Szerző: Csonka Nikolett

  • Tipikus angol időjárás szórakoztathatja a mezőnyt Silverstone-ban

    Tipikus angol időjárás szórakoztathatja a mezőnyt Silverstone-ban

    Az előrejelzések szerint az Egyesült Királyság nem hazudtolja meg magát, így tipikus angol időjárással nézhet szembe a mezőny a hétvégén.

    Az esőtánc még Kanadában kezdődött, ugyanis a szombati nap úgy ahogy volt, elázott. Ausztriába is beköszöntött a csapadék, bár a verseny eseményeit nem bolygatta meg. Mindaddig a Weather.com szerint Silverstone-ban egy kissé más lehet a helyzet, ugyanis vasárnapra is jósolnak esőt a szimulációk.

    Pénteken még gond nélkül gyakorolhat a mezőny, hiszen esőtől az előrejelzések szerint nem kell tartaniuk. Ám szombaton és vasárnap már fordul a kocka. Mindkét napra csapadékot jósolnak, sőt magas páratartalom is társul a kiadós záporok mellé. A legalacsonyabb hőmérséklet 21 fok lesz a hétvégén, míg szombaton 26 fokig is felkúszhat a maximum érték.

    Max Verstappen, Red Bull, Silverstone
    Silverstone – Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

     

    A legnagyobb esélye az esőnek az időmérőn lehet, így egy változó körülményekkel tűzdelt kvalifikációt élhet át mezőny, csakúgy, mint Montréalban. A délután folyamán kisebb zivatar is kialakulhat, míg vasárnapra inkább a csendes esőre van esély.

  • Norris „szükségtelen, ostoba és önző” tüntetőktől tart

    Norris „szükségtelen, ostoba és önző” tüntetőktől tart

    Lando Norris úgy véli, a tüntetőknek nem kellene „ostoba és önző” tiltakozásokba bocsátkozniuk a Brit Nagydíjon.

    Tavaly Silverstone-ban a Just Stop Oil mozgalom szimpatizánsai még a pályára is berohantak tiltakozásuk jeléül. Miután Guanyu Zho és George Russell ütközött, előkerült a piros zászló az eseményen. Ám amíg a kínai versenyző állapotát ellenőrizték és próbálták kiszedni a kerítéshez repülő autóból, addig pár tüntető a pályára szabadult.

    Februárban ugyan elítélték őket közveszély okozásért, ám a versenyzők és a szervezők újfent demonstrációkra számítanak. Az elmúlt hónapokban a mozgalom résztvevői lóversenyeken, rögbi – , snooker  – és krikettk-bajnokságok fordulóin is megjelentek.

    A McLaren brit versenyzője ezért arra kérte a tüntetőket, ne veszélyeztessék az életüket a versenyhétvégén.

    „Butaság az életed veszélybe sodorni egy olyan helyen, ahol autók száguldoznak. Ugyanakkor önző dolog is, hiszen ha valami történik, akkor annak súlyos következményei lesznek a versenyzőre nézve is.”

    Silverstone,racingline
    Silverstone – Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    Norris kiemelte, nem a tiltakozással van baja, hanem azzal, hogy a tüntetők berohannak a pályára. Ha normális keretek között állnak ki a gondolataik mellett, azt még támogatja is a pilóta.

    „Ez nem az én szakterületem, de mindenkinek joga van ehhez. Persze, a tüntetésnek vannak jobb és rosszabb módszerei. Láttam, hogy Lewis (Hamilton) azt mondta, támogatja a tiltakozást és azt, hogy az ember kiálljanak azért, amit helyesnek tartanak. Viszont csak akkor lehet beállni mögéjük, ha azt a megfelelő kereteken belül teszik, ez a legfontosabb. Rengeteg biztonságos módja van annak, hogy megkapják a kívánt figyelmet. Támogatom őket, amíg a megfelelő módon végzik a dolgukat.”

