Szerző: Csonka Nikolett

  • Hamilton tette tönkre honfitársa önbizalmát és karrierjét?

    Hamilton tette tönkre honfitársa önbizalmát és karrierjét?

    Helmut Marko szerint Lewis Hamilton is tehet arról, hogy nem alakult jól Alex Albon karrierje a Red Bullnál.

    A brit-thai versenyző Pierre Gasly helyére érkezett év közepén a csillagosokhoz. 2019-ben, a Brazil Nagydíj a második helyért küzdött a 26 éves pilóta, ám a hétszeres világbajnok megtorpedózta a 23-as rajtszámú autót, így Albon búcsút inthetett a dobogónak.

    2020-ban, miután a újraindult a szezon, Ausztriában hasonló helyzet állt fenn. A Red Bull akkori versenyzője jól jött ki a Safety Car periódusból, és a győzelemért is harcolhatott volna, ám a Mercedes versenyzője ismét honfitársa autóját öklelte fel.

    Albon, racingline
    Alex Albon – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A csapat tanácsadója szerint, emiatt szállt el a versenyző önbizalma, így nem tudott jól teljesíteni a Bikáknál. Így év végén inkább Sergio Péreznek adott lehetőséget a Red Bull, míg Albon a kényszerpihenő után a Williamsnél éli virágkorát.

    „Nos Alex, azt kell mondanom, hogy elég peches volt. Brazíliában a második helyért küzdött, mikor Hamilton kiforgatta őt. Nem segített Alexnek, elveszítette a dobogót, de még rendben volt. Ám az ausztriai eset még súlyosabb volt. Alex ott a győzelemért harcolt, de jött Hamilton és ismét kiforgatta. Hatalmas csapás volt ez a számára, az önbizalma hatalmas ütést kapott. A győzelem, vagy akár a második hely is benne volt a pakliban, de elvették tőle a dicsőséget. Attól a pillanattól lett igazán nehéz dolga, hiszen az önbizalma lecsökkent… Nekünk viszont olyan két versenyzőre volt szükségünk, akik képesek harcolni a bajnoki címért” – magyarázta Marko.

     

  • A McLarentől vehet el versenyzőt a Red Bull tanácsadója 2024-re?

    A McLarentől vehet el versenyzőt a Red Bull tanácsadója 2024-re?

    Sajtóértesülések szerint a Red Bull tanácsadója már eldöntötte, ki válthatja le a testvércsapat versenyzőjét.

    Alex Albon tavaly vakbélműtéten esett át, így Monzában a Mercedes tartalékversenyzője helyettesítette. Nyck de Vries jól terelgette a Williamst, így az AlphaTauri kapcsán Helmut Marko le is csapott rá. Míg Franz Tost a Haastól menesztett Mick Schumachert akarta a csapatban látni, addig az osztrák tanácsadó hajthatatlannak bizonyult. Még Christian Horner is úgy érezte, hogy nem lesz ennek az együttműködésnek jó vége, amit a 80 éves vezető tudtára is adott.

    Horner előre figyelmeztette az AlphaTaurit, de Marko kitartott

    De Vries a 2023-as szezonban hibát-hibára halmoz, így már meg is kapta a „sárga lapot” Markótól. Ugyan pár verseny erejéig javuló tendenciát mutatott, ám Kanadában ismét arcpirító hibát vétett.

    A tanácsadó így nemrég elismerte, inkább a Red Bull csapatfőnökére kellett volna hallgatnia, aki nem volt oda a holland érkezéséért.

    Gerhard Berger szerint a Red Bullnak Liam Lawsont kellene Yuki Tsunoda mellé ültetnie 2024-ben, ám a Bikák az egyik ellenfelük tesztpilótáját nézték ki maguknak. A hírek szerint a McLarenhez kötődő Alex Palou a lista élén taláható.

    Az Indianapolis Star úgy tudja, hogy az AlphaTauri 2024-re leszerződtetné a spanyol pilótát. Ám az IndyCar versenyzőre pályázik a Williams, az Alfa Romeo és a Haas is.

