Szerző: Csonka Nikolett

  • Horner: Mateschitz kivonulhat az F1-ből, ha nem lesz elégedett az új szabályokkal

    Horner: Mateschitz kivonulhat az F1-ből, ha nem lesz elégedett az új szabályokkal

    Christian Horner elmondta a 2021-es változások fogják megszabni, a Red Bull jövőjét a Formula 1-ben.

    Kevés dolgot lehet még tudni arról, milyen szabálymódosításokat akarna bevezetni a fent említett évben, az egyezkedések még folyamatban vannak, mint technikai, mind kereskedelmi oldalról. A legfőbb kérdések talán a költségvetési sapka bevezetését érintik, ugyanis ez az új financiális megoldás több lehetőséget és új ösvényeket is megnyithat a csapatok számára, ami által minden nevező egyelő pénzügyi feltételek mellett indulhatna.

    Ám ha a Red Bull úgy érzi, hogy az új szabályok és a pénzügyi paradigma nem felel majd meg az elvárásaiknak akkor az energiaitalgyártó cég alapítója Dietrich Mateschitz akár úgy is határozhat, hogy kivonul a sportágból.

    ,,Abszolút lehetséges, és minden joga meg van hozzá. Szenvedélyesen szereti a motorsportot, a Formula 1-et. Nagyon lelkes az új partnerkapcsolatunk miatt, amit a Hondával kötöttünk, látja a potenciált a kialakult helyzetünkben, ugyanakkor az F1-nek is le kell tenni valamit az asztalra, ha azt akarja, hogy a Red Bull márka benn maradjon. Úgy vélem, csak úgy, mint mindenki más, ő is arra vár, hogy milyen lesz az élet 2020 után.”-nyilatkozta Horner a Motorsport.com-nak.

    A brit csapatfőnök ugyanakkor hangsúlyozta, a Honda szereplése nem fogja befolyásolni a döntést, akárhogy is alakuljon ez az együttműködés.

    ,,Sosem vesztette el a motivációját. A jó napokon és a rossz napokon egyaránt mellettünk állt és támogatott minket. Úgy vélem sokkal többet invesztált ebbe a projektbe, mint bármelyik másik tulajdonos. Két F1-es csapat, egy Nagydíj plusz az összes olyan promóció mely során a Red Bull a sportágat reklámozta világszerte. Nem tette volna mindezt, ha nem bízni a sportban.”

  • Egy emberként gyászol a Forma-1 Charlie Whiting halála miatt

    Egy emberként gyászol a Forma-1 Charlie Whiting halála miatt

    Ahogy már korábban is megírtuk, tragikus hirtelenséggel hunyt el Charlie Whiting a Forma-1 versenyigazgatója. A sportág minden tagja megrendülten, szomorúan és értetlenül nyilatkozott a hír hallatán.

    Günther Stieiner (Haas): ,,Ez egy nagyon szomorú pillanat. Nagyon megrendített, mikor meghallottam a hírt, először el se akartam hinni, azt gondoltam ez nem lehet igaz. Sok időt töltöttem vele Barcelonában, nagyon jól elbeszélgettünk. Charlie személye nagy szerepet játszott ebben a sportban, mindannyian ismertük őt, mindig is kedves volt velünk. Sosem mondhattunk rá semmi rosszat, ami ha belegondolok egy csodálatos dolog, főleg az ő munkájában. Részvétem a családjának, túl fiatal volt még ahhoz, hogy elmenjen. A Haas csapat barátja volt, személyes barátja. Azt kell, hogy mondjam Charlie segítsége nélkül, most nem lennénk itt. Nagyon tisztelem azért, amit tett értünk. Ilyenkor rádöbbenünk, milyen gyorsan lehet vége. Csak azután gondolunk erre, miután megtörténik. Tegnap még itt volt, jó kedve volt, és ma már nincs köztünk. Mindig is úgy fogunk emlékezni rá, mint azokra, akik nagy dolgokat tettek ezért a sportét, és akik nélkül most nem tartanánk itt.”

