Szerző: Csonka Nikolett

  • Már a Red Bullnál is fogadást kötöttek arra, mikor veszi át a vezetést Verstappen

    Már a Red Bullnál is fogadást kötöttek arra, mikor veszi át a vezetést Verstappen

    A Red Bull most már kezdi elhinni, hogy a szezon második felében is megnyerhetik az összes versenyt Max Verstappennel.

    A holland versenyző autójában váltót cseréltek, így csak a hatodik helyről indulhatott vasárnap. Ám a kétszeres világbajnok ellen ezúttal sem volt ellenszere a mezőnynek. Könnyedén átvette a vezetést csapattársától, és a leintésig nem engedte ki a kezéből a pozíciót. A Red Bullt így a 25 éves pilóta és versenymérnöke szópárbaja szórakoztatta.

    Christian Horner, az osztrák alakulat vezetője a következőket mondta Gianpiero Lambiase és Verstappen kapcsolatáról:

    „Nagyon tisztelik egymást, és teljes a bizalom mindkét fél részéről. Csak épp a civakodásukat 200 millió ember is hallja” – tette hozzá nevetve a csapatfőnök.

    Ugyanakkor Helmut Marko most már egyre jobban kezd hinni abban a felvetésben, hogy idén minden futamon egy Red Bullt intenek le elsőként.

    „Reálisan nézve, azt kell mondanom, hogy ez nem lehetséges. Bár, már 12-nél tartunk, és az elején azt mondtuk nem lehet megcsinálni. Ugyanakkor, ki tudja? Max ma az utolsó helyről indulva is nyert volna. Checónak egy második hely, pedig felér a győzelemmel.”

    A brit csapatvezető hozzátette, fogadásokat kötöttek a boxban arra, hogy mikor veszi át Verstappen a vezetést vasárnap. Horner jókedvűen elmondta, meglepte, hogy ilyen sokáig tartott a hollandnak az élre állnia.

    „Meglepett, hogy Maxnek ilyen sok idő kellett ahhoz, hogy átvegye a vezetést.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool
    A Red Bull mögött ismét tanácstalanok a többiek:

    Mindaddig a Red Bull mögött a többiek ismét elveszítették a fonalat az erősorrend kapcsán. Ezúttal a Ferrari bizonyult jobbnak, míg a McLaren a beállítások terén ment félre.

    „Múlt héten Budapesten még arra kellett válaszolnom, hogy miért szárnyal a McLaren, és mi miért vagyunk hülyék. Most pedig újra előttük vagyunk. Checo tempójához képest jó köröket mentünk, de Max kétség kívül egy másik ligában játszik” – nyilatkozta Frédéric Vasseur.

    Toto Wolff és a Mercedes viszont vakarhatja a fejét, ugyanis a Belgiumba vitt újításaik ismét előcsalogatták a delfinezést.

    „A leszorítóerő mérésére szolgáló eszközeink az elmúlt tíz évben ott pozitív értékeket mutattak, most pedig olyannyira nem működtek. Verstappenről nem is kell tudomást vennünk, mert a második Red Bull az, amit elkaphatunk. Max nélkül egy szoros bajnokság lenne, fantasztikus küzdelmekkel.”

    Timo Glock, a német Sky szakértőjeként annyit fűzött hozzá a hétvégéhez, hogy Verstappen még akkor is nyerne, ha csak a keménykeverékű abroncsot használhatná, vagy nem lenne első szárnya.

  • Szerva itt, csere ott – az Alpine egyik kulcsembere a Williamsnél folytatja

    Szerva itt, csere ott – az Alpine egyik kulcsembere a Williamsnél folytatja

    Pat Fry, az Alpine technikai igazgatója csapatot vált, és a Williamsnél folytatja tovább a pályafutását.

    Ki akart törni a tavalyi sikertelenségből a francia istálló, ám egyelőre nemigen mozdultak előre. Pierre Gasly érkezésével a reményt is visszanyerték, ám a technikai hibák és az autó teljesítménye nem töltötte el örömmel az alakulatot. Laurent Rossi élesen bírálta csapatát, amit a sajtó is felkapott.

