Szerző: Csonka Nikolett

  • Hoppá! Ricciardo női mosdóban járt, Räikkönen megszólta emiatt

    Hoppá! Ricciardo női mosdóban járt, Räikkönen megszólta emiatt

    Daniel Ricciardo egy ausztrál rádióadásban emlékezett vissza arra, hogy Kimi Räikkönen megszólta, mikor a női mosdóból jött ki.

    Az ausztrál versenyző tavaly még aktív tagja volt a mezőnynek, idén viszont a Red Bull teszt – és tartalékversenyzőjeként több szabadidővel rendelkezhet. Az Ausztrál Nagydíj után szülővárosába, Perth-be látogatott, ahol a helyi rádiónak egy mókás történetet mesélt.

    Ricciardo kihangsúlyozta, hogy a versenyek előtt mindig nagy a tömeg a mosdók körül, és általában a férfi részlegen áll a sor. A futam előtt tanácsos minden versenyzőnek meglátogatni az illemhelyet, hiszen a másfél órás verseny alatt nemigen lesz erre alkalmuk.

    „Nem szeretnéd ezt az autóban csinálni. A biztonsági öv túl szoros, és bizonyos részeken nyomják az embert, így nem valami szórakoztató. Próbáltam nemrég üvegbe csinálni, de nem működött. Általában mindenki sorban áll az illemhelyénél, és nincs sok idő.”

    Az ausztrál pilóta viszont már elég korán kiszúrta magának a „szürke-zónát”. A női mosdónál nem állt sor, így a 34 éves versenyző cselekedésre szánta el magát.

    „Egy női és egy férfi részleg volt, én meg úgy voltam vele: ‘ha menni kell, hát menni kell’. Így bementem a női mosdóba, és mikor kijöttem, pont Kimi Räikkönnel találkoztam. Valami olyasmit mondott, hogy az ‘összes nő itt van’, vagy hasonló. Tulajdonképpen azzal akart ugratni, hogy nő vagyok. Akkor még elég új voltam, és ahogyan mondta… ő nem igazán beszélt senkivel, így én magamra vettem. Egy nap majd megmutatom neked, hogy férfi vagyok.” – mesélte nevetve az ausztrál.

  • A Liberty Media tiszta vizet öntött a pohárba az F1 eladásával kapcsolatban

    A Liberty Media tiszta vizet öntött a pohárba az F1 eladásával kapcsolatban

    Greg Maffei, a Liberty Media vezérigazgatója elárulta mik a tervei a vállalatnak a Forma-1-gyel kapcsolatban.

    Korábban olyan hírek röppentek fel, hogy Szaúd-Arábia szívesen megvenné a sportágat a jelenlegi tulajdonosoktól. Sajtóinformációk szerint 20 milliárd dollárt ajánlottak a száguldó cirkusz kereskedelmi jogaiért a Liberty Mediának.

    Mohammed Ben Sulayem a Twitteren reagált a hírekre januárban. Az FIA elnöke hevesen elutasította az eladás gondolatát is, és az árat eltúlzottnak vélte. Ám az egykori versenyző véleményét a sportág és a Liberty Media nem fogadta jól. A Forma-1 hivatalos levelet küldött Ben Sulayemnek, amiben felvilágosították, hogy nincs joga meghatározni adott esetben kinek a tulajdonába kerül az F1. A sportág kereskedelmi jogairól csakis a Liberty Media dönthet.

    Jeddah Corniche Circuit, Szaúd-Arábia
    Jeddah-i pálya Szaúd-Arábiában – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ám nemrég Abdulaziz bin Turki Al Faisa herceg elárulta, ők is csak a sajtóból értesültek erről az ajánlatételről.

    „Én ezt csupán spekulációnak tartom, de az ügy mégis nagy port kavart.” – magyarázta a sportminiszterként tevékenykedő herceg.

    Maffei megerősítette, hogy eszük ágában sincs eladni az F1-et.

    „A tőzsde jelenlegi helyzetét megfigyelve, teljesen valószínűtlennek tartom, hogy az eladás mellett döntünk. Annak csak negatív hatásai lennének számunkra, és a részvényeseink számára is. Vicces ez az ügy, mert olyan hírekkel is találkoztam, hogy már az árról is tárgyaltunk. Ám a valóságban ezek a megbeszélések nem történtek meg.”

    Már az új Concorde Egyezményre gyűjti az erőt az F1:

    A Forma-1 sokkal fontosabb feladat előtt áll. Újra tárgyalnia kell a csapatokkal a kereskedelmi jogok utáni bevételről. A jelenlegi Concorde Egyezmény 2025 végén járnak le, így az azutáni időszakról kell vitázniuk a feleknek.

