Szerző: Csonka Nikolett

  • Wolff meglepődött azon, hogy Binotto már megnevezte ki lesz az első számú versenyzőjük

    Wolff meglepődött azon, hogy Binotto már megnevezte ki lesz az első számú versenyzőjük

    Toto Wolff bevallotta, meglepte az a hír, hogy Mattia Binotto az év ilyen korai szakaszában kijelentette, Sebastian Vettel lesz az első számú pilótájuk.

    A téli spekulációk után, amik arról szóltak, hogy Charles Leclerc rögtön harcba száll a bajnoki címért, ám Binotto gyorsan tisztázta a csapaton belüli erőviszonyokat azzal, hogy elmondta, a német versenyző fog prioritásokat élvezni, legalábbis a szezon elején biztosan.

    ,,Mattia ijesztő feladatok előtt áll, és ahogy látom, ő a saját útján akar járni. A csapaton belüli sorrend mindig is egy vitatott téma volt, és egy ilyen kijelentést tenni az év elején, nos, az nem semmi.” – osztotta meg véleményt Wolff.

    Az osztrák csapatfőnök ugyanakkor jó döntésnek gondolja azt, hogy Binottot tették a távozni kényszerülő Maurizio Arrivabene helyére.

    ,,Évek óta ismerem Mattiat, láttam őt motorfelelős mérnökként, a technikai részleg igazgatójaként, most pedig csapatfőnök lett. Ő egy villámgyors fickó, aki pontosan tudja, hogy mit csinál.”

    Vettel tegnapi leggyorsabb köre lenyűgözte a Mercedest is, vajon ez azt jelenti, hogy az Ezüst Nyilaknak tartania kell attól, hogy a fő riválisuk átlépte őket?

    ,,Mindig is izgalmasnak találtam a szabályváltozásokat, mert ilyenkor különböző módon értelmezzük őket, például ott van a Ferrari és a Sauber (Alfa Romeo), nekik más az első szárny kialakításuk, mint a többi riválisnak. Rengeteg innovációt látok, amiből pár fennakadtak a radarjainkon, másrészről nem hagyjuk, hogy ezek összezavarjanak minket. Mi mindig a fejlődés irányába mozdultunk az autónkkal kapcsolatban, a legtöbb változást, ami eszközöltünk, rejtve vannak. Jó csomagunk van, ám hogy, hova fog minket juttatni, azt senki sem tudja megmondani jelenleg. A világbajnokság szempontjából nincs arra garancia, hogy az eddigi pozíciókban tudunk maradni, és ezt az állítást a Ferrari első napi teljesítménye is alátámasztja.”

  • Richardson: A Mercedes elhagyhatja az F1-et ha az Egyesült Királyság kilép az EU-ból

    Richardson: A Mercedes elhagyhatja az F1-et ha az Egyesült Királyság kilép az EU-ból

    David Richards a Motorspot UK elnöke figyelmeztette a nagyérdeműt, a Mercedes akár ott is hagyhatja a Formula 1-et, ha az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból.

    Az elmúlt F1-es szezonokban a Mercedes élvezhette legjobban a sikert, hiszen a turbó-éra kezedet óta csak nekik sikerült elhódítani a világbajnoki címeket, ezzel ötszörös bajnokká téve a csapatot, idén pedig céljuk a hatodik elsőség megszerzése, mind két kategóriában. Azonban az Ezüst Nyilak csapatfőnöke, tegnap rémálomnak írta le a megegyezés nélküli Brexitet, ami Wolff szerint maga lenne az őskáosz a sport számára. A szigetország március 29.-én hagyja el az Uniót, és ha addig sem sikerül valamilyen megoldást találni az osztrák szakember elképzelhetőnek tartja, hogy a Mercedes esetleg megfontolja azt a lehetőséget, hogy az 1000 fős northamptonshire-i bázist áthelyezik egy másik országba.

    A jelenlegi Concorde Egyezmény szerint a csapatnak két év múlva jár le a szerződése, azonban Richards még azt sem tartja kizárnak, hogy a német autógyár átgondolja a jövőjét a sportágban és otthagyja azt, ha  megegyezés nélkül lépnek ki a britek az Unióból.

