Szerző: Csonka Nikolett

  • Hamilton megbánta azt, hogy kételkedett a Mercedes stratégiájában

    Hamilton megbánta azt, hogy kételkedett a Mercedes stratégiájában

    Lewis Hamilton bocsánatot kér a csapatárdión keresztül a Mercedestől amiatt, hogy kételkedett a taktikában, amit neki választottak.

    Miután az ötszörös világbajnok nem bírt el a pályán Max Verstappennel, az Ezüst Nyilaknál egy merész stratégia ütötte fel a fejét. Kihívták kerékcserére a britet, feltették neki a közepes abroncsokat ezzel előnybe hozva őt, majd imádkozva figyelték mennyire tudja kihasználni bajnokuk a lehetőséget. A bátorságukért végül jutalom járt, ugyanis Hamilton megnyerte a futamot.

    Az eleinte kétkedő pilóta a verseny leintését követően rögtön elnézést kért csapatától a kételkedés miatt, és megköszönte nekik a kemény munkát.

    ,,Sajnálom, hogy kételkedtem a stratégiában, nagyon merész húzás volt, de örül annak, hogy meg mertük lépni ezt a lépést. Oh, ember ez nagyon jó érzés, köszönöm srácok!”

    A futam után Hamilton elismerte elfáradt a megmérettetés alatt, de egy cseppet sem bánta, ugyanis véleménye szerint ennek mindig így kellene lennie.

    ,,Fáradtnak érzem magam, és ennek így is kell lennie, nagyon hálás vagyok a csapatnak ezért a napért, ösztönöztek arra, hogy keményen nyomjam tovább, és autózzak a határon továbbá megteremtették nekem a lehetőséget arra, hogy jobb pozíciót szerezzek meg. Már hét éve együtt vagyunk, és minden egyes siker újonnan hat ránk. Egész héten fékproblémákkal küszködtünk, egy kicsit aggódtam is emiatt, majd változtatunk pár dolgot, utána pedig a körök felénél már óvatosan használtam a féket, próbáltam óvni amennyire csak lehet. Nehéz volt ezt teljesíteni, ugyanis nagyon jók voltak ők is (Red Bull), fogalmam sincs, hogy tudtam ledolgozni azt a 19 másodpercet, csak leszegtem a fejem és nyomtam, minden kör olyan volt, mint egy menet az időmérőn. Tudom, hogy ha Niki (Lauda) ma itt lenne, levenné a sapkáját.” –nyilatkozta Hamilton a futam után.

  • Verstappen: A Mercedes sokkal gyorsabb volt nálunk

    Verstappen: A Mercedes sokkal gyorsabb volt nálunk

    Sokáig vezette a futamot Max Verstappen, ám a Mercedes taktikája és Lewis Hamilton sebessége végül elorozta előle a győzelmet. A holland pilóta elmondta, nem hibáztatja csapatát, azért amiért kint maradtak és inkább egy hosszabb etapot mentek a kemény keverékeken. A 21 éves pilóta rávilágított arra, sokkal könnyebb az események után okosnak lenni, mint akkor abban a pillanatban.

    A futam közepén, mikor már szinte elfogytak az ötszörös világbajnok abroncsai az üldözés során, csapata a Mercedes egy merész taktikai húzást vitt végbe azzal, hogy kihívták a bokszba kereket cserélni versenyzőjüket. A különbség a kiállás után 20 mp-re tendált, ám a britnek sokkal frissebb abroncsai voltak és nem tartotta fel őt szinte senki, így az utolsó körökre utolérte ellenfelét, majd kihasználva a gumielőnyét könnyedén megelőzte az akkor már szenvedő Verstappent.

    ,,Úgy vélem mindig reálisan kell látnunk a dolgokat és ma a Mercedes gyorsabb volt nálunk. Lewis nagyon keményen nyomta, és mikor második vagyok akkor egy kicsit nagyobb is játéktered, így mikor kijöttek még egy kerékcserére tudták azt, hogy legrosszabb esetben is a pódium második foka lesz az övüké. Ma működött nekik ez a taktika, ugyanakkor azt látni lehetett, hogy mennyire nehéz volt előtte maradnom. Könnyű most már azt mondani, hogy mi is kiállhattunk volna, de én úgy vélem így is meg tettük azt, amit meg tudtunk tenni.” – nyilatkozta a holland a Sky Sportsnak.