    Oscar Piastri egyetért csapattársával, és reméli, hogy Silverstone is jobban felkészült egy esetleges magánakcióra.

    „Egy versenypályán, ahol 200 km/h-val száguldoznak az autók, nem a legjobb ötlet ezt abszolválni. A tavalyi eseményeknek megvolt a következménye, és ezért is remélem, hogy idén nem kerül sor erre. Biztos vagyok abban, hogy a létesítmény is készül, és lesznek intézkedései az ilyen esetek megakadályozására. Egy krikettpályára nyilván könnyebb, és kevésbé veszélytelenebb beugrani.”

  • Bottas ismét Mercedesbe ült: „megérte erre várni”

    Bottas ismét Mercedesbe ült: „megérte erre várni”

    Régóta várt már arra Valtteri Bottas, hogy ismét egy Mercedesbe üljön, és nemrég teljesült is a kívánsága.

    2017-2021-ig versenyzett a finn pilóta a csillagosoknál. 2022-re az Ezüst Nyilak már George Russellt választották Lewis Hamilton csapattársának, bár a brit jobban örült volna, ha továbbra is Bottas tartózkodik a garázs másik oldalán.

    A 33 éves versenyző így az Alfa Romeonál kötött ki, ahol jól érzi magát és már nagyon várja az Audi projektet.

    Márciusban Bottas megmutatta legújabb utcai szerzeményét, ám nemrég visszatért a korábbi évek preferenciáihoz. A finn pilóta ugyanis egy Mercedes vásárolt magának, amit az Instagrammon büszkén mutogatott. Az Alfa Romeo versenyzője meg is jegyezte: erre érdemes volt várnia.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

  • Zátonyra futott Hamilton és a Mercedes tárgyalása? – Wolff válaszolt

    Zátonyra futott Hamilton és a Mercedes tárgyalása? – Wolff válaszolt

    Toto Wolff nemrég reagált azokra a feltételezésekre, mik szerint zátonyra futott a tárgyalásuk Lewis Hamiltonnal.

    A hétszeres világbajnok kontraktusa év végén lejár, így már megkezdték a beszélgetéseket a folytatásról. Még a Kanadai Nagydíj előtt az osztrák csapatfőnök azt nyilatkozta, napokon belül megszülethet a megegyezés, így a legtöbben azt gyanították, hogy még a verseny előtt megtörténik a bejelentés.

    Ám még csak szó sem esett a kontraktusról és a szóbanforgó tárgyalásokról. Wolff később úgy reagált, hogy a Magyar Nagydíj környékén egyezhetnek meg. A brit sajtó ezután azt állította, hogy a 38 éves versenyző fizetési igényeivel, és a szerződésének időtartamával nem ért egyet a Mercedes vezére.

    Megálljt parancsolt Hamilton követeléseinek a Mercedes?

    Az Ausztriában megtapasztalt „rossz autó” sem javított a helyzeten. Hamilton folyamatosan a pályaelhagyásokról, a büntetéséről és a vezethetetlen konstrukcióról beszélt. Ám Robert Doornbos szerint az utóbbi témakör elég tiszteletlen volt a dolgozókra nézve.

    „Van nagyjából 1500 srác ott Angliában, akik kidolgozták a belüket is azért, hogy megépítsék az autót. Valóban, a konstrukció nem a legjobb, de azzal nem változtatsz a helyzeten, ha a rádióban folyamatosan ezt hajtogatod. Totónak tehát teljesen igaza volt” – nyilatkozta a holland ex-versenyző.

    Ugyanakkor Wolff megvédte a pilótáját a futam után.

    „Itt a csapat érdekeiről volt szó. Néha le kell csillapítani az indulatokat, én a legjobb szándékkal szólaltam meg a versenyen. Hallanátok kellene, hogy beszélünk egymással telefonon. Ez, ahhoz képest még semmi volt. Persze, nem segít az, ha büntetést kapsz, de az autó egyszerűen lassú.”

