Kimi Räikkönen és felesége Minttu tegnap este jelentette be, hogy megszületett a harmadik gyermekük.
A finn ex-versenyző 2021-ben döntött úgy, hogy végleg búcsút int a száguldó cirkusznak. Azóta 2007 világbajnoka kipróbálta magát a NASCAR-ban is, de első sorban családjára és fia karrierjére koncentrál.
Az influenszerként tevékenykedő Minttumég tavaly jelentette be, hogy harmadik gyermeküket várják. Tegnap a finn hölgy életet adott a legifjabb csemetének, amit közöltek is a világgal. A kislány a Grace nevet kapta.
Az Instagramon a következő üzenettel köszöntötték a csöppséget:
„Üdvözlünk a világon Grace, nagyon szeretünk.”
3rd Icecube is here ❤️Congratulations to the Raikkonen family!❤️
Welcome to the world Grace 🤍We love you so so much! ❤️
Toto Wolff nemrég elárulta, hogy napokon belül megegyezhetnek Lewis Hamiltonnal.
A hétszeres világbajnok kontraktusa év végén lejár, ám a tárgyalások már egy ideje folynak a hosszabbításról. A brit versenyző már többször elmondta, hogy nem akar csapatot váltani, és a Mercedesnél szeretné folytatni pályafutását. Ám az elmúlt hetekben ismét felröppentek olyan hírek, mik szerint a Ferrari megkörnyékezte a 38 éves pilótát.
Olasz és brit sajtóértesülések szerint John Elkann nagyon szeretné, hogy Hamilton is vörös overált viseljen, így a legvégső esetben még Charles Leclerc-t is becserélné a 38 éves versenyzőre. Ugyanakkor a felek nevetve cáfolták a pletykákat.
A hétszere világbajnok a Spanyol Nagydíj után beszélt arról, hogy hamarosan leül tárgyalni Wolffal. Az osztrák csapatfőnök tegnap elárulta, napokon belül megegyezhetnek a szerződéshosszabbításról.
„Inkább napokról beszélünk, nem hetekről. Viszont ha most elkötelezem magam egy pontos időpont mellett, mindenki azt fogja kérdezgetni Montréalban, hogy mi történt. Még mindig tárgyalunk. Gyakorlatilag minden versenyhétvégén megkapjuk azt a kérdést, hogy mikor döntünk. Olyan jó a kapcsolatunk, hogy rettegünk attól a pillanattól, mikor a pénzről kell beszélni. Hamarosan megtörténik a dolog” – nyilatkozta a CBS-nek tegnap Wolff.
Toto Wolff sem nézte jó szemmel ellenfele megjegyzését, így kiállt az FIA és a stewardok mellett.
Spanyolországban szokatlan üzenetet tett közzé a Szövetség: nem az egyik versenyzőt hívatták magukhoz, hanem az egyik csapatfőnököt. Günther Steinert ugyanis Monacóban bosszantotta Nico Hülkenberg büntetése, így tett egy megjegyzést a stewardokra.
Az olasz csapatvezető ugyanakkor nem illette kéretlen szavakkal a versenyfelügyelőket. Egyszerűen megjegyezte, hogy a versenyzője büntetését és a rendszert nem tartja túl következetesnek.
„Más rendszerre van szükségünk a stewardok kapcsán. Minden profi sportban vannak professzionális bírók és hasonlók. Az F1 a világ egyik legnagyobb sportja, mégis laikusok döntenek olyan emberek sorsáról, akik milliókat fektetnek a karrierjükbe. Ez továbbra is a vita tárgyát fogja képezni, hiszen nincs következetesség.”
Barcelonában tehát behívták Steinert, és a figyelmeztetésben részesülő csapatfőnök bocsánatot kért az éles kritikája miatt.
Günther Steiner – Fotó: Mark Sutton/LAT Images/MoneyGram Haas F1 Team
Wolff sosem kételkedett:
A Mercedes csapatfőnöke kiemelte, hogy helytelen volt ellenfele „kiborulása”. 2021 után elég hűvös lett a viszony a stewardok, a versenyirányítás és Wolff között, ám az osztrák vezető egy dolog kiemelt.
