Szerző: Csonka Nikolett

  • Arrivabene: A nehéz időkben is támogatnunk kell a Ferrarit

    Arrivabene: A nehéz időkben is támogatnunk kell a Ferrarit

    Maurizio Arriavabene a Scuderia korábbi csapatfőnöke arra kérte a tifosit, hogy támogassa a Ferrarit ezekben az időkben.

    A korábbi csapatfőnök tavaly távozott az alakulattól, helyére Mattia Binotto került. 2018-ban hatalmi harcok kezdődtek a két fél között, minek következtében a svájci-olasz szakember kis híján elhagyta a vörösöket, ám ezt nem engedhették meg maguknak az olaszok, így Arrivabenének kellett távozni.

    2019-ben viszont nem úgy kezdődött az év a Ferrarinak, ahogy tavaly, egy futamgyőzelmet sem sikerült szerezniük, de még a második hely is elérhetetlen volt számukra (kivéve Bahreint, ahol Charles Leclerc vezette a futamot, ám egy henger meghibásodott a motorjában, így csak harmadik lett), míg a Mercedesnél már az ötödik kettős győzelmet ünneplik

    ,,A bajnokság még mindig hosszú, türelmesnek kell lenni. Eddig saját elhatározásom miatt maradtam csendben, de ha beszélnem kell, akkor csak annyit tudok mondani, hogy támogatnunk kell az egész csapatot. Könnyű akkor szurkolni, mikor nyernek, viszont remélem, hogy az összes rajongó kiáll a csapata mellett a nehéz időkben is.” –nyilatkozta az olasz a Sky Italianak, a Mille Miglia endurance versenyén.

    Arrivabene elmondta, menesztése ellenére sincsenek rossz érzései a vörösökkel kapcsolatban.

    ,,A Ferrari egy család, ami rengeteget adott nekem és ennek okán én olyannyira elköteleztem magam irántuk, amennyire csak lehetett, ennélfogva mindig is a részese leszek az egésznek.”

  • A Mercedes szerint nem kuplunghiba hátráltatta Bottast a rajtnál

    A Mercedes szerint nem kuplunghiba hátráltatta Bottast a rajtnál

    A Mercedes sportigazgatója Ron Meadows szerint Valtteri Bottas rossz rajtjét, nem kuplunghiba okozta, a tapadással voltak problémák.

    A finn versenyző szerezte meg az első rajtkockát szombaton a Spanyol Nagydíj időmérőjén, ám ezt a pozíciót nem sikerült győzelemre váltania. Bottas egy kissé beragadt, miután kialudtak a piros lámpák, és ennek köszönhetően csapattársa Lewis Hamilton az első kanyarban elment mellette, és tetemes előnyt kiautózva megnyerte a versenyt. A futam után a finn úgy nyilatkozott, hogy egy nagyon furcsa kuplunghibát érzékelt az elindulásnál, ám Meadows szerint a probléma nem technikában keresendő, hanem az aszfaltban.

    ,,Úgy véljük, hogy az első rajtkockában fellépő tapadáshiány volt az oka a rossz startnak, ha megnézzük a betét futamokat, akkor gyakran előfordul, hogy nem a pole-ból rajtoló srác fordul el elsőnek az egyes kanyarban, hanem a második, harmadik vagy épp a negyedik pozícióból induló fickó.” – magyarázta Meadows.

    Az elemzésbe, Andrew Shovlin motorfelelős mérnök is bekapcsolódott, aki a sportigazgató mellett ülve ismertette elméletét a Mercedes Pure Pitwall nevű műsorában.

    ,,Ez is lehet az egyik lehetőség, ugyanis mikor a kerekek kipörögnek, akkor a kuplung fogása is megváltozik, csúszni fog,ezért ez az egész interakcióban van egymással. Ugyanakkor minden lehetséges okot megvizsgálunk a héten annak érdekében, hogy kiderüljön, mi lehetett a probléma hátterében, ám úgy tűnik, hogy nem az autóval volt gond, hanem a tapadással.”

  • A Ferrari nem támogatja az egységes alkatrészek bevezetését

    A Ferrari nem támogatja az egységes alkatrészek bevezetését

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto nemrég kijelentette, hogy csapata nem rajong az egységes alkatrészek bevezetésért.

