Szerző: Csonka Nikolett

  • Rosberg: Nem szabad túl nagy nyomás alá helyeznünk Mick Schumachert

    Rosberg: Nem szabad túl nagy nyomás alá helyeznünk Mick Schumachert

    Mick Schumachert nagyfokú figyelem kísérte 2018 során, ám honfitársa Nico Rosberg aggódik a fiatal tehetség miatt, ugyanis 2016 világbajnoka úgy gondolja, a média, ami a Formula 1-et körülveszi még nagyobb nyomást és elvárást fog helyezni idén Michael Schumacher fiára.

    Rosberg, aki szintén édesapja nyomdokait követve versenyző lett figyelmezteti az F1 világát, hogy túl nagy terhet pakolnak a 19 éves ifjú vállára.

    ,,Nagyon nehéz lesz majd számára, ha egész Németország őt fogja figyelni, ám egy nagyon fontos feladat vár rá, mégpedig az, hogy ne veszítse el az örömöt, ami a versenyzéssel jár. Óvatosnak kell lennünk, hogy ne helyezzük túl nagy nyomás alá, és ne várjunk el túl sokat tőle.” -nyilatkozta Rosberg a német Weltnek.

    Mick Shcumacher tavaly megnyerte a Formula 3-as bajnokságot, ám idén már az F2-ben fog versenyezni, ami még közelebb viszi őt az álmához, a Formula 1-hez.

  • Burti: Vettel magára maradt a bajnoki címért folytatott küzdelemben

    Burti: Vettel magára maradt a bajnoki címért folytatott küzdelemben

    Sebastian Vettel jól kezdte a tavalyi évet, ám a balszerencse, a hibák, amiket elkövetett, valamint Lewis Hamilton nagyszerű teljesítménye miatt a németnek ismét be kellett érnie a második hellyel az egyéni pontversenyben.

    Vettel vesszőfutás azzal a bizonyos Német Nagydíjon elszenvedett megcsúszással kezdődött, mikor is a víz áztatta aszfalton megcsúszott és végül vezető helyről a sóderágyban találta magát, míg riválisa Hamilton megnyerte a futamot.

    A korábbi F1-es versenyző és Ferrari tesztpilóta Luciano Burti úgy véli, a hiba után a Ferrari nem állt kellőképpen pilótája mellé.

    ,,Egész kicsi hiba volt, ami olykor megtörténik. Szerencsétlen módon, rossz helyen és időben történt, aminek súlyos következménye lett. Nos, úgy gondolom egy olyan valaki, mint például Jean Todt jobb visszajelzést tudott volna neki adni. Szerintem Vettel úgy érezte saját magának kell felvennie a harcot a hibája után.”

    ,,Ha pedig a nyomás meg van, és pilótaként azt mondogatod, hogy nem hibázhatok a következő körben vagy kanyarban, nos, akkor következik be a hiba. Ha ezen kezdesz gondolkodni, akkor meg fog történni. Úgy gondolom vele is ez történt. Ő egy remek bajnok, ám ember is és ezek az érzések senkinek sem tesznek jót. Egyedül volt, és egy olyan valaki, mint Jean különbséget jelentett volna abban, hogy minél előbb visszakerüljön a helyes útra, ugyanis nem normális dolog, hogy egy négyszeres világbajnok ilyen sok hibát követ el, és néha ezek a hibák elég ostobák.” -nyilatkozta Burti a Motorsport.com-nak.

  • Verstappen: A Honda érkezése extra motivációt ad a csapatnak

    Verstappen: A Honda érkezése extra motivációt ad a csapatnak

    Max Verstappen úgy gondolja a Hondával az oldalukon csapata extra motivációt szerzett, és jövőre még erősebb teljesítményre lesznek képesek, mint idén. A Red Bull ebben az évben szakította meg partnerkapcsolatát a Renault-val, ami a hibrid-éra óta megromlott a két fél között, ezért döntöttek úgy, hogy az oly sokat kritizált japán gyártó erőforrásaival vágnak neki a 2019-es évnek.