    Mattia Binotto (Ferrari): ,,Charlie professzionális volt, aki hatalmas tudással rendelkezett, de mindenek előtt egy remek ember, aki mindenkit tisztelt. Fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy az F1-et jobbá és biztonságosabbá tegye. Ő volt Formula 1 egyik alap pillére. A sport sokkal kevesebb lett nélküle, egy barátot vesztettünk el. Nagyon fog nekünk hiányozni.”

    Toto Wolff (Mercedes): ,,Sokkolt a hír, hogy Charlie már nincs közöttünk. A Forma-1 egyik pillére volt, aki mindig a sport érdekeit tartotta szem előtt. Charlie nagyszerű nagykövete volt a sportunknak, aki legjobb tudása szerint őrizte meg annak értékeit. Mindannyiunknak, – akik azok közé a szerencsés emberek közé tartoznak, akik ismerték őt, – hiányozni fog a jókedve és a humora. Az egész Mercedes Motorsport nevében a legmélyebb együttérzésemet küldöm a családjának és a barátainak.”

    Daniel Ricciardo (Renault): ,,Mellettünk volt, és mi néha nehéz pillanatokat okoztunk neki, sokszor nyomás alá helyeztük és arra késztettük, hogy dolgozzon és tegyen valamit, és ő mindig fogékony volt a mondandónkra igazán érezni lehetett, hogy a mi oldalunkon áll. Sok minden miatt panaszkodtunk, sokszor beakadt lemezként hajtogattuk ugyanazt, de ő sosem csitított el minket, mindig is nyitott volt a javaslatainkra. Rengeteg mindent tett ezért a sportért. Nagyon-nagyon sok szép és pozitív emléket őrzünk vele kapcsolatban. Emlékszem az első Ausztrál Nagydíjamra, még 2012-ből, akkor Franz Tost azt mondta, menj és mutatkozz be Charlie-nak, tegyél rá pozitív benyomást. Az idő gyorsan telik, ám a legfontosabb az, hogy értékelnünk kell, amink van. Minden perc, amit itt eltöltesz számít. Biztos vagyok benne, hogy nagyon érzelmes hangulatban fogunk versenyzeni, és ez az egész emlékeztetni fog arra minket, hogy milyen szerencsések is vagyunk, hogy ebben a pozícióban lehetünk.”

    McLaren F1 team: ,,A McLaren összes dolgozója ledöbbent és mélységesen sajnálja, hogy Charlie Whiting már nincs közöttünk. Charlie-ra úgy fogunk emlékezni, mint sportunk egy kiemelkedő alakjára, valamint egy nagyszerű kollégára. A legmélyebb együttérzésünket küldjük a szeretteinek.”

    Toyoharu Tanabe (Honda F1): ,,Szeretnénk kifejezni megrendülésünket és szomorúságunkat Charlie Whiting halála kapcsán. Nehéz elhinni, hogy a hétvégén már nem lesz velünk, ugyanis évekig az egyik legfőbb alakja volt a sportnak. Munkáját mindig is szorgalmasan végezte, mindig illedelmes volt és igazán szerette a versenyzést. A halála nagy veszteség az F1-nek, nagyon fontos szerepe volt a sportban. Hiányozni fog nekünk, mint munkatárs, és mint magánember, a Honda nevében szeretnék részvétet nyilvánítani a családjának és a barátainak.”

    Mario Andretti: ,,Teljesen megdöbbentett a hír, hogy Charlie Whiting elhunyt. Ő egy igazán kiemelkedő személyisége volt a sportnak, talán pótolhatatlan is. Szeretnék részvétet nyilvánítani a családjának és mindenkinek, aki elismerte és tisztelte őt. Nyugodj békében barátom.”

    Alexander Wurz: ,,Nagyon sajnálatos és szomorú a hír, hogy Charlie Whiting elment. Nyugodj békében. Tisztelettel és örömmel gondolok azokra a pillanatokra, amiket együtt töltöttünk el.”

