Szerző: Csonka Nikolett

  • A Williams és a Racing Point is megkapja az új Mercedes motort

    A Williams és a Racing Point is megkapja az új Mercedes motort

    A rettegett új Mercedes motorokat nem csak az Ezüst Nyilak kapják meg, hanem már a partnercsapatok (Williams, Racing Point) is az új erőforrással száguldozhatnak Kanadában.

    Az eredeti tervek szerint a Ferrari is Montreálban mutatta volna be második specifikációjú hajtásláncát, ám az olaszok úgy érezték, hogy nem várhatnak tovább, ezért már a Spanyol Nagydíjon az új motorokkal felpakolva vágtak neki a hajszának. Ugyanakkor a vörösöknél az Alfa Romeo és a Haas csak Monacóban vehette át a fejlesztés, míg a Mercedesnél ez a kivitelezés egyszerre történik meg minden csapatnál.

    ,,A srácok Brixworth-ban nagyon keményen dolgoztak. Nem a legegyszerűbb év kezdet volt az idei a számukra, hiába az előző évek továbbfejlesztett változatát használjuk, a gyárban dolgozónak nem olyan egyszerű a feladatuk, ennek ellenére nagyszerűen teljesített az előző motor, és a megbízhatósága is kiváló volt. Mindig jó érzés új motort kapni, ugyanis a hajtáslánc ilyenkor sokkal frissebb. Ez a ’Második fázis’ ennek okán pedig minden motormód új lesz, és emellett kisebb fejlesztéseket is pakolt az erőforrásba. Nem olyasmire kell gondolni, mikor még a hibrid korszak elején egy jókora lépést megtettünk a frissítések okán, ezek csak apró lépések, a legnagyobb különbség a két erőforrás között az, hogy a mostani az újabb, és frissebb. A régi verzió már hat futamon keresztül szolgált minket, így tehát az már elhasználódott.” –nyilatkozta Lewis Hamilton.

  • Webber: Vettel karrierje útelágazáshoz érkezett

    Webber: Vettel karrierje útelágazáshoz érkezett

    Mark Webber úgy véli egykori csapattársa Sebastian Vettel egy fontos útelágazáshoz érkezett karrierjében. Az ausztrált a német testbeszéde juttatta erre a következtetésre.

    Monacóban Joe Saward „robbantotta fel a bombát”, mikor megírta, hogy a négyszeres világbajnok visszavonulását tervezgeti és nem lesz hajlandó kitölteni szerződését. Erre a vonatra felszállt a spanyol sajtó és rögtön bedobták a kalapba Fernando Alonso visszatérésének lehetőségét. Vettelt is utolérte a pletyka, és az Auto Bildnek úgy nyilatkozott, hogy esze ágában sincs még visszavonulni, majd ezt erősítvén az olasz újságíró Leo Turini blogján közölte, a Ferrari se akarja elengedni a németet.  Most Webber érezte úgy, hogy fel kell szólalnia az ügyben, és meg is osztotta tapasztalatait, nézeteit a 31 éves pilótával kapcsolatban.

    A Mercedes szárnyalásával és az esélytelenség nyugalmával mára-már Vettel egy második helynek is úgy tud örülni, mintha nyert volna, ez pedig aggasztja az ausztrál ex-pilótát. Webber úgy érzi egykori csapattársa már beletörődőt a sikertelenségbe, és ezért az év végén egy olyan válaszút előtt fog állni, ahol is el kell majd döntenie, folytatni akarja-e tovább a versenyzést, vagy örökre szögre akasztja a sisakot.

    ,,Néha túlságosan is nyugodt, mikor a második vagy a harmadik helyen végez, az ember viszont nem hinné, hogy ezzel az eredménnyel túl elégedett lenne. El kell döntenie mit is akar csinálni az elkövetkezendő években, meg kell találnia azt az utat melyen végig menve ismét sikereket érhet el. A Formula 1-ben, bármi megtörténhet, azonban ő maga mentálisan és karrierje szempontjából is egy útelágazáshoz érkezett.” – osztotta meg meglátásait Webber a Servus TV-nek.

