Szerző: Csonka Nikolett

  • Bottas: Van pár befejezetlen ügyem Szocsiban

    Bottas: Van pár befejezetlen ügyem Szocsiban

    Valtteri Bottas úgy érzi van pár „befejezetlen ügye” Oroszországban, miután tavaly a Mercedes megfosztotta őt a győzelemtől azzal, hogy arra utasították adja át vezető helyét Lewis Hamiltonnak.

    Egy éve a finn versenyző dominált Szocsiban, sokáig vezette is a versenyt, majd az Ezüst Nyilak vezetősége úgy döntött, megcserélik a két pilótájuk pozícióját, hogy ezzel is bebiztosítsák a brit versenyző bajnoki címét.

    Idén azonban a Ferrari nem fenyegeti a Mercedest a végső győzelem elérésében, Hamilton toronymagasan vezeti a tabellát, míg mögötte 65 pontos hátrányt összeszedve Bottas halad. Szingapúrban ennek ellenére a nastolai versenyző ismét meghallotta a rádióban James Vowles hangját, aki arra utasította, menjen három másodperccel lassabb köröket addigi idejénél, hogy vissza tudják adni az ötszörös világbajnoknak a helyet, amit a stratégiai bonyodalom miatt veszített el. Bottas ennek ellenére magabiztos, és várja már, hogy legerősebb pályáján ismét megmutassa, számolni kell még vele.

    ,,Van néhány befejezetlen ügyem itt Szocsiban. Általában fekszik nekem ez a pálya, és remélem ez idén sem lesz másképp. Ugyanakkor a Ferrarinak is kedvezhet ez az aszfaltcsík, mert sok az egyenes szakasz,  ám jó érzésekkel utazom oda, és harcolni fogok azért, hogy a tavalyinál jobb pozíciót érjek el. Szingapúrból jövet nem sok mindenen tudtunk változtatni, ám a beállításokkal és egy-két kisebb dologgal lehet játszani. Le kell vonni a tanulságokat az előző hétvégéből, majd el kell felejteni az ott történteket és tovább kell lépni. Én legalábbis ezt fogom tenni, és a nulláról indulva megyek Oroszországba. Megpróbálok majd a jó érzésekre emlékezni amik még tavalyról megmaradtak és megpróbálom majd felvenni azt a ritmust amit egy évvel ezelőtt elkaptam.” -nyilatkozta Bottas.

  • Büntetés vár a Red Bullra és a Toro Rossóra

    Büntetés vár a Red Bullra és a Toro Rossóra

    A Honda Oroszországban egy újabb Spec 4 erőforrást fog bevetni, ezért a Red Bull két pilótájára (Max Verstappen és Alexander Albon) és a Toro Rosso két versenyzőjére (Pierre Gasly és Daniil Kvyat) büntetés vár.

    Ugyan már az új specifikációjú hajtásláncot  Belgiumban és Olaszországban használatba vették, ennek ellenére a japán gyártó szeretne egy új erőforrással neki vágni a soron következő nagydíjnak ugyanis, ha most Szocsiban megkapják a rajtbüntetés az új egységek miatt, akkor Japánban már nem kell hátrányból indulniuk a fent említett csapatoknak.

    Verstappen, Albon és Gasly tehát csak 5 helyes rajtbüntetés fog kapni, ugyanis az autóikban csak a belső égésű motort fogják cserélni, az MGU-H és az MGU-K érintetlen marad, viszont a hazai versenyre készülő Kvyat már nem mondhatja magát ilyen szerencsésnek, az ő konstrukciójában az erőforráshoz tartozó összes komponenst lecserélik, így a versenyt csak a rajtrács végéről kezdheti majd meg.

     

  • Villeneuve kiállt a Haas döntése mellett: Hülkenberggel sem jártak volna jobban

    Villeneuve kiállt a Haas döntése mellett: Hülkenberggel sem jártak volna jobban

    Jacques Villeneuve szerint jól döntött a Haas, mikor Romain Grosjean szerződését hosszabbították meg és ezzel elutasították Nico Hülkenberget.