    Lewis Hamilton (Mercedes): ,,Természetesen nagyon le voltam döbbenve a mai hír kapcsán. A gondolataim és imáim érte és a családjért szólnak. Minden, amit ezért a sportért tett, az elkötelezettsége, ahogy Toto is mondta, a sportág egyik pillére volt, egy ikonikus figura ebben a világban, akinek nagyon sokat köszönhetünk.”

    Max Verstappen (Red Bull): ,,Nagyon-nagyon meg voltam döbbenve. Pár hete egy napot együtt töltöttem vele Genfben. Jókat beszélgettünk. Mikor búcsúztunk azt mondtam neki: találkozunk Ausztráliában egy újabb szezon kezdetén. Aztán hallod ezt a hírt és egyszerűen nem tudod elhinni. Csak 66 éves volt. Minden percet és órát meg kell becsülnünk amíg, felkelünk, élvezünk kell, amíg tart. Ez nem csak a Forma-1-ről szól, hanem az életről. Ebben a pillanatban az a legfontosabb, hogy kifejezzük részvétünket a családjának, a barátainak és azoknak, akik nagyon közel álltak hozzá.”

    Carlos Sainz (McLaren): ,,Rengeteg jó emlékem van róla. Emlékszem az első évemre, sok időt töltöttem vele. Meghallgatta azt, amit mondtam neki, kíváncsi volt a véleményemre. Akkor ez sokkolt engem, hiszen kezdő voltam, mégis kit érdekelt volna, az, hogy én mit gondolok, csak most érkeztem a Forma-1-be. Mikor még csak három versenyen voltam túl, odajött hozzám megkérdezni, mit gondolok bizonyos dolgokról, mi a véleményem? Mindig nyitott mindenki felé, a fiatal versenyzők felé is. Az első évem elég agresszív volt, sokat küzdöttünk a pályán Maxszel, odajött hozzám, és ahelyett hogy azt mondta volna ’le kell nyugodnod’, csak annyit közölt: ’Szerintem jót tesz a sportnak, amit Maxszel csináltok, új értelmezést adtok a versenyzésnek, azt hogy lehet kicsit agresszívan is ezt űzni.’ Nem azt kérte, hogy álljak le, hanem jót akarva figyelmeztet, hogy legyünk óvatosak, jó dolog, amit csinálunk, élvezik az emberek, de figyeljünk oda egymásra a pályán. Nagyon szomorú és döbbent voltam, mikor meghallottam a hírt, ő egyike volt azoknak a személyeknek, akikkel mindig is jót lehetett beszélgetni.”

    Williams F1: ,,Rendkívül megrendített minket a hír, hogy Charlie Whiting elhunyt. Egy igazi legenda volt, nagyon fog hiányozni. A Williamsnél mindenki szeretne részvétet nyilvánítani a családjának és a barátainak ezekben a nehéz időkben.”

    George Russell (Williams): ,,Nagyon szomorú vagyok, hogy Charlie már nincs köztünk. Kiemelkedő alakja volt a motorsportnak. A gondolataim a családjával és a barátaival vannak, mindannyiunknak nagyon fog hiányozni.”

    Renault F1: ,,Döbbenten és szomorúsággal telve fogadtuk a hírt miszerint Charlie Whiting már nincs köztünk. Charlie az egyik pillére és vezetője volt ennek a sportnak. Az ő irányítása alatt tiszta, izgalmas és biztonságos volt a versenyzés. A gondolataink a családjával és a barátival vannak.”

    Sebastian Vettel (Ferrari): ,,Ugyanolyan döbbent vagyok még most is, mint akkor, amikor megtudtam mi történt. Tegnap beszéltem vele, együtt jártuk be az első pár kanyart a pályán. Nehéz felfogni és elfogadni azt, hogy valaki már nincs többé. Régóta ismerem, ő mindig is a mi emberünk volt, a pilóták embere. Nyilvánvalóan az egyik oldalon a szabályok voltak, a másikon mi és ő állt középen. Hozzá mindig lehetett fordulni, bármit lehetett tőle kérdezni bármikor, az ajtaja nyitva állt előttünk. Ő egy igazi versenyző volt és egy nagyon kedves ember.”

