Szerző: Csonka Nikolett

  • Räikkönen nem tudja mi fog történni a fellebbezés után

    Räikkönen nem tudja mi fog történni a fellebbezés után

    Az Alfa Romeo nemrég bejelentette fellebbeznek a Hockenheimben hozott ítélet ellen. Természetesen miután ez kiderült a média kikérte Kimi Räikkönen véleményét is, aki stílusához hő választ adott.

    Több pletyka is szárnyra kapott azzal kapcsolatban, hogy mi is történt pontosan a Német Nagydíjon. A hivatalos álláspont szerint túl kevés volt a kuplung késési ideje a megengedetthez képest, ezért szankcionálták a két pilótát, ám szárnyra kaptak olyan híresztelések is, miszerint a felvezető körön a versenymérnökök olyan információkat is megosztottak a pilótákkal, amiket nem szabadott volna.

    ,,Semmilyen utasítás nem adtunk a pilótáinknak a beállításokkal kapcsolatban. Egy vagy négy kör, mindegy meddig tart a felvezető kör, akkor sem szabad ezt megtenni, mert szabályellenes és mi tisztában vagyunk ezzel.” –nyilatkozta Beat Zehnder a Hungaroringen.

    Természetesen Kimi Räikkönen véleményét is kikérték az esetről, aki nem okozott csalódást és a tőle megszokott stílusban válaszolt:

    ,,Nagyon egyszerű, a szabály az szabály. Tisztában vagyok azzal, hogy a csapat fellebbezett, ám fogalmam sincs, mi fog történni ezután. Számomra a start átlagos volt, talán azért tűnt jobbnak kívülről nézve, mert a Red Bullok elrontották az indulásukat.”

  • Steiner érdeklődését is felkeltette Hülkenberg

    Steiner érdeklődését is felkeltette Hülkenberg

    Még Günther Steiner is érdekesnek találta azt a felvetést, miszerint Nico Hülkenberg 2020-ban a Haashoz igazolhat.

    Kevin Magnussennek van érvényes szerződése jövőre, így ő megnyugodhat, ellentétben csapattársával, Romain Grosjeannal akinek feje felett Damoklész kardja vészesen lebeg. A folyamatos kakaskodás, amit futamok óta bemutat a két pilóta, nem segíti elő a francia helyzetét, főleg annak tükrében, hogy jó pár név közül válogathat Steiner abból a bizonyos kalapból.

    Az olasz csapatfőnök azonban nem akar elhamarkodott döntést hozni, kivárásra játszik és azt reméli, hogy valaki végre már beindítja a pilóta keringőt és akkor kiderül, mit terveznek a többiek.

    ,,Mindig van egy kulcsfontosságú momentum, ami elindítja ezt a láncolatot, ám eddig nem történt semmi sem.”

    Lehet pár potenciális név a tarsolyukba, és ezen személyek felemlegetésével próbált puhatolózni a média az amerikai istállónál. A Haas csapatfőnöke szerint Esteban Ocon egy nagyon jó versenyző, ám francia pilóta Mercedeses hozadéka nekik nem tenne jót. A média bedobta Kvyat nevét is kalapba, ám Steiner a maga módján ezt egyszerűen lereagálta:

    ,,Nem edző tábor vagyunk! Mindig próbálod az egész piacot szemügyre venni, az összes jelöltet számba veszed, emellett tisztában kell lenned azzal, hogy a döntések, amiket meghozol, milyen kockázattal járnak.”

    Végül Nico Hülkenberg neve váltott ki érdeklődést a szókimondó csapatfőnöknél, aki elismerte ez az opció érdekes is lehet.

    ,,Nos, ez egy érdekes lehetőség. Ahogy már mondtam mindig megvizsgálod az összes lehetőségedet és a jelölteket, és közülük választod ki azt az egyet, aki megfelel, nyilván tisztában vagy azzal is, hogy vannak többen is, akik jók lennének, de őket nem tud megengedni magadnak. Beszélni fogok Gene-nel (Haas) erről a nyári szünet alatt.”

  • Hamilton nyerte az első szabadedzést a Hungaroringen

    Hamilton nyerte az első szabadedzést a Hungaroringen

    Lewis Hamilton végzett az élen a péntek délelőtti edzésen, Max Verstappen autózta a második legjobb időt egy ezreddel megelőzve a harmadik helyen álló Sebastian Vettelt.