    Verstappen nem kesereg az elvesztett győzelmen, örül annak, hogy a csapatával már sorozatosan a zavarosba tudnak halászni, és ezért boldogan mennek a nyári szünetre.

    ,,Ezek után is úgy vélem, hogy egy pozitív hétvégén vagyunk túl, megszereztük a pole-t, majd másodikok lettünk a versenyen. A leggyorsabb körért még egy egység járt, ezért összességében mondhatjuk azt, hogy ez a hét jól alakult.”

  • A vitatható büntetésekről diskurált az FIA a csapatokkal és a pilótákkal

    A vitatható büntetésekről diskurált az FIA a csapatokkal és a pilótákkal

    Az FIA kikérte a csapatfőnökök és a versenyzők véleményét arról, hogy szerintük, hogyan kellett volna büntetni az elmúlt években nagy port kavart incidenseket.

    Magyarországon Michael Masi versenyigazgató a társaság elé állva egy névtelen felvetésre reagálva megvizsgált 12 vitatható büntetést az elmúlt időszakból. Ez a vizsgálat egy intenzív diskurálást vont maga után a felek között, ugyanis a stewardok nem egy alkalommal osztottak megkérdőjelezhető büntetéseket. Legutóbb Kanadában történt ilyen esett, az akkori túl szigorú magatartás például Sebastian Vettel győzelmébe került.

    A Red Bull csapatfőnöke az Auto Motor und Sportnak a tárgyalás után elmondta, mikor a különböző eseteket szemrevételezték, ő a kérdéses megmozdulások 90%-nál úgy döntött volna, hogy nem ad semmilyen büntetést.

    ,,Az egyik ilyen incidens a Vettel-Hamilton ügy volt Montrealból, ami számomra egyértelmű eset volt: nem kellett volna Sebastiant büntetni.”

    Valóban, a Kanadában történt események után még a Ferrari is felül akarta vizsgáltatni a döntést, mert úgy érezték igazságtalan volt a rájuk kiszabott büntetés. Ugyanakkor Laurent Mekies a vörösök sportigazgatója elmondta, az ominózus eset után úgy tűnik a versenybírák megenyhültek, és ennek bizonyítására a legjobb példa az, hogy engedték Versappent keményen versenyezni Ausztriában.

    ,,Azóta volt pár igazán izgalmas futamunk. Nem reklamáltunk a Leclerc-Verstappen incidensnél, a stewardoknál Ausztriában, mert ezek azok a kemény csaták, amiket látni szeretnénk a sportágban.” –nyilatkozta Mekies a Corriere della Seranak.

  • Egyik nagy csapatánál sincs hely Alonso számára?

    Egyik nagy csapatánál sincs hely Alonso számára?

    A spanyolok nem adták fel, továbbra is arról kérdezik a top három csapat képviselőit, hogy van-e lehetőség arra, hogy a kétszeres világbajnokuk Fernando Alonso jövőre visszatérjen a Formula 1-be.

    A Movistar Magyarországon felkereste a Mercedest, a Red Bullt és a Ferrarit, és arról fogadta az alakulatok nagyágyúit, látnak-e arra esélyt, hogy 2020-ra valamelyiküknél Alonso autóba üljön.

    Az Ezüst Nyilak nevében Toto Wolff elárulta, Lewis Hamilton mellé két pilótának van esélyei versenyezni náluk: az egyik jelölt jelenlegi pilótájuk Valtteri Bottas, míg a másik Esteban Ocon. A Red Bullnál ennél egyértelműbb választ kaptak Helmut Markotól, az osztrák tanácsadó egy egyszerű ’nemmel’ le is zárta az ügyet. A Scuderiánál Mattia Binottót szólaltatták meg, aki elmagyarázta nekik, miért fontos a hierarchia a csapatban, tovább ecsetelte azt is, hogy mindkét pilótájuknak érvényes szerződése van, és nem számolnak azzal, hogy bármelyik idő előtt távozna a csapatból.