    Christian Horner (Red Bull): ,,Rettentően szomorú vagyok emiatt a borzalmas hír miatt. Charlie kulcsfontosságú személy volt ebben a sportban, hosszú évek óta ő volt a versenyigazgató, egy olyan ember, aki nagyszerű integritással rendelkezett, és aki remekül végezte a feladatát. A szívében egy igazi versenyző lakozott, mint akkor mikor még a Hesketh és a Brabham csapatokat erősítette. Az Aston Martin Red Bull Racing nevében őszinte részvétemet szeretném kifejezni a családjának és a barátainak. Charlie nagyszerű ember volt, akit az egész Formula 1 hiányolni fog.”

    Kimi Räikkönen (Alfa Romeo): ,,Nagyon szomorú ez az egész. Nagyon-nagyon régóta itt dolgozott az F1-ben, mindig kedves volt a pilótákkal és kordában is tarott minket. Ez az egész nagyon szomorú, nem csak itt a Formula 1-ben, hanem magában az életben is.”

    Robert Kubica (Williams): ,,Ezek nagyon nehéz pillanatok. Láttam tegnap Charlie-t mikor Sebastainnal (Vettel) a pályán sétáltak, emlékszem azt gondoltam, nem megyek oda, nem akarom megzavarni őket, úgyis találkozunk majd pénteken a megbeszélésen. Ez már nem történhet meg, ezért nagyon szomorú vagyok. Egyfajta ikonja volt ő a Formula 1-nek, de nem csak ennek a sportnak. Egy igazi versenyző volt, ugyanakkor mindig betartatta a szabályokat. Ő volt az az ember, akiben igazán megbízhattál.”

  • Binotto elismerte, majdnem elhagyta a Ferrarit

    Binotto elismerte, majdnem elhagyta a Ferrarit

    Mattia Binotto már korábban is hangoztatta, hogy még mindig a Mercedest kell első számú erőnek tekinteni, nem pedig a Ferrarit.

    A barcelonai tesztsorozat után többen is a vörös alakulatot kiáltották ki a legesélyesebbnek a bajnoki cím elhódítására, ám a svájci-olasz csapatfőnök szerint ez az állítás nem állja meg a helyét.

    ,,Úgy gondolom, még mindig a Mercedest kell legyőzni. Egy nagyon megfontolt csapatról beszélünk, akik tudják, hogyan kell gyors autót építeni, és akik rendelkeznek az ehhez szükséges pénzügyi háttérrel és tehetséggel. Ha kezdeti nehézségekkel is küzdenek, biztos vagyok abban, hogy sikerül megoldást találniuk a problémáikra.”

    Binotto habár az Ezüst Nyilakat nevezte meg a fő erőnek, azonban azt egyszer se tagadta, hogy az SF90 jól sikerült. Stabil, kiszámítható és következetes konstrukcióként jellemezte a Scuderia idei autóját.

    ,,Ezek azok a tulajdonságok, amiket látni akartunk az autóban, tavaly ugyanis pont ezek hiányoztak.”

    Ugyanakkor elmondta, a csapat a jelenlegi felállásában még fiatalnak számít. A csapatfőnök majdnem otthagyta az olaszokat 2018-ban, mert nem tudtak dűlőre jutni Maurizio Arrivabenével, akivel szemben nincsenek rossz érzései a viták után.

    ,,Úgy éreztem már nem vagyok abban a pozícióban, amiben jól tudnám végezni a munkát és ennek hangot is adtam. Igen, a hír igaz volt, több csapat is felkeresett, ugyanis a tapasztalatom értékkel bír ebben a sportban. Mindig mindenkitől tanultam az életem során, még Mauriziotól is, és ezért köszönetet kell mondanom neki. A magánéletben mindig is jól kijöttünk egymással, sosem vitáztunk. A nehézségek abból adódtak, hogy különböző elképzelésekkel rendelkeztünk a csapat irányítás és a versenyhétvégék menedzselése terén.” –nyilatkozta a svájci-olasz szakember a Corriere della Seranak.

