Szerző: Csonka Nikolett

  • Váltócsere Verstappennél, csak a 18. helyről indulhat

    Váltócsere Verstappennél, csak a 18. helyről indulhat

    Max Verstappen a 18. helyről várhatja a rajtot, miután 5 helyes rajtbüntetést kapott váltócsere miatt.

    Szombaton a Q1-ben a holland kiszélesítette a 15 kanyart, ennek következtében a rázókövet olyan szögben sikerült eltalálnia, ami miatt jobb hátsó felfüggesztése felmondta a szolgálatot. A baleset miatt, a Q2-ben már nem futott mért időt, így 15. helyen zárt, ám a Toro Rossos pilóták büntetése miatt 13. pozícióból várhatta volna a vasárnapi megmérettetést.

    A Red Bull úgy ítélte meg, a sérülések tükrében, sebességváltót cserélnek a holland autójában, ami automatikus büntetést von maga után, így csak a 18. helyről indulhat.

    2017-ben Verstappen a 16. helyről rajtolhatott, és 4. helyet szerezte, meg miután büntetést kapott Kimi Räikkönen megelőzése miatt.

     

  • Arrivabene szerződést hosszabbíthat, Vettel megmutatná, még mindig jó úton haladnak

    Arrivabene szerződést hosszabbíthat, Vettel megmutatná, még mindig jó úton haladnak

    Maurizio Arrivabene szerződését megújíthatják a Ferrarinál. Korábban azt lehetett sejteni, hogy az olasz csapatfőnök nem tarthatja meg helyét, hiszen idén sincs sok esély arra, hogy bajnokká avassák a vörösöket, sőt egy fajta belső viszály is kibontakozott Mattia Binottoval a csapat technikai igazgatójával.

    Ám az olasz sajtó belső információkra hivatkozva, úgy tudja, szerződéshosszabbítás fog történni a jelenlegi csapatfőnökkel, sőt még Binotto is maradhat eredeti pozíciójában.

    Sokan úgy vélik, ez a hatalmi harc a két olasz között a fő oka a Ferrari idei sikertelenségének. Austinban Sebastian Vettelt is megkérdezték, szerinte, mi siklott félre 2018-ban.

    ,,A pletykák és a szóbeszédek mindig is részesei voltak a sportnak.” – kezdte a német pilóta.

    ,,Mindig kereshetünk kifogásokat. Követtem el én is hibákat, de úgy gondolom a legnagyobb probléma a megfelelő sebesség hiánya volt. Ez az egyik ok, amiért olyan sok kockázatot vállaltunk.”

    Vettel megköszönte Hamiltonnak, amiért megvédte őt a kritizálóktól, ugyanakkor hozzá tette, ez is része az egész játéknak.

    ,,Tiszteljük egymást. Két világ van: az egyikben azok az emberek vannak, akik a Formula 1-ben dolgoznak, míg a másikban azok, akik kívülről figyelik az eseményeket. Van tehát a versenyzői világ és a média világa, és ezek nem mindig értenek egyet egymással.”

    Az egyéni bajnokság megnyerése szinte lehetetlenné vált a német pilóta számára, ám úgy véli csapatának, továbbra is keményen kell dolgoznia.

    ,,Visszaestünk az elmúlt futamok alatt, és meg kell értenünk, miért történt ez. Vannak ötleteink, de a legfontosabb, hogy megmutassuk a következő pár hétben, hogy még mindig jó úton haladunk.”

  • Franz Tost kiáll a költségvetési sapka mellett

    Franz Tost kiáll a költségvetési sapka mellett

    Franz Tost szerint képtelenség azt feltételezni, hogy a költségvetési sapka nem fog működni a Forma-1-ben, ugyanakkor betartásának ellenőrzése már nehezebb feladat lehet.

    A Liberty Media azon dolgozik, hogy a 2021-es változások részese legyen a költségvetési sapka. A vitaforrás központja a korlátozással kapcsolatban a következő: a csapatok meg fogják találni a kiskapukat, hogy kijátsszák a korlátozást. A kiscsapatok aggódnak emiatt a legjobban.