    A Liberty Media és az FIA belátta, hogy túl nagy költségekkel jár az, ha valaki nevezni akarna és működtetni szeretne egy csapatot a sportágban. Ezen felbuzdulva közösen úgy döntöttek, hogy lépéseket kívánnak tenni ez ellen és 2021-től bevezetnék a kötelező egységes elemek használatát. Ez egyelőre fékeket és a váltókat érintené, ám a Ferrari ennek az ötletnek nem híve, sőt azt is kijelentették, hogy nem tetszik nekik az az irány, amerre az F1 halad.

    ,,Mi a Ferrarinál mindig is elleneztük az egységes alkatrészek bevezetésének ötletét, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy kontrollálnunk kell a költségeket és kiadásokat, azonban ezért kerül bevezetésre majd a költségvetési sapka is, aminek kapcsán szintén meg kell találnunk majd az egyensúlyt. A szabványosításnak elsősorban csak akkor van értelme, ha bizonyítottan spórolni lehet vele, azonban törődnünk kell az F1 DNS-vel is, aminek ez az elv nem része.  Példának okért, ha egységesítjük a felnik gyártását és mindenkinek a szabványt kell használni, akkor főleg az esztétikai szempontok alapján ítélve úgy vélem, hogy kívülről ez nem nézne ki jól, azt hihetnék, hogy az autók nem különböznek egymástól a festésüket leszámítva. Először is meg kell vizsgálnunk milyen eredményekkel, jár ez a tender, majd pontosan ki kell értékelnünk azt, ám nagyon óvatosan kell bánnunk ezzel az ötlettel.” –nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke.

  • Wolff meg tudja érteni a szurkolók elégedetlenségét

    Wolff meg tudja érteni a szurkolók elégedetlenségét

    Toto Wolff meg tudja érteni a nézők és a többi csapat frusztrációját, amiért a Mercedes ilyen sikeres a Formula 1-ben.

    Lewis Hamilton és Valtteri Bottas szinte felosztják egymás között a versenyhétvégékét, eddig csak Bahreinben volt más a képlet, ugyanis a szahíri éjszakában Charles Leclerc diadalmaskodhatott volna, ha nem megy tönkre a Ferrari motorjában az egyik henger, azóta pedig a Mercedes közelébe szinte senki sem került. Öt világbajnoki elsőséggel a hátuk mögött az Ezüst Nyilak szépen haladnak a hatodik bajnoki cím kikövezett útján, ám ez a dominancia sem a csapatok, sem a szurkolók többségének tetszését nem nyerte el, a német RTL legutóbbi felmérései is azt bizonyítják, hogy egyre kevesebb németet érdekel a sportág, amióta kiszámítható a bajnokság.

    Az osztrák csapatfőnök szintén annak a híve, hogy izgalmas futamokat produkáljon a mezőny, azonban ez a nézet nem fogja visszavetni a Mercedest abban, hogy folytassa azt a menetelést, amit elkezdett.

    ,,Egy kínos pozícióban vagyok, ha erről beszélünk, igazából, nem, nem vagyok, egy nagyon is világos pozíció ez, ugyanis mi igazán próbáljuk a legtöbbet kihozni magunkból, minden egyes alkalommal. Csapatként igyekszünk mindig jobban teljesíteni, ez igaz minden napra, minden évre. Akadtak a téli időszakban gondjaink, ám együtt ezen túljutottunk és ezek az eredmények ennek tükrében nagyon örömteliek a csapatunk számára és számomra is.”

    ,,Ugyanakkor ha a másik oldalt nézzük, főleg ha elhatárolódok a Mercedestől és a nekünk kedvező nézőponttól, akkor, mint szurkoló a kiszámíthatatlanságra vágyom és arra, hogy különböző csapatok pilótái nyerjenek. Rajongóként, nézőként megértem azt, hogy a sportnak egy bizonyos változatosságra van szüksége, ám ott ahol mi vagyunk, nem tűzhetjük ki ezt célnak. Ugyanakkor úgy vélem, hogy rossz karmát eredményezhet az, ha elhisszük, hogy a következő héten már a vízen járunk, ugyanis meglehet, hogy ennek a viselkedésnek csúnya vége lesz.” –nyilatkozta Toto Wolff.

  • Mazepin autózta a leggyorsabb kört a második tesztnapon

    Mazepin autózta a leggyorsabb kört a második tesztnapon

    Több mint 100 kört teljesített a Mercedes színeiben Nikita Mazepin, és elsőként zárta a második tesztnapot, második helyen Alexander Albon végzett, míg a harmadik legjobb időt Antonio Fuoco autózta a Ferrariban.