  • Max Verstappen: Idén sokkal érettebb vagyok

    Max Verstappen: Idén sokkal érettebb vagyok

    Max Verstappen úgy véli, idén sokkal érettebb lett és megfontoltabban is vezet, mint egy évvel ezelőtt.

    A holland versenyző tavaly nem jól indította az évet, ám a 2018-as Monacói Nagydíj után szinte megtáltosodott és azóta is tart a „sikerszériája”. Idén már nem csak csapattársát sikerül túlszárnyalnia, hanem olykor-olykor felülkerekedik a két Ferrarin is.

    A Kanadai Nagydíj előtt, – ahol tavaly második lett – Verstappen kifejtette, hogy a 2018-ban megtapasztalt élmények mennyiben segítették hozzá ahhoz, hogy idén jól szerepeljen:

    ,,Érettebb lettem, ez igaz és nem csak a tavalyi baleset miatt indult el ez a folyamat. Ez az állapot igaz az életem többi részére is. Idősebb lettem, sokkal több élettapasztalattal rendelkezem, mint korábban. Igaz az a mondás, hogy néha hibáznunk kell, ha még jobbá akarunk válni. Úgy vélem ezt történt velem is.”

    A holland pilóta hozzátette, bizakodó idei autójukkal kapcsolatban, ugyanis még úgy is feltudják venni a harcot a másik két nagy csapattal, hogy a Red Bull még nem egészen tart ott ahol szeretne.

    ,,A Mercedesnek és Ferrarinak még mindig meg van az előnye, ám minden verseny eltelte után közeledünk hozzájuk. Úgy hiszem idén többször is versenyképesek leszünk. A célunk természetesen a győzelem, aminek megszerzése nagyszerű eredmény lenne az egész csapatunknak és a Hondának is, ugyanis nagyon keményen dolgoznak azért, hogy sikerüljön akár egy futamot is megnyernünk ebben az évben.”

  • Turini: A Ferrarinál senki sem akarja Vettel távozását

    Turini: A Ferrarinál senki sem akarja Vettel távozását

    Az olasz újságíró Leo Turini szerint a Ferrarinál senki sem akarja Sebastian Vettel távozását.

    A téli időszakban még a német versenyzőt tartották a legesélyesebbnek idén a bajnoki cím megnyerésére, ám a Mercedes már a szezon elején keresztülhúzta a bukmékerek számításait azzal, hogy hat futamból hatot megnyert. A Scuderiánál eközben értetlenség és tanácstalanság ütötte fel a fejét a rossz szereplés miatt, ugyanis a vörösök sem számítottak arra, hogy ennyire el lesznek maradva az Ezüst Nyilaktól. A megoldásokat még mindig keresik, és ha meg is találják, akkor már késő lehet, ezért érthető az, hogy feszültség uralkodik Maranellóban.

    Monacóban Joe Saward elismert újságíró írt arról, hogy a Ferrari német versenyzője a visszavonulást fontolgatja a több évnyi sikertelenség miatt, és pár nevet be is dobott a kalapba, azzal kapcsolatban, hogy kik vehetnék át a négyszeres világbajnok helyét. A spanyol sajtó tovább ment, ők egyenesen Alonso szerződtetését prognosztizálták előre, míg Vettel végül megszólalt és cáfolta a felreppenő híreszteléseket. Turini tovább vitte a szálat és blogjában azt írta, hogy a Ferrarinál senki sem akarja, hogy Vettel távozzon.

    ,,Ebben a pillanatban senki sem akarja azt, hogy elmenjen. Maranellóban tisztában vannak azzal, hogy a jelenlegi konstrukciójukkal még Amerika Kapitány se tudna világbajnoki címet nyerni. Természetesen Vettel csalódott a jelenlegi erőviszonyok miatt, már öt éve van az olasz alakulatnál, annyi mindent adott már nekik és igen, sok hibát követet el, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy rengeteg futamot nyert a Ferrari színeiben.”

  • Kiderült miért nem volt ott Vettel Lauda temetésén

    Kiderült miért nem volt ott Vettel Lauda temetésén

    Sebastian Vettel nem volt ott Niki Lauda temetésén, amit többen meg is jegyeztek, ám a Ferrari pilótája kötelezettsége miatt maradt távol. A német sport.de kinyomozta, miért nem jelent meg a négyszeres világbajnok az eseményen.