    Tost szerint ez az állítás félrevezető, mivel az FIA képes volt működő megszorításokat végrehajtani, mint például a szélcsatorna kevesebb használata, vagy az év közbeni tesztek leredukálása kapcsán. Ennek tükrében, a költségcsökkentési tervezettel is képesek lennének ezt működésre bírni.

    ,,Évekig harcoltam a költségvetési sapka mellett, remélhetőleg végre be fogják vezetni. Ez az egész tervezet megvalósítható. Mindig vannak arról viták, hogy nem lehet majd iránytani, de ez képtelenség. Mindent az irányításod alá vehetsz. Az FIA-nak, a FOM-nak vagy akárkinek csak el kellene kezdenie gondolkodni, a legelejétől, hogy is lehetne ezt kivitelezni.”

    ,,Ha én döntenék, akkor én minden csapathoz küldenék valakit, hogy nézze át a pénzügyi kimutatásokat minden héten, vagy minden hónapban, ennyi az egész.”

    ,,Mint most, technikai részről, mindent ellenőrizni tudsz. Nem mehetünk tesztelni anélkül, hogy előbb át ne mennénk a törésteszteken, és ezeken a hasonló dolgokon. Tehát miért ne tudnánk kontrollálni a költségvetést? Ez nonszensz, mindent irányíthatsz, amit csak akarsz.”

    Tost úgy véli, alapvető lenne a költségvetési sapka, ugyanis a gyári csapatok jóval több pénzzel gazdálkodhatnak, mint a privát istállók.

    ,,Mikor a csapatok magán kezekben voltak, nem volt erre szükség, mert a privát csapatok sosem költenek annyit. A gyártók miatt kerül ennyibe a Forma- 1. Egy nagy gyárnak 500 millió dollár rengeteg pénz, de ha belegondolunk, akkor mégsem. Nem szabad elfelejteni, az F1 az egyik legjobb marketing eszköz, amivel rendelkezhetsz. Viszont ha magán kézben van a csapat, nem fog ennyi összeggel rendelkezni, és nem is fognak ennyit elérni.”

    A Toro Rosso csapatfőnöke fél attól, hogy a Forma-1 két külön kategóriára szakadhat, ha nem tesznek valamit ennek elkerülésére.

    ,,Van három nagy csapat, míg a többiek egy másik ligában vannak. Ha megnézed az eredményeket, az autók az első három istálló mögött 20-40 másodpercre le vannak maradva, ezért ki kell találniuk valamit, hogy izgalmasabbak legyenek a futamok.”

    ,,Szerencsére ebben az évben és tavaly is Vettel harcolt Hamilton ellen a világbajnoki cím miatt, ha ez nem történne meg, senki se nézné az F1-t, mert olyan unalmas.”

    ,,Tisztában kell ezzel lennünk, és el kell érnünk, hogy minimum 3-4 versenyző, 5-6 csapat harcoljon a bajnoki címekért, valamint az utolsó futamon dőljön el, ki lesz a végül a győztes, ne előbb.”

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Rosberg szerint csak tökéletes teljesítménnyel lehet legyőzni a Mercedest

    Rosberg szerint csak tökéletes teljesítménnyel lehet legyőzni a Mercedest

    Csak egy tökéletes kihívó tudja megállítani Lewis Hamiltont és a Mercedes duóját, legalábbis Nico Rosberg szerint.

    A német elmondása szerint nem bánta meg, hogy abba hagyta a versenyzést, és egyáltalán nem irigy Sebastian Vettelre és a Ferrarira, amiért feladatul az Ezüst Nyilak legyőzését kapták.

    ,,Az egész csomagról beszélek, Lewisról és az autóról. Tökéletes teljesítmény kell ahhoz, hogy valaki legyőzze, és a Ferrari erre nem képes. Nem találom furcsának, hogy a Mercedes már 5 éve nagyjából ugyanazzal a felállással dolgozik, míg a Ferrarinál rengeteg változtatás van.”

    Rosberg egyet ért azzal, hogy Vettel hibái miatt úszott el a 2018-as év.

    ,,Négy vagy öt olyan esemény volt, ahol a nyomás győzött. Ez szintén nem meglepő, ugyanis a Ferrarinál nagyobb a nyomás, mint bárhol máshol.”