    A Magyar Nagydíj hétvégéjén a franciát áthelyezték, pozícióját Philippe Krief vette át. Otmar Szafnauer leszögezte, hogy az ő munkahelye nincs veszélyben, ám nemrég kiderült, hogy Alain Permannel elhagyják a csapatot.

    A grove-i istálló korábbi technikai igazgatója, Francois-Xavier Demaison decemberben hagyta el az alakulatot. James Vowles csapatfőnök azonban újra építi a Williamst, és a szeme az Alpine szakemberén akadt meg. Pat Fry így hamarosan másik boxfalon ülhet, míg a franciák még nem nevezték meg a távozó vezető helyettesét.

    Fry korábban a Benettonnál is dolgozott, míg értékes tapasztalatokra tett szert a Ferrarinál és a McLarennél is. 2019-ben tért vissza a Renault-hoz, ám 4 év után a távozásra adta a fejét.

  • Az eső volt az úr Belgiumban, Sainz viszont az élre állt

    Az eső volt az úr Belgiumban, Sainz viszont az élre állt

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj szabadedzésén, a második legjobb időt Oscar Piastri autózta, míg a harmadik Lando Norris lett.

    Bejött a 47%-os csapadékesély, ugyanis eső fogadta a mezőnyt az egyetlen gyakorlás kezdetén. Elsőként Lewis Hamilton és Alex Albon hajtott ki a pályára, a hétszeres világbajnok a Pirelli kék oldalfalú abroncsain mérte fel a terepet, míg honfitársa az intermediate gumikra szavazott. A két pilóta viszont nem maradt sokáig egyedül, a legtöbben csatlakoztak hozzájuk.

    A körülmények egyre rosszabbra fordultak míg a leggyorsabb köridőt a Williams thai-brit versenyzője jegyezte. A versenyzők inkább visszamentek a garázsba, míg Carlos Sainz neki rugaszkodott egy újabb próbának.

    Az eső intenzitása egy kicsit csökkent, így a McLaren két versenyzője is a pályára gurult. A két papaya színű autót a többiek is követték.


    Az FIA tájékoztatta a csapatokat, hogy az első és egyetlen szabadedzés eredménye nem fogja meghatározni a rajtsorrendet sem a sprintversenyre, sem pedig a normál futamra nézve. Így a gyakorlást nem kezelik kompetitív eseményként. Ha minden kötél szakad, akkor a bajnokság állása alapján alakíthatják ki a rajtsorrendet.


    Guanyu Zhou és Alex Albon kilátogatott a bukótérbe, míg Logan Sargeant autója tört meg, így előkerült a piros zászló is. Az amerikai versenyző nem tudta bevenni megfelelően a Les Combes kanyart, így falba csúszott és megtörte egy kissé az első szárnyát.

    Fél óra elteltével Carlos Sainz állt az élen, őt Oscar Piastri és Lando Norris követte. Mögöttük Charles Leclerc, Sergio Pérez, Alex Albon, Yuki Tsunoda, Kevin Magnussen, Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg fért be az első 10-be.

    Max Verstappen, Lance Stroll, Pierre Gasly, Esteban Ocon és Logan Sargent még mért idő nélkül tartózkodott a lista alján.

    Zöld utat kaptak a versenyzők a folytatásra, ám az eső újfent rákapcsolt. A legtöbben inkább a garázsból figyelték az eseményeket.

    Sergio Pérez mégis neki rugaszkodott, bár az új események tükrében, neki kellene jobban figyelnie az autójára. Ugyanis, ha az eső miatt nem tudnák megtartani a normál és a sprintidőmérőt, akkor ő indulhatna a versenyen az első helyről.

    Az utolsó percekre Max Verstappen is kihajtott a pályára, hogy megvizsgálja a körülményeket. A holland világbajnok 2-3 kör erejéig óvatosan körbe ment a pályán, majd visszahajtott a boxba csapattársával.

    Az eső miatt a köridők már nem javultak, így Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak a Belga Nagydíj első szabadedzésén. A második pozícióban Oscar Piastri végzett, míg a harmadik Lando Norris lett. Mögöttük Charles Leclerc, Sergio Pérez, Alex Albon, Yuki Tsunoda, Kevin Magnussen, Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg alkotta az első 10-et.