    „A meghozott döntéseknek köszönhetően pénzügyi szempontból is életképesek vagyunk. Ez a vállalat hozzáadott értékét is növeli. Ezt a csapatok is elismerik. Így, mikor eljön az idő ismét leülünk. Szerintem az alakulatok is megfogják érteni, hogy mi a helyes stratégia mindannyiunk számára.” – tette hozzá Stefano Domenicali.

  • A Ferrari akar megszabadulni Sainztól? – Marko elmondta, mennyi erre az esély

    A Ferrari akar megszabadulni Sainztól? – Marko elmondta, mennyi erre az esély

    Helmut Marko is reagált a Carlos Sainzcal kapcsolatos legújabb pletykákra.

    A spanyol versenyző szerződése 2024 végén jár le, csakúgy, mint csapattársáé, Charles Leclerc-é. A 28 éves versenyző  2021-ben csatlakozott a vörösökhöz, míg tavaly megszerezte első futamgyőzelmét is a Scuderiával.

    Ugyanakkor a Ferrari sikertelensége a versenyzőket is frusztrálja. 2022-ben még bajnokesélyesként indult a csapat, idén viszont már az Aston Martin és a Mercedes is eléjük ugrott. Emiatt a szakértők egy része úgy véli, hogy a két pilóta más alternatívákat kezdett el keresni magának.

    Míg Leclerc-t a Mercedesszel hozták szóba, addig Sainz neve az Audi kapcsán merült fel. A spanyol viszont bosszúsan tagadta a feltételezéseket és kijelentette, hogy maradni akar a vörösöknél.

    Ám a spanyol El Nacional nemrég megfordította a kártyákat. A lap szerint a Ferrari akar megszabadulni Sainztól, mivel elegük van a folytonos kifogásaiból a teljesítményét illetően.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A Red Bull tanácsadója viszont nem hisz ebben a feltételezésben.

    „Manapság már bárki bármit feltehet az internetre, már rég nem lehet megfelelően ellenőrizni ezeket. Miért búcsúzna el a Ferrari Carlostól? Ennek semi értelme. A Ferrarinak más gondjai is vannak, mint Sainz miatt aggódni” – nyilatkozta Marko az F1-insider.com-nak.

    A német médium szerint Leclerc az, aki nagyobb fejtörést okoz Maranellóban. A monacói versenyző állítólag már nem bízik a csapatban, így szívesen tovább állna. Leclerc-nek 2024 végéig szerződése van a Ferrarival, ám egy kilépési záradékkal előbb szabadulhatna ebből a „házasságból”.

    „Manapság ez gyakori dolog. Általában az szerepel ezekben a kitételekben, hogy a szezon egy bizonyos pontjáig – legtöbbször nyár végéig – a versenyzőnek egy bizonyos számú pontot kell megszereznie. Ha ez nem történik meg, mindkét félnek lehetősége van a szerződés felbontására. A mi Sebastian Vettelünk emiatt tudott olyan könnyen a Ferrarihoz igazolni 2015-ben” – tette hozzá Marko.

     

  • Leclerc világbajnok ellenfele helyét nézte ki magának?

    Leclerc világbajnok ellenfele helyét nézte ki magának?

    Az olasz sajtó egyik bennfentes képviselője szerint nyílt titok, hogy Charles Leclerc melyik csapathoz szeretne eligazolni.

    A monacói versenyző bizakodva várta a szezont, de rögtön az első futamon szembesülnie kellett azzal, hogy idén nem számít bajnokesélyesnek. A 25 éves versenyző a második fordulóra már rajtbüntetést is kapott, míg Ausztráliában a rajt után esett ki.

    Leclerc frusztrációja egyre növekszik, így Leo Turrini szerint az eligazolás gondolata mozgatja. Az olasz szakíró kihangsúlyozta, a Ferrari pilótája már kapcsolatba is lépett a csapattal.

    „Leclerc szerződése 2024-ben jár le, és az, hogy a Mercedesszel tárgyal, nyílt titok. Mindenki tisztában van ezzel Maranellótól az Indiai-óceánig. Eddigi pályafutása során Charles világklasszis megmozdulásokat produkált. Ő az első, aki tisztában van azzal, hogy az ideje milyen gyorsan fogy. ”

    Lewis Hamilton, Charles Leclerc
    Lewis Hamilton és Charles Leclerc – Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas
    Mi lesz Lewis Hamiltonnal?

    A brit versenyző többször hangoztatta, hogy nem akar elszakadni a Mercedestől, így a 2023-ban lejáró szerződését is meghosszabbítaná. Sőt, a 8. világbajnoki címét a csillagosokkal szeretné abszolválni.

