Szerző: Csonka Nikolett

  • Wolff: Bottas közelebb került a szerződéshosszabbításhoz

    Wolff: Bottas közelebb került a szerződéshosszabbításhoz

    Toto Wolff elárulta, Valtteri Bottas a Brit Nagydíjon nyújtott teljesítményével egy nagy lépést lépett előre a 2020-as szerződéshosszabbítás rögös útján.

    A finn versenyző sokáig esélyes volt arra, hogy megnyerje a futamot, ám a Safety Car bejövetele neki jött ki talán a legrosszabbul, így végül meg kellett elégednie a második hellyel miközben csapattársa Lewis Hamilton megkaparintotta az első pozíciót és megnyerte a futamot. Mindenek ellenére csapatfőnöke nagyon elégedett volt a nastolai versenyzővel, és elárulta közelebb kerültek ahhoz, hogy meghosszabbítsak a kontraktus 2020-ra is.

    A Mercedes ugyanakkor nincs könnyű helyzetben, mert a háttérben ott várakozik Esteban Ocon is, ám míg Bottas jól végzi a dolgát, addig nincs mitől tartania.

    ,,Nagyot lépét előre, a jó irány felé. Az idei szezon során ezen a héten nyújtotta a legjobb teljesítményét, nem adta fel, legyőzte Lewist az időmérőn egyenlő feltételek mellett.” –nyilatkozta Wolff a német RTL-nek.

    Az osztrák csapatfőnök továbbá kiemelte, a két pilótája között rivalizálás korántsem olyan, mint amilyen Nico Rosberg és Lewis Hamilton között volt, sokkal tisztább az egymás elleni versenyzés.

    ,,A ti rivalizálásotok teljesen más volt, ma egy fair és izgalmas versenyzést láthattunk.” –nyilatkozta Wolff a szakértőként dolgozó világbajnoknak.

  • Sainz: Az F1 nem a világ közepe, más kategóriákban is lehet kiemelkedő valaki (Interjú Mániára)

    Sainz: Az F1 nem a világ közepe, más kategóriákban is lehet kiemelkedő valaki (Interjú Mániára)

    Az Osztrák Nagydíjon kaptunk egy lehetőséget a McLarentől és készíthettünk egy interjút az egyik pilótájukkal, Carlos Sainzzal. A késő délutáni órákban a brit csapata motorhome-jába és vendégszerető közegébe egy csésze hamisíthatatlan angol tea mellett kérdeztük a spanyol pilótát többek között a jelenlegi a szabályrendszerről, a gumi-gate-ről, a spanyol utánpótlásról és természetesen a FIFA-ról is szót ejtettünk.

    (MM – Motorspot Mánia, Sainz – Carlos Sainz Jr.)

    MM: Carlos, először beszélgessünk egy kicsit a szabályokról. Rengeteg versenyző és szurkoló panaszkodik a vitatható regulákra, a szabálykönyvre. Egyetértesz ezekkel a negatív hangokkal, és ha módodban állna, akkor te min változtatnál?

    Sainz: Először is úgy vélem, nagyon nehéz megalkotni a szabályokat, főleg annak tükrében, mennyi regulával rendelkezik most a sport, ha megnézzük, régebben, több játéktér volt, mint idén, ott voltak a sóderágyak, és ha azok közelében nem tartottad be a pálya határait, akkor a hiba amit vétettél súlyos következményekkel járt. Szerintem az FIA csak megkönnyítette a helyzetét azzal, hogy olyan pályáink vannak, ahol túl nagy a bukótér, ahol a pilóták ki tudják hiba nélkül engedni az autóikat, ahol érzik azt, hogy bátran támadhatnak, és ahol nem kell félniük annyira az ütközéstől. A szabályok amiket ezen tények miatt hoztak nehezebbé teszik a versenyzést, és ezért szeretnénk le redukálni ezeket a paragrafusokat. Egyetértek-e a rendszerrel? Úgy vélem túl sok büntetést kapunk, viszont ha ezek nem lenének, akkor mindenki kénye-kedvére kiszélesíteni a pályát és ott menne, ahol akarna.

    MM: Ha már a szabályoknál tartunk, nemrég volt egy értekezlet a Pirelli, az FIA és a csapatok között, ahol is szavazat egyenlőség keletkezett a 2018-as gumi komponensek visszahozatalával kapcsolatban. (szerk: 5-en szavaztak mellette, 5-en ellene) Mi a véleményed erről, a kialakult helyzetről?

    Sainz: Nos, igen, ez egy másik iskolapéldája annak, hogy hogyan működik manapság a Formula 1. A csapatok a saját érdekeiket nézve szavaznak, és nem nézik azt, mire lenne szüksége a sportnak. Minden szabályozás, ha azt nézzük a csapatok nyomására alakult így, ők akarták önös érdekekből így megszavazni ezeket, ezért úgy vélem ezen a rendszeren is változtatni kell a jövőben. A csapatoknak túl nagy beleszólása van a szabályok kialakításában, ezért a végén, mikor dönteni kell, mindenki azt fogja előtérbe helyezni, hogy számára mi a legjobb.

