Szerző: Csonka Nikolett

  • Vettel: Gratulálok Lewisnak és csapatának, megérdemelten nyertek

    Vettel: Gratulálok Lewisnak és csapatának, megérdemelten nyertek

    Sebastian Vettel emelt fővel viselte a verségét, ám csalódottságát nem tudta teljesen leplezni. A német versenyzőnek meg kellett volna nyernie a futamot ahhoz, hogy még életben tarthassa esélyeit, valamint Lewis Hamiltonnak 8. vagy annál rosszabb helyen kellett volna befutnia.

    Végül a Ferrari versenyzője második, a brit pedig negyedik helyen ért célba, így Hamilton örülhetett ötödik világbajnoki címének.

    ,,Ez egy szörnyű pillanat. Sokat dolgoztunk, és igen, tudtam, hogy ez be fog következni, figyeltem matekórán, szóval tudok számolni, ám minél tovább szeretnél kapaszkodni addig, ameddig csak lehet.”

    ,,Háromszor éltem már át ezt csalódottságot, azt a napot, mikor rájössz, már nem nyerheted meg a világbajnokságot, és azok nem boldog napok. Nem egy mozzanatra reflektálsz ilyenkor, hanem az egész évre. A munka, amit belefektettünk, az elszántság egészen a tavalyi évtől mostanáig. Meg voltak az esélyeink, a legtöbbet ki is használtuk, és talán voltak olyanok, amiket nem, de összefoglalva a végén nem voltunk elég jók.”

    ,,Meg kell állnunk, el kell fogadnunk és gratulálnunk kell. Kicsit tovább akartuk még húzni, de már nem lehetett.”

    ,,Nyilvánvalóan ez nem egy könnyű nap. Gratulálok Lewisnak és a csapatának, megérdemelten nyertek. Nagyszerűen ment egész évben, és kettőnk közül ő volt a jobb, ezért azt mondtam neki: kiérdemelted, élvezd.

    ,,Csak egy győztes lehet, és úgy gondolom ő érdemelte meg a legjobban ebben az évben.”

    Korábban Vettel és Hamilton négyszeres világbajnokként harcolhattak a mezőnyben, ám a tegnapi nap után a brit versenyző már egy elitebb klubhoz csatlakozhatott, melynek rajta kívül még két tagja van: Juan Manuel Fangio és Michael Schumacher.

    ,,Az ötödik cím valami igazán különleges. – nyilatkozta Vettel, aki a jövő évre tekint, ahol is megpróbálja majd utolérni brit riválisát. – Arra kértem, hogy ugyanígy nyomja jövőre is, hogy ismét harcolhassak ellene, mikor a legjobb formáját hozza. Továbbra is harcolni fogunk a Mercedesszel a konstruktőri címért, és talán sikerül is letaszítani őket a trónról, ezzel talán ízelítőt adva, mi is várhat rájuk a jövőben.”

    ,,Még mindig sokat kell tanulnunk és biztosra kell mennünk, hogy a megfelelő következtetéseket vonjuk majd le. Úgy gondolom egy valami tiszta, nagyon tehetséges csapat vagyunk. Nyilvánvalóan mögöttünk van a legnagyobb támogatottság és nagyon-nagyon okos emberek vannak a fedélzeten. Nagyszerű lehetőség rejlik bennünk, amiket még meg kell mutatnunk.”

    ,,Úgy gondolom mindenki keményen fog küzdeni, arra fogunk koncentrálni, hogy a hátra lévő két futamot stílusosan fejezzük be. Az embereink megérdemlik ezt, én személy szerint mindent meg fogok tenni, hogy a legtöbb pontot hozzuk el.”

    Arrivabene egyet ért pilótája álláspontjával a jövőre nézve.

    ,,Jövőre reméljük, jobbak lehetünk, jobbnak kell lennünk. A jó hír az, hogy a konstruktőri bajnokság még nyitott, és mi soha sem adjuk fel! – nyilatkozta az olasz csapatfőnök a BBC Radio 5-nak.

    A Mercedes csapat 55 ponttal vezet a Ferrari előtt, és mivel egy csapat számára 43 pont érhető el legjobb esetben egy futamon, ezért még lehetséges, hogy a vörösök elhódítják a koronát a hátralévő versenyeken.

    Ám még mielőtt eljönne az idő a további harcra Vettel elismerte szüksége van a pihenőre, mielőtt újra nekifutnak a soron következő versenynek Brazíliában.

