Szerző: Csonka Nikolett

  • Villeneuve: Ocon Mercedeses kapcsolata egyszerre áldás és átok

    Villeneuve: Ocon Mercedeses kapcsolata egyszerre áldás és átok

    Jacques Villeneuve úgy véli, Esteban Ocon kapcsolata a Mercedesszel egyszerre átok és áldás.

    A francia versenyző eddig a Force India színeiben vezethetett, ám mióta megvette a kanadai milliárdos, Lawrence Stroll az alakulatot, fiát, Lance Strollt szerződtették le. Ocon továbbra is a Mercedes kötelékében maradt, és mikor kiderült, hogy nem lesz hely számára a 2019-es rajtrácson, Toto Wolff éles kritikákkal illette a többi csapatot mondván, politikai okok és hazugságok miatt nem maradt hely Ocon számára, ám Villeneuve szerint az Ezüst Nyilakhoz való kapcsolata ártott leginkább a 22 éves pilótának.

    ,,Esteban Ocon a Mercedesnek köszönhetően került az F1-be, ám ugyanakkor ez a kötödés akadályozó tényezőnek bizonyult, mikor máshova akart szerződni. Már így is szerencsés hogy a Formula 1-ben szerepelhet annak tükrében, hogy nem volt meg a kellő anyagi háttere hozzá, ami önmagában egy lenyűgöző dolog. Büszkének kellene lennie erre, nem pedig negatívan látni a helyzetet.” – nyilatkozta a kanadia az RMC-nek.

    Az 1997-es világbajnok ugyanakkor maga is találkozhat hasonló problémákkal, ugyanis nem rég egy olyan program szülőatya lett, amely a fiatal versenyző tehetségeket segíti.

     

  • Marko: A Honda motor felkeltette Newey érdeklődését is

    Marko: A Honda motor felkeltette Newey érdeklődését is

    A Red Bull megtalálta a módját, hogy újjáélesszék Adrian Newey Formula 1-es érdeklődését, aminek köszönhetően a brit szakember jócskán kivette a részét a Honda motorokra való átállásra, árulta el Helmut Marko.

    Newey, a Red Bull technikai igazgatója, ám az F1-es projektet illetően kötelezettségei leredukálódtak az utóbbi években, aminek köszönhetően máshol is kipróbálhatta magát, mint például az Amerikai Kupában, avagy az Aston Martin Valkyre megtervezésében. 2017-ben viszont, mikor az osztrák csapat szekere lassan indult be az akkoriban bevezetett szabályok miatt, a brit ismét jobban belevetette magát a munkába, hogy segítse az alakulatot.

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elmondta, az idei évben megtörténő motorváltás és a Honda jelentősen felkeltette Newey érdeklődését.

    ,,Newey nem akar többé normál munkarendben dolgozni, azonban mi napi szinten tartjuk vele a kapcsolatot ezért is volt izgatott és érdekelte annyira a Valkyre projekt.. Mindig új megbízatásokkal kell szolgálnod neki. Ha Newey tudja, hogy nincs esélyünk a motor miatt, akkor már nem ugyanaz a Newey lesz.”

    Marko hozzátette, egy motivált Newey hatalmas ütőkártya a Red Bull kezében, aki még Sakurába is ellátogatott decemberben, ezért is úgy érzi úgy az osztrák tanácsadó, hogy, valós esélyekkel indulhatnak el idén a világbajnoki címért folytatott küzdelemben.

    Azonban, a brit tervező zseni szerződése idén lejár, és korábban már pletykáltak arról, hogy esetleg a Ferrarihoz szerződhet, ám a Red Bull tanácsadója kijelentette, minden ehhez hasonló kísérletet sikeresen elhárítottak.

    ,,Newey egy kulcsfontosságú tényező a számunkra. Mikor az új aerodinamikai szabályok életbe léptek, nagyon mellé nyúltunk a tervezéssel, ám Barcelonára már egy versenyképes autónk lett, ez Newey műve. Azonnal látja mi az ami nem jó, még a tervező fázisban lévő dolgoknál is, az adatok ismerése nélkül. Ő meg tudja neked mondani, hogy mi fog működni és mi nem, még számítógépe sincs, ha belépsz, az irodájában otthonosan érezheted magad, csak egy tervező asztala van. Amit ő tervez annak a 95%-a bejön, csak valakinek le kell fordítania számítógép nyelvére, hogy a többiek is megértsék.”

