Szerző: Csonka Nikolett

  • Wolff: Hamilton inkább legyen megosztó, mint unalmas

    Wolff: Hamilton inkább legyen megosztó, mint unalmas

    Toto Wolff úgy véli, pilótájáról, Lewis Hamiltonról inkább szülessenek megosztó vélemények, mintsem unalmasnak titulálják az ötszörös világbajnokot.

    A Mercedes csapatfőnöke azért jegyezte meg a fent említett mondatot, mert az előző Nagydíjon többen is megkérdőjelezték az ötszörös világbajnok ’angolságát’ és emiatt vitatható kérdések záporoztak felé a sajtótájékoztatóján.

    ,,Biztosra vélem, mikor a hazai közönsége előtt versenyez Silversotne-ban, akkor csak egy kívánsága van, még pedig az, hogy jól teljesítsen azon a hétvégén. Az én nézetem szerint a világ legjobb sportolói mind megosztó személyiségek. Korábban már hallhattunk hasonló kommentek Serena Williams kapcsán is. Az emberek egy része kedveli őt és ők azt akarják, hogy minél több mindent nyerjen meg, míg mások az ellenfelét éltetik. Úgy vélem tehát, inkább legyen valaki megosztó mintsem középszerű vagy unalmas.”

    Hamiltont egy korábbi focista Rio Ferdinand vette védelmébe a kritikus kommentekkel szembe. Az ex-sportoló úgy érezte, hogy a Formula 1-es bajnokot ért negatívumok a rasszizmusra vezethetők vissza.

    ,,Meg tudom érteni a véleményét, joga volt ezt kimondani, ám én nem szeretnék erre az útra lépni. Minden napban meg van a lehetőség arra, hogy ragyogj, fejlődj vagy csinálj valami újat. Az édesanyámnak fehér bőre van, míg az édesapámnak fekete. Én a legjobbat kaptam mindkét világból. Rengeteg szurkolóm van, akik különböznek egymástól, más a vallásuk, más etnikai csoport tagjai, más a hátterük, és én szeretem ezt, ugyanis remélem azt, hogy ezzel én is hozzásegítem az embereket ahhoz, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz és olyanok is találkozzanak, aki eddig nem ismerték a másikat. Vannak olyan rajongóim, tehát akik a versenyeken találkoznak, vagy épp az autóm előtt kötelezik magukat el egymás mellett. Vannak olyan szurkolóim, akik különböző csoportokhoz tartoznak szélese világon, akik találkoznak egymással a városban azért, hogy együtt nézzék a Nagydíjakat. Ezek az emberek nem ismernék most egymást, ha én nem versenyzek itt, és ez az ami engem nagyon büszkévé tesz.” –reagált az esetre Hamilton.

  • Charles Leclerc: Sosem voltam arrogáns

    Charles Leclerc: Sosem voltam arrogáns

    Charles Leclerc és Max Verstappen jelenleg az a két versenyző, aki vezeti az új generáció pilótáinak névsorát. A monacói a második szezonját teljesíti idén, míg a holland már az ötödik idényét tapossa. Azonban a Ferrari pilótája sokáig nem is gondolt arra, hogy egy napon a Száguldó Cirkusz résztvevője legyen.

    Leclerc gyerekkorában sok időt töltött Jules Bianchival és annak édesapjával. Ez a két ember kulcsszerepet játszott az ifjú Charles karrierjében. A BBC-nek adott interjújában a Ferrari ifjú tehetsége elmondta, hogyan segített neki a Bianchi család abban, hogy csak arra koncentráljon, ami itt és most történik, és miért nem álmodozott arról, hogy egy napon majd a királykategóriában szerepelhet.