    ,,Nézzük meg azokat a fejlesztéseket, amelyeket a Mercedes végzett Brackley-ben és azt az infrastruktúrát, ami ott található. Egy esetleges megállapodás nélküli Brexit odáig vezethet, hogy kilépnek a Formula 1-ből? Esetleg egy másik csapat a helyükre költözne? Egy elég nagy infrastruktúráról beszélünk, amit nehéz mozdítani, ezért ez az egész nem ilyen egyszerű, azonban a Brexit nem fogja megkönnyíteni az Egyesült Királyságban állomásozó csapatok életét.” -nyilatkozta David Richardson a Press Association Sportnak.

    10 alakulatból 7 a szigetországban tartózkodik, azonban Richards csak Toto Wolff aggodalmaival találkozott eddig. A brit szakember szerint a jelenlegi feltételek melletti távozás, akár az európai idényre (ami általában a Spanyol Nagydíjtól számítva az olasz versenyig tart) is rányomhatja a bélyegét.

    ,,Meg voltam lepődve, hogy a csapatok nem túlságosan aggódnak. Hónapok teltek el, és Toto Wolff az egyetlen olyan személy, aki nagyon is tisztában volt az esetleges problémákkal. Ki- és beszállítani az országba és azt Európába mozgatni, a változások után emiatt eléggé meg fog fájdulni a fejük. Ha egy megállapodás nélküli Brexitet viszünk véghez, akkor a szezon első fele tele lesz kihívásokkal az összes csapat számára, viszont úgy látom, akadnak olyanok, akik nem vették teljesen figyelembe milyen helyzet alakulhat ki.”

  • Ricciardonak nincs problémája Magnussennel, Hülkenbergnek viszont más a véleménye

    Ricciardonak nincs problémája Magnussennel, Hülkenbergnek viszont más a véleménye

    Kevin Magnussent több riválisa is kritizálta már Formula 1-es pályafutása során. Az ellenfelek rendre arra panaszkodtak, hogy a dán pilóta túl agresszívan viselkedik a pályán. A Denmark’s BT a két Renault-os versenyzővel beszélgetett erről a témáról, Nico Hülkenberg bevallotta, nem jön ki a Haas versenyzőjével, míg Daniel Ricciardonak nincs ilyen tapasztalata az említett versenyzővel kapcsolatban.

    ,,Ah, jó öreg Kevin barátom. Hogy van? Hogy vannak a golyói? – kérdezte csipkelődve Hülkenberg, utalva a dán elhíresült beszólására, ami még a 2017-es Magyar Nagydíjon hangzott el. – ,,Minden, ami ott elhangzott a pillanat hevében került kimondásra, ám úgy általánoságban mondhatjuk azt, hogy Kevin és én nem jövünk ki egymással.”

    ,,Valamikor átlépi azt a bizonyos vonalat, de általában nincsenek problémáim Kevinnel. A határokat feszegeti, de ha választanom kellene közte és egy olyan előzékenyebb versenyző között, akit könnyű megelőzni, akkor Kevint választanám, Kevin laza.” – osztotta meg gondolatati Daniel Ricciardo.

    Idén is előfordulhat az a forgatókönyv, miszerint a Renault és a Haas küzd egymással a jobb helyezésekért, ami azt jelentené, hogy az ausztrál pilóta is többet találkozna a pályán dán vetélytársával, ami akár a véleményét is megváltoztathatja.

    ,,Talán meg fog változni a vezetési stílusáról alkotott véleményem.” – mesélte nevetve az ausztrál. – ,,Nem. Őszintén jó hogy vannak olyan srácok az F1-ben, mint Kevin. Mindkettőnk stílusa nyers a pályán, ezért ez az egész még jó móka is lehet.”

  • Wolff szerint a Brexit kedvezhet a Ferrarinak és az Alfa Romeónak

    Wolff szerint a Brexit kedvezhet a Ferrarinak és az Alfa Romeónak

    Toto Wolff úgy véli, hogy az Egyesült Királyság kiszállása az Európai Unióból (Brexit), könnyen a Ferrari és az Alfa Romeo malmára hajthatja a vizet.

    A Mercedes csapatfőnöke elmagyarázta, hogy a jelenlegi állapotok, egyfajta rémálom forgatókönyvet festenek le az országban állomásozó Formula 1-es csapatok számára, ám a ‘Ködös Albionon’ kívüli bázisok nagyon jól is járhatnak, kiváltképp fő riválisuk a Ferrari.