    Niki Lauda május 20-án (hétfő) vesztette életét, a Monacói Nagydíjon ezért minden csapat és pilóta megemlékezett a háromszoros világbajnokról valamilyen formában. Vettel az osztrák ex-versenyző által inspirált sisakkal versenyzett egész hétvégén, így adózva az elhunyt legenda emlékének. A futamon másodikként végző pilóta akkor így búcsúzott Laudától:

    ,,Úgy vélem, mindig itt lesz velünk, nagyon hiányozni fog nekünk. Ő egy igazi ikon volt és az is marad a jövőben. A gondolataim a családja körül és körülötte keringenek.”

    Kiderült a német Olaszországban, pontosabban Maranellóban volt, ahol segédkeznie kellett az olaszok új SF90 Stardale utcai autójának bemutatóján. Az eseményen sem feledkeztek meg a legendáról, egy perces néma csenddel adóztak Lauda emlékének.

    https://twitter.com/Ferrari/status/1134085234113359873

  • Elhunyt Harry Shaw, a kisfiú akit a Mercedes egy autóval ajándékozott meg

    Elhunyt Harry Shaw, a kisfiú akit a Mercedes egy autóval ajándékozott meg

    Meghalt Harry Shaw, az a ritka betegségben szenvedő kisfiú, akinek a Mercedes elküldte egyik autóját ajándékul.

    Az öt éves Harry szombaton hajtott álomra örökre fejét, 10 hónapos küzdelme után. A Royal Mardsen Cancer Charity közölése szerint a kisfiút utolsó napjaira hazaengedték, hogy szüleivel és testvérével töltse el maradék idejét.

    Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj versenye előtt osztotta meg a Harry videóüzenetét, melyben sok szerencsét kívánt az ötszörös világbajnoknak a futam megnyerésében. A brit pilóta a győzelem után a kisfiúnak ajánlotta sikerét, ezen felül a Mercedes elvitte Surrey-be, a család otthonába egy korábbi konstrukciójukat, valamint a Barcelonában kapott trófeát is mellékelték.

    Charlotte Shaw a kis Harry anyukája az ajándék kapcsán azt mondta, ez a gesztus mosolyt csalt fia arcára, abban az időszakban, mikor oly kevés lehetősége van a jókedvre. A szülők számára megható és különleges volt gyermekük öröme, és köszönetüket fejezték ki a jószívű Mercedes csapatnak.

    Június elsején viszont Hamilton ’angyala’ megpihent, a neki készített oldalon az alábbi búcsú szerepel:

    ,,2019. június 1-jén Harry Shaw 10 hónapos küzdelem után örökre álomra hajtotta fejét. Harry elvesztése miatt most már csak hárman vagyunk négy fő helyett. Elvesztettük az elsőszülött fiúnkat, és a két éves húga Georgia, elvesztette bátyját, akire valószínűleg nem is fog emlékezni, továbbá a tágabb családi kör egy unokát, egy unokaöcsöt veszített el. Szeretnénk közölni azt, hogy Harry békességben ment el, otthonában, a saját ágyában a játékai között és azok mellett, akik szerették őt, és akiket viszont szeretett. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az utolsó hetekben Harry olyan fájdalmakat élt át, amelyet nem hogy egy embernek, de egy öt éves kisfiúnak sosem szabadott volna.”

    A Racingline.hu minden munkatársa nevében szeretné részvétét kinyilvánítani a tragikusan elhunyt kisfiú gyászoló családjának.

  • Vettel szerint Leclerc-rel való párharca jót tesz a Ferrarinak

    Vettel szerint Leclerc-rel való párharca jót tesz a Ferrarinak

    Sebastian Vettel szerint csapattársa Charles Leclerc sikere az egész csapatra pozitív kihatást gyakorol.