    A Mercedes csapatfőnöke hozzátette, a szóváltás nem azt jelenti, hogy zátonyra futott a tárgyalás a szerződéshosszabbítással kapcsolatban.

    „Továbbra is bízom abban, hogy minden rendben lesz. Szeretnék mindent a legapróbb részletekig tisztázni. Ez már nem a pénzről vagy az időtartamról szól, hanem a jövőről, és arról, hogy mindent optimalizáljunk. Más részletekről beszélünk.”

  • Egyszerű okai vannak annak, miért nem lett teljesen króm a McLaren

    Egyszerű okai vannak annak, miért nem lett teljesen króm a McLaren

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója elmondta, miért tartották meg a papaya színt a különleges festés mellett.

    A brit istálló hazai versenye következik, így egyedi festéssel akartak adózni az eseménynek. A kampány mellé beállt a Google is, így a népszerű böngésző, (Google Chrome) és a 2006-2014-ig tartó ikonikus színvilág szójátéka adta a csapásvonalat a csapatnak.

    A szurkolók izgatottan várták a krómba öltözött MCL60-at, ám az autó jórészt megtartotta a papaya színt. Ha teljesen át is akart volna alakulni a McLaren, nem tehette volna, hiszen a szabályok nem engedik A regulák ugyanis kimondják, hogy a teljes „átszabás” csak egyszer engedélyezett egy szezonon belül. Ezt már el is lőtte a csapat Monacóban és Spanyolországban, hiszen a Triple Crown elnevezésű fényezésüket viselték, ami lecserélte az alapszínvilágot.

    Brown ugyanakkor kihangsúlyozta, ők nem is akartak annyira megszabadulni az a papayától.

    „Meg akarjuk őrizni a papaya identitásunkat. Nagyon fontos számunkra, hogy emlékezzünk a múltra, de szeretnénk a jövőbe is tekinteni. Ugyan a festést lehet változtatni sokszor, ám az alapszíneket nem. Így amit Monacóban csináltunk, azt csak néhányszor szabad. Ám a szabályokat félretéve fontos volt számunkra, hogy kiépítsük az asszociációnkat a papaya színnel, úgy, mint a Ferrari a vörössel, vagy épp a Mercedes a színkombinációval. A rajongóinktól rengeteg olyan visszajelzést kaptunk, hogy szeretik a papaya színt, ezért választottuk ezt a kombinációt.”

     

  • Így reagált Toto Wolff arra, hogy kifütyülték Ausztriában (videó)

    Így reagált Toto Wolff arra, hogy kifütyülték Ausztriában (videó)

    Toto Wolff a színpadon reagált arra, hogy pár szurkoló kifütyülte miközben beszélt.

    A holland szurkolók elég nagy számban látogattak el Ausztriába idén is. A Red Bull hazai versenyén újfent támogatták honfitársukat, és olykor a pohár fenekére is néztek a négy nap alatt. A csütörtöki sajtónapon még Max Verstappen is felhívta a szurkolói figyelmét arra, hogy fogyasszanak inkább kevesebb alkoholt, és teljen minden szurkolói tábor számára jól a hétvége.

    Tavaly ugyanis több hölgy számolt be arról, hogy kéretlen megjegyzéseket kaptak, vagy épp fütyültek utánuk a narancssárgába öltözött rajongók.

    Több szurkoló szexuális zaklatásról számolt be, az F1 intézkedéseket tesz

    A Fan Zone vendégeként Toto Wolffot a szurkolók is kérdezgethették, ám egy idő után már ki is fütyülte egy-két rajongó az osztrák vezetőt. A színpadról Wolff megszólított az egyik fütyülőt, és megkérte arra, hogy inkább igyon kevesebbet. Sőt, elmondta azt is a Mercedes csapatfőnöke, hogy nem igazán nyújt kellemes látványt az elégedetlen alany.