    ,,Vizsgáljuk csak meg, mikor nyert a Ferrari? Mikor ott volt Michael és Eddie, utána pedig jött Rubens, majd következett Kimi és Felipe. Mindig volt tehát egy első számú és egy második számú pilóta. Jelenleg Sebastian az első számú versenyzőnk, míg Charles jelenti a jövőt. Nagyon erős párosunk van, ezért nem látom annak az okát, miért kellene ezt a duót megbontanunk.”

    Vettelről azonban ez elmúlt időszakban olyan pletykák születettek, amik a visszavonulását hirdetik. Laurent Mekies viszont bízik a németben és abban, hogy marad a Ferrarinál.

    ,,A Toro Rossos időszaka óta ismerem Sebastiant. Lehet, hogy kívülről ez nem látszik, de minden projektünk központjában ő áll.”

    A Sky Italia ugyanakkor úgy értesült, hogy a fiatal monacói már a szerződéshosszabbításáról tárgyal, a pletykák szerint 2024-ig maradna a vörösöknél, emellett csapattárs a négyszeres világbajnok a Bild információi szerint ismét apai örömök elé néz, ugyanis felesége Hanna a szóbeszéd alapján terhes. A magazin megkérdezte erről a 32 éves versenyzőt is, aki egyszerűen lerázta őket azzal, hogy ez már magánügy és nem kíván erről beszélni, ennek ellenére az olasz Sky már tudni véli azt is, hogy Vettelnek fia lesz. Ezen információk tükrében Alonso a Ferrarinál a négyszeres világbajnok, míg a Red Bullnál Pierre Gasly helyére mehetne. Azonban, mind Helmut Marko, mind Mattia Binotto elzárkózik ettől az ötlettől. Ennek tükrében pedig vajmi kevés esély van arra, hogy a spanyol jövőre visszatérjen, ugyanis ő csakis a top csapatok egyikéhez igazolna, ha visszajönne.

     

  • Wolff osztott-szorzott és megállapította: Verstappent komolyan kell venni

    Wolff osztott-szorzott és megállapította: Verstappent komolyan kell venni

    Toto Wolff szerint komolyan kell venniük a Red Bull és Max Verstappen felemelkedését, ugyanis az új kihívó párosnak esélye lehet megnyerni a bajnoki címet az évad végén.

    Tegnap a holland versenyző a Hungaroringen megszerezte élete első pole pozícióját, és ennél fogva neki van a legnagyobb esélye arra, hogy 63 pontos hátrányát csökkentse (szerk: – Magyar Nagydíj előtti állás) a tabellát vezető Hamiltonhoz képest. A Mercedes csapatfőnöke szerint erre minden esélyük meg is lehet, főleg annak tükrében, hogy a 21 éves versenyző és csapata szinte kirobbanó formában van az elmúlt időszakban. Még sok futam van hátra, jól tudja ezt az osztrák szakember is, ezért nem szeretné leírni Verstappent, elmondta, nagyon is számolnak vele a továbbiakban.

    ,,Azt hiszem, 10 verseny van még hátra, tehát 260 pontot lehet még bezsebelni az élen. Mennyi is a mi előnyünk? 63 egység? Ha már csak a matematikát nézzük, Max egy olyan valaki, akivel számolni kell a világbajnoki címért folytatott küzdelem során, emellett tartunk még a két ferraris pilótától is. Nem engedhetjük meg magunk azt, hogy levegyünk a gázról a lábunkat.” – elemezte a helyzetüket Wolff.

    A Red Bull-Honda felemelkedésének köszönhetően újabb kihívója lett az Ezüst Nyilaknak, amit a Mercedes csapatfőnöke nem is bán, ugyanis így sokkal izgalmasabb a küzdelem, valamint a nyitottabb bajnokság jót is tesz az F1-nek.

    ,,Nagyon jó ezt látni, az erős Honda jót tesz az F1-nek, és a bajnokságnak is, valamint ha van olyan négy motor gyártónk, akik tudnak versenyképes csomaggal előállni ebben a sportágban, az pozitív hatást gyakorol mindannyiunkra. Az előre lépésük továbbá azt mutatta meg számunkra, hogy nem szabad megállnunk, folyamatosan fejleszteni kell, és bevallom, nekem tetszik ez az egész.”

    Ezt azt jelentené, hogy a Mercedes egyeduralmának vége szakadt? Nos, Wolff úgy véli, a riválisaiknak könnyebb dolga van felzárkózni rájuk, hiszen utolérni valakit egyszerűbb, mint az előnyt megtartani.