A Mercedes csapatfőnöke határozottan kijelentette, hogy ő sosem kételkedett a rendszerben.
„Én sohasem a rendszerben kételkedtem, hanem az egyénekben. Versenyfelügyelőként és versenyigazgatóként óriási nyomás nehezedik rád, hiszen helyesen kell cselekedned. Ám minden döntésnél lesz valaki, aki ennek az ellenkezőjét állítja és gondolja. Ők csak próbálják a legjobbat nyújtani. Nekünk támogatnunk kell az FIA-t, ahogy csak tudjuk” – nyilatkozta Wolff a Racingnews365.com-nak.
Helmut Marko összehasonlította Sebastian Vettel és Max Verstappen Red Bullos teljesítményét, és abszolút győztes hirdetett.
A német ex-versenyző 2009-2014-ig vezetett az osztrák csapatnál. Ez idő alatt négy bajnoki címet szerzett, és rekordokat döntött meg az alakulattal. A hibrid-éra első éve után a 35 éves pilóta a Ferrarihoz szerződött, míg helyére Daniil Kvyat érkezett.
Ám az orosz versenyző kalandja nem volt túl hosszú az osztrák istállóval. 2016 első felében már Max Verstappen vette át a helyét, és meg is nyerte az első versenyét a csapattal Spanyolországban. Ám az áttörő sikerre 2021-ig kellett várnia a hollandnak. Egy intenzív bajnoki szezon és egy vitatható döntésután Verstappen lett a világbajnok, majd a címvédést a következő évben abszolválni tudta.
Az idei szezonban is a holland versenyző a legesélyesebb, így harmadik bajnoki címét nyerheti meg ebben az évben.
„Azt hittük, hogy Sebastian (Vettel) volt a legjobbak legjobbja, de végül megjelent Max. Vettelnek ott volt az alapsebessége, és rendkívül aprólékos munkát végzett. Ám még e tekintetben is egy lépéssel előrébb jár Max.”
Marko szerint az a legfigyelemreméltóbb Verstappen kapcsán, hogy azonnal fel tudja venni a tempót.
„Azonnal rá tud kapcsolni és teljes gőzzel megy. Ez a vele született természetes sebességéből fakad. Fantasztikus, ahogy az autót kontrollálja.”
Sebastian Vettel és Mark Webber a Red Bull színeiben – Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool
Christian Horner ugyanakkor diplomatikusabban nyilatkozott az összehasonlítást kapcsán:
„Két nagyon különböző és fenomenális versenyzőről beszélünk. Nagyszerű az, amit Sebastian a karrierje során elért, az egyik legsikeresebb pilóta a sportágban. Nagyon-nagyon keményen dolgozott, ahogy a nyomást kezelte, az fantasztikus volt. Rengeteg tehetséggel rendelkezik, de megértette azt, hogy keményen kell dolgoznia, ha a legjobb akar lenni. Az autó minden részletét meg akarta érteni. Elemezte az ellenfeleket és a gyengeségeiket.”
A brit csapatfőnök szerint Verstappen tehetségét sokan alábecsülik a személyisége és fiatalsága miatt.
„Úgy gondolom, néha nem ismerik el úgy az eredményeit, ahogy kellene. A képességei csúcsán van, és kiemelkedően teljesít.”
Guillaume Rocquelin, Vettel egykori versenymérnöke úgy véli, a német teljesebb versenyző volt, mikor megérkezett a csapathoz. Ám Verstappen még mindig tud jobb lenni.”
„A többi topversenyzőhöz képest technikailag még mindig fejlődhet, és van is hova fejlődnie. Minél több technikai tudást szed magára, annál erősebb lesz. Maxnál eltűnt a kétségbeesett sikeréhség. Érettebb lett és következetesebben vezet.”