    ,,Sosem mondogattam azt magamban, hogy egy napon akár megérkezhetek a Formula 1-be, mindig csak arra fókuszáltam, hogy keményen dolgozzak, csak a jelen számított és az, hogy fejlődjek. Ez után mindig az mondtam magnak: ha ezek megvannak, akkor talán lesz majd egy lehetőség, ami ide vezet. – mesélte történetét a 21 éves pilóta. – „Mindig azt mondták nekem ők ketten, nekem (Bianchi és az édesapja), hogy két lábon álljak a földön és dolgozzak keményen. Nos, igen, ezért történhetett ez meg, csak folytattam azt, ami akkor és ott a dolgom volt, és nem gondoltam túl sokat az F1-re. Ez a mentalitás tőlük származik, ugyanakkor nem gondolom azt, hogy valaha is arrogáns lettem volna, vagy ilyesmi, ez azért a természetemből is fakadt. Őszintén úgy gondolom ez volt a siker és az előrejutás kulcsa, mindig mondogatták ezeket a bölcsességeket nekem, ami rengeteget segített abban, hogy kitartsak és eljussak idáig.”

  • Hamilton: A könnyebb autók segíthetnek az egymás elleni küzdelemben

    Hamilton: A könnyebb autók segíthetnek az egymás elleni küzdelemben

    Lewis Hamilton szerint is csökkenteni kellene a Formula 1-es autók súlyát a jövőben, ugyanis ha ez megtörténne, sokkal egyszerűbb lenne az egymás elleni versenyzés, véli a brit pilóta.

    Az elmúlt években a minimum súlyhatár csak emelkedett a sportágban, amihez az évek alatt különböző radikális változások is csatlakoztak (szélesebb abroncsok, vagy épp a Halo.) Az autók súlyának alacsony határa jelenleg (pilótával együtt, de üzemanyag nélkül) 740 kg, míg tíz évvel ezelőtt 2009-ben ez a szám 605 kg volt. Az ötszörös világbajnok tehát a súlycsökkentés mellett kampányol és ezen ötletét már elő is terjesztette a GPDA ülésén a szervezet vezetőinek.

    ,,Az autóknak nem kell 740 kg-ot nyomni, egyszerűen nem szükséges az, hogy ilyen nehezek legyenek. Ezelőtt egy évtizeddel még 600 kg körül tendált a minimum határ. Beszéltem erről a mérnökeimmel is, és ők azt mondták, ha változnak a jelenlegi szabályok, akkor ismét képesek leszünk elérni azt a tömeget. Egyszerűen csak ki kell pakolnunk már dolgot az autóból, sokkal könnyebbé tehetjük azt. Folyamatosan csak nehezebbé és nehezebbé teszik a konstrukciókat évről-évre, mi pedig egyre gyorsulunk, sokkal több leszorítóerőt termelünk, és ott vannak az abroncsok is. Nagyon nehéz ez a Pirellinek is, ugyanis kevés tesztlehetőség mellett olyan autókra kell gumit tervezniük, amelyeknek a futam során folyamatosan változik a súlyuk, ugyanis ahogy haladunk, egyre könnyebb lesz az autó, ám az abroncsoknak a konstrukció, megtankolt és könnyű változatánál is jól kell teljesíteniük. Ezek összessége hozza létre azt a dominó-effektust, amibe keveredünk, viszont ha könnyebbek lennének az autók, akkor egyszerűbb lenne harcolni egymással is.” – terjesztette elő véleményét az üggyel kapcsolatban Hamilton.

    A jelenlegi szabályok szerint az autókat a teljes versenytávra meg kell tankolni, így tehát mikor felállnak a rajtrácsra, 850 kg-ra tendál a súlyuk. Az FIA elnöke, Jean Todt, ezért arra kérte az F1 motorsport igazgatóját, Ross Brawnt, hogy gondolkozzanak el azon, hogy 2021-be visszahozzák a versenyen való tankolást a sportágba.

    A tankolással az autók is könnyebbek lennének, ami pedig támogatná a keményebb versenyzést is. Charles Leclerc, szurkol ennek a megmozdulásnak, mert örömmel látná ezt az elemet a futamokon.

    ,,Én még nem versenyeztem olyan körülmények között, mikor tankolni kell a futamon, mindenesetre jó móka lenne, ha ez az elem visszatérne a Formula 1-be. Végül is miért ne? Én szívesen kipróbálnám. Azonban legfőbb gond az, hogy az autók túl nehezek, számomra az a két téma külön áll egymástól, viszont lehet, hogy a tankolás segítene a súly problémán.”

