Szerző: Csonka Nikolett

  • Trükközéssel „vádolták” a Ferrarit, így reagált az FIA

    Trükközéssel „vádolták” a Ferrarit, így reagált az FIA

    Német sajtóértesülések szerint több csapat elégedetlenkedett a Ferrari legutóbbi forgatási napja miatt.

    A Scuderia már a Pirelli spanyolországi gumitesztjén is használt újításokat, míg a legutóbbi fioránói filmes napon új padlólemezt és első szárnyat is felpakoltak a konstrukcióra.

    „Egyik alkalommal sem sértették meg közvetlenül a szabályokat, de az egyértelmű, hogy a regulák szellemiségét semmibe vették” – magyarázta Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport szakírója.

    Roger Benoit, a svájci Blick munkatársa és Bernie Ecclestone barátja már a „csalás” kártyát is megszellőztette a beszámolójában.

    Carlos Sainz azonban Ausztriában megvédte a csapatot:

    „Olyan abroncsokat teszteltünk, amikhez nem járt gumimelegítő paplan. Nem hinném, hogy ebből olyan sokat tanultunk. Mindig vannak olyan dolgok, amiket kipróbálhatsz, és változtathatsz a vezetés során, de ilyenkor nem tesztelsz ténylegesen, és nem raksz fel olyan dolgokat, amiket a versenyhétvégére szánsz.”

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A sajtó kérésére megszólalt Nikolas Tombazis is, az együléses szériák igazgatója a következőket mondta az esetről.

    „Egy esetleges összehasonlítás a különböző alkatrészek tekintetében nem lenne megengedett.”

    Az Auto Motor und Sport és a Blick ugyanakkor kihangsúlyozta, hivatalosan egyik csapat sem tett panaszt, és az FIA sem vizsgálja az ügyet.

    „A Szövetség nyugodtan kezeli a helyzetet, mivel a Ferrari azt állította, hogy nem cseréltek alkatrészt a forgatási nap alatt. Így tehát csak új alkatrészeket tettek be, és azokat is használták a nap végéig.”

  • Alonso tudja, mire számíthat az Aston Martin, így a Mercedesnek szurkol

    Alonso tudja, mire számíthat az Aston Martin, így a Mercedesnek szurkol

    Fernando Alonso szerint az Aston Martinnak nem igazán fekszik a Red Bull Ring és a sprintformátum, így abban reménykedik, hogy más megtudja majd szorongatni a Red Bullt.

    Ugyan Kanadában érkezetek fejlesztések a kanadai-brit csapat autójára, ám a spanyol világbajnok szerint ahhoz nem lesznek elegek az újítások, hogy Ausztriában a dobogóra kerüljenek. Alonso ugyanakkor nem írta le teljesen magukat, a spanyol szerint ha a két Red Bull kiesik, vagy komoly technikai problémájuk lesz, akkor még dobogóra állhat a zöld csapat is.

    Ugyanakkor, ha már ők nem tudnak normál körülmények között ott lenni, a 41 éves pilóta a sokat fejlődő csillagosokra emelte a tekintetét.

    Ám Alonso ezzel nem azt akarta sugallni, hogy a Mercedes jobb, mint az Aston Martin.

    „Természetesen nem, viszont itt a Mercedes nagyon versenyképes lesz. Egy nagyon erős csapat, nagyon erős versenyzőkkel. Minden hétvégén harca szállhatnak a dobogós helyezésekért, és talán még a futamgyőzelmekért is. Azt mondták, jelentős fejlesztéseket tesznek az autójukba, így talán ők meg tudják szorongatni majd a Red Bullt. Ők már biztonyították, hogy miden téren képesek ott lenni. Persze, nekünk is az a célunk, hogy egy nap elkapjuk a Red Bullt. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a Ferrari és a Mercedes nagyon erős lesz” – nyilatkozta Alonso azon a sajtótájékoztatón, amin a Racingline.hu is részt vett.

    Alonso és Sainz felfedte a spanyol média sötét oldalát

  • Hamilton tovább magyarázta a dolgot, és finomított a mondandóján

    Hamilton tovább magyarázta a dolgot, és finomított a mondandóján

    Lewis Hamilton finomított a korábbi nyilatkozatán, és leszögezte, hogy ő nem Max Verstappent és a Red Bullt akarta támadni.

