Szerző: Csonka Nikolett

  • Az egykori csapatfőnök szerint Verstappen lesz a valaha élt legjobb versenyző

    Az egykori csapatfőnök szerint Verstappen lesz a valaha élt legjobb versenyző

    A korábbi csapatvezető úgy véli, Max Verstappen lesz minden idők legjobb versenyzője.

    A holland versenyző idén a harmadik bajnoki címét nyerheti meg. Kihívója csak csapattársa lehet, ám egyelőre a 25 éves pilótának van több pontja. A Red Bull és Verstappen sikerességét kitárgyalva Eddie Jordan és David Coulthard elegyedet beszélgetésbe.

    A Formula for Success podcastban arról beszélgettek, hogy idén is legyőzhetetlen lesz a holland. Az egykori csapatvezető szerint Pérez ugyan jól teljesít, de csapattársán nem tud felülkerekedni.

    „Ugyan ott van még Daniel Ricciardo is, de kizárt, hogy úgy tudná ezt csinálni, mint Checo. Kedveljük Danielt, de amit Checo művel az varázslatos” – foglalta össze gondolatait Jordan.

    Eddie Jordan, racingline
    Eddie Jordan – Fotó: Andreas Kolarik/Red Bull Content Pool

    Az ír vezető ugyanakkor Verstappent is méltatta. Jordan szerint a tehetségét nem csak az apjától örökölte a holland, hanem az édesanyjától is. Sophie Kumpen egy sikeres gokartos karriert tudhat magáénak. Ám amikor 1996-ban hozzáment Jos Vertappenhez feladta a versenyzői álmait.

    „Eleget vacsoráztunk, ebédeltünk és ittunk Maxszel. Ráeszméltünk arra, hogy az édesanyja teljesítménye és gyorsasága is ott lakozik benne. Természetesen Max azt fogja mondani, hogy mindkét szülő inspirálta őt. Az édesanyja nagyon tehetséges gokartos volt. Ha ilyen tehetséges édesanyád van és mellette ott van az apád, aki futamokon indul és pontosan tudja és érti ennek a világnak a buktatóit… és persze ott van Max is, aki nagyon gyors. Én úgy vélem, idővel ő lesz a valaha élt legjobb versenyző.”

  • Egykori csapattársa szerint még mindig Hamilton a mezőny legjobbja

    Egykori csapattársa szerint még mindig Hamilton a mezőny legjobbja

    Valtteri Bottas úgy véli, Lewis Hamilton még mindig kivételes szinten teljesít, így továbbra is ő a mezőny legjobb versenyzője.

    Mikor 2016 végén Nico Rosberg visszavonult,  a Mercedes a Williamstől hozta el finn versenyzőt. 2021-ig versenyzett a 33 éves pilóta Hamilton mellett. Ez idő alatt négy bajnoki címet szerzett a brit, míg Bottas örült, ha a tabella harmadik helyére felfért az összetettben.

    Ám az új érára elváltak az útjaik. A finn versenyző az Alfa Romeónál kötött ki, míg Hamilton megkapta maga mellé George Russellt. 2022-ben nem tudott harcba szállni a bajnoki címért a 38 éves versenyző, és idén sincs a cím várományosai között. Ám egykori csapattársa szerint még mindig Hamilton az etalon a mezőnyben.

    Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
    Valtteri Bottas és Lewis Hamilton – Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    „Még mindig Hamilton a leggyorsabb versenyző! Nos, először is bosszantóan tehetséges. Sokkal keményebben dolgozik, mint ahogy azt az emberek gondolják. A versenyhétvégéken az utolsók között hagyja el a paddockot. Mindig nagy késztetést érez arra, hogy bizonyítson és jó eredményt érjen el. Nagyon jó az alapteljesítménye és következetes is. Ezért is nehéz őt legyőzni. Amikor meg tudtam verni, nyilvánvalóan nagyon jó napom volt” – nyilatkozta Bottas.

  • Twingo és Ferrari után Mercedes – így hajókázott együtt Shakira és Hamilton

    Twingo és Ferrari után Mercedes – így hajókázott együtt Shakira és Hamilton

    A közös vacsora után együtt is hajótkázott Lewis Hamilton és Shakira Miami partjainál.