    A szigetország március végére tűzte ki az időpontot az Unió elhagyására, azonban a brit kormány még mindig azon van, hogy sikerüljön megállapodására jutniuk, miután nem fogadták el a kilépési feltételeket.

    Tíz csapatból hét állomásozik az Egyesült Királyságban, ám a munkaerő a világ minden tájáról áramlik a sportágba, amiért a brit főhadiszállással rendelkező alakulatok főnökei elég stresszesek. Nemrég Dieter Zetsche írt egy nyílt levelet a kilépni készülő briteknek, melyben kéri, ne tegyék meg ezt a lépést. Most Toto Wolff fejezte ki aggályait a politikai helyzettel kapcsolatban.

    ,,Mi egy Formula 1-es csapat vagyunk, akik versenyekre és tesztekre utaznak legalább 21 alkalommal az év során. Az Egyesült Királyságban mozgunk és utazunk el onnan, az embereink is ezt csinálják ki és be lépnek az országba. Az alkatrészeket és a szolgáltatásokat rövid időn belül megkapjuk vagy épp az utolsó pillanatban is kérhetjük őket, ezért a határok és az adó változások masszív kárt tennének az F1-ben.”

    ,,Elemezzük a különböző forgatókönyveket a Mercedes-Benz UK segítségével, ugyanis ez az egész nem csak az F1-et érinti, az anyavállalatra is hatással van abban a tekintetben, hogy a autókat és alkatrészeiket szállítanak ki és be az Egyesült Királyságba. Ahogy én látom, egy megállapodás nélküli Brexit, amely jelenleg is tárgyalás alatt van, komoly hatással lehet az üzemeltetésre, a versenyekre való eljutásra, és még az autó fejlesztésére is. Ez az egész egy rémálom, egy olyan forgatókönyv, amit még csak elképzelni sem akarok.” -osztotta meg gondolatait Toto Wolff.

    ,,Mi nemzetközi csapat vagyunk, egy német autómárka, amely saját csapatot üzemeltet a Formula 1-ben, és aki az Egyesült Királyságban tartja fenn bázisát. Nálunk sokféle nemzetiségű ember dolgozik. Ebben a pillanatban bizonytalanság áll fenn azzal kapcsolatban, hogy mely iparágakat fogja befolyásolni egy kilépés nélküli Brexit vagy egy olyan Brexit ami káros lehet arra a gazdaságra, ami számomra az egyik legjelentősebb az Egyesült Királyságban. Ahogy mondtuk már korábban is, ez az egész bonyodalmunk elindítója. Ugyanakkor a riválisaink, mint az Alfa Romeo és a Ferrari jelentős előnybe kerülhetnek.”

  • Vettel nem tervezi idejekorán elhagyni a Ferrarit

    Vettel nem tervezi idejekorán elhagyni a Ferrarit

    Sebastian Vettel elmondta, elképzelései szerint maradni fog a Ferrarinál 2019 után is, hiába hangoztak el olyan spekulációk, miszerint ha Leclerc nehéz helyzetbe hozza, akkor komoly döntésre kell majd elszánnia magát a karrierje érdekében.

    A német pilóta mellől tavaly elküldték Kimi Räikkönent és helyére a tehetséges ám tapasztalatlanabb Charles Leclerc-t ültették. Hasonló szituáció már előfordult Vettel Red Bullos éveiben is, mikor Daniel Ricciardot szerződtette le a csapat, az akkor még regnáló világbajnok mellé. Annak az idénynek Vettel szempontjából nem jó vége lett, kikapott az ausztráltól, és a Ferrarihoz szerződött.

    Nemrég Jenson Button fejtette ki véleményét a Ferrari új párosával kapcsolatban, ahol is a brit világbajnok szerint az ifjú monacói pilóta nehéz döntés elé állíthatja Vettelt a karrierjével kapcsolatban, ha sikerül legyőznie a németet. Azonban, az új autó bemutatóján rendezett sajtótájékoztatón a négyszeres világbajnok kihangsúlyozta: 2017-ben kötött szerződése 2020 végéig érvényes.

    ,,Köztudott, hogy a szerződésem 2020 után jár le, ezért ne számítsanak semmi másra. Nagyon boldog vagyok itt, és célom az, hogy megnyerjük a világbajnokságot. Nem voltunk olyan közel eddig, amennyire szerettünk volna, ezért még mindig van elvégzendő feladatunk. Úgy érzem ez a küldetésem, és ez az oka annak, amiért itt vagyok, hogy nyerjek magamért és a csapatért. Nyilvánvalóan szeretek vezetni, sőt imádok vezetni, élvezettel tölt el mikor a volán mögé ülök, ám legjobb az egészben, hogy szenvedélyesen szeretem ezt a csapatot, a Ferrarit, ez inspirált gyerekkoromban, ezért számomra nagyon is világos miért vagyok itt.”