  • Horner nem menne bele egy Hamilton-Verstappen cserébe

    Horner nem menne bele egy Hamilton-Verstappen cserébe

    Nem sok olyan dicséretet kaphat egy pilóta annál, mint amikor a sportág egyik legjobbjával hasonlítják össze, ám Max Verstappen szinte már hozzászokhatott ezekhez a párhuzamokhoz, főleg a tavalyi szezon második felében.

    A holland versenyző csak szeptemberben fogja betölteni 22. életévét, ám lassan már tapasztalt versenyzőnek mondhatja magát, hiszen ötödik szezonját fogja megkezdeni idén. Az osztrák csapattal töltött első futamát megnyerte, majd gyűjtött mellé még négy első helyet és azóta is komolyan kell számolni vele, ezért nem meglepő, hogy már évek óta a jövő bajnoka ként tartják számon.

    Másrészről fő riválisa Lewis Hamilton, már idősebb és tapasztaltabb versenyző. A 34 éves pilóta feltehetően már nem fog annyi szezont eltölteni a sportágban, mint a holland, ám kor ide vagy oda, még mindig ő az akin felül kell kerekedni, ha valaki világbajnok szeretne lenni.

    A Daily Mail a napokban egy érdekes kérdést tett fel Christian Hornernek, a Red Bull csapatfőnökének. A brit lap dolgozója megkérdezte, ha lenne rá lehetőségük, le cserélnék-e Verstappent Hamiltonra? A brit szakember a következő választ adta:

    ,,Nem, Max a jövő. Még csak 21 éves és folyamatosan fejlődik. Mindketten fenomenális versenyzők, Lewis egyike a sportág legjobbjainak, Max nyert már futamot, azonban a világbajnoki cím még hátra van. Mindent egybe vetve, ha megvizsgáljuk kettőjük teljesítményét, a képességeiket és a versenyeken mutatott eredményeiket, akkor bátran mondhatom, hogy Max fel tudja venni Lewisszal, a versenyt.”

  • Bottas: Idén mindenkit le fogok győzni!

    Bottas: Idén mindenkit le fogok győzni!

    Valtteri Bottas bekeményített és egy ambiciózus célt tűzött ki maga elé: idén mindenkit le akar győzni! A szezon ezen szakaszán nehéz megmondani, hogy a finn megveri-e az egész mezőnyt, vagy csak egy álmot kerget, annyi azonban bizonyos, jobban kell csinálnia idén a dolgokat, ha megakarja tartani az ülését.

    2017-ben jól ment Bottas, három győzelmet is bezsebelhetett és a harmadik pozícióban zárta az évet az egyéni tabellán. A tavalyi év viszont nagyon nem úgy alakult, ahogy azt eltervezte, hiába vezetett Bakuban, egy defekt miatt az utolsó körökben kellett feladnia a versenyt, Szocsiban ismét jó formában volt, ám akkor a csapatutasítás fosztotta meg a győzelemtől. Futam győzelmet így tehát nem aratott, és az év végét csak az 5. helyen zárta. Ezután a finn azt érezte, változtatnia kell, különben a háttérben várakozó Esteban Ocon elhappolja előle az állását.

    Nem rég azonban, új fejezet indult Bottas életében, a barcelonai tesztnapokon is már sokkal magabiztosabban nyilatkozott. Elmesélte, hol járt, mit csinált a téli szünetben, majd kijelentette, idén meg fogja mutatni mit tud valójában, nem lesz már kedves srác és ha kell akkor a maga útját fogja járni. A múlt héten az AP-nek nyilatkozott, melyben további részleteket árult el, honnan varázsolta elő ezt a magabiztosságot.

    ,,Finnországba utaztam a szezon végén, néhány alkalommal felöntöttem a garatra, gyakorlatilag azt csináltam, amit akartam. Azután vettem egy fényképezőgépet és fotózni kezdtem, és ezáltal szert tettem egy új hobbira. Néha elmegyek sétálni és közben képeket készítek. Ugyanakkor el is utaztunk a feleségemmel és a barátainkkal Dél-Amerikába, ezalatt a kirándulás alatt, nem is gondoltam a Formula 1-re. Mikor visszatértünk, akkor döntöttem el, hogy idén mindenkit le fogok győzni.” – mesélte el kalandjait a Mercedes pilótája.