    MM: Romain Grosjean is és Bernie Ecclestone is azt nyilatkozta nemrég, hogy vissza kellene hozni a versenyen való kötelező tankolást, ugyanis ez az elem egy plusz taktikai és izgalom faktort adna a futamoknak. Egyetértesz velük, szükség van erre?

    Sainz: Beszéltünk erről igen, mert úgy véljük az autók nagyon nehezek és ez nem segít a gumikezelésben és a versenyzésben sem, ugyanis a fékek is nagy terhelést kapnak, és emiatt gyorsan túlmelegednek, valamint az abroncsoknál is ez a helyzet áll fenn. Igen, gondolkodunk rajta, ugyanis tudod a versenyek jelenleg nem annyira izgalmasak kívülről nézve. Pont a GPDA megbeszéléséről jövök, és ilyenkor mikor összeülünk, azon tanakodunk, hogy tudnánk jobbá és élvezhetőbbé tenni a versenyzést, így kerül elő a tankolás visszahozatala is, mert talán ha ez az elem visszatérne, akkor a Pirelli abroncsokkal is jobban tudnánk bánni.

    MM: Beszéljünk egy kicsit a jövő nemzedékéről, először is, Fernando (Alonso) és te vagy Spanyolország leghíresebb Formula 1-es pilótája, és jelenleg te képviseled a spanyolokat egyedüliként a mezőnyben. Látsz esetleg valakit a Junior Kategóriákban, aki spanyolként a jövőben esetlegesen ülést kaphat a Száguldó Cirkuszban?

    Sainz: Igen, van egy két név, akire oda lehet figyelni. Ott van Alex Palou, David Vidales, ők nagyon jó munkát végeznek. Őszintén szólva nem tudom, mennyire lehetnek közel egy esetleges szerződéshez, vagy épp üléshez, viszont azt tudnám mondani, hogy a Formula 1 nem a világ közepe, rengeteg kategória létezik, ahol professzionális versenyző lehet valaki.

    MM: Evezzünk egy kicsit könnyedebb témák felé, te és Lando gyakran ütitek el az időt azzal, hogy játszotok a FIFA nevű játékkal, megfordult-e már a fejetekben, hogy más játékokban is összemérjétek tudásotokat?

    Sainz: Nem, jelenleg csak a FIFA-val játszunk, mi elégedettek vagyunk ezzel és szeretjük is.

    MM: Ki a jobb játékos? Te vagy Lando?

    Sainz: Jelenleg én, ehhez kétség sem fér! (nevet)

    MM: Vasárnap láthattunk itt az Osztrák Nagydíjon pár különleges autót, amit ex-versenyzők hajtottak meg a Legends Parede nevű rendezvény keretein belül. Ha lehetőséged lenne rá, akármelyik szériából és érából választani egy legendás autót, akkor melyiket vinnéd el egy körre?

    Sainz: Szeretném egyszer vezetni az 1992-es és az 1993-as McLareneket, az 1994-es Williamst, a 2004-es Ferrariba is szívesen bepattannék, de nem hagynám ki a 2007-es McLarent sem. Van tehát egy-két opció a fejemben azzal kapcsolatban, hogy mit próbálnék ki egyszer életem során.”

    MM: Köszönjük szépen a lehetőséget, és sok sikert kívánunk a szezon hátralevő részére!

    Sainz: Köszönöm!

  • Bottas nem csüggedt el balszerencséje miatt, ígéri tovább fog harcolni

    Bottas nem csüggedt el balszerencséje miatt, ígéri tovább fog harcolni

    Valtteri Bottas megígérte a Brit Nagydíj leintését követően, vissza fog térni és keményen fog dolgozni azért, hogy ismét nyerhessen.

    A finn versenyző futama jól haladt egészen Antonio Giovinazzi esetéig, amikor is az olasz pilóta a sóderágyba csúszott, ami miatt be kellett küldeni a Safety Car-t. A kerékcserén már túl levő Bottasnak rosszul jött ki az, hogy csapattársa Lewis Hamilton jó helyen tartózkodott az eset alatt, ezért könnyedén a bokszba tudott hajtani a biztonsági autós szakasz elején. A brit kemény keverékű abroncsokat kapott, amivel a verseny végéig tudott menni, míg Bottasnak egyszer ki kellett állnia, így az első helytől is elesett a nastolai pilóta.