    Négy kellemetlen és drámával teli év után, mikor már a Red Bull és a Renault mindent mondott egymásról a nyilvánosság előtt, az osztrák csapata reméli, végre kapnak egy olyan motort a Hondától, amivel küzdhetnek a világbajnoki címért.

    ,,Nagyon izgatott vagyok, ahogy az egész csapat is az, de ezt lehet érezni is. Úgy gondolom jó jel, hogy mindenki rendkívül motivált a jövő évet illetően. Tudjuk, hogy nagyszerű autót tudunk építeni. Arra várunk, hogy az egész csomag összeálljon, de én érzem a különbséget a tavalyi évhez képest, mikor a motiváció meg volt, és mindenki a legjobb tudása szerint próbált eljárni, ám valahol már a következő évre készültünk. Ez az extra löket, amit most kaptunk, segíteni fog, hogy jövőre jobban teljesítsünk.”

    A holland versenyző magabiztosan hisz csapatában, ám azt nem tudja garantálni, hogy jövőre biztosan harcban lesznek a bajnoki címért.

    ,,Természetesen mindig van mit javítani, és úgy gondolom ez minden évre igaz, még akkor is mikor megnyered a címet, mindig akad valami, amit jobban csinálhatsz. Nos, igen, ha lesz egy versenyképes csomagunk, még akkor is lesznek olyan hétvégék, mikor hibázni fogunk, vagy csak nem mentünk elég jól, de először is azt remélem, meg lesz ez a csomag.”

  • Grosjean: Jobban teljesítettem Magnussennél a szezon második felében

    Grosjean: Jobban teljesítettem Magnussennél a szezon második felében

    Romain Grosjean úgy véli remek munkát végzett, és sikerült jobban teljesítenie csapattársánál a szezon második felében.

    A francia pilóta szörnyen kezdte az évet, Melbourne-ben önhibáján kívül esett ki, Bakuban és Barcelonában elkövetett hibái sokba kerültek, ami végül odavezetett, hogy 8 futam elteltével sem sikerült az első 10-ben végeznie.

    Azonban a csapat másik garázsában, Magnussen gyűjtötte a pontokat és jobb volt csapattársánál egészen az Osztrák Nagydíjig ahol Grosjean a 4. helyen ért célban, beérve dán kollégáját. Végül 19 pont lett a különbség a két versenyző között, Magnussen javára, ám ez a szám kisebb is lehetett volna, ha a francia pilótát nem zárják ki az Olasz Nagydíjról.

    ,,Sok pontot szerzett az év első felében, míg én szinte semmit. 8 pontot vesztettem Monzában, amit ha megnézzünk a fele annak amennyivel lemaradtam tőle. Nos, ha a németországi versenytől Abu Dhabiig nézzük, akkor talán mondhatjuk azt, hogy előtte végeztem volna. A szezon elején remek munkát végzett, ötödik lett Bahreinben, ami 10 pontot jelent, míg nekem problémáim voltak vagy épp hibáztam és nem szereztem pontot.” – nyilatkozta a francia a Motorsport.com-nak.

    ,,Igen, a különbség nagy volt, de aztán még nagyobb lett és úgy gondolom jó munkát végeztem a felzárkózással kapcsolatban, még az időmérőkön is, mérföldekkel le voltam maradva, aztán elkezdtem egész jól teljesíteni.”

    A francia pilóta állítását a számok is igazolják, ugyanis a szezon második felében az időmérők tekintetében 10-9-re legyőzte csapattársát. Grosjean továbbá kifejtette, éveleji teljesítményét mentális problémák árnyékolták.

    ,,Természetesen nagyon frusztráló volt, idegesítő és nehéz. Sokat kritizáltak, ám tudtam amint a dolgok jóra fordulnak, és minden a helyére kerül, akkor vissza fogok térni. Volt pár hibám, némi balszerencse is kísért, olyan dolgokat rontottam el, amit az én tapasztalatommal nem lett volna szabad, ám a legfontosabb, hogyan tudtam reagálni ezekre a helyzetekre, és vissza tudtam térni. A sportban nincs középút, vagy jó van vagy rossz, de a köztes sosem opció.”