    ,,Ebben a pillanatban csak arra vágyom, hogy kijuthassak innen és ne kelljen több kérdésre válaszolnom.”

  • Vettel szerint jó stratégia és megfelelő gumikezelés kell a győzelemhez

    Vettel szerint jó stratégia és megfelelő gumikezelés kell a győzelemhez

    Sebastian Vettel kiszorult az első három helyről az időmérőn Mexikóban, ám a Ferrari versenyzője úgy gondolja, az előtte lévő autók esetleges megbízhatósági problémái, csapata stratégiája valamint a megfelelő gumikezelés az ami hozzásegíthetik a győzelemhez.

    Vettel a negyedik helyet csípte el, miután a nap meglepetés embere Daniel Ricciardo mindenki elől elorozta a pole-t. A német versenyző úgy érezte, amit lehetett meg tett, de ugyanakkor köre nem volt tökéletes.

    ,,A köröm nem volt tiszta. Nagyon keményen próbálkoztam, tudtam, hogy találnom kell két tizedet, ha javítani akarok, de ez nem sikerült, ám közel voltam hozzá.”

    ,,Nem volt rossz kör, de itt-ott megcsúsztam egy kicsit, egyszerűn nem állt össze. Viszonylag boldog vagyok, ugyanis többé kevésbé kihoztuk az autóból azt, ami benne rejlik.”

    ,,Nyilvánvalóan visszaesni a negyedi pozícióba nem jó érzés, de majd meg látjuk, mit tudunk ezzel kezdeni holnap.”

    Mivel riválisa Lewis Hamilton előle rajtol, nagy esély van arra, hogy vasárnap már bajnokavatás történik, ugyanis a brit pilótának elég csak a hetedik helyre beérnie ahhoz, hogy világbajnok lehessen. Vettel hisz abban, megnyerheti a futam, ha megfelelő stratégiát készítenek, valamint ha a gumikezelés terén is sikerül mindent jól végrehajtaniuk.

    ,,Jól szoktunk rajtolni, talán tudunk valamit csinálni az első kanyarban. Úgy gondolom, megbízhatóság terén mi vezetünk. A Red Bullos autók nagyon gyorsak, nehéz lesz őket utolérni, de talán elintézik egymást – viccelődött Vettel.”

    ,,Hosszú verseny lesz, minden azon fog eldőlni, mennyire lesz jó a stratégia, valamint milyen állapotban lesznek az abroncsok az utolsó etapban. Meglátjuk majd mi fog történni.”

  • Gyorsan kopnak a hiperlágy abroncsok, a versenyzők panaszkodnak

    Gyorsan kopnak a hiperlágy abroncsok, a versenyzők panaszkodnak

    A hiperlágy abroncsok kopása olyan mértékű volt, hogy a versenyzők úgy érezték, mintha esős körülmények között mentek volna.

    A hivatalos gumiszállító a leglágyabb keveréket hozta el a Mexikói Nagydíjra, ahol is a magas aszfalthőmérséklet és az alacsony tapadás trükkös edzést eredményezett pénteken.

    Az abroncsokkal való küszködés elég kusza végeredményeket prezentált, ugyanis mind a két gyakorláson a Red Bullos autók végeztek az élen, mögöttük pedig egy-egy Renault-os versenyző tűnt fel, míg a Mercedes és a Ferrari pilótái küszködtek.

    Kevin Magnussen vesztett a legtöbbet, ugyanis utolsóként zárta a napot:

    ,,A gumik rengeteg bonyodalmat okoztak. Nem tudtam kört futni a hiperlágyon, csak az utolsó percekben, ezért nem is maradt időm arra, hogy gyorsabb legyek. Nem vagyunk utolsók, de annyi biztos olyan versenyképesek sem, mint ahogy szerettük volna. Kevés üzemanyaggal valamint tele tankkal menni teljesen más. Csak körözgetsz, az úton akarsz maradni. Ez nem versenyzés, csak próbálod valahogy megcsinálni a kört ahelyett, hogy arra törekednél, minél gyorsabb legyél. Egyszerűen nincs elég tapadás. Olyan, mintha nedves aszfalton száraz pályás gumikkal mennél. Nem tudom, miért ilyen rossz a helyzet ezen a pályán, de annyi biztos, hogy ez egy nagy probléma.”

