Szerző: Csonka Nikolett

  • Norris és Hamilton szívesen harcolna még egymással

    Norris és Hamilton szívesen harcolna még egymással

    Lando Norris reméli, Lewis Hamilton még sokáig marad az F1-ben, ugyanis a fiatal pilóta szívesen küzdene meg honfitársával többször is a jövőben.

    A pályán először az Osztrák Nagydíj keretein belül találkozott össze a két versenyző, ahol kerék a kerék elleni csatába bocsátkozhattak egymással. Az ütközet során Norris kiállta a próbát és alig várja, hogy még egyszer ilyen szituációba kerülhessen.

    ,,Nagyon szeretnék harcolni Lewisszal, egy olyan ötszörös világbajnokkal, aki év végén minden bizonnyal már hat címet fog birtokolni. El kell, telnie jó két évnek ahhoz, hogy ez a küzdelem megvalósulhasson, azonban biztos vagyok benne, hogy még itt marad, különösen annak fényében, hogy még lesz alkalma megnyerni a bajnokságot a jövőben is, amivel majd történelmet írhat. Ez az, amit nagyon várok, hogy végre csatározhassunk.” –nyilatkozta Norris.

    A fiatal McLarenes versenyző bemutatkozása nagyon impozánsra sikeredett és az autó fejlődésével egyre jobb pozíciókat is megkaparinthat a pilóta, aki humorával lopta be magát a nézők szívébe. Hamilton is elismerően nyilatkozott a fiatal tehetségről, és ő is várja már azt a pillanatot, mikor újra egymás ellen küzdhetnek honfitársával.

    ,,Lando fejlődése elképesztő. Nagyon fiatal és nagyon korán érkezett meg ide, ám fel tudja venni a versenyt, és olyan pilótákkal ellen is képes kiemelkedő teljesítmény nyújtani, akik nála sokkal több tapasztalattal rendelkeznek. Érdeklődéssel figyelem kettőjük (Norris és Russell) útját és nagyon remélem, hogy versenyezhetünk még egymással.”

  • Ha nem kér Bottasból a Mercedes, akkor a finn a Ferrarihoz akar menni

    Ha nem kér Bottasból a Mercedes, akkor a finn a Ferrarihoz akar menni

    Még semmi sem biztos Valtteri Bottas jövő évi helyével kapcsolatban, ám a finn úgy véli eleget bizonyított jelenlegi csapatának a tekintetben, hogy megtarthassa ülését 2020-ra is.

    A nastolai versenyző 39 pontos hátrányban áll a tabella második helyén csapattársa mögött. Az évadot jól kezdő Bottas bele szürkült a mezőnybe, az elmúlt versenyeken, ám Silverstone-ban ismét robbantott, mikor legyőzte a hazai közönség előtt versenyző Lewis Hamiltont az időmérőn. A futam győzelemről is sokáig álmodozhatott, ám a Safety Car bejövetele neki jött ki a legrosszabbul, így a végén be kellett érnie a második pozícióval.

    Toto Wolff elmondta, a Silverstone-ban nyújtott teljesítményével a finn nagy lépést lépett előre a hosszabbítás felé, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy a háttérben várakozik Esteban Ocon, aki még könnyebb belepiszkálhat Bottas ’levesébe’.

    ,,Úgy vélem már bebizonyítottam azt, hogy megérdemlem a helyet a Mercedesnél, azonban várnom kell még néhány verseny erejéig, még kiderül mi lesz. Még semmi sincs aláírva, viszont ez idő alatt én szeretnék minél jobb teljesítmény nyújtani, hogy az az aláírás ott szerepeljen a szerződés alján.” –nyilatkozta Bottas a francia Canal +-nak.

    ,,Talán ha Lewis nem itt lenne, akkor több versenyt is nyerhettem volna, azonban az, hogy itt van, segít nekem abban, hogy még jobb legyek. Fel akarom venni vele a küzdelmet!”

    Bottas azonban számol azzal is, hogy jövőre nem őt választják, és ha ez megtörténne, már meg is van a következő csapat ahova menni szeretne, ám ahhoz Sebastian Vettelnek és Charles Leclerc-nek is lesz egy-két szava…

    ,,Ha el kell hagynom a Mercedest, akkor a második legjobb istállóhoz szeretnék menni, és ebben a pillanatban az a Ferrari.”

