Szerző: Csonka Nikolett

  • Berger: Vettel helyzete nehéz és lassan kifut az időből

    Berger: Vettel helyzete nehéz és lassan kifut az időből

    Gerhard Berger szerint Sebastian Vettel tele van meglepetésekkel, ezért nem kizárható az, hogy év végén visszavonul, főleg annak tükrében, hogy már ötödik szezonját tölti a Ferrarinál és a siker még mindig várat magára. A német tehát lassan ki fut az időből, ezért neki és csapatának muszáj lesz valamit villantania a közel jövőben.

    A nyári szünetnek vége, újra fel fognak bőgni a motorok, ezúttal Belgiumba látogat majd el a Száguldó Cirkusz, ahol is a Scuderiának akár esélye is lehet a győzelemre. Utoljára Vettel pont a belga pályán pezsgőzhetett a dobogó legfelsőbb fokán, majd bajnoki esélyei a pezsgő buborékjaival megegyező ütemben elszálltak, idén pedig még csak elő sem kerültek.

    A 2018-as év a hibákról és az elfuserált lehetőségekről szólt a Scuderiánál, ám idén még csak ennyi sem jutott nekik, ugyanis a Mercedes és Lewis Hamilton már az első futamon megmutatta erejét, majd ahogy teltek a versenyek egyre világosabbá vált, hogy idén nem lehet legyőzni a csillagosokat.

    ,,Ezzel a szituációval megbirkózni nem könnyű a számára, és lassan ki fog futni az időből, Sebastian nem tud nagymértékben előrelépni és fejlődni a csapatával. Ő egy kicsit más, nem olyan, mint amilyen Michael volt, Schumacher sokkal szigorúbb volt és keményebben irányította a csapatot. Ezzel nem Sebastiant akarom kritizálni, ő nagyon dolgos és intelligens, ám az ő természete nem ilyen, ő abban hisz, hogy a menedzsmentnek a feladata az, hogy a csapat működjön.”

    Az elmúlt hónapokban mentek a találgatások Vettel esetleges visszavonulásával kapcsolatban, ám a Ferrari és a német bajnok mindannyiszor cáfolta és nevetségesnek titulálta ezeket a pletykákat, mondván 2020-ig szerződésük van egymással.

    ,,El tudom képzelni azt, hogy egyik nap felkel, és azt mondja: ’Elegem van, mást akarok csinálni, vagy olyan versenyen akarom megmérettetni magam, ami ennél szórakoztatóbb, és ráadásul még túlszabályozva sincs.’ Képes meglepetéseket okozni. Nagyon intelligens fickó, és sok minden van az életében, amivel foglalkozni szeretne. Törődik a családjával, a gyerekeivel, már rengeteg pénzt keresett, így jóval többre már nincs nagyon szüksége, különben is ő egy nagyon takarékos srác, főleg magával szemben. Ami fontos a számára az meg van, és persze ott vannak a régi motorok és autókat amiket úgy szeret.” –nyilatkozta Berger

  • Verstappen: Nekem csak a győzelem számít!

    Verstappen: Nekem csak a győzelem számít!

    Max Verstappen elmondta, nem érdekli az év végi második hely, neki csak a győzelem számít.

    A Mercedes Ausztriáig szinte megállíthatatlannak tűnt, még olyan helyzeteket is sikerült behúzniuk, mikor nem ők voltak az esélyesek (Bahrein, Kanada), ám az Osztrák Nagydíjon a Red Bull előre ugrott és elorozta az Ezüst Nyilak elől a győzelmet. A Brit Nagydíjon visszavágtak a csillagosok, ám Németországban, egy kaotikus esős futam keretében, ismét az osztrák csapat és holland versenyzője kerekedett felül. A Hungaroringen sokáig úgy tűnt, ismét Verstappen fog diadalmaskodni, ám Hamilton és a Mercedes megmutatta valódi erejét, és letaszította a ’trónról’ a bitorlókat.

    A 21 éves versenyző tisztában van azzal, hogy idén nincs esélye megnyerni a bajnokságot, hiába hangoztatják többen is ennek ellenkezőjét.

