Szerző: Csonka Nikolett

  • Beidézték Hülkenberget, Strollt, Sainzot és Vettelt

    Beidézték Hülkenberget, Strollt, Sainzot és Vettelt

    Nico Hülkenberg, Carlos Sainz, Lance Stroll és Sebastian Vettel is kapott behívott a versenyfelügyelőkhöz a monzai időmérő után.

    A Renault, a McLaren és a Racing Point pilótáját azért idézték be, mert túl lassan haladtak kivezető körükön a Q3-ban. A német pilótát ugyanakkor már egyszer meghallgatták, egy másik eset kapcsán. Hülkenberg hagyta el először a bokszutcát, majd levágta az első kanyart és megkerülte az akadályokat, közben pedig arra számított, hogy a többiek elmennek mellette, így majd neki is juthat a ’szélárnyékból’.  Ez alól a szabálytalanság alól felmentették a 32 éves versenyzőt, ám a „túl lassú autókázás” vétsége még fenn áll nála, úgy ahogy Sainz-nál és Strollnál is.

    Vettelt azonban más ügy miatt vették elő. Mint az a közvetítésből is látni lehetett, a Q2-ben a Parabolicánál autója nem érintette egyértelműen a pálya határát jelző fehér vonalat. Akkor azért nem született döntés, mert nem tudták pontosan megállapítani, rajta van-e a vonalon az autó egy része, vagy sem, ezért az időmérő utáni vizsgálat mellett maradtak. Tehát, ha vétkesnek találják Vettelt, akkor a szabályok értelmében nem csak a Q2-ben futott idejét, hanem a Q3-as mért körét is el fogják venni, minek okán negyedik pozícióját elveszíti a 32 éves versenyző.

  • Káosz a Q3-ban: Hamilton a Ferrarira mutogat

    Káosz a Q3-ban: Hamilton a Ferrarira mutogat

    Lewis Hamilton finoman azt sugallta a Ferrari direkt fogta vissza a pályán lévő versenyzőket a Q3 végén. A brit bajnok úgy véli a vörösök azt akarták elérni, hogy a Mercedes ne tudjon már mért kört futni, így biztonságban tudhatták az elsőségüket.

    Az időmérő utolsó szakaszának percei komikussá váltak, miután szinte mindenki az utolsó utáni pillanatra időzítette gyors körét. Ezzel még nem is okoztak volna akkora galibát a versenyzők, ám a szélárnyék vadászat és a szándékos lassulás már kiverte a biztosítékot. Mindenki próbált lassabban menni, és előre engedni a másikat, ám végül ez a játék nem úgy sült el, ahogy tervezték, ugyanis csak Carlos Sainz és Charles Leclerc indulhatott meg mért kört futni, míg a többiekre a kockás zászló várt.

    ,,Őszintén, hálásnak kell lennem amiatt, hogy az első sorból indulhatok. Holnap a Ferrarikkal kell harcolnunk, és sikerült szétválasztanunk őket. Nagyszerű pozíció ez a számunkra. Természetesen nem volt annyira élvezetes, ugyanis nem tudtunk mindannyian mért kört futni, az utolsó körök szoktak lenni a legizgalmasabbak általában.” –nyilatkozta az időmérő után az ötszörös világbajnok.

    Hamilton a galibáért a Ferrarit hibáztatta, szerinte a Scuderia miatt alakultak így a dolgok.

    ,, Még a mostani időmérőrendszerek mellett is az a cél, hogy mindenki visszavegyen és jó pozíciót találjon, ez őrület. Mindenki lassított és próbált helyezkedni, majd lejárt az idő. Érdekes taktika, szerezd meg a pole-t az első etapban, majd ejtsd ki a többieket, úgy hogy visszafogod őket és így lejár az idejük.

    A brit világbajnok elismeri ez a taktika sok buktatóval jár, de talán még így is a Mercedes profitálhat majd a dolgokból.

    ,,A kivezető körön veszélyes dolog ez mindannyiunk számára. Többen lelassítanak, és végül nem tudod ki fog melléd kerülni. Egyértelműen kockázatos volt ez a szituáció, ugyanakkor élvezetes is. A tempónk az egyenesekben rosszabb, mint a Ferrarié, ezért szükségünk volt a szélárnyékra, na meg mások is ezt csinálták. Ezekkel az új szárnyakkal a légellenállás nagyobb. Ám ennek ellenére, itt vagyunk az első sorban és holnap egy jót csatázhatunk majd velük.”

