Az amerikai CBS News információi szerint a Miami Nagydíj szervezői különféle segélyszervezeteknek adják a versenyhétvége után megmaradt ételeket.
A múlt héten a napfényes Floridába látogatott a Forma-1, így a város megadta a módját az eseménynek. Ám aki a versenyhétvégén akart fogyasztani, annak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia.
Hétfőn, miután már a Forma-1 is visszaindult Európába, a szervezők visszaállították a jól megszokott rendet a városban. Jonathan Cowan, a Grand Prix vezető séfje az amerikai CBS-nek elmondta, nehéz megbecsülni mennyi ételt maradt a verseny után.
Miami Nagydíj – Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool
„Biztosra akartunk menni, hogy mindenkinek jusson elegendő étel és ital a hétvégén. Tavaly 90 ezer font (~ 40823.31 kg) étel maradt meg, míg idén a tapasztalatokat felhasználva finomítottunk ezen. Így 20-30 ezer fontot adományozunk el 2023-ban.”
Szervezők a helyi segélyszervezetek egy részének adják a fennmaradt élelmiszert.
„Nem kell több élelmiszert előállítanunk, csak ami megmaradt azt meg kell mentünk és olyan embereknek kell adnunk, akik rászorulnak. Azzal, hogy az élelmiszereket távol tartjuk a hulladékoktól, a környezetet is óvjuk. A bomló élelmiszer metángázt termel, ami valójában károsabb a CO2-nél.”
Max Verstappen örült annak, hogy az alternatív stratégia mellett döntött és így sikerült megnyernie a futamot.
A holland versenyző a 9. helyről rajtolt vasárnap, ám már a 15. körben a második helyet vette át Fernando Alonsótól. A 25 éves pilóta a keménykeverékkel küzdötte végig a verseny nagy részét, és még így is gyorsabb volt csapattársánál egyes körökben.
A Red Bull tempója megrémítette a mezőnyt, míg a kétszeres világbajnokot feltöltötte.
„Sokkal jobban alakult, mint vártam. Próbáltam megérteni, hogy a szakasz elején és közepén hogyan fognak kitartani a gumik, akkor még nem voltam annyira biztos a dolgomban. Így egy kicsit lassabban is mentem. Ám ezután növeltem a tempón és csökkentettem a lemaradásomat. Így kerültem a boxkiállás után másfél másodperccel Checo (Sergio Pérez) mögé. Egy frissebb keverékkel könnyen ellehetett menni” – foglalta össze a holland.
Max Verstappen – Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool
Nem csak Pérez bánik híresen jól a gumikkal:
A mexikói versenyző az előző években megkapta a gumimágus becenevet, ugyanis nagyon kíméletesen használta a Pirelli abroncsait. Verstappen ugyanakkor nem érti miért emelték ki ezt az emberek, hiszen ő sem gyilkolja a gumikat a futamokon.
„Az emberek ezt mondogatták, ám én sosem értettem, hogy miért. Én is jól bántam mindig a gumikkal, de ez csak kis mozgásteret biztosít. Már az előző években is úgy volt, hogyha finoman bántál az abroncsokkal, akkor bizonyos futamokon ez egy kis előnyt jelentett.”
Verstappen még magabiztosabb lett:
A 25 éves versenyző a 9. helyről nyerte meg a futamot és tovább növelte az előnyét az összetettben. Ugyanakkor egy figyelmeztető lövést is leadott a riválisainak: Verstappen szerint még van a tarsolyában néhány trükk az elkövetkezendő futamokra nézve.
„Mindig megállíthatatlannak érzem magam. Néha másoknak is van jó napjuk, közel kerülhetnek hozzád és megelőzhetnek. Az a fontos, hogy megpróbáljunk mindig közel 100%-os teljesítményt nyújtani. A szombati nap nem volt tökéletes, így összességében a hétvége sem volt az. Ám hosszú még a szezon, és én megpróbálok olyan közel kerülni a tökéletességhez, amennyire csak lehet.”
Fernando Alonso ismét az internet sztárja lett, míg Charles Leclerc nadrágválasztásán nevetett Max Verstappen és Lando Norris.