    Vettel 2015-ben csatlakozott a maranellói alakulathoz, ahol is Räikkönen csapattársaként 13 győzelmet szerzett és kétszer másodikként fejezte be az évet az egyéni tabellán. Leclerc, aki csak egy évet töltött el eddig a Sabuernél, sokkal nagyobb kihívás elé állíthatja a német pilótát. Mattia Binotto az SF90 bemutatóján úgy nyilatkozott, reméli, találkozni fog azzal a problémával mikor két olyan versenyzőt kell menedzselnie, akik kihívás elé állítják egymást, ám hozzátette: Vettel prioritásokat fog élvezni a szezon elején, ha a helyzet megköveteli.

    A német elutasította azt a feltevést, mi szerint mindig teljesítmény előnye volt Räikkönennel szemben, ugyanakkor hozzátette, nem okoz neki problémát Leclerc érkezése.

    ,,Mikor csapattársak vagytok, akkor láthatod, hogy a másik versenyző mit csinál pontosan. Kimivel remekül együtt tudtunk dolgozni az évek során, hasonló a vezetési stílusunk így az autót is hasonlóan éreztük. Most már Charles van itt, ő mindig gyors lesz, ehhez kétség sem fér. Úgy vélem gyorsan fel fogja venni a fonalat. A legfontosabb az, hogy csapatként tudjuk együtt dolgozni, ugyanakkor nem kell majd egyikünket sem figyelmeztetni a pályán, gyorsabbak akarunk majd lenni a másiknál, és ez normális. A világ legjobb 20 versenyzője, a legjobb húsz autóban áll fel a rajtrácsra, senkit sem kell emlékeztetni semmire.”

  • Ricciardo távozásában a bakui incidens is közrejátszott

    Ricciardo távozásában a bakui incidens is közrejátszott

    Daniel Riccardo elismerte, ahogy egykori csapata, a Red Bull kezelte a Max Verstappennel történt ütközésüket, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csapatot váltson és a Renault mellett döntsön.

    A 2018-as Azerbajdzsáni Nagydíjon az ausztrál és csapattársa között intenzív csata dúlt. Hiába érezte úgy Ricciardo, hogy gyorsabb, nem támogatták Verstappennel szemben, később sikerült megelőznie, ám a boxkiállásokat követően ismét a holland pilóta mögött találta magát, végül a viaskodást egy ütközéssel sikerült lezárniuk, aminek következtében mindketten kiestek. Az esetet követően a Red Bull vezetői dühösek lettek és a két pilótának bocsánatot kellett kérnie az incidens miatt a gyárban dolgozóktól.

    Ezek a körülmények erősítették meg az ausztrált abban, hogy a Renault-ot válassza a Red Bull helyett 2019-re, Ricciardo ugyanis úgy érezte, korábbi csapata hibát követett el, mikor, ugyanolyan mértékben tartotta hibásnak őt és Verstappent.

    ,,Nem tudom megmondani hány darabból állt össze ez a kirakós, ami erre a döntésre vezetett, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ez az eset az egyik darabkája volt a képnek. Mindketten beszéltünk róla, próbáltuk udvariasan elrendezni, azonban azt gondoltam nem igazán én voltam a hibás, hiába én mentem bele az autójába hátulról. Azt hiszem több ember is azt látta, hogy kétszer váltott irányt a védekezés során. Az eset előtt is összeértünk párszor és úgy gondolom az emberek úgy látták, hogy túl hosszú ideje küzdünk már egymással. A módszer, amivel abban időben a csapat kezelte az ügyet, nem igazán működött nálam, ezért ez a dolog egy kissé zavart engem, ám nem emiatt távoztam, ha érted mire gondolok.”

    Arra a kérdésre, hogy Verstappen jobban megérdemelte-e volna a felelősségre vonást, Ricciardo így felelt:

    ,,Igen. Tudom, hogy a Red Bull egy világmárka, ezért oda kell figyelni arra, hogyan kezelik a dolgokat, ez tiszta sor, és az nem igazán segített volna a dolgokon, hogy mi egymásnak esünk az eset után. Úgy éreztem mindkettőnket ugyanúgy hibáztattak, és lehet azért, mert egy makacs versenyző vagyok, én nem értettem ezzel egyet.”