    „Ám július végén lejár a határidő, így az óra ketyeg. Palou menedzsmentje teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy 2024-re helyet találjon a spanyolnak a Forma-1-ben.”

  • A Red Bull reméli, hogy a világbajnokuk nem lép Rosberg útjára

    A Red Bull reméli, hogy a világbajnokuk nem lép Rosberg útjára

    Helmut Marko aggódik amiatt, hogy Max Verstappennek elege lesz, és ideje korán távozik a Forma-1-ből.

    A holland versenyző idén szélsebesebben zakatol a harmadik világbajnoki cím felé. Egyedül csapattársa szorongathatta volna meg a 25 éves pilótát, ám Sergio Pérez az elmúlt versenyeken inkább magával és a technikával küzdött. Ugyanakkor a kétszeres világbajnok már most arról beszél, hogy mihez akar kezdeni azután, miután lejár a szerződése.

    Verstappen kontraktusa 2028 végén jár le, és a holland már a visszavonulást tervezgeti. A Red Bull versenyzője kijelentette, hogy a 30-as éveiben több kategóriában kipróbálná magát, így nem akarja csak a Forma-1-re pazarolni az aktív éveit.

    Nico Rosberg, Max Verstappen, Mercedes, Red Bull
    Nico Rosberg a világbajnokság megnyerése után (2016) döntött a visszavonulás mellett – Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A holland szavait természetesen a csapata is figyeli, így már elkezdtek azon gondolkodni, milyen megoldást találhatnak, ha Verstappen idő előtt behúzza a kéziféket.

    „Tisztában vagyunk azzal, mik a tervei, nem lesz itt örökre. Remélem, hogy nem úgy fogja csinálni, mint Nico (Rosberg), és nem egy rossz év után hagy itt minket. Ha legalább figyelmeztet előre, akkor tudunk majd reagálni. Tudom, hogy a versenyzést nem akarja abbahagyni, gondoljunk csak Le Mans-ra, és a hasonló dolgokra. Jól fogja érezni magát ott, és élvezni fogja” – nyilatkozta Helmut Marko.

    Az osztrák tanácsadó hozzátette, teljesen megérti Verstappent, aki nem akarja a karrierjét csak egy bajnokságban elölteni:

    „Versenyzéssel szeret foglalkozni, viszont nem szabad alábecsülni a modernkori F1 okozta nyomást. 22-23 futam van egy évben, szinte minden második héten szimulátorba kell ülni, és még ott vannak a PR tevékenységek is. Nagykon kemény, és stresszes munka, így érhető lenne a döntése. Nem tudom mikor lesz elege, csak abban reménykedek, hogy a szerződését kitölti.”

  • Stroll szerint már rég lovaggá kellett volna ütniük azért, amit tett

    Stroll szerint már rég lovaggá kellett volna ütniük azért, amit tett

    Lawrence Stroll úgy véli, megérdemli a lovagi rangot, hiszen több ezer munkavállaló állást megmentette az Egyesült Királyságban.

    Hat évvel ezelőtt a kanadai milliárdos az egyik konzorcium segítségével megvásárolta a Force Indiát. 2019-ben átnevezte az istállót Racing Pointra, majd egy évvel később már előkészítette az Aston Martin érkezését. A brit gyár elnöki tisztségét is megszerezte, miután egy 182 millió fontos beruházással kopogtatott be az ajtón.

    Mióta az Aston Martin csapatként van jelen a száguldó cirkuszban, a részvényeinek értéke növekedni kezdett. Sőt, az idei sikerek még jobban feltornázták az árakat. Stroll a pénzét tavaly egy új gyárba és szélcsatornába is  befektette, hogy konzerválni tudja az istálló sikereit.

    Beruházásai miatt a 63 éves Stroll úgy véli, hogy az Egyesült Királyságnak ideje lenne „díjazni” a fáradalmait. A kanadai üzletember meg is jelölte, hogy milyen elismerésre vágyik.

    Aston Martin, logo, Barcelona
    Fotó: Aston Martin

    „Lovaggá kellene ütniük azért, amit tettem. Munkahelyek ezreit mentettem meg, és egy több szászmilliós befektetés keretében egy új Forma-1-es gyárat építettem. Ez a beruházás hatalmas” – nyilatkozta Stroll.