    ,,Nem igazán tudom mit is mondhatnék, szeretnék először is gratulálni Lewisnak, a közönség nagyon szurkolt neki egész hétvégén. Én mentem ki először a bokszba és kontrolláltam a távolságot, nagyon is vezettem a futamot, de jött a Safety Car, így Lewis szinte kapott egy ingyen kiállást. Én akkor a közepeseken voltam, ami azt jelentette, hogy egyszer még kell jönnöm a végén, tulajdonképpen ennyi történt. A mai nap nem igazán volt az enyém, de a tempónk legalább jó volt. Vannak tehát pozitívumok, mi voltunk a leggyorsabbak a pályán és a versenytempónk is nagyszerű volt. Jó csatát vívtunk, aminek még korán sincs vége. Visszafogok térni és tovább fogok harcolni a következő futamokon.” –nyilatkozta a finn.

  • Vettel: A végén úgy is az érdekel minket mit gondolnak rólunk mások

    Vettel: A végén úgy is az érdekel minket mit gondolnak rólunk mások

    Sebastian Vettel ellentmondásos személyiséggel rendelkezik. A Ferrari pilótája egy olyan kategóriában méretteti meg magát ahol a csúcs technológia a legfőbb és szinte a mindent jelenti, ám a 32 éves versenyző korosztálya érdeklődését nem követi és nem érdeklődik úgy a technika adta lehetőségek iránt, mint társai, egyáltalán nem használja a közösségi médiát, és mint kiderült tavaly sokáig egy Nokia 6110-est hordott magánál.

    Vettel a jelenlegi mezőny legünnepeltebb versenyzői közé tartozik, egy intelligens pilóta, akit gyakran elragadnak az érzelmei, ami miatt a közönség ellenszenvét szokta kivívni.

    A BBC a Brit Nagydíj keretein belül készített a Scuderia versenyzőjével egy hosszabb interjút melyben a négyszeres világbajnok a tavalyi kudarcról, megítéléséről és a jövőjéről is beszélt.

    A német versenyző négy világbajnoki címmel a markában érkezett meg 2015-ben a Ferrarihoz. Azóta öt év telt el, és összesen két olyan szezont tudtak produkálni, amikor is elkaphatták volna Lewis Hamiltont és a Mercedest. 2017-ben inkább a csapat hibája miatt csúszott ki kezük közül a bajnoki trófea, míg 2018-ban inkább Vettel bakijai okozták az alakulat vesztét. Ezen események kapcsán merül fel a kérdés, vajon mennyire tépázta meg az önbizalmát a sikertelenség?

    ,,Nos, nagyon, nem annyira, lehet ezen vitatkozni. Voltak jobb éveink, az előző év és az azt megelőző például, szóval azt a jó dolgok közé sorolhatjuk, ám ugyanakkor rossz is történt, hiszen nem sikerült élni a lehetőséggekkel. Néhányszor közel voltunk, ám összességében nem hiszem, hogy sikerült volna, nem kis különbséggel veszítettünk, hanem naggyal, teljesen le lettünk győzve, és ez nem tetszett, a vereség fájdalmas. Ugyanakkor én inkább előre szeretek tekinteni, nem hátra, ezért nem az foglalkoztat, hogy mi történt tavaly. Ha Hockenheimbe vissza megyünk, nem azon fogok gondolkozni ’Oh, itt pördültem meg tavaly’. Tudok magamon nevetni, tudok ezen már derülni és még viccet is csinálok belőle.”

    Hockenheim, a tavalyi hibák bázisa, és elindítója, az egyik pillére a tavalyi verségnek. Ám a humor valóban segítségére van?  Ugyanis manapság nagyon sokat káromkodik a rádióban, különösen a tavalyi Német Nagydíjon volt halható ez.

    ,,Igen, de ez ennél több. A káromkodás csak egy percig tartott, és azért volt, mert fájt, nagyon is. Azonban annyira tökéletes hétvége volt, tudod? Megszereztem a pole-t szombaton, az atmoszféra csodálatos volt. Nagyon ritkán vannak meg ezek a pillanatok, szóval, ha vissza tekintek, akkor azt kell, hogy mondjam emiatt az egyik legjobb versenyhétvégém volt. Azonban te mondhatod azt, hogy szörnyűen sikeredett, hiszen a kavicságyba parkoltam az autómat és nem a parc femé-be, azonban ha az atmoszférát nézzük, az egészet, akkor megállapíthatjuk, hogy csak az utolsó darab hiányzott a képből. Tehát igen, fájt, de nem emésztettem magam sokáig. Az én hibám volt, egy relatíve apró hiba, ami nagy áldozatot követelt. Akadtak olyan versenyek is, ahol nagyot hibáztam, a kár viszont nem volt vészes. Számomra ez a versenyzés, olyan gyönyörű amennyire csak lehet, ám olykor kegyetlen is tud lenni.”