A spanyol világbajnok jó kedvel versenyez az Aston Martinnál, így viccesebb oldalát is megcsillogtatja a közönségnek. Alonso a Taylor Swifttel kapcsolatos pletykákat is jól fogadta, sőt nagyon okosan felült a marketing vonatra és előnyt kovácsolt a nagy figyelemből.
Legutóbb Miamiban nevetette meg az F1-es közösséget a 41 éves pilóta. A futam után az internetre került egy videó, amin épp Max Verstappen mondja el a verseny során szerzett tapasztalatait. Ám a reflektorfénybe nem a holland került, hanem a háttérben meghúzódó spanyol. A „ketrecben” ugyanis épp a sorára várt Alonso, mikor az egyik fa virágát kezdte el vizsgálgatni és szagolgatni. A jelenet elárasztotta a közösségi médiás felületeket, sőt még Alonso is megosztotta Instagram-oldalán a vicces pillanatot.
A monacói versenyző vasárnap egy olyan nadrágban jelent meg, amit még Lewis Hamilton is megirigyelt volna. Frédéric Vasseur nevetve csak karneváli darabként jellemezte a nadrágot, míg Max Verstappen és Lando Norris a pilótaparádé előtt csodálta meg a kék-fehér mintás szövetet.
A két versenyző nevetve összenézett, mikor megtudta, hogy a monacói alkotta meg a mintát.
Ralf Schumacher szerint Lewis Hamilton forrong amiatt, hogy George Russell jobban teljesít nála Miamiban is.
A Mercedes koncepciója nem sikerült az év elején, így a csapat ismét a megoldásokat keresi. Miamiban nem jól kezdték a hétvégét, de vasárnap az autó „életre kelt”, így mindkét versenyző pontot tudott szerezni.
Ám fiatalabbik brit végzett most is előkelőbb helyen, így a szakértővé vált ex-versenyző szerint a hétszeres világbajnok nem túl boldog emiatt.
„Lewis Hamilton most rendkívül forrong magában. Nincs hozzászokva ahhoz, hogy nem ő nyer. Figyelmet akar, ez látszik a ruházatán is. Miamiban is csapattársa, George Russell mögött végzett. Ez felér egy büntetéssel a számára. A Mercedesnek emelnie kell a tétet, különben nagy bajban lesznek” – nyilatkozta Schumacher.
Lewis Hamilton – Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
A Mercedes keresi a megfelelő utat előre, és reméli, hogy az Imolára tervezett fejlesztések segítenek a problémáik megoldásában. Az egykori német versenyző szerint az Ezüst Nyilak képesek lehetnek egy igazán nagy ugrásra is.
„Akkor derül ki, mennyire veszélyes igazán a Red Bull, mikor Európába ér a mezőny és felkerülnek az autókra a komolyabb fejlesztések. Abban reménykedhetnek a többiek, hogy a Red Bull nem mindenhol tudja majd kihozni a legjobbat az autójából, akkor lehet esélye másoknak is. Az újítások után a Mercedesszel szerintem számolni lehet, a többi csapatban viszont nem bízom annyira. A Mercedes egy teljesen új koncepcióval érkezik Európára. Ha nem javulnak jelentősen, akkor komoly problémákba ütköznek.”
Charles Leclerc második dala hétfőn debütált, ami hasonlóan melankolikus lett, mint az előző szerzeménye.
A monacói versenyző zenei karrierje nemrég indult be, és azóta a különböző platformok toplistáin is szerepel. A művészetét megosztó pilóta így felbátorodva egy újabb darabbal örvendeztette meg a rajongóit.
Az AUS23 (1:1) névre hallgató dal a nehéz kezdetet, a katarzis élményt és a végén a reményt szólaltatja meg, míg a MIA23 (1:2) további húrokat szólaltat meg a szomorúság hangszerein.
Ugyan tegnap jelent csak meg a dal a nagyközönségnek, ám a kompozíció jóval előbb megszületett. A korántsem fényesen alakuló Miami Nagydíj után így nagyon jól illik az érzelmi világ a hétvége eseményeihez.
Leclerc még Bakuban a fejlődést és a jó irányt látta a Ferrarinál, addig Miamiban már tanácstalanul álltak a futam végén Carlos Sainzcal az események előtt. A monacói versenyző elmondta, nem értette autóját, ugyanis az egyik kanyarban alulkormányzott, míg a másikban már túlkormányzottá vált.