  • Rengeteg csapadék hullhat a hétvégén, az F1 akár törölheti is a programot

    Rengeteg csapadék hullhat a hétvégén, az F1 akár törölheti is a programot

    Belgiumban az eső és a verseny megtartásának gondolata száguldott át a paddockon csütörtökön.

    Már tegnap is csapadék fogadta a mezőnyt, és az előrejelzések szerint a hétvégén sem fog javulni a helyzet. Sőt, a helyi meteorológiai szolgálat sárga riasztást adott ki a térségre a csapadékmennyiség miatt.

    Spa-Francorchamps-ban az elmúlt időszakban is történtek halálos balesetek. Pár hónnappal ezelőtt a 18 éves Dilano van ’t Hoff vesztette életét a pályán, míg 2019-ben Anthoine Hubert szenvedett végzetes balesetet.

    Lando Norris 2021-ben, az időmérőn csattant nagyot, ám kisebb zúzódásokkal megúszta az esetet. Vasárnap órákon át várt a mezőny, hogy jobbra forduljanak a körülmények, majd a biztonsági autó mögött megtett pár kör alapján osztottak pontokat.

    A jelenlegi hírek szerint az FIA és az F1 nem lesz rest lefújni a programot, ha úgy látják jónak, így belga versenyhétvégének előbb is vége lehet.

    A Weather.com legfrissebb előrejelzései szerint az egész hétévégén esőre lehet számítani. A „legszárazabb” esemény a pénteki szabadedzés lehet, ugyanis 47% esély van arra, hogy az adott területen csapadék lesz a kijelölt órában. Az időmérőn már nagyobb esély lehet az esőre. Az éjszaka folyamán is csapadékra kell számítani, így a pálya felszáradására sincs sok esély. Szombaton 90%-ra emelkedik az eső lehetősége, míg vasárnap futó záporokkal számolnak Spa-ban.

    Mit gondol a mezőny?

    A versenyzők véleménye eltérő. Van aki lazábban kezeli a kérdéskört, de akadnak olyanok is, akik egy kicsit jobban tartanak az eseményektől.

    „Ha törlik a versenyt, akkor törlik. Mi pedig majd foglalkozunk akkor a helyzettel” – zárta rövidre a témát Kevin Magnussen.

    Valtteri Bottas a látási viszonyokra fektette a hangsúlyt:

    „Ha esik az eső, akkor a látási viszonyok számítanak első sorban. Ám ilyenkor kell másnak meghozni a felelős döntést, és irányítani a versenyzőket. El lehet-e kezdeni egyáltalán a versenyt, vagy sem?”

    Charles Leclerc a biztonságot tartja a legfontosabbnak:

    „A biztonság az első, így nekünk versenyzőknek nem szabad panaszkodnunk, ha nem tehetünk meg elég kört a pályán. Főleg azok után, amik történtek.”

    A GPDA nevében George Russell arra sarkalja az FIA-t, legyen bátrak, és ne féljenek megszakítani az eseményeket, ha komolyra fordulnak a dolgok.

    „Mindenki versenyezni akar, de amikor 200 km/h-s sebességgel mész végig azon az egyenesen, és nem látsz 50 métert magad előtt, akkor hatalmas balesetek lesznek. Nagy felelősség hárul ránk ezen a hétvégén. Nem akarjuk elveszíteni Spa-t, de bizonyos körülmények között nem tehetünk mást, le kell fújnunk a versenyt. A Formula Regionalon történt baleset óta folyamatosan kapcsolatban állunk az FIA-val. Arról beszélgetünk, hogy min tudnánk javítani” – magyarázta a Mercedes versenyzője.

    Nico Hülkenberg úgy véli, a versenyzőknek bátran kell kommunikálniuk a versenyigazgatóval az események alatt.

    „Ő hallja a megjegyzéseinket. Ha a fél mezőny azt mondja, hogy ez túl veszélyes, akkor ezt tiszteletben fogja tartani. Tudja, hogy ilyen esetekben mi vagyunk a legjobb bírák.”

    A rangidős és legtapasztaltabb Fernando Alonso el tud olyan helyzetet képzelni, mikor az esőfüggöny már túl nagy problémát okoz egy-egy szakaszon. Ha jók lesznek a körülmények, akkor örömmel fog versenyezni Spa-ban.