  • Feladja technikai igazgatói szerepkörét Binotto?

    Feladja technikai igazgatói szerepkörét Binotto?

    Mattia Binotto felfogja adni technikai igazgatói posztját annak érdekében, hogy minél jobban tudjon koncentrálni a csapatfőnöki teendőire.

    A svájci-olasz szakember idén váltotta Maurizio Arrivabenét, egy belső viszályokkal tűzdelt év után, ám egyelőre a várt siker, amit reméltek nem érkezett meg, nem sikerült eddig hivatalosan is futamot nyerniük, holott három alkalmuk is lett volna erre.

    Az olasz Motorsport.com értesülései szerint a technikai igazgatói szerepet a jövőben három ember fogja betölteni. A megbízottaknak Binottonak kell majd jelenteni.

    Több belső változáson is átfog esni a Ferrari, ám ezek a hatását csak 2020-ban lehet majd érezni. Jelenleg a Ferrari már a jövő évi autó tervezésével foglalatoskodik, és ezen oknál fogva hozhatták vissza Simone Restát is, aki a tavalyi autó kapcsán remek munkát végzett.

  • Baldisserri: Ideje Vettelnek adni Leclerc No.2 státuszát

    Baldisserri: Ideje Vettelnek adni Leclerc No.2 státuszát

    Luca Baldisserri a Ferrari egyik ex-mérnöke szerint a csapatnak ideje lenne a sarkára állni és Charles Leclerc-t előnybe részesíteni Sebastian Vettel helyett.

    Az egykori szakember a Silverstone-ban történt fiaskó után érezte azt, hogy fel kell szólalnia és az olasz médiával egyetemben követeli a státusz cserét.

    ,,Szerintem Vettel csak egy túlértékelt versenyző, nem Schumacher utódja. Nagyon sok hibát követ el, és ezért muszáj lesz összeszednie magát, azonban ő még mindig az a pilóta, aki nyert négy világbajnoki címet, ez azért nem lehet elvitatni.”

    Az olasz sajtó Vettel kritizálása mellett folyamatosan dicséri Leclerc-t, aki egyre jobb teljesítményt tesz le az asztalra csapatársával ellentétben.

    ,,Ha Leclerc folytatja ezt a folyamatot, és továbbra is ilyen érett lesz, akkor top pilótává válik, ám szüksége lesz egy olyan csapattársra, aki segíti őt, úgy vélem Vettelben meg van ez a képesség, azonban a Ferrarinak ideje lenne kicserélni a szerepeket és Leclerc-t kellene megtenniük első számú pilótának, míg a sokat hibázó Vettelnek adni a másod pilótai státuszt.”

  • Häkkinen: A tenisznek ott van Djokovic és Federer, nálunk Bottas vs. Hamilton van

    Häkkinen: A tenisznek ott van Djokovic és Federer, nálunk Bottas vs. Hamilton van

    Nagy-Britannia múlt hét vasárnap bővelkedett sporteseményekben. A Brit Nagydíj mellett ugyanis a wimbledoni döntő valamint a Krikett Világ Kupa utolsó fordulóját is a szigetországban játszották le. Mika Häkkinen heti elemzésében meg is írta, hogy az események okán örömmel konstatálta, hogy honfitársának és Hamiltonnak sikerült olyan színvonalas csatát vívnia, ami vetekedett a fent említett eseményekkel.

    Valtteri Bottas 39 pontos hátrány halmozott fel Lewis Hamiltonnal szemben, azonban a finn világbajnok véleménye szerint a nastolai versenyzőnek nincs oka aggodalomra, ugyanis remek munkát végzett a ködös Albionban.

    ,,Lehetetlen volt Valtteri Bottas számára annál jobb teljesítményt nyújtani Silverstone-ban, mint amilyet mutatott. Megszerezte a pole-t 0.006 ezred különbséggel, vezette a futamot és keményen, összeszorított fogakkal védekezett Lewis Hamilton ellen, akik végig ott loholt a nyakában körökön keresztül. Három dolog történt a versenyen, ami nem segítette Valtterit. A két kiállásos taktika, a Safety Car bejövetele, és a kiemelkedően jól teljesítő Lewis akit rádásul még a hazai közönség ereje felbuzdított. Végső soron sok pozitívum momentummal hagyhatta el Valtteri Angliát, a versenye ennél jobban nem sikerülhetett volna, nem is beszélve az időmérőről. A pillanat mikor Bottas elveszített a pozícióját Lewisszal szemben, majd visszatámadva újra megszerezte azt, bizonyította be számunkra, hogy mennyire megérett a feladatra.”