    A szezon során felerősödtek azok a hangok, miszerint a monacói versenyző lesz a négyszeres világbajnok veszte, és miatta akár már az év végén visszavonulhat, azonban a statisztikák nem mutatnak egyértelmű fölényt az ifjú pilóta javára. Az időmérőn Vettel 5:1 arányban veri csapattársát, míg a pontversenyben is előrébb helyezkedik el a 21 éves versenyzőnél. Ebben a pontkülönbségben a csapatutasítások is közrejátszanak, valamint hibákat mindketten követnek el: a német Szahírban a futamon forgott meg, míg Monacóban a harmadik szabadedzésen tört autót, addig a monacói Bakuban találhatta magát a falban a Q2-ben, a barcelonai időmérőn túl agresszívan használta a rázóköveket minek következtében megsérültek az autóján a bargeboard elemek. Legutóbb pedig Monacóban, a futamon vette érintőre a falat Hülkenberg előzése közben, ahol is jelentősen megsérült a padlólemeze, így a versenyt is fel kellett adnia.

    Nemrég Gerhard Berger tért ki a Ferrari pilótapárosára, az osztrák szerint ugyanis Vettel hasonló helyzetben találta magát idén, mint 2014-ben, utolsó Red Bullos évében, ahol is akkori csapattársa Daniel Ricciardo jobbnak bizonyult nála.

    Vettel válaszolt a kritikákra, a német szerint csapatának csak jót tesz az, ha két versenyképes pilóta harcol egymással.

    ,,Szerintem ennek a dolognak pozitív töltete van, ugyanis így egymást nyomjuk előre. Úgy vélem a csapatnak is remek az a szituáció, melyben két versenyző a saját határait és az autó határait feszegetve azon van, hogy minél jobban nyomja a gázt és a másik előtt végezzen.”

    Vettel arra is rámutatott, hogy szerinte nincs nagyobb nyomás rajta ebben az évben új csapattársa miatt, ugyanis az elmúlt években is tehetséges versenyzők vezettek a garázs másik oldalán.

    ,,Ha igazságos akarok lenni és visszatekintek, akkor elmondhatom azt, hogy nem voltak könnyen legyőzhető csaptatásaim az elmúlt években. Egyáltalán nem gondolom azt, hogy Kimi lassú lenne! Természetesen ők ketten teljesen különböznek, teljesen más a mentalitásuk, a vezetési stílusuk, egyszerűen mások. Úgy vélem, igen is jót tesz nekünk az, hogy Charles ennyire tehetséges és gyors versenyző.”

  • Marko: Nem lesz Hülkenberg-Gasly csere!

    Marko: Nem lesz Hülkenberg-Gasly csere!

    Helmut Marko cáfolta azon pletykákat, miszerint Nico Hülkenberget akarják szerződtetni Pierre Gasly helyére.

    Monacóban több híresztelés is szárnyra kapott, Sebastian Vettel visszavonulása, Charles Leclerc csapatváltása, vagy épp Hülkenberg és Gasly cseréje szolgáltatta a napokban az izgalmakat.

    A francia pilóta mióta átkerült a Toro Rossóból az osztrák csapatba, nem igazán brillírozott. Eredményei és teljesítménye jócskán alul maradt Max Verstappen érdemeivel szemben, habár az elmúlt futamokon összeszedte magát a fiatal pilóta, a legutóbbi futamon az ötödik helyet szerezte meg, és a leggyorsabb kört is sikerült megfutnia, ezért plusz egy ponttal még gazdagodhatott.

    Az olasz sajtó ennek ellenére arról számolt be nemrég, hogy a Red Bull Helmut Marko révén felkereste Nico Hülkenberget és állást ajánlottak neki a csapatnál. Az osztrák tanácsadó azonban az Auto Bildnek cáfolta ezeket a híreszteléseket.

    ,,Nem lesz pilótacsere, ez a pletyka már túlzás, se én, se a többiek sem akarják kommentálni, ez egy ostobaság, és ezt mondtam Gaslynak is, aki felhívott emiatt.” – kommentálta az esetet Marko.

  • Sebastian Vettelnek esze ágában sincs visszavonulni

    Sebastian Vettelnek esze ágában sincs visszavonulni

    Monacóban szinte futótűzként terjedt a pletyka miszerint Sebastian Vettel már az év végén visszavonulását tervezi, és nem lesz hajlandó kitölteni a szerződését a Ferrarival.

    A híresztelések kapcsán már egy lista is napvilágot látott a lehetséges jelöltek személyéről, akik a német helyét vehetnék majd át, sőt a spanyol sajtó odáig ment, hogy egyenesen Fernando Alonsot hozná vissza a négyszeres világbajnok helyére.

