Szerző: Csonka Nikolett

  • Marko: Feleslegesen költött 15 millió eurót a Red Bull az új szabályok miatt

    Marko: Feleslegesen költött 15 millió eurót a Red Bull az új szabályok miatt

    A 2019-es szabályváltozások 15 millió euróba kerültek a Red Bull számára, árulta el Helmut Marko, aki még hozzátette, már most kompenzálni tudták az új szabályok által elvesztett leszorítóerőt.

    Az F1 új vezetősége több előzést akar látni a show érdekében, aminek eredményében született meg az új regula, ami az első szárnyat és a bagerboard-ot hivatott egyszerűsíteni.

    Azonban Marko felfedte, hogy a Red Bull számításai és szimulációs tesztjei alapján az új autójuk az RB15 már most azon a szinten van leszorítóerő terén, mint a tavalyi idény közepén, ezért a csapat 15 millió euróval lett szegényebb. Ez alapján az osztrák szakember szerint megkérdőjelezhető az, hogy a szabályok valóban be váltják-e a hozzájuk fűzött reményeket, azonban Marko hozzátette: a valódi képet csak akkor láthatják, ha már rendes versenykörülmények között köröznek az autókkal.

    ,,Ugyanolyan (aerodinamikai) adatokat kaptunk, mint tavaly nyáron, ugyanakkor Melborune-re már sokkal jobbat is tudunk produkálni. Folynak a tárgyalások a Ferrarival és a Mercedesszel, és egyet értettünk abban, hogy a szabályokat nem a mérnököknek kellene meghatározni, amint őket is bevonjuk, úgy emelkedni kezdenek a költségek és minden bonyolulttá válik.”

    Ha visszatekintünk a tavalyi beszélgetésekre a szabályváltozások kapcsán, akkor Marko szerint látni lehet, hogy elsősorban a Mercedes akarta kiharcolni, hogy már idén bevezetésre kerüljenek az új regulák. A Red Bull tanácsadója meg is nevezte annak okát, amiért szerinte az Ezüst Nyilaknak fontos volt kiharcolni a változást:

    ,,Mindenki láthatta, hogy milyen nehezen tudott előzni a Mercedes, mikor egy másik autó mögé került.” -jegyezte meg a Red Bull tanácsadója.

  • A Renault szerint a Red Bull fél tőlük ezért nem engedték tesztelni Ricciardot

    A Renault szerint a Red Bull fél tőlük ezért nem engedték tesztelni Ricciardot

    A Renault hízelgésnek vette, hogy a Red Bull nem engedte el Daniel Ricciardot az év végi Abu Dhabi tesztre. A francia istálló úgy érzi, ez a lépés azt jelenti, hogy az osztrák istálló tart tőlük.

    Tavaly az ausztrál versenyző bejelentette, hogy 2019-től már a Renault csapat színeben fog versenyezni, ezzel sokkolva az egész Formula 1-es társadalmat. Az év végén, az utolsó futam után, a csapatok még Abu Dhabiban maradtak, hogy teljesítsék a Pirelli által kijelölt utolsó gumitesztet, amin Daniel Ricciardo nem vehetett részt, ugyanis az osztrák alakulat nem engedte, hogy a Renault autójába átüljön, sőt szerződése szerint, egészen az első 2019-es téli tesztig várnia kell erre.

    Az Autosport azt kérdezte, Ricciardo hozzá tudott-e valamit tenni már a fejlesztésekhez, mire a Renault ügyvezető igazgatója Marcin Budkowski így válaszolt:

    ,,Mindig lehet valamit tanulni a versenyzőkkel való interakció kapcsán. Ült már a szimulátorban, találkozott a mérnökökkel, viszont, úgy elég nehéz neki bizonyítani, hogy nem ülhetett autóba. Szerettük volna, ha Abu Dhabiban vezethet a teszten, ám nem tudtuk ezt megvalósítani. Csalódottak voltunk, amiért nem kaphattunk tőle visszajelzést az autóval kapcsolatban, számunkra hasznos lett volna a véleménye. Azonban, ujjal mutogatás nélkül, de elég hízelgő számunkra ez a fejlemény, ugyanis egyesek félnek tőlünk és nem akarják, hogy előnyhöz jussunk.”