    Az amerikai csapat sokáig vacillált melyik pilóta mellett döntsön, az események főleg azután gyorsultak fel, miután a Renault bejelentette, Esteban Ocont ültetik be jövőre Daniel Ricciardo mellé, ám végül a Haas úgy döntött, marad az eredeti felállásnál és a francia pilótának adnak még egy lehetőséget.

    Villeneuve kiállt a csapat döntése mellett, ugyanis a kanadai szerint nincs olyan nagy különbség Grosjean és Hülkenberg között, ám ha a Haasnak lehetősége nyílik egy győztes pilótát leszerződtetni, akkor egy percig sem fognak gondolkodni azon, kinek kell mennie.

    ,,Ők ketten azok a versenyzők, akiknek ezalatt a hosszú időt alatt nem sikerült nyerniük, sőt Hülkenberg még a dobogóra sem állhatott fel soha. Miért kellett volna a Haasnak változtatnia? Ha már le akarják cserélni Grosjeant, akkor egy fiatalabb pilótát kell hozniuk, vagy egy olyan versenyzőt, aki nyert már versenyeket, mint például Ricciardo.”- mondta el a véleményt 1997 világbajnoka a Motorsport-Total.com-nak.

    A német versenyző így már csak az Alfa Romeóban bízhat, ugyanis a Williams elmondta, nem tart igényt Hülkenberg szolgálataira, ahogy a 32 éves versenyző sem menne a brit alakulathoz. Kimi Räikkönen helye biztos a svájci alakulatnál, míg Antonio Giovinazzit a Ferrari hátszele segíti, így nem lesz könnyű Hülkenberg dolga, ha kiakarja magának harcolni az olasz ülését.

  • Leclerc: Már nemcsak egy bizonyos pályatípuson leszünk versenyképesek

    Leclerc: Már nemcsak egy bizonyos pályatípuson leszünk versenyképesek

    Charles Leclerc úgy véli, a Ferrari a hátralévő versenyeken képes lesz jó teljesítményt nyújtani. A Scuderia csak a hosszú egyenesekkel tűzdelt, kevés leszorítóerőt igénylő aszfaltcsíkokon remekelt, ám a legutóbbi fejlesztési csomag bevetése után a monacói szerint ez az állapot megváltozott.

    A nyári szünet óta csak a vörösök diadalmaskodtak. Spa-ban és Monzában a 21 éves versenyző kerekedett felül a Mercedesen, míg Szingapúrban Sebastian Vettel emelhette magasba a legnagyobb trófeát. Az Orosz Nagydíjra az elmúlt hetek pozitivitásával felvértezve készül Leclerc, aki most már úgy véli, akármelyik pályán megállják majd a helyüket.

    ,,Jó érzés úgy megérkezni Oroszországba, hogy három hétnyi pozitív esemény van a hátunk mögött. A fejlesztésekkel nagyszerű előrelépéseket tettünk meg, összességében javult a teljesítményünk a nagy leszorítóerőt követelő aszfaltcsíkokon. Most már nem csak egy bizonyos karakterisztikájú pályán kell velünk számolni, hanem a többin is. Különleges érzés lesz ismét Szocsiban versenyezni, ugyanis a nemzetközi sportesemények terén nagyszerű történelemmel bír ez a helyszín.” -nyilatkozta a monacói.

  • Verstappen: Vettel részben a Red Bullnak köszönheti a győzelmét

    Verstappen: Vettel részben a Red Bullnak köszönheti a győzelmét

    Max Verstappen úgy véli, Sebastian Vettel részben a Red Bullnak köszönheti Szingapúri győzelmét. A holland versenyző elmondta, a németet csak azért hívták ki kerékcserére, mert megtudták, hogy abban a körben ő is a bokszba látogat.

    A verseny első felében lévő vonatozást a Red Bull szakította meg azzal, hogy behívta a bokszba Verstappent. Mikor érzékelte a Ferrari, hogy