    ,,Volt egy igazán sikeres periódusunk ebben az évben, ám most már úgy érzem, sokkal jobban kell nyomnunk, mint a szezon elején. A többiek zárkóznak fel, nekik könnyebb dolgunk van, mert utolérni egyszerűbb, mint az előnyt megtartani. Azért sem sikerült oly sok gyártónak hat egymást követő évben nyernie, mert ez a feladat nem egyszerű, ezzel mindannyian tisztában is vagyunk. Ám mi sokkal keményebben fogjuk nyomni és megpróbálunk okosabban is versenyezni annak érdekében, hogy elől maradjunk.”

  • Lewis Hamilton nyerte a Magyar Nagydíjat!

    Lewis Hamilton nyerte a Magyar Nagydíjat!

    Lewis Hamilton a Mercedes kiváló taktikájának köszönhetően a verseny vége felé megelőzte Max Verstappent, amivel átvett a vezetést és megnyerte a futamot. Mögötte  a második helyen a Red Bull hollandja jött be, a pódium utolsó fokára még a ferraris Sebastian Vettel állhatott fel.

    A rajtot követően Max Verstappen tartotta meg a vezető pozíciót, míg mögötte Valtteri Bottas és Lewis Hamilton meccselt a jobb pozícióért. A brit felülkerekedett csapattársán, akinek a nagy kakaskodás közepette megsérült az első szárnya, így plusz még két pozíciót veszített, ugyanis Charles Leclerc és Sebastian Vettel is elment mellette. A Mercedes pár kör elteltével úgy döntött, kihozzák a finnt kerékcserére, miután megtörtént a szervizelés, az utolsó hely jutott Bottasnak, aki egészen a 16-17. helyig felért, ám Daniel Ricciardo mögött megtört a lendülete.

    Mindeközben az élen Hamilton közeledett Verstappenre, míg a két Ferrari teljesen leszakadt az élmenőktől. A holland nyitotta a bokszutcai táncot, majd utána a monacói versenyző következett. Az ötszörös világbajnok jó pár kört ráhúzott ellenfelére, nem is beszélve Vettelről aki a féltáv eltelte után látogatott ki csak csapatához. A hátsó traktusban Bottas, Norris, Kvyat és Albon szórakoztatta nagyérdeműt, míg Hamilton nagyon közel ért Verstappenhez, majdnem meg is előzte, ám a fékei és abroncsai túlmelegedtek, ezért visszább kellett vennie. Ricciardo mellett elment Bottas, majd az ausztrál rátalált Kevin Magnussenre, akivel a futam végégig szórakoztatták egymást.

    Hamilton ismét felért a 21 éves Red Bullos versenyzője, ám csapata egy merész taktikai húzást előrántva kihívta a britet a bokszba, aki így friss közepes keverékekkel vehette ismét üldözőbe fiatal ellenfelét. Sokáig kérdéses volt, sikerül-e neki csökkenteni a távolságot, főleg annak tükrében, hogy Verstappen tudta tartani a tempót, ám az abroncsok elfogytak és Hamilton mint a meszes úgy közeledett. Az utolsó körökben végül megelőzte az ötszörös világbajnok a holland tehetséget, majd meg sem állt, míg meg nem látta a kockás zászlót. Ezalatt Sebastian Vettel felért Charles Leclerc-re, akit könnyedén megelőzött, így hőn áhított herendi porcelánból készült trófeát ő viheti még haza.

    A negyedik a monacói versenyző lett, mögött nagy lemaradásban Carlos Sainz következett. A hatodik helyet Pierre Gasly szerezte meg, őt Kimi Raikkönen követte, Valtteri Bottas végül 8. lett, utána Lando Norris és a utolsó pontszerző 10. helyen Alex Albon következett.