    Tavaly a Renault a negyedik helyig lépet előre a konstruktőri tabellán, és Cyril Abiteboul korábban már elmondta, hogy Ricciardo szerződtetése vetekszik azzal az érzéssel, mikor még Fernando Alonsót tudhatták csapatukban.

    ,,Nyert már futamot, olyan tapasztalatokat hozhat, amik manapság nincsenek meg a csapatban. Éveken át egy top istálló tagja volt, ezért a segítségével kiválaszthatjuk a megfelelő irányt az autó fejlesztésével és a beállításokkal kapcsolatban, amit hasznos lesz elsajátítanunk. Hatalmas motivációs löketet ad mindenkinek az a tény, hogy egy olyan versenyző és személy érkezik hozzánk, mint Daniel. Ugyanakkor ő egy futamgyőztes, aki egy olyan csapattól jött, ahol futam győzelmekért harcolhatott, valamint részt vehetett a bajnoki címért folytatott csatában is, még is úgy döntött, hogy hisz a tervezetünkben és csatlakozik hozzánk. Ez sokat elmond a projektünkről, és arról, hogy mit építhetünk fel itt, közösen.” –nyilatkozta Budkowski.

  • Marko: Tartjuk a tervet az új autóval kapcsolatban

    Marko: Tartjuk a tervet az új autóval kapcsolatban

    Helmut Marko a Red Bull tanácsadója elárulta, csapata tartja a tervet a 2019-es autóval kapcsolatban.

    Néhány alakulat már bejelentette, hogy átmentek autóik a kötelező törésteszten, míg voltak olyanok is, akik már a bemutató dátumát is elárulták. A Red Bull mindig is arról volt híres, hogy később végeztek a konstrukciókkal, ugyanis Adrian Newey gyakran a kijelölt határidő végéig finomítja tervezetét.

    Ám, a Motorsport-Magazin.com úgy értesült az osztrák istálló autói csütörtökön fognak részt venni a törésteszten, és annak sikerességétől függően egy időpontot kijelölnek, majd a tervek szerint Silverstone-ban kigurulnak pár kör erejéig az új konstrukcióval, ám a hivatalos bemutatót csak pár nappal az első barcelonai teszt előtt tartják meg.

    ,,Az idő mindig szorít, ám rávettük Neweyt, hogy ne az első tesztnap végezzük el az autó rendszerellenőrzéséhez szükséges bejáratást.” – árulta el az osztrák tanácsadó.

    A Red Bull idén már Honda motorral fog versenyezni, ami többek szerint egy nyerő kombináció lehet. Max Verstappen nem rég el is mondta, ő készen áll arra, hogy harcban legyen a bajnoki címért.

    ,,Ezt mindig nagyon nehézé kérdésnek találtam, hiszen minden azon múlik, milyen csomaggal rendelkezel a Formula 1-ben. Emlékszem, mikor néztem Lewist, már az első évében készen állt arra, hogy bajnok legyen, ezért remélem, hogy először a megfelelő csomagunk meg lesz ahhoz, hogy beszálljunk a küzdelembe.” –nyilatkozta a holland versenyző.

  • Zanardi: Leclerc érkezése ébresztőként szolgálhat Vettel számára

    Zanardi: Leclerc érkezése ébresztőként szolgálhat Vettel számára

    Alex Zanardi, korábbi Formula 1-es pilóta úgy gondolja, Charles Leclerc érkezése ébresztő lesz Sebastian Vettel számára.