    „Még túl frissek a történtek. Amíg a látási viszonyok lehetővé teszik, addig mindig örömmel fogunk itt vezetni.”

    Max Verstappen viszont úgy gondolja, sokkal veszélyesebb pályák is akadnak a versenynaptárban.

    „Monacóban és Jeddah-ban is versenyzünk, és szerintem ott veszélyesebb a dolog. Sajnos a balesetek elkerülhetetlenek ebben a sportban. Az autók hajlamosak ‘visszapattanni’ egy-egy nagyobb balesetnél, főleg az Eau Rouge kijáratánál. A helyzet nem jó, de ez már régóta így van. Nem hinném, hogy olyan sokat változtathatunk rajta.”

  • A Mercedes felháborodott, a Red Bull bólogat – valóban veszélyben van 3 csapat?

    A Mercedes felháborodott, a Red Bull bólogat – valóban veszélyben van 3 csapat?

    A Mercedes képtelen vádakról beszél, míg a Red Bull elismerte a korábbi sajtóértesülések egy részét.

    Hetekkel ezelőtt olyan hírek jelentek meg a paddockban, mik szerint három csapat költségvetésénél nem talált mindent rendben az FIA. A brit források az Aston Martint, a Mercedest és az Alpine-t nevezték bűnösnek, míg a franciák a nemzeti csapatuk nevét kicserélték a Red Bullra.

    Helmut Marko szerepköre és fizetése miatt gyanakodtak ismét a csapat túlköltekezésére, ugyanis az osztrák tanácsadó nincs a három legmagasabb beosztású vezetők között. Ugyanis az ő fizetésük (csakúgy, mint a versenyzőké) nem tartozik a költségsapka égisze alá.

    Ugyanakkor Christian Horner szerint tavaly jóval az előírt határ alatt maradtak, mivel nem keletkezett annyi anyagi kár az ütközések miatt. Ezzel szemben az FIA kijelentette, hogy a vizsgálatok még zajlanak, így egyik csapat sem lehet tisztában az eredményekkel.

    Mindaddig a Red Bull tanácsadója és Toto Wolff felszólította a Szövetséget arra, hogy pontosítsanak a szabályokon, és így zárják be a költségvetésnél felmerülő kiskapukat.

    „Úgy tűnik, valóban három csapat túlléphette a költségvetési limitet. A Red Bull például a 2025-ös hypercart is fejleszti. Egyes szakemberek itt is, és azon a projekten is dolgoznak. Ezt most akkor hogyan kell elszámolni? Vannak olyan munkatársaink, akik már nem élvezik az utazást és a Forma-1 nyújtotta nyomást, így őket ilyen projektekben tudjuk alkalmazni. Ám ha véletlenül néhány órát besegítenek az F1-es részlegnek, akkor azt az munkaidőt is bele kell számolni a költségvetésbe. A költségvetési korlát szabályrendszere még mindig elég nyitott és szabadon értelmezhető. Ezért zajlanak még mindig a megbeszélések ezzel kapcsolatban. Ezen javítanunk kell” – nyilatkozta Marko.

    Toto Wolff egyetért riválisával, így Magyarországon beszélt is az FIA-val a költségvetési plafon szabályairól. A Szövetség ugyanis hónapokkal ezelőtt kiadott egy olyan direktívát, amelyben az F1-es csapatok és a leányvállalataik közötti könyvelést megbonyolította. A TD45-ös irányelv kimondja, hogy az F1-en kívüli projektekből származó „szellemi tulajdon” mostantól a költségplafon alá tartozik.

    Toto Wolff, Mercedes
    Toto Wolff órákon át beszélt az FIA-val a Magyar Nagydíj hétvégéjén – Fotó: Sebastian Kawka/Mercedes AMG Petronas
    A Mercedes nem érti miért vádolják túlköltekezéssel:

    A csillagosok csapatfőnöke meglepődve konstatálta, hogy a vélt szabályszegők közé sorolták őket. A hírek szerint az FIA valóban vizsgálódik három istálló esetében, viszont csak további kérdéseket tesznek fel a szóban forgó alakulatoknak, szabályszegésről egyelőre nem beszélnek.