    Az orosz F2-es pilóta legjobb ideje 1:15.775 lett a C5-ös keveréken, amivel 1.3 másodperccel jobb időt produkált, mint a Toro Rosso újonc versenyzője.

    Mazepin ugyanakkor nem vezetett hibátlanul, a tesztnap reggeli periódusában megforgott a 12-es kanyarban, majd elásta magát a kavicságyban, minek következtében egy rövidebb piros zászlós szakasz szakította meg a gyakorlást. A hiba után a fiatal versenyző 128 kört teljesített, legjobb ideje pedig csak 264 ezreddel maradt el Valtteri Bottas tegnapi leggyorsabb körétől.

    Albon végzett a második helyen, ám az utolsó pillanatokban a Toro Rosso leállt a 10-es kanyarban miután a thai versenyző megfutotta legjobb idejét, azonban ez az esemény, szintén piros zászló periódust vont maga után, viszont a gyakorlást már nem indították újra.

    A harmadik helyet érő időt az olasz Antonio Fuoco futotta meg, legjobb körét a C4-es abroncsokon érte el, mögötte a Ferrari újonca Charles Leclerc végzett, ám ő jelöletlen gumikkal futotta köröket a pályán. A monacói legjobb ideje 1:17.349 volt, azonban csak 44 ezreddel előzte meg az ötödikként befutó Kimi Räikkönent, aki kereken 100 kört pakolt Alfa Romeojába. Utánuk a Renault színeiben Jack Aitken végzett, aki a hatodik legjobb időt autózta a C5-ös keveréken (leglágyabb), ám lemaradása már 1.8 másodperc volt Mazepin leggyorsabb köréhez képest.

    Kevin Magnussen a hetedik lett, ám ő a legjobbját a többiekkel ellentétben a reggeli órákban futotta meg, C3-as gumikon, Nick Yelloly lett a 8., mögötte pedig a Williams tesztpilótája Nicholas Latifi végzett . Dan Ticktum a Red Bullal a 10. időt autózta, C3-as abroncsokon, őt követte már egy másodperces lemaradásban a Mclarenes Oliver Turvey, akit délután Sergio Sette Camara váltotta, ám neki csak 19 kör jutott.

  • Német RTL: A Mercedes dominanciája miatt kevesebben nézik az F1-et

    Német RTL: A Mercedes dominanciája miatt kevesebben nézik az F1-et

    A német RTL nemrég végzett felmérése szerint egy millióval kevesebb ember döntött úgy vasárnap, hogy leül a tévé elé és megnézni a Spanyol Nagydíj futamát, a tavalyi nézőszámhoz képest. A televízió szerint az egyoldalú bajnokság negatívan hat a szurkolókra, ezért egyre kevesebben követik az adón keresztül a sportágat.

    ,, Amennyire tisztelnünk kell a Mercedest az elért sikereik miatt, annyira szenvednek világszerte a szurkolók az izgalmas versenyek hiánya miatt. Ahogy a logika is diktálja, ez a tény negatív hatással van a nézőkre.” –nyilatkozta Matthias Bolhofer az RTL szóvivője a Bildnek.

    Belhofer szerint ugyanakkor a helyzet sokkal komplikáltabb annál, minthogy ráhúzzák a vizes lepedőt Lewis Hamiltonra és a Mercedesre a folytonos sikerek miatt.

    ,,Őszintén szólva nem nehéz azokat az autókat vezetni. Ahogy láthatjuk, jön egy 18 éves fiatal és probléma nélkül teljesíti a futamokat. Ez egy olyan dolog, amin el kell gondolkodniuk, 2021-ben.” –tette hozzá a szóvivő.

    Lewis Hamilton elmondta, nem annyira szórakoztató számára az, mikor „nincs verseny”, sokkal jobban élvezi azokat a futamokat, mikor a Red Bull és a Ferrari is versenyképes.

    ,,Mikor ez nincs meg, akkor egyértelműen kevésbé izgalmas az egész, és az F1-nek nem ilyennek kellene lennie, ugyanakkor az nem a mi hibánk, ha a srácaink ennyire jók abban amit csinálnak. A Red Bull motorikusan fejlődött, ám az autójuk nem olyan jó, mint amilyen szokott lenni, a Ferrari motorjában rengeteg erő van, azonban problémájuk más területen keresendő.”

