Szerző: Csonka Nikolett

  • Leclerc elsősorban tanulni szeretne Vetteltől

    Leclerc elsősorban tanulni szeretne Vetteltől

    Charles Leclerc a mai napon részt vehetett első Ferraris autóbemutatóján, ahol arról beszélt, hogy egy álma vált valóra azzal, hogy részese lehet a csapatnak, továbbá kifejtette, nem érzi úgy, hogy nyomás nehezedne rá csapattársa miatt, elsősorban tanulni szeretne tőle.

    A Formula 1-es társadalom figyelme az elmúlt időszakban legtöbbször az olasz csapat új párosa felé irányult, nem egyszer hallani lehetett olyan nyilatkozatokat, melyek azt mondták, hogy a monacói versenyző legyőzi idén négyszeres világbajnok csapattársát ezzel veszélybe sodorva Vettel renoméját ám Leclerc inkább megragadná a kínálkozó lehetőséget és tanulna a jóval tapasztaltabb némettől.

    ,,Inkább lehetőségként tekintek arra, hogy Vettel mellett versenyezhetek, egy olyan bajnok mellett, akiktől rengeteg lehet tanulni. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű szezonunk lesz, aminek a kulcsa abban rejlik, hogy mindannyian együtt dolgozunk.”

    ,,Izgatottan várom, hogy elkezdődjön ez az új kaland, ez az egész egy álom. Reméltem, hogy egy nap én is vezethetem az autót, ezért ez egy nagyon érzelmes pillanat a számomra.” –zárta beszédét a monacói versenyző.

  • Sainz reméli a Renault motor valóban annyit fejlődött, mint ahogy állítják

    Sainz reméli a Renault motor valóban annyit fejlődött, mint ahogy állítják

    Carlos Sainz abban reménykedik, hogy a pletyka, miszerint a Renault motor jelentősen fejlődött a tél folyamán igaz, ugyanis ha valóban így lenne, akkor az a McLarennek is hatalmas löketet adna abban, hogy idén előkelőbb pozícióba kerüljenek a mezőnyben a tavalyihoz képest.

    ,,Mindenki nagyon szépeket mond a motorral kapcsolatban. Remélem, hogy meg lesz az a fejlődés, amiről beszéltek, és meglepetés fog minket érni a teszten azzal kapcsolatban, hogy valóban megkaptuk azokat a plusz lóerőket. Tavaly a Renault pilótájaként nagyon szükségünk lett volna azokra a lóerőkre, hogy gyakrabban diadalmaskodjunk a Haas felett, ezért remélem, hogy valóban megvalósul mindez, ugyanis nagy előre lépést jelentene ez a McLarennek.”

    Sainz a tegnapi autóbemutatón elárulta a tavalyi helyzethez képest sokat javultak a dolgok, előbb készen lettek az autóval és várják már, hogy kipróbálhassák a konstrukciót.

    ,,Úgy gondolom, hogy a csapat remekül végezte el a házi feladatát, az autó készen van, öt nappal a teszt előtt, ami egy nagyon jó jel, ugyanis mindez azt jelenti, előbb és pontosabban álltak össze a dolgok, mint tavaly.”

  • Räikkönen: Leclerc könnyen fog boldogulni, ha nem keveredik bele a Ferrarit körülvevő zűrzavarba

    Räikkönen: Leclerc könnyen fog boldogulni, ha nem keveredik bele a Ferrarit körülvevő zűrzavarba

    Kimi Räikkönen úgy véli, ha Charles Leclerc ki tudja zárni a Ferrarit körülvevő „körítést”, akkor nagyon gyorsan megvillanhat tehetsége az olasz csapatnál.

    A finn versenyző szerint az élet könnyű is lehet Maranellóban abban az esetben, ha a pilóta nem keveredik bele bizonyos dolgokba és csak a vezetésre fókuszál. A 39 éves versenyzőt arról kérdezték, mit tanácsolna Charles Leclerc-nek a jövőre nézve, ám Räikkönen szerint a monacói pilóta nem igazán szorul ilyesmire, hiszen régóta ismeri a csapat tagjait.