    Az eső riogatta már az első percektől fogva a mezőnyt, ám komolyabb csapadék nem zúdult a részvevők nyakába. Valtteri Bottas már az első percekben jelezte csapatának, hogy valami nincs rendben autójával, így a Mercedes vissza is hívta finn pilótáját. A konstrukciót azonnal szerelni kezdték, és az edzés végéig nem sikerült megoldniuk a problémát így a nastolai pilóta idő nélkül az utolsó helyen végzett az első edzésen.

    Pierre Gasly megszerezte a negyedik helyett, mögötte meglepetésre Kevin Magnussen érkezett, majd őket Charles Leclerc követte. A monacói hátránya Hamiltonhoz képes azonban már majdnem egy másodperc körül tendált.

    Hülkenberg és a két McLaren Norris és Sainz sorrendben végzett a 7., 8., és 9. helyen, míg a 10 pozíciót Kimi Räikkönen csípte meg.

    A két Racing Pointos versenyző, Lance Stroll és Sergio Perez forgásokkal tarkította az edzést, az utóbbi versenyző autója meg is sérült egy kicsit a piruett közben, mellettük Verstappen forgott még meg többször is, értetlenkedve nézve azt mennyire nem találja a ritmust a pénteki délelőtti időszakban.

    1    Lewis Hamilton Mercedes 1:17.233
    2    Max Verstappen Red Bull 1:17.398 0.165
    3    Sebastian Vettel Ferrari 1:17.399 0.166
    4    Pierre Gasly Red Bull 1:17.682 0.449
    5    Kevin Magnussen Haas 1:17.942 0.709
    6    Charles Leclerc Ferrari 1:18.188 0.955
    7    Nico Hülkenberg Renault 1:18.417 1.184
    8    Lando Norris McLaren 1:18.531 1.298
    9    Carlos Sainz McLaren 1:18.702 1.469
    10    Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:18.787 1.554
    11    Daniel Ricciardo Renault 1:18.894 1.661
    12    Romain Grosjean Haas 1:18.973 1.740
    13    Daniil Kvyat Toro Rosso 1:18.982 1.749
    14    Alexander Albon Toro Rosso 1:19.223 1.990
    15    Sergio Perez Racing Point 1:19.325 2.092
    16    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:19.488 2.255
    17    George Russell Williams 1:19.649 2.416
    18    Lance Stroll Racing Point 1:19.722 2.489
    19    Robert Kubica Williams 1:20.322 3.089
    20    Valtteri Bottas Mercedes
  • Albon nem gondol a Red Bullra, még maradni szeretne a Toro Rossóban

    Albon nem gondol a Red Bullra, még maradni szeretne a Toro Rossóban

    Alex Albon elmondta, szemei előtt nem az előléptetés és a Red Bullos ülés lebeg, azt szeretné elérni, hogy jövőre is legyen egy hely számára a Toro Rossoban.

    Az olasz kis csapat színeiben debütáló pilóta a tavaly rosszul teljesítő Brendon Hartley-t váltotta, míg az új-zélandi csapattársa, Pierre Gasly egy év után Daniel Ricciardo távozása miatt felkerült a nagy csapatba. Új felállással vágott hát neki az idei évnek a faenzai alakulat, és nem is bánták meg eddig választásukat, ugyanis a visszahozott Daniil Kvyat és az újonc Albon nagyon jól teljesítenek, ellentétben az előléptetett franciával, akinek pozíciója egyre bizonytalanabb lábakon áll az osztrák istállóban. Az brit-thai versenyző azonban a Hungaroringen elárulta, nem gondol arra, hogy felkerüljön az anyacsapathoz, elsődleges célja az, hogy megtartsa jelenleg ülését.

    ,,Őszintén szólva nem gondolok ezekre a dolgokra, sokkal inkább az foglalkoztat, hogy megtartsam az ülésem jövőre is. Ez az, amire koncentrálok most, ezt a feladatot kell elvégezni.”

    A Toro Rosso a Német Nagydíjon Kvyat dobogós helyének és Albon hatodik pozíciójának köszönhetően az ötödik helyre ugrott fel a konstruktőri tabellán. A fiatal versenyzői meg is jegyezte, hogy megfejtették a titkot és már tudják, mit kell tenniük.