  • Olasz Nagydíj: Leclerc nyerte az időmérőt

    Olasz Nagydíj: Leclerc nyerte az időmérőt

    Charles Leclerc szerezte meg az első rajtkockát mellőle Lewis Hamilton indulhat, míg a harmadik pozíciót Valtteri Bottas kaparintotta meg.

    A Q1-es nyitányt Robert Kubica kezdete, ám nem sokáig maradt magányosan a pályán szinte mindenki azonnal kihajtott, hogy minél jobb időt autózhasson. Nagy volt tehát a tumultus a pályán, ám az első mérvadó időt a két Alfa Romeo autózta, de nem tartott sokáig a pünkösdi királyságuk, ugyanis a Renault nagy meglepetésre az élre ugrott Nico Hülkenberg-Daniel Ricciardo sorrendben őket követte Alex Albon és Charles Leclerc. A Mercedes pilótái is felzárkóztak, Valtteri Bottas elvette Albontól a harmadik, helyet, majd mögé Lewis Hamilton zárkózott fel. A monacói azonban nem teketóriázott sokáig, a közepes keveréken Leclerc ugrott az élre.

    Az Q1-ben a piros zászló is tiszteletét tette, ugyanis négy perccel a szakasz vége előtt Sergio Perez autója leállt a Curva Grande sikánnál. Miután letolták az útról a Racing Point autóját és kezdetét vette a hajsza az utolsó bejutó helyekért. Verstappen vezette fel a sort, már mért körön volt, mikor a holland erővesztést érzékelt, így lelassított és köridő nélkül zárta az edzést.

    A szakasz végén tehát búcsúzott Romain Grosjean, Sergio Perez, George Russell, Robert Kubica és Max Verstappen, míg az élen Charles Leclerc, Nico Hülkenberg és Valtteri Bottas végzett.

    A Q2-ben Kevin Magnussen és Daniil Kvyat hajtott ki először a pályára, majd pár perccel később szinte mindenki követte a párost, és kezdetét vette a ‘szélárnyékozás’ nevű játék. Az első párbajt Leclerc nyerte, őt egy tizedes lemaradással Hamilton és Vettel követte. Ricciardo be tudott férkőzni a két Mercedes közé és megszerezte a negyedik helyet.

    Az etap végén búcsúzott Antonio Giovinazzi, Kevin Magnussen, Daniil Kvyat, Lando Norris és Pierre Gasly, a szakaszt Lewis Hamilton nyerte Leclerc és Vettel előtt.

    A Q3-ban elsőként a két Mercedes hajtott ki, őket a két Ferrari követte, majd utánik mindenki kisietett a pályára. A pályán eluralkodott a káosz, mindenki csapattárasával akar együtt menni, ám ezt a páros táncot megzavarták.

    Ebben a szakaszban is megjelent a piros zászló, ugyanis Kimi Räikkönen kötött ki a Parabolica sóderágyában. Az újraindítás után várakozás következett, majd az utolsó percekben mindenki kiment. A sok teketóriázás után csak Carlos Sainz és Charles Leclerc fért bele az időbe, a többiek mind kikésték a szakaszt.

    A pole-t Leclerc szerezte meg, Hamilton és Bottas mögött.  Vettel lett a negyedik, Ricciardo az ötödik, Hülkenberg a hatodik, Sainz végül a hetedik, Albon a nyolcadik és Stroll a kilencedik helyet szerezte meg.

    Az FIA viszont vizsgálja az utolsó körben történt eseményeket.