    ,,Ez szinte lehetetlen – utal Verstappen a bajnoki címre. -,,Hamiltonnak nem lesz annyi balszerencséje, hogy ez összejöjjön.”

    Ennek tükrében pedig Verstappan a 2020-as évre készül, amit, – ha a jó formájuk kitart -, akár meg is nyerhetnek.

    ,,A következő évre nézve minden jónak tűnik eddig. Ám a többiek nem fogják csak úgy engedni, hogy megnyerjem igaz? Keményen kell dolgoznunk, és csökkentenünk kell a távolságot, amennyire csak lehet. Elégedett vagyok az eddig fejlődésünkkel, és a Hondával az oldalunkon még több minden vár majd ránk.”

    A holland versenyző egyre csak lopja a távolságot és szinte már ott lohol Valtteri Bottas mögött, sőt akár az év végén jobbnak is bizonyulhat finn riválisánál, ám ez a tény a 21 éves versenyzőt nem érdekli. Csak akkor menne el szívesen az FIA Gálára, ha ő lehetne a bajnok.

    ,,Ha második lennék, annyira érdekelne a gála, mint tavaly. Nálam minden az első helyről szól. Ha 20 év múlva visszatekintek a karrieremre, nem leszek attól boldog, mert majdnem bajnok lettem. Mi ebben a jó? Igen, te lettél a második legjobb versenyző abban az évben, de engem ez az egész nem érdekel. Talán mások, máshogy gondolják, de nekem csak a győzelem számít.” -nyilatkozta a Red Bull versenyzője a De Telegraafnak.

  • Verstappen: Nem kell nyernem ahhoz, hogy magabiztos legyek, én mindig az vagyok

    Verstappen: Nem kell nyernem ahhoz, hogy magabiztos legyek, én mindig az vagyok

    Max Verstappen úgy érzi, nem kell nyernie ahhoz, hogy magabiztosnak érezze magát a pályán, továbbá reméli a Red Bull továbbra is képes lesz üldözni a Ferrarit a konstruktőri bajnokság második pozíciójáért.

    A holland versenyző csapatával és az új Honda erőforrással felvértezve nyert két futamot, megtörve ezzel a Mercedes hegemóniáját az első helyezések terén. A 21 éves pilóta már csak ennek okán is kicsattanhatna az önbizalomtól, ám Verstappent sosem kellett emiatt félteni, a magabiztosságát már méterekről lehet érezni.

    ,,Nem kell ahhoz versenyeket nyernem, hogy magabiztos legyek, én mindig az vagyok. Még hátrányban vagyunk, és mikor a körülmények trükkösé vállnak, akkor előrébb tudunk kerülni, ám ugyanakkor realistának kell maradnunk, nem mi vagyunk a legdominánsabb csapat a rajtrácson.” –nyilatkozta a 21 éves pilóta.

    A Red Bull továbbra is hajszolja a Ferrarit a második helyért, lemaradásuk már csak 44 pont, ezért remélik, Spa-ban is sikerül majd sok pontot hozni a vörösökön. Ugyanakkor Verstappen mellett, már nem Pierre Gasly fog versenyezni, mert az osztrák csapat úgy döntött lefokozza rosszul teljesítő pilótáját és visszaültetik a franciát a Toro Rossóba, helyére pedig Alex Albont hozták fel az osztrák csapatba, így a dupla pontszerzés esélye is megnőtt.

    ,,Keményen nyomtuk eddig, de a Mercedes és a Ferrari is így tett. Csak azt remélem, sikerül majd jobb munkát végeznünk náluk. Próbáljuk lecsökkenteni a távolságot. Minden versenyen mikor újdonságokat tettünk az autóra, akkor a sebességünk egy kicsit jobb lett, minden, amit eddig legyártottunk működik.” –árulta el a holland.

  • Mario Isola szerint Vettelnek nincs különösebb problémája az abroncsokkal

    Mario Isola szerint Vettelnek nincs különösebb problémája az abroncsokkal

    Sebastian Vettel az évad első felében nem tudta megfelelően működésre bírni az abroncsokat, ami miatt szenvedett a futamokon, ezért elég kritikusan nyilatkozott a Pirelliről az utóbbi időkben. Mario Isolat is megkérdezték arról, szerinte miért szenvedhet annyit a német versenyző ezeken a gumikon, ám az olasz úgy véli, erről szó sincs, ő nem úgy látja, hogy Vettel annyira küszködne az abroncsokon.