    Miamiban kész celebdömping árasztotta el a száguldó cirkuszt, ugyanis nagyon sok híresség nézte élőben a futamot. A VIP vendégek között szerepelt a 46 éves Shakira is, aki Tom Cruise mellett Lewis Hamiltonnal is találkozott. A brit versenyző barátságot kötött az énekesnővel. A versenyhétvége után a 38 éves pilóta még Miamiban maradt, ahol is együtt vacsorázott a Ciprianiban Shakirával.

    A The Sun értesülései szerint a vacsorát követő napon az énekesnőt a 16 millió villája előtt vette fel az a hajó, amint a hétszeres világbajnok utazott. Hamilton örömmel fogadta Shakirát a Biscayne-öbölben, majd a társaság kihajózott.

    A brit lap úgy tudja, hogy az énekesnő és a hétszeres világbajnok csupán barátok, akik kihasználták a szabadidejüket egy kis kikapcsolódásra.

    A kolumbiai előadó az év elején felrobbantotta az internetet a legújabb dalával. A válás közepette ugyanis Shakira megénekelte, hogyan cserélte le Gerard Piqué őt a fiatalabb Clara Chiara.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Revista ¡HOLA! (@holacom) által megosztott bejegyzés

  • Váratlan fordulat: Az Alpine kivetette a hálóját Mattia Binottóra

    Váratlan fordulat: Az Alpine kivetette a hálóját Mattia Binottóra

    Sajtóértesülések szerint az Alpine gyorsan meg akar szabadulni Otmar Szafnauertől, így már meg is környékezték Mattia Binottót.

    Nagy reményekkel vágott neki a 2023-as szezonnak is a francia istálló, ám öt futam elteltével még a gyengébben szereplő McLaren is előttük van a konstruktőri listán. A technikai meghibásodások és az autó lassúsága kapcsán lassan le kell mondaniuk arról a tervükről, hogy a három nagycsapat mögött ők vezetik majd a középmezőnyt.

    Forma-1, Alpine, Otmar Szafnauer
    Otmar Szafnauer – Fotó: Alpine F1 Team

    Míg az Aston Martinnak sikerült a tél folyamán előre ugrania, addig az Alpine inkább „visszafejlődött.” Így a pletykák szerint Laurent Rossi szeretne megválnia Otmar Szafnauertől, ugyanis a baklövéseket neki tulajdonítja a vezetőség.

    Binottónak is volt válasza?

    Az olasz formu1a.uno szerint Rossi már fel is kereste Binottót, és megkérte a svájci-olasz vezetőt, hogy csatlakozzon az Alpine-hoz. Ám a Ferrari egykori csapatfőnöke visszautasította az ajánlatot. Így Otmar Szafnauer egy ideig még marad a franciáknál.

  • Olasz sajtó: Ricciardo már az AlphaTaurinál járt, De Vries ultimátumot kapott

    Olasz sajtó: Ricciardo már az AlphaTaurinál járt, De Vries ultimátumot kapott

    Sajtóértesülések szerint Daniel Ricciardo már Olaszországban járt, hogy üléspróbát hajtson végre az AlphaTaurinál.

    Nyck de Vries tavaly Monzában helyettesítette a vakbélműtéten áteső Alex Albont a Williamsben. Teljesítményével azonnal meggyőzte Helmut Markót, így az osztrák vezető nyugodt szívvel engedte el Pierre Gasly kezét. Ám a holland versenyző idén nem brillírozik.

    Ütközések és gyenge teljesítmény övezte első 5 versenyét az AlphaTaurival, így már megjelentek azok a pletykák, mik szerint a csapat kitenné a 28 éves pilóta szűrét. A Red Bull mindig is keményen bánt a versenyzőivel, így aki nem teljesített azt akár év közben is lecserélték. Így járt korábban Daniil Kvyat, Alex Albon és Pierre Gasly is.

    Az olasz Motorsport.com nemrég arról értesült, hogy az ausztrál versenyző már Faenzában járt, és beülhetett az AT04-be. Ugyanakkor Ricciardo szerepeltetése nem szerepel a csapatfőnök tervei között. Franz Tost inkább egy fiatalnak adna lehetőséget, mintsem a 33 éves versenyzőnek.

    „Elméletileg igénybe vehetnénk a szolgálatait. Gyakorlatilag viszont nem élnénk vele, hiszen vannak fiatal versenyzőink. Ott van Liam Lawson és Dennis Hauger. Első sorában a fiatalokra fogunk koncentrálni, hiszen erre van kapacitásunk.” – magyarázta az osztrák csapatfőnök.