    A Red Bull esetében is felmerült az a kiskapu, hogy nem F1-es egységeket alkalmaz a csapat, hanem más projektekbe ültetik át őket, így a bérük és a munkaidejük nem tartozik a költségplafon alá. Ám az osztrák vezető szerint náluk erről szó sincs. Wolff kihangsúlyozta, a Mercedesnél egy projekt van, így mindenki egy helyen dolgozik.

    „Véleményem szerint ez azért problémás téma, mert egy nagycsapatnál 1000 ember van, akik különböző kereskedelmi és nem kereskedelmi projektekben vesznek részt. Nálunk könnyebb a helyzet, mert mindenki egy egység alá tartozik. Lehet látni, hogy az alkalmazottak egy helyen vannak, és így nyilvántartható az is, milyen projekten dolgoznak a munkatársaink. Ez akkor válik bonyolultabbá, ha több leányvállalatod van. Én sosem szégyelltem azt mondani, hogy a 2026-os szabályozások során meg kell szabadulnunk ettől az egésztől.”

    Viszont az említett direktíva csak 2023. január 1-jétől lépett életbe. Így a 2022-es költségvetés során még kiskapuként szolgálhatott a csapatoknak.

    A Mercedes csapatfőnöke támogatja az FIA szigorítását, és elismeri, hogyha kihasználták volna a kiskaput, sokkal több tőkéjük maradt volna a fejlesztésekre. Ám Wolff szerint, ha valaki csak 10 perces munkát végez egy F1-es csapatnál, azt olyan személynek kell végrehajtania, akit valóban az alakulat alkalmaz. Az osztrák vezető ezenfelül hozzátette, nem hinné, hogy túllépték a költségvetési limit összegét, így a vádakat megalapozatlannak tekinti.

  • Norris újfent bocsánatot kért a törésért: tudom, mennyit jelent ez a magyaroknak

    Norris újfent bocsánatot kért a törésért: tudom, mennyit jelent ez a magyaroknak

    Lando Norris a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, elnézést kér az összetört trófea miatt a tulajdonostól is.

    A McLaren brit versenyzője a második helyet szerezte meg a 38. Magyar Nagydíjon, így a dobogón ünnepelhetett. Ám a szokásos mozdulatosra ezúttal rosszul sült el. Mikor a pezsgő alsó részét a pódiumhoz csapta, a lendület lesodorta a díjat. A porcelán nem maradt egyben, amit a 23 éves versenyző azonnal konstatált is. Később Max Verstappen is észrevette a balesetet, és jót nevetett Norrisszal a dolgon.

    A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. hétfőn elmondta, újra elkészítik a hollandnak a győztesnek járó trófeát. A brit pilóta bocsánatot kért a manufaktúrától, de az interneten továbbra is forrtak az indulatok a felhasználókban. Helmut Marko kijelentette, majd ő megtanítja Verstappennek, hogy tisztelni kell a hagyományokat, és nem illik egy összetört ajándékon így nevetni.

    Verstappen viselkedésével sem volt elégedett Marko: tisztelnie kell a magyar hagyományokat!

    Belgiumban Norris elismerte, hogy rosszul kezelte a helyzetet, és nem akart senkit megbántani. A 23 éves versenyző hozzátette: nem szándékosan törte össze az első helyezettnek járó díjat.

    „Szeretnék bocsánatot kérni érte, nyilvánvalóan nem állt szándékomban ilyesmit tenni. Tudom, milyen sokat jelenet ez a magyaroknak, a kultúrájuk része. Csak jól éreztem magam, és élveztem a helyzetet, de nem akartam ilyesmit tenni. Bocsánatot kértem Maxtől. Tudom, hogy viccelődtem, amit talán nem kellett volna. Tényleg rosszul érzem magam emiatt. Ha az én trófeámmal történ volna ilyesmi, én bosszús lennék. Bocsánatot kérek azoktól az emberektől is, akik rengeteg időt és energiát áldoztak arra, hogy ez a díj elkészüljön. Nem akartam, hogy ez történjen. Legközelebb sokkal óvatosabb leszek az ünneplésnél!” – nyilatkozta Norris.