    @nico.mei06

    @Mercedes-AMG F1 go Toto! #fy #f1 #totowolff #wolff #toto #nomikey #tiktok #spielberg #tiktokindia #forumula1 #netherlands #holland #dutsch #maxverstappen #fans #fan #austria #mercedes #georgerussell #lewishamilton #getinthere #xyzbca

    ♬ Originalton – nico.mei06

  • Nemzetközi sajtó: legalább nem minden körben volt Verstappen az élen

    Nemzetközi sajtó: legalább nem minden körben volt Verstappen az élen

    A nemzetközi sajtóorgánumok értékelték Max Verstappen és a Red Bull teljesítményét Ausztriában is.

    A holland versenyző újfent az élről indult, ám a rajt után Charles Leclerc szorongatta. Az eltolt kiállást választó Ferrari még egy ideig vezette is a versenyt, ám végül a Red Bull pilótája az élre küzdötte magát, és tetemes előnyre tett szert. Így jöhetett ki a boxutcába egy újabb kiállásra Verstappen, ugyanis a leggyorsabb körért járó egy pontot is meg akarta szerezni.

    A pályaelhagyások és büntetések árnyékában a neves lapok így értékelték az osztrák futam eseményeit.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Max Verstappennek két körrel a verseny vége előtt még arra is volt ideje, hogy kiálljon egy kerékcserére, és megfussa a verseny leggyorsabb körét. Verstappen egy kiemelkedő versenyző, aki szó szerint azt csinál, amit csak akar a Red Bull volánja mögött.”

    Marca (Spanyolország):

    „Max Verstappen tökéletes hétvégével folytatta a harcot az újabb világbajnoki címért. Míg a holland egy újabb győzelemmel menetelt előre, addig Sergio Pérez is felfért a dobogóra.”

    Bild (Németország):

    „Verstappen sorozatban már az ötödik győzelmét ünnepli, ezúttal a Red Bull hazai pályáján aratott sikert. Az újdonság viszont az, hogy a 25-35 kör között kivételesen nem Verstappen vezette a versenyt. A holland teljesen félelmetes, két körrel a verseny vége előtt még a boxba is kiállt, hogy friss gumikkal menjen neki a leggyorsabb körnek.”

    Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Osztrák Nagydíj 2023, futam
    Max Verstappen/Red Bull  – Fotó: Gergely Makai Photography
    The Sun (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen egy tökéletes hétvégével növelte óriási előnyét a bajnoki tabellán. Christian Horner ezúttal elégedett lehet mindkét versenyzőjével, hiszen a három dobogós helyből kettőn a Red Bull pilótái álltak. Max Verstappen tehát továbbra is uralja a szezont.

    L’Équipe (Franciaország):

    „Egy olyan versenyen, amit a büntetések és a pályahatárok kiszélesítése jellemzett, Max Verstappen erődemonstrációt tarott, és újabb győzelmet szerzett a Red Bull Ringen. Ám ezúttal a holland egy rövid időre átadta az első helyet Charles Leclerc-nek. Ez manapság már ritka eseménynek számít, épp ezért nem is tartott sokáig. Miután visszavette a pozíciót a holland, kényelmesen uralta a versenyt.”

  • Norris szerint Hamilton ennél nagyobb büntetést érdemelt volna

    Norris szerint Hamilton ennél nagyobb büntetést érdemelt volna

    Lando Norris úgy véli, igazán büntethették volna jobban Lewis Hamiltont, mert jóval többször vágta le a pályát.

    A két brit versenyző a futam első felében egymás ellen küzdött. Egy ideig a Mercedes világbajnoka volt előrébb, így a 23 éves pilóta látta, hogy nem mindig sikerül ellenfelének a pályahatárokon belül autóznia. Norris jelentette is a csapatnak Hamilton „levágásait”, így a 38 éves versenyző 5 másodperces büntetést kapott.