    Bottas szerint nem csak a jobb szereplés, hanem a világbajnoki cím is elérhető idén a számára.

    ,,Igen, ez a célom, azt érzem, meg tudom csinálni. Ez most terv, azonban ahhoz, hogy odáig elérjek, keményen kell dolgoznom. Úgy érzem egy új kezdet vár rám. Megtanultam, hogy a szezon első fele nagyon fontos.  Tavaly is jól indult az idény eleje, ám különböző okok miatt sok pontot buktam, azonban most készen állok arra, hogy sokkal jobb formában legyek, mint valaha.”

  • Ricciardo: A bakui incidens a Red Bull hibájából történt meg

    Ricciardo: A bakui incidens a Red Bull hibájából történt meg

    Daniel Ricciardo ismét visszaemlékezett a tavalyi bakui incidensre és annak utóéletére. Az ausztrál versenyző továbbra is azt hangoztatja, az az ominózus eset valamint a baleset után történt események közrejátszottak abban, hogy végül elhagyja korábbi csapatát a Red Bull Racinget.

    A párosnak már a futam elején volt egy kisebb ütközése, amikor is az ausztrál versenyző utolérte csapattársát, ám a kedvezőbb pozíciót végül Verstappen tartotta meg. A kerékcserék alatt a sorrend megfordult, viszont a 40. körre ismét a régi felállás mellett harcoltak egymással a felek. Ricciardo hátulról neki ment a holland pilótának, aki állítása szerint kétszer is irányt váltott a védekezés során, végül mind két pilóta kiesett a versenyből.

    A The Sydney Morning Heraldnak Ricciardo azt nyilatkozta, sokáig nem tudta megemészteni ezt a dolgot, főleg azt, ahogy a csapat kezelte a helyzetet a futam után. Az ausztrál pilóta végül nem hosszabbította meg a szerződését az osztrák alakulattal, inkább elfogadta a Renault ajánlatát.

    ,,Ez az ügy szerepet játszott a döntésemben, az események után már nem azt éreztem, mint régen. Mikor hátulról neki mentem, egy részem azt gondolta: srácok megérdemelitek ezt, ez az egész műsor sz*r volt. Ha mindez fordítva történt volna, ha én haladtam volna elől és én váltottam volna kétszer irányt a féktávon és ő rongyolt volna belém, akkor hasonlóan kezelték volna a helyzetet? Ez a kérdés sokszor felmerült bennem, az utóbbi időkben. A csapat mindkettőnket ugyanolyan hibásnak tartott, azonban úgy vélem, mélyen belül tudták, hogy ezt Maxszel együtt ők szúrták el.”

  • Räikkönen: Nehéz megtalálni az egyensúlyt a család és a Forma-1 között

    Räikkönen: Nehéz megtalálni az egyensúlyt a család és a Forma-1 között

    Kimi Räikkönen mindent elért, amit csak el lehet a Formula 1-ben, egy világbajnoki cím és 21 futam győzelem szerepel a neve mellet. A finn versenyző tisztában van vele, hogy karrierje hajnalán van, és egy nemrég készített interjú során elismerte egy kicsivel többet gondol már a családjára, mint a munkára.

    Räikkönen 2007-ben nyerte meg a világbajnokságot a Scuderiával, de azóta már versenyzett a Lotusszal, ismét a Ferrarival és most az Alfa Romeo konstrukcióját fogja irányítani.

    A Jégember jelenleg 39 éves, és karrierje lassan a végéhez közeledik. A Genfi Motor Shown el is mondta, manapság nem minden gondolata forog a Forma-1 körül.