    A Haas másik pilótája Romain Grosjean igaz, a 12. legjobb időt autózta, de teljesen egyetért dán csapattársával:

    ,,Egy pillanatig azt hittem, hogy esik. – viccelődött a francia pilóta. – Nagyon-nagyon nehéz volt. Egy körön jól működtek a gumik, de ha szerettél volna hosszú etapot teljesíteni velük, akkor már olyan érzés volt, mintha vizes körülmények között mentünk volna.”

    Sebastian Vettel úgy gondolja, ha valakinek sikerül úgy felmelegíteni az abroncsokat, hogy nem égeti meg őket a gyors körén, akkor fél másodperccel is gyorsabb lehet.

    ,, Úgy gondolom, a legfőbb feladatunk az lesz, hogy megtanuljuk őket kezelni, mert az időmérőn csak egy körös etapokat megyünk. A hiperlággyal könnyebbnek kellene lennie, de elég trükkös megtartani a megfelelő egyensúlyt a kör kezdetétől a végéig.”

    Pierre Gasly a gumikopás nagysága miatt úgy érezte, inkább rally autót vezet, saját Formula 1-es járműve helyett:

    ,,Úgy éreztem, hogy az első körömben az első két szektorig bírták az abroncsok. Őszintén nehéz megmondani mi lesz. Az első mért körben már hat másodpercet veszítesz, aztán egy másodperccel lassabb leszel, minél többet mész. Elveszted a hátsó gumikat, majd az elsőket. A végén aztán úgy tűnik, mintha nem is Formula 1-es autót vezetnél.”

  • Nem vetik be a legújabb fejlesztéseket a Ferrarinál

    Nem vetik be a legújabb fejlesztéseket a Ferrarinál

    A Ferrari úgy döntött, nem vetik be legújabb fejlesztési csomagjukat a Mexikói Nagydíjon.

    Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen két különböző verziójú autóval körözött az első szabadedzésen, miután a német pilóta közölte a médiával, a régebbi csomaggal fognak versenyezni.

    Az előző hétvégén Austinban a négyszeres világbajnok úgy fogalmazott miután levették az újításokat, és visszatértek egy régebbi konstrukcióra, autójuk ismét versenyképes lett. A Ferrari 3-4 hónapnyi fejlesztést távolított el.

    A második edzésen Vettel a két Red Bull valamint Carlos Sainz mögött végzett. A heppenheimi elismerte, még nem sikerült a legjobbat kihozni az autójukból még egy körön sem.

    ,,Úgy gondolom a hosszú etapunk nem olyan rossz, de egy körön még mindig küszködtünk a megfelelő egyensúly megtalálásával, és azzal, hogy minél több mindent kihozzunk az abroncsokból. A nehézség abból adódik, hogy nincs elég tapadásunk, ezért sokat csúszkálunk, tehát a probléma a következő, mivel nincs tapadás és megfelelő leszorítóerő az alacsony légsűrűség miatt, ezért nem tudjuk kellőképpen munkára bírni a gumikat.”

    ,,Mikor az abroncsok nem megfelelően reagálnak az nagyon trükkös, ezért láthatunk nagy különbségeket a köridők között. Ha nem megfelelően vannak kezelve (abroncsok), akkor eléggé lemaradhatsz. Úgy gondolom, a legfőbb feladatunk az lesz, hogy megtanuljuk őket kezelni, mert az időmérőn csak egy körös etapokat megyünk. A hiper-lággyal könnyebb dolgunk lehet, de még mindig furfangos lesz megtartani a kellő egyensúlyt a kör kezdetétől a végéig.”

  • Egész hétvégén eshet Mexikóban

    Egész hétvégén eshet Mexikóban

    Míg a Willa hurrikán és a Vincente trópusi vihar ostromolja Mexikó egyik oldalát, addig a fővárosban változó körülményekre lehet számítani a hétvégén.

    A jelenlegi időjárásjelentés záporokat prognosztizál mind a három napra, de vajon érinteni is fogják a Formula 1 programjait is?

    Múlthét pénteken Austinban heves esőzések zavarták a szabadedzéseket, ám úgy néz ki az Autrodromo Hermanos Rodriguez pályán meleg és száraz idő várható a mai napon. A levegő hőmérséklete elérheti a 23 Celsius fokot, ám éjszaka megjelennek majd a felhők, és jelentősen megnő az esélye annak, hogy elered az eső.