    Az első öt körben az Ezüst Nyilak folyamatosan támadták egymást, míg a többiek leszakadtak róluk. Hamilton folyton csapattársa sarkában volt, sikerült is egy-két kanyar erejéig megelőznie, de a finn nem hagyta magát, rákapcsolt és maga mögé utasított a csapattársát. Toto Wolff körmeit rágta a feszült pillanatok alatt, azonban a két versenyző egymás iránti tisztelete megmutatkozott a támadás és védekezés váltakozásában.

    ,,A kölcsönös tisztelet látható volt. Keményen harcoltak egymással, de tisztességesek voltak végig. Vasárnap a tenisz szerelmesei láthatták Djokovic és Federer gigászi küzdelmét, addig a Formula 1-et követőknek ott volt Bottas és Hamilton. Két-két ember a sportágaik legjavát képviselve mérkőztek meg egymással egy napon.”

    ,,Biztos vagyok benne, hogy látunk még csatát kettőjük főszereplésével.” – folytatta Häkkinen Bottasra és Hamiltonra utalva.” – ,,Most 39 pont a különbség, ám egy győzelemmel 25 egységet lehet szerezni, még mindig sok van határa, ám egy dologban még biztosak lehetünk: Valtteri visszafog térni és olyan keményen fogja nyomni, mint ahogy azt Silverstone-ban is tette.”

  • Brundle örül annak, hogy engedékenyebbek a stewardok

    Brundle örül annak, hogy engedékenyebbek a stewardok

    Martin Brundle örült annak, hogy a Brit Nagydíj után nem kellett három órát várni arra, hogy kiderüljön a hivatalos eredmény. A versenyfelügyelők Silverstone-ban engedékenyebben léptek fel, és nem vizsgálták a kisebb esteket (például a Leclerc-Verstappen harc vagy épp a Hülkenberg-Perez ütközet). A brit szakértő szerint úgy tűnik, hogy a stewardok sokkal nagyobb teret biztosítanak a versenyzőknek az elmúlt hetek botrányai után.

    ,,Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én ezt sokkal szórakoztatóbbnak találtam ezt és jobb kedvel, beszélek erről, mint a múlt versenyen történt három órás várakozásról. Nagyszerű ’gladiátorok’ versenyeznek a pályán, akiket eddig a szabálykönyv lánca visszatartott, ugyanis attól féltek, hogy bármilyen bátrabb megmozdulás rögtön büntetést fog vonni maga után.”– mondta el véleményét Brundle a Sky Sport F1 összefoglalójában.

    ,,Az Ausztriában és Silverstone-ban meghozott döntés volt a helyes. Azonban sajnos most az fog következni, hogy a pilóták még nagyobb szabadságot fognak követelni, és szabadabb elvek alapján fogják a pálya határait betartani, ami miatt a baleset veszélye is megnövekedhet, ugyanis a pillanat hevében olyannyira elengedhetik magukat, ami miatt a versenyfelügyelőknek majd keményebben kell megint fellépniük.”

    Az ex-versenyző elárulta attól tartott, hogy Ausztriában ismét kitör a botrány, mert nem Charles Leclerc javára ítéltek a stewardok és engedték Max Verstappen agresszívabb fellépését. Mindenesetre örül az új személetmódnak és reméli, hogy ez az elv a következő futamokra is jó hatással lesz.

  • Verstappen: Leclerc-nek még mindig fáj az ami Ausztriában történt

    Verstappen: Leclerc-nek még mindig fáj az ami Ausztriában történt

    A Brit Nagydíj előtt Charles Leclerc azt nyilatkozta túltette magát az Ausztriában történt eseményeken, és már ő is ’versenybalesetként’ tekint Max Verstappen manőverére, mely szerinte sem érdemelt büntetést. Az eset azonban felnyitotta a szemét, és elmondta ezek után ő is hasonló protokollt fog követni, mikor csatározásra kerül a sor.