    A GPDA egyik igazgatója, Romain Grosjean is támogatja a verseny közbeni tankolást és az egyik szó szólójává vált annak, hogy hozzák vissza ezt a szabályt a jövőre nézve.

    ,,Én támogatom a tankolást, szerintem az egy pozitív dolog, ugyanis az autók ezáltal könnyebbek lesznek és gyorsabban is tudunk haladni. Sokkal több minden múlna a versenyzőkön és plusz stratégiai elemeket is hozzáadna a futamhoz ez az elem. Egy nehéz autót vezetni nem olyan csodálatos, viszont ha visszatérne a tankolás, akkor már könnyebbek lennének a konstrukciók és ez nagyon sokat segítene a gumiknak is.”

    Lewis Hamiltonon, Jean Todton, Charles Leclerc-en, és Romain Grosjeanon kívül még támogatja a megmozdulást Bernie Ecclestone, Max Verstappen, Kevin Magnussen, Günther Steiner és Carlos Sainz.

  • Seiler szerint jövőre már nem lesz Német Nagydíj

    Seiler szerint jövőre már nem lesz Német Nagydíj

    Georg Seiler a Német Nagydíj szervezője nem reménykedik már abban, hogy jövőre is visszatér a Száguldó Cirkusz Hockenheimbe. A DPA német hírügynökségnek nyilatkozva az üzletember elárulta, kevés esélyt lát arra, hogy ismét futamot rendezzenek a legendás pályán.

    Napokkal a Brit Nagydíj előtt, Silverstone-ban a helyszínen lévő szurkolók ünnepelhettek, ugyanis a pályán a Liberty Media képviselői bejelentették, hogy újabb öt éves megállapodást kötött a sorozat a versenypályával. Most, a Német Nagydíj kapujában, nem valószínű, hogy hasonló hírek jelennek majd meg, amit a szervezők nagyon is sajnálnak.

    ,,A Liberty Media folyamatosan a jövőről beszél, azonban 2020-ban, jelen állás szerint nekünk már nem lesz Nagydíjunk. 21 versenynek kellene szerepelnie a naptárban, Hanoi és Zandvoort érkezésével várható lesz az, hogy egyes helyszínek kiesnek. Jelenleg Barcelona, és Mexikóváros van a veszélyzónában, rajtunk kívül. Van még esély arra, hogy fordulatot vegyen az ügyünk, viszont erre nagyon kicsi az esély.” –nyilatkozta az ügy kapcsán Seiler.

    Régebben a Német Nagydíj az egyik legnépszerűbb versenynek számított a naptárban, még Michael Schumacher idejében rengeteg hazai és külföldi szurkoló látogatott ki a helyszínre, ám ez a nézőszám az évek alatt folyamatosan csökkent, hiába van ott a Mercedes vagy épp Sebastian Vettel. Mick Schumacher jövőbeli bemutatkozása viszont ismét megnövelheti az érdeklődést Hockenheim iránt, és visszahozhatja majd a versenynaptárba a pályát.

  • Vettel jóvá akarja tenni a hibát, amit tavaly elkövetett

    Vettel jóvá akarja tenni a hibát, amit tavaly elkövetett

    Sebastian Vettel szeretné jóvátenni a Ferrarinak és a német szurkolóknak a tavalyi fiaskóját, amikor is megcsúszott az első helyen és kavicságyba találta magát.

    A német versenyző 2018-as hazai versenyhétvégéje jól indult, szombaton megszerezte a pole pozíciót, honfitársai ünnepeltek, míg riválisa, Lewis Hamilton, autója meghibásodása miatt csak a 14. helyet szerezte meg. A versenyt is sokági vezette a heppenheimi pilóta ám a változó körülményeknek köszönhetően a brit vészesen közeledett rá. Az 52. körben azonban megpecsételődött a négyszeres világbajnok sorsa, megcsúszott, a vizes aszfalton és a kavicságyba vándorolt autója, amit már nem tudott onnan kiszedni. Hamilton nyert, míg Vettel kiesett és pont nélkül maradt. Azóta az ominózus futam óta tart a 32 éves pilóta vesszőfutása.