    1    Charles Leclerc Ferrari   1:19.307
    2    Lewis Hamilton Mercedes   1:19.346 0.039
    3    Valtteri Bottas Mercedes   1:19.354 0.047
    4    Sebastian Vettel Ferrari   1:19.457 0.150
    5    Daniel Ricciardo Renault   1:19.839 0.532
    6    Nico Hulkenberg Renault   1:20.049 0.742
    7    Carlos Sainz McLaren   1:20.455 1.148
    8    Alexander Albon Red Bull  
    9    Lance Stroll Racing Point  
    10    Kimi Raikkonen Alfa Romeo  
    11    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo   1:20.517
    12    Kevin Magnussen Haas   1:20.615
    13    Daniil Kvyat Toro Rosso   1:20.630
    14    Lando Norris McLaren   1:21.068
    15    Pierre Gasly Toro Rosso   1:21.125
    16    Romain Grosjean Haas   1:20.784
    17    Sergio Perez Racing Point   1:21.291
    18    George Russell Williams   1:21.800
    19    Robert Kubica Williams   1:22.356
    20    Max Verstappen Red Bull   No Time

     

  • Sisakjával tiszteleg Gasly Hubert emléke előtt

    Sisakjával tiszteleg Gasly Hubert emléke előtt

    Pierre Gasly és Anthoine Hubert régi jó barátok voltak, ezért nem meglepő, hogy a francia, úgy érezte, valamivel emléket kell állítania elhunyt honfitárásának.

    A pilóták egyik legszemélyesebb és legértékesebb tárgya a sisakjuk, és azt a szabályok keretein belül személyre szabhatják, ami által kifejezhetik önmagukat. A Toro Rosso pilótája ezért döntött úgy, hogy fejvédőjére rákerül egykori barátja neve is.

    ,,Elvesztettem az egyik legjobb barátom, együtt nőttünk fel Anthoine-nal, hét éves korom óta ismerem őt, még a gokartos időkből. Szobatársak voltunk, egy apartmanban, egy szobában éltünk hat éven keresztül. Még osztálytársak is voltunk, 13 éves koromtól 19 éves koromig jártam vele egy osztályba, még a magántanárunk is egy és ugyanaz a személy volt. Még mindig le vagyok sújtva, amiatt, hogy ilyen gyorsan történt meg, ez szörnyű.” -nyilatkozta még múlt hét vasárnap Gasly.

    A harmadik szabadedzés előtt, instagram oldalán be is mutatta az elkészült remekművet a francia:

    https://www.instagram.com/p/B2GswdkCpoO/?igshid=1mo8rbjbgif4y

     

  • Charles Leclerc tart a Mercedes tempójától

    Charles Leclerc tart a Mercedes tempójától

    A Ferrari továbbra is jó formát mutat, Charles Leclerc meg is nyerte az első két szabadedzést, ám az ifjú monacói tart a Mercedestől, ugyanis a csillagosoknak ezen a pályán nincs akkora lemaradásuk az olaszokhoz képest, mint Belgiumban.

    A Scuderia motorikus erőfölénye miatt várható volt, hogy a nyári szünet utáni első két futam esélyesei a vörösök lesznek. Egy héttel ezelőtt Leclerc, szinte az egész hétvégén gyorsabb volt mindenkinél, és vasárnap megszerezte élete első győzelmét. Monzába érve viszont az Ezüst Nyilak már nincsenek annyira lemaradva a Ferraritól, mint Spa-ban, így a küzdelem az győzelemért még kiélezettebb lehet.

    ,,Természetesen egy jó napot zártunk pénteken, de úgy vélem ezek az eredmények a papíron jobban festenek, mint amilyenek valójában. A Mercedes nagyon-nagyon erős. A második edzésen nem volt lehetőségük akkor miért kört futni, mikor a legideálisabbak voltak a körülmények, és még így is, az enyhén vizes pályán is jó időt tudtak összerakni. Úgy érzem, tehát, komolyan kell majd számolni velük a hétvége további részében.” –nyilatkozta a monacói a Motorsport.com-nak.

  • Olasz Nagydíj: Vettel volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Olasz Nagydíj: Vettel volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Sebastian Vettel nyerte a harmadik szabadedzést, mögötte Max Verstappen végzett, míg a harmadik Valtteri Bottas lett.

    A versenyzők nem kapkodtak, csak 15 perc után szállingóztak ki az autók a pályára, ám ezután szinte percenként jöttek a jobbnál-jobb körök. A McLaren két pilótája teljesítette először komolyabb időt, majd jött Sebastian Vettel, aki rögtön az élre ugrott, ám nem sokáig örülhetett, csapattársa azonnal elvette tőle az első helyet. Mögöttük a Renault két pilótája viaskodott egymással, majd jött Max Verstappen és Alex Albon az új Honda motorral. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is felzárkózott, ám ők idejüket kemény keverékű abronccsal futották, ám 20 perccel a vége előtt a hollandot nem tudták legyűrni.