    ,,Úgy vélem szükségünk lenne még pár esős futamra, talán esőtáncot is járni fogunk annak érdekében, hogy újra a pódiumon legyünk.” – viccelődött a brit-thai versenyző.- „Most ötödikek vagyunk, azonban jól tudjuk, nem lesz könnyű ezt a pozíciót megtartani, de a Formula 1 már csak így működik. A sok pont, amit a múlt héten szereztünk, nagy löketet adott a csapatnak. A célom az tehát, hogy itt maradjak és növeljem a pontjaim számát, és a többit meg majd meglátjuk.”

  • Megmenekült a Spanyol Nagydíj?

    Megmenekült a Spanyol Nagydíj?

    Jó esély van arra, hogy jövőre maradni fog a naptárba a Spanyol Nagydíj, miután a Katalán kormány jóváhagyta azokat terveket, ami alapján egy évre meg tudják hosszabbítani a helyszín rendezési jogát.

    Pár hónapja kétségessé vált a Circuit de Catalunya F1-es jövője, miután a felek nem tudtak megegyezni a Nagydíj a folytatásról. A barcelonai aszfaltcsík ugyanis egyike azon pályáknak, amiknek idén lejárt a szerződésük. Az új helyszínek behozatala miatt, azonban ezek a helyszínek egymással harcolnak a versenyrendezési jogért, a Spanyol Nagydíj ellenfelei közé például a Német Nagydíj és mexikói futam tartoztak.

    Csütörtökön azonban bejelentésre került, hogy a kormány megkérte a pálya képviselőit arra, hogy írják alá az egy éves szerződést a Formula 1-el, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy jövőre megrendezésre kerüljön a 30. Spanyol Nagydíj.

    ,,A kormány felhatalmazta a Circuit de Catalunya-t arra, hogy írják alá az egy éves kiterjesztett megállapodást a Formula 1-el, a Spanyol Nagydíj megrendezésének érdekében. Ez a kontraktus garantálni fogja, hogy jövőre, a 30. futamát ünnepelje a versenypálya Montmelóban. Az esemény nem csak a Circuit de Catalunya-nak érdeke, hanem Katalóniának is, mert ebben az időszakban, rengeteg turista látogat el az országban, amit jó tesz a gazdaságunknak is.” – nyilatkozta a katalán kormány elnöke.

    A Marca értesülései szerint Május 15-17-i hétvégén kerülne megrendezésre a futam, a Holland és a Monacói verseny közé szorítva.

  • Verstappen: Nem gondolok idén a bajnoki címre

    Verstappen: Nem gondolok idén a bajnoki címre

    Jó formája ellenére sem gondolja azt Max Verstappen, hogy utolérheti Lewis Hamiltont és a Mercedes a bajnoki tabellán.

    Az utóbbi három versenyből kettőt megnyerő holland egyre közelebb kerül az egyéni pontversenyt vezető ötszörös világbajnokhoz. Jelenleg 63 pontra tendál a különbség kettőjük között, ám a 21 éves versenyző nem hiszi azt, hogy esélye lenne idén arra, hogy megelőzze a brit pilótát, ám a pályán, nyílt sisakos csatákba szívesen bonyolódna ellenfelével.

    Csütörtökön a Hungaroringen kérdezték Verstappen Helmut Marko bajnoki címről szőtt álmaira. A holland leszögezte, ilyen messzemenő gondolatok nem foglalkoztatják jelenleg, mindig csak a követ versenyhétvégére akar koncentrálni és nem akar feleslegesen álmodozni.

    ,,Nem gondolok a bajnoki címre, az a célom, hogy minden versenyhétvégén a legtöbbet hozzam ki magamból. A Mercedes nagyon erősen kezdte ezt az évet, úgy vélem nagyon nehéz lenne elkapni őket. Természetesen meg fogjuk próbálni, de jelenleg nem akarok a bajnokságra gondolni.”