    Nyck de Vries, AlphaTauri
    Nyck de Vries – Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ám Franz Tost napjai már meg vannak számlálva a csapatnál, hiszen helyére majd a Ferraritól távozó Laurent Mekies érkezik. Így könnyen elképzelhető, hogy a Red Bull még nem veti be a fiatalokat, és inkább a tavaly visszakapott Ricciardónak ad még egy lehetőséget.

    A pletykák szerint Helmut Marko már el is beszélgetett Nyck de Vries-vel, és ultimátumot is adott a hollandnak. A Spanyol Nagydíjig kell jobb eredményeket letennie az asztalra. Ha ez nem sikerül, akkor búcsút inthet a száguldó cirkusznak.

     

  • Az F1 egyik nagy reménysége gőzerővel új csapatot kereshet?

    Az F1 egyik nagy reménysége gőzerővel új csapatot kereshet?

    Martin Brundle szerint Lando Norrist hiába köti a szerződés, ha nem villant a McLaren, akkor más lehetőség után fog nézni.

    A McLaren tavalyi éve sem indult jól, ám idén még nagyobb hátrányba kerültek. Egy-két kiugró eredményt ugyan mutattak (pontot szerzetek Ausztráliában), ám legtöbbször a wokingi csapat a mezőny hátsó traktusában foglal helyet.

    Az átszervezések ugyan már megkezdődtek, és a három lépcsős fejlesztési csomag első elemei felkerültek az autóra, de a brit alakulat nemigen mozdult el a helyéről. Ugyan az időmérőn már jobban teljesítenek, viszont a versenytempójuk még mindig elmarad a többi istállótól.

    Lando Norris, McLaren
    Lando Norris – Fotó: McLaren

    Norris szerződése 2025 végéig érvényes, ám az egykori versenyző szerint honfitársa már a csapatváltást fontolgatja. A 23 éves pilóta többször hangoztatta, hogy jól érzi magát a McLarennél, és a papaya színű csapattal szeretne nyerni, ám a brit pilóta türelme is kezd elfogyni. Az új szélcsatornát már a jövő évi autó tervezésénél bevetheti az alakulat, így a versenyző elvárja, hogy 2024-ben előrébb kerüljenek. Ám, ha nem villanat valamit a McLaren, akkor Norris könnyen búcsút inthet nekik.

    „Lando körül fog nézni, és körül is kell néznie. Ám a jelenlegi szerződésével oda van szögelve a McLarenhhez. Így van még arra ideje, hogy megvizsgálja a lehetőségeit, ráadásul még nagyon fiatal is. Viszont a McLarennek a következő 18 hónapban muszáj valamit lepakolnia az asztalra, különben Lando keményen más opciók után fog nézni” – nyilatkozta Brundle.

  • A Red Bullt meglepte, hogy ennyire lemaradtak a többiek

    A Red Bullt meglepte, hogy ennyire lemaradtak a többiek

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elárulta, nem számítottak arra, hogy ennyire lemaradnak a csapatok a tél folyamán és a fejlesztések után.

    A 2023-as bajnokságból 5 futam ment le, és az eddigi fordulókon az osztrák istálló versenyzői diadalmaskodtak. Csak Ausztráliában nem sikerült kettős győzelmet aratniuk, míg a többi helyszínen mindkét Red Bull ott volt az élen.

    Max Verstappennek már kétszer annyi pontja van, mint a harmadik helyet elfoglaló Fernando Alonsónak.

    Bakuban és Miamiban is fejlesztésekkel felvértezve vágtak neki a hétvégének a csapatok, ám a Red Bullhoz nem tudtak közelebb kerülni. A brit csapatfőnök elmondta, meglepte, hogy az újítások sem hoztak sikert a riválisaiknak.

    Christian Horner
    Christian Horner – Fotó: Vándor Iván

    „Senkit sem szabad leírni. Úgy vélem, idén teljesítettük a legjobb szezonkezdésünket. Nagy fejlődést sikerült elérnünk az új konstrukcióval az év elején, de erre számítani lehetett. A többiek viszont nagyon lemaradtak. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy keményen dolgoznak, hogy ledolgozzák a hátrányukat. Így nagyon gyorsan jöhetnek nagy fejlődések” – foglalta össze Horner.