    Vettelhez is eljutott a szóbeszéd, és tisztázta a szándékait a jövőjével kapcsolatban.

    ,,Nem akarom abbahagyni a versenyzést, még mindig élvezem a Formula 1-et és még sok feladat vár rám a Ferrari színeiben.”

    A négyszeres világbajnoknak és csapatának nem úgy alakul a szezon, ahogy azt eltervezték, ám a német nem adja fel és hisz abban, hogy még van esélyük a Mercedesszel szemben.

    ,,Mindent meg akarunk próbálni annak érdekében, hogy megfordítsuk a szezon kimenetelét, és erre alkalmas helyszín lesz Kanada. Az autónk jó, ám még mindig vannak olyan területek, amiket jobban meg kell ismernünk. Az idei szezonban a gumik megértése a legnehezebb feladat, azonban minden nap tanulunk valamit, és ez a tudás még a hasznukra lehet az elkövetkezendő években is.”

    Mattia Binotto a Ferrari csapatfőnöke mindeközben nehéz helyzetben van, az egykori technikai igazgatónak kell balanszíroznia korábbi posztja és csapatfőnöki státusza között. Ezen kívül a pozíció cserék miatt, rengeteg fiatal mérnök dolgozik a Scuderiánál, akiknek Binotto szerint idő kell, hogy belejöjjenek munkájukba.

    ,,Mi egy fiatal csapat vagyunk, azonban biztosíthatok mindenkit arról, hogy a nálunk dolgozók a képességeikhez mérten a legjobb pozíciót foglalják el és megérdemlik azt, hogy ott legyen, ahol vannak.”

    Hiába a fiatal munkaerő, azért erősítés gyanánt a konkurenciától is csábítottak át embereket a vörösök. Marco Adurno a Red Bull korábbi szimulációs specialistája helyezi át székhelyét Maranellóba, valamint Simone Resta neve is felröppent, mint lehetséges visszatérő. Az olasz szakember jelenleg az Alfa Romeónál dolgozik, ám Binotto sejtelmes kijelentése azt vetíti elő, hogy Restát igenis vissza akarják szerezni.

    ,,Természetesen csapatként mindig fejlődni próbálunk és ehhez az is hozzátartozik, hogy felmérjük, melyik területeken vagyunk gyengébbek a kelleténél. Simone régebben a Ferrari csapat tagja volt, és rengeteg tapasztalattal is rendelkezik, ezért igen, esetleges visszatérésének lehetőségét meg fogjuk vizsgálni.”

  • Hamilton: Sokszor küszködtem mentális problémákkal az évek során

    Hamilton: Sokszor küszködtem mentális problémákkal az évek során

    Lewis Hamilton elárulta a sikerhez vezető út alatt nem egyszer küszködött mentális problémákkal.

    A brit világbajnok az amerikai talkwhow sztár David Letterman netflixes műsorában (My Next Guest Needs No Introduction) mesélt arról, milyen nehézségeken kellett átmennie éveken át, miközben a világbajnoki címért harcolt. Hullámhegyek és hullámvölgyek, követik egymást egy szezon során, ezért Hamilton szerint az a siker kulcsa, ha minden helyzetből a legtöbbet tudja kihozni magából az ember.

    ,,Nagyon-nagyon nehéz évek ezek. Mentálisan a magaslatokat éled át, a sikerek és a győzelmek váltogatják egymást, majd jön a visszaesés időszaka. Erről még sosem beszéltem igazán, de sokszor voltak mentális problémáim, instabillá váltam, és ezek azok a helyzetek melyekből sportolóként fel kell állnod. Ha szerencsés vagy, akkor erőt merítesz abból, hogy le kerültél a földre, és ezáltal még gyorsabban tudsz felállni. Ez arról szól, hogyan kelj fel, és hogyan ne ess vissza”

    A műsorban Hamilton még az életkoráról és a visszavonulás gondolatáról beszélt, ami még egy jó ideig nem lesz téma a britnél. Akár még öt évet is eltölthet a sportágban számításai szerint, állítja, még nem égett ki a tűz benne és további sikerekre éhes.