Az elmúlt napokban olyan hírek járták be a sajtót, hogy Mattia Binotto ellátogatott az Audi gyárába, és nem volt lenyűgözve a látottaktól. Ám a Volkswagen Csoport tagja elárulta mi is történt valójában.
A svájci-olasz vezető tavaly hagyta ott a Ferrarit. Helyére Frédérci Vasseur került, ám a dolgok a francia csapatfőnök megérkezése után sem kerültek varázsütéssel a helyükre. A pletykák szerint az Alpine vetette szemet először Binottóra, ám az 53 éves szakember nem akart a franciákhoz igazolni.
Ezután számolt be arról a sajtó, hogy az Audi vinné el a svájci-olasz vezetőt csapatfőnöknek. Sőt, nemrég arról szóltak a hírek, hogy Binotto már járt is a gyárban, és nem volt lenyűgözve. A Business F1 állítása szerint a privát levelezésében bohócnak titulálta a német gyárat a Ferrari egykori csapatfőnöke, és visszautasított az ajánlatukat.
A Planetf1.com a pletykák után felkereste a német gyártót, és megkérte arra őket, hogy kommentálják az eseményeket. Az Audi szóvivője elmondta, Binotto nem utasította őket vissza és nem is járt gyárukban. Ezen felül a következőket tette még hozzá:
„Megerősíthetjük, hogy Mattia Binotto még nem járt a neuburgi központunkban. Ami a toborzási folyamatot illeti, el kell ismernünk, hogy itt Neuburgban fontos átalakítási projekt zajlik. Ez azt jelenti, hogy legalább 200 magasan képzett munkatársat helyezünk át az Audi Sporton belül. A régióban, több ezer szakembert elérünk. Ők vagy az Audinak, vagy a gyár beszállítóinak dolgoznak. Ám ahhoz, hogy 2026-ban már versenyképesek legyünk, fel kell gyorsítani a tanulási fázisunkat. Ennek része az agresszív toborzási program. Eddig 50 szakembert szerződtettünk le, akik többek között a versenytársainktól érkeztek.”
Nico Rosberg szerint Lewis Hamilton az oka annak, hogy Max Verstappent az utóbbi években ennyire érdekli a visszavonulás gondolata.
A holland versenyző szerződése 2028-ban jár le a Red Bull-lal, és a 25 éves pilóta egyértelmű utalásokat tett arra, hogy egy újabb ciklust nem biztos, hogy vállalna a száguldó cirkuszban. Verstappen többször kihangsúlyozta, hogy szeretné több kategóriában megérettettni magát, viszont 40-50 évesen már nem lenne képes olyan gyorsan vezetni, mint fénykorában.
Ugyanakkor, egy versenyképes F1-es autónak nem biztos, hogy nem mondana, sőt legutóbb még azt is elárulta, hogy egy nap szívesen vezetne a Ferrarinál is. Ám a Red Bull versenyzőjét a hosszútávú versenyzési is érdekli.
„Az F1-ben sokat utazol, rengeteg kötelezettséged van az év során. Mindig tudod, hogy hol kell lenned, minden másodperc szinte be van osztva. Viszont én versenyzőként a versenyzést élvezem a legjobban. Már gyerekkoromban is ezt csináltam, és ezért rajongtam. Ugyanakkor, tisztában vagy azzal, hogy ami körülötted van az a sport része. Viszont ez nem igazán pozitív szempont. Ideális esetben én csak versenyeznék, de ez nem lehetséges. Szeretnék más dolgokat csinálni, ki akarom próbálni az Endurance-t, de IndyCart már nem annyira.” – nyilatkozta korábban Verstappen.
Max Verstappen – Fotó: Vándor Iván
2016 világbajnoka úgy véli, ő tudja a választ arra, miért akar 30 évesen távozni Verstappen. Rosberg szerint az 2021-es bajnoki csata túl intenzív volt a holland számára, így a szórakozás elmaradt. A német ex-versenyző hozzátette: azóta is nehezen tudja visszaszerezni az F1 iránti élvezetet a Red Bull fenegyereke.