    Az olasz Corriere della Sera kérdezte meg az olasz ex-versenyzőt, mit gondol a maranellói csapat új igazolásáról, Zanardi így felelt:

    ,,Nagyon pozitív döntés, és egyfajta ébresztőként szolgálhat Sebastian Vettel számára. Räikkönen még mindig egy remek bajnok, de a váltás szükséges volt. Leclerc nagyszerű tehetség, de remélem, Vettel marad a csapat első számú pilótája, mert a Ferrari problémája nem a versenyzőkben rejlik. Azon kell lenniük, hogy fejlesszék az autót, ezáltal le tudják majd győzni Hamiltont, aki sosem hibázik.”

    Zanardi, aki egy 2001-es Indycar-os baleset miatt elvesztette lábait, reméli, a szintén nehézségekkel küszködő Robert Kubica visszatérése a Formula 1-ben, jól fog sikerülni.

    ,, Ahogy én is, úgy ő is korlátokba ütközik, mikor megakar tenni valamit, amit korábban már végrehajtott. Ezt testi fogyatékosságnak hívják, de ez egy relatív fogalom. Például, nincs olyan ember, aki képes lenne repülni, de mi megmakacsoltuk magunkat és eldöntöttük, hogy megoldást találunk erre a problémára, manapság meg már teljesen normális dolog, hogy repülőgépre szállunk.”

  • Stuck: A Ferrari tökéletesen fel fogja készíteni Mick Schumachert az F1-re

    Stuck: A Ferrari tökéletesen fel fogja készíteni Mick Schumachert az F1-re

    Hans-Joachim Stuck egykori versenyző, jelenleg a Német Autósport Szövetség elnöke úgy gondolja, Mick Schumacher a Ferrarinak köszönhetően kiváló felkészítést fog kapni a Formula 1-re.

    Ezen a héten a kezdte meg a munkát a 19 éves versenyző a maranellói csapattal, miután hivatalosan is bejelentették leszerződtetését a Ferrari Akadémiára, aki nemcsak új támogatót, de új menedzsert is kapott, Nicolas Todt személyében.

    ,,Lassan ismét lesz egy Schumacher a Formula 1-ben, ami nagyon jó tenne a sportnak Németországban. A Ferrari Junior Program egy előre lépés és a legjobb időben érkezett. Ez a fiú megfelelően fel lesz készítve a Formula 1-re.” –nyilatkozta a német ex-versenyző az Auto Bildnek.

    Honfitársa, Sebastian Vettel a múlthéten megrendezett RoC-on azt nyilatkozta, reménykedik abban, hogy a fiatal versenyző jól tudja majd kezelni a rá nehezedő nyomást. Stuck azonban úgy érzi, ezzel sem lesz gondja a fiatal versenyzőnek:

    ,,Még akkor is, ha hátul fog versenyezni, tudni fogja, mit kell tennie, hogy hogyan kell kezelnie mindezt. Meg mutatta már a Formula 3-ban is, ezért biztos vagyok benne, hogy megfogja itt is találni a megoldást.”

    Az ifjú német pilóta idén már a Formula 2-ben fog szerepelni, azonban hazai közönség előtt nem léphet pályára a kategóriában. A Bild napilap nem rég megírta, Hockenheim azon van, hogy megmentse a Nagydíjat, ám a Formula 2-es verseny betétfutamként való megrendezéséről már nem tudtak megegyezni.

    ,,Tettük próbálkozásokat a rendezés mellet, miután Mick megnyerte a F3-as bajnokságot, és főleg azután, miután bejelentették, a Formula 2-ben folytatja tovább pályafutását. Egyeztettünk a Formula 1-el, hogy szeretnék megrendezni a versenyt (F2), ám nem sikerült megegyezésre jutni, amiért nagyon csalódottak vagyunk. A szurkolók szerették volna látni a Formula 2-es versenyt és Mick Schumahert a pályán.” – árulta el Jorn Teske a pálya igazgatója.