    A kanadai milliárdos másokat is arra buzdít, hogy invesztáljon a projektbe. A kínai Geely, ami a Volvo tulajdonosa is nemrég növelte a részesedését. Az AutoCar jelentése szerint 1,5 fontot tett a beruházásba.

    „Ez a vállalatba vetett hitem hatalmas bizonyítéka… Az ember nem tesz ennyi pénzt egy olyan cégbe, aminek a jövőjében nem biztos.”

    Stroll kihangsúlyozta, hogy eddig mindig nyert a befektetéseivel, és az Aston Martin projekt kapcsán sem akar kevesebbel megelégedni.

    Egy Aston Martin átlagos eladási ára a 2020-as 157 000 fontot tett ki, ám 2023-ban ez az összeg várhatóan 223 000 fontra emelkedik.

    „A nyitó árkategóriás autónk jelenleg a Vantage. Az új generációs sportautók ezt még feljebb fogják tornázni. Soha sem láttam olyan Aston Martint, aminek az ára 2-nél (200.000 dollár) kevesebbel kezdődik. Mikor átvettem az elnöki tisztséget, a következőket mondtam: a 2024-2025-ös pénzügyi évre 2 milliárd dolláros eladást, 500 millió dolláros EBIDA-t, és körülbelül 9-10 000 eladott autót szeretnék. Nos, már úton vagyunk afelé, hogy elérjük ezt, sőt megelőztük a három évvel ezelőtti előrejelzésemet. Jóval megelőztük azokat.”

     

  • Horner előre figyelmeztette az AlphaTaurit, de Marko kitartott

    Horner előre figyelmeztette az AlphaTaurit, de Marko kitartott

    Helmut Marko elmondta, hogy Christian Horner az egyik döntését nem támogatta, és be is igazolódott, hogy a britnek lett igaza.

    Alex Albon vakbélműtéten esett át, így Monzában Nyck de Vries ugrott be a helyére. A Mercedes tartalékversenyzője jól szerepelt, így a Bikák tanácsadója azonnal a listája élére vette. Miután Pierre Gasly távozási szándékát közölte, a 80 éves vezető azonnal a hollandot akarta a helyére ültetni. Ám Horner nem volt oda de Vries-ért, így nem támogatta az ötletet.

    Marko azonban hajhatatlannak bizonyult, így Yuki Tsunoda mellé a 28 éves versenyző érkezett. Ám az újoncnak számító de Vries azóta hibát-hibára halmoz. Már kapott „sárga lapot” az osztrák tanácsadótól, aki meg is üzenete neki, hogy jó lesz ha összeszdi magát. Ám de Vries továbbra sem tud magára találni.

    Legutóbb a Red Bull tanácsadója elismerte, inkább Hornerre kellett volna hallgatni, aki nem akarta de Vries-t az AlphaTauriban látni.

    Nyck de Vries, AlphaTauri
    Nyck de Vries – Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Nem gyakori, hogy valamiben nem értünk egyet, de néha előfordul. A legutóbbi ilyen eset De Vries-vel volt kapcsolatos. Ugyan ez az AlphaTauriról szól, de mi egy nagy család vagyunk, és vannak véleményeink. Horner viszont nem rajongott de Vries-ért. A jelenleg úgy tűnik, neki volt igaza.”

    Marko elárulta, hogy Franz Tost mást akart leszerződtetni, de egy kritérium miatt elvetették az ötletet.

    „Franz azt akarta, hogy Mick Schumachert hozzuk el, de ő a Ferrari Akadémia tagja volt. Alapvetően az AlphaTauri egy junior csapat. De Vries annyiban különbözött Schumachertől, hogy neki csak egy versenye volt Monzában, ami nagyon jól sikerült. Így beleilleszkedett a filozófiánkba.”

  • A Mercedes tisztában van azzal, hogy egyvalamit még nem tehet meg

    Toto Wolff elárulta, ugyan az előrelépés megtörtént a fejlesztések kapcsán, ám egy dolgot még nem tehetnek meg, bármennyire is szeretnék.