    Az FIA már tegnap jelezte, figyelik a pályalevágásokat a Parabolicánál, és aki átvágja a kanyart annak idejét elveszik. Romain Grosjean és Kevin Magnussen rögtön tesztelte is, a versenyirányítók türelmét, és többször is levágták az említett kanyart. A köridejüket rögtön el is vették, így mehettek rögtön még egy mért kört. Így járt Charles Leclerc is az edzés vége felé, de neki is volt még ideje a javításra.

    A szélárnyékozás, nagyon fontos ezen a pályán, többen meg is próbálkoztak ennek tökéletesítésével készülvén az időmérőre, emiatt pedig eléggé nagy tumultus alakult ki a pályán.

    Sebastian Vettel végzett tehát az élen, őt szorosan Max Verstappen követi, a harmadik helyet Valtteri Bottas autózta. Charles Leclerc a finn idejével megegyező kört futott, ám a Mercedes pilótája előbb teljesítette körét, így a monacói lett a negyedik, míg Daniel Ricciardo ért fel az ötödik helyre.

    Lewis Hamilton csak a hatodik időt autózta, őt Nico Hülkenberg, Alexander Albon, Antonio Giovinazzi és Daniil Kvyat követte.

    1    Sebastian Vettel Ferrari 1:20.294 14
    2    Max Verstappen Red Bull 1:20.326 0.032 11
    3    Valtteri Bottas Mercedes 1:20.403 0.109 23
    4    Charles Leclerc Ferrari 1:20.403 0.109 14
    5    Daniel Ricciardo Renault 1:20.564 0.270 11
    6    Lewis Hamilton Mercedes 1:20.595 0.301 21
    7    Nico Hulkenberg Renault 1:20.752 0.458 13
    8    Alexander Albon Red Bull 1:20.827 0.533 17
    9    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:20.881 0.587 15
    10    Daniil Kvyat Toro Rosso 1:20.945 0.651 20
    11    Carlos Sainz McLaren 1:20.949 0.655 21
    12    Sergio Perez Racing Point 1:21.003 0.709 15
    13    Pierre Gasly Toro Rosso 1:21.073 0.779 22
    14    Lando Norris McLaren 1:21.292 0.998 21
    15    Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:21.325 1.031 19
    16    Kevin Magnussen Haas 1:21.336 1.042 16
    17    Romain Grosjean Haas 1:21.621 1.327 16
    18    Lance Stroll Racing Point 1:21.639 1.345 17
    19    George Russell Williams 1:22.374 2.080 22
    20    Robert Kubica Williams 1:22.758 2.464 21

     

  • Norris felkészülését az eső és egy technikai hiba hátráltatta

    Norris felkészülését az eső és egy technikai hiba hátráltatta

    Lando Norris problémákba ütközött a pénteki szabadedzések során, ezért nem tudta teljesíteni programját.

    A Mclaren versenyzője is megkapta a Renault új specifikációjú motorját, és a vele járó büntetést is kiszabták rá, ám a gyakorlás és a hozzá tartozó felkészülés nem úgy alakult Norris számára, ahogy tervezték, ugyanis több mint egy órát vesztegelt a bokszban a második szabadedzés alatt, mert autójában olajszivárgást fedeztek fel.

    A problémák ellenére 19 éves versenyző bizakodó és reméli, eredményes hétvégét zárhat vasárnap.

    ,,Olajszivárgást vettünk észre, ezért vissza kellett hajtanom a bokszba. A javítás sok időt elvett tőlünk, de az utolsó 15-20 percben sikerült kimennem a pályára és futottam pár mért kört, de nem annyit, amennyit akartam. Nem tudtunk megfelelően felkészülni a futamra, az időmérős szimuláció például teljesen kimaradt. Ez egy gyors pálya, ezért szeretnél minél több kört megtenni rajta és kiépíteni az autóval a bizalmat, ám mikor odaértünk volna, hogy ezt megtegyük, jött az eső. Zűrzavaros volt tehát az edzés, de remélem holnap már egy tisztább napnak nézünk elébe.”