  • Steiner: Nincs értelme maradni, ha nem változnak az erőviszonyok

    Steiner: Nincs értelme maradni, ha nem változnak az erőviszonyok

    Günther Steiner szerint nincs értelme úgy a Formula 1-ben maradni, hogyha egy csapat sosem lesz képes elérni az első három hely valamelyikét.

    A rajtrácson a jelenlegi helyzet szerint három alkulat (Mercedes, Ferrari, Red Bull) képes az előkelő helyekért harcba szállni, míg a többieknek be kell érni a megmaradt pozíciókkal, ezért is ragadt rájuk a „másodosztály” becenév.

    A Haas csapatfőnöke ezzel kapcsolatban elárulta, rövidtávon ki tud egyezni ezekkel a feltételekkel, ám hosszútávon, megéri-e a befektetést az, hogy nincs esély az előre lépésre, már megkérdőjelezhető.

    ,,Úgy gondolom két évig ez fenntartható, ám hosszabb távra, nem, megöregszik. Ha egy bizonyos pontig semmi sem változik, akkor nem érdemes azért benne lenni, hogy csak itt legyél. Az üzlet nem működhet üzletként, hogyha nem élvezheted azt, hogy dobogón állsz és nyersz. Egy bizonyos idő után, nincs értelme a maradásnak. Miért pazarolnám el az életem azzal, hogy őrülten dolgozom éjjel-nappal, repülök, nem is tudom, talán 21 országba a bolygót körbe járva, tudva, hogy csak azt érhetem el, amit tavaly? Egyszerűen nincs értelme, nincs!”

    Steiner bízik abban, hogy az autók újragondolása és a 2021-es költségsapka, fel tudja rázni a mezőnyt és meg tudja kavarni az erőviszonyokat, valamint a csapatok és az autók fejlődése szintén változást hozhat.

    ,,Itt mindig olyan gyorsan változnak a dolgok, ezért nem gondolom azt, hogy három év múlva a Formula 1 olyan lesz, mint most. Úgy értem, nézzük meg milyen is volt a sport a 2000-es évek elején. Könnyen lehetett pénzhez jutni, míg ez most lehetetlen. 18 év telt el, és ez már nem lehetséges. A dolgok változnak, ez része az F1-nek, ami nagyon is érdekel engem. Ez nem olyan, mintha 20 éven keresztül ugyanazt csinálnád. Minden egyes alkalommal valami megváltozik.”

  • Wolff szerint a megerősödött Honda motor nagy löketet adhat a Red Bullnak

    Wolff szerint a megerősödött Honda motor nagy löketet adhat a Red Bullnak

    Toto Wolff úgy véli, hogy a megerősödött Honda motorral a Red Bull erősebb ellenfélé válhat, és jobban beleszólhat idén a világbajnoki címért folytatott küzdelemben.

    A tavalyi szezon végén az osztrák szakember elárulta, véleménye szerint a japán gyártó erőforrása sokkal versenyképesebb lesz, valamint, úgy gondolja, az új szabályozás, ami az első szárnyakra vonatkozik, meg fogja kavarni az erőviszonyokat.

    ,,Jók lehetnek, ugyanis már nincs meg a megszokott minta, most már nem úgy mennek a dolgok, hogy egy csapat dominál egy bizonyos pályán. Megváltozott a helyzet, és a Honda motor nagyon erősnek tűnik. Azonban, úgy vélem a legnagyobb különbséget az új szabályok jelentik majd, szinte minden a feje tetejére állhat. Előfordulhat az is, hogy valaki talál egy kiskaput a szabályozásban, vagy előbb érti meg az autók viselkedését, mint a többi ellenfél, ezért is gondolom úgy, hogy nagyon-nagy változásokat idézhet ez az egész. Lesznek elől olyan csapatok is, akik eddig nem voltak ott a radaron.” – nyilatkozta a Wolff.

  • Steiner: A Haas kapuja nyitva áll azok előtt, akik vizsgálódni szeretnének

    Steiner: A Haas kapuja nyitva áll azok előtt, akik vizsgálódni szeretnének

    A Haas csapatfőnöke Günther Steiner, ismét kihangsúlyozta, hogy csapata teljesen megfelel a Formula 1 által előírt szabályoknak, továbbá hozzátette a vizsgálat lehetősége nyitva ál azok előtt, akik még mindig kételkednek ezen állítás hitelességében.