    A Mercedes Monacóban mutatta be első nagy fejlesztési csomagját. A hercegségben még felemás érzeteket társítottak az újdonásgokhoz, ám Spanyolországban és Kanadában már megváltozott az istálló véleménye. Ugyanis mindkét futamon dobogóra állhatott a csapat. Barcelonában mindkét versenyzővel képviseltették magukat a pódiumon, míg Montréalban csak Lewis Hamilton által lehettek a legjobb háromban.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton – Fotó: Vándor Iván

    Az osztrák versenyhétvégére készülve további előrelepésekre számítanak a csillagosok, ám a Red Bull még nagyobb előnyét, és a Ferrari javulását sem zárják ki. Egy dologban azonban biztos Wolff, a győzelmekért még nem tudnak harcolni. Ugyanakkor Silverstone-ban már jön a második csomag amitől még nagyobb ugrást remélnek.

    „Silverstone-ba komoly fejlesztéseket viszünk. A szélcsatornában teljesítménynövekedést láttunk. Jobban megértettük mire van szüksége az autónak ahhoz, hogy gyors legyen. A beállítások terén is javultunk. Egyre nagyobb lépéseket teszünk meg, jól haladunk előre. Ám Max Verstappen és a Red Bull még mindig túl nagy falat, még nem tudjuk nyomás alá helyezni őket. Idővel viszont rendbe tudjuk hozni ezt is” – nyilatkozta Toto Wolff.

  • A Michelin elmondta, miért nincs esélye a Bridgestone-nak visszatérni a Forma-1-be

    A Michelin elmondta, miért nincs esélye a Bridgestone-nak visszatérni a Forma-1-be

    A Michelin vezére nemrég elmondta, meglepődne azon, ha a Bridgestone komolyan gondolná a visszatérést a Forma-1-be.

    Sajtóértesülések szerint az FIA jóváhagyta a Pirelli és a japán gyártó ajánlatát a 2024 utáni időszakról, így hamarosan átvizsgálják a pályázatokat és megkezdik a tárgyalásokat. Ugyanakkor a Michelin vezérigazgatója meglepődött azon, hogy korábbi riválisuk ismét részt akar venni a száguldó cirkuszban.

    A Bridgestone-Michelin gumiháború a 2000-es évek közepén határozta meg a Forma-1-et. 2005-ban azonban a francia gyártó nem megfelelő abroncsokkal készült Indianapolisba, így csak a Bridgestone-t használó konstrukciók (6-an) álltak fel végül a rajtrácsra.

    2006 végén a Michelin búcsút is intett az F1-nek, így a Bridgestone maradt a sportág gumiszállítója. 2011-ben viszont megérkezett a Pirelli, és azóta az olaszok töltik be ezt a szerepet.

    Matthieu Bonardel ugyanakkor nem érti a Bridgestone-t. A francia szerint a Forma-1 nem fektet elég hangsúlyt a fenntarthatóságra. A sportág csak izgalmas show-t akar, amiben a gumiknak is részt kell venniük.

    Michelin
    A Michelin nem akar belépni a Forma-1-be -Fotó: LAT Photographic/Williams F1

    „Mi olyan történetet akarnánk elmesélni, ami illik a márkánk filozófiájához, tehát kiváló minőségű abroncsokról lenne szó, amik élettartama hosszabb és fenntarthatóbb. Viszont az F1-es pályázatban csak fél sor szól a fenntarthatóságról. Gyakorlatilag nincs elvárásuk ezzel kapcsolatban, akár elégethetnénk a gumikat a versenyek után, és az sem zavarná őket. A valóság az, hogy a gumikat úgy gyártatják le, hogy nehéz helyzetbe hozzák a pályán a versenyzőket. Óvatosan kell kezelni őket, ami rossz képet fest le a márkáról. Mi azt szeretnénk, hogyha a versenyzők elégedettek lennének, és küzdeni tudnának a pályán. Lehet, hogy a Pirellit ez nem érdekli, de számunkra nagyon fontos. Így amíg a sportág ezt a filozófiát követi, addig mi nem vagyunk hajlandóak beszállni” – hangsúlyozta ki a Michelin elnöke.

