Szerző: Csonka Nikolett

  • Az Aston Martin szívesen bevonná Verstappent a Le Mans-projektbe

    Az Aston Martin szívesen bevonná Verstappent a Le Mans-projektbe

    Max Verstappen teljesen a Formula 1-re koncentrál, ám az Aston Martin szeretné, ha ez, egy verseny erejéig megtörne, és a holland pilóta a jövőben rajthoz állna az egyik konstrukciójukkal a Le Mans-i versenyen.

    A 21 éves versenyző jelenleg a harmadik helyet foglalja el a tabellán, nála csak a két Mercedeses pilóta gyűjtött több pontot az eddig futamok során. A fiatal holland 2015 óta tagja a Száguldó Cirkusznak, amit nagyon élvez, és egyelőre nem jár más kategórián az esze, minden figyelmét az F1 köti le.

    Max édesapja Jos már versenyzett a híres 24 órás viadalon, egy LMP2-es autóval, sőt 2008-ban meg is nyerte a futamot. A múltban már keringtek arról pletykák, hogy a két Verstappen együtt neki vágna a hosszútávú versenyzés egyik ékkövének számító futamának, ám ezek a szóbeszédek egy ideje abba maradtak. Ezt a vasat tovább ütve viszont Andy Palmer az Aston Martin elnöke kijelentette, nagyon örülne annak, ha az ifjú holland úgy döntene, hogy indulna a versenyen, természetesen az ő autójuk volánja mögött.

    ,, Mindegy, hogy filozófiai vagy teoretikai oldalról közelítjük meg az ügyet, én mindenképpen örülnék annak, ha sikerülne rá venni arra, hogy szerepeljen a Le Mans-i projektben. Hivatalosan még nincs bevonva az együttműködésbe, viszont a közös munka lehetősége egyáltalán nincs kizárva. Ez egy olyan beszélgetés témája lesz, amit mindenképpen meg kell ejtenünk a jövőben. Hát nem lenne nagyszerű, ha sikerülne?” – nyilatkozta Palmer.

  • Különleges festéssel fog versenyezni a Mercedes a Német Nagydíjon

    Különleges festéssel fog versenyezni a Mercedes a Német Nagydíjon

    Különleges festéssel fog neki vágni a Német Nagydíjnak a Mercedes, ugyanis az istálló ezzel a gesztussal szeretné megünnepelni a legelső futam elrajtolását, valamint a csapat 200. versenyének is emléket akarnak állítani a különleges színezéssel.

    Pont 125 éve annak, hogy az első automobil verseny kezdetét vette. A közúton történő viadalt Párizs és Rouen között rendezték 1894-ben, és e jeles esemény megünneplésére az Ezüst Nyilak úgy döntöttek emléket állítanak ennek a történelmi jelentőségű momentumnak, azzal, hogy egy különleges festést mutatnak be az elkövetkezendő Nagydíjon. Toto Wolff elmondta, egyszeri alkalomról lesz szó, a további versenyeken már a jól megszokott színezést láthatják majd nézők.

    ,,Ebben az évben egy nagyon különleges eseménynek lehetünk majd szemtanúi. A Német Nagydíjnak mi leszünk a névadó szponzorai (Mercedes-Benz Német Nagydíj), valamint ez a verseny a 200. futam lesz a csapat történtében. Emellett Hockenheimben egy különleges eseményt is ünnepelhetünk, ugyanis már 125 éve annak, hogy megalakult a motorsport. 1894-ben a világon először Párizs és Rouen között rendezték az első versenyt, és a győztes autóban egy olyan „szív” dübörgött, amit Gottlieb Daimler tervezett. Ez az esemény később egy csodálatos tradíciót indított el, ami még a mai napig is tart és büszke vagyok arra, hogy mi is írhatunk egy fejezetet ebbe az örökségbe, ezért egy különleges festéssel szeretnénk ünnepelni és tiszteletünket leróni a történelmünk előtt.” –nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke.

  • Leclerc elárulta mit szokott csinálni a rajt előtt

    Leclerc elárulta mit szokott csinálni a rajt előtt

    Charles Leclerc az idei szezon egyik kiemelkedő alakja lett, hiszen a 21 éves versenyző, első évét tölti a Ferrariban, és lehetőségeihez képest a legtöbbet hozza ki autójából, amivel kivívta a közönség, az olasz sajtó és a tifosi támogatását.