    Napokkal később, a futamon a monacói bebizonyította, nem beszélt korábban a levegőbe. A két fiatal egy parázs csatába keveredve előzgette oda-vissza egymást, majd Leclerc hasonlóan agresszíven terelte ki a hollandot a pályáról, úgy ahogy az előző futamon azt Verstappen is megtette.

    A Red Bull pilótája a verseny után úgy nyilatkozott, mindez azért történt meg, mert Leclerc-nek fáj az, ami Ausztriában történt.

    ,,Szerintem még mindig az Osztrák Nagydíjon történt események hatása alatt van, ezért védekezett itt annyira agresszíven, ami rendben is van. Én nem akartam sok kockázatot vállalni, és nem akartam azt, hogy megsérüljön az autóm, mert tudtam, mi egy kicsit gyorsabbak vagyunk náluk. Csak várni kellett a megfelelő pillanatra, amit szerencsére a csapatom biztosított is nekem a gyors bokszkiállással és a jó stratégiával, minden olyan jól nézett ki.”

    Ironikus módon azonban Leclerc csapattársa, Sebastian Vettel vetett véget a holland menetelésének, amiért meg is kapta büntetését. Verstappen ennek ellenére örül annak, hogy engedik a keményebb versenyzést, és végső soron élvezte a csatározásokat.

    ,,Nagyszerű lenne, ha ezt továbbra is engednék, ma is egy jó versenyzésnek lehettünk szemtanúi emiatt.”

  • Az olasz sajtó már nem hisz Sebastian Vettelben

    Az olasz sajtó már nem hisz Sebastian Vettelben

    Az olasz sajtó minden Sebastian Vettelbe vetett hitét elvesztette a német újabb fiaskója után.

    Míg Charles Leclerc szépen és fair módon tudott csatározni a Brit Nagydíjon, addig a német csapattársa balesetet okozott és megtorpedózta a Red Bullos Max Verstappent tönkre téve ezzel mindkettőjük versenyét.

    Az olasz sajtó a futam után már Leclerc-t tartja a Ferrari első számú versenyzőjének, és rettentően elkeseredtek Vettel hibái miatt.

    „A Ferrarinak új vezetője lett. Leclerc versenyképes, energikus és belopta magát a szurkolók szívébe, addig Vettel már megint katasztrofálisan leszerepelt vasárnap. Vettel megmutatta, már nem ő az a versenyző, akire a Ferrarinak szüksége van. Most már világos, hogy valami nem működik jól vele kapcsolatban.” – írta a La Gazzetta dello Sport

    A Corriere della Serra a következőket írta: „Vettel ismét elveszített a fejét, míg az ifjú Leclerc egyre több presztízst gyűjt magának.”

    ,,Már hosszú ideje Vettel nem úgy viselkedik, mint egy négyszeres világbajnok, míg a kis herceg, Charles Leclerc lett a nap versenyzője.” – közölte álláspontját a La Repubblica.

    A La Stampa ekképp vélekedett az esetről a reggeli lapokban: ,,Maranello, baj van! Mint egy szerető testvér, úgy védelmezi Binotto Vettelt, azonban a versenyző krízise úgy tűnik már sosem ért véget.”

    David Coulthard is megszólalt az esettel kapcsolatban, a skót ex-versenyző szerint a négyszeres világbajnok helyzete kísértetiesen hasonlót honfitársa Michael Schumacher utolsó versenyzéssel töltött napjaihoz.

    ,,A karrierje végén Michael Schumacher szintén autókat ütött ki a versenyből, majd végül rájött, hogy minden galiba, amit okozott az ő hibájából történt, és szögre akasztotta a sisakot.”

  • Wolff: A Verstappen-Vettel és a Verstappen-Leclerc csata nem volt tiszta

    Wolff: A Verstappen-Vettel és a Verstappen-Leclerc csata nem volt tiszta

    Toto Wolff szerint a Max Verstappen, Charles Leclerc és Sebastian Vettel közötti küzdelem iskolapéldája volt annak, mit is jelent a ’piszkos’ versenyzés.