    A Red Bull pilótája nem csak Hamiltonon hozott pontokat a Német Nagydíjon, hanem Valtteri Bottason is. A finn versenyző a hockenheimi fiaskó után már csak 22 egységnyi előnyt jegyez a hollanddal szemben, így őt könnyebb lesz utolérni és megelőznie az ifjú tehetségnek, mint az ötszörös világbajnokot. A Mercedes csapatként nagyon sokat szenvedett a kaotikus német versenyen, de nem csak a regnáló bajnokcsapatnak volt nehéz dolga azon a futamon.

    ,,Azok között a körülmények között csapatként jól kezeltük a nyomást, különösen a bokszkiállásoknál klappolt minden, ami úgy néz ki idén a legerősebb attribútumunk. Ha a nyomás növekedik, akkor könnyebb hibázni is, aztán te elsőként végzel, ők másodikként, így nem igazán nyersz annyi pontot. Több, mint 60 ponttal vezetnek, ami nem fog csak úgy eltűnni. Igen, a múlt heti verseny nem alakult számukra túl fényesen, ám a hátrányunk még mindig nagy. Megpróbálom üldözni őket, de nem a bajnoki címre fókuszálok. Minden hétvégén csak jól szeretnék teljesíteni.”

    A nyári szünet előtti utolsó versenyen nem a Red Bull a legesélyesebb, de Verstappen elmondta, mindent megfognak tenni annak érdekében, hogy jó eredménnyel távozzanak a Hungaroringről.

    ,,Nem mi vagyunk itt a favoritok, de megpróbálunk majd mindent beleadni és jó munkát végezni. A Mercedes dominálja ezt a szezont, és biztos vagyok benne, hogy a hibájuk után még erősebben fognak visszatérni. Tudjuk, hogy nagyon jó autóval rendelkeznek, nekünk azonban az a feladatunk, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat, és borsot törjünk az orruk alá.”

  • Norris autójában marad a Hockenheimben használt erőforrás

    Norris autójában marad a Hockenheimben használt erőforrás

    Lando Norris megúszhatja a hétvégét motorbüntetés nélkül, miután a Renault zöld utat adott arra, hogy a McLaren használja a Németországban meghibásodott motort az autójában.

    A brit pilóta a hockenheimi verseny 25. körében erővesztést észlelt, majd egy kis idő múlva megadta magát az erőforrás, minek következtében fel kellett adni a versenyt. Az eset után a McLaren és a Renault közösen analizálta a hajtásláncot és megállapították még bevethető a motor, ezért Norris megúszhatja a büntetést.

    ,,Lando erőforrásában egy segédrendszer hibásodott meg, ezért állt meg a motorja. Egy újabb változatot fogunk ebből a rendszerből az erőforrásba tenni, és mivel a hajtáslánc maga nem sérült, ezért azt az egységet tovább tudjuk használni a Hungaroringen.” – közölte a McLaren szóvivője.

    Norris autójában az időmérőt követően is felmerültek problémák, így cserélni kellett több elemet is az MGU-K mellett, viszont innentől fogva büntetlenül már csak egy MGU-H egységet használhat fel a brit. Csapattársa Carlos Sainz se áll jobban, ő már kimerítette a keretet, és ha bármi cserélni kell az autójában, ami az erőforráshoz kapcsolódik büntetést fog kapni.

    ,,Természetesen aggasztó, hogy ezektől a büntetésektől tartani kell a szezon ezen szakaszán. Azonban nagyra értékeljük azokat az erőfeszítéseket, amiket a Renault hajt végre annak érdekében, hogy előrébb lépjünk, természetesen nem az a célunk, hogy megkapjuk ezeket a büntetéseket, azonban ez a helyzet állt elő, azzal kell főznünk amink van. Reméljük, hogy a Renault-val közösen tudunk majd ezen a szituáción javítani.” –nyilatkozta Andreas Seidl

  • Wolff: Foggal-körömmel fogunk harcolni a jó eredményért a Hungaroringen

    Wolff: Foggal-körömmel fogunk harcolni a jó eredményért a Hungaroringen

    Toto Wolff és csapata hibát-hibára halmozott a Német Nagydíjon, ezért fejükbe vették elfelejtetik azt a kínos versenyt és Magyar Nagydíjon azon lesznek, hogy ismét a sikereikről beszéljenek. Az osztrák csapatfőnök szerint erre minden esélyük meglesz, ugyanis sikerült kiküszöbölni az eddig hiányosságukat, ami megakadályozta őket abban, hogy a Hungaroring típusú pályákon jól szerepeljenek.