    Egyedül Romain Grosjeannak kellett feladni a versenyt, míg a leggyorsabb körért járó pont Max Verstappené lett.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 70 kör – 1:35:03.796s 2
    2 Max Verstappen Red Bull + 17.796s 2
    3 Sebastian Vettel Ferrari + 61.433s 1
    4 Charles Leclerc Ferrari + 65.250s 1
    5 Carlos Sainz McLaren + 1 kör 1
    6 Pierre Gasly Red Bull + 1 kör 1
    7 Kimi Räikkönen Alfa Romeo + 1 kör 1
    8 Valtteri Bottas Mercedes + 1 kör 2
    9 Lando Norris McLaren + 1 kör 1
    10 Alexander Albon Toro Rosso + 1 kör 1
    11 Sergio Pérez Racing Point + 1 kör 1
    12 Nico Hülkenberg Renault + 1 kör 1
    13 Kevin Magnussen Haas + 1 kör 1
    14 Daniel Ricciardo Renault + 1 kör 1
    15 Daniil Kvyat Toro Rosso + 2 kör 1
    16 George Russell Williams + 2 kör 1
    17 Lance Stroll Racing Point + 2 kör 2
    18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 2 kör 1
    19 Robert Kubica Williams + 3 kör 1
    20 Romain Grosjean Haas DNF 2
  • Hamilton: Mindig készen állok a küzdelemre

    Hamilton: Mindig készen állok a küzdelemre

    Lewis Hamilton tájékoztatta ellenfeleit és a nagyérdeműt arról, hogy mindig készen áll arra, hogy az első helyért harcoljon, még akkor is, ha nem ő a legesélyesebb a futamgyőzelemre.

    Max Verstappen tegnap megszerezte élete első pole pozícióját, a Red Bullos versenyző egyedüli kihívóként mérkőzött meg a két Mercedeses versenyzővel, és sikerült is legyőznie őket. Valtteri Bottas ugyanakkor nagyon tapadt a hollandra, csak 0.018 századdal maradt le, míg Lewis Hamiltonnak csapattársa jobb formája miatt a harmadik rajtkockával kellett beérnie.

    A tavalyi magyar futamot megnyerő brit lehet, hogy most a második sorból kényszerül neki vágni a küzdelemnek, ám figyelmeztette a többieket, nem érdemes a harci kedvét lebecsülniük.

    ,,Mindig készen állok a harcra, és ezen a pályán nagyon sokára jön csak az első kanyar, így nagyon izgalmas dolgok történhetnek. Remélhetőleg meg tudjuk őket (Red Bull) dolgoztatni a pénzükért.”

    Az ötszörös világbajnok elismerte, a tegnapi időmérő nem igazán úgy jött ki neki, ahogy tervezte, de nem adja fel, és a vasárnapi futamon készül a visszavágóra.

    ,,Természetesen mindig az első helyet célzod meg, de Max és Valtteri jobb munkát végzett nálam. Küszködtem egy kicsit az időmérőn, ezért remélem a versenytempónk jobb lesz, mindenesetre még mindig jó pozícióban vagyok ahhoz, hogy a győzelemért harcolhassak.” –nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak.

  • Változik a rajtsorrend: motorcserét hajtottak végre Ricciardo autójában!

    Változik a rajtsorrend: motorcserét hajtottak végre Ricciardo autójában!

    Daniel Ricciardo a mezőny végéről vághat neki a Magyar Nagydíjnak, miután motorcserét hajtottak végre autójában az időmérő után.

    Az ausztrál versenyző kvalifikációja nem alakult túl jól, csak a 18. helyet szerezte meg, miután nem ért fel még egy mért körre a Q1 végén, ugyanis forgalomba került, és ráadásul még kakaskodott is Sergio Perezzel.

    A fent említett események miatt a Renault úgy döntött kihasználják az alkalmat és kicserélik a komplett erőforrást a 30 éves versenyző autójában. Mivel Ricciardo ezzel a cserével kimerítette a szabadon felhasználható komponensek tárházát, az FIA 10 rajthelyes büntetéssel sújtotta az ausztrált, aki a 20. helyről indulva kezdheti meg a versenyt a Hungaroringen.

    Cyril Abitebou még a hét elején közölte, nagy valószínűséggel Spa-ban vagy Monzában már a C-specifikációjú hajtásláncot fogják használni. Azt nem tudni, melyik verziót szerelték be az ausztrál autójába, viszont ha újra cserélni kellene az elemeket, akkor kisebb büntetéssel sújtanák már Ricciardot, ugyanis a szabályok szerint a 10 rajthelyes büntetés csak az első túllépés után jár, viszont ha további elemeket kell majd cserélni, akkor csak 5 rajthellyel fogják hátra sorolni az ausztrált.