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner sem tagadja, hogy ez az év teljesen a Mercedesé lehet, ám a remény még él benne, hogy megváltoznak a dolgok, ahogy előre haladnak az évben.

    ,,Igen, úgy néz ki, hogy ez az év a Mercedes bajnoksága lesz, ám még minden változhat, hosszú még a szezon.”

  • Az olasz sajtó most sem kímélte a Ferrarit: ,,Hová tűntek a vörösök?”

    Az olasz sajtó most sem kímélte a Ferrarit: ,,Hová tűntek a vörösök?”

    A Ferrari ismét egy csalódást keltő versenyhétvégén van túl, az olaszok egyelőre nem találják a ritmust, a Spanyol Nagydíjon „labdába se tudtak rúgni” a Mercedes mellett. Természetesen emiatt az olasz sajtó ismét felemelte kritikus hangját a Scuderiával kapcsolatban. Most már elkönyvelhető a krízis állapot állapítják meg többen is, valamint úgy vélik, egyelőre nem látszik az út, melyen kell tovább haladnia az alakulatnak.

    A Mercedes eddig minden hétvégén kettős győzelmet aratott, és szinte megállíthatatlanul zakatolnak a bajnoki cím felé. Nagy reményekkel indult el a Ferrari Barcelonába, korábban vetették be második specifikációjú motorjukat, továbbá kisebb módosításokat még felpakoltak az autóra, és azt remélték, hogy azon a helyszínen ahol a téli tesztek alatt jól mentek, talán közelebb kerülhetnek a fő riválishoz, azonban ez nem így történt, az Ezüst Nyilak szombaton és vasárnap is domináltak és szinte megállíthatatlanul meneteltek a kettős győzelem felé.

    ,,Hová tűntek a vörösök?” – tette fel a kérdést a La Gazzetta dello Sport utalván arra, hogy a versenyen a Ferrarinak esélye sem volt küzdeni a Mercedesszel szemben.

    Leo Turrini a következőt írta blogján: ,,Barcelona az igazság hétvégéje lesz, és az is lett.”

    ,,A Ferrarinak reagálnia kellett, de ahelyett semmi sem történt. Sebastian Vettelt hibáztatni ezen a ponton túlságosan brutális lenne. A probléma sokkal mélyebben gyökerezik, mint a négyszeres világbajnok személyes krízise vagy épp Leclerc tapasztalatlansága.’” – írja a Corriere della Sera.

    ,,A valaha volt legrosszabb Ferrari, most már semmi kétség.” – szólalt fel a Corriere dello Sport főszerkesztője.

    Mattia Binotto futam után elismerte, az SF90 problémája talán az alapoknál gyökerezik. Ugyanakkor a korábbi F1-es pilóta Marc Surer szerint már túl késő, hogy változtassanak az alapkoncepción Maranellóban, és életbe tartsák a világbajnokságra irányuló reményeiket.

    ,,Nem csak az új első szárnya a probléma, az egész autót töviről-hegyire át kell vizsgálniuk” – véli a Kolner Express.

    A verseny leintése után, a versenyzőknek sem akadt könnyebb dolga, a holland Ziggo Sport riporterének csak egyetlen kérdést engedtek meg feltenni az elhíresült „ketrecben” Sebastian Vettelnek. A holland úriember megkérdezte a németet, hogyan tudná összegezni az elmúlt öt évét a karrierje szempontjából, mire a Vettel viccesre vette a figurát, és nevetve csak ennyit közölt: B*zd meg, rendben?

  • Kristoffersson szívesen versenyezne egy ralikrossz pályán a WTCR-ben

    Kristoffersson szívesen versenyezne egy ralikrossz pályán a WTCR-ben

    Johan Kristoffersson jelenleg a WTCR mezőnyét erősíti, így a magyar versenyen találkoztunk vele, ahol sikerült pár kérdést fel tennünk neki. A svéd klasszis csapatával nagyon sokáig tárgyalt a futam után vasárnap, ezért mikor „mikrofonvégre” kaptunk, sietnünk kellett, ugyanis a versenyzőt, már várta az autója és a gépe, így csak rövid válaszokat tudott adni nekünk. Az ő véleményére is kíváncsiak voltunk a büntetőpontokkal kapcsolatban, valamint arról is kérdeztük neki mi a véleménye a rajtszámom kinézetének megtervezéséről, sőt egy kicsit a Race of Champions-ről is faggattuk.