    Mióta a sportágban szerepelnek (2016) szoros partner kapcsolatot ápolnak a Ferrarival, ugyanis az olasz csapattól szereznek be olyan alkatrészeket, amik nem szerepelnek az FIA listáján és szabadon vásárolhatóak más gyártótól, ám a listán szereplő elemeket, mint például a szárnyak, a diffúzor és a kaszni, már a Haasnak kell előállítani.

    Az amerikai csapat konstrukciójának szabályosságát többen is megkérdőjelezték, (Force India, McLaren) azt állítva, hogy az említett autók egyszerűen Ferrari klónok. Azonban a versenytársak elégedetlensége és kritizálása ellenére az alakulat modelljei tökéletesen szabályosnak tekinthetőek.

    ,,Bebizonyítottuk, hogy nem csináltunk semmit, ami ütközik a szabályokkal, meg hívtuk őket, hogy jöjjenek, nézzenek körül, továbbá az összes FIA teszten átmentünk, azonban még mindig nyitva áll a kapunk azok előtt, akik vizsgálódni szeretnének. Csinálják csak, mi készen állunk rá. Azonban ilyen még nem történt, mert csak meg akartak félemlíteni minket, ám azt nem tudod megijeszteni akinek, nincs oka a félelemre, ezért is mondtuk, hogy igen gyertek, a vendégeink vagytok.”

    Nem lehet még tudni, hogy az ellenfelek továbbra is vitázni fognak a Haas helyzetéről, ám Steiner kijelentette: hiába lenne minden erőfeszítésük, ugyanis a csapat továbbra is ugyanolyan minőségben fogja folytatni partnerkapcsolatát a Ferrarival.

    ,,Minden ugyanúgy marad. Nagyon jó kapcsolatunk van velük, minden zökkenőmentesen működik, mert már az elején lefektettük a szabályokat. Könnyedén együtt tudunk dolgozni, ezért nem szükséges változtatni a kapcsolaton.” – tette hozzá az olasz szakember.

  • Chandhok szerint a Renault túl korán szerződtette le Ricciardot

    Chandhok szerint a Renault túl korán szerződtette le Ricciardot

    Karun Chandhok a Sky Sport szakértője, úgy gondolja, meggondolatlanul döntött a Renault, mikor leszerződtette Daniel Ricciardot, ugyanis az egykori pilóta szerint a francia csapat még nem áll készen egy hozzá hasonló pilóta alkalmazására.

    Az ausztrál versenyző mindenkit meglepett tavaly nyári döntésével, melyben elmondta, ott hagyja a Red Bullt, ami egész karrierje során végig kísérte, és átmegy a Renault-hoz. A hétszeres futamgyőztes így Carlos Sainz helyére érkezik, csapattársa Nico Hülkenberg lesz.

    A Renault tavaly negyedik helyen végzett a konstruktőri tabellán, igaz a Red Bull mögé értek, ám a két alakulat között majdnem 300 pont különbség alakult ki, míg az ötödik helyen végző Haas csak 29 egységgel szerzett kevesebbet az enstone-i csapatnál.

    ,,Ricciardo egy toplistát versenyző, leszerződtetni őt, egy elég meredek ötlet volt a Renault részéről. Valószínűleg túl korán érkezik hozzájuk, még nincsenek igazán készen arra, hogy egy hozzá hasonló kaliberű versenyzővel lépjenek pályára. Először biztosan hozniuk kellett volna a negyedik helyet, dobogóra állni egy káosz futamon, és csak azután kellett volna alkalmazni őt. Tavaly nem voltak sokkal jobbak a Force Indiáknál vagy a Haasnál a sebesség tekintetében, ebben az évben fölényesen hozniuk kell ezt az eredményt. Egy gyár csapatról beszélünk, ami top csapattá szeretne válni, ezért is fontos, hogy bebiztosítsák magukat a negyedik helyre.” – nyilatkozta Chandhok az Autosport International Show-n.

  • Az F1 előzési szimulációval segítené az új pályák tervezését

    Az F1 előzési szimulációval segítené az új pályák tervezését

    A Forma-1 elsőként mutatott be előzési szimulációt, aminek segítségével olyan pályák kerülhetnek megalkotásra, ami élvezetesebbé teszik a versenyeket, árulta el Pat Symonds.