     

  • Dieter Zetsche nyílt levelet írt a Brexitre készülő Egyesült Királyságnak

    Dieter Zetsche nyílt levelet írt a Brexitre készülő Egyesült Királyságnak

    Dieter Zetsche a Mercedes Daimler AG még állományban lévő elnöke egy nyílt levelet publikáltatott a The Times magazinban a briteknek, melyben kifejti, szeretné, ha az ország továbbra is az Európai Unió része maradna. Zetsche természetesen hozzátette, ez a döntés csakis briteken múlik.

    Lehet, hogy a Mercedes német gyártóként van feltüntetve a Forma-1-es bajnokságban, ám a legfontosabb létesítményeik, melyek a sportághoz kapcsolódnak az Egyesült Királyságban találhatóak. A gyár és a központ Brackely-ben, a Power Unit Központ (ahol a motor alkatrészeit gyártják) Brixworth-ban található. Azzal, hogy az Egyesült Királyság elhagyni készül az EU-t, elég trükkös körülményeket teremt az F1-ben nem csak a Mercedes, de a legtöbb résztvevő számára, ezért is döntött úgy Zetsche, hogy tollat ragad és levelet ír, a szigetország lakóinak.

    A levél fordítása így hangzik:

    Ez a kontinens már nem lesz ugyanaz az önök nagyszerű nemzete nélkül, ami egy olyan közösség, amit a szabadság és a jólét határoz meg. A második világháború szörnyűségei után, Önök nem adták fel a belénk vetett hitüket, Önök üdvözölték először Németországot, mint szuverén államot és köszöntöttek minket, mint európai hatalmat. Ezt mi, németek nem fogjuk elfelejteni és hálás vagyunk emiatt!

    Mikor rájövünk, hogy az a szabadság, amit mai európai népként élvezünk, rengeteg aspektusában önök, britek építették fel és védték meg, ezért szeretnénk, ha tudnák: mi tiszteljük a választásukat, a döntés joga az önöké, nem a miénk, ezért ha úgy döntenek, hogy végleg elhagyják az Európai Uniót, tudniuk kell, hogy mindig lesznek barátaik Németországban és Európában. Ugyanakkor, hiszünk abban, hogy egy döntés sem visszavonhatatlan, az ajtónk mindig nyitva áll, akármi is történjék. Európa az otthonunk!

    Önök részesei lettek annak, akikké mindannyian váltunk, európaiaknak, ezért is fognak hiányozni nekünk, továbbá hiányozni fog a legendás fekete humoruk, és az is, hogy munka után megigyunk valamit egy pub-ban. Hiányozni fog a tea tejjel készítve, valamint az, hogy baloldalon közlekedjünk az úton, sőt az is hiányozni fog, hogy karácsonykor láthassuk a híres előadásaikat (British Panto). Rengeteg dolog fog hiányozni amiatt, hogy önök kilépnek, azonban mindenek felett maguk fognak hiányozni, a brit nép, a barátaink a La Manche csatornán túl. Hiányozni fognak, mint az Európai Unió tagjai, főleg ezekben a gondterhelt időkben.

    Végül még egy valamit tudniuk kell: szívünk mélyén azt akarjuk, hogy maradjanak!

    Szeretettel, a barátitól Németországból!

    #wewantyoutostay

  • Abiteboul: Ricciardo szerződtetése nem minősül felesleges pénz kidobásnak

    Abiteboul: Ricciardo szerződtetése nem minősül felesleges pénz kidobásnak

    Cyril Abiteboul kijelentette Daniel Ricciardo alkalmazása nem kidobott pénz a csapat számára, az ausztrál pilóta megéri az árát még akkor is, ha győzelmeket nem fog szerezni egy ideig az istállóval.

    Ricciardo tavaly érezte úgy, hogy változásra van szüksége, ezért bejelentette, hogy távozik a Red Bull csapattól. Igaz, többen is megkérdőjelezték a döntését, mondván nem versenyképes csapathoz szerződik és csak a magas fizetésért választotta az enstone-i gárdát, akik hajlandóbbak mélyebben a zsebükbe nyúlni, mint az osztrák csapat.