    ,,Természetesen nehéz megtalálni az egyensúlyt, hiszen több időt akarsz otthon tölteni a családoddal, viszont mi sok futamon veszünk részt, ami rengeteg utazással jár. Szerencsére a munkahelyem (Hinwill az Alfa Romeo F1-es székhelye), már nincs olyan messze, így könnyebben jutok el oda. Azonban nem könnyű távol maradni a feleségemtől és a gyerekektől, de ezek a dolgok már csak ilyenek, ahogy mindenki másnak, aki ebben a sportban dolgozik. Egy hétig távol vagyok, utána egy hétig otthon pihenek.”

  • Brawn szerint Leclerc legyőzni nem tudja majd Vettelt, de kellemetlenségeket okozhat neki

    Brawn szerint Leclerc legyőzni nem tudja majd Vettelt, de kellemetlenségeket okozhat neki

    Ross Brawn azt nem tudja elképzelni, hogy Charles Leclerc idén legyőzi Sebastian Vettelt, viszont az benne lehet a pakliban, hogy a fiatal pilóta összezavarja, és kényelmetlen helyzetbe hozza a négyszeres bajnokot.

    A monacói versenyző csak második szezonját fogja kezdeni idén, első évét a Saubernél (Alfa Romeo) töltötte, majd kiemelkedő teljesítménye miatt lehetőséget kapott arra, hogy megmutassa mire is képes a Ferrari volánja mögött. A fiatal pilótát már most a jövő bajnokának nevezik, és ezt a titulust az is megerősítette, hogy a leggyorsabb körök tekintetében alig maradt el Vetteltől a téli teszteken.

    Az ex-ferraris Brawn nem hinné, hogy Leclerc első évében felülkerekedne és legyőzné csapattárást, ám kellemetlen pillanatokat okozhat neki.

    ,,Meglepne, ha ez megtörténne, ugyanis Sebastian nagyon jó versenyző. Ha összezavarja egy kicsit Vettelt, akkor szerintem a csapatnak menedzselnie kell ezt a helyzetet, nem feltétlenül arról van szó, hogy Charles-le fogja győzni őt, sokkal inkább az következhet be, hogy megzavarja.”

    A brit szakember is azok közé a szakértők közé tartozik, akik csodát várnak az ifjú monacói tehetségtől a jövőben, ezért is véli úgy Brawn, hogy már ebben az évben is oda kell figyelni Leclerc-re.

    ,,Azt gondolom ebben az aspektusban ő az első számú kihívó. Nagyon jó első évet produkált, és most egy top csapatnál is bebizonyíthatja, hogy mire képes. Beszéltem pár Ferraris ismerőssel és nagyon le vannak nyűgözve a magatartása és a hozzáállása miatt. Úgy gondolom ő egy különleges versenyző.”

  • A bukmékerek szerint Sebastian Vettel fog nyerni Ausztráliában

    A bukmékerek szerint Sebastian Vettel fog nyerni Ausztráliában

    A bukmékerek szerint Sebastian Vettelnek van a legtöbb esélye arra, hogy megnyerje a a vasárnapi futamot.

    Hosszú várakozás után a héten már ki fognak aludni a piros lámpák az Albert Parkban, ami egyúttal azt is jelenti, hogy hivatalosan is elfog kezdődni a 2019-es idény. A jelenlegi esélyeket a fogadóirodákban a téli tesztekre alapozták, ezért is fordulhatott elő, hogy a Mercedest nem rakták előkelőbb helyre, hiszen a német alakulat nem igazán produkált kiemelkedő köröket a szezon előtti gyakorláson. Ezekből az eredményekből viszont nem lehet megállapítani az erősorrendet, hiszen pont az Ezüst Nyilak szokták eljátszani azt a játékot, miszerint csak a Q3-ban fedik fel igazán azt, hogy mire is képesek.

    A William-Hill brit fogadóiroda oddsai alapján például Max Verstappen megelőzi Valtteri Bottast, míg Pierre Gaslyt a hatodik helyre sorolják. A Ferrariban debütáló Charles Leclerc a harmadik pozíciót foglalta el. A középmezőnyt Nico Hülkenberg vezeti, csapattársának, Daniel Ricciardónak, viszont kevesebb esélyt jósolnak a jó szereplésre, hiszen a listán csak a 10. helyre tették az ausztrál versenyzőt.