    A 2018-as szezon végén a bakik miatt úgy fogalmazott, a szünetben el kell vonulnia és elemeznie kell a történteket, valamint meg kell értenie miért alakultak úgy a dolgok, ahogy. Akkor a ködösen fogalmazó Vettel most már világosabban kifejtette azt, mire is gondolt akkor.

    ,,Volt pár incidensünk tavaly, mikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogy akartuk, és igen nem mutattam jól azokban a szituációkban. Ha megnézzük mi történt Hockeheimben vagy Monzában, akkor megállapíthatjuk, hogy ezek a kockázatvállalásról és a versenyzésről szóltak. Sajnos ezek a kísérletek nem mindig működnek, én így látom ezeket a helyzeteket. Nem stresszelek sokat ezeken, nem érzem úgy, hogy szükségem lenne arra, hogy rendbe tegyem a fejem. Ezeket a történéseket tisztes távolból tudom figyelni, ugyanis manapság olyan gyorsan felkapnak valamit, majd ha jön valami más, akkor az előző téma már ejtve is van. Én tudom mi történt a cockpitben, tudom, mit tettem, vissza is néztem, és remélem, több ilyen nem fordul elő. Azonban tovább kell lépni, mert különben is, mi tudnék csinálni? Akasszam fel magam? Nyilván nem, ezért kell előre tekinteni.”

    A 2019-es év nem úgy kezdődött a Scuderia számára, mint ahogy azt eltervezték. A Mercedes nagyon domináns szezont produkál, 8 győzelmet szereztek meg eddig, míg a Ferrari 0 darab elsőséget kaparintott meg. Először Charles Leclerc kezébe pottyant a lehetőség Bahreinben, ám a monacói nem tudta jó szereplését győzelemre váltani egy motorhiba miatt, majd aztán jött Kanada. Vettel egész hétvégén remekül teljesített, megszerezte az első rajtkockát, végig vezette a futamot, elsőként haladt át a célvonalon, ám mégsem ő lett a győztes. Hibázott, megcsúszott a füvön, majd amikor visszatért a pályára összeszedve autóját pont Lewis Hamilton elé érkezett vissza, akinek ezért fékeznie kellett. A németet veszélyes pályára visszatérés miatt megbüntették, amibe nem tudott belenyugodni. A verseny hátralévő részében dühösen káromkodott, majd autóját nem a megfelelő helyre parkolta, egyenesen csapata motorhome-jába menekült, majd később mégis megjelent az ünnepségen, és kicserélte a helyezést jelző táblákat mutatván mennyire igazságtalannak tartja a döntést. Sok aktív és legendás versenyző is mellé állt, és jogtalannak tartották a büntetését. Vettel elmondta, cselekedetei spontán akciók voltak, a pillanat hevében elkövetett tettek.

    ,,Természetesen ezt a pillanat hozta, teljesen lementem a fűre, majd megcsúsztam és fogalmam sem volt hova tudok visszaérkezni. Visszanéztem ezt is, és igen, viccesnek találtam. Nem szeretem, ha a hőseinket kritizálják. Először is felemeljük őket, én sosem kértem, hogy velem is így tegyenek, ám utána úgy tűnik mindenki csak arra a pillanatra vár, hogy lelökjék a magasságokból a hősöket, és azt mondhassák: ’Látod, végtére nem is olyan különleges.”

    Mikor ’őket’ említi, akkor a médiára gondol?

    ,,Igen. Ez az, amit a leginkább szórakoztatónak találok, ugyanis mindenki egy izgalmasabb showt kér, karaktereket, érzelmeket, azután mikor egy kis szeletet kapnak ebből, akkor elhajítják azt és kritizálni kezdik. Én úgy vélem a szenvedély nem létezik érzelmek nélkül. Nem mondhatod azt, hogy nagy szenvedéllyel viseltetek ez iránt, mikor jól mennek a dolgok, és utána csöndben maradsz, vagy mikor rossz történik és akkor is hallgatsz. Ez az, amit én paradoxonnak nevezek. Miért kritizáljuk azokat, akik a rádióban üvöltöznek örömükben, a pillanat hevében vagy a harag miatt? Mindannyian éltünk már át ilyen momentumokat. Ez csak egy sport, ami az élet hullámvasútját prezentálja.”

    Vajon Vettel törődik azzal, hogy ítélik meg teljesítményét és érdemeit?

    ,,Mindenkit foglalkoztat ez… Ez egy tény, és igen engem is, azonban a kérdés az, mennyire? A többiekhez képest csak nagyon kicsit. A végén úgy is az érdekel minket, mit gondolnak rólunk mások. Senki se akarja azt, hogy azt mondják rá, szörnyen nézel ki, vagy mégis mit tettél, ez rettenetes. Természetesen inkább a szép dolgokat szeretjük hallani. Azonban a fő kérdés az, mennyire határoz meg, hogy mit mondanak rólad? És ez a lényeg. Tisztában vagyok a számokkal, de nem a sajátjaimmal, sokkal inkább mások eredményeit tudom.”