    A Pirelli szakembere szerint a négyszeres világbajnoknak nem a gumikkal gyűlik meg a baja leginkább, a probléma inkább más dolgokban keresendő.

    ,,Összességében az intermediate abroncsokon Németországban nagyon jól ment és azalatt a két óra alatt nagyon gyorsan változtak a körülmények. Az intermediate gumikat arra terveztük, hogy a vizes aszfalton működjenek, ha megjelennek a száraz foltok a pályán, akkor ezek az abroncsok gyorsabban fognak kopni. A verseny után átvizsgáltuk az összes gumit, igen, viseltesek voltak, de nem volt vészes az állapotuk. Ugyanezen az elven működnek az eső gumik is, ha száraz körülmények között vannak használva, egy-két szóból elkopnak. Úgy vélem az eredményeket megnézve megállapíthatjuk, hogy Sebastiannak nem volt különösebb problémája az abroncsokkal.” –nyilatkozta Isola, miközben Vettel németországi második helyét használta fel arra, hogy igazát bizonyítsa.

     

  • A Renault azért érdeklődik Ocon iránt, mert gyors, megbízható és olcsó

    A Renault azért érdeklődik Ocon iránt, mert gyors, megbízható és olcsó

    Többen is azt hangoztatják, jövőre Esteban Ocon váltja Nico Hülkenberget a Renault-nál. A pletykák szerint ennek az említett csapat is örülne, ugyanis egy francia versenyzőt alkalmazhatnának, továbbá kevesebbet is kellene fizetni neki, mint német elődjének. Ha a Mercedes kölcsönadná Ocont a Renault-nak, akkor a francia pilóta fizetésének egy részét a német csapat kellene állnia, ami nagy segítség lenne másik gyártónak.

    ,,A francia istálló nagyon is érdeklődik Ocon iránt, ugyanis tudják, a cseréből profitálhatnának.  A kiszemeltjük gyors, megbízható és olcsó. Mivel Daniel Ricciardonak nagyon magas fizetést biztosít a csapat, nem bánnák, ha a másik versenyző jóval kevesebbért versenyezne náluk. Ha Ocont választják Hülkenberg ellenében, akkor a költségeket le tudnák faragni. Mikor a Renault visszatért az F1-be a német versenyzőt helyezték előtérbe és egy kicsit talán elnagyolták a bérezését is.” – írja a RMC Sport.

    Úgy tűnik, a Renault mégis csak aggódik a versenyzőinek kiutalt összegek miatt, hiába hangoztatták ennek ellenkezőjét korábban, így ha sikerülne megszerezniük Ocont, akkor csökkenne a kiadásuk is, sőt a francia még eredményeket is tudna hozni, így számukra ideális lenne a Mercedes kötelékében lévő pilótát leszerződtetni.

  • Verstappen: Jobban hasonlítok Vettelre, mint Hamiltonra

    Verstappen: Jobban hasonlítok Vettelre, mint Hamiltonra

    Max Verstappen úgy érzi, ha a magánéletről és a szurkolókkal való bánásmódról van szó, inkább hasonlít Sebastian Vettelre, mint Lewis Hamiltonra.

    A holland versenyző is képviselteti magát a közösségi médiában, ám rajongóinak száma a különböző platformokat összesítve csak 4 millió főt számlál. A 21 éves versenyző szerint ez a szám azért lehet ennyire kevés, mert nem oszt meg magánjellegű információkat ezeken a felületeken, ha ki is posztol valamit, akkor annak a versenyzéshez van köze. Ezzel szemben, riválisának, a brit világbajnoknak 22 millió követője van összesen, ám ő sokkal több mindent közöl a nagyérdeművel ezeken a felületeken. Betekintést enged a mindennapjaiba, a világot foglalkoztató problémákról fejti ki véleményét, vagy épp inspiráló posztokkal próbálja szórakoztatni követőit, miközben saját márkáját építi.