    A sportág irányítói elhatározták, hogy létrehoznak, egy munkacsoportot melynek segítségével megpróbálják az autóversenyzést jobbá tenni, az egyik ilyen csoportnak a vezetője Pat Symonds. Az Autosport International Show-n elmondta az új technológiát a pályák megalkotásánál fogják használni, sőt a rendszer már a Vietnámi Nagydíj pályájának nyomvonalán is dolgoztak, ami a tervek szerint 2020-ban fogja először fogadni a mezőnyt.

    Abu Dhabiban is használni kívánják a rendszert kisebb módosítások miatt, ugyanis a Yas Marina szigeten nem egyszer fordult már elő, hogy előzésmentes versenyt láttak a nézők.

    ,,Létrehoztuk, a világ első előzési szimulációját. Ez a művelet rendkívül bonyolult, ha úgy vesszük egy kör megtétele is órákat vesz igénybe. Nagyon-nagyon komplex szimuláció, ami realisztikusan modellezi az autókat a gumik viselkedését és más hasonló aspektusokat. Már használjuk, az új pályák megalkotásánál valamint be akarjuk vetni a régiek módosításához is. Vietnámban már ennek a rendszernek a segítségével megérthetjük, hogy mi kell ahhoz, hogy remek versenyeket lássunk. Úgy gondolom, hogy a vietnámi pálya kiváló lesz, szerintem igazán szoros csatákat fogunk látni rajta.”

    Lucas Di Grassi Formula E bajnok egy értekezésben arra tért ki az Autosport Engineeringben, hogy többet kellene foglalkozni azzal, hogy a pályák megalkotásánál az előzési pontokra és kanyarokra kellene fektetni a hangsúlyt, Symonds igy válaszolt:

    ,,Amit Lucas gondol, az helyes, többféle nézőpontból is, de ahogy már említettem, ha tudományos válaszunk meg van, akkor a bizonyíték is meg lesz. Sokféle teóriát hallottam azzal kapcsolatban, hogy lehetne többet előzni ezekkel az autókkal, mindenki azt mondja, hogy a mechanikai tapadást kell növelni, ezt újra és újra előhozzák, ám most már meg van hozzá a tudomány, amit be is fogunk vetni.”

  • Rosberg: Vettelnek nem lesz egyszerű legyőznie Leclerc-t

    Rosberg: Vettelnek nem lesz egyszerű legyőznie Leclerc-t

    Nico Rosberg úgy véli Charles Leclerc szerepeltetése a Ferrarinál, a 2019-es év egyik legizgalmasabb aspektusa, főleg abból a szempontból, hogy a 21 éves monacói mire fog menni csapattársával Sebastian Vettellel szemben.

    Sokan úgy gondolják, barátja Kimi Räikkönen távozása után a német világbajnoknak kemények kell majd védekeznie új csapattársával szemben, ami kihívás elé állíthatja a 31 éves versenyzőt.

    ,,Be fogom kapcsolni a tévét azért, hogy lássam a kettőjük harcát. Leclerc nagyon erős, Vettel pedig egy nehéz évet tudhat maga mögött. Nagyon kell összpontosítania és mindent bele kell adnia, ha ő akar maradni a Ferrari első számú versenyzője. Leclerc nem Räikkönen.”

    Rosberget ez helyzet a 2007-es feszültségekkel teli Alonso-Hamilton párosra emlékezteti.

    ,,Bizonyos aspektusban olyan, mintha újra megtörténne ez az összeállítás, ám korántsem annyi nehézséggel, ugyanis Vettel nem olyan makacs, mint Alonso, míg Leclerc nem olyan harcos típus, mint Hamilton.”

    2016 világbajnoka szerint a legnagyobb probléma Vettel számára az, hogy képtelen megváltoztatni a hozzáállását, ez pedig könnyen a monacói pilóta malmára hajthatja a vizet.

    ,,Ha túlságosan is bízol a képességeidben, ahogy ő néha, akkor nem fogsz módosítani a hozzáállásodon. Szerintem ez fog történni vele is, nem fog változtatni a magatartásán.” – nyilatkozta Rosberg az olasz Autosprintnek.

  • Piero Ferrari: Olyan döntést hoztunk, ami a Ferrari érdekeit szolgálja

    Piero Ferrari: Olyan döntést hoztunk, ami a Ferrari érdekeit szolgálja

    A Ferrarinak azért kellett elbocsátani Maurizio Arrivabenét, hogy biztosítsák Mattia Binotto maradását, legalábbis ezt hintette el a La Gazetta dello Sportnak Enzo Ferrari még élő fia Piero Ferrari.