    ,,Természetesen én is inkább öt világbajnoki címmel állnék itt, mint néggyel. Ám nem tekintgetek arra vissza, hogy nyertem négy címet, sokkal inkább előre nézek, és azon vagyok hogy meg nyerjem a következő bajnokságot, ha érted mire gondolok. A tény az, már nyertem többet is, és ha azon felül is nyerek még, nos, ezek mind az álmaim beteljesedését jelképezik. Az első nagyon különleges volt és utána csak azt érzed, újra és újra meg akarod tenni. Imádom a versenyzést, imádok a csapattal együtt dolgozni. Ha elkapjuk a győzelmi hullámot és jönnek a sikerek az igazán felemelő érzés. Ez az az út, amire kerülni akarsz, ahol igazán lenni szeretnél, ez rejti az igazi izgalmakat.”

    Vettel ugyanakkor a modern Formula 1-nek nem rajongója, többször is kifejtette, nem ért egyet azzal, az iránnyal amerre a sport tart, a túlszabályozottság, és a spórolás egyszerűen elkeseríti.

    ,,Ha vissza tekintünk a régmúltra, a versenyzők nagyon jól kijöttek egymással, és remekül menedzselték a dolgokat maguktól is. Volt pár vitatható megmozdulás akkoriban, igen, és néha ezt tolerálták néha nem. Manapság nehéz ezt mondani: ’legyen olyan minden, mint régen.’ Ám úgy érzem, mi sokkal jobban tudjuk, ezért hagyni kellene minket azt csinálni, amit akarunk. Valaha is képesek leszünk megteremteni a tökéletes verseny világot? Nem! Eltűnnek majd azok az esetek, mikor az időmérőn az egyik autó feltartja a másikat? Nem, nem fognak, mert ez lehetetlen. Az én véleményem szerint két incidens nem lehet a megszólalásig ugyanolyan. Természetesen vannak útmutatók, ami alapján felnősz és csinálod a dolgokat. Nem őrült kisgyerekeként jövünk ide, akik folyton egymásnak ütköznek, vannak szabályok és határok, amik jók, hogy ott vannak, és ha valaki átlépi azokat, akkor az büntetést érdemel. Azonban mi már túl szabályozunk. A nem veszélyes helyzetet veszélyesnek minősítjük, csak azért, hogy valaki büntetést kapjon. A beszédünk úgy hangzik, mintha jogászok lennénk, nem pedig átlagos emberek. Senki sem beszél így.”

    Vettel nemrég lett 32 éves, és igen, nincs megelégedve a jelenlegi helyzettel, a sport túl szabályozottságával, ám a versenyzést még mindig élvezi.

    ,,Imádom a versenyzést, nagyszerű ott állni a rajtrácson, látni a sok izgatott embert a lelátókon amiatt, hogy mi majd ezekkel az autókkal hamarosan versenyezni fogunk. Ez igazán jelent valamit, adrenalint ad, és idegessé tesz minden vasárnap reggel, mikor felkelek. Teljesen más, mint amikor a normál napokon nyitom ki a szemem. Ezen felül sikereket akarok, azt akarom, hogy működjön ez az egész a Ferrarival. Ha sikerülne, nem is tudom, ezt akartam, de a jövő majd eldönti mi lesz, és azzal kapcsolatban, hogy most mi van, az szintén azon múlik merre tart a sport.”

    A négyszeres világbajnok azonban arra kérdésre, hogy nagy-e rajta a nyomás a nyerési kényszer miatt, érdekes választ adott.

    ,,Az emberek azt mondják, itt sokkal több a nyomás, nos, én nem is tudom. Az számít milyen nyomást helyezel magadra legbelül. Én azt várom el magamtól, hogy jól szerepeljek, és ha ez nem így történik, akkor én vagyok a legbosszúsabb mindenki közül, nem az a srác, aki a pit wallról figyel, nem az, aki tervezte, vagy fejlesztette az autót, nem, én vagyok az és nem is tudnám azt elképzelni, hogy más dühösebb lehet nálam ilyenkor. Egyszerűen ez lehetetlen, és nem akarok egoistának tűnni, de ez így van.”

    Azonban nem érzi úgy, hogy ez felemészti őt belül?