    Szombaton nedves körülményekre lehet számítani. Reggel szemerkélhet, míg napközben vihar is előfordulhat.

    Vasárnap változékony időre van kilátás, az eső bármelyik napszakban előfordulhat, ám csapadék mértéke legrosszabb esetben is mérsékelt lehet.

    Mivel a pálya a város közepén lévő nagy területen fekszik, ezért az aszfalt tapadása elég alacsony. A helyzet javulhat egy kicsit a hétvége során, ahogy a pilóták egyre több kört tesznek meg. Tavaly például a rajtelsőséget érő idő, 1.4 másodperccel volt gyorsabb, mint az első szabadedzésen futott legjobb mért kör.

    Mindemellett a csapatok nem tudják motorjaikat agresszív módon használni, a magaslati levegő hatásai miatt, ami a pálya egyik különlegességének számít. Az Autodromo Hermanos Rodriguez 2200 méterre van a tengerszint felett, ami háromszor magasabban helyezkedik el, mint Interlagos, ami a második helyen szerepel a versenynaptárban, ha a magassági szint szerint rendezzük a pályákat.

  • Whiting: Vettel azért kapott büntetést, mert nem végzett elég jó munkát

    Whiting: Vettel azért kapott büntetést, mert nem végzett elég jó munkát

    Az FIA versenyigazgatója Charlie Whiting megvédte a szövetséget, amiért 3 helyes rajtbüntetést szabtak ki Sebastian Vettelre, mert nem lassított kellőképpen a piros zászlós szakasz alatt az Amerika Nagydíj első szabadedzésen.

    A Ferrari versenyzője hiába kvalifikálta 2. helyre magát Austinba, büntetésének köszönhetően csak az 5. rajtkockából indulhatott. A futam elején össze is akadt Daniel Ricciardoval, miután a német pilóta mepőrdült, végül 4. helyen intették le, eltolva ezzel Lewis Hamilton bajnokká avatását, mivel a brit pilóta a dobogó legkisebb fokára férhetett csak fel, hiába indulhatott az első helyről.

    Rengeteg rajongó panaszkodott, hogy Vettel büntetése megfosztotta őket egy esetleges csatától a két bajnok aspiráns között, valamint úgy ítélték meg, a Nemzetközi Automobil Szövetség túlreagálta az esetet, mikor rajtbüntetéssel sújtották a német versenyzőt. Charlie Whiting nem ért egyet a szurkolók álláspontjával, a brit szakember elmondta, ugyanazt a delta időt kell tartaniuk a piros zászlós periódus esetén, mint a VSC-s szakasz és a Safety Car bejövetel alatt.

    ,,Korábban nem volt megkötve mennyire kell lassítani, mikor meglengetik a piros zászlót, de az tűnt a legesélyesebbnek, ha ugyanazt a rendszert alkalmazzuk, mint, a Safety Car avagy VSC esetén. Ez volt a leglogikusabb lépés, és a csapatok is azt kérték.”

    Whiting elmondta, nem a német pilóta volt az első, aki áldozatul esett a nem rég bevezetett szabálynak, Daniel Ricciardo és Esteban Ocon is kapott büntetést, amiért nem lassítottak eléggé.

    ,,Most már három esetünk van, mikor a pilótáknak nem sikerült az előírtak szerint eljárni. Az egyik esetben a versenyző elismerte tettét, ő Daniel (Ricciardo) volt, még Ausztráliában. Aztán jött Esteban (Occon) esete Suzukában, most meg Sebastian (Vettel).”

    ,,Nem tudom mit csináltak, vagy miért nem tudták elérni a delta időt, mikor a Safety Car bejövetelénél, vagy a VSC szakasz alatt tökéletesen megy nekik.”

    ,,Talán a versenyzők nem emlékeznek rá (a szabályra) nem tudom, de annyi biztos, hogy minden panel vörösen világit, amit nem könnyű eltéveszteni. Ő (Vettel) megtette. Úgy gondolom ez a pilóta hibája.”

    A brit úgy gondolja, jobb így, hogy van egy meghatározásuk arra, hogy mennyire kell le lassítaniuk a versenyzőknek, valamint arra, hogy milyen büntetésre számíthatnak, ha ezt nem teszik meg.

