-H) ki kellett dobnia, így a 23 éves pilóta lehet az első, aki a Mercedes-motort használó csapatok közül rajtbüntetést kap. Szaúd-Arábiában Lance Stroll járt pórul, a kanadai versenyzőnek az MGU-H egysége mondta fel a szolgálatot a futamon. Így mind a három versenyen problémába ütközött a német gyártó.
Damon Hill nemrég azt ecsetelte, milyen folyamatokon kell keresztülmennie egy idősebb versenyzőnek, ha érkezik mellé egy fiatalabb és gyorsabb csapattárs.
Lewis Hamilton szerződése idén lejár, de minden bizonnyal a Mercedesnél folytatja tovább a pályafutását. A 8. világbajnoki címet tűzte ki célul. A csapat rendületlenül támogatja, miközben próbálnak visszatérni a győztesek közé. A Red Bull egyelőre verhetetlen a csillagosoknak, viszont a hétszeres világbajnoknak a saját csapattársát is szemmel kell tartania.
George Russell tavaly csatlakozott az Ezüst Nyilakhoz. 2022-ben egyedül ő ünnepelhetett a Mercedes színeiben a dobogó tetején, sőt még az egyéni listát is jobb pozícióban zárta mint világbajnok csapattársa. Az első három futam után is erős teljesítményt nyújtott. Ausztráliában a balszerencse, és egy motorhiba fosztotta meg a dobogós helyezéstől, pedig még a futamot is vezette a fiatal.
Hill viszont rávilágított arra, hogy Hamiltonnak komolyan kell vennie a fiatalok teljesítményét. Ugyan neki nem kell megdolgoznia a csapatban az elismerésért, ám Russell munkája idővel széttörheti a berögződéseket.
„Versenyképesnek kell lenned, ugyanakkor figyelned kell a felemelkedő erőkre és birodalmakra. George-nak még keményen kell dolgoznia azért, hogy a csapat megbecsült tagja legyen, és ezt is teszi. Lewis esetében viszont tudják mire számítsanak. Tisztában vannak azzal, ha újra lesz esélye, akkor csúcsformában lesz és ismét rendkívüli teljesítményre lesz képes. George is képes lenne erre, de neki még bizonyítania kell. Lewis nagyon jól ismeri ezt a helyzetet. Azt gondolhatja: ‘hagyom, hogy George végezze a kimerítő munkát’. A GPDA elnökeként egy plusz teher került George vállára. Lewis stratégiája az, hogy elkerüli a zavaró tényezőket, és szakít időt a pihenésre. Még Valtteri Bottas oldalán is lazán kezelte a szezonkezdeteket. Hagyja, hogy a dolgok kibontakozzanak. Végül mikor meglát egy lehetőséget, a gázra lép, és eltűnik a messzeségben.” – magyarázta Hill az F1 Nation legújabb podcast epizódjában.
Lewis Hamilton, George Russell – Fotó: Mercedes AMG Petronas
1996 világbajnoka szerint Russell a kora miatt előnyt élvez, míg Hamiltont a gyorsasága lassan el is hagyhatja.
„Emlékszem, én 20 évesen teszteltem egy motort, és szinte körbe repültem vele a pályát. Ahogy öregebb leszel, és ahogy voltak már baleseteid, a fejed azt mondja: ‘körültekintőbbnek kell lenned’. George szupergyors, és élvezi a pályafutásának korai szakaszát. Nem tudom, hogy Lewis beismerte-e már azt, hogy nem tudja ezzel felvenni a versenyt. Ha még nem tett meg, akkor előbb-utóbb meg fogja tenni. Lehetséges, hogy az ösztönös gyorsasága kezd megkopni, és elhagyja őt. Ugyanakkor ezek a srácok nem fogják elveszíteni azt, amihez eddig értettek, csak már nehezebben tudják előcsalogatni a teljesítményt. A fiatal srácok gyorsan fellángolnak, de kiszámíthatatlanok lehetnek. George is tesz időnként valami meggondolatlanságot. Lewisnak is voltak ilyen pillanatai. Viszont ő sokkal megbizhatóbb. Kevésbé hajlamosabb a bukásra és a hibákra a többieknél.”