    Binottot előléptették, ám eddigi pozíciójára (technikai igazgató) még nem neveztek ki senkit.

    ,,Minden karácsony előtt történt, ám bizonyos okok miatt úgy döntöttünk nem hozzuk nyilvánosságra a dolgot. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, ugyanis én csak, mint részvényes vagyok jelen, ám annyit mondhatok nem volt egyetértés a tagok között, végül olyan döntést hoztunk, ami a Ferrari érdekeit szolgálja.”

    Piero Ferrari feltehetően ezzel utalni akart azokra a pletykákra, amik arról szóltak, hogy hatalmi harc ütötte fel a fejét Arrivabene és Binotto között, ami később odáig is vezethetett volna, hogy a svájci szakember elhagyja az alakulatot.

    ,,A legfontosabb dolgot kellett figyelembe vennünk, garantálnunk kellett a folytonosságot a technikai oldalról, és e tekintetben Mattia Binotto hozzáértése alapvető fontosságú a csapat számára.”

  • Brundle: Arrivabene irányítása alatt nem mentek jól a dolgok a Ferrarinál

    Brundle: Arrivabene irányítása alatt nem mentek jól a dolgok a Ferrarinál

    Martin Brundle úgy véli, nem mentek jól a dolgok a Ferrarinál, ezért kellett elbocsátani Maurizio Arrivabenét.

    Sebastian Vettel és a Ferrari 2018-ban harcban voltak a világbajnoki címért, ám vereséget szenvedtek Lewis Hamiltontól és Mercedestől, miután mind a német versenyző és csapata hibákat követtek el, melyek során értékes pontokat veszítettek.

    Arrivabene útját kiadták még a hét elején, helyét Mattia Binotto veszi át, aki eddig technikai igazgatóként dolgozott a vörösöknél. Az Autosport International Shown Brundle úgy kezdte beszédét, nem akar személyeskedni a kijelentésével, ugyanis ahogy folytatta, nem tudhatja, hogy mit nem tudhat, hiszen nem tagja a csapatnak.

    ,,Megfigyeltem a dolgokat, és nem volt minden rendben náluk. Láttuk, mi történt Hockenheimben, ahol Vettel nyomás alá került, mert a csapata nem jól döntött a verseny eleső felében, aztán kicsúszott a pályáról, és onnantól elúsztak világbajnoki esélyei is. Aztán, ott volt az a szélárnyékos eset Monzában (az említett helyen, ahol a Ferrari nem változtatott a korábban megbeszélt sorrenden, így Vettel nem használhatta ki Räikkönen szélárnyékát). Bizonyos dolgokat nem tettek meg.”

    Az olasz ex-csapatfőnököt már többen is kritizáltak amiatt, ahogy a médiával bánik, főleg 2018 második felében miután Sergio Marchionne a Ferrari egykori elnöke elhalálozott.

    Ugyanakkor Brundle hozzátette, Binottonak új kihívásoknak kell megfelelnie kinevezése után, John Elkann (elnök) és Louis Camilleri (ügyvezető igazgató) irányítása alatt.

    ,,Nem hinném, hogy Mattia Binottonak nagyon jó híre lenne a technikai csapat fejlesztésében, ő egyértelműen az emberek vezetője, ám, mostantól az ő kezében van az irányítás. Az élre kell állnia és olyan fondorlatos interjúkat adni olyan szörnyű embereknek, mint amilyen én is vagyok a Formula 1-es médiában. Ott kell lennie és el kell magyarázni, miért mennek jól a dolgok vagy miért nem. Ez egy másfajta állás, más kihívás elé is állít.”

    Charles Leclerc idén csatlakozik a Ferrarihoz, Kimi Räikkönen helyére első teljes szezonja után. Többen tippelnek arra, hogy több alkalommal is nyerni fog, ami nyomás alá helyezheti csapattársát Sebastian Vettelt. Ha a monacói is csatlakozik a világbajnoki címért folytatott harcba, Brundle úgy véli Binotto élete is könnyebb lesz a Ferrarinál.

    ,,Ismerek olyan embereket, akik együtt dolgoztak vele, mint például Ross Brawn, aki nagyra értékeli őt. Úgy gondolom, hogy az autó és a motor a megfelelő pozícióban lesz, a többi pedig könnyen fog jönni, ha Vettel és Leclerc jól végzik a munkájukat.”