    Természetesen a Williamses pilótákkal lehet a legtöbbet keresni, mivel kevés esélyük van arra, hogy elsőként intsék le őket a futamon.

    A William-Hill fogadóiroda listája:

    Sebastian Vettel – 7/4 (2.75)

    Lewis Hamilton – 9/4 (3.25)

    Charles Leclerc – 5/2 (9.00)

    Max Verstappen – 8/1 (11.00)

    Valtteri Bottas – 10/1 (41.00)

    Gasly Pierre – 40/1 (201.00)

    Nico Hülkenberg – 200/1 (251.00)

    Romain Grosjean – 250/1 (251.00)

    Kevin Magnussen – 250/1 (251.00)

    Daniel Ricciardo – 250/1 (251.00)

    Carlos Sainz – 400/1 (401.00)

    Kimi Raikkonen – 400/1 (401.00)

    Alexander Albon – 500/1 (501.00)

    Daniil Kyvat – 500/1 (501.00)

    Lance Stroll – 500/1 (501.00)

    Lando Norris – 500/1 (501.00)

    Sergio Perez – 500/1 (501.00)

    Antonio Giovinazzi – 750/1 (751.00)

    Robert Kubica – 1000/1 (1001.00)

    George Russell – 1000/1 (1001.00)

  • Hamiltont motorra, Rossit F1-es autóba ültetné a Monster

    Hamiltont motorra, Rossit F1-es autóba ültetné a Monster

    Lewis Hamilton és Valentino Rossi támogatója, a Monster szeretné, ha a két bajnok egy teszt keretein belül „munkaeszközt” cserélne.

    Az energiaitalgyártó cég, mindkét versenyző éltében személyes szponzorként van jelen, és az elmúlt három évben már próbálkoztak egy hasonló esemény megszervezésével, ám eddig nem jártak sikerrel. Ettől az évtől viszont a Yamaha már új névadó szponzorral az oldalán fog versenyezni, ami nem más, mint a Monster Energy ezért megnövekedik majd annak az esélye, hogy létrejön a hőn áhított együttműködés, tehát elképzelhető, hogy a közel jövőben Hamilton egy M1 motoron lesz látható, míg Rossi a Mercedes volánja mögött találhatja magát.

    ,,Ez a lehetőség már régóta felmerült bennünk, de eddig nem tudtuk kivitelezni. Meglátjuk, ezúttal meddig jutunk, egyelőre semmi konkrétummal nem szolgálhatunk.” – nyilatkozta a Yamaha szóvivője.

    Jorge Lorenzo már kipróbálhatta Mercedest a Monster közreműködésével még 2016-ban. Az spanyol versenyző azóta már szakított a fent említett céggel és Red Bullra váltott, miután csatlakozott a Hondához. Az osztrák cégtől sem áll távol az effajta kollaboráció, ugyanis tavaly a Toro Rosso volánja mögé pattanhatott be Marc Marquez és csapattársa Dani Pedrosa.

    Az ötszörös Formula 1-es világbajnok 2018 végén már részt vett egy teszten Jerezben, melynek keretein belül kipróbálhatta a Yamaha, World Superbike specifikációjú motorját, a Yamaha R1-et, Sam Lowes és Michael van der Mark segítségével.

    Tegnap tovább folytatódtak a motoros kalandok, ugyanis Hamilton a Petronas vendégeként a Katari Nagydíjon (Moto GP) jelent meg, köszönhetően a főszponzornak, ami nem csak a Mercedest, hanem a Yamaha fiókcsapatát is támogatja, ezért a maláj cégnél szintén reménykednek abban, hogy a brit versenyzőt motorra ültethetik egy hasonló eseményen, mint amilyenen Jerezben is részt vett.

    Lewis Hamilton is benne lenne a buliban, Barcelonában említette is, hogy szeretne több motoros eseményen részt venni a közeljövőben.