  • Wolff: Nem tettünk ajánlatot Binottonak

    Wolff: Nem tettünk ajánlatot Binottonak

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff elutasította azon feltételezéseket, miszerint állásajánlatot tettek a Ferrari technikai igazgatójának, Mattia Binottonak.

    Nyáron szárnyra kaptak a pletykák, miszerint Binotto és Arrivabene között egyfajta kakaskodás alakult ki a vezető pozíció megszerzése érdekében, ám az olasz csapatfőnök nemrég tagadta az állítások valódiságát.

    Azonban a múlt hónapban az olasz média ismét elhintette, hogy a rivalizálás még mindig fenn áll a két említett fél között, sőt a technikai igazgatót több csapat is megkereste, hogy csatlakozzon hozzájuk. Ezek közül az egyik állítólag a Mercedes volt, amit most Toto Wolff megcáfolt.

    ,,Nem, mi nem tettünk ajánlatot Binottonak. Ő egy kiváló mérnök, de James Allison irányításával egy remek technikai csapatunk van, ahova nem keresünk új embereket.” – nyilatkozta az osztrák csapatfőnök a La Gazetta dello Sportnak.

    A Mercedes mérnöki csapatát a fő tervező James Owen irányítja, őt követi a motorfelelős igazgató Aldo Costa, aki nyár óta már csak tanácsadói szerepet tölt be.

    ,,Aldo nem csak kolléga, hanem barát is, aki nem fogja elhagyni a Mercedest. A csapatunk dinamikus szerkezetű, ezért biztosítanunk kell a fiatalok számára a fejlődés lehetőségét. Amit szeretek, ha valaki távozik az alakulattól, akkor azt nem keserű szájízzel teszi, ezt garantálhatom.”

  • Hamilton elárulta hogyan történt a sisakcseréjük Vettellel

    Hamilton elárulta hogyan történt a sisakcseréjük Vettellel

    Lewis Hamilton felfedte az F1i számára, hogyan és miért történt az utolsó futam után sisakcsere közte és Sebastian Vettel között.

    A két versenyző ádáz csatát vívott a 2018-as szezon első felében, ám Vettel, valamint a Ferrari hibái és a Mercedes nyári szünet utáni teljesítménye miatt a brit versenyző szerezte meg a világbajnoki címet.

    Miután a show lezárult Abu Dhabiban, Hamilton egy üzenetet kapott német riválisától, aki egy különös kéréssel fordult a Mercedes pilótája felé.

    ,,Üzenetet küldött nekem amiben azt írta: Szeretnél sisakot cserélni?” – mesélte az esetet Hamilton. – ,,A focisták gyakran csinálnak ilyet, ám a sisakok sokkal többe kerülnek, mint a mezek, hogy csak úgy adogassuk őket. Számunkra ezek a dolgok nagyon értékesek. Én nem szoktam elajándékozni a sisakomat, egyet cseréltem, még Michaellel (Schumacher). Azt hiszem, van egy két versenyző, akik cserélgetnek, ám én nem tartozom közéjük.”

    Azonban a brit kivételt tett Vettellel és elfogadta a cserét, ezzel is mutatva a kettőjük közötti tiszteletet.

    ,,Nagyon kiváltságos pillanat volt, ott álltam egy négyszeres világbajnok mellett, aki sok mindent elért karrierje során. Egy remek fickó és nagyszerű pilóta, a sisakcsere pedig jele a tiszteletnek.”

  • Lauda: Életem legrosszabb élményén vagyok túl

    Lauda: Életem legrosszabb élményén vagyok túl

    Niki Lauda jó pár megpróbáltatáson esett át karrierje során, ám nem rég azt nyilatkozta, az utóbbi időben elvégzett tüdő transzplantáció volt az eddig legrosszabb élménye élete során. Az 69 éves osztrák ex-versenyző felépülése jó ütemben halad, és már bele is ült az egyik autójába, hogy száguldhasson kicsit.

    ,,Háromszor vezettem már itt (a farmján). A bal lábammal kell fékeznem, mert a jobbal még nem tudok. Jól vagyok, a tüdőm jól működik, ez most a legfontosabb dolog.  Vissza kell nyernem az erőmet, 5 hónapig feküdtem ágyba, ezért az izmaim szinte eltűntek.” –nyilatkozta Lauda az osztrák OE24-nek.