    A holland és a monacói pilóta csatája a verseny első szakaszában bontakozott ki és még az első kiállások alatt is folytatódott a párharc. A Ferrari versenyzője keményen védekezett, majd mikor a Red Bullos pilóta elé került, a visszaelőzés során szinte letolta őt a pályára, úgy ahogy azt Ausztriában Verstappen is megtette vele. A futam utolsó felében a 21 éves holland miután megelőzte saját csapattársát Vettel után eredt, akit szintén sikerült maga mögé utasítania, ám a német a visszaelőzésnél már nem tudott szép manővert bemutatni, szokásához híven hibázott és hátulról belement az előtte haladó hollandba.

    Wolff szerint ezek a csaták nem voltak példaértékűek ellentétben a Mercedes két pilótájának küzdelmével, ahol is egy fair és tiszta ütközetnek lehettek szemtanúi a nézők.

    ,,Szerintem nagyon szórakoztató versenyt produkáltak ők ketten, nagyon élveztem, nagyon keményen védekeztek egymással szemben, ám, nem láthattunk tőlük piszkos manővert. Ez példaértékű ütközet volt, nem úgy, mint más versenyzők esetében, ahol is láthattuk, hogy átlépték a határokat mikor egymással csatároztak. Mindig is a piszkos manőverek azok, amiket látni akarunk a csatározások alatt, és jó az mikor a versenyzők egymás ellen küzdenek, csak ha ilyen előfordul, akkor az a két pilóta ne képviseljen egy csapatot. Pont erről beszéltünk a futam napjának reggelén. Nem szeretném ezt látni egy csapaton belül, ugyanakkor nincs kétségem afelől, hogy a pilótáink tudják, hogyan kell egymás ellen versenyzeni. Többször is láthattuk már, hogy Lewis és Valtteri mennyire tiszteli egymást a pályán és azon kívül is, és ezt, tiszteletet akkor is felfedezhetjük, mikor a többiek ellen küzdenek.”

    Nemcsak a két Ferrrais és Verstappen csatája volt említésre méltó, Sergio Perez és Nico Hülkenberg ütközetében egy első vezetőszárny veszett oda, míg Lando Norris és Daniel Ricciardo is összeért egymással, mikor versenyeztek a jobb pozícióért.

  • Red Bull: Vettel megfosztott minket egy dobogós helyezéstől

    Red Bull: Vettel megfosztott minket egy dobogós helyezéstől

    Helmut Marko és Christian Horner is frusztrált volt Sebastian Vettel hibája miatt, ugyanis a német baklövése egy dobogós helyezéstől fosztotta meg Max Verstappent a Brit Nagydíjon.

    A holland pilóta elég kalandos futamon van túl, ugyanis mind két Ferrarival csatározhatott egyet. Charles Leclerc-rel tisztán, ám mégis agresszíven előzgették oda-vissza egymást, míg a német világbajnokkal ez nem sikerült, ugyanis a 32 éves versenyző szinte felöklelte a hollandot, mikor vissza akarta előzni őt. Az ütközés következtében sérült a Red Bullos pilóta autója, de a futamot be tudta fejezni az ötödik helyen, és ezzel értékes pontokat tudott gyűjteni.

    ,,Úgy tűnik túlbecsülte magát, túl későn fékezett és ezzel megfosztott minket egy dobogós helyezéstől. Láthatóan gyorsabbak voltunk, mint a Ferrari, egyszerűen hihetetlen az, ami történt.” –dühöngött az osztrák csapat tanácsadója.

    Horner sem repesett az örömtől a verseny után, ő is úgy érezte, hogy egy biztos kupát érő helyet vettek el tőlük a balesettel.

    ,,Természetesen a mi szemszögünkből nézve nagyon frusztráló a helyzet, mert Max egy dobogós helyezéstől esett el, hogy melyiktől is pontosan, azt már nem tudhatjuk meg. Második lett volna a pályán Valtteri (Bottas) kiállás után, ám azt már nem láthattuk, hogy mire mentek volna egymással. Tehát nagyon dühítő ez a helyzet, de szerencsére az autó kitartott és be tudta hozni a konstrukciót az ötödik helyre. Lenyűgöző volt, ahogy koordinálta a sérült autót, továbbá értékes pontokat hozott ma haza nekünk. Frusztráló, mert remek előzést mutatott be Seb ellen, és biztos vagyok benne, hogy ez az eset csak egy félreértés miatt következhetett be, Seb rosszul mérte fel a helyzetet, fékezett, de már késő volt, blokkoltak a kerekei és felöklelte Maxot.”