Fernando Alonso ismét megragadta az alkalmat, hogy beszóljon a korábbi csapatának és Esteban Oconnak.
A spanyol versenyző reneszánszát éli, ugyanis az Aston Martinnal esélye van arra, hogy a dobogón végezzen. A 41 éves pilóta tisztában van azzal, hogy nem sok éve van már a sportban, így minden megszerzett tudását igyekszik átadni annak, aki kér belőle.
Bakuban a kétszeres világbajnok Lance Strollt instruálta a futamon a fékerő egyensúllyal kapcsolatban. Miamiban Max Verstappen elmondta, ő is kapott hasonló ajánlatot a spanyoltól.
„Olyan vagy, mint egy életvezetési tanácsadó. A legutóbbi versenyen azt tanácsoltad, hogy próbáljam ki a fékezéssel kapcsolatos beállításaidat.” – mondta a futam után Alonsónak nevetve a holland.
A 41 éves pilóta elmondta, miért működik jobban az összhang az Aston Martinban, mint az Alpine-ban. A spanyol szerint Lance Stroll képes csapatban dolgozni, gondolkodni, és megfogadni a tanácsokat, míg Esteban Ocon mindig csak az ellenfelet látja a garázs másik oldalán.
Esteban Ocon – Fotó: Alpine F1 Team
„Lance olyan versenyző, aki csapattársként gondolkodik. Tavaly épp ennek az ellenkezője történt velem. Mindig én voltam a csapattársam elsődleges célpontja, és ez nemigen vitte előre az alakulatot. Motivált voltam, és keményen dolgoztam. Ám a csapat nem mindig hitt a teljesítményben, és abban, hogy jól be tudom állítani az autót. Én nem változtattam azóta semmin, de az Aston Martin mindent megváltoztatott a számomra.” – magyarázta Alonso.
A spanyol kétszeres világbajnok abban reménykedik, hogy a következő lépést is hamarosan megteheti a zöldekkel. Erre Spanyolországban és Monacóban lát némi esélyt.
„A Red Bull szinte megdönthetetlen és mindig nagyon gyors. Talán Monacóban vagy talán Barcelonában lesz lehetőségünk versenyt nyerni.”
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elmondta, kinek a fejéből pattant ki az az ötlet, hogy Max Verstappen a keménykeverékű abroncsokon rajtoljon.
Az időmérő nem sikerült túl jól a holland versenyzőnek. Az első próbálkozásnál belehibázott a körébe, majd javítani már nem tudott, mivel Charles Leclerc ismét a falba tette a Ferrariját. Így a 9. helyről vágott neki a Miami Nagydíjnak a kétszeres világbajnok, és az alternatív stratégiával felvértezve indult neki a mezőnynek.
Verstappen a keménykeverékű abroncsokat szinte a végtelenségig nyúzta, és jó tempót is tudott velük autózni. A kerékcsere után ugyan Sergio Pérez mögé került, ám egy fair csata keretein belül visszaszerezte a holland az első helyet.
Max Verstappen – Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool
A verseny után az osztrák alakulat csapatfőnöke elmondta, ki ragaszkodott ahhoz, hogy a 25 éves pilóta a fehér oldalfalú abroncsokon induljon.
„Max (Vertappen) szerette volna nagyon az alternatív stratégiát. A keménykeverékeken indult, ami a szimulációk tekintetében nem volt olyan gyors, de előnyére vált volna a verseny második felében egy biztonsági autós fázisnál” – nyilatkozta Horner a Total-Motorsport.com-nak.
A Red Bull csapatfőnöke kihangsúlyozta, Verstappen mesterien kezelte a gumikat, így válhatott előnyére az alternatív stratégia.
„A verseny akkor vált izgalmassá, mikor Checo (Sergio Pérez) kiállt kereket cserélni a 20. körben. A következő 22 körben Max a keménykeverékeket nyúzta, és a stopperóra ellen harcolt. Igazán lenyűgöző volt az, hogy néha jobb időt futott a régebbi gumikon, mint Checo. Ott nyerte meg a versenyt.”