    A monacói pilóta kétszer állt a győzelem kapujában idén, Bahreinben egy meghibásodás miatt nem sikerült megszerezni az első helyért járó trófeát, míg Ausztriában Max Verstappen akadályozta meg abban, hogy a dobogó tetején ünnepelhessen. Leclerc most betekintés engedett abba, hogy hogyan is készül fel a versenyekre, mit szokott csinálni a rajt előtt.

    ,,Gyakran az autó jobb oldalához közel ülök le valahol, ugyanis a konstrukció körül ott vannak a mérnökeim, és ha bármilyen információra lenne szükségem, akkor azt könnyedén megtudhatom tőlük. Nem igazán fogom fel a körülöttem lévő világot ilyenkor, mikor a kocsi jobbján ülök, ugyanis a felkészülés alatt, olyan, mintha egy buborék venne körül. Megpróbálok koncentrálni, újra felidézem magamban azokat a fontos információkat, amiket a mérnökeim mondtak nekem. Majd a rajtprocedúrát és mindent, ami ehhez tartozik, újra átvesszük az indulás előtt, ugyanis ha egy valamit elfelejtek, vagy kimarad a jól megkomponált folyamatból, akkor az azt eredményezheti, hogy nem tudok elindulni a startnál.” – osztotta meg rutinját Leclerc a francia Canal +-nak.

  • Ha a Honda kiszáll, akkor az Aston Martin ki fogja segíteni a Red Bullt

    Ha a Honda kiszáll, akkor az Aston Martin ki fogja segíteni a Red Bullt

    A Red Bull névadó szponzora az Aston Martin nemrég elhintette azt a lehetőséget, hogy beszállnának a Formula 1-be motorszállítóként, ha a Honda úgy döntene, nem kívánna többet részt venni az F1-es projektben.

    A japán gyártó és az osztrák csapat szezonja eddig kivételesen jól alakul. Max Verstappen a Bikák hazai pályáján megszerezte idei első győzelmét, ám nem csak ezért volt különleges az a momentum, 2006 óta először ünnepelhetett a pódium legtetején a Honda, megszerezve első hibrid-érás elsőségüket.

    Azonban a 2021-es szabályokat még mindig sok tisztázatlan dolog veszi körül, és a Honda sem kötelezte még el magát hosszú távon a sportágban, ám Helmut Marko a Red Bull tanácsadója bizakodó, és úgy véli ez az együttműködés a gyártó és a csapat között gyümölcsözően sikeres lesz, ezért nem kell tartaniuk majd attól, hogy esetleg a japán gyártó kiszáll az F1-ből.

    Ennek ellenére az Aston Martin vezetője Andy Palmer úgy nyilatkozott nemrég, ha a Honda távozna, akkor a luxusautókat gyártó cég, akár előléphet és kisegíti partnerét erőforrásokkal.

    ,,Szeretnénk-e technikailag nagyobb szerepet vállalni az F1-ben? Nos, ez sok mindentől függ. A legkézenfekvőbb az lenne az Aston számára, ha motorszállítóként avatkozna bele a sportágba, ez pedig azon múlik, milyen hosszú távra tervez a Honda. Egyértelműen nekik több pénzük van, és sokkal erősebbek is, mi pedig nem rendelkezünk ezekkel az attribútumokkal és nem is akarunk a partnerünkkel való kapcsolatukba beleszólni, boldogok vagyunk azzal a megállapodással, amink van és örömmel folytatjuk tovább együtt ezt az utat, viszont azt senki sem tudja, hogy mit hoznak a 2021-es szabályok és végül ki lesz az, aki marad az új időszakban is. Készen állunk, ha arról lesz szó, hogy be kell avatkoznunk, ám reméljük azt, hogy a Honda folytatni szeretné ezt a projektet. A mi szemünk előtt most a Valkyrie projekt lebeg.” –nyilatkozta Palmer az Autosportnak.