    A verseny után elismerte a hibáját a német, és nemrég a Ferrari hivatalos oldalán elmondta, idén igyekszik jóvá tenni azt csapat és szurkolói számára.

    ,,Jóvá kell tennem az egy évvel ezelőtt történteket, ezért különösen várom már azt, hogy Hockenheimben versenyezhessek. Az atmoszféra mindig fenomenális, a közönség nagyszerű, emlékszem, rengeteg német zászlót láttam tavaly a pálya minden részén, nagyon élveztem azt a látványt.”

    A pályakarakterisztikájára kitérve Vettel elárulta, hogy az 1-es kanyar okozhat problémákat a pilótáknak a versenyen.

    ,,A pálya első látásra nagyon egyszerűnek és egyenesnek tűnik. Az utolsó szektor az, ami igazán élvezhető, ám ugyanakkor nagyon technikás is az a szakasz. Rengeteg szurkoló tartózkodik azon a részen, ezért úgy vélem az szekció a pálya legjobbja. Az 1-es kanyar talán a legtrükkösebb mind közül, nagyon gyors és mire észbe kapnál már véget is ér, ezért nagyon fontos az, hogy jól haladj keresztül rajta, ugyanis ha ez nem sikerül, akkor az egész köröd rámehet a hibára.” – adott tanácsokat a négyszeres világbajnok.

  • Norris szerint az F2 fizikailag megterhelőbb, mint az F1

    Norris szerint az F2 fizikailag megterhelőbb, mint az F1

    Lando Norris szerint, egy Formula 1-es autó vezetése kevesebb fizikai kihívással jár, nem úgy, mint azok az alsóbb kategóriás konstrukciók, amiket eddig vezetett.

    A brit fiatal lenyűgöző teljesítmény nyújt eddig újonc évében, a szezon feléhez közeledve a 9. helyen áll az egyéni tabellán, és a McLaren feltámadásával ez a helyezés még előkelőbb is lehet év végén. Norris elmondása szerint már az első perctől fogva jobban érezte magát McLarenébe, mint a tavalyi autójában az F2-ben, ugyanis sokat segített neki az, hogy ezekben a konstrukciókban már megtalálható a szervokormány, ami kevésbé terheli a karokat.

    ,,Sokkal magabiztosabban érzem maga ebben az autóban, a Formula 1-ben, és ez nem csak azért van, mert jól mennek dolgok, már a szezon kezdete előtt is meg volt ez az érzés bennem. Igaz, nagyon nehéz egy jó kört összerakni, ám ennek ellenére kényelmesebben éreztem magam ebben a konstrukcióban, mint abban, amit az F2-ben vezettem tavaly. Nem azért mondom ezt, mert olyan könnyű vezetnie ezt az autót vagy ilyesmi, egyszerűen csak jobban érzem magam itt. Sokat szenvedte még a gokartos időkben a méreteim és az ehhez kapcsolódó dolgok miatt, nem is tudtam igazán mihez kezdjek, mikor elkezdtem ezt az egészet. Utána minden kategóriában küszködtem: F4-ben, F3-ban, F2-ben. Mondjuk az F2-ben annyit nem, de még itt is küzdenem kellett ahhoz, hogy gyorsan felvegyem a fonalat, az F1-ben viszont nem tapasztaltam semmi ilyesmit, hála a szervónak. Az Formula 2 viszont sokkal megterhelőbb fizikailag a karok és az egész test számára, mint a Formula 1.” –nyilatkozta a McLaren fiatal pilótája.

  • Isola: A csapatoknak is el kell fogadni a 2020-as abroncs tervezetet

    Isola: A csapatoknak is el kell fogadni a 2020-as abroncs tervezetet

    Mario Isola újfent felszólalt a Pirelli nevében, és tagadta azokat a feltételezéseket, miszerint az olasz cég 2019-es komponensei csak a Mercedesnek kedveznek.  Az abroncsokat gyártó vállalat F1-es képviselője elmondta, az összes csapat elégedett volt a változtatásokkal, mindaddig, míg az Ezüst Nyilak egyeduralkodóvá váltak a gumikezelés terén is. Az újabb elégedetlenségi hullámot el szeretné kerülni a Pirelli, ezért úgy vélik, a csapatoknak is bele kell egyezni a 2020-as abroncs tervezetbe.