    ,,Ismeri a csapatot (Leclerc), ugyanis már évek óta a Ferrari kötelékében versenyez, ez nem teljesen olyan mintha új helyre kellene mennie, emellett már rendelkezik némi tapasztalattal az F1-el kapcsolatban. A Ferrari egy különleges hely, néha felüti fejét a zűrzavar, ám ez mindig is így volt, ezért könnyebb lesz számára, ha nem keveredik bele túl sok mindenbe és csak azzal foglalkozik, amiért szerződtették. Gyakran előfordul az, hogy megszoktál egy bizonyos folyamatot, ahogy a dolgokat végzed, ám a Ferrarinál ez teljesen másképp működik. Ha ez az egész nincs rád hatással, az jó. Ne nagyon keveredj bele, csak csináld azt, amire kérnek. Ismeri már az ott dolgozó embereket, már dolgozott is velük ezért könnyen megy majd neki a beilleszkedés.” –nyilatkozta a finn az Autosportnak.

    Räikkönent arról is megkérdezték, hogyan jutott el hozzá az a hír, hogy barátját és egykori csapatfőnökét, Maurizio Arrivabenét menesztették a maranellói alakulattól és helyére a korábbi technikai igazgatót, Mattia Binottot nevezték ki, a finn versenyző a tőle megszokott stílusban válaszolt:

    ,,Azt hiszem olvastam valahol, mint mindenki más, vagy igazából nem én olvastam, édesanyám barátja tette fel nekem a kérdést: Láttad ezt? Azt válaszoltam nem, mert Finnországban voltunk akkor, és nem igazán érdekeltek a hírek. Nincs ötletem miért történt ez, nem tudom az okokat, és igazából nem is az én dolgom ezzel foglalkozni, nem engem kellene erről kérdezni.”

  • Megkérdezte alkalmazottjait a Ferrari mit jelent számukra a csapat (Videó)

    Megkérdezte alkalmazottjait a Ferrari mit jelent számukra a csapat (Videó)

    Nem egy versenyző hangoztatta már, a Ferrarinál vezetni különleges. A legrégebbi Formula 1-es csapat, amely a legtöbb szurkolót mondhatja magáénak, nemrég megkérdezte alkalmazottjaitól mit jelent számukra a Scuderia Ferrari.

    A videóban nem hangzik el Sebastian Vettel válasza, ám a Mission Winnow oldalán olvasható, mit érez, mikor felölti magára a piros overált.

    ,,Nehéz elmagyarázni, ha nem vagy a részese. Mikor kint vagy a pályán rengeteg dologra kell fókuszálnod, ugyanakkor megéled a pillanatot és minden mást elfelejtesz a külvilágból. Az idő bizonyos aspektusban megáll olyankor, ami nagyszerű érzés.”

    A csapattagok válaszából érezni lehet az elkötelezettséget és a szenvedélyt, melyet csapatuk iránt tanúsítanak. Valaki szerint megtiszteltetés az alakulatnál dolgozni, míg akad olyan, aki úgy gondolja a Ferrari része az olasz életérzésnek. Jock Clear szerint nem lehet megfogalmazni azt a jelenséget, ami körülveszi az istállót, véleménye szerint a Formula 1-ben mindenki arra vágyik, hogy részese legyen egy kicsit az egésznek.

    A versenyekről is szó esik, az ott felgyülemlett érzelmekről, a nyomásról. Az egyikük el is árulja, mikor meghallja az autó közeledtét jelző csengőt, ami arra figyelmezteti a szerelőket, hogy boxkiállás közeleg, a lélegzete egy pillanatra eláll, majd akkor tér vissza, mikor már lezajlott a kerékcsere.

    Mit is jelent pontosan számukra a Ferrari? Elhangzik a család, a büszkeség, az álom, amiből nem akarnak felébredni, a szeretet, az önmegvalósítás helyszíne, és az érzés, ami alapján úgy érzik, a történelem részesévé válnak, azzal, hogy az olasz istálló színeit öltik magukra. Egyikük azt is megjegyzi, hogy az autójuk azért fantasztikus, mert reprezentálja az összes dolgozót, aki a gyárban dolgozik. Végső soron mit is jelent a Ferrari? Az ott dolgozó emberek szeretetét, munkáját és reményeit.