    Az ausztriai hétvége 0. napján a hétszeres világbajnok arról beszélt, hogy a csapatoknak nem szabadna ilyen hamar a következő évre koncentrálniuk. Korábban már kiderült, hogy a Red Bull a 2024-es autójára koncentrál, míg kisebb fejlesztésekkel készül az idei autójával.

    Ám a brit versenyző szerint ez igazságtalan, hiszen előnyhöz juthatnak jövőre is. Így az FIA-nak kellene meghatározni egy dátumot, aminél előbb senki sem kezdhet a következő évre koncentrálni.

    Max Verstappen fülébe is eljutottak riválisa szavai, aki egy mondottal elintézte az egészet. A Racingline.hu jelenlétében elmondta, hogy az életben sok minden igazságtalan, és ezt el kell fogadni.

    Észbontó szabályt kér Hamilton a Red Bull ellen, Verstappen szerint kár stresszelnie magát

    Hamilton azonban később finomított egy kissé a korábbi javaslatán.

    „Én ezzel nem egy bizonyos személyre akartam célozni, vagy hasonlók. Csupán már 17 éve vagyok it… mindig voltak domináns időszakok, még azelőtt is, mielőtt idekerültem. Viszont ez továbbra is megtörténik, és probléma. Nagyon szerencsés voltam, hogy volt olyan időszakom, mint most Maxnek (Verstappen), de ahogy a dolgok haladnak, ez újra és újra ismétlődik. Nem hiszem, hogy a sportnak erre lenne szüksége. Mikor már 100 ponttal vezetsz, nincs szükséged arra, hogy az aktuális konstrukcióra vigyél újításokat.”

  • Ismét kirabolták Lando Norrist, ezúttal egy másik országban lett áldozat

    Ismét kirabolták Lando Norrist, ezúttal egy másik országban lett áldozat

    Lando Norris és a barátai az elmúlt időszakban Spanyolországban nyaraltak, ám az egyik este rablás áldozatai lettek.

    3 napot Marbellán töltött a barátaival a McLaren versenyzője, így béreltek egy villát. Ám amikor az egyik este elmentek vacsoráznia, a tolvajok kifosztották a lakást és értékes tárgyakat emeltek el.

    A TikTokon  Jennie Dimova még akkor este beszámolt az esetről (amit azóta törölnie kellett). A lány elmondta, hogy mikor hazaértek, fel volt dúlva a bérelt otthon, és szinte mindenét elvitték.

    „Ha kíváncsiak vagytok, miért nézek ki így, akkor elmondom, hogy azért van, mert feldúlták a villát. Elvittek mindent, amim volt – ruhákat, cipőket, táskákat, ékszereket – mindent elvittek. Szó szerint semmim sem maradt. Két órán keresztül sírtam, de mit tehettem volna?”

    Ausztriában Norris megerősítette a rablást, de túl sokat nem árult el az ügyről, mivel a rendőrséghez fordultak az eset után.

    „Vacsorázni voltunk, és kirabolták a lakásunkat. Sok mindent elvittek, voltak közöttük drága dolgok és nem olyan drágák is. Ám mivel ez egy folyamatban lévő ügy, így nem mondhatok ennél többet” – árulta el a 23 éves versenyző.

    Norrist 2020-ban az EB-döntő után már egyszer kirabolták, akkor a Richard Mille óráját emelték le a kezéről.

    Döntött a bíróság Norris kirablásának ügyében

  • Nem érzi jól magát Pérez, így kihagyja a médianapot

    Nem érzi jól magát Pérez, így kihagyja a médianapot

    Sajtóértesülések szerint Sergio Pérez már tegnap este sem érezte jól magát, így csütörtökön nem lesz a pályán.

    A mexikói versenyző az elmúlt időszakban elmaradt csapattársától. Hol saját hibái, hol pedig a balszerencse akadályozta a 33 éves versenyzőt a dobogós helyek megszerzésében. Míg Max Verstappen az első helyeket gyűjtögette, addig az elmúlt három versenyen a dobogó közelébe sem került a mexikói.

    A bajnoki tabellán már 69 pont választja el egymástól a két versenyzőt, így ha két versenyen nullázna Verstappen és Pérez nyerne, még akkor sem előzné meg a hollandot a 33 éves pilóta.