    (K-Kérdező, JK-Johan Kristoffersson)

    K: Johan, ez az első éved a WTCR-ben ezért először kóstolhatsz bele ebbe a kategóriába, hogy tetszik eddig?

    JK: Rendben van, jelenleg szenvedünk egy kicsit. Az eredmények eddig hullámzóak, egyszer fent vagyunk máskor lent. Próbálok minél jobban együtt dolgozni a csapattal, próbálunk jobban teljesíteni, de természetesen ez az egész arról szól, hogy jó eredményeket érjünk el, és amikor ez nem sikerül, akkor nem vagy boldog, de amit jönnek az eredmények, biztos vagyok benne, hogy boldogabbak leszünk és jobban is fog tetszeni ez a fajta versenyzés.

    K: Idén bevezetésre került a büntetőpont-rendszer, és kíváncsiak lennénk, hogy neked mi a véleményed erről a szabályról?

    JK: Oh, nagyon jó szabály, szeretem!

    K: Ettől az évtől már a rajtszámotok kinézetét is megválaszthattátok, miért pont emellett döntöttél?

    JK: Igen, a 14-es számot választottam, nos, ez az egyik szerencse számom, ezért is használom ezt. A kinézet kiválasztásánál pedig a nemzeti színekkel (szerk: – kék és sárga) színeztük ki őket.

    K: Év elején megnyerted a Nemzetek Kupáját Tom Kristensennel a Race of Champion-ön. Rengeteg pilótával találkoztál, akik különböző kategóriákból jöttek és több fajta autót is kipróbálhattatok. Ha az összes típust nézzük, akkor melyik áll közel a szívedhez?

    JK: A legtöbb versenyautót szeretem, a ralikrossz autókat, és a tipikus versenypályán közlekedő modelleket is, ám az, hogy mikor melyik áll közel hozzám az a versenytől függ.

    K: Ha választhatnál egy pályát bárhol a világon, melyiket tennéd be a versenynaptárba?

    JK: Természetesen örülnék neki, ha egy ralikrossz pálya kerülne be a szezonba!

  • Hamilton nem akar a Ferrarihoz menni, a Mercedesszel vannak még tervei

    Hamilton nem akar a Ferrarihoz menni, a Mercedesszel vannak még tervei

    Lewis Hamilton csak nevetett főnöke azon feltételezésén, miszerint a jövőben akár a vörös istállóhoz igazolhat.

    Toto Wolff nemrég egy interjú során elmondta, meg tudná érteni a brit versenyzőt, ha egy nap úgy döntene, hogy a Scuderiánál akar versenyezni, és azt is hozzátette, szívesen látná a Mercedesnél Sebastian Vettelt. Hamiltont karrierje során már több alkalommal is szóba hozták az olasz istállóval, 2017-ben úgy nyilatkozott a jelen feltételezésekkel kapcsolatban, hogy minden versenyző álma egy nap, hogy a vörös autót vezesse, így neki is.

    A Spanyol Nagydíj futam utáni sajtótájékoztatóján elmondták Hamiltonnak mit is mondott a Mercedes főnöke és megkérdezték az ötszörös világbajnokot, mit gondol az esettel kapcsolatban:

    ,,Nem igazán emlékszem, arra, hogy milyen beszélgetésre akar utalni, ugyanakkor, mikor tárgyalnod kell a szerződésedről, akkor mindig be kell dobnod a Ferrari nevét is kalapba. Sosem csináltam titkot abból, hogy Ferrari szimpatizáns voltam, különösen az autókat kedveltem. Ám, hogy tervezem-e azt, hogy máshova igazolok? Nincsenek még  ilyen terveim a jövőmmel kapcsolatban. Ebben a pillanatban, csak élvezni akarom, azt hogy ott versenyzek ahol. Élvezem, hogy szinte együtt fejlődők a csapattal, úgy értem, rendkívüli az, amit eddig elértünk együtt, az eredmények, amit hat év vagy hét év alatt megszereztünk. Azt tervezem, hogy még együtt fogok dolgozni velük, és hozzá fogom segíteni őket ahhoz, hogy minden idők legsikeresebb alakulatává váljanak. Ez a célom jelenleg.”- osztottam meg saját nézetét a témával kapcsolatban Hamilton.