    Helmut Marko és a Red Bull vezetésével záporoztak a kritikák a Pirelli felé, az osztrák szakember még is gyanúsította a sportág hivatalos gumiszállítóját azzal, hogy a vékonyabb oldalfalú abroncsok bevezetésével, a regnáló világbajnok istállót akarták segíteni. Marko elmondta, amíg 9 csapat szenved, és próbálja megérteni a gumikat, addig egy alakulatnak semmi problémája sincs és vígan nyeri a futamokat.

    ,,Minden csapat ugyanolyan kiszolgálást és ugyanolyan abroncsokat kap. Leteszteltük a komponenseket tavaly Abu Dhabiban, akkor mindenki elégedett volt, sőt még a téli teszt időszak, valamint az első futam után sem érkezett semmilyen panasz a gumikra. Ám pár verseny elteltével egyesek elkezdték azt hangoztatni, hogy az abroncsok okozzák a problémáikat. –nyilatkozta Isola az esetre reagálva.

    Az Osztrák Nagydíjon tartottak is egy szavazást a gumikérdéssel kapcsolatban, ám egyenlő arányban voksoltak a változásra és a jelenlegi abroncsok megtartására (5 alakulat  szavazott a cserére és 5 ellene), ennek tükrében viszont az FIA nem adhatta ki a Pirellinek azt a parancsot, hogy változtassanak a komponenseken, ugyanis a szabályok szerint a csapatok 70%-nak kellet volna a cserére szavazni.

    ,,Nem lett volna fair most cserélni és hátrányba hozni azokat a csapatokat, akik a változás ellen szavaztak. Ha új célokat szeretnénk kitűzni jövőre vagy 2021-re, akkor örömmel állunk neki ezek megalkotásának azzal a feltétellel, hogy mindenki részt vesz abban a folyamatban, mikor meghatározzuk, azt milyen irányba szeretnénk haladni. Mikor személyesen beszélgetek a csapatokkal, akkor 10 különböző véleményt hallok, azonban nem csinálhatunk személyre szabott abroncsokat, mindenkinek ugyanolyan terméket kell kapnia. Tehát, nem mehetünk el ezek megalkotása kapcsán minden irányba, együtt kell meghatározni merre akarunk tovább menni.”

  • Horner szerint a fiatal pilótáknak köszönhetően az F1 jövője biztosítva van

    Horner szerint a fiatal pilótáknak köszönhetően az F1 jövője biztosítva van

    Az idei szezonban sok fiatal tehetség képviselteti magát a Formula 1-ben, és olykor-olykor a nagyok ’bajuszát’ húzogatva villogtatják meg tehetségüket. Egyes szakértők szerint ez már a generáció váltásnak a jele, és Christian Horner szerint is örömteli dolog azt látni, hogy az ezek az ifjú titánok jól szerepelnek. A brit csapatfőnök azt is hozzátette, szerint a sportág jövője jó kezekben van, hála a fiataloknak.

    Geroge Russell, Alex Albon, és Lando Norris idén, Pierre Gasly és Charles Leclerc tavaly, míg Max Verstappen 2015-ben csatlakozott a Száguldó Cirkuszba. A fiatal pilóták oroszlánkörmeiket megmutatva küzdenek versenyről-versenyre tapasztaltabb társaikkal, és mutatnak be olyan manővereket, melyekre a nézők és a szakértők is felkapják a fejüket. Az ifjak tehát, itt vannak, és nem udvariaskodnak, ha előzésről vagy védekezésről van szó, tudják, hogy most kell megmutatniuk mire képesek, ha a jövőben versenyképes istállóba szeretnének igazolni, vagy épp meg akarják tartani a helyüket egy olyan csapatnál, ami akár világbajnok esélyes konstrukció gyártását tudja biztosítani. A Red Bull csapatfőnöke szerint jó úton halad az új generáció, és öröm látni azt, hogy mennyire tehetségesek és képesek is élni a lehetőséggel.