    Fernando Alonso jövőre már nem lesz a mezőny tagja, de Rosberg szerint a Forma-1 jó kezekben van, hála az ifjúk tehetségeknek, mint Charles Leclerc, vagy 2019-ben debütáló Geroge Russell és Lando Noriss.

    Ugyanakkor hozzátette, hogy Ocon lehetséges elvesztése szégyennek számítana.

    ,,Úgy néz ki, az hogy kapcsolatban vagy a Mercedesszel az néha jó, de néha rossz.”

  • Vettel tagadja, hogy megtört volna a ránehezedő nyomás miatt

    Vettel tagadja, hogy megtört volna a ránehezedő nyomás miatt

    Sebastian Vettel tagadta azt a feltevést, mi szerint a rá nehezedő nyomás miatt 2018-as bajnoki esélyei leredukálódtak.

    Egykoron Lewis Hamiltont megelőzve a pontversenyen, és a legjobb autóval rendelkezett, ám Vettel és a Ferrari bajnoki tervei széthullottak az elmúlt hónapban. Akkora hátrányt halmoztak fel, amit szinte lehetetlen ledolgozni.

    A német pilóta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva tagadta, hogy a Mercedes és Lewis Hamilton által kifejtett nyomás hatott volna rá, csak az érdekli, amit saját magára helyez.

    ,,A nyomás nem feltétlenül jó móka, ám nem mindig van jelen akkor, amikor az emberek gondolják. Őszintén, magadért versenyzel, és azokért, akik segítenek, hogy ezen a szinten legyek. Egy irányelvet szoktam követni: senki sem olyan jó vagy rossz, ahogy azt állítják. Valamint szeretek mindig visszatekinteni, miért is kezdtem el versenyezni, mert lelkesedtem érte és élveztem.”

    ,,Ha látjuk is egymást, akkor is csak kis időre a sajtótájékoztatón, a megbeszélésen, vagy kis szerencsével a pódiumon. Nem vagyunk közvetlen kapcsolatban.”

    Vettel szerint a pszichológiai játékok, amik a múltban előfordulhattak, manapság már nem történnek meg.

    ,,Olyan dolgok, mint „Töketlen vagy, ma sz*r voltál” már nem mondunk, mert minden szavunkat mérlegelik.

    Ámbár Vettel 2012-ben „uborkának” nevezte Narain Karthikeyan, miután ütköztek a Maláj Nagydíjon.

    ,,Az csak egy állítás volt, és sajnálatos, hogy ilyet tenni már nem lehetséges.”

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Alesi mérges a Ferrarira, Brawn Hamiltont élteti

    Alesi mérges a Ferrarira, Brawn Hamiltont élteti

    Jean Alesi is beállt azok közé, akik felháborodva nézték végig a Ferrari szenvedéseit. A francia bírálta az olasz csapatot, és Sebastian Vettelt, amiért az elmúlt versenyeken nem teljesítettek jól.

    ,,Az utolsó versenyeken le voltunk döbbenve, és mérgesen néztük, azt, ami történik.” – mondta a La Gazzetta dello Sportnak, utalva a vörösök hibáira.

    ,,Vettel nem azért hibázik, mert rossz versenyző, de bizonyos körülmények között, nagyon könnyű rossz döntéseket hozni. Újra meg kell, találnia neki, és a csapatnak is azt a nyugalmat, amit elvesztettek.”

    A Ferrari baklövései még jobban kirajzolódnak, látva a Mercedes feljavulását a szezon második felében

    Az ügy kapcsán Ross Brawn is megszólalt: ,,Sosem gondoltam, hogy ezt kell mondanom, de  Hamilton lehet az az egy, aki meg tudja dönteni Michael Schumacher rekordjait. Mindent kézben tart, és ez az a színvonal, ami összekapcsolja őt Michaellel és a többi nagyszerű sráccal, miszerint akkor is nyerni tud, amikor veszítenie kellene.”

    Brawn hozzátette, tudja, hogy a Formula 1 válaszút elé érkezett, ezért azzal foglalkoznak, hogy szórakoztatóbbá tegyék a versenyeket.