  • Sainz a Red Bull-os korszakához hasonló nyomást érez a McLarennél

    Sainz a Red Bull-os korszakához hasonló nyomást érez a McLarennél

    Carlos Sainz elárulta, olyan nyomást érez a McLarennél, mint anno a Red Bull kötelékében lévő Toro Rossos időszakban. A spanyol pilóta reméli, kiteljesedhet jelenlegi csapatával, továbbá abban is hisz, hogy mostani kontraktusa segíti abban, hogy a legjobbját nyújtsa.

    Miután megszakította kapcsolatát az Red Bullal, egy évet töltött el a Renault-nál, majd Fernando Alonso távozását követően a McLarenhez igazolt a 25 éves versenyző. Sainz elmondta, a nyomás a csapatváltások során sem csökkent, ám érezi a McLaren mellette áll és mindent meg fognak tenni azért, hogy a csapatnál jó teljesítményt érjen el.

    ,,A Red Bull program tagjaként mindig érzed a nyomást, ugyanez van a McLarennél is, tudod, hogy teljesítened kell, mert mégiscsak egy patinás csapat tagja vagy. A Red Bullnál minden évben szerződéshosszabbításra volt szükség, ha maradni akartál, úgy vélem néha alul értékelték azt vagy épp megfeledkeztek arról, hogy a pilótáknak mekkora löketet ad az, ha tudják, jó pár évig biztos helyük van, és ezáltal jobban összeszokhatnak az autóval, és jobban beilleszkedhetnek a csapatba is. Meggyőződésem szerint, mindig van olyan példa, amit másoktól el lehet tanulni és sportolóként akkor tudod a legjobb teljesítményt nyújtani, ha érzed, hogy melletted állnak és egy stabil környezet vesz körül.” -osztotta meg gondolatait a médiával Sainz.

  • Prost szerint a jövőjéről szőtt pletykák zavarják Vettelt

    Prost szerint a jövőjéről szőtt pletykák zavarják Vettelt

    Alain Prost szerint Sebasitian Vettelt a jövőjéről szőtt pletykák és híresztelések hátráltatják idén, és ezért hibázik annyit.

    A német versenyző jenleg a negyedik helyen, 100 pontos hátrányban vág neki majd a következő futamnak. Míg riválisa Lewis Hamilton élvezi a sikereket és mindenbizonnyal idén újra bővíti világbajnoki címeinek számát, addig Vettel egy elvett győzelmet tudhat magáénak ebben a pillanatban, és szinte kijelenthető, hogy esélye sem lesz idén már megnyernie a legfényesebb trófeát.

    A 32 éves pilóta visszavonulásáról szóló pletykák Monacóban kezdődtek, majd a botrányosan végződő Kanadai Nagydíj után szinte virágkorukat élik. A dühös Vettel Montrealban elmondta, a jelenlegi Formula 1 túl művi a számára és nem tud egyetérteni azzal az iránnyal amerre a sport tart. Azóta többször elmondta, hogy ezen kijelentései nem azt tükrözik, hogy vissza akar vonulni, elmondása szerint nincsenek ilyen gondolatok a fejében, hiszen célja van, bajnok akar lennie a Scuderiával. Silverstone-ban viszont, ismét elkövetett egy amatőr hibát, aminek kapcsán már egy hete szinte minden szakértő vagy ex-versenyző azt találgatja, mi folyik a négyszeres világbajnok körül. Most Prost állt be a sorba, és a francia Canal +-nak elmondta az ő teóriáját a német helyzetével kapcsolatban.

    ,,A baleset, ami Silverstone-ban bekövetkezett azért történhetett meg, mert rosszul mérte fel a helyzetet. Láthatjuk, hogy nem a legjobb formájában van, megelőzték, és ő próbált visszatámadni és megpróbálta visszavenni a pozícióját, és ekkor történt az ominózus incidens. Az a manőver mindig egy kis kockázattal jár, és azért sülhetett el rosszul, mert nem koncentrált eléggé, nem volt elég motivált és ott vannak még az őt bíráló hangok is a fejében. Ennyi az egész, nincs jó helyzetben. Pluszban ott van ez a dolog is a visszavonulással: megtegye vagy sem? A pletykák hol ezt mondják, hol azt. Ez az időszak egy nagyon komplikált periódus lehet az életében.”