Zak Brown szerint előkerültek a csontvázak a szekrényből Daniel Ricciardo rossz teljesítménye kapcsán a McLarennél.
Az ausztrál versenyzőnek érvényes szerződése volt a csapattal, ám a wokingiak mégis úgy döntöttek, hogy idő előtt vállnak meg tőle. Még a nagy összegű kompenzációt is kifizették annak érdekében, hogy elváljanak az útjaik.
Oscar Piastriérkezett a csapatba, ám az alakulat a tavalyi szezonkezdésénél is gyengébb startot produkált. Látványos változtatásokat eszközölt ezután a papaya színű istálló. James Keytechnikai igazgatótól búcsút vettek, a Ferraritól elhozták David Sanchezt (csak januárban állhat munkába), míg az Aston Martintól Mariano Alperint csábították el.
Ugyanakkor a vezérigazgató szerint a háttérben már tavaly elindult valami. Az első dominót az ausztrál döntötte le, ám a körülötte kialakult dráma el is vonta a sajtó figyelmét a megújulásról.
„2022-ben némi fékproblémával kezdtük a tesztidőszakot, de az autó rendben volt. Utána jöttek az egyik versenyzőnkkel kapcsolatos problémáink, ami el is vonta a figyelmet a többi folyamatról. Viszont én a felszín alatt nem voltam elégedett az autó fejlesztésének ütemtervével. Ez a tavalyi év második felére vonatkozik. Láthatjuk, hogy bizonyos istállók hol kezdték az évet, és milyen pozícióban fejezték be azt. Miközben azt is megnézhetjük, nekünk meddig sikerült elérnünk.” – magyarázta az amerikai vezető.
Will Joseph, Lando Norris, Andreas Seidl és José Manuel López – Fotó: McLaren
Seidl távozása nagy hullámot vetett:
Brown elmondta, meglepte őket Andreas Seidl eligazolása, viszont a német távozása csak felgyorsította a már mozgásban lévő folyamatokat.
„El kezdtünk beszélgetni, majd az év végén volt egy elég komoly változás a csapatvezetői székben. Ez lehetőséget adott arra, hogy agresszívebben folytassuk a munkát, és dolgozzunk össze Andreával (Stella). Megkértem őt arra, hogy nézze át a csapatot és a struktúránkat, és ő pontosan ezt is tette. Az a tény, hogy már évek óta velünk van és nem a nulláról kezdte, sokat segített. Végül egy olyan modellel állt elő, ami a belső munkánkat segíti, és van értelme a számunkra. Ezeket a terveket kezdte el megvalósítani. Így azok a bejelentések már egy ideje tervben voltak, csak a véletlenül műve az, hogy a gyenge szezonkezdés idejére estek.”
Felipe Massa szerint a Mercedes és a Ferrari is javulhatott volna annyit, mint az Aston Martin, ám ők a büszkeségükre hallgattak.
A brazil ex-versenyző nem lepődött meg azon, hogy egykori csapattársa az idei szezon egyik legnagyobb szenzációja. Három futamból háromszor állhatott dobogóra Fernando Alonso, sőt a csapattal már a 33. győzelme felé masíroznának.
Massa elmondta, a spanyolnak csak egy jó autó kellett arra, hogy megvillanjon, és ezt a kanadai-brit csapat meg is tudta adni neki:
„Mindannyian tudjuk milyen erős. Ha megfelelő autó van alatta, akkor ugyanolyan gyors lesz, mint amikor világbajnokságot nyert. Ő az egyik leghosszabb ideje versenyző pilóta, és az eredményekkel együtt nő az éhsége a folytatásra. Fernando volt az a csapattárs, aki ellen a legnehezebb volt küzdeni.” – nyilatkozta a La Gazetta dello Sportnaka brazil.
Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team
Emiatt javult sokat az Aston Martin:
A tavalyi eredményeikhez képest hatalmas ugrást hajtottak végre a „zöldek”. Lawrence Stroll rengeteg erőforrást fektetett az új struktúra kiépítésébe, sőt tehetséges szakembereket is elcsábított a nagycsapatoktól. Massa úgy véli, amiatt sikerült ekkorát ugrania a csapatnak, mert készek voltak az „új koncepciók” felé nyitni.