    Ám az Ausztriába érkezve, Checo egy nappal később megy csak a pályára. Sajtóértesülések szerint tegnap este nem érezte jól magát a versenyző, ezért úgy döntött a Red Bull-lal, a média napot kihagyja, hogy ki tudja magát pihenni a holnapi szabadedzésre és időmérőre.

    Később a hírt a Red Bull is megerősítette.

  • A Mercedes figyelmeztette a mezőnyt arra, hogy „még visszatérnek”

    A Mercedes figyelmeztette a mezőnyt arra, hogy „még visszatérnek”

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója figyelmeztette a többieket arra, hogy az év végén már ők is harcolhatnak a futamgyőzelemért.

    A Mercedes első fejlesztési csomagja bevált, ugyanis az alakulat az elmúlt két versenyen dobogóra állhatott. Toto Wolff korábban már elárulta, hogy Silverstone-ban ismét újítások kerülnek az autóra, sőt az előzetes fejlesztési tervek alapján a szezon végén már a Red Bullt is beérhetik.

    Ezt erősített meg a brit szakember is. Allison kihangsúlyozta, nem látja akadályát annak, hogy a ősszel már a győzelmeket vegyék célba.

    „A csapaton belül mindig azt hajtogatom, hogy nincs okunk azt hinni, hogy ez nem történhet meg idén. Képesek vagyunk folyamatosan fejleszteni az autónkat. A kihívást az okozza, hogy párhuzamosan már a következő évre is készülnünk kell, ugyanis nem akarunk a jövőre hátrányból indulni” – magyarázta a technikai igazgató az AMuS-nak.

    Allison elmagyarázta miért voltak jobbak 2022 végén, és ebben az évben mire számítanak még.

    „Engedjék meg, hogy rövid betekintést nyújtsak az autónk fejlesztésébe. A tavalyi modellt, azzal a naiv felütéssel terveztük, hogy minél alacsonyabban menjünk. Ám kiderült, hogy ez nem olyan jó ötlet. Amikor magasabbra kellett mennünk, az autónk jócskán kívül esett az optimális működési tartományon. Ám a szezon alatt megtanultuk, hogyan tudunk többet kihozni az autóból. Ezért voltunk jobbak 2022 végén. Idén jobban kézben tudjuk tartani a dolgokat, és egyre közelebb kerülünk a tökéletes állapothoz, és így a győzelemhez is.”

  • Emiatt sürgette meg Toto Wolff nemrég az FIA-t

    Emiatt sürgette meg Toto Wolff nemrég az FIA-t

    Toto Wolff szerint jó lesz, ha az FIA gyorsan átnézi az adatokat, ugyanis nem akarnak úgy járni, mint 2022 végén.

    A 2021-es költségvetési eredmények csak tavaly októberben kerültek napvilágra, ugyanis a Szövetségnek hónapokig tartott átvizsgálni a csapatok által benyújtott dokumentumokat. Mint kiderült, a Red Bull 7%-al túllépte az értékhatárt, így büntetésben részesültek.

    A Bikák sokáig tagadták a túlköltekezést, ugyanis a saját számításaik szerint ők a limit összeg alatt költöttek. Viszont a catering és a szabadságok kifizetése mentén bizonyos összegeket nem vontak a keret alá, így jöhetett ki nekik egy másik érték.

    A 2022-es dokumentumokat már le kellett adni a csapatoknak, így az FIA kijelölt csoportja már javában vizsgálja át azokat. Ám a Mercedes csapatfőnöke arra szeretné kérni a Szövetséget, hogy idén ne tartson olyan sokáig a vizsgálat.

    „Úgy vélem mindenki azt szeretné, ha az ellenőrzések eredményei, és az esetleges szankciók még a szezon elején kiderülnének. Mohammed (Ben Sulayem, az FIA elnöke), Stefano (Domenicali, az F1 vezére) és a csapatok ugyanis nem akarják azt, hogy októberig kelljen várni arra, ki sértett meg a szabályzatot és ki nem. Mit is jelentene ez a szankciók szempontjából? Jelenleg egy esetleges büntetés csak a szezon utolsó harmadában derülne ki, így a következő szezonban is a korábbi összeggel és állománnyal rendelkezne az illető. Ezért is szeretné mindenki azt, hogy ezek az ellenőrzések gyorsan lecsengjenek. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az FIA is korlátozott erőforrásokkal rendelkezik, de ugyanakkor tudjuk, hogy mindent megtesznek a pénzügyi osztályon a gyors munkavégzés érdekében” – nyilatkozta Wolff.