    Ricciardo kijelentette, hogy sosem volt személyes problémája Max Verstappennel, és sosem gondolta azt, hogy a holland politikai játszmát űz ellene.

    ,,Nem hinném, hogy Max egy politikus személyiség lenne, egyszerűen Max az Max. Tisztában vagyok azzal, hogy ennek már vége és nem kell odafigyelnem arra, amit mondok, de úgy érzem elég jó kapcsolatunk volt. Nézd, Maxot néha a túlzott feltűnés jellemzi, ami inkább a korának tudható be, ezért is számítok kevésbé ilyen dolgokra Nicotól, mert ő egy kicsit idősebb nálam és érettebb.”

  • Rosberg: A Renault még meglepetést is okozhat az új szabályok miatt

    Rosberg: A Renault még meglepetést is okozhat az új szabályok miatt

    Nico Rosberg úgy véli, Renault akár meglepetésekkel szolgálhat a 2019-es szezonban. A német pilóta szerint a francia csapat csökkentheti a különbséget a top hármas alakulattal szemben az új szabályoknak köszönhetően.

    A Renault a tavalyi évben elég nagy port kavart azzal, hogy magukhoz tudta csábítani Daniel Ricciardot, a Red Bulltól. Az ausztrál versenyző változásra vágyott, és a francia csapat projektje meggyőzően hatott rá, így igent mondott a kínálkozó lehetőségre és aláírt a gyári alakulathoz. Az istálló elsődleges célja, hogy ismét a negyedik helyen zárják az évet, és ezzel a legjobbnak bizonyulhassanak a három top csapat mögött.

    Rosberg nem hinné, hogy az enstone-i alakulatnak már most sikerült jelentősen csökkenteni a lemaradást, ám nem akarja kizárni az új szabályok okozta meglepetés lehetőségét.

    ,,Sajnos nem látom annak esélyét, hogy Ricciardo autója elég jó legyen ahhoz, hogy a dobogós helyekért küzdjön. Jól lesz, de kevésbé válik izgalmassá, ugyanakkor tudod mit? A nyereség, amit az új szabályok hozhatnak, akár meglepő mértékű is lehet, sosem lehet tudni.” -nyilatkozta a német világbajnok a Marca-nak.

  • Wolff: Bottas a csapat teljes támogatását élvezi

    Wolff: Bottas a csapat teljes támogatását élvezi

    Toto Wolff kiált pilótája, Valtteri Bottas mellett. A Mercedes csapatfőnöke szerint a finn pilóta erősebben fog visszatérni a 2019-es szezonban, mint valaha.

    Bottas tavaly nyeretlenül zárta az évet, habár a szezon első felében alkalma lett volna diadalmaskodni, ám a balszerencse, ami üldözte, nem engedte, hogy a dobogó legmagasabb fokára álljon. Miután teljesítménye elmaradt Lewis Hamiltonétól a finn versenyzőt beállították csapattársa mögé, aki egy futamgyőzelmet is átadva segítette csapatát és a brit versenyzőt a világbajnoki címekhez.

    Az új szezon közeledtével az osztrák csapatfőnök kijelentette, Bottas nem második számú versenyzőként kezdi az évet, és reméli idén sikerül felvennie a harcot brit csapattársával szemben.

    ,,Valtteri tisztában van vele, hogy a csapat teljes támogatását élvezi. Nagyon izgatott, alig várja már, hogy autóba üljön és meg mutassa a kritikusainak, hogy mit is tud. Egy jót beszélgettünk a szünet után, szép helyeket látogatott meg, és sikerült teljesen kikapcsolódnia egy olyan szezont követően, ami nem volt mindig egyszerű a számára. Felfrissült, extrém módon éhes a sikerre, és azonnal el akarja kezdeni a versenyzést.”

    Azt, hogy Bottas ismét ugyanolyan szerepkörbe jut-e mint tavaly csak az idő döntheti el, és az a teljesítmény, amit a szezon során felmutat. Ha nem sikerül megütnie a lécet, akkor könnyen találhatja magát abban a pozícióban, mint az elmúlt évben, és akár ülése is veszélybe kerülhet, ugyanis a Mercedes színfalai mögött Esteban Ocon csak a lehetőségre vár, hogy visszatérhessen.