„Néhány évvel ezelőtt még úgy nézett ki az autójuk, mint a Mercedesé. Változtak a szabályok, így őket már nem érte meg lemásolni. Ezért elmentek a Red Bullhoz, és szereztek maguknak onnan egy technikai igazgatót. Ő (Dan Fallows) és a csapata pedig megépítette ezt az autót. Jól csinálták. A Mercedes, a Ferrari és a McLaren azért nem csinálják ezt, mert a presztízsüket féltik, és csak a saját udvarok előtt söprögetnek. Ám anno a Red Bull is úgy kezdte, hogy elvitte egy nagycsapattól Adrian Neweyt.”
Az Aston Martin nagyon boldog amiatt, hogy a Mercedes ügyfélcsapata lehet.
A kanadai-brit csapat autója némileg hasonlít a tavalyi Red Bullhoz, amire már Christian Horner és Sergio Pérez is utalt. A Bikák nevetve megjegyezték, hogy három Red Bull is állt már dobogón, sőt, „elégedetten” figyelték milyen jól muzsikál idén is a 2022-es konstrukciójuk. Mindaddig a Mercedesnek a „zöldek” versenygépépnek hátsó része ismerős.
Már az Aston Martin elődje (Racing Point) is a csillagosokkal működött együtt, 2020-ban a jól szereplő istállót támadták is az ellenfelek a hatékony konstrukció miatt. Az év elején a nem listázott alkatrészek közé került a fékhűtésre szolgáló megoldás, így a 2019-es tervezetet már nem használhatta legálisan a csapat attól az évtől.Büntetést is kaptak érte, míg a Renault minden verseny után a stewardokhoz fordult, mivel a Racing Point használhatta a megoldást.
Mike Krack – Fotó: Aston Martin F1 Team
Az Ezüst Nyilak és az Aston Martin kapcsolata viszont azóta is töretlen. Mike Krack az ausztrál versenyhétvége során elmondta, nagyon elégedettek a Mercedesszel, ám azt még nem tudja, meddig vásárolják majd tőlük az alkatrészeket.
„Ezt a következő években kell megvizsgálnunk. Milyen alkatrészeket veszünk? Jelenleg elég sokfélét és sokat. Át kell vizsgálnunk a struktúránkat és a helyzetünket. Ugyanakkor nagyon elégedettek vagyunk azzal, amink van. Kiváló szolgáltatást kapunk. Így tehát minden rendben van, nem kell túlságosan görcsölnünk ezen.”
A rajongók az elmúlt napokban felbuzdultak, így egyre többen írják alá azt a petíciót, amiben Lewis Hamiltonnak követelik a 2021-es világbajnoki címet.
Lassan nem telik el úgy egy hónap, hogy ne kerüljön ismét szóba az ominózus 2021-es Abu Dhabi Nagydíj. Micheal Masi vitatható döntése miatt (a lekörözött versenyzők csak egy része előzhette meg a Safety Car-t) Max Verstappen az utolsó körben előzte meg riválisát, így végül ő ünnepelhetett a nap végén.
A Mercedes fellebbezett, ám a stewardok nem hagyták jóvá a kérelmüket. Ezek után a Fellebbviteli Bírósághoz fordultak, majd később meggondolták magukat és visszavonták a panaszukat.
A rajongók viszont nem engedték el ezt a történetet.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy egy brit szurkoló által létrehozott kérelem milyen népszerűségnek örvend. Nemrég viszont megduplázódott az aláírók száma.
Daniil Kvyat ismét feltűnik majd a együléses versenyautók környezetében, sőt hamarosan tesztelni is fog.
Az orosz versenyző Forma-1-es álmai nem úgy sikerültek, ahogy azt korábban eltervezte. A Toro Rossónál jó teljesítményt nyújtott, majd mikor Sebastian Vettel elhagyta a Red Bullt, a helyére ülhetett.