    Ugyanakkor Bonardel szerint a Bridgestone-nak nincs esélye, mivel az új tendert is a Pirellire szabták.

    „Nem hinném, hogy a Forma-1 érdeke most az, hogy legyen még egy gumigyártó. A pályázat nem egy új belépőnek íródott, hanem a jelenlegi beszállítónak. Filozófiáját, gondolkodásmódját és stratégiai céljait tekintve a Bridgestone nem sokban különbözik a Michelintől. Minden bizonnyal közelebb állnak hozzánk, mint a Pirellihez. Meglepődnék, ha a Bridgestone a gumik romlását akarná demonstrálni csak azért, hogy a Forma-1-ben legyen.”

  • Red Bull: „sokan szeretnék, hogy pofára essünk”

    Red Bull: „sokan szeretnék, hogy pofára essünk”

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elmondta, a riválisok csak arra várnak, mikor bukik meg a csapat, és esik hátra.

    Az új éra eddigi abszolút győztese az osztrák istálló, hiszen 2022 második fele óta uralják a mezőnyt. Idén még nagyobb előnyre tett szert az alakulat, így a bajnoki címeket nyugodtan borítékolhatják.

    Ám 2026-ban ismét új világ érkezik a száguldó cirkuszba. Az új erőforrások mentén megszakad a Honda és a Red Bull kapcsolata, a Bikák a saját útjukra lépnek a Ford segítségével, míg a japánok az Aston Martinhoz csatlakoznak.

    Christian Horner, Red Bull, Jim Farley, CEO of Ford
    2026-tól a Ford is segíti a Red Bullt – Fotó: Arturo Holmes/Getty Images for Oracle Red Bull Racing / FIA / Getty Images / Red Bull Content Pool

    A saját motor megálmodása kapcsán az ellenfelek az osztrák istálló bukására számítanak, legalábbis a brit csapatfőnök szerint.

    „Valószínűleg sokan azt gondolják, hogy pofára fogunk esni, ha így megyünk tovább. Viszont higgyék el nekem, hogy ebben a csapatban meg van az elszántság, és a sikerre való éhség. Izgalmas fejezetünk áll előttünk a következő években, hiszen gyártóvá válunk a motorjaink kapcsán” – nyilatkozta Horner.

  • Megálljt parancsolt Hamilton követeléseinek a Mercedes?

    Megálljt parancsolt Hamilton követeléseinek a Mercedes?

    A brit sajtó szerint „rácsaphatott” Lewis Hamilton kezeire a Mercedes, ezért nincs még megegyezés.

    Toto Wolff még a Kanadai Nagydíj előtt arról beszélt, hogy már csak napok vannak vissza a megállapodásig és a szerződés véglegesítéséig. Így a sajtó képviselő arra gyanakodtak, hogy még a verseny előtt bejelentik a hétszeres világbajnok hosszabbítását.

    Ám a napokból hetek lettek, ugyanis a legfrissebb értesülések szerint a Magyar Nagydíj környékén tehet pontot az ügyre a Mercedes. Ám a formalitásból miért lett egy elhúzódó ügy?

    A Magyar Nagydíjig eldőlhet Hamilton F1-es jövője

    Természetesen a történet marketingértékét is figyelembe kell venni. Minél többet beszélnek arról, hogy mi lesz az Ezüst Nyilak és a brit pilóta sorsa, annál jobb megegyezéseket tudnak kiharcolni a felek. Ám a Daily Mail szerint Hamilton mondott be olyan számot, amit a csapat nem hajlandó kifizetni.

    A 38 éves pilóta jelenleg 27,5 millió fontot keres évente. Ha megnyerné a világbajnoki címet, akkor még 15 millió font ütné a markát. Ám a hírek szerint a bónuszpénzt Hamilton szeretné a jövőben a garantált jövedelmek között tudni. A brit lap ezen felül azt állítja, hogy a hétszeres világbajnok öt éves szerződést szeretne kötni, ami alatt 250 millió font kerülne a számlájára.

    Ám a csillagosok csak egy évre, és plusz egy opcionális esztendőre kötnének kontraktust a versenyzővel.