  • Vettel: Úgy érzem a csapat jó úton halad

    Vettel: Úgy érzem a csapat jó úton halad

    Sebastian Vettel izgatottan beszélt új autójáról a Ferrari, az SF90 névre hallgató konstrukcióról, amiről péntek délelőtt „rántották le a leplet” csapattagok, a média és a szurkolók szeme előtt.

    A német versenyző viccesen megjegyezte, hogy nem megfelelően öltözött fel, így sajnálatára nem pattanhat bele az autóba és nem próbálhatja ki azonnal, azonban sokat már nem kell erre várnia ugyanis, jövő héten már elkezdődik Barcelonában az első felvonás.

    ,,Mindannyian nagyon izgatottak vagyunk, tavaly és a téli szünet alatt csak bizonyos részleteket láthattunk az autóból, ám a mai nap az első, mikor teljes egészében találkozhatunk vele. Nem öltöztem megfelelően, így nem vezethetem, most azonnal. Már alig várom, hogy a bepattanjak és kipróbálhassam.”

    A tél folyamán több változáson is át esett a maranellói alakulat, új pilóta érkezett a fedélzetre, új csapatfőnököt neveztek ki, ám a célok ugyanazok maradtak, továbbra is le akarják győzni a regnáló világbajnokot, a Mercedest. Vettel magabiztos, úgy érzi csapata jó úton halad.

    ,,Mattia nagyon régóta része a csapatnak, régebb óta, mint itt a teremben lévők, kivéve Pierot, (Enzo Ferrari fia) aki már születésétől kezdve itt van. Együtt dolgoztunk az elmúlt öt évben, ez most új módon fog megvalósulni, amit már nagyon várok. Úgy érzem a csapat jó úton halad.”

  • A Ferrarinál leosztották a lapokat: Vettel lesz az első számú pilóta!

    A Ferrarinál leosztották a lapokat: Vettel lesz az első számú pilóta!

    Az új csapatfőnök, Mattia Binotto kijelentette, lesznek olyan alkalmak, mikor Sebastian Vettel, a csapat első számú versenyzője prioritást fog élvezni a tehetséges, ám tapasztalatlanabb Charles Leclerc-rel szemben.

    Míg az elmúlt időszakban a nyilatkoztok többsége arról szólt, hogy az ifjú monacói versenyző komoly fejtöréssel fog szolgálni négyszeres világbajnok csapattársának, addig a Ferrari úgy érezte ideje tisztázni a szerepeket, és megnevezte a favorizálni kívánt pilótát. Az olasz csapatnál tehát lesz sorrend idén is, úgy, mint az előző években.

    Binotto ugyanakkor elmondta, ha a körülmények úgy hozzák, hogy változtatni kell ezen az állásponton, akkor a maranellói csapat probléma nélkül fog beállni az újonc versenyzőjük mögé. Az új autó bemutatóján a svájci csapatfőnök megerősítette a német pilóta csapaton belüli pozícióját, továbbá kijelentette, hogy első számú versenyzőként fogják kezelni és az elsődleges céljaik között az szerepel, hogy Vettellel nyerjék meg az idei bajnoki címet.

    ,,Úgy gondolom ez normális, különösen a szezon korai szakaszában, hogy lesznek olyan szituációk, melyekben Sebastiant fogjuk előnyben részesíteni. Ő a vezetőnk és vele akarjuk megnyerni a bajnokságot, azonban nincsenek előítéleteink, a legfőbb prioritást továbbra is a Ferrari-győzelem élvezi.”

    Habár, Leclerc első évében nyújtott teljesítménye lenyűgözte új munkaadóit, Binotto rámutatott arra, hogy a monacói versenyzőnek még sokat kell tanulnia, amire lehetősége is lesz tapasztalt csapattársa mellett.

    ,,Egy ilyen versenyzői felállással neki vágni a szezonnak, amely ennyire versenyképes, nem problémaként inkább egy lehetőségként tekintek. Sebastiannak kevésbé kell bizonyítania, ő lesz a vezető pilótánk, Charles-nak sokat kell még tanulnia, ahogy arra ő maga is rámutatott, ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy mennyire tehetséges versenyző. Remélem megadatik majd az a probléma, hogy két pilótát kell menedzselnünk az élen.”