  • Hamilton: Úgy érzem az idei évem a tavalyinál is jobb lesz

    Hamilton: Úgy érzem az idei évem a tavalyinál is jobb lesz

    Lewis Hamilton tavaly 11 versenyen láthatta meg először a kockás zászlót és konstans teljesítményének köszönhetően biztosította be ötödik világbajnoki címét, azonban nem rég figyelmeztette riválisait, hogy idén még erősebben fog visszatérni és még jobban fog teljesíteni.

    A Mercedes pilótája tavaly egy nagyon elit klub tagja lett, miután ötödször is a pontverseny élén zárta az évet, rajta kívül Michael Schumacher és Juan Manuel Fangio rendelkezik öt világbajnoki címmel. A 2018-as év első felében még úgy tűnt Sebastian Vettel hódítja el a trófeát, ám hibái és a Ferrari eltévelyedése a fejlesztések terén zöld utat adott a brit pilótának és csapatának abban, hogy a végén könnyedén biztosítsák be elsőségüket a két tabellán. Hamilton viszont abban reménykedik, hogy idén még nagyobb fokozatra kapcsolhat, és jobb eredményeket érhet el.

    ,,A 2018-as év nagyszerű volt, de úgy érzem, hogy az idei még annál is jobb lehet. Még többet akarok elérni, még jobban akarom nyomni. Úgy érzem teljesen feltöltődtem és készen állok a harcra. Már nagyon várom a következő állomást a közös utunkon és azt, hogy olyan dolgokat érjünk el (a Mercedesszel) amit eddig még soha. Ez lesz a hetedik évem a csapattal, és az az  energia és elkötelezettség ami belőlük árad, az inspirál engem.”

    A brit pilóta a téli szünet alatt teljesen kikapcsolt és elhatárolódott a versenyzéstől. Szörfözni ment Kelly Slaterrel, élőben nézte a Super Bowlt, emellett keményen edzett, hogy megfelelő állapotban kezdje meg az új szezont.

    ,,A karácsonyt a családommal töltöttem, azután hómobilra pattantam, síelni mentem és szörföztem Kelly Slaterrel, ami igazán nagyszerű volt. Teljesen elhatárolódtam a versenyzéstől egy ideig, próbáltam, ugyanakkor fókuszban maradni és keményen edzettem az új szezonra.”

  • Verstappen és Hülkenberg sem biztos abban, hogy a 2019-es szabályváltozások működni fognak

    Verstappen és Hülkenberg sem biztos abban, hogy a 2019-es szabályváltozások működni fognak

    Max Verstappen és Nico Hülkenberg sem nem biztos abban, hogy az újonnan bevezetett aerodinamikai szabályozások megkönnyítik majd az előzést.

    Helmut Marko és Christian Horner volt a leghangosabb a szabályt ellenző táborból, az osztrák szakember nemrég el is árulta, pénzkidobásnak érzi azt a 15 millió dollárt, amit az új regulák miatt költöttek, ugyanis mára már sikerült visszajutniuk arra, teljesítményszintre, mint amilyennel tavaly nekivágtak az Ausztrál Nagydíjnak. Ezt a nézetet vallja Max Verstappen is, aki főnökeivel egyet értve úgy érzi nem lesz több előzés az új szabályok miatt.

    ,,Az előzést kellene elősegítenie ezeknek az új rendelkezéseknek. Az első szárny mellett kisebb módosítások történtek az autón, de nem hinném, hogy ez olyan jól fog működni. Úgy gondolom, ha az összes csapat jól tud alkalmazkodni a szabályváltozásokhoz, akkor nem fog változni az erősorrend. Nem feltétlenül lesz több előzés a versenyeken, mert az autók még mindig nagy leszorítóerővel rendelkeznek és túl szélesek is, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy lesz pár futam, ahol a pálya karakterisztikája miatt könnyebb lesz majd pozíciót cserélni”. – fejtette ki álláspontját a holland pilóta az üggyel kapcsolatban.