    Ám Turrini szerint Leclerc „bekopogása” az Ezüst Nyilakban is elindíthat valamit.

    Korábban már többször pletykálták, hogy Hamilton és a Ferrari kölcsönösen egymás után érdeklődik. Ám komoly megállapodás sosem született.

    „Egy biztos, Hamilton sosem állt közel a vörös csapathoz. Montezemolo gondolt rá, mikor csalódott Alonsóban, de akkor Lewis már a Mercedesszel állapodott meg. Sosem volt szó semmilyen egyességről, soha.”

    A Ferrari jelenlegi elnökét nagyon is érdekli a hétszeres világbajnok. John Elkann megpróbálta átcsábítani az olaszokhoz a 38 éves pilótát 2019-ben, ám Hamilton nagyon elégedett volt a Mercedesnél.

  • Az olasz sajtó szerint támadásba lendült a Ferrari, aminek a Red Bull látta kárát

    Az olasz sajtó szerint támadásba lendült a Ferrari, aminek a Red Bull látta kárát

    A Ferrari akcióba lendült, és a saját technikai részlegének „felrázásához” két Red Bullos mérnököt csábítana át Olaszországba.

    Míg a Scuderia tavaly még bajnokesélyesként kezdte az évet, addig idén már az Aston Martin és a Mercedes is jobb eredményeket pakolt le az asztalra. Az olaszok így jelentős fejlesztéssel készülnek az elkövetkezendő futamokra, viszont már a jövőre is gondolnak.

    Az olasz sajtó szerint meg is kezdték a toborzást, és két kulcsfontosságú mérnököt csábítanak át Milton Keynes-ből Maranellóba. A szóbanforgó szakemberek már 2024-ben csatlakoznak a csapathoz.

    Red Bulllogo
    Red Bull – Fotó: Jo Klausmann/Racingline.hu

    A Forma-1-ben mindig nagy a fluktuáció, hiszen a topcsapatok gyakran környékezik meg egymás szakembereit. Az Aston Martin példája lebeg szinte minden istálló szeme előtt, ugyanis a kanadai-brit csapat az elmúlt két évben komoly „bevásárlókörútra” indult. Így szerezték meg Dan Fallowst is, a Red Bull volt kulcsemberét.

    A Corriere dello Sport írott változata szerint az elmúlt időszakban 30 mérnököt igazolt le a Ferrari.

    „Két Red Bullos mérnökkel most egyeztek meg, akik már befejezték a munkájukat a csapatnál, így 2024-ben állhatnak csak a Ferrari szolgálatába. A nevük azonban még nem ismert, ahogy az sem, mekkora változást tudnának eszközölni. A Cavallino (lovacska, a Ferrari beceneve az olasz sajtóban) az elmúlt három évben 30 mérnököt vett át, köztük olyan szakemberek is vannak, akik korábban a Red Bullt és a Mercedest erősítették.”

  • Leesett a riválisoknak a „20 forintos”, így lehet utolérni a Red Bullt

    Leesett a riválisoknak a „20 forintos”, így lehet utolérni a Red Bullt

    Daniil Kvyat szerint a rivális csapatok lassan kezdik megérteni, hogy egy megoldással lehet a Red Bull közelébe kerülni.

    A Red Bull még erősebben tért vissza 2023-ban, míg a Mercedes és a Ferrari a fejét vakarta a saját teljesítményüket látva. A két nagycsapat azzal a reménnyel kezdte meg a szezont, hogy közelebb került a Bikákhoz, ám végül ennek az ellenkezője történt.

    Mindaddig oldalvízen felevezett hozzájuk az Aston Martin, és megtréfálta a már így is pórul járt csillagosokat és olaszokat. Még a Red Bull is jól szórakozott a zöldeken, hiszen a konstrukciójuk kísértetiesen hasonlít a 2022-es RB18-ra.

    A Lawrence Stroll csapatának bejött a másolás, ugyanis Fernando Alonso mind a három futamon dobogóra állhatott. Addig a Ferrari még a helyes irányt keresi, viszont a Mercedes már megtalálta északot. Az Ezüst Nyilak ugyanis jól szerepeltek Ausztráliában. George Russell vezette is a versenyt, majd motorhiba miatt kiállt, addig Lewis Hamilton a második pozícióban ért célba.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton második lett Ausztráliában – Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    A Ferrari és a Mercedes jelentős fejlesztésekkel készül Bakura, és a következő versenyekre. Az orosz versenyző szerint, ha a két istálló közeledni akar a Red Bull tempójához, akkor az osztrák csapat versenyautójához hasonló konstrukciót kell alkotniuk.