    A regnáló bajnok istálló hazai futamán csak 2 pontot szerzett, ám azok az egységek is csak azért vándorolhattak az Ezüst Nyilak zsebébe, mert az Alfa Romeot megbüntették a verseny után. A pompával és ünnepléssel teli előző hét nem úgy végződött, ahogy azt a Mercedes szerette volna, így mindennél fontosabbnak érzik azt, hogy ezen a versenyen visszatérjenek a győztesek utcájába és feledésbe taszítsák a Hockenheimringen elkövetett bakijukat.

    Hiába nyert már hatszor Mogyoródon Hamilton, a német alakulat konstrukcióinak nem nagyon szokott feküdni a pálya, ám az új tervezési filozófiának köszönhetően, amit ettől az évtől vezettek be a csillagosoknál, már más lehet a helyzet, ugyanis a W10 sokkal gyorsabb, a kanyarokban, mint eddig bármikor, ennél fogva pedig Wolff szerint nem ütközhetnek olyan nagy gondba a magyar pályán.

    ,,Nagyon fájdalmas vasárnapon vagyunk túl, Hockhenheimben hibákat követtünk el, rossz döntéseket hoztunk és csak két ponttal sikerült elhagynunk az országot. Ám szeretjük azokat a kihívásokat, amik elé a Formula 1 állít minket, főleg annak tükrében, hogy mindig ott a lehetőség arra, hogy ezeken javítsunk. Vasárnap tehát a fájdalom kötött össze minket, míg hétfőn az az elhivatottság kovácsolt egybe minket. Rengeteget beszélgettünk arról, mit rontottunk el, és arról is diskuráltunk, mit kellene tennünk ahhoz, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk.  Úgy vélem, csapatként az erősségünk abban rejlik, hogy a vereséget megfelelően tudjuk kezelni. Felelősségteljesen beismertük a hibáinkat, innentől fogva pedig tanulni fogunk belőlük, és sokkal erősebben térünk vissza. A következő verseny pár nap múlva lesz, ami most pozitívum a mi helyzetünkben, ugyanis azt reméljük, ezen a héten, Budapesten meglesz az esélyünk arra, hogy jóvá tegyünk mindent. Az elmúlt években a Hungaroring trükkös volt a számunkra, ám tavaly sikerült nyernünk itt és idén rengeteg oka van annak, hogy bizakodóak legyünk ugyanis az autónk sokkal versenyképesebb lesz ezen a helyszínen idén, mint az elmúlt időszakban. Az ellenfeleinket számba véve, a Ferrari igazán jól muzsikál a rövid pályákon ebben az évben, és azt várjuk tőlük, hogy Budapesten is ott lesznek az elejében, ugyanakkor ott van a Red Bull is, akik az elmúlt három versenyből kettők megnyertek Max Verstappennel. Azonban azt nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy 11 versenyből 9-et megnyertünk idén. Elhivatottan fogunk foggal-körömmel harcolni tehát ezen a versenyen, és reméljük egy erős eredmény birtokában mehetünk majd el a nyári szünetre.” –nyilatkozta Toto Wolff.

  • Vasseur: Leclerc könnyebben veszi az akadályokat, mint Vettel

    Vasseur: Leclerc könnyebben veszi az akadályokat, mint Vettel

    Charles Leclerc korábbi főnöke is meglepődött azon, hogy a 21 éves versenyző ekkora nyomás alá tudja helyezni a Ferrari első számú pilótájának kikiáltott Sebastian Vettelt.

    Tavaly csatlakozott a monacói versenyző a Száguldó Cirkusz mezőnyéhez, csapatfőnöke a Frederic Vasseur legnagyobb örömére, aki már az évad elején méltatta a fiatal tehetséget. A jól szereplő Leclerc egyre nagyobb tiszteletet vívott ki magának a paddockba, és ahogy haladtunk előre az évben egyre többen hittek abban, hogy egy nap a Ferrari versenyzője lehet. A lehetőségre nem is kellett sokat várnia, 2018 második felében a Scuderia menesztette Kimi Räikkönent és a helyére hozták Leclerc-t míg, a finn csatlakozott az Alfa Romeohoz.