    Nico Hülkenberg is azok közé tartozik, akik nem várnak csodát ezektől a szabályoktól, ugyanakkor elmondta, az összes istálló számítógépes szimulációk során teszteli a hatásokat, ám a nagy csapatok könnyebben kísérletezhetnek, ezért ő sem számít nagy változásokra.

    ,,Őszintén szólva nem tudom, hogy az új szabályok lehetőséget biztosíthatnak-e egy olyan alakulatnak, mint amilyen a miénk. Úgy gondolom, hogy a top csapatok sokkal jobban tudnak majd alkalmazkodni, hiszen több erőforrás áll rendelkezésükre ahhoz, hogy megtalálják a megfelelő irányt ezzel kapcsolatban, ugyanakkor annak is van esélye, hogy a másik verzió valósul meg.”

  • Csapatcserét eszközölt a Ferrari: Leclerc megkapta Vettel embereit

    Csapatcserét eszközölt a Ferrari: Leclerc megkapta Vettel embereit

    Mattia Binotto első intézkedései alapján csapatcsere lesz a két Ferraris pilóta között, ami annyit tesz, hogy Sebastian Vettel eddigi gárdája Charles Leclerc oldalára kerül, míg Kimi Räikkönen egykori embereit kapja meg a német versenyző.

    A négyszeres világbajnok megtarthatja versenymérnökét, Riccardo Adamit és a motorfejlesztésért felelős mérnökeit, míg a többi szakemberét, akikkel 2015 óta dolgozott együtt, olasz lapértesülések szerint a garázs másik felében kell viszont látnia, Charles Leclerc oldalán.

    A monacói pilóta versenymérnöke Jock Clear lesz, aki vezető mérnökként volt jelen az olasz alakulatnál, és aki korábban dolgozott már Jacques Villeneuve-vel világbajnoki évében, ugyanakkor, Michael Schumacher és Nico Rosberg és Lewis Hamilton munkáját is szemügyre vehette. A brit szakember rengeteg tapasztalattal rendelkezik, ami megkönnyítheti a fiatal versenyző beilleszkedését.

    A csapat csere két pilóta között nem egy szokatlan dolog, korábban már a Mercedes is alkalmazta ezt a lépést, 2016-ban, mikor a megcserélte két pilótája mérnökeit és szerelőit.

  • Ricciardo: A Renault semmiben sem szenved hiányt a Red Bullhoz képest

    Ricciardo: A Renault semmiben sem szenved hiányt a Red Bullhoz képest

    Daniel Ricciardo elárulta nem lát különbségeket a felszereltség terén korábbi munkaadója a Red Bull és jelenlegi csapta a Renault között. Szerinte az enstone-i gárda nem szenved hiányt semmiben az osztrák alakulathoz képest.

    A francia csapat már egy jó ideje nem nyert futamot, míg az ausztrál egy olyan alakulattól távozott, ahol az esélye volt a győzelemre, karrierje során hétszer fel is állhatott a dobogó legmagasabb fokára, az öt év alatt, amit a Red Bullnál töltött. Ezért is sokkolta a Formula 1-es közösséget döntése, hogy útjaik elválnak az osztrák csapattal és a középmezőnyben csatázó Renault-ot választja.

    ,,Amikor körbe mentem (a gyárba) akkor nem láttam semmi olyasmit, amire azt mondhattam volna: a Red Bullnál van ilyen, srácok nektek is be kell szerezni egyet. Nem érzem úgy, hogy bármi is hiányozna. Még nem vezettem az autót, majd ha beülök, akkor tudom csak megmondani, hogy mire van még szükség, ám egyelőre jó dolgokat látok.”

    A Renault korábban már jelentős változtatásokat eszközölt enstone-i bázisán, még abban az időben, mikor a csapat ismét gyári alakulattá vált, a Lotusos kitérő után.