    ,,Mindig arról kérdeztek minket, mennyire kell lelassítaniuk. Most van egy alsó érték, könnyű követni a dolgokat. Mindig azt akarják tudni, mennyire nyomhatják, de ha valaki nem vesz vissza a tempóból kellőképpen piros zászló szakasz alatt, azt igen is komolyan vesszük.”

  • Helmut Marko: A Red Bull Honda harcolhat a 2019-es bajnoki címért

    Helmut Marko: A Red Bull Honda harcolhat a 2019-es bajnoki címért

    Bár, Daniel Ricciardo elhagyja az osztrák csapatot jövőre, helyére Pierre Gasly fog érkezni, Helmut Marko továbbra is úgy érzi a Red Bull jó kezekben lesz az elkövetkezendő években.

    ,,Max sosem lep meg minket azzal, hogy mennyire jó.” – nyilatkozta az osztrák szakember utalva Verstappen nagyszerű felzárkózására, amit az Amerika Nagydíjon mutatott be.

    Riccardo rosszul sikerült futamához csak ennyit fűzött hozzá:

    ,,Elektronikus hiba okozta vesztét.  Szegény Daniel! Még két évig együtt kell élnie hasonló problémákkal.” – tette hozzá Marko, utalva arra, hogy az ausztrál a Renault-nál fogja folytatni pályafutását.

    Arra a kérdésre, hogy a Red Bull a Renault-val való szakítása után, képes lesz-e azonnal harcolni a bajnoki címért, így válaszolt:

    ,,Jövőre Honda motorral fogunk menni, és ez a projekt nagyon ígéretesnek néz ki. Úgy gondolom, harcban lehetünk a világbajnoki címért 2019-ben.

    A Red Bull és Honda együttműködésének lehetséges sikere annak is lesz köszönhető, hogy fiók csapatuk a Toro Rosso idén több motorfejlesztést is kipróbálhatott a versenyek során.

    ,,Ez nem csak számunkra jelent előnyt, hanem számukra is. A Honda már a Renault előtt van, nem csak egykörös teljesítményben, de már a versenyeken is.” – mondta Marko a Motorsport-Magazin.comnak

  • Hartley úgy véli, bebizonyította, hogy le tudja győzni Gasly-t

    Hartley úgy véli, bebizonyította, hogy le tudja győzni Gasly-t

    Brendon Hartley úgy érzi, bizonyította, hogy le tudja győzni csapattársát Pierre Gaslyt, még akkor is, ha az eredmények nem mindig ezt mutatják.

    A Red Bull tanácsadója Helmut Marko azt mondta a médiának, hogy Hartleynak le kell győznie Gaslyt ahhoz, hogy jövőre is megtarthassa ülését a Toro Rossoban.

    Az új-zélandi versenyző 11. helyen futott be az Amerikai Nagydíjon, ám Esteban Ocon és Kevin Magnussen kizárása után, a pontszerző 9. pozíciót kapta meg, ami az idei szezonban elért legjobb helyezésének számít.

    Mikor a RaceFans megkérdezte, ezen teljesítményét az egyik legjobbnak értékeli-e, Hartley így válaszolt:

    ,,Igen, szerintem jó volt. Úgy érzem jól teljesítettem az elmúlt versenyeken. Nyilvánvalóan minden hétvégén válaszolok a jövőmet illető kérdésekre, avagy épp olvasok róluk. Az is a sajtóban olvastam, hogy le kell győznöm a csapattársamat. Ha a tényeket nézzük, Szingapúrban előtte voltam, aztán jött a csapatutasítás, és végül megint ki kellett állnom a boxba. Oroszországban is szintén jobb pozícióban voltam, de ott az autó tönkre ment. Majd Suzukában az időmérőn is jobban szerepeltem, meg az elmúlt futamon is. Majd meg látjuk mi fog történni.”

    A Toro Rossos pilóta hozzátette, autója nem volt elég jó ahhoz, hogy előkelőbb helyen érjen célba.

    ,,A 11. hely egy kicsit kegyetlen, mikor nagyon jó versenyt futsz. Őszintén, nem hiszem, hogy ennél többet tudtam volna tenni. Jóval Pierre előtt voltam, minden jól működött mind a két autón, viszont ismét szenvedtünk azért, mert nem volt meg a kellő tempónk.”

    Azonban Gasly kicsit másként látta az eseményeket. Elmondása szerint az első körben összeszedett törmelék miatt sikerült rosszabbul a versenye.