    ,,Csak erősítő gyakorlatokat kell végeznem, egész nap három szakemberrel dolgozom együtt. Hamarosan tudok járni segítség nélkül is, reggel 8-kor szoktam kelni, edzek, együtt reggelizek a gyerekekkel, majd a teniszpályára megyek.”

    Az interjú során előjött az 1976-os balesete és annak következményei, mikor is Lauda súlyos égési sérüléseket szenvedett, ám a Mercedes tanácsadója a mostani esetet sokkal rosszabbul élte meg.

    ,,Sosem gondoltam arra, most fogok meghalni, ám annyi biztos a legrosszabb élmény volt az életem során. Nem fogtam fel milyen súlyos is volt a helyzet, ám Brigit és a gyerekek mellettem voltak és elmesélték milyen nehéz volt számukra az az időszak.”

  • Tost: Azt hitték teljesen megőrültünk, mikor a Hondát választottuk

    Tost: Azt hitték teljesen megőrültünk, mikor a Hondát választottuk

    A Honda idei teljesítménye a szezon csúcspontja volt a Toro Rosso számára, ugyanis mindenki teljesen őrültnek nézte őket, mikor tavaly bejelentették, hogy a japán gyártó erőforrásait fogják használni.

    Az olasz kis csapat a Renault motorjait hagyta hátra a Hondáért, akik három keserves év után szakították meg munkakapcsolatukat a McLarennel. A brit csapat az erőforrást okolta a rossz teljesítmény miatt, ám miután a japánok csatlakoztak a Toro Rossóhoz, sikerült a legjobb eredményt elérniük 2015-ös visszatérésük óta, ami meggyőzte a Red Bullt is, hogy 2019-től váljon meg oly sokat bírált francia gyártó egységeitől.

    ,,A Honda nagyszerűen teljesített.” – mondta Franz Tost az Autosportnak.- „Emlékszel rá, mit mondtak a csapatok ezen a színpadon tavaly? Nos, amikor itt találkoztam pár emberrel, úgy fogalmaztak: teljesen őrültek vagytok, a legjobbakat kívánjuk nektek jövőre. Erre azt mondtam nekik, remek szezonunk lesz, meglátjátok előtettek fogunk végezni. Azt hitték elment az eszem, de bebizonyítottuk, hogy remek döntést volt a Hondát választani.”

    A Red Bull szerint, a japánok már megelőzték a franciákat, főleg a motorerő szempontjából. Tost azonban elárulta, sokkal jobb volt a kezdeti állapotnál az erőforrás teljesítménye, mint mondták.

    ,,A Honda motor sokkal jobb volt tavaly, mint ahogy azt mások állították. Télen keményen dolgozott, mind a Toro Rosso, mind a Honda, használtuk a tesztpadot Milton Keynesbe és Sakurában is. Szoros volt az együttműködés és a Honda tudott javítani a megbízhatóságon és a teljesítményen.”

    Az olasz csapat pilótái használták el a legtöbb erőforrást az idei évben, ám Tost bevallása szerint, tisztában voltak vele, hogy nem tudják teljesíteni a szezont a szabályokban előírt 3 egységgel, ezért bátorították a japánokat, hogy hajtsanak végre több változtatást, ha az segít a 2019-es fejlesztésekben.

    ,,A szezon során világossá vált számomra, hogy nem fogjuk tudni teljesíteni az évet 3 motorral, ám az utolsó cseréket mi akartuk. Egyfajta felkészülésként tekintettünk erre az évre, ami elősegíti a következőt. Ez az évad már elment számunkra, felejtsük el.”

  • Wolff: Nálunk karácsonykor tilos a munkáról beszélni

    Wolff: Nálunk karácsonykor tilos a munkáról beszélni

    Sokan úgy gondolhatják, hogy Toto Wolff karácsonykor is az elért sikereikkel foglalkozik, ám ez korántincs így, ugyanis az ünnepek alatt tabunak számít a motorsportról való diskurálás.