    Ha a dolgok rosszul mennek, és dühös leszek, arra gondolsz? Természetesen a válasz igen, hiszen én tudom legjobban, hogy mi történik akkor. Kívülről az emberek úgy vélik, ők jobban tudják, hiszen a TV képernyőjén keresztül, különböző szögekből és felvételekből látják az esetet, ám én voltam ott. Arra akarok kilyukadni, hogy mindenki saját magának a legszigorúbb bírálója. Nem csak a vezetéssel kapcsolatban, hanem mindennel. Mikor a tükörbe nézel, tudod az igazságot, és tényleg itt van nagyobb nyomás? Rengeteg minden történt, jó dolgok, rossz dolgok, a jó többségben van, és igen érdemes ezekre visszatekinteni, de még több okom van arra, hogy előre figyeljek. Van ennek így értelme?”

     

  • Vettel a futam után azonnal bocsánatot kért Verstappentől

    Vettel a futam után azonnal bocsánatot kért Verstappentől

    Sebastian Vettel a futam leintését követően azonnal Max Verstappenhez sietett és bocsánatot kért az autójában ülő holland versenyzőtől.

    A két pilóta csatája a futam utolsó felében bontakozott ki, mikor a Red Bull versenyzője megelőzte a Ferrarist a harmadik helyért. Vettel közeledett vissza Verstappenre, ám ahogy haladt mögötte, megtorpedózta a szabályosan haladó hollandot, és tönkre tette mindkettőjük versenyét. A németet az incidens miatt 10 másodperces büntetést kapott, ezen felül még két büntető pont is ütötte a markát, ám ezúttal nem szólalt fel a rádióban dühösen, ugyanis tudta, hogy ő volt a ludas. A rádióban a futam után bocsánatot kért csapatától is és magára vállalta az ügyet, majd Verstappenhez sietve tőle is elnézést kért, amit a holland el is fogadott.

    Tavaly a Kínai Nagydíjon, fordított helyzetben ahol is a holland vetett véget Vettel versenyének, a 21 éves pilóta is rögtön bocsánatot kérve ment versenyzőtársához, aki azonnal el is fogadta azt és megbeszélték az ügyet. Akkor Verstappen elmondta, pozitívan érintette, hogy a Ferraris megértette őt és támogatón lépett fel mellette.

    ,,Már beszéltünk egymással és ő bocsánatot kért. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy tudtam célba érni az autóval, minden egyes alkalommal, mikor fékeztem az ülésem előre mozdult, a kanyarokban pedig hol balra, hol jobbra dőltem. Mikor kiszálltam, akkor láttam, hogy a padlólemez és az autó hátulja mennyire megrongálódott, ezért nagyon boldog vagyok amiatt, hogy az ötödik helyen értem célba.”

    Verstappent azokról a csatákról is kérdezték, amiket Charles Leclerc-rel vívott, és a holland is örömmel konstatálta milyen jót csatároztak a monacóival, továbbá amiatt is boldog volt, mert hagyták, hogy a kemény versenyzés folytatódjon.

    ,,Remek volt átélni és a részese lenni. A kiállás után nem volt tapadásom, ezért vissza tudott rám jönni, és ismét kezdetét vette a harc. Úgy vélem jó döntést hoztunk a bokszkiállás során, mikor a kemény keverékű abroncsokat választottuk, ezért előnyben voltunk Leclerc-rel szemben. Minden jól haladt, remek tempónk volt.” –nyilatkozta a futam után.

    Vettel is elismerte a hibáját és egyáltalán nem ágált amiatt, hogy büntetést kapott.

    ,,Nos, az én hibám volt. Megelőzött a Stowe kanyarban, egy kicsit szélesre vette az ügyet, ami lehetőséget adott nekem arra, hogy visszatámadjak. Aztán egy másodpercre azt hittem, hogy jobbra fog tartani ezért lesz hely bemenni mellé baloldalt, azonban nem történt, és mikor már erre ráeszméltem késő volt, túl közel voltam hozzá és ütköztünk.

    A német 100 pontra van lemaradva brit ellenfelétől, és igazán sajnálja a futamon történteket, ugyanis autója szerinte most jól működött ezért egy jó eredményt veszített el hibája miatt.

    ,,A mai nap jó volt, boldog voltam. Voltak nagyon fontos pillanatok a verseny kezdetén, majd jól jöttem ki a Safety Car-os szakaszból és meg tudtam előzni azt a három autót ami korábban előttem haladt. Ma nagyon szoros volt a csata a Red Bullal kicsi volt a különbség köztük és köztünk, és Max egy kicsit gyorsabb volt az első etapban és a verseny vége felé is. Talán a negyedik helyet is megcsíphettük volna, de végül ez nem sikerült az én hibám miatt, emiatt pedig nem lehetek boldog.”

  • Hamilton a brit közönséget éltette győzelme után

    Hamilton a brit közönséget éltette győzelme után

    Lewis Hamilton a közönséget dicsérte, miután hatodjára nyerte meg a Brit Nagydíjat. A brit a Safety Car bejövetele miatt könnyedén meg tudta előzni csapattársát Valtteri Bottast és elfoglalta az első helyet, majd egészen a futam leintéséig ki sem adta kezéből a pozíciót.