    Végül a McLaren pilótája Carlos Sainzcal és Sergio Pérezzel csatázott, míg hátrébb Hamilton nem értette miért büntették meg. Már Toto Wolffnak is közbe kellett szólnia, és meg kellett nyugtatni a versenyzőt, hogy rajta kívül még jó páran néztek szembe szankciókkal.

    A leintést követően Norris arról beszélt, hogy honfitársa sokkal többször lépte át a fehér vonalat, így az 5 másodperces büntetés elég kevés.

    „Nos, nagyjából minden kanyarban kisodródott, így végig kommentálhattam volna a versenyt. Végül csak 5 másodperces büntetést kapott? Ennél sokkal többnek kell lennie! Egy körön belül összegyűjtötte azt a négy strigulát.”

    Az Aston Martin közbenjárása után valóban nagyobb büntetést kapott a hétszeres világbajnok, így összesen 10 másodperces időbüntetéssel mehetett el Ausztriából.

    1200 pályaelhagyás után büntetések miatt változott az első 10 sorrendje az Osztrák Nagydíjon

    Ugyanakkor Norris kiemelte, nem olyan egyszerű a pályahatárain belül maradni.

    „A kívülállók csak panaszkodnak, és nem értik mi olyan nehéz ebben. Nos igen, én mondhatnám, hogy nekem sikerült, akkor miért nem tudta ezt más is abszolválni. Ám minden attól függ, milyen pozícióban vagy. Ha például Fernando (Alonso) mögöttem lett volna az utolsó 10 körben, akkor garantáltan én is büntetést kaptam volna a túl sok kanyarlevágásért. Attól függ tehát, hogy nyomás alatt vagy-e vagy sem. Ha igen, akkor jobban erőlteted, és túlcsúszol. Emberi hiba, de a versenyzés már csak ilyen. Nem egyszerű ez, hiszen úgy érzed, hogy ezért nem kellene senkit büntetni. Viszont ha az szerepel a szabálykönyvben, hogy ezért jár szankció, akkor az mindenkire ugyanúgy vonatkozik.”

  • Átszabta Ocon a Red Bull Ringet a futamon, rekordot is döntött vele

    Átszabta Ocon a Red Bull Ringet a futamon, rekordot is döntött vele

    Esteban Ocon egy „alternatív nyomvonalon” teljesítette a versenytávot, mégis csak a futam után kapott emiatt komolyabb büntetést.

    A főszerepet a pályahatárok vittél el Spielbergben, ugyanis a versenyen szinte minden csapat és versenyző a másikat jelentgette. A versenyfelügyelők nem is győzték számon tartani a renitens mezőnyt, így a futam után többen megúszták volna büntetés nélkül a dolgot.

    Ám az Aston Martin ezt nem hagyta szó nélkül, így óvást nyújtott be az el nem vett körök és szabálytalankodók ellen. Végül 8 versenyzőt büntettek, így változott a befutó sorrendje is. A pontszerzők közül Lando Norris került a negyedik helyre, míg a Carlos Sainz a 10 másodperces büntetés miatt két pozíciót csúszott vissza.

    1200 pályaelhagyás után büntetések miatt változott az első 10 sorrendje az Osztrák Nagydíjon

    Ám az 5 és 10 másodperces szankciók tengerében Esteban Ocon neve villan felt, ugyanis a francia ennél nagyobb büntetéshalmazt kapott. Az Alpine versenyzője összesen négy szankciót zsebelt be a versenyen, így 30 másodperces többlet időt írtak jóvá a neve mellé.

    A francia versenyző ezzel a teljesítménnyel egy 2015-ös rekordot döntött meg. 8 évvel ezelőtt a Magyar Nagydíjon ugyanis Pastor Maldonadót háromszor büntették a stewardok. Ocont viszont Ausztriában négyszer látták szabálytalannak (a veszélyes kiengedésért ugyan a versenyző kap büntetést, de a csapat a vétkes), így a rekordot már a 26 éves pilóta tartja.