    A legutóbbi interjúban a Mercedes csapatfőnöke arról mesélt, miképp piheni ki a szezon fáradalmait. 2018-ban, a Ferrari eddiginél is nagyobb nyomást helyezett a csapatra, így a pihenés és a feltöltődés fontossá vált Wolff számára, aki még egy sérülést is összeszedett.

    ,,Abu Dhabiban maradtam egy kicsit az utolsó verseny után és úszni mentem a kisfiammal. Mikor a vízben voltunk, szerettem volna átugrani vele egy hullámot, miközben a kezemben tartom, ám ez a művelet teljesen máshogy sikerült, mint ahogy elterveztem és végül harmadjára is keresztszalag szakadást szenvedtem.”

    A szünet ellenére az osztrák szakember már a jövőbe tekint. Miután Esteban Ocon csapat nélkül maradt, ügyel arra, hogy ne essen ki a gyakorlatból, valamint az a kérdés is foglalkoztatja, hogy Mick Schumachert hogyan tudná felvenni a Mercedes Junior Programjába.

    ,,Tudjuk, hogy az ellenfeleink mindent elkövetnek, hogy legyőzzenek minket, ezért biztosra kell mennünk, hogy tartani tudjuk a lépést a fejlesztésekkel a következő szezonra nézve. Minden szériát, amiben gyári csapatként vettünk részt, azt megnyertük, ám ez nem azt jelenti, hogy jövőre is így lesz. Ami Mick Schumachert illeti, megnyerte a Formula 3-at egy olyan autóval, amit a mi motorunk hajtott. Most van ideje arra, hogy fejlődjön.  A Junior Programunkban, sajnos kevés a hely, és számomra most egy másik dolog élvez elsőbbséget, mégpedig az, hogy biztosítani tudjak Esteban Oconnak egy helyet a 2020-as rajtrácson.”

    Toto tehát nagyon elfoglalt, sőt felesége Susie is érintett a motorsport világában, ám az ünnepi időkre van egy szabályuk: Karácsony csak a családról szól, nem az autósportról.

    ,,Nehéz hátra hagyni a munkát, mivel a versenyzés része a házasságunknak, ám erről beszélni a karácsonyfa alatt szigorúan tilos. Ez az időszak a családról szól. Ám, ha sétálni megyünk karácsony napján, akkor azt hiszem, azonnal megfogjuk szegni ezt és munkára fog terelődni a szó.” – nyilatkozta Wolff a német Bildnek.

  • Horner: A Red Bull számára keserédes a 2018-as szezon

    Horner: A Red Bull számára keserédes a 2018-as szezon

    A Red Bull idén vagy nagyon gyors volt, vagy mérföldekre elmaradt a két világbajnoki aspiráns csapattól. Többször is láthattuk őket a dobogón, ugyanakkor, sokszor kellett egyik autójuknak feladni a versenyt. Christian Horner ezekre az eseményekre visszatekintve nyilatkozta azt, keserédes számukra a 2018-as idény.

    Daniel Ricciardo és Max Verstappen is két-két győzelmet aratott, ám ezekre a pillanatokra árnyék vetült, ha megnézzük kieséseik számát. 11-szer kellett feladniuk a versenyt, ebből pedig 8 az ausztrál nevéhez fűződik. Összesen 236 ponttal maradtak le a Mercedes mögött, valamint meghoztak egy olyan döntést, amit kétkedve fogadott mindenki: 2019-től Honda motorra fognak váltani.

    ,,Több szempontból nézve is keseredés szezonunk volt. A győzelmek melyeket elértünk, igazán édesek a számunkra. Elsők lettünk Kínában, Monacóban, a hazai versenyünkön Ausztriában és Mexikóban. Kétségkívül ezek voltak idei év legjobb pillanatai.”

    .,,A szezon rosszabb momentumait akkor értük el, mikor az autó nem tudott célba érni, rengeteg technikai hibával szembe kellett néznünk, valamint meg kellett próbálnunk valamivel ellensúlyozni a hiányzó motorerőt. Nos, ezek voltak a keserű részek. Általában vasárnap elég erős autónk volt, és a versenyzőink, mikor képesek voltak rá, rettentően erős versenyt produkáltak.” – nyilatkozta Horner az Autosportnak.