  • Brown megnevezte, mi nem okolható a McLaren sikertelenségéért

    Brown megnevezte, mi nem okolható a McLaren sikertelenségéért

    Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója leszögezte, nem a Toyota korábbi létesítménye miatt maradtak le ennyire az elmúlt években.

    A hírek szerint már az év elején elkészült a csapat új szimulátora Wokingban. Ám amíg a munkálatok folytak, addig a papaya színű istálló Németország és az Egyesült Királyság között ingázott, ugyanis a Toyota egykori kölni szélcsatornájában tesztelték az autójukat.

    Ám a nyáron már a saját frissített eszközparkjukat vehetik bírtokba, így megfelelő mérnököket is elcsentek a riválisaiktól a feladatkörök betöltésére.

    A Racingnews365.com-nak az amerikai vezető ugyanakkor elmondta, miért döntöttek úgy, hogy megszakítják a partnerkapcsolatot a Toyotával, és modernizálják az eszközüket.

    „Bizonyos kiadások során nem voltunk elég hatékonyak. Nos, béreltünk egy szélcsatornát… Tiszteséges árat fizettünk ezért, de most már nem lesz szükség ilyen kiadásokra, hiszen elkészült a sajátunk. Ezen felül költöttünk olyan eszközökre is, amik a gyártást modernizálják, ugyanis az eddigi gépeink már öregek voltak, és gyakran javításra szorultak. Így fel kellett szabadítani a pénzt más területekről, hiszen a költségvetési korlát alatt akartunk maradni. Átcsoportosítottunk olyan területekre, ahol azt hittük kevés a rendelkezésre álló összeg, és voltak olyan költségek amit nem hatékonyan költöttünk el. Ám ha bérelsz egy szélcsatornát, az költségesebb, mintha a sajátodat használnád” – magyarázta  McLaren ügyvezetője.

    Zak Brown, CEO, McLaren Racing
    Zak Brown – Fotó: LAT/McLaren

    Ugyanakkor Brown kihangsúlyozta, nem azért szüntették meg a bérlést, és újították fel a saját szélcsatornájukat, mert a Toyota létesítménye hátráltatta őket. Egyszerűen a megváltozott gazdasági helyzet, a költségvetési korlát összegének a csökkenése, és a Brexit nehézzé tette az eszközök és a szakemberek utaztatását.

    „A Toyota hosszú ideje egy nagyszerű partner, így nem miattuk döntöttünk a saját szélcsatorna mellett. Például ott volt a Covid-időszak. Mikor egy srác elkapta a vírust, az egész részleg leállt. Ezen felül ha valami elromlik, akkor nem 100 m-t kell sétálnunk, hogy megjavítsuk, hanem el kell szállítani azt egy másik országba. Ráadásul ott van a Brexit is. Mindent összevetve a Toyota szélcsatornája nagyszerű volt és a partnerkapcsolat is virágzott, csak épp a létesítményük egy másik országban van. Így nem tudtunk elég hatékonyak lenni.”

  • Honfitársa szerint dicsérendő, hogy 2021 után még harcol Hamilton

    Honfitársa szerint dicsérendő, hogy 2021 után még harcol Hamilton

    Damon Hill szerint Lewis Hamilton „csodálatraméltó módon” küzdött, és őrizte meg a higgadtságát a 2021-es események után.

    Az elhíresült Abu Dhabi Nagydíj történetét már szinte mindenki kívülről fújja az F1-es társadalom berkein belül. A szezon utolsó futamán dőlt el a bajnoki cím sorsa, hiszen a két aspiráns pontegyenlőséggel érkezett meg a Yas Marina szigetre.