  • Vettel szerint nem elégedhetnek meg a 4. és 5. hellyel

    Vettel szerint nem elégedhetnek meg a 4. és 5. hellyel

    Sebastian Vettel csalódottan vette tudomásul azt, hogy legjobb ideje csak az ötödik helyre volt elég, és azzal sem volt elégedett, hogy csapattársának sem sikerült jól az időmérő, ugyanis Charles Leclerc a negyedik lett.

    A Hungaroring első szektora egyértelműen a vörösöké, ám a másik kettőben nagyok sok időt veszítenek, így a teljes kör idejük jócskán elmaradt az ellenfeleik legjobbjától. A Red Bull feljavulásának köszönhetően, már a dobogós helyekben sem nagyon reménykedhetnek, mivel a két Mercedeses versenyzővel karöltve Max Verstappen csatározik a kupákért. A Sky Sport megkérdezte a négyszeres világbajnokot, szerinte minek köszönhető az, hogy egykori csapata szinte repül a magyar aszfaltcsíkon, mire a német a következő választ adta:

    ,,A leszorítóerőnek! Nem hinném, hogy találtak valami újat itt, már hetek óta gyorsak.”

    Természetesen az osztrák csapatnak is vannak gyenge pontja, ám az itteni a pályán azok nem jönnek ki, ennek ellenére Vettel reménykedik abban, hogy nincs még minden veszve és a végén sikerül majd odaérniük a dobogós helyek egyikére.

    ,,Nyilvánvalóan a motor teljesítmény terén hátrányban vannak hozzánk képest, ám a hajtáslánc erősségének fontosság ezen a pályán eltörpül, ezért is lehettek ilyen jók tegnap. Az nem meglepetés, hogy a Mercedes ott van, számítottunk arra, hogy ők ott lesznek, viszont mi meg nem ülhetünk hátra és nem nézhetjük a csatájukat, muszáj valahogy beleavatkoznunk és részt vennünk a harcban. Remélem, az abroncsok szinte elolvadnak majd, és a futamon többször kell majd kereket cserélni, ha nem így lesz, akkor nagyon nehéz feladat áll előttünk.”

  • Verstappen szerint szinte repült az autója az időmérőn

    Verstappen szerint szinte repült az autója az időmérőn

    Max Verstappen a tegnapi időmérőn megszerezte elő pole pozícióját köszönhetően a csodálatosan teljesítő és szinte ’repülő’ Red Bulljának.

    A holland versenyző pár századdal autózott csak jobb időt Valtteri Bottasnál, ám ez is elég volt ahhoz, hogy karrierje 92. nagydíj hétvégéjén elfoglalja az első kockát. A 21 éves pilóta ezzel a sikerrel a 100. versenyző lett, aki valaha pole pozíciót szerzett, valamint Jenson Button 2006-os elsősége óta most először került a Honda is az első rajtkockába.

    ,,Ez hihetetlen, ez még hiányzott! Az autó a hétvége során jól működött, tudtuk, hogy nehéz lesz az időmérő, de végül valahogy sikerült a riválisok elé kerülni. Ma az autóm szinte repült, egyszerűen lenyűgöző volt. Nagyon boldog vagyok a mai nap eredménye miatt. A verseny még ugyan hátra van, és a holnapi nap lesz igazán csak fontos, ám számomra most ez a nap is különleges, de nem csak én érzek így, hanem a csapat is.” –nyilatkozta Verstappen a futam után.

    Valóban, a holland versenyző csapatfőnöke, Christian Horner nagyon örült pilótája sikerének, és a kifejezetten jó formában lévő pilótáját méltatta.

    ,,Nagyon kis különbségek voltak ma az élmenők között, és Max bombaformában volt a kvalifikáció alatt. Az utolsó kör kivételes volt, igazán meg kellett nyomni azt az utolsó kanyart, ugyanis Valtteri előtte volt végig, de megcsinálta. Fantasztikus eredmény ez neki és a csapatnak is.”

    Horner természetesen nem feledkezett meg motorpartnerükről sem, és a sikert az ő érdemüknek tulajdonította.

    ,,Minden elismerés a Hondát illeti, nélkülük nem sikerült volna ezt véghez vinnünk.”