    Hamilton ‘nagykövet’ is akar lenni:

    A 250 millió fontos fizetés és az öt éves kontraktus mellett, a 38 éves pilóta 10 évig szeretne a Mercedes markanagykövete is lenni. Így szezononként még 20 millió fonttal toldaná meg a juttatását (10 év alatt 200 milliót zsebelhetne be). Ám a német gyártó ezt a feltételt sem szeretné elfogadni a Daily Mail szerint.

    Hamilton aktuális szerződése 2023 végén jár le, így még decemberi van idejük arra a feleknek, hogy megállapodjanak valamilyen forgatókönyvben.

  • Kazah befektetővel az oldalán robbanna be a brit istálló a Forma-1-be!

    Kazah befektetővel az oldalán robbanna be a brit istálló a Forma-1-be!

    Egy új befektetővel az oldalán jelentette be az F2-es csapat, hogy a Forma-1-ben is szeretne szerencsét próbálni.

    A következő érában a gyártók mellett új alakulatok is megjelenhetnek a rajtrácson. 2026-tól hivatalosan az Audi például a Saubert veszi át, míg a Honda az Aston Martin oldalán tér vissza. Addig a Ford a Red Bull Powertrainsnek segít.

    Michael Andretti már régóta készül a Forma-1-be, és egy 11. csapat vezetőjeként mérettetné meg magát a száguldó cirkuszban. Mellettük a Cadillac is beszállna a viadalba, ám a csapatok nem fogadták kitörő örömmel az amerikaiak terveit.

    A jelentkezési határidő lejárt, így az FIA már vizsgálja a csapatok benyújtott dokumentumait. Nyilvánosságra ugyanakkor nem hozzák a jelentkezők listáját. Ám az egyik potenciális istálló ma elismerte, hogy ők is pályázók között vannak. A brit Hitech az F2-ben, az F3-ban és az F4-ben már bizonyított, de legfőbb vágyuk az, hogy a Forma-1-ben is szerepeljenek.

    hitech, w series, racingline, racinglinehu, racingline,hu
    Hitech – Fotó: FIA European F3 Championship

    A silverstone-i alakulat ma jelentette be, hogy a Hitech Global Holdings Limitedből 25%-os részesedést adott el Vladimir Kim kazah üzletembernek. Kim neve a bányászattól, a bankszektoron át, a légi közlekedésig megtalálható. Az általa menedzselt Kazakhmys és KAZ Minerals Group a rézérc kitermelés és feldolgozás legjobbjai közé tartozik.

    Kim emellett kazah sportolókat is támogat. Gennadiy Golovkint és Serik Sapiyevet az ökölvívásban segíti, de világhírű teniszezők mögé is beállt. Új szenvedélyét viszont a nemzetközi autóversenyzésben és Hitechnél találta meg.

    Vladimir Kim a legújabb üzleti kapcsolatáról így nyilatkozott:

     „Nagyon örülök annak, hogy egy olyan szervezettel léphetek partnerségre, ami ilyen sok kategóriában sikereket ért el, és ilyen ambiciózus célokat tűzött ki maga elé. Már régóta részt veszünk a sport világában, ám ez az első globális befektetésünk az autósportban. A sport dinamikus vonzereje és növekvő ismertsége, valamint az üzleti vállalkozások közötti marketinglehetőségek, és növekvő szurkolói bázis összhangban van a személyes és kereskedelmi ambícióimmal.”

    Oliver Oakes, a Hitech vezérigazgatója a következőket mondta az új befektetőről:

    „Örömmel üdvözlöm Vladimir Kimet a Hitechnél. A megbeszléseink során számos esetben szinergiát fedeztünk fel, így tudom, hogy a támogatása felbecsülhetetlen lesz, mikor a Hitech széleskörű ambícióinak megvalósításán dolgozunk.”

    A brit alakulat elismerte, hogy beadta a nevezését az FIA-nak, így a megállapodás és együttműködés pozitív elbírálás esetén jön létre. Ám nem egyedül pályáznak a kiadó helyekre. A korábban említett Andretti-Cadillac páros mellett még a „Formula Equal” is esélyes lehet a belépésre.