A Ferrari 2023-as konstrukciója „nem egyszerű lélek”, viszont Ralf Schumacher szerint máshol is komoly bajok vannak a csapatban.
A Scuderia szemében felcsillant a fény Bakuban, ugyanis Charles Leclerc az időmérőket megnyerte, míg a futamokon a dobogón tudott végezni. Ám Miamiban ismét leáldozott a maranellóiak csillaga. Nehezen boldogultak az autóval, és a helyzetükön a monacói versenyző „falazásai” sem segítettek.
A futam után a két versenyző nézett egymásra értetlenül a konstrukció kapcsán, majd a kamerák előtt megbeszélték mi volt a tapasztalatuk az SF-23-as versenygéppel.
„Beszéltem Carlosszal (Sainz) a verseny után, egyetértettünk abban, hogy az autó elég következetlen a tempó és a kezelhetőség tekintetétben. Az egyik kanyarban alulkormányzott volt, a másikban már túlkormányzott. Nagyon furcsa volt az egész, ezt ellenőriznünk kell” – nyilatkozta a futam után a 25 éves versenyző.
Charles Leclerc – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
A spanyol pilóta egyetértett csapattársával. Sainz szerint az autójuk nem teszi lehetővé, hogy megfelelően támadjanak a versenyen. Ám A német ex-versenyzőből lett szakértő szerint nem olyan rossz az a Ferrari, mint ahogy a pilóták állítják.
„Az autó nem egyszerű, de jobb annál, mint ahogy lefestik. Viszont, az egyik versenyző túl gyorsan vezet a boxban, míg a másik nem tud anélkül befejezni egy gyorskört, hogy ne menne a falba. Engem Frank Williams már rég megdorgált volna. Ez a tendencia nem jó” – foglalta össze Schumacher.
A német Sky szakértője szerint Férdéric Vasseurnek is megvan a szerepe ebben a történetben.
„Sok minden történt már azóta, hogy átvette a vezetést. A legnagyobb problémákat a versenyzőknél látom, nem elég következetesek. Leclerc a hibáival csak azt erősíti meg, hogy nem érett még meg arra, hogy világbajnokságot nyerjen. Sainz pedig le van maradva még Leclerc mögött is. Őszintén szólva, az egész csapat sokkal jobb munkát végez, mint a két versenyzőjük együttvéve.”
Fernando Alonso elismerte, mikor felkereste az Aston Martin, nem igazán hitt a csapat 2023-as terveiben.
Miután Sebastian Vettel a visszavonulásmellett döntött, Lawrence Stroll felkeresete az Alpine-nál versenyző spanyol világbajnokot. A felek elmondása szerint a megállapodást gyorsan megkötötték, így a bejelentésre is hamar sor került. Ugyanakkor a szkeptikus 41 éves pilóta nem igazán bízott a felvázolt tervekben és célokban.
Az elmúlt években az Aston Martin keményen ráfeküdt arra, hogy a jó szakembereket elcsábítsa a rivális csapatoktól. Ezene felül a silverstone-i gárda főhadiszállása jelentős fejlesztéseken ment át, és sikerült a létesítményt is bővíteniük.
Mikor a kanadai-brit csapat szerződést ajánlott Alonsónak, a versenyző felhívta menedzserét és egykori csapatfőnökét, Flavio Briatorét. Az olasz vezető beszélte rá a kétszeres világbajnokot arra, hogy érdemesebb inkább a zöldeket választania, mintsem az Alpine-t. A franciák ugyanis csak egy éves kontraktust akartak ajánlani a 41 éves pilótának, ám Alonso ennél többre vágyott. Így kockázatot vállalt, és az Aston Martinhoz igazolt.
„Nos, nem 100%-osan bíztam minden dologban, amit a csapat még tavaly augusztusban mondott. Flavio (Briatore) viszont nagyon lelkesedett az Aston Martin projektért. Látta a befektetést, és Lawrence (Stroll) vízióját, aki nagyon fontos eleme a csapatunknak. Ha Lawrence egyszer kitűz egy célt maga elé, akkor azt meg is valósítja. Sikerülni fog neki, lehet, hogy 2 évbe, 5 évbe vagy 7 évbe fog telni, de eléri a célját. Így Flavio elég erősen benne volt ebben a tervben” – nyilatkozta a spanyol.