    ,,Ez nagyszerű az F1-nek. Az idő soha nem áll meg, és tisztán látható az, hogy újabb tehetségek bukkantak fel a Formula 1-be. Max, bebiztosította pozícióját, Leclerc remek munkát végez, Lando Norris is kiemelkedő teljesítmény nyújt a McLarennél és biztos vagyok abban is, hogy George Russell is ilyen eredményekre lenne képes, ha meglenne hozzá a megfelelő autója, ugyanis a Williamsnél idén nem tud megvillanni. Az F1 újra izgalmas lett a bennük rejlő potenciálnak köszönhetően, továbbá nagyszerű azt látni, hogy ezek az ifjú titánok fel tudják venni a versenyt azokkal a srácokkal, akik pozíciója szinte köbe van vésve, gondolok itt Vettelre és Hamiltonra. Nagyszerű periódus fog előttünk állni és mindössze csak abban kell reménykedünk, hogy ezek a fiatalok megkapják azt a technikát, aminek birtokában izgalmas, csatákkal teli versenyeket produkálhatnak.” –árulta el Horner a véleményét a témával kapcsolatban.

  • Bottas: Én nem Nico vagyok, engem Valtterinek hívnak

    Bottas: Én nem Nico vagyok, engem Valtterinek hívnak

    Valtteri Bottas kijelentette, neki nincs szüksége sport pszichológusra, segítség nélkül is képes szembenézni azzal a nyomással, ami a világbajnoki címért folytatott küzdelem során nehezedik rá. Nemrég Nico Rosberg vallotta be, hogy profi segítséget kellett kérnie, ahhoz, hogy le tudja győzni Lewis Hamiltont és megbirkózzon a vállát nyomó terhekkel.

    A finn pilóta azonban úgy véli, neki ez a módszer nem segítenie, ő jobban szereti saját maga elintézni és átgondolni a dolgait.

    ,,Nem hinném, hogy nekem az működne. Minden sportoló és minden ember más és más. Valakinek szüksége van külső segítségre, valakinek nincs. Én szerencsés vagyok, rengeteg olyan ember van körülöttem, akivel tudok beszélni, ha arra lenne szükség. Számomra az segít, ha a tükörből visszanéző ember mondja meg a választ a kérdésekre, ha nehéz időszakon megyek keresztül. A problémáimat általában saját magam oldom meg.” –nyilatkozta Bottas a Motorsport.com-nak.

    Mikor közölték vele, hogy Rosberg segítségre szorult, és feltették a kérdést, nem lenne-e jobb az ő módszerét alkalmazni, a finn így felelt:

    ,,Én nem Nico vagyok, tudod engem Valtterinek hívnak és én tudom azt, hogy mi számomra a legjobb.”

  • Három szakember fogja betölteni a technikai igazgatói szerepkört a Ferrarinál

    Három szakember fogja betölteni a technikai igazgatói szerepkört a Ferrarinál

    Ahogy már korábban is megírtuk, Mattia Binotto már nem két munkakört lát el a Ferrarinál, technikai igazgatói posztját leadta, és ez a feladatkör innentől fogva három ember vállát fogja nyomni.

    A téli időszak alatt a svájci-olasz szakembert nevezték ki Maurizio Arrivabene helyére, ám előléptetése után addigi szerepkörét sem adta le, így egészen mostanáig egy emberben összpontosult két fő pozíció is a Ferrarinál. Ez viszont sok mindenben hátráltatta Binottot, aki nem tudott 100%-san figyelni összes feladatára, ezért úgy döntött az egyik posztját leadja, amit most három szakember fog átvenni.

    A Speed Week információja szerint a technikai igazgatói szerepkört Enrico Cardile, aki eddig a felfüggesztéssel foglalkozó osztályon dolgozott, Corrado Lotti motorfelelős mérnök és Simone Resta veszi át.

    ,,Azóta mióta kineveztek csapatfőnöknek, újra kellett szerveznünk a dolgokat, ugyanis támogatásra volt szükségem legfőképp a technikai részlegen, tehát ez már nem ugyanaz a csapat többé, és már az sem igaz, hogy egyszerre két pozíciót látok el a Ferrariban.” –nyilatkozta Binotto az eset kapcsán.