    A Red Bull töltheti a legkevesebb időt a szélcsatornában idén, mivel ők végeztek az élen tavaly is, sőt büntetést is kaptak a túlköltekezés miatt. Így a Bikák csapatfőnöke attól félt, hogy a tél folyamán a többiek felülkerekednek rajtuk. Ám az első versenyek eredményei és különbségei még Hornert is meglepték.

    „Meglepett minket az, hogy a többiek alulteljesítettek a tavalyi pozíciójukhoz képest. Imolára viszont sokan készülnek nagy dolgokkal, így fel fognak ránk zárkózni. Ám a bajnoki címtől még messze vagyunk. Van egy jó autónk, egy jó csapatunk és két jó versenyzőnk. Viszont még hosszú út áll előttünk. Így nem akarunk ítéletet mondani, hiszen az elkövetkezendő futamokra gőzerővel készülnek a többiek is.”

  • Norris sem ért egyet az FIA-val: A Red Bullnak nincs is szüksége DRS-re

    Norris sem ért egyet az FIA-val: A Red Bullnak nincs is szüksége DRS-re

    Lando Norris sem ért egyet a lerövidített DRS-zónák koncepciójával, így arra kéri az FIA-t, hogy ne a tavalyi adatok alapján próbáljon ítéletet hozni.

    Az elmúlt két versenyen a Szövetség egy vitatható lépésre szánta el magát, mivel azt akarták elérni, hogy ne tudják egymást olyan könnyen kikerülni a versenyzők. Ám a tervük visszafelé sült el, mivel Bakuban egymás mögött vonatozott a mezőny, így pedig unalomba fulladt az esemény.

    Miamiban már több előzés történt, viszont a versenyzők nem voltak elégedettek a lerövidített zóna hatásával. Így az FIA azt ígérte, konzultálni fog a pilótákkal az ügyről, és megpróbálja megtalálni a legjobb megoldás az előzések elősegítéséhez.

    Helmut Marko azzal vádolta a Szövetséget, hogy manipulálni akarják a versenyeket. Míg a McLaren versenyzője hozzátette, pont a Red Bullt nem érinti a döntés, hiszen nekik még DRS sem kell az előzéshez.

    „Mi vagyunk a leglassabbak az egyenesekben, így mi legszívesebben minden körben használnánk a DRS-t. Újra kell vizsgálni az egész koncepciót, de nem a tavalyi adatok alapján. Az idén történt dolgokból kell levonni a konklúziókat” – magyarázta a brit versenyző.

    Lando Norris, McLaren
    Lando Norris – Fotó: McLaren

    Norris kihangsúlyozta, hogy a tavalyi adatok azért nem mérvadóak, mert a csapatok az új koncepciókkal mindig több leszorítóerőt tudnak generálni. Így ami 2022-ben még jó megoldásnak tűnt, az 2023-ban már megölheti a versenyzést.

    „Igen, ez valóban több lesz, de attól is függ a dolog, hogy ki ellen versenyzel. Például a Red Bullnak nem is kell a DRS, annyival gyorsabbak mindenkinél. Míg nekünk, többieknek minden eszközre szükségünk van.”

  • Mégis tovább maradhat Alonso az Aston Martinnál?

    Mégis tovább maradhat Alonso az Aston Martinnál?

    Fernando Alonso elárulta, elég nagy kísértést érez arra, hogy aláírjon egy szerződéshosszabbítást az Aston Martinnal.

    A 41 éves versenyző reneszánszát éli idén a kanadai-brit csapattal. Az eddigi 5 futamból négyszer dobogóra állhatott, sőt a spanyol már a futamgyőzelmet is megcélozta. Andrea Schlager, Alonso volt barátnője még az év elején elárulta, hogy a kétszeres világbajnok 2024 végéig egyezett meg az Aston Martinnal. 

    Ám mivel jobban mennek a dolgok, mint amire számítottak, a spanyol versenyző még maradni akar.

    „Sokkal jobban mennek a dolgok, mint vártuk. Ez azt is eredményezheti, hogy kísértésbe esek egy esetleges szerződéshosszabbítással kapcsolatban. Ugyanakkor csábít az a gondolat is, hogy mosollyal az arcomon hagyjam abba. Még nem tudom mi lesz” – nyilatkozta Alonso a Marcanak.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    2026-ban ismét felbolydul az F1, ugyanis érkezenek az új motorszabályok. A pletykák szerint a silverstone-i csapat már tárgyal a Hondával egy esetleges váltásról, így a Mercedes helyett a japánokkal vághatnának neki az új kalandnak. A 41 éves pilótát is érdekli az „új Forma-1”, és szívesen ki is próbálná magát a következő motorérában.