    A franciák még mindig felzárkózó stádiumban vannak, legkorábban futamgyőzelmet is 2020-ban prognosztizálnak, ezért felmerült a kérdés, hogy az ausztrál pilóta szerződtetése nem minősül-e addig felesleges kiadásnak, míg a csapat nem válik igazán versenyképessé, és inkább az összeget személyzeti, avagy infrastrukturális kiadásra is költhették volna. Abiteboul azonban kijelentette megvannak az előnyei annak, hogy egy olyan toplistást pilótát tudnak a fedélzeten, mint Ricciardo.

    ,,A Renault tekintélyes pénzügyi elkötelezettséggel rendelkezik, és nem kérdés az, hogy megengedheti-e magának ezt. A válasz a következő: megengedheti. A forgalmunk 40-szer akkora, mint a Red Bullnak ezért ez fel sem merült. A kérdés inkább az értékre vonatkozik. Van-e értelme ennyi pénzt belefektetni egy olyan versenyzőbe, aki olyan szinten van, mint például Daniel, a tervezetünk ezen szakaszán, egy olyan autóval, amivel mi rendelkezünk? Igen, mi hiszünk ebben. Voltak tárgyalások erről. Mit tegyünk vajon az autóba vagy a versenyzőbe fektessünk be? Úgy érzem most jutottunk el arra a pontra, hogy mind a kettőbe ésszerű mennyiségű forrást beleölhetünk.”

    A csapat célja, hogy felzárkózzon a három top istálló mögé (Mercedes, Ferrari, Red Bull), ami újabb kiadásba fog kerülni a francia alakulatnak, ám Abiteboul tagadja, hogy Ricciardo szerződtetésével más helyről vonnák el a támogatást.

    ,,Szeretném még hozzátenni, hogy a Daniellel kötött kereskedelmi szerződés nagyon is ésszerű, és sehol sem lehet ehhez hasonlót találni az F1-ben. Nyilvánvalóan a megállapodás arányos a képességeivel és a tehetségével és avval, amit a csapatnak nyújthat. Ám ez nem egy hatalmas összeg. Úgy gondolom, ésszerűen jártunk el, és ez nem fog a csapat rovására menni, nem kell pénzt elvonnunk az autó és a motor fejlesztésekből.”

  • Lowe: A sikerek ellenére is motivált maradt a Mercedes

    Lowe: A sikerek ellenére is motivált maradt a Mercedes

    Paddy Lowe a Williams technikai igazgatója, aki korábban a Mercedesnél is dolgozott úgy gondolja, az Ezüst Nyilak nem veszítették el a motivációjukat, továbbra is az a céljuk, hogy sikereket érjenek el a Formula 1-ben.

    A Mercedes idén is a bajnoki címét akarja besöpörni, és az egykori technikai igazgatójuk úgy látja, minden esélye meg van a német alakulatnak, arra hogy egymás után hatodjára is elnyerjék a legfényesebb trófeát.

    ,,Egy idő után nehéz fenntartani a motivációt a nyerésre, mikor folyamatosan eléred azt. Úgy gondolom ezzel a problémával már szembe kerültek, mikor még én is ott dolgoztam, azonban úgy vélem rendelkeznek a megfelelő hozzáállással, hogy kiküszöböljék ezt, ezért is lesz nehéz őket legyőzni idén.”

    ,,Ezt láthattuk tavaly is. A verseny két csapat és két pilóta között dőlt el, és győzött a jobbik mind két cím esetében, ugyanis láthattuk azokat a töréseket, amik megjelentek a másik istálló szerkezetében. A Mercedes egy remek csapat, pontosan tudom, hogy mennyire jók, ezért akárki is akarja őket legyőzni, nem lesz könnyű.”

  • Vettel: Mindenki számára világos mit akarunk elérni idén

    Vettel: Mindenki számára világos mit akarunk elérni idén

    Sebastian Vettel úgy véli, a Ferrari sorsa a saját kezükben van, a német pilóta szerint csapatának minden összetevője megvan ahhoz, hogy idén elhódítsák mindkét világbajnoki címet.