    „Mostanra talán az emberek megértették, hogy egyetlen módja van annak, hogy legyőzzék őket. Le kell másolni az autójukat… Ennyire egyszerű, végre leesett  mindenkinek. Idén biztosan kitart még a dominanciájuk, de talán a következő szezonban már felzárkóznak a többiek. Idén viszont verhetetlenek lesznek. Talán az év végén a fejlesztéseknek köszönhetően közelebb kerülhetnek a Red Bullhoz a többiek, de ők fognak dominálni. A Honda motor is nagyon erős, így mindenük meg van a sikerhez.” – nyilatkozta Kvyat a Track Limits podcast legújabb adásában.

    A Red Bull egykori versenyzőnek meg van a véleménye az idei bajnokságról:

    „Egyszerűen unalmas! Talán akkor lesz érdekesebb, ha a Ferrari és a Mercedes is megérti a játékot, és elkezdik lemásolni a Red Bullt. Akkor még lehet érdekes ez a történet.”

     

  • 8 világbajnoki címet már nem szerez Alonso, de más céljai még vannak

    8 világbajnoki címet már nem szerez Alonso, de más céljai még vannak

    Fernando Alonso úgy tekint magára, mint egy jó borra: minél idősebb, annál „nemesebb” és karakteresebb.

    A 41 éves versenyző úgy gondolja, hogy a kora és a tapasztalat előnyökkel jár, így nem hinné, hogy aggódnia kellene a születési dátuma miatt. A spanyol pilóta jelenleg 358-szor rajtolt el Forma-1-es versenyen, amivel abszolút csúcstartónak számít. Mivel az Aston Martin további évekre szerződtette le a versenyzőt, így ez a szám könnyen elérheti a 400-at is.

    Alonso tisztában van azzal, hogy Michael Schumacher és Lewis Hamilton világbajnoki címeit már nem tudja megközelíteni, de bízik abban, hogy pályafutása alatt más jelentős mérföldköveket még elérhet.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    „8 világbajnoki címet már nem tudok összehozni, hogy megelőzzem Michaelt (Schumacher). Viszont a 400 futamot biztosan elérem. Ám ha egy fiatal versenyző megelőzne az utolsó körben egy fizikailag megterhelő versenyen, akkor azt a kor számlájára írnám. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ez megtörténhet. A kor így előnyt jelent, legfőképp a tapasztalat miatt” – magyarázta a spanyol.

    Alonso kora ellenére a gyorsaságát nem veszítette el, ugyanis az Aston Martin versenyképesebb konstrukciójában ő muzsikál jobban. Ugyan Lance Stroll mentségül felhozhatja a biciklis balesetét, aminek hatása még nem tűnt el teljesen, így az összehasonlításuk nem teljesen mérvadó.

    A 41 éves versenyző viszont három futamból háromszor dobogóra állhatott, és ezt a tendenciát folytatná. Sőt, idén a 33. győzelmét is megszerezné.

     

  • Hoppá! Leclerc mégis kiadhatja a saját dalait?

    Hoppá! Leclerc mégis kiadhatja a saját dalait?

    Charles Leclerc szabadidejében a zongora előtt ül, és zenéket komponál, így egy nap talán ki is adja a műveit.

    A Forma-1 legutóbbi játékos videójában a „csináltad-e már valaha” kérdés került főszerepbe. A monacói versenyző korábban elárulta, hogy mikor ideje van akkor szeret a zongora elé ülni és olykor saját dallamot is megpróbál alkotni.

    Leclerc a zongora mögé menekül a rossz időszakokban

    Ugyanakkor hozzátette, ezeket a műveket nem akarja megmutatni a nagyközönségnek, inkább csak a saját szórakoztatására alkotta meg őket.

    „Most is csinálom (dalszerzés). Viszont nem lesz nyilvános, úgy értem, csak magamnak csinálom. Próbálok dalokat készíteni.”

    A Twitteren az egyik rajongó kiemelte az idézetet a videóból, amire még Leclerc is reagált. A Ferrari versenyzője a következő kommentet fűzte a bejegyzéshez:

    „Ez még változhat.”

  • Verstappen dominanciája szinte senkinek sem jó, de a többi csapat a hibás?

    Verstappen dominanciája szinte senkinek sem jó, de a többi csapat a hibás?

    Honfitársa szerint Max Verstappen dominanciája nem tesz jót a sportnak, így bízik abban, hogy a többiek hamarosan felzárkóznak.