    ,,Decemberben itt voltam, akkor nagyon hangos volt minden, zajlottak a gyártási folyamatok, ám mára ez már befejeződött és minden kész lett. Nagyon keményen dolgoztak a télen, és ez az egyik olyan pozitív tulajdonság, amit azonnal megláttam bennünk. A szezon végén nekem kezdődik meg először a szünet és mehetek is kikapcsolódni, azonban tudom, hogy sok embernek nincs ilyesmire ideje, és ez volt az, ami megmutatta nekem, hogy mennyire éhesek a sikerre, ami egy pozitív dolog.”

    Ámbár a Renault reméli, hogy idei autóikkal nagy előrelépést tehetnek meg (tavaly negyedik helyen végeztek a konstruktőri pontversenyben), addig Ricciardo nem hinné, hogy borsot törhetnének a top 3 alakulat orra alá. Arra kérdésre, hogy mik a realisztikus elképzelései az idei évet illetően az ausztrál pilóta így válaszolt:

    ,,Nos, ez nagyon egyszerű, és talán nektek már unalmas mindig erről írni, de a válaszom a fejlődés, csak tudjuk folytatni a fejlődést. 2016 óta elképesztő dolgokat vittek véghez, ezért jó lenne tartani ezt az ütemet. Hiba lenne azt mondani, hogy ’oké, tavaly negyedikek voltak, most jó lenne a harmadik helyen végezni’ ugyanis ez az egész nem olyan egyszerű, túl nagy előnye van a top 3-as csapatnak. Ideális esetben csökkenteni tudjuk a távolságot, és ha ezáltal a legjobb három  egyikévé válunk az nagyon jó, azonban a lemaradásunk hozzájuk képest túl nagy. Amíg a kijelölt úton tudunk maradni és ha tartani tudjuk, amit elterveztünk, akkor az idei egy nagyon jó év lesz.”

    Ricciardot arról is kérdezték össze szorul-e majd a gyomra, ha korábbi csapata legyőzi őt, ám az ausztrál leszögezte, nincsenek ezzel kapcsolatban rossz érzései.

    ,,Tisztában voltam ezzel, mikor aláírtam az ide szóló szerződésem, a realitások talaján maradva várhatóan előttünk lesznek Melbourne-ben, ezt már korábban elfogadtam, hisz ennek nagy a valószínűsége. Természetesen figyelni fogom őket, de ugyanúgy a Ferrarit és a Mercedest is. Nem lesz bennem keserűség, ha legyőznek minket (Red Bull) Melbourne-ben. Úgy érzem, más úton haladunk, ugyanakkor nem akarunk mindig a negyedik helyen maradni.”

  • Horner: Hasznosnak bizonyult Verstappen számára a „közmunka”

    Horner: Hasznosnak bizonyult Verstappen számára a „közmunka”

    Christian Horner úgy véli jó hatást gyakorolt pilótájára, Max Verstappenre a közmunka, amit azért kapott, mert nem megfelelően viselkedett és meglökdöste Esteban Ocont a tavalyi Brazil Nagydíj leintését követően.

    A Red Bull csapatfőnöke szerint fiatal pilótája tanulságos leckét kapott a büntetése során. Két napot kellett „ledolgoznia” az egyikre a Formula E Marrakeshi ePrix-n került sor, ahol a versenyfelügyelők munkáját segítette a holland versenyző, míg a második alkalom miatt meg kellett jelennie az FIA genfi gyűlésén, ahol is különböző szakágak versenybíráival beszélgethetett el, és ismerhette meg az ő nézőpontjukat egy-egy versenyszituáció kapcsán.

    ,,Nagyszerű lehetőség volt mind a két esemény a számára, hogy megértse mit is csinálnak pontosan a versenyfelügyelők.” –nyilatkozta Horner a motorsport-total.com-nak.

    Lehet, hogy viselkedésért büntetést kapott, ám a brit szakember nem akarja, hogy Verstappen stílusa megváltozzon az elkövetkezendő szezonban.

    ,,Pontosan ez az ami megkülönbözteti meg őt a többiektől, és ezáltal lesz ő az a különleges versenyző, akit ismerünk. A karakteréhez tartozik az, hogy nincs benne félelem és maximálisan elkötelezett, ha ezek megváltoznának, akkor már kevésbé lenne olyan népszerű.”