    A versenyen sokáig a hétszeres világbajnoknak állt a zászló, de Nicholas Latifi balesete mindent megváltoztatott. A futam utolsó harmadában vitatható döntés született, mivel a lekörözött versenyzők egy része vehette csak vissza a körét (azok, akik Hamilton és Verstappen között voltak), míg a többieknek az utolsó körben kellett az adott pozíciójukban vitézkedniük.

    A friss gumikon harcoló holland végül megelőzte a brit versenyzőt, így első világbajnoki címét ünnepelhette. A Mercedes azonnal a stewardokhoz fordult, akik az óvást elutasították.

    lewis hamilton, max verstappen, 2022, abu dhabi 2021
    Lewis Hamilton és Max Verstappen – Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A botrány óta eltelt már másfél szezon, de az ominózus eseményeket nem felejtik a résztvevők. Legutóbb 1996 világbajnoka hozta fel újra az eseményt, ugyanis csodálja honfitársa kitartását.

    Ugyan Hamilton elmondta, hogy a futam után elgondolkodott a visszavonuláson, de végül a versenyzés iránti szeretete erősebbnek bizonyult. Azóta azért küzd a Mercedesszel, hogy újra futamot nyerjenek, és a 8. világbajnoki címét bezsebelje.

    „Csodálatraméltó az, ahogy Lewis (Hamilton) felszegett állal viselte a történteket a híres Abu Dhabi Nagydíj után. Visszatért a feladataihoz, és idén jobban vezet, mint korábban bármikor. Kezd összeszokni az autóval, és néhány korábbi problémát is sikerült orvosolnia.  Így meglepődnék azon, ha nem a 8. bajnoki cím lenne a cél, és anélkül szeretne távozni. Csak egy versenyképes autóra van szüksége, és némi esélyre. Jelenleg egy boldogabb Hamiltont látunk már, egy boldogabb és gyorsabb Lewist” – nyilatkozta Hill.

    A hétszeres világbajnok szerződése év végén jár le, és már javában tárgyal a Mercedesszel a folytatásról. Ám megállapodásra még nem jutottak. A brit sajtó szerint Hamilton öt év alatt 250 milliót szeretne még keresni, amire a csillagosok nem akarnak rábólintani.

    Megálljt parancsolt Hamilton követeléseinek a Mercedes?

  • A Red Bull „meghatározta”, mikor csaphat le a teljesítményükre a büntetésük

    A Red Bull „meghatározta”, mikor csaphat le a teljesítményükre a büntetésük

    Pierre Waché, a Red Bull technikai igazgatója elmondta, mikor lehetnek negatív hatásai a tavaly kapott büntetésnek.

    Az osztrák istálló 2021-ben túllépte a költségvetési határt, így büntetést kaptak az idei évre. A pénzbírság megfizetésén túl, 10%-kal csökkentették a csapat szélcsatornában eltöltött idejét is, így a riválisok abban reménykedtek, hogy utolérhetik a Bikákat.

    Ám idén a Red Bull még nagyobb fokozatra kapcsolt, így Max Verstappenre csak a saját csapattársa volt veszélyes pár verseny erejéig. A Mercedes és a Ferrari fel is szólalt a szankció nem túl hatékony mivolta miatt, ám a regnáló világbajnok alakulat szerint, később lesz hatása a büntetésnek.

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Adam Pretty/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Az autó jobbnak bizonyult idén, mint amire számítottunk. Mindezt a hatékonyság számlájára írnám fel, hiszen a különböző pályákon képesek vagyunk leszorítóerőt termelni, masszív légellenállás nélkül. Ugyanakkor a dolgunk nem könnyebb, hiszen a határokat feszegetjük. Viszont a kapott büntetésnek még hatása lesz. Az év második felében még kiütközhet a szankció okozta kár, de a jövő évi autót is érintheti’ –nyilatkozta Waché.

    Mindaddig a hazai versenyére készül az osztrák istálló, amit Alex Wurz szerint simán megnyerhetnek a sprinthétvége ellenére is.

    „Az autójuk végsebessége jó, a lassú kanyarokban is hatékonyak. Max Verstappennek így minden esélye meg van arra, hogy megadja az alaphangulatot a hétvégén. Ugyanakkor a Ferrarinál még nem lehet tudni, milyen csomaggal érkeznek Ausztriába. Olyan hírek láttak napvilágot, mik szerint a forgatási napon egy új padlólemezt teszteltek.”