    A holland versenyző a szezonnyitón és a legutóbbi Ausztrál Nagydíj diadalmaskodott, míg Szaúd-Arábiában a 15. helyről a másodikra ért fel. A Red Bull dominanciáját jól mutatja, hogy Verstappen „távollétében” Serigo Pérez vette át a stafétabotot, ugyanis Jeddah-ban a mexikói nyerte a futamot.

    Így mind a három versenyen a Red Bull egyik pilótája nyert, míg a többiek lemondhattak a dicsőséges diadalról.

    A Mercedes eközben azt a teóriát kürtöli szét, hogy a Bikák még ennél is jobbak tudnának lenni, ám szándékosan visszafogják magukat. Mindezt azért teszik, hogy ne törjék meg olyan gyorsan a hatalmukat.

    A többi csapat a hibás?

    Kees van de Grint szerint az ellenfelek lemaradása az egyik kulcspont. A holland úgy véli, hogy nem végeztek elég jól munkát a csapatok, hiszen egy új éra második évében ekkora lemaradást halmoztak fel.

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Ez így elég monoton, és nem is vártam mást. Max Verstappen ennek a nagy nyertese. Ám a dominanciája nem tesz jót a sportnak, viszont nem őt kell hibáztatni. A többieket kell felelősségre vonni. A korábbi kijelentéseim sajnos igazzá váltak. Örülök, ha Verstappen minden futamot megnyer, de én a sportért is rajongok. Jobban szeretnék csatákat látni, és nem azt tudni a szezon felénél, hogy ki lesz a bajnok. Nem az a lényeg, hogy ezzel mit adunk neki, mi csak versenyzést szeretnénk látni. Én mást reméltem, de ahogy most állnak a dolgok… Ő egyre jobb lesz, és az autója is segíti őt ebben. Ahogy korábban is mondtam, nincs, aki megállítsa.”

    A türelem még veszélyesebbé teszi Verstappent?

    Van de Grint úgy véli, a kétszeres világbajnok még versenyzőként fejlődik, így még nehezebb lesz túljárni az eszén.

    „Annyira nyugodt, és nagyon gyors. Ha rosszul mennek a dolgok, akkor ő a következőt gondolja: ‘én úgyis odaérek’. Ezt láthattuk Szaúd-Arábiában is. Normál esetben egy kicsit sietősebb lenne a dolga, de ő nyugodtan hátra dőlhet, miközben arra gondolhat: ‘ még annyi kör van hátra, hogy ezt megcsináljam’. Persze tisztában vagyunk azzal is, hogy ezzel az autóval és DRS-rendszerrel nagyon könnyű előzni.”

  • Hamilton az ellenfelet dicsérte, de azért nem adja fel a küzdelmet

    Hamilton az ellenfelet dicsérte, de azért nem adja fel a küzdelmet

    Lewis Hamilton elismerően nyilatkozott a Red Bullról, a brit versenyző szerint egyekpre lehetetlen utolérni az osztrák istállót.

    A Bikák már tavaly is remekeltek, bár az év elején technikai hibák hátráltatták őket. Mindkét világbajnoki címet sikerült bezsebelniük, és bizakodva várhatták a folytatást. Ugyan a 2021-es túlköltekezés miatt büntetést kaptak, ám annak a hatása nem mutatkozott meg a csapat teljesítményében.

    A Red Bull még erősebb lett idén, és az eddigi három futamon győzni tudott. A hétszeres világbajnok elismerte az ellenfél munkáját. Hamilton hozzátette: ő csak arra vágyik, hogy megnyerje a nyolcadik bajnoki címét, és megelőzze Michael Schumachert, ám a Bikák miatt ezt nehéz lesz abszolválnia.

    Hamilton
    Lewis Hamilton – Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    „Tisztában vagyok azzal, hogy hosszú időbe telhet mire utolérjük őket. Valószínűleg a Red Bull még tovább fog fejlődni a szezon előrehaladtával. Remek csapatuk van, biztos vagyok abban, hogy még több leszorítóerőre fognak szert tenni.” – nyilatkozta  Hamilton.

    A 38 éves versenyző ugyanakkor hozzátette, csak rajtuk múlik, hogy utol tudják-e érni a Red Bullt. Tegnap Toto Wolff bejelentette, hogy James Allison ismét technikai igazgatóként fog harcba szállni az ellenfelekkel. Ez a hír Hamiltont is felvillanyozta.

    „Biztosra kell mennünk a tekintetben, hogy mikor a változásokat végrehajtjuk, már nem lesz túl késő. Valószínűleg az év hátralevő része is kell majd ahhoz, hogy csökkentsük a távolságot és behozzuk a lemaradást.”