  • Marko szerint Verstappen érettebb lett, mióta apja nincs mindig mellette

    Marko szerint Verstappen érettebb lett, mióta apja nincs mindig mellette

    Ahhoz kétség sem fér, hogy Jos Verstappen igyekszik mindenben segíteni fiának Maxnak abban, hogy jó versenyzővé váljon és többre vigye, mint ő, azonban Helmut Marko szerint, mióta kevesebbszer van jelen az holland ex-pilóta, fia, sokkal érettebben viselkedik.

    Jos többször is megfordult a paddockban, szinte minden versenyre elkísérte Maxot, ám a tavalyi Monacói Nagydíj után úgy döntött, hagyja, hogy az ifjú versenyző saját útját járja be, a háttérbe vonult és onnan látja el tanácsokkal a 21 éves fiatalt, persze csak akkor, ha szüksége van rá.

    ,,Eljön az az idő, mikor már távolságot kell tartani egy kicsit és a saját útunkon kell menni, amit mi magunk kövezünk ki. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azért lett jobb Max a 2018-as Monacói Nagydíj után, mert elengedték a kezét, azonban egy dolog biztos, ez a folyamat nem ártott neki, hanem előnyére vált.” – nyilatkozta Marko az esettel kapcsolatban.

    Távolságot tartani nehéz, anno Anthony Hamilton, Lewis Hamilton édesapja is háttérbe szorult, miután fia a Mercedeshez igazolt. A brit világbajnok karrierjének kezdetén szinte mindent az édesapja intézet, menedzselte fiát, és elkísérte minden versenyre. Többször is vitatkoztak, ahogy Hamilton nagyobb tapasztalatra tett szert a Formula 1-ben, sőt egy idegi nem is beszéltek egymással, majd mikor kibékültek, úgy döntöttek ideje Anthonynak a háttérben maradnia. Lewis még másik menedzsert is választott magának, ugyanis azt szerette volna, hogy az apja az apja legyen ne pedig a munkatársa.

  • Marko: Vettelnek csapatot kellene váltania

    Marko: Vettelnek csapatot kellene váltania

    Helmut Marko úgy véli, korábbi protezsáltjának, Sebasitan Vettelnek csapatváltásra lenne szüksége ahhoz, hogy visszatérjen az a versenyző, akit megismertek.

    A német, aki jelenleg a Ferrari „első számú pilóta” státuszát tölti, be rendre hibázik, amit az olasz sajtó és a tifosi egyre hangosabban szóvá is tesz, főleg a Silverstone-ban történt fiaskó után szabadultak el az indulatok, ugyanis míg Charles Leclerc hozza az eredményeket, addig Vettel galibába keveredik.

    ,,A Red Bullban alig követett el hibákat, nem felejtette el, hogy kell vezetni, ezért nem értem miért történik meg vele ez újra és újra a Ferrariban.” – elmélkedett Max Verstappen.

    Az osztrák tanácsadó szerint, mindez azért fordulhat elő, mert a négyszeres világbajnok az önmagában való hite megingott, és amint visszaszerzi az önbizalmát, a régi lesz, de ahhoz Marko szerint környezetváltozásra lenne szüksége.

    ,,Akkor kezdesz el hibát-hibára halmozni, mikor már nem önmagad vagy, mindez a tudatalattiban kezdődik el. Sebastian egy nagyon intelligens, érzékeny és melegszívű ember, nagyszerű férj és apa. Milyen csodálatos beszédet mondott Charlie Whiting silverstone-i megemlékezésén, igazán könnyfakasztó szónoklat volt. Ő nem olyan kemény fickó, mint amilyen Michael Schumacher vagy Fernando Alonso volt, akik minden helyzetben képesek voltak teljesíteni. Sebastian egy olyan versenyző, akinek éreznie kell a támogatást. Ez a közeg adott volt számára a Red Bullnál, és az látszik, hogy a Ferrarinál viszont ez nincs meg.”

    Vettelnek 2020-ra még szerződése van, ám a pletykák az esetleges csapatváltásról vagy visszavonulásról nem akarnak elhallgatni. Marko szerint visszavonulni nem kell, ám egy csapatváltás már időszerű lenne.