    ,,A motorsport csúcsán akarunk maradni, ugyanakkor azt szeretnék, hogy a versenyzőink harcoljanak egymással a pályán, a csapatok közötti nagy különbségek olvadjanak el, és ezáltal még több szurkolót vonzzanak ebbe a sportágba.”

    „2019-ben apró változtatásokat fogunk alkalmazni, de az igazán izgalmas dolgok 2020-ban és 2021-ben következhetnek be.”

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Todt havonta kétszer is meglátogatja Schumachert

    Todt havonta kétszer is meglátogatja Schumachert

    Jean Todt az FIA elnöke bevallotta, havonta kétszer is meglátogatja barátját, Michael Schumachert.

    Az egykori csapatfőnök, aki a német világbajnokkal együtt dolgozott a Ferrarinál, a Schumacher család közeli barátjának számít, és ő az egyik azon kevés embereknek, akik tudhatnak az ex-versenyző jelenlegi állapotáról.

    Schumacher egészségügyi állapota rejtélynek számít, mióta a család megtiltotta, hogy bármi nemű információ a felszínre kerüljön. A hétszeres világbajnok 2013-ban síbalesetet szenvedett, aminek következtében súlyos fejsérülés következett be nála.

    ,,Kedvelem Michaelt. Látogatom a családját, bárcsak más lenne a helyzet.” – nyilatkozta Todt a Timesnak.

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Tost nem akar 20 futam alá menni a Forma-1-ben

    Tost nem akar 20 futam alá menni a Forma-1-ben

    A Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost szerint a Forma-1-es versenynaptárnak nem szabadna 20 futam alá menni a jövőben.

    Cyril Abiteboul már kifejtette véleményét, mi szerint az év már így is telezsúfolt, és inkább csökkenteni kellene a versenyhétvégék számát. A francia szakember 15-16 futamot tart ideálisnak.  Az aggodalmak ellenére, a sportág további új helyszínek felé kacsingat (Miami, Vietnám), és ha sikeresen szerepet kapnak az ,,újoncok” tovább növekedhet a versenyek száma a jövőben. (2019-ben 21 futamot rendeznek.)

    Az Autosport megkérdezte Tostot mi a véleménye a témával kapcsolatban: ,,Nem azzal van baj, mennyi futamhétvége van, az a fontos, hogy megfelelő szórakoztatást tudjunk nyújtani. Ha csak 15 verseny lenne, és az is mind unalmas, senki sem nézné.”

    ,,20-22 versenyt kellene tartanunk egy évben, úgy gondolom ezek a jó számok. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az egész világot átívelő sport vagyunk, és ehhez megfelelő számú futam kell, hogy megtarthassuk ezt. Teljes mértékben elutasítom az ötletet, hogy 20 verseny alá menjünk. Az év 52 hétből áll, szóval időnk van arra, hogy versenyezzünk.”

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Russell kapott néhány tippet Hamiltontól az F1-el kapcsolatban

    Russell kapott néhány tippet Hamiltontól az F1-el kapcsolatban

    Geroge Russell tippeket kapott Lewis Hamiltontól, miután hivatalosan is megerősítették, a brit fiatal fogja vezetni az egyik Williamst 2019-ben.

    A 20 éves norfolki tagja a Mercedes fiatal versenyzőket támogató programjának, minek köszönhetően, testközelből figyelhette Lewis Hamilton és Valtteri Bottas munkáját és leshetett el trükköket tőlük. Nagyszerű teljesítménye, amit a Formula 2-ben bemutatott, nem maradt jutalom nélkül, ugyanis jövőre egy régi és patinás csapatnál versenyezhet.

    ,,Segítségemre volt, hogy a Mercedesszel lehettem. Nagyon kivételes helyzetben voltam, ugyanis lehetőségem adódott arra, hogy közelről figyeljem Lewis és Valtteri munkáját. Ez segített előre lépni. Jó kapcsolatot ápolok Lewisszal. Nagyon barátságos, és kommunikatív a csapattal, kívülről figyelve őt nem is gondolnád, hogy ő ilyen. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy találkozhattam vele.”