    „2026-ban szabályváltozások és új motorok lesznek. Ez egy újabb kísértés. Frissnek, gyorsnak és motiváltnak érzem magam. Nem tudom, hogy ez kitart-e még 2-4 évig. Ahhoz, hogy itt legyél fel kell adnod a családodat, az életedet, a barátaidat. Így ha a folytatás mellett döntök, akkor meg kell érnie. A pályafutásom végén szeretnék valami fontos dologért küzdeni.”

  • Olasz sajtó: Verstappen egy őrült, míg a Ferrari összeomlott

    Olasz sajtó: Verstappen egy őrült, míg a Ferrari összeomlott

    Az olasz sajtó megrémült a Red Bull teljesítménye miatt, míg a Ferrarit egyre jobban temették Miami után.

    Max Verstappen a 9. helyről rajtolva nyerte meg a vasárnapi futamot, és ezzel megmutatta milyen fölényben van a Red Bull. Még csapattársa sem talált ellenszert a holland ellen, így a kétszeres világbajnok tovább növelte az összetettben az előnyét.

    Az itáliai média így látta az eseményeket, miközben a hazai csapatról is megemlékezett:

    Sky Italia:

    „Ez a Red Bull az egyik legjobb autó, amit valaha volt az F1-ben. Adrian Newey egy igazi ékkövet alkotott. A Red Bull igazán lenyűgöző, de Verstappen egy őrült. Mindaddig a Ferrari a bakui tapasztalatokat szerette volna tovább vinni, ám ehelyett visszacsúszott a negyedik helyre. Az autóval már a verseny kezdetén is meggyült a bajuk, ezt mutatja Leclerc és Magnussen csatája is. Ez a hegy egyelőre megmászhatatlannak tűnik, pedig Imolában villantaniuk kellene valamit a szurkolóknak.”

    La Gazetta dello Sport:

    „Max Verstappen 38. győzelme, talán karrierje eddigi legszebb sikere. Ezt a teljesítményt örökre bejegyzik az F1-es könyvekbe. Mindaddig a Ferrari a gumikkal küszködött. Miután a keménykeverékekre váltottak, már nem tudtak olyan jó tempót autózni. Ám az ‘Ágaskodó Lovacskának’ nem ez a legnagyobb problémája. Nincs meg a sebességük ahhoz, hogy az élen autózzanak. Ezen felül a konzisztencia is hiányzik idén a csapatból.”

    Corriere della Sera:

    „Váratlan összeomlás a Ferrarinál. Fejlesztéseket vittek Miamiba, amik az időmérőn még működtek, ám a versenyen már előjöttek a szokásos problémák. Sokkal mélyebb és komolyabb megoldásokra van szükség. Még Vassuer is Binotto régi jelmondatához folyamodott: ‘meg kell értenünk a dolgokat.’ Sainz bátran és szívósan küzdött, miközben próbált úgy tenni, mintha nem lennének egetrengető problémák a Ferrarinál. Addig Leclerc elég bizonytalan volt. Már Magnussennel szemben is bajba került, pedig a két autóban ugyanolyan motor dolgozik. Ezzel alátámasztotta azt, hogy a versenygéppel komoly problémák vannak. Az SF-23 egy technikai patthelyzetbe került. A problémákat nem tudják megoldani, és futamról-futamra messzebb kerülnek a megoldástól és a reménytől.”

    Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Miami Nagydíj 2023, szombat
    Charles Leclerc – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
    La Repubblica:

    „Ha Verstappen teljesítményét 10-re értékeljük, akkor Leclerc csak egy gyenge 3-ast kaphat.  Addig Sainz a verseny feléig legalább jelen volt, de végül mindkét Mercedes megelőzte.”

    Autosprint:

    „A probléma definiálása mindenképp előrelépés, de ez nem jelenti azt, hogy meg is tudja oldani a gondjait a Ferrari. Nyilvánvaló, hogy a versenyeken szenved igazán az SF-23. Az autó hátulja sokkal jobban ‘táncol’, mint a Red Bull.”