  • Hamiltont meglepte a Mercedes jó tempója

    Hamiltont meglepte a Mercedes jó tempója

    Lewis Hamilton elárulta, meglepődött a Mercedes tempóján ugyanis arra számított, hogy sokkal nagyobb lesz a lemaradásuk Ferrarihoz képest.

    A vörösök idén vitathatatlanul birtokolják a legerősebb erőforrást, ami a hosszú egyenesekkel tarkított pályákon előnyt jelent a számukra. Spa-ban a Scuderia ennek köszönhetően megszerezte idei első győzelmét Charles Leclerc révén, és most a hazai közönségük előtt duplázni szeretnének.

    Hamilton azonban most nem volt annyira lemaradva a monacói pilótától, mindössze 0.068 ezred különbséggel ment csak lassabban. Ez az eredmény még a brit bajnokot is meglepte.

    ,,Az egyenesekben nagyon gyorsak, de a mi versenytempónk erősebb, mint az övék. Sőt, még az egy körös tempót tekintve sem vagyunk annyira lemaradva tőlük. Úgy néz ki kemény harc lesz az első helyért. Igazán meglepő eredmények ezek, nem is tudom, mit várjak ettől a hétvégétől. Az tudtam, hogy az egyenesekben gyorsak lesznek, és ez így is lett, azonban a kanyarokban vissza tudjuk hozni ezt a lemaradást. Ők azokon a részeken nem teljesítenek olyan jól, és ez kiegyensúlyozza az erőviszonyokat.” –foglalta össze Hamilton az észrevételeit.

  • Verstappen a büntetése miatt az ötödik helyet célozta meg vasárnap

    Verstappen a büntetése miatt az ötödik helyet célozta meg vasárnap

    Max Verstappen az első szabadedzésen a hetedik, míg a másodikon az ötödik legjobb időt autózta az Olasz Nagydíj pénteki napján. A holland pilóta elmondta, azt remélte, ennél azért jobban fognak menni a dolgok, ám ennek ellenére napját pozitívan értékelte.

    A 21 éves pilóta büntetést kapott azért, amiért a Honda új specifikációjú motorját beszerelték az autójába. A mezőny végéről indulva a dobogós helyeket nem érzi reálisnak Verstappen, ám az ötödik pozíció szerinte normál esetben elérhető lesz a számára.

    ,,Jó napunk volt annak ellenére, hogy nem elég jó a sebességünk az egyenesekben. Úgy érzem, versenyképesek lehetünk a hétvége további részében. Mind a rövid és mind a hosszú etapok során az autó jónak tűnt, ami remek előjel vasárnapra, mikor a mezőny végéről kell majd rajtolnom. Az autó tehát jól teljesített és minden jónak tűnik a motor körül is. Várom már a versenyt, bár, nehéz dolgunk lesz, a Ferrarit és a Mercedest nem lesz könnyű utolérni, de az ötödik hely elérhető. – olvasható a holland pilóta weboldalán.

  • A döntéshozók radikális változtatásokat akarnak, a pilóták türelemre intik őket

    A döntéshozók radikális változtatásokat akarnak, a pilóták türelemre intik őket

    Max Verstappen úgy érzi, a radikális pálya változtatásokkal csínján kell bánni, Nico Hülkenberg egyedi megoldásokat javasol, míg Sebastian Vettel szerint nem szabad elhamarkodottan dönteni és következtetéseket levonni.

    Múlt héten, a Belga Nagydíj keretein belül megrendezett F2-es fő-futamon, a motorsport világa ismét szembekerült azzal, hogy milyen veszélyes foglalkozás a versenyzés. Anthoine Hubert egy szörnyű balesetben életét vesztette, Juan Manuel Correa pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A tragédia miatt a pálya üzemeltetői úgy döntöttek a korábban már eltervezett változtatásokat megsürgetik, így az említett szakaszon a közeljövőben bukótér helyett sóderágy fogja fogadni a versenyzőket.

    A holland szerint azonban nem kell fejjel ugrani a falnak és minden egy kicsit is veszélyesnek titulált kanyart átszabni a versenynaptárban, ugyanis a szombati balesethez hasonló eseménysorozatokra, nem lehet 100%-ban felkészülni.