    Az olasz alakulat egy fontos bejelentéssel kezdte az évet ugyanis menesztették Maurizio Arrivabenét, és az eddig technikai igazgatóként dolgozó Mattia Binottot nevezték ki a helyére. Habár a tavalyi szezon során voltak olyan alkalmak mikor a Ferrari bizonyult jobbnak a Mercedesnél, még is vezetői hibák és a félre fejlesztések miatt, csak második helyen végeztek a tabellán.

    A négyszeres világbajnok a múlt hétvégén megrendezett Race of Champions eseményen elmondta, a Ferrari megfelelően felkészült, már csak rajtuk múlik, hogy el tudják-e végezni a munkát.

    ,,Nehéz megmondani az év ezen időszakában, mindenki a sötétben tapogatózik még, arra várunk, hogy az autókat bemutassák és pályára gördüljenek, azután pedig meglátjuk mi lesz az első versenyeken. Én előre tekintek, úgy gondolom mindenki számára világos, mit akarunk elérni idén. Rengetegen támogatnak minket, itt is sok a Ferrari szurkoló, tehát ebben nem szenvedünk hiányt.”

    Mielőtt visszatért volna a Formula 1-es felkészüléshez, Vettel Mexikóba látogatott a fent említett eseményre, melyen a Nemzetek Kupáján, másodikként zárt Mick Schumacherrel, míg az egyéni megmérettetésen korán búcsúzott, ugyanis nem jutott tovább csoportjából.

    ,,Ez egy szórakoztató rendezvény, úgy gondolom jól éreztük magunkat, remek itt lenni. A végén csak egy valaki győzhet, ezért azt hiszem, mi akik lemaradtunk, egy kicsit talán csalódottak vagyunk, ám ez hozzátartozik a versenyzéshez. Jó móka volt megmérettetni magam, igaz egy kicsit szerettem volna tovább versenyezni, de néha ez így alakul. Mindazonáltal, remek két nap volt egy nagyszerű közönséggel, akik kilátogattak és szurkoltak nekünk. Úgy vélem mindannyian élveztük ezt az egészet.”

  • Liuzzit lenyűgözte milyen éretten viselkedett Verstappen a „közmunka” alatt

    Liuzzit lenyűgözte milyen éretten viselkedett Verstappen a „közmunka” alatt

    Vitantonio Liuzzi egykori Formula 1-es pilóta le volt nyűgözve Max Verstappen hozzáállásán a nem rég megrendezett Marrakeshi ePrix-n, ahol is a holland pilóta ledolgozott egy napot a kiszabott közmunkából.

    A büntetést a Red Bull versenyzője azért kapta, mert a tavalyi Brazil Nagydíj leintése után meglökdöste versenyzőtárást Esteban Occont, és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) két napos közmunkára ítélte, amiből egy napot teljesített.

    Liuzzi az egykori Red Bull protezsált versenyző, aki 80 futamon vett részt az említett Formula E versenyen szintén a versenyfelügyelők munkáját segítette Verstappen mellett.

    ,,Verstappen hozzáállása kiegyensúlyozott volt, azonnali érdeklődést mutatott a versenyfelügyelők munkája iránt. Beavattuk, időről-időre kikértük a véleményét, hogy szolgáltasson egy másik nézőpontot a pályán, történt incidensek kapcsán. Nagyon éretten viselkedett.”

    Az olasz hozzátette, a 21 éves versenyző a nap folyamán mindvégig elkötelezetten végezte a rá kiszabott munkát a versenyfelügyelők oldalán.

    ,,Nagyon koncentrált volt, és 100%-an kivette a részét mindenből. Reggel héttől a vélünk volt egészen a futam végéig, nem tartott eközben szünetet pedig néhány órán keresztül nem volt semmi dolgunk, azonban a figyelme egyszer sem terelődött el, végig koncentrált maradt.” –nyilatkozta Liuzzi az Autosprintnek.