    Ezzel szemben Sebastian Vettel a tökéletes ellentéte az ötszörös világbajnoknak. A németnek ugyanis eszébe sincs profilt kreálni egyik felületre sem. Magánéletét nagyon védi, és nemigazán nézi jó szemmel azt, ha valaki ebben a témakörben kérdezi őt.

    Habár Verstappen sosem gondolkodott el azon, hogy otthagyja a közösségi médiát, mégis csodálja Vettelt azért, amiért ennyire védi a magánéletét.

    ,,Lewis egy másik generációhoz tartozik, én viszont ilyen vagyok, úgy vélem ebben a kérdéskörben inkább azon az oldalon állok, amit Sebastian képvisel és nem azon, amit Lewis. Egyre több tapasztalatra teszek szert azzal kapcsolatban, hogy mit mondjak el és mit ne a magánéletemről. Mindenki saját maga hozza meg a döntéseit. Ahogy már mondtam, Lewis egy másik generációhoz tartozik. Mikor haza ér, nem az az első dolga, hogy a szimulátorba pattanjon és vezetgessen.”

    Az online versenyzés és az interneten való szerepvállalás ma már nem szokatlan, a fiatalok többsége űzi ezt a tevékenységet, és ez az alól az F1-es pilóták sem kivételek. Lando Norris például előszeretettel streamel és mutatja be közös kalandjait Max Verstappennel az iRacing világában a nagyérdeműnek. A holland szeret különböző autókat, különféle pályákon kipróbálni, az online versenyzés pedig segít neki abban, hogy ezt a szenvedélyét megélje.

    ,,Még emlékszem a gokartos időszakomra. Akkoriban nagyon zsúfolt versenyhétvégéim voltak, de aztán bementünk egy fedett pályára és az ott bérelhető gokartokkal versenyeztünk még este is, csak azért mert egy kicsit még szórakozni akartunk. Ez nem változott azóta sem, csak most ezt a szimulátorokban ülve éljük át. A versenyek alatt tudunk hülyéskedni és egymással harcolni is. Ugyanakkor a Formula 1-ben az autók között sokkal nagyobb különbségek vannak, mint ott.” – nyilatkozta Verstappen a De Telegraaf-nak.

  • Marquez összemérné tudását Hamiltonnal két keréken valamint négy keréken is

    Marquez összemérné tudását Hamiltonnal két keréken valamint négy keréken is

    Marc Marquez reméli, egy nap összemérheti tudását Lewis Hamiltonnal négy keréken és két keréken is.

    A bajnokok küzdelmét nagy érdeklődés övezné, ugyanis a nagyérdemű is kíváncsi lenne arra, hogy a Moto GP-t domináló ötszörös világbajnok spanyol versenyző, vagy az F1-et uraló brit ellenfele bizonyulna-e jobbnak. Marquez nagyon örülne egy ilyen versenyzésnek, de már azzal is elégedett lenne, ha végre találkozhatna Hamiltonnal.

    ,,Beszélgettem vele már a közösségi médián keresztül, tudom, hogy szereti a motorokat és azt is, hogy nagyon jól tudja kezelni őket, ezért nagyon szeretnék vele már találkozni. Tavaly ehhez nagyon közel álltunk, ám mindkettőnknek kompromisszumokat kellett volna kötnie amiatt, hogy ez megvalósuljon és végül nem sikerült erre időt szakítani. Nagyon érdekelne egy ilyen lehetőség, egymás ellen versenyeznék először F1-es autókban ülve, majd utána motorra pattanva.”

    A brit világbajnoknak nem ismeretlen a motorversenyzés világa, tavaly egy Superbike motort tesztelhetett, majd az esemény után sejtelmesen utalt arra, hogy szeretne kipróbálna egy MotoGP-ben is használt motort, sőt e teszt keretein belül szívesen látná Valentino Rossit is. Hamilton mindig is hangoztatta, hogy szereti a két keréken száguldó versenysorozatot, ezért 2019-ben a Petronas meghívását örömmel fogadta el a szezonnyitó Katari Nagydíjra.