  • Visszavágott Hamiltonnak a sokat kritizált Pirelli

    Visszavágott Hamiltonnak a sokat kritizált Pirelli

    Mario Isola, a Pirelli F1 vezetője válaszolt Lewis Hamilton korábbi megjegyzésére és aggályaira.

    A hétszeres világbajnok sem rajong az új gumiszabályokért, de első sorban nem azzal volt a hétvégén problémája. A brit pilóta úgy érzi, hogy az olasz gyár túlságosan pazarol az esőgumik tekintetében. A Mercedes versenyzője nem nézi jó szemmel, hogy az említett abroncsokat megsemmisítik, ha egy-egy versenyen mégsem használják őket.

    „Rengeteg olyan esőgumi van, amit szerintem minden hétvége után kidobnak. Nagyon sok komponensről beszélünk. Talán inkább ezzel kellene foglalkozniuk, mint hogy a pályán töltött időből vesznek el a szurkolók kárára” – fogalmazta meg aggályait Hamilton.

    Az olasz vezető ugyanakkor kijelentette, a hétszeres világbajnok nincs tisztában a procedúrával.

    „Lewis nincs teljesen tisztában a folyamatokkal. Az európai futamokon a szárazpályás abroncsokat a felniken hagyjuk, és az újakat magunkkal visszük. Ugyanazokkal a szettekkel látjuk el a csapatokat. A tengerentúli versenyeknél ez nehezebb. A vámok miatt a csapatoknak kell vinni a felniket, nekünk az új gumikat. Ez azért jelent problémát, mert ha egyszer leszedjük az újonnan felrakott felületet, akkor azt már nem lehet újra felhasználni.”

    Isola hozzátette, hogyha az egyik abroncs megsérül, akkor az egész szettet le kell selejtezniük. Viszont a nedves pályára szánt gumikkal nem ez a helyzet.

    Ferrari, Pirelli
    Lewis Hamilton az esőgumik pazarlása miatt bírálta a Pirellit – Fotó: Sulyok István/TRP Media

    „Az esőgumikkal nincs ilyen probléma, mert nem használunk gumimelegítő paplanokat. Ha a négyes szettből egy megsérül, csak a hibás darabot kell pótolni. Így ezzel spórolhatunk.”

    A Pirelli F1 vezetője hozzátette, nagyon is érdekeltek egy olyan tervezetben, ami kapcsán a felniről lekerülő gumikat probléma nélkül újra feltehetik és használhatják.

  • Nem viccel a Ferrari, több tucat új munkaerőt vesz fel

    Nem viccel a Ferrari, több tucat új munkaerőt vesz fel

    Olasz lapértesülések szerint toborzásba kezdett a Ferrari, és több tucat új munkaerővel segíti a csapat munkáját.

    Nagy reményekkel vágott neki az idei szezonnak a Scuderia, de már az első versenyen szembe kellett nézniük azzal a ténnyel, hogy a Red Bull még erősebb lett a tél folyamán. Az osztrák csapat azóta is verhetetlen, míg a vörösök nem a megfelelő úton indultak el a fejlesztések kapcsán. Az Aston Martin és a Mercedes ugrása után most a McLaren képviseli a második erőt, míg az olaszok a negyedik helyen helyezkednek el ezen a listán.

    Még Vasseur szerint is túl sok hibát vétett a Ferrari a Magyar Nagydíjon

    Frédéric Vassuer csapatfőnöke már többször hangoztatta, hogy az autó fejlesztésé élvezi a prioritást, ám a háttérben a szakemberek elcsábítására is nagy hangsúlyt fektetnek.

    „Most a prioritásunk az autó fejlesztése. Az SF-23 az elmúlt 10 év öröksége. Tisztában vagyok azzal, hogy egy csapat mentalitása nem fog megváltozni 6 hónap alatt. A Forma-1-es alakulatok olyanok, mint a hajók: az irányváltás lassú. A siker a munka eredménye, és nem a történelemé. A Ferrari név nem elég a győzelemhez, de már jó irányba haladunk.”