    ,,Sebastiannak környezetváltozásra van szüksége, ez konkrét szavakba öntve úgy hangzik: csapatot kell váltania, ám nem hinném, hogy ez 2020-ban megtörténne.”

  • Verstappen is támogatja a verseny közbeni tankolás visszahozatalát

    Verstappen is támogatja a verseny közbeni tankolás visszahozatalát

    Max Verstappen elárulta, nem bánná, ha visszatérne a tankolás a futamokon a Formula 1-ben, ugyanis ha ez megtörténne a versenyzőknek esélyük lenne több mindent beleadni, mert nem akadályozná őket a plusz súly, amit a futam elején cipelniük kell.

    Bernie Ecclestone és Romain Grosjean vetette fel idén először, hogy vissza kellene hozni 2021-re a régen áhított elemet. Mint kiderült, Ausztriában a GPDA megbeszélésen már volt erről szó, és a versenyzők többsége örülne is neki, ugyanis megszűnne a nehéz autó effektus, nem kellene annyira vigyázni a gumikra vagy a különböző alkatrészek túlmelegedésére. A Motorsport Mániának Carlos Sainz Jr. számolt be erről, és most Verstappen is megerősítette a korábban hallottakat.

    A Crash.net-nek nyilatkozó holland hozzátette, elsősorban azért örülne a tankolás visszatérésének, mert akkor végre eltűnne a túlzott spórolás a sportágban.

    ,,Igen, hozzák vissza, miért is ne? Sokkal jobban szeretem azt, mikor oda lehet lépni az autónak, és nem a gumik óvásával kell foglalatoskodni, és Ausztriában ez megvalósulhatott, igazán rákapcsolhattam. Ez különbséget fog jelenteni néhány versenyen, azonban nem tudom hova fog még fejlődni az F1, mikor újra visszahozzuk a verseny alatti tankolást.”

  • Mazzola: Vettelnek nem fekszik az idei autó

    Mazzola: Vettelnek nem fekszik az idei autó

    Luigi Mazzola szerint azért szenved idén Sebastian Vettel, mert nem fekszik neki a SF90.

    A német versenyző az év elején még bizakodóan nyilatkozott az idei szezonnal kapcsolatban és úgy érezte idén sikerülhet elkapniuk az Ezüst Nyilakat, ám Ausztráliában kiderült, hogy a Ferrari nagyon is le van maradva és nem képes felvenni a versenyt a Mercedesszel. A négyszeres világbajnok egy jó hétvégét produkált a hónapok alatt, ám a futamgyőzelem még azon a vasárnapi napon sem sikerült neki, ugyanis egy vitatható büntetés miatt elvesztette győzelmét.

    A Ferrari veteránja, Mazzola, aki a csapat aranykorában a teszt részleg fejese volt elmondta, Vettel nem jár a karrierje végén, egyszerűen csak olyan tényezőkkel kell szembe néznie futamról-futamra, amit a kívülállók nem láthatnak.

    ,,Nem értek egyet azokkal a feltételezésekkel, amik azt állítják, Seb a karrierje végén van. Valóban, küzd nehézségekkel, de ez még nem egyenlő a visszavonulással.” – nyilatkozta Leo Turininek Mazzola.

    Charles Leclerc több ízben is új kihívás elé állítja a németet. Nemcsak fiatal és energikus mivoltával kell megküzdenie, hanem azzal is, hogy az ifjú monacóinak jobban fekszik az idei autó. Ezt az elméletet maga Mazzola is megerősítette.

    ,,Nem csak vele van problémája, ez ennél többről szól, a gond az autóval van. Elmagyarázom, mire gondolok: az látható, hogy az SF90 nem támogatja Sebastian vezetési stílusát, így azt mondhatjuk, nem fekszik neki az autó, mikor vezeti, a konstrukciót az instabillá válik, és nehéz megzaboláznia. Seb teljesen más dolgokra érzékeny az autóval kapcsolatban, mint Leclerc. Sőt, mondok még valamit, mikor Kimi (Räikkönen) is a csapat tagja volt, Sebnek sokszor nehezebben ment megérteni a konstrukciót, mint Kiminek. Ám, ebben nincs semmi különös, ez is része a feladatuknak, hogy szembe nézzenek az ehhez hasonló nehézségekkel