    Marquez is találkozott már F1-es autóval élőben, sőt tavaly a 2012-es Toro Rossót is kipróbálhatta a Red Bull Ringen.

    ,,A Red Bull Ringen már mentem pár kört egy Toro Rossóval, nagyszerű élmény volt. 40 kört tettem meg, tehát ez egy igazi tesztnek számított. A sebességem végig meg volt, ám nagyon tapasztalatlan voltam. Ismertem a pálya vonalvezetését, de nehéz volt megérteni a leszorítóerő pontos működését és nem volt egyszerű megtalálni a fékezési pontokat sem. Talán hozzá tudnék szokni ha, vezethetnék F1-es pályákon, de nem Monacóban! Egy F1-es autót normál pályán vezetni, az rendben van, ugyanis ott meg lehet találni, hol a határ, de egy város közepén, mint Monacóban? Ott sokkal nehezebb minden.”

  • Nico Müller nyerte az első versenyt a Lausitzringen

    Nico Müller nyerte az első versenyt a Lausitzringen

    Nico Müller szezonbeli második győzelmét aratta a Lausitzringen rendezett első versenyen. Ezzel a diadallal a német közelebb került a bajnoki cím megszerzéséhez, főleg annak tükrében, hogy riválisa René Rast feladni kényszerült a versenyt.

    A svájci versenyző vette át a vezetést miután Rast motorja felmondta a szolgálatot. A Team Rosberg versenyzője szerezte meg az első rajtkockát, ám pár kör megtétele után erővesztést érzett, majd autója lelassított az első kanyarkombinációban. A bokszig sikerült elmenni, ám ott nem tudták megoldani problémáját, így kénytelen volt kiállni a versenyből. Ezután Müller előtt nyitva áll az út és a vezető pozíciót nem adta át senkinek sem, végig vezette a versenyt.

    Robin Frijns végzett a második helyen, ezzel kettős győzelmet hozva az Abt Sportsline-nak, ám ez az a eredmény nem volt olyan biztos, mint Müller első helye, ugyanis a bokszutcában sok időt veszített Frijns, ám szerencséjére tartani tudta magát az őt üldöző Mike Rockenfellerrel szemben. A német versenyző sokkal gyorsabban körözte le a lekörözött versenyzőket, mint társai, így meg tudta előzni a BMW-s Marco Wittmannt is, majd a verseny utolsó szakaszában a holland után eredt, de nem tudta őt maga mögé utasítani, ezért be kellett érni a harmadik hellyel.

    Jaime Green elképesztő sebességet mutatott a futam első felében, ám a kerékcseréje után a csapat veszélyes kiengedést hajtott végre, minek következtében Green kapott egy áthajtásos büntetést, így beszorult Joel Eriksson és Timo Glock mögé.

    Philipp Eng a verseny vége felé megtudta előzni Loic Duvalt, így megszerezte az ötödik pozíciót, a francia mögötte a hatodik lett, míg Pietro Fittipaldit intették le a hetedik, Joel Erikssont a nyolcadik, Bruno Spenglert a kilencedik, míg Jamie Greent a tizedik helyen.

    Jake Dennis 11. helyezésével volt a legsikeresebb versenyző az R-Motorsport csapatból, mögötte csapattársa Daniel Juncadella és Paul di Resta végzett.

    Rast még mindig vezeti a bajnokságot 209 ponttal, őt ám Müller leredukálta a különbséget, és 195 egységgel üldözi ellenfelét. Wittman nagyobb lemaradásból (159 pont) nézi kettőjük küzdelmét a tabella harmadik helyén.

  • Vettel: Mi nem a saját érdekünket nézzük mikor a 2021-es szabályokról beszélünk

    Vettel: Mi nem a saját érdekünket nézzük mikor a 2021-es szabályokról beszélünk

    Sebastian Vettel szerint a pilótákat nem az önös érdekek motiváljak, mikor az ötleteiket hangoztatják a 2021-es szabályváltoztatásokkal kapcsolatban.

    Két év múlva drasztikusan megváltozhat, mint a technikai és mind a sportszabályzat az F1-ben. A nagymértékű változásra azért van szüksége, mert a résztvevők egy izgalmasabb bajnokságot szeretnének látni és azt akarják, hogy, többen is esélyesek legyenek a végső győzelemre.