„A visszavonulásról szóló beszélgetések abban az évben kezdődtek, mikor a bajnoki címért harcolt Lewisszal. Verstappen abban az évben azt mondta, hogy nem fogja ezt sokáig csinálni, ha minden évben ilyen lesz. Ezek a harcok annyira intenzívek, hogy a szórakozást szinte felemésztik” – magyarázta Rosberg.
A Mercedes egykori versenyzője miután megnyerte a bajnoki címét, búcsút intett a száguldó cirkusznak. Szinte az egész F1-es társadalmat sokkolt a döntése, ám a német versenyző úgy érezte helyesen cselekedett. Rosberg szerint már nem volt több bajnoki cím benne, és az évek át tartó csata Lewis Hamiltonnal felemésztette.
„A sport mindig egy intenzív környezet, különösen akkor, ha minden évben a bajnoki címért kell küzdeni. Te vagy az a srác, akinek a legtöbb vesztenivalója van. Az elvárás, hogy újra és újra nyerned kell, nagy terhet rak az ember vállára. Én nem tudom magam Max helyébe képzelni. Annyi pénze van, hogy nem kell már dolgoznia, vagy bármit csinálnia. A rekordokat tekintve az év végére minden idők egyik legjobbja lesz.”
Fernando Alonso figyelmeztette legnagyobb riválisukat arra, hogy a soron következő Kanadai Nagydíjon vissza fognak vágni.
Monacóban még sziporkázott az Aston Martin, ám Spanyolországban némileg hátraestek. Mindaddig a fejlesztésekkel felpakolt Ferrari sem tudott mit kezdeni az erőre kapó csillagosoktól.
A pódiumra ezúttal nem fért fel a kétszeres spanyol világbajnok, ugyanis a „megszokott helyét” a Mercedes versenyzői vették át. Az Ezüst Nyilak konstrukciója jól érezte magát a Circuit de Catalunyan, így Lewis Hamilton és George Russell máris egy esetleges futamgyőzelemről álmodik.
Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team
Ám a 41 éves versenyző figyelmeztette a Mercedest arra, hogy Montréalban visszatér az Aston Martin, így nem lesz olyan könnyű dolguk, ha dobogóra akarnak állni.
„Ha a konstruktőri tabellát nézzük, el kell ismerni, hogy a Mercedes fontos pontokat szerzett. Viszont mi a Ferrarin kerekedtünk felül. Ráadásul Kanadában és Silverstone-ban még több újdonság érkezik az autóra. Egy normális kvalifikáción Hamilton előtt indultunk volna, és jobb esélyeink lettek volna. Az csak egy futam volt, Kanadában úgyis szétzúzzuk őket” – nyilatkozta Alonso.
Max Verstappen elismerte, örülne neki ha egyszer a Ferrari versenyzője lehetne.
A holland versenyzőnek 2028-ig van szerződése a Red Bull-lal. Ám a kontraktus lejárta után (vagy épp közben), akár el is igazolhat, ha az osztrák csapat nem tud versenyképes autót biztosítani a pilótának. Verstappen ugyanakkor többször hangoztatta, hogy lehet 30 éves kora után már nem lesz a száguldó cirkusz tagja, ám egy ütős konstrukcióval a sportágban lehet tartani.
A 25 éves versenyző nemrég elárulta, szívesen versenyezne a Ferrarinál a csapat történelme miatt. Az utóbbi időkben Lewis Hamiltonnevét fűzték össze az olasz alakulattal, ám a Mercedes pilótája többször is kihangsúlyozta, hogy ő szeretne jelenlegi csapatával hosszabbítani. John Elkann már régóta meg akarja szerezni a hétszeres világbajnokot, de az is elképzelhető, hogy előbb Verstappen akad a horgukra.
Max Verstappen – Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Rendkívül nehéz lesz, hogy ilyen hosszú ideig versenyképesek maradjunk. Ugyanakkor az emberek gyakran megkérdezik tőlem, hogy van-e álomcsapatom. Nos, tudom, hogy a Ferrarinak egyedülálló történelme van, szóval az egy olyan alakulat, ahol szívesen megfordulnék. Viszont mindig azt mondogatom, hogy csakis a legerősebb autót akarom vezetni” – nyilatkozta a holland világbajnok.