    ,,Mindenhol karbon darabok voltak. Át kellett mennem rajtuk, ezért megsérült az autó az első körben. Sok tapadást veszítettem a verseny alatt, és még az abroncsokkal is szenvedtünk. Megpróbáltuk a két kiállásos taktikát, de nem segített semmin. Nagyon nehéz dolgom volt.” – nyilatkozta a francia pilóta.

  • Magnussen: Ez Formula Üzemanyag Takarékoskodás, nem Formula 1

    Magnussen: Ez Formula Üzemanyag Takarékoskodás, nem Formula 1

    Kevin Magnussen bírálta az üzemanyag spórolós szabályt, miután diszkvalifikálták Austinban, amiért autója jobban meg volt tankolva a megengedettnél.

    ,,A Formula Üzemanyag Takarékoskodásban versenyzünk, nem a Formula 1-ben. Szégyen, hogy spórolnunk kell, ahelyett, hogy versenyezhetnénk a pályán. A rajongók ezt akarják látni?” – akadt ki a dán versenyző.

    Günter Steiner, egyetért pilótája álláspontjával.

    ,,A mi felelősségünk, hogy betartsuk a szabályokat, de úgy gondolom, hogy ezek a rendelkezések rosszat tesznek az F1-nek.”

    Ugyanakkor a garázs másik oldalán lévő pilóta sem nyugodhat meg, ugyanis Romain Grosjean közel került az egy futamos eltiltáshoz felhalmozott büntetőpontjai miatt.

    ,,Óvatosnak kell lennie” – vélekedett Charlie Whiting a francia pilóta ügye kapcsán.

  • Vettel: Meg volt a sebességünk arra, hogy nyerjünk

    Vettel: Meg volt a sebességünk arra, hogy nyerjünk

    Sebastian Vettel úgy érzi megnyerhette volna a futamot, ha nem forog meg, mikor Daniel Ricciardot próbálta megelőzni.

    Vettelnek már a hétvégéje sem indult jól, hiszen a pénteki első edzésen elkövetett szabálytalansága miatt, (túl gyorsan hajtott a piros zászlós szakasz alatt) 3 helyes rajtbüntetést kapott, aminek tükrében 5. helyről indult hiába lett második az időmérőn.

    A jó eredmény, amiben reménykedett gyorsan tovaszállt, mikor összeakadt Ricciardoval, aminek következtében visszaesett a 15. helyre, végül 4. helyen intették le. Mivel csapattársa, Kimi Räikönnen nyerte a futamot, megmutatta Vettelnek, hogy számára is lehetséges lett volna a győzelem, ha nem pördül meg.

    ,,Nem akartam elveszíteni a versenyt abban a kanyarban. Ha 4.-5. helyen maradunk az első kör után, akkor sokkal közelebb lehettünk volna. Utána nem tudom, mindenki ugyanazt csinálta, de annyi biztos, meg volt a tempónk arra, hogy nyerjünk.”

    Toto Wolff is egyetért abban, hogy Vettel nyerhetett volna Austinban, majd hozzátette, a Mercedes egyszerűen nem volt elég jó vasárnap, azért nem sikerült a győzelem.

    ,,Képzeljük el, ha Sebastian nem pörög meg az első körben. Szerintem könnyen megnyerhette volna a futamot.”

    ,,Elégé stresszes a helyzet. Az egyéni bajnokság szempontjából nagyon jól állunk, de mindig azt mondom, nem szabad előre inni a medve bőrére. A múltban más csapatoknál előfordult már ilyen. Fontos a konstruktőri bajnokság is, 129 pont szerezhető még, nekünk 66 pontos előnyünk van. Nincs okunk arra, hogy gúnyosan mosolyogjunk, és azt higgyük, hogy a trófea már a kezünkben van, ugyanis, ténylegesen még nem foghatjuk meg őket.”

    Vettel úgy érezte, Ricciardoval való találkozása egyszerű versenybaleset volt, és egyikük sem hibáztatható az események alakulása miatt.

    ,,Nyilvánvalóan próbált visszajönni, és mindketten azon voltunk, hogy megcsináljuk a kanyart. Úgy gondolom, rosszul jött ki a 12-es kanyarból, ezért sikerült felzárkóznom rá. Belső íven voltam, valószínűleg nem látott engem. Egymás mellett mentünk, ami rendben volt. Próbált megkerülni kívülről, aztán összeértünk, én pedig megpördültem.” – nyilatkozta a német versenyző.