    A Mercedes finn versenyzője indult a pole-ból és meg is tudta tartani első helyét, hiába támadta csapattársa szüntelenül. A kerékcserék megkezdésénél Bottast hozták ki először, míg Hamilton kint maradt, ám Antonio Giovinazzi hibája miatt beküldték a biztonsági autót, ami pont az ötszörös világbajnok malmára hajtotta a vizet. Könnyedén jött ki kerékcserére és állt az élre, majd a leggyorsabb kört megfutva nyerte meg a futamot. A levezető körön egy Union Jackkel a kezében integetett a tapsoló és hangosan üdvrivalgó közönségnek, amiért támogatták végig a versenyen.

    ,,Nem tudom elmondani mennyire büszke, vagyok arra, hogy most itt lehetek a hazai közönség előtt. Rengeteg brit zászlót láttam, minden körben mikor megláttak lengették őket, amit az autóban észre is vettem. Úgy hiszitek, könnyű ezt megszokni, ám minden egyes alkalommal elégedettséggel tölt el ez és nagyon élvezem, olyan, mint mikor először nyertem itt. Ám mindezt nem tudtam volna véghez vinni a csapatom nélkül, mikor azt mondom, hogy köszönöm nekik a munkájukat, akkor nem csak az itt jelenlévőkre gondolok, hanem arra a közel 2000 emberre is, akik a gyárban dolgoznak és lehetővé tették ezt a sikert. Sokkal tartozom nekik, és nagyon büszke vagyok amiatt, hogy részese lehetek ennek az egésznek.” –nyilatkozta Hamilton a futam után Jenson Buttonnak.

  • Leclerc F1-es karrierje legjobb futamának nevezte a Brit Nagydíjat

    Leclerc F1-es karrierje legjobb futamának nevezte a Brit Nagydíjat

    Charles Leclerc nagyon élvezte a csatákat, amiket vívott a Brit Nagydíjon, és karrierje legjobb versenyének nevezte a ködös Albionban megrendezett eseményt.

    A monacói pilóta a harmadik helyről vágott neki a futamnak és verseny első felében Max Verstappenel csatázott nagyokat, folytatva az Osztrák Nagydíjon történt viadalt. A fiatal pilóta jó pozícióban haladt kerékcseréje után, ám a Safety Car bejövetele, nem jött jól ki a számára, és a Ferrari rossz helyzetfelismerése miatt egészen a hatodik helyre csúszott vissza. Leclerc azonban nem adta, fel megelőzte Pierre Gaslyt, majd Verstappen után eredt, aki épp csapattársát Sebastian Vettelt támadta. A holland meg is előzte a németet, ám a négyszeres világbajnok szokásához híven hibázott és meglökte a szabályosan haladó Red Bullt, aminek ütközés lett a vége, így Leclerc a harmadik helyre került vissza.

    A 21 éves versenyző a futam után elmondta nagyon élvezte a versenyzést, kedvence része pedig az volt, mikor körökön keresztül harcoltak Verstappennel.

    ,,Talán ez az a verseny, amit eddig a legjobban élveztem az F1-es karrierem során. Nagyszerű, hogy a harmadik helyen végeztünk, ma egy nagyon nehéz nap áll mögöttünk. Az első két szakaszon nem ott voltunk ahol szerettünk volna és az autó sem úgy viselkedett, ahogy elvártuk. Sajnos a Safety Car miatt veszítettem pár pozíciót, ami nem volt olyan jó, azonban nagyon-nagyon boldog vagyok amiatt, hogy egy jót csatáztunk a pályán.” –nyilatkozta a futam után a Ferrari pilótája.

    A monacóinak megemlítették, hogy talán túl keményen védekezett, mikor kiterelte a hollandot a pályáról, ám Leclerc erre csak annyit felelt, hogy a Red Bull Ringen megtanulta, hogy ezt még engedik és belefér.

    ,,Az előző verseny felnyitotta a szemem, és megmutatta meddig lehet elmenni. Úgy vélem ez jó a Formula 1-nek, a határokon autózunk, és a határon harcolunk egymással, boldog vagyok amiatt, hogy ez a verseny így alakult.”

  • Leclerc bízik a lágy keverékekben és a győzelemre hajt

    Leclerc bízik a lágy keverékekben és a győzelemre hajt

    Charles Leclerc reméli a Ferrari vakmerő gumiválasztása meghozza majd a sikert és segít neki abban, hogy a rajtnál a Mercedes elé kerüljön a Brit Nagydíjon.

    A monacói pilóta a harmadik helyről vághat neki a futamnak, ám Lewis Hamiltonhoz és Valtteri Bottashoz képest eggyel lágyabb keveréken fog indulni, ami sokkal jobban is kopik, mint a két élmenő közepes abroncsai. Ennek ellenére bizakodó az ifjú ferraris és úgy érzi, végre megszerezheti első győzelmét.