    ,,Van pár olyan versenypálya a naptárban, ahol, ha történik valami rossz dolog, akkor abból nagy baj lehet, tehát jó sok helyen kellene akkor változtatni. Egy végzetes baleset utána könnyű azt mondani, hogy jobban ki kell szélesíteni a kanyart, ám ugyanakkor én azt gondolom, hogy a mostani egy nagyon szerencsétlen és különös baleset volt. Sok veszélyes kanyar van a versenynaptárban, és ez része az F1-nek és a versenyzésnek úgy általánosságban sajnos. Nagyon szörnyű, hogy ez történt, de ugyanaz van akkor is, mikor valaki megpördül a pálya közepén, aztán a másik belehajt. Mindig lesznek rossz kimenetelű balesetek, és erre azt mondják, változtatni kell a helyszíneken? Én nem értek ezzel egyet! Természetesen, nagyon elkeserítő az, hogy ilyen eset megtörtént, Spa mindig is veszélyes lesz, különösen az Eau Rouge környékén, mert egy kicsit vakon kell bemenni a kanyarba. Ám akkor felmerülhet a kérdés, miért versenyzünk egyáltalán Monacóban? Úgy vélem az is egy kicsit veszélyes, mégis elmegyünk oda, versenyzünk ott, mert ehhez szoktunk hozzá, a veszély része annak, amit csinálunk.”

    Nico Hülkenberg szerint meg kell találni az egyensúlyt a változtatások terén, és nem szabad átesni a ló túloldalára.

    ,,A bukóterek azt sugallják nekünk, hogy ott még lehet nyomni, ugyanis nem jár nagy következménnyel az, ha oda kerülünk. Úgy vélem tehát ezt a változtatási folyamatot felügyelni kell és meg kell találni a megfelelő egyensúlyt. Talán minden ilyen kanyarnál valami egyedi megoldást kellene alkalmazni, mint az Eau Rouge esetében. Az a szakasz ugyanis nagyon különleges, nem igazán látod a kanyart addig, amíg fel nem mész a dombon. A dolgok néha nagyon hektikusan alakulnak, főleg mikor az első körökben nem igazán tudjuk kontrollálni az eseményeket, és olyankor még a mezőny is együtt van. Ez a jelenség az alsóbb kategóriákban gyakrabban üti fel a fejét, ugyanis ott motiváltabbak és izgatottabbak a srácok.”

    Sebastian Vettel szerint ez a szörnyű tragédia és Jules Bianchi balesete, egy ébresztő volt mindenki számára. Vizsgálatok kell végezni, ám szerinte nem szabad azonnal messzemenő következtetéseket levonni, az egész képet kell nézni és időt kell hagyni arra, hogy megértsék mi is történt.

    ,,Ahogy értesültem róla, a balesethez több minden vezetett. Bizonyos aspektusában a motorsport veszélyes, és ez a veszély része az egésznek, de az elmúlt évek tragédiái ébresztőt kell, hogy fújjanak nekünk. Az utóbbi években elveszítettük Jules-t és Anthoine-t, és ezek az esetek azt mutatják, még mindig van mit tennünk, még akkor is, ha pár ember úgy gondolja, túl biztonságossá és unalmassá vált a sport az intézkedések miatt. Úgy vélem, tudjuk ezt jobban is csinálni, muszáj fejlődnünk és dolgoznunk kell tovább ezen az ügyön. Inkább versenyeznék örökre egy unalmas Formula 1-es világbajnokságban, ha ezzel vissza tudnánk őket hozni, ez nem is kérdés. Nos, ami a múlt héten történt annál rosszabb nem is következhetett volna be. Az esetet alaposan ki fogják vizsgálni, ami nagyon helyes is és mindenki ezt is várja el, de elhamarkodottan nem szabad levonni semmilyen konklúziót. Meg kell vizsgálnunk a teljes képet, minden egyes tényezővel egyetemben. Én szeretek Spa-ban versenyezni, a pálya nagyszerű és csodálatos történelemmel rendelkezik, a legtöbb kanyar igen kivételes és egyedülálló, ám a történtek után meg kell nézni mi miért történhetett és időt kell hagyni arra, hogy megértsük a dolgokat, mielőtt elhamarkodottan döntenénk.”