A Red Bull versenyzője többször elmondta, hogy kipróbálná magát más kategóriákban is, így a Le Mans-i 24 órás verseny kapcsán ismét egy esetleges indulásról beszélt.
„Imádom Le Mans-t és a hosszútávú versenyeket. Imádom nézni, ahogy a GT3-as autók beveszik a kanyarokat a Nürburgringen. Ezeket a dolgokat is megakarom tapasztalni, de nem 40-50 évesen, mert akkor már nem leszek a csúcson. 31 évesen már rengeteg szezon lesz a hátam mögött az F1-ben, viszont még képes lennék más dolgokra.”
Lewis Hamilton erőre kapott a fejlesztések után, és győzelmekről valamint a Mercedes erejéről beszélt.
Eredetileg az Emilia Romagna Nagydíjon mutatták volna be a fejlesztéseiket a csillagosok, ám az áradások miatt a versenyt törölni kellett. Így Monacóban debütált a csomag, ami először felemás érzéseket keltett a csapattagokban. A „zero-pod” megközelítést feladta a Mercedes, és az új csomagjában inkább a Red Bull és az Aston Martin megoldásáról vett példát.
Barcelonában fordult a kocka, és mindkét versenyző dobogóra állhatott, így elégedetten konstatálták, hogy jó irányba haladnak. A hétszeres világbajnok szerint győzelmet is szerezhetnek idén, hiszen az Ezüst Nyilak a „legerősebbek”.
Lewis Hamilton – Fotó: Mercedes AMG Petronas
„Határozottan úgy gondolom, hogy előreléptünk. Ha Spanyolországban jól teljesítesz, akkor máshol is jó leszel, ez a minta áll fenn azóta, amióta versenyzek. Ugyanakkor lehetnek olyan pályák, ahol nem leszünk olyan nagyszerűek, de remélem ez nem fog előfordulni. A konstruktőri bajnokságban a második helyen állunk, és véleményem szerint mi vagyunk legerősebb csapat, sőt a legerősebb pilótapáros is nálunk van. George (Russell) és én hétvégőről-hétvégére bizonyítjuk ezt. Most már csak egy kicsit kell javulnunk, de tudom, hogy mindenki keményen dolgozik annak érdekében, hogy ez megtörténjen. Remélhetőleg hamarosan utolérhetjük a Red Bullt” – nyilatkozta Hamilton a Racingnews365.com-nak.
Sajtóértesülések szerint nem csak Lewis Hamilton csapja a szelet Shakirának, egy híres színész is versenyben van az énekesnőért.
A 2023-as szezon és a Grammy-díjas énekesektől volt eddig hangos. Egy hónnappal ezelőtt még Taylor Swift és Fernando Alonsovélt kapcsolata tartotta lázban a világot, most pedig Shakira és Lewis Hamilton szolgáltatja a híreket bulvár fronton.
A kolumbiai énekesnő az év első felében megénekelte, hogy lecserélték egy Casióra/Twingóra, majd a Ferrari helyett inkább a Mercedes felé kacsingatott. A Miami Nagydíjon kilátogatott a versenyre, és hétszeres világbajnokkal valamint az amerikai színésszel beszélgetett.
A Spanyol Nagydíjon is kint volt a Grammy-díjas énekesnő, sőt a verseny után még vacsorázni is elment a 38 éves versenyzővel és a barátaikkal.
A brit Mirrormagazin szerint Tom Cruise nem nézi jó szemmel Hamilton és Shakira nagy barátságát. A lap úgy fogalmazott, hogy a Top Gun sztárja és a kolumbiai énekesnő között „volt némi kémia”, majd a hétszeres világbajnok felbukkanásával a színész „egoja megsérült”.
A pletykákat viszont a három érintett és képviselőik nem akarták kommentálni.