Fernando Alonso és Lance Stroll – Fotó: Aston Martin F1 Team
Úgy tűnik, Alonso jó lóra tett, ugyanis az eddigi 5 versenyből négyszer dobogóra állhatott. Ugyanakkor a kétszeres világbajnok tisztában volt azzal, hogyha az Aston Martinhoz szerződik, akkor a tulajdonos fiával, Lance-szel kell harcolnia. A 41 éves versenyző a szárnyai alá vette az ifjú Strollt, és megpróbál neki segíteni ott, ahol tud.
„Már 12 éve ismerjük egymást Lawrence-el. Lance akkor még gokartozott, mikor először találkoztunk. Én kedvelem őt. Tetszett az a módszere, hogy nincsenek határai. Lawrence-nek van egy tekintélyes vezetői stílusa, a csapatban mindenki az ő vízióját követi. Egy Forma-1-es csapatnál szerintem szükség van egy olyan vezetőre, aki meghatározza az irányt. Én szeretem ezt a csapatot és a szerepemet is az alakulatban. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy mit kell tennem, és el is fogadtam. Én a pályafutásán végén járok. Véleményem szerint az elkövetkezendő 10-15 évben Lance lesz a csapat vezérpilótája. Én amíg itt vagyok, szeretnék segíteni neki és a csapatnak mindenben, amiben csak tudok” -tette hozzá Alonso.
A nemzetközi sajtóorgánumok a Red Bull tempóját, Max Verstappen felzárkózását és gumikezelését éltették.
A holland versenyző csak a 9. helyről kezdhette meg a rajtot, ám már a 15. körben a második helyen autózó Fernando Alonsót előzte meg. A 25 éves pilóta a keménykeverékeket szinte a végtelenségig nyúzta, és jobb tempóra is volt képes velük, mint a frissebb abroncsokon lévő csapattársa. Miamiban nem volt ellenszere senkinek a kétszeres világbajnok ellen, így végül az első helyért járó trófeát Verstappen vitte haza.
A nemzetközi lapok így látták a Miami Nagydíj történéseit:
Marca (Spanyolország):
„Verstappen minden riválist letarolta, és esélyt sem adott Péreznek a válaszadásra. Ugyanakkor a mexikóinak még bőven lesz esélye arra, hogy izgalmassá tegye a Red Bull által uralt bajnokságot.”
Bild (Németország):
„Látványos előzéseket mutatott be Verstappen. Mad Max megtalálta a túrbóját és egy abszolút domináns autó segítségével néhány igazán lélegzetelállító manővert mutatott be. A holland ezzel a bravúros győzelemmel beérte Sebastian Vettelt, aki a Red Bull színeiben 38 elsőséget tudott szerezni.”
L’Équipe (Franciaország):
„Verstappen csak morzsákat hagyott hátra a riválisainak, de legfőképp a csapattársának. Mindaddig a kezdeti szenvedések után végre mindkét Alpine-os versenyző pontot szerzett.”
Sergio Pérez és Max Verstappen – Fotó: Chris Graythen/Getty Images/Red Bull Content Pool
The Sun (Egyesült Királyság):
„Talán az amerikai rajongók, akik első sorban a Drive to Survive miatt szerették meg a sportot, többet reméltek ennél. A sorozatban látott drámákat a Red Bull egyeduralma egy kissé megfojtotta. Az F1-nek talán szüksége lenne egy új intro zenére, amit hírességek írnak. Több dráma kell, ha a sport meg akarja fogni a kontinens lakóit.”
De Limburger (Hollandia):
„Amilyen hangosak voltak a mexikói szurkolók a verseny előtt, olyan visszafogottak lettek a futam után. Most Verstappen szurkolótáborán van a sor, most ők hallattják a hangjukat. Igen szerencsések voltak, ugyanis Verstappen egyik legszebb győzelmét láthatták.
Esto (Mexikó):
„Lehetsz te a legjobb versenyző a jelenlegi Forma-1-ben, de ez nem garantálja azt, hogy a szurkolók szeretni fognak és elfogadnak.”