    Mindemellett Ocon csak 58 kör erejéig ment szabályosan a 71 körös versenyből, míg Fernando Alonso és George Russell egyszer sem vágta le a pályát.

    A büntetéscunami következtében Ocon két pozíciót veszített, így a 12. pozícióból a 14-re esett vissza.

    Természetesen az interneten beindult a mémgyár is, ugyanis a rajongók ábrázolták az Alpine versenyzőjének „útvonalát”.

  • Hamilton kiakadt: „az nem versenyzés, ha felnyomod a másikat”

    Hamilton kiakadt: „az nem versenyzés, ha felnyomod a másikat”

    Lewis Hamilton szerint az nem része a versenyzésnek, ha valaki folyamatosan beköpi az előtte autózó ellenfelét.

    A pályahatárok és azok átlépése vitte el a főszerepet az Osztrák Nagydíjon. A stewardok nem győzték figyelmeztetni, és alkalom adtán büntetni a versenyzőket. A hétszeres világbajnok az első szabályszegők között volt, ugyanis Lando Norris nem volt rest szólni, hogy honfitársa kissé lerövidíti a versenyzésre szánt területet.

    A Mercedes versenyzője gyorsan össze is gyűjtötte a négy kihágást, így repült az 5 másodperces büntetés. Hamiltont a futam további részében a szankció frusztrálta. Folyamatosan arról érdeklődött, hogy kapott-e más is büntetést, vagy csak őt láttak szabálytalannak. Már Toto Wolffnak kellett szólnia, hogy nyugodjon meg, mivel nem csak őt találták bűnösnek a versenyfelügyelők.

    Az autó vezethetősége rosszabb volt, mint a mire a csapat számított, és a pályaelhagyás miatti büntetés csak rontott a csapat kedvén. A verseny után viszont az Aston Martin lépett elő, és óvást nyújtott be. A kanadai-brit istálló szerint több kanyarlevágást nem vettek figyelembe, így még több büntetés járna a renitenseknek.

    1200 pályaelhagyás után büntetések miatt változott az első 10 sorrendje az Osztrák Nagydíjon

    Az FIA helyt adott a zöldeknek, így Hamilton a nap végén sem úszta meg büntetés nélkül. A verseny után a hétszeres világbajnok arról beszélt, hogy muszáj más alternatívát találni a pályahatárok tiszteletben tartására, ugyanis a folytonos figyelmeztetés és büntetés hullám megöli a versenyzést.

    „Valami új megoldást kell találnunk erre ezen a pályán. Mikor még nem volt ez a szigorú ellenőrzés, sokkal élvezetesebb volt a versenyzés. Most viszont ahogy versenyzel, úgy folyamatosan jelentened kell az előtted haladót, mivel a csapat ezt akarja. Pár éve Austinban is ez volt, de ez nem versenyzés, igaz? Ez nem autósport. Amint Norris elment mellettem, legalább 10-szer elhagyta a pályát, csakúgy, mint Pérez, mégsem kaptak büntetést. Mindannyiunk esetében így kellett volna lennie” – nyilatkozta Hamilton.

    A Mercedes versenyzője elmondta, első sorban azért szélesítette ki annyiszor a pályahatárokat, ment nem a megfelelő beállításokat választották, így csúszkált a pályán. A boxkiállás következtében állítottak az első szárnyon, így vált kezelhetőbbé a dolog.

    Ugyanakkor a csapatot ledöbbentette, hogy ennyire nem tudtak mit kezdeni a többiekkel. A hétszeres világbajnok úgy érezte, mintha ismét 2022-ben lenne.

    „Az autó úgy viselkedett, mint tavaly, de nem ez a legnagyobb meglepetés. Az elmúlt két versenyhez képest nagyon máshogy viselkedett, az előző két futamon sokkal jobb volt.”