    A Corriere della Sera úgy értesült, hogy a Mercedes egyik kiemelkedő mérnökét, Loic Serrát igazolta le nemrég a csapat. A szakember már a kényszerszabadságát tölti, és a tervek szerint jövőre csatlakozik a Ferrarihoz. Ugyanakkor az olasz lap kihangsúlyozta, Serra csak egy kirakós darab a Scuderia beruházásban. A vörösök összesen 40 új szakembert igazoltak le a csapathoz.

  • Az F1-es csapatok is beszállnak a sportág női szériájába!

    Az F1-es csapatok is beszállnak a sportág női szériájába!

    A Forma-1 hivatalosan bejelentette, hogy 2024-től mind a 10 csapat „megjelenik” a sportág női szériájában.

    Az F1 Academy 2023-ban indult, és a korábban csődbe ment W Series koncepcióját és erőforrásait vette át. Jelenleg 5 csapat és 15 versenyző képviselteti magát a sorozatban. A hét versenyes szezon következő fordulója a hétvégén lesz Franciaországban, majd az évet Austinban zárja a széria.

    A bajnokságot a Prema Racing spanyol versenyzője, Marta Garcia vezeti 190 ponttal, míg a második helyet az MP Motorsport pilótája, Hamda Al Qubaisi foglalja el 154 egységgel. Ugyanakkor Garcia előnye már szinte behozhatatlan, így a spanyol hölgy fogja megnyerni először a bajnokságot.

    Jövőre azonban már a jól ismert 10 csapat logója is megjelenik, ugyanis a Forma-1-es alakulatok egy-egy versenyzőnőt fognak támogatni. A kimaradt 5 pilóta mögé más szponzorok állnak majd be.

    Stefano Domenicali a Forma-1 nevében így nyilatkozott a kezdeményezésről:

    „Azért hoztuk létre az F1 Academy-t, mert valódi és tartós megoldást akartunk nyújtani a női versenyzők számára. A biztosított rendszer keretein belül van lehetőségük arra, hogy kövessék és megvalósítsák az álmaikat.”

    Susie Wolff, az F1 Academy vezetője a következőket mondta:

    „Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Forma-1-es csapatoknak a támogatásukat és lehetőséget. Együtt vágunk neki ennek az útnak. Ez a mérföldkő bizonyítja, hogy az F1 Academy milyen támogatást kap a közösségben. A fiatal lányokat inspirálni fogja ez a döntés arra, hogy felismerjék az autósportban lévő lehetőségeket a pályán, és azon kívül is.”

  • Még a Mercedes versenyzője sem értette Norrist: „szemészhez kellene mennie”

    Még a Mercedes versenyzője sem értette Norrist: „szemészhez kellene mennie”

    George Russell nem akarta elhinni a futam után, hogy Lando Norris tényleg összetörte Max Verstappen trófeáját.

    Az elmúlt héten Magyarországon járt a Forma-1, és emlékezetes pillanatokat hagyott maga után. A pódiumceremóniához tartozó pezsgőzés képsorai bejárták a világot, ugyanis a McLaren versenyzője véletlenül összetörte az első helyezettnek járó díjat.

    Norris szokásához híven a pezsgősüveg alját a dobogóhoz csapta, ám a lendület lesodorta a porcelánt, ami nem élte túl egy darabban az akciót.

    A brit versenyző később konstatálta a helyzetet, de akkor már semmit sem tudott tenni. Max Verstappen is csak nevetett a pórul járt trófeán.

    A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. hétfőn elmondta, újra elkészítik a díjat Max Verstappennek. Norris bocsánatot is kért a balesetért, míg Helmut Marko kijelentette, meg fogja tanítani versenyzőjének, hogy értékelje jobban más kultúrák hagyományait.

    Verstappen viselkedésével sem volt elégedett Marko: tisztelnie kell a magyar hagyományokat!

    A Sky Sports új gyerekriporterei avatták be George Russellt a részletekbe az esemény után. A Mercedes versenyzője először nem akarta elhinni, hogy tényleg összetörte honfitársa a díjat.

    „Vicceltek velem, ugye? Mi történt? Ezért 10 másodperces időbüntetés jár, ez borzalmas! Mégis mit képzel ez a fickó? El kellene mennie szemészhez” – reagált nevetve Russell.