    Az FIA és a Liberrty Media ezért úgy döntött, a változásokat hozó regulák megalkotásának folyamatába az alakulatok és a pilótákat is bevonják. Az új szabályzat számításaik szerint ez év októberében fogja elnyerni a végleges formáját, így az istállóknak elég idejük lesz arra, hogy felkészüljenek és már az új szabályoknak megfelelően kezdjék el az autók tervezését 2020 nyarán.

    Vettel örül annak, hogy a versenyzőnek is van beleszólása az új szabályok megalkotásában, ugyanis a német úgy véli, csak a pilóták képesek arra, hogy félre tegyék a személyes érdekeiket és a sport előre lepésnek megfelelő döntést hozzanak.

    ,,Igen, örülök annak, hogy minket is bevontak, ez egy pozitív aspektus volt a részükről. Ez egy nagyszerű lehetőség a számunkra, mert elmondhatjuk azt, ami a fejünkben van. Talán csak mi leszünk az egyetlenek az aszaltnál, akinek nem lesz semmi hátsó szándéka. Ösztönösek vagyunk és törődünk a sporttal, és ez egy nagy esély számunkra és mindenki más számára is, ugyanis úgy vélem olyan dolgokat is felvethetünk, amire talán a többiek nem is gondoltak eddig. Mi egy belső perspektívát tudunk mutatni, ezért az emberek meghallgatnak minket és egyet is értenek velünk. Most azonban, meg kell várnunk mi, lesz a következő lépés, talán egy kis politika egy kis taktikai húzás, viszont ahogy már mondtam, mi szeretnénk ebből kimaradni. Mi csak azt mondjuk, ami szerintünk mindenki számára előnyös lehet, és előre mozdítja az F1-et. Nem a saját érdekeinket nézzük, azt szeretnénk elérni, hogy mindenki, aki szereti ezt a sportot, a jövőben még jobban tudja majd élvezni.” – nyilatkozta Vettel.

  • Villeneuve szerint csak négy versenyt bírnak ki a Honda motorok

    Villeneuve szerint csak négy versenyt bírnak ki a Honda motorok

    Jacques Villeneuve szerint a Honda motorok négy futamnál többet nem bírnak ki, ezért a Red Bullnak az évad második felében számolnia kell azzal, hogy sűrűn fognak rajtbüntetéseket kapni.

    A japán gyártó nemrég azt közölte, hogy monzai fejlesztésük 25 LE-vel gyorsabb lesz az eddigi specifikációnál. A kanadai világbajnok szerint rövidtávon ezzel előre léphetnek, ám hosszú távon csak problémát fog okozni az osztrákoknak a plusz erő.

    ,,Egy Honda motor csak 3-4 versenyt bír ki, ez az oka annak, hogy hirtelen annyival jobb lett az erőforrásuk. Ők egy egységgel nem hét versenyt akarnak teljesíteni, hanem kevesebbet. Ha a Mercedes és a Ferrari is ezt a taktikát követné, akkor 30 LE-vel lennének gyorsabbak a Hondánál jelen pillanatban.” – nyilatkozta Villeneuve a Motorsport-Magazinnak.

    Ha a kanadai ex-versenyző elmélet igaznak bizonyul, akkor az osztrák csapat bajban van. Ha Monzában mégsem kerül bevetésre az új specifikációjú motor, akkor a jelenlegi hajtásláncban már 8 futam lesz, és az elmélet szerint, ezt nem fogja kibírni az erőforrás. Ha ez bekövetkezik, akkor viszont a régebbi specifikációjú motorokhoz kell visszatérniük, ám azok az egységek nem lesz képesek már olyan sebességet produkálni. A másik opció az lehet, hogy olyan pályákon vállalják majd be a csere miatt kapott büntetést, ahol könnyű előzni.

    Természetesen az elméletről Helmut Markot is tájékoztatták, aki egyszerűen megcáfolta Villeneuve okfejtéseit:

    ,,Ez nonszensz.” – zárta rövidre a diskurzust az osztrák tanácsadó.