Ám Daniel Ricciardo mellett nem brillírozott a 28 éves pilóta. 2016-ban, mikor még tavasszal rendezték meg az Orosz Nagydíjat, kétszeres is belement hátulról a Ferrariban versenyző négyszeres világbajnokba. Ott fogyott el Helmut Marko türelme, így Kvyat mehetett vissza a Toro Rossóba, míg Spanyolországban már Max Verstappen vezette a másik Red Bullt.
Daniil Kvyat – Fotó: Mark Sutton/Getty Images/ Red Bull Content Pool
2020 után tűnt el a versenyző az F1-es radarról. Azóta egykori kedvese kapcsán merül fel a neve, ugyanis lányát, Penelopét a holland kétszeres világbajnok neveli Kelly Piquet-vel. LMP-2-es autókat vezetett az évek alatt Kvyat,majd az állampolgársága miatt esett el lehetőségektől.
A hónap végén viszont újra együléses autóba ülhet, hiszen a Formula E-ben szereplő NIO 333 ajánlott tesztelési lehetőséget az orosznak. A 28 éves pilóta Berlinben viheti el pár körre a konstrukciót. Ha Kvyat beválik a csapatnál, akkor a következő szezonban az FE-ben térhet vissza.
Tom Clarkson, a hivatalos sajtótájékoztatók házigazdája úgy véli, Max Verstappen kegyetlenebb, mint Lewis Hamilton vagy Charles Leclerc. A szakértő szerint a holland azért versenyez, hogy „tönkre tegye az ellenfeleit”.
2021-ben, egy vitatható szezonzáróután szerezte meg a 25 éves pilóta az első bajnoki címét. Tavaly év elején még úgy tűnt, hogy a Ferrari is beleszólhat a küzdelembe, ám év közben a vörösök lemaradtak, míg a Red Bull teljesen átvette a bajnokság felett az uralmat. 2023-ban eddig három futamot teljesített a mezőny, és mind a három alkalommal a Bikák egyik pilótája nyert.
Clarkson az F1 Nation legújabb adásában azt ecsetelt, hogy még sosem látott olyan versenyzőt, aki annyira nyerni akart volna, mint Verstappen.
„Milyen tulajdonságokkal rendelkezik? Nos, elképesztően gyors, nem igaz? Ez adott. Viszont még sosem találkoztam olyan versenyzővel, aki ennyire éhes lett volna a sikerre.” – kezdte a brit.
Max Verstappen – Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool
Damon Hill szerint Jos Verstappen győzni akaró magatartása és nevelése is közrejátszott abban, hogy Max ennyire nyerni akarjon:
„A jelenségének az egyik fontos összetevője a sikerre való éhség. Más szóval, égető vágyat érez arra, hogy nyerjen és versenyképes legyen. Ez a tulajdonság kulcsfontosságú. Hasonló Senna, Schumacher vagy más olyan srácok gondolkodásmódjához, akik sokat nyertek a sportban. Viszont van benne egyfajta könyörtelenség is. A legtöbb ember nehezen szimpatizál ezzel, mivel a normál esetben ez önzőségnek számít, és nem vonzó. Viszont a sportban ez a megfelelő gondolkodásmód. A cél itt nem az, hogy jól teljesítsünk, hanem az, hogy nyerni tudjunk. Nem a szép játékot jutalmazzák. Ez a hozzáállás Verstappenben megvan. Honnan jött ez? Biztos vagyok abban, hogy az édesanyja is hozzásegítette, hiszen sikeres gokartos hölgy volt. Viszont Jos, aki maga is Forma-1-es versenyző volt, gondoskodott arról, hogy a fia ne szórakozásból csinálja ezt, és ne vegye félvállról a dolgokat. Ha a Forma-1-be akarsz szerepelni, akkor nyerned kell, vagy minden áron akarnod kell a győzelmet.” – tette hozzá 1996 világbajnoka.
Verstappen tönkre akarja tenni a társait?
Clarkson nem hagyta annyiban dolgot, szerinte Verstappen még Hamiltonnál is „kegyetlenebb.”