    ,,Nagyon-nagyon közel voltam hozzájuk elégedett vagyok azzal a körrel, amit futottam. Ők egyszerűen gyorsabbak voltak, nekünk még problémákkal is kellett küszködnünk, az első szabadedzésen gondokba ütköztünk és ez dolog még az időmérő elején is felütötte a fejét. Remélem, ki tudjuk javítani ezt az elkövetkezendő versenyeken, aminek köszönhetően majd még jobbak lehetünk. Vakmerően választottunk abroncsot, mi a lágyat preferáltuk. Remélem, egy jó rajttal az első kör végén már az élen lehetek, és a későbbiekben meg is fogom tudni tartani ezt a pozíciót, aminek köszönhetően végre megszerezhetem első győzelmemet. Ez így könnyűnek hangzik, ám korántsem az, ez nagyon bonyolult feladat, mert a Mercedes a versenyszimulációk alatt extrém gyors volt, ám én azt remélem, én még gyorsabb leszek.”

    Leclerc még hozzá tette, tudja, hogy agresszívnak kell lennie a rajtnál, főleg annak tükrében, hogy mellőle Max Verstappen rajtol, aki Ausztriában elorozta előle a győzelmet.

  • A Ferrari dalpárbaján is felütötte a fejét az 5 másodperces büntetés (Videó)

    A Ferrari dalpárbaján is felütötte a fejét az 5 másodperces büntetés (Videó)

    A Brit Nagydíjon egy különleges játékkal lepte meg a Ferrari két versenyzőjét, Sebastian Vettelt és Charles Leclerc-t.

    A két pilótának ugyanis egy dalfelismerő játék keretein belül kellett összemérnie tudását. A német és a monacói egymás mellett ülve és Marc Gené vezényletével és egy csengő megnyomásának segítségével kezdett bele a játékba. Régi és mai slágerek tengere között lavírozva nyomkodták az eszközt a pilóták, míg a spanyol számolta a pontokat.

    Vettel aki a régi zenék szerelmese könnyedén vette a megmérettetés első felét, ugyanis szinte minden örökzöldet eltalált Leclerc bánatára. Azonban a monacóinak sem kellett sokáig elkeserednie, ugyanis a mai slágerekben ő volt otthon, míg csapattársa csak kapkodta a fejét, amiatt, hogy mit is hall éppen.

    A Scuderia motorhomjában felcsendült többek között a Coldplay, a Beatles, David Guetta, az Imagine Dragons, Edith Piaf, a Queen, a Rolling Stones, Bradley Cooper és Lady Gaga vagy épp Camilla Cabello és Shawn Mendes slágere.

    A vetélkedőt egy egységgel Vettel nyerte, ám sokáig a pontos különbséget nem lehetett tudni, ugyanis Marc Gené rossz adatok közölt a résztvevőkkel. A Ferrari eddig rejtett humoros oldalát megcsillogtatva ‘vizsgálta az esetet’ majd a játék végén 5 másodperces büntetéssel sújtotta a spanyol ex-versenyzőt.

    https://www.youtube.com/watch?v=GSb_0HZV1zE

  • Hamilton reméli, hogy a hazai közönség ereje a futamgyőzelemig repíti

    Hamilton reméli, hogy a hazai közönség ereje a futamgyőzelemig repíti

    Lewis Hamilton csak a második helyet szerezte meg a Brit Nagydíj időmérőedzésén, miután csapattársa Valtteri Bottas egy nagyon jó körrel a Q3-ban elorozta előle az elsőséget.

    A brit azonban nem csügged az eredmény miatt, ugyanis abban bízik, hogy a közönség szurkolása holnap egészen a futamgyőzelemig repíti.

    ,,Először is szeretnék gratulálni Valtterinek, nagyszerű munkát végzet az időmérő során. Végső soron én ezt nem mondhatom el magamról. Nagyon keményen dolgoztunk, ám végül a lehetőség elillant előlünk. Egy kört feláldoztam a Q2-ben, ugyanis kíváncsi voltam arra, hogyan is viselkedik az autó, majd a Q3-ban hibáztam az első gyors körömön, míg a második már nem volt olyan jó, és hát a fair play szerint gratulálnom kell Valtterinek, aki remekül végezte a dolgát.” –nyilatkozta Hamilton a Sky Sport F1-nak.

    Az ötszörös világbajnok nem keseredett el, tudja, hogy a pontokat holnap osztják, és úgy véli a hazai pálya előnyt is jelenthet a számára.

    ,,Holnap a verseny nagyon hosszú lesz. Rengetegen lesznek kint és rengetegen fognak szurkolni, meglátjuk tehát, hogy mit tudunk kezdeni a helyzettel.”