    ,,Adott néhány tippet, de ezek közül egyet sem szeretnék elárulni, egy olyan kiváltságos pozícióban vagyok, hogy az egy valaha élt legjobb versenyzőtől tanulhatok, szóval akármilyen tanácsot kapok, nem adom tovább.”

    A Williams jelenleg a 10. helyet foglalja el a bajnokságban Lance Stroll és Szergej Szirotkin vezetésével. Miután 2019-től a kanadai pilóta átszerződik a Force Indiához, megüresedett helyére érkezik Russell. A brit csapat még nem döntött a másik pilóta sorsáról, ezért egyelőre a norfolki tehetség helye biztos a csapatnál.

    Russell – aki jövő hónapban elbódíthatja a Formula 2-es bajnoki címet – ragaszkodik ahhoz, hogy segíthet előre lépni a csapatnak, még akkor is, ha nem rendelkezik sok tapasztalattal a Formula 1 terén.

    ,,Ez egy remek lehetőség. A csapat jelenleg nem a legjobbját tudja produkálni idén, de még mindig ott a szenvedély a csapatban, ahogy a tehetséges emberek is. Hiszek abban, hogy együtt fejlődhetünk és megnyomhatjuk a következő évet.”

    A brit elárulta, először szüleinek és idősebb testvérének mondta el a jó hírt. Hozzátette, tartozik bátyának egy sörrel, amiért bevezette a motorsport világába.

    ,,Először a szüleimnek mondtam el, velem voltak Szocsiban. Támogattak a karrierem során, ezért azt akartam, ők tudják meg először. Édesapám meg is könnyezte, ez egy álom mindannyiunk számára. 7 évesen ültem először gokartban, Benjy, a bátyám versenyzett, úgy nőttem fel, hogy versenypályákra jártunk. Feladta a gokartot, mikor egyetemre ment. Biztos vagyok benne, hogy be fog jelentkezni egy sörre hozzám.”

    George Russell mellett, még két brit erősíti 2019-től a mezőnyt. Lando Norris, aki a McLarenhez fog újoncként csatlakozni, valamint Lewis Hamilton, aki akár már Austinban is bebiztosíthatja 5. bajnoki címét.

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Hamilton: Csak álmodni mertem arról, hogy így teljesíthetek az F1-ben

    Hamilton: Csak álmodni mertem arról, hogy így teljesíthetek az F1-ben

    Lewis Hamilton álmodni se tudott volna jobb teljesítményről, mint amit el tudott érni az utóbbi futamokon. A brit versenyző elég nagy lépést tett 5. világbajnoki címe felé azzal, hogy 7 versenyből 6-ot meg tudott nyerni.

    ,,Boldog vagyok, mikor visszanézek az elmúlt pár versenyre. Remélni se mertem volna ilyen teljesítményt. Ez egy álom számomra, hogy ilyen szinten versenyezhetek, ez életet, ugyanis nem mindig tudsz úgy teljesíteni, ahogy azt eltervezed. Nagyon hálás vagyok azért, hogy a legtöbb verseny jól sikerült.”

    Hamilton szerint a szezon létfontosságú mozzanata számukra az volt, mikor ő és a Mercedes is képes volt a fejlődésre, ezzel pedig át tudták ugrani a Ferrarikat, akik a szezon közepéig jobbnak bizonyultak az Ezüst Nyilaknál.

    ,,Az év közbeni fejlesztéseknél, fogalmad sincs mi fog történni. Természetesen van elképzelésed, és csak remélni tudod, hogy minden jól fog menni és fejlődni tudtok. Az évek alatt egyre jobb és jobb leszel ebben.”

    „Silverstonban, nem tudtam, hogy, hogy ilyen irányba tudok fejlődni. Mindenképpen szükség volt rá, mert a Ferrari előre tudott lépni Spa-ban, még akkor is, ha mi is tettünk előrelépést. Úgy gondolom, hogy a csapattal és a versenymérnökömmel való kommunikációm évről-évre csak jobb lesz, a stratégiánk is fejlődött az év során, de legfőképp az, hogy megérted az autót és ezzel a bizalmad is megnő, ez tesz igazán erőssé.” – zárta gondolatmenetét a brit világbajnok.

    Szerző: Csonka Nikolett