„Ő nem csak nyerni akar. Tönkre akarja tenni a körülötte lévő embereket, a legközelebbi versenytársait, és ez Szaúd-Arábiában szépen meg is mutatkozott. A 15. helyről rajtolt, briliáns versenyt futott, és a második helyen ért célba. Mégis csalódott volt a futam után, azzal a szöveggel jött: ‘nem azért vagyok itt, hogy második legyek’. Mások ezt az eredményt nagyszerűnek könyvelték volna el. Nézzük meg Pérezt, az elmúlt futamon a boxutcából rajtolt, feljött az ötödik helyre és boldog volt emiatt. Én nem tudom azt elképzelni, hogy Max valaha is örülne egy ötödik helynek. Az ő mentalitása emiatt egyedülálló. Igen, Lewis Hamilton is nagyon versengő, ahogy Charles Leclerc is, de Maxben ott van az a könyörtelenség, ami a többiekben nincs meg. Amíg a Red Bull versenyképes, ő nyer, ilyen a fickó hozzáállása. Ha ránézek Maxre, a gyengeség leghalványabb jelét sem látom. Minél többet nézem őt, annál jobban emlékeztet Fernando Alonsóra. Így nem lep meg, mikor egymást dicsérik a média előtt.”
Lando Norris szerint Oscar Piastri máris keményebb ellenfél, mint Daniel Ricciardo.
Az idősebbik ausztrál 2021-ben csatlakozott a wokingi istállóhoz, ám a két éves periódusa alatt nem tudott megbarátkozni az autóval. Ugyan Monzában futamot tudott nyerni, ám azon az eredményen túl nem tudott villantani az ausztrál versenyző.
Ugyan a McLaren idei konstrukciója gyengébb, mint az elmúlt évek autói, mégis a 23 éves brit szerint újonc csapattársa jobban teljesít elődjeinél. Norris úgy véli, „Piastri jobban megdolgoztatja a pénzéért”, miközben a kettőjük kibontakozó versengése a csapatot is előrébb viheti.
„Őszintén szólva, nagyon jól teljesít. Jól kezeli a nyomást, szerintem ez az egyik erőssége. Nyugodt, kontrollált és gyors, sok olyan tulajdonsága van, amire szükségünk lehet. Engem is jobban megdolgoztat, mint az eddig csapattársaim. Ez a McLarennek is kedvez.” – magyaráztaNorris.
Frédéric Vassuer szerint túl enyhe büntetést kapott tavaly a Red Bull a túlköltekezés miatt.
Az osztrák istálló 2021-ben lépte túl a költségvetési keret összegét, és sértették meg a leadási procedúrát. A Bikák először úgy vélték, minden rendben van a beadott papírjaikkal, ám később kiderült, hogy a catering szolgáltatások és a szabadságok kifizetése mentén csúsztak meg.
Így szankciókkal sújtotta őket az FIA. A pénzbüntetés mellett kevesebb időt tölthetnek idén a szélcsatornában. Az ellenfelek az utóbbi tétel miatt úgy vélték, hogy nem lesz akkora előnye majd a Red Bullnak. Ám az első versenyek alapján még erősebb lett az osztrák istálló, mint tavaly.
Max Verstappen – Fotó: Quinn Rooney/Getty Images/Red Bull Content Pool
A Ferrari csapatfőnöke nem akarja elvenni ellenfele érdemeit, viszont a kiszabott büntetést túl alacsonynak találja.
„Azt nem akarom mondani, hogy nem végeztek jó munkát. Őszintén úgy gondolom, hogy jól dolgoztak az autójukkal. Nem próbálok kifogásokat keresni, nem erről van szó. Ám, ha azt kérdezik tőlem, hogy túl enyhe volt-e a büntetés, akkor azt kell mondanom, hogy igen. Szerintem ez nem volt büntetés, nagyon enyhén szankcionálták őket. Ha azt nézzük, hogy az aerodinamika terén kevesebb, mint egy másodpercet javulunk majd a szezon során, akkor a 10%-os büntetés egy tized veszteséget jelent. Ráadásul ez lineárisan történik, még ennél is kevesebb lehet. Azt a pénzt meg másra is el lehet költeni. Így számomra a büntetés marginális. Ráadásul, ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a szezon elején előnyben vagy, mert többet költöttél az előző évben… Ám ezzel nem azt akarom állítani, hogy nem végeztek jó munkát, mert ez nem így van” – magyaráztaVasseur.