  • Tost: Kvyat megérdemelt egy újabb esélyt a bizonyításra

    Tost: Kvyat megérdemelt egy újabb esélyt a bizonyításra

    Franz Tost szerint Daniil Kvyat egy újabb esélyt érdemel a bizonyításra, hiába lett menesztve 2017-ben a Toro Rossotól.

    Az olasz kis csapat ma mutatta be új autóját, ahol is a tavalyihoz képest új felállással vágnak neki az évnek, Daniil Kvyat és Alexander Albon személyében, érdekesség, hogy az orosz versenyző ismét annál a csapatnál mutatkozik be, amelyiknél öt ével ezelőtt karrierjét elkezdte.

    2014-ben, miután Sebastian Vettel bejelentette, hogy elhagyja a Red Bullt és a Ferrarihoz szerződik, az osztrák csapatnak gyorsan kellett találnia egy megoldást, és az akkori Toro Rosso pilóták közül Kvyattra esett a választásuk, aki egy szezont teljesítve kapta meg az előléptetést és vált a nagy csapat pilótájává. Azonban 2016-ban négy futamot követően lefokozták, a túl sok hiba miatt, amit elkövetett, helyére Verstappen került, aki meg is nyerte első Red Bullos versenyét ezzel pedig „megforgatta azt a bizonyos kést” az orosz pilótában, aki nehezen tudta feldolgozni a vele történteket. 2017-ben Helmut Marko bejelentette, hogy el vállnak útjaik, és elengedik a pilóta kezét, akit a Ferrari karolt fel, és beültette a szimulátorukba ezzel segítve Vettel és Räikkönen munkáját. Tavaly Ricciardo bejelentése után, Gasly-t léptették elő, ám a helyére érkező pilóta személye sokáig kérdéses maradt. Mivel az osztrák istálló már nem bővelkedik fiatal tehetségekben, és Brendon Hartleyt nem akarták megtartani, így merülhetett fel ismét az orosz versenyző neve, és végül ő nyerte el, a lehetőséget, hogy ismét az F1-ben versenyezhessen.

    Tost elmondta, sosem kételkedtek Kvyat gyorsaságában, azonban azt elismerte, az előléptetés túl korán érkezett a versenyző számára.

    ,,Mindig azt mondtam, hogy egy fiatal versenyzőnek 2-3 év szükséges ahhoz, hogy megértse és megtanulja, hogyan teljesítsen jól az F1 bonyolult világában, azonban Daniil már a kezdetektől megmutatta milyen gyors. Mikor úgy alakultak a dolgok, hogy a Red Bullhoz kell mennie, úgy tűnt, készen áll a kihívásra. Párszor jó teljesítményt mutatott, ám nyomás alatt nem egyszerű és ma már joggal merülhet fel a kérdés, nem volt-e túl korai számára ez az egész.”

    ,,Nehéz időszakon kellett átmennie, mikor visszatért hozzánk 2016-ban, mentális megpróbáltatáson ment keresztül, azonban a vezető képességeiben senki sem kételkedett. Erősen hiszem, hogy megérdemel még egy esélyt, és érzem, hogy a legjobbját még csak ezután fogja megmutatni.”

    A Toro Rosso csapatfőnöke szerint az orosz pilóta segíthet beilleszkedni új csapattársának, aki csak idén fog debütálni a Formula 1-ben.

    ,,Alexnek sokat kell még tanulnia, mint minden újoncnak a Forma-1-ben, ám bebizonyította, hogy helye van itt, hiszen jól teljesített az alsóbb kategóriákban, mint az európai F3-ban, GP3-ban és főleg az F2-ben ahol futamokat is nyert. A tavalyi év második felében az Forma-2-ben az előzéseivel nyűgözött le minket, és győzött meg arról, hogy megfelelően választottunk, mikor rá gondoltunk. Daniil személyében egy tapasztalt csapattársa lesz, akitől sokat tanulhat és eközben a csapat támogatását is élvezni fogja. A Toro Rosso már nagyon várja a 2019-es szezont, két fiatal pilótával a fedélzeten.”