    ,,Nem gondoltam volna, hogy Charles ilyen gyorsan felveszi a ritmust a Ferrarinál. Minden sokkal nehezebbnek és bonyolultabbnak tűnik most Vettelnek, mindkettőjük vállán nyomás van a Mercedes miatt, de Leclerc jobban tudja ezt kezelni. Charles remekül teljesítette az szezon első felét, természetesen voltak olyan versenyek ahol, jobb is lehetett volna, és most nem a németországi hibájáról beszélek, ugyanis nem csak neki sikerült rosszul az a verseny, a Mercedes két pilótája is hibázott. Az utolsó két kanyar nagyon csúszóssá vált, és sokan pórul jártak ott. Azonban a hét elején ő volt a leggyorsabb (Leclerc), még akár a pole-t is megszerezhette volna, továbbá nem csak a múlt hétvégén volt erős, három-négy futam óta ilyen jól teljesít.” –nyilatkozta Vasseur a Canal +-nak.

  • De la Rosa és Cuquerella úgy véli Alonso még visszatérhet az F1-be

    De la Rosa és Cuquerella úgy véli Alonso még visszatérhet az F1-be

    További két tapasztalt Formula 1-es személyiség szerint is van arra lehetőség, hogy Fernando Alonso visszatérjen a sportágba.

    A sorozatos sikertelenség, egyhangúság és a győzelemre való esélytelenség miatt tavaly év végén a spanyol kétszeres világbajnok úgy döntött elhagyja a Száguldó Cirkuszt. A kiskaput természetesen azért nyitva hagyta, és kijelentette, akkor térne vissza az F1-be, ha egy győzelemre képes csapat tenne neki ajánlatot.

    Sebastian Vettel bukdácsolása miatt már felreppent a neve a Scuderiánál, ám vajmi kevés esély van arra, hogy ismét a vörösök színeiben láthassuk viszont Alonsót, azonban ebben a sportágban nem lehet semmit sem kizárni.

    ,,Ha talál egy versenyképes csapatot, ami véleményem szerint megtörténhet, akkor igen, visszatérhet.” – véli a Ferrari korábbi főmérnöke Toni Cuquerella. A jelenleg a Formula E-ben tevékenykedő olasz egy valamiben biztos, Alonso csak azért nem fog visszatérni, hogy a sportágban legyen, és kérdéses az is, hogy akad-e olyan versenyképes csapat, ami visszafogadná egyáltalán – ,,Nem tudom, de ki tudná ezt most megmondani? A Formula 1 kiszámíthatatlan, itt bármi megtörténhet, és én szívesen látnám őt a mezőnyben.”

    Az AS magazin nem csak Cuquerella véleményét kérte ki, Pedro de la Rosát is megszólaltatták:

    ,,Erre senki sem tudja a választ, csak reménykedhetünk benne, hogy visszatér, ugyanis nagyon kevesen rendelkeznek géniuszi érzékekkel és tulajdonságokkal a volán mögött, és ő (Alonso) biztosra vehetően ennek a díszes társaságnak a tagja. Legyen spanyol vagy nem spanyol a legjobbakat akarom látni az F1-ben, ám a távozás a részéről egy személyes döntés volt.”

    De la Rosa ugyanakkor nem osztja azokat a véleményeket, miszerint ha a kétszeres világbajnok nem tér vissza 38 évesen, akkor már túl késő lesz a számára.

    ,,Van ideje, várhat ezzel, ez nem egy sorsdöntő év a számára. Mikor én váltam 40 évessé, nem éreztem azt, hogy csökkent volna a teljesítőképességem.”

    Cuquerellahoz hasonlóan az egykori tesztpilóta is osztja azt a véleményt, hogy ebben a sportágban bármi megtörténhet, és még akár olyan helyen is láthatjuk viszont Alonsót, ahol nem is számítanánk rá.

    ,,A kiszámíthatatlanságra van egy nagyon jó példám: Mikor Rosberg megnyerte a bajnokságot és két nap múlva bejelentette visszavonulását, az egész F1-es társadalom sokkolva vette tudomásul az eseményeket és mindenki azt kérdezgette: Oh, Istenem, ez meg hogy lehetséges? Bármi megtörténhet tehát és én személy szerint nagyon remélem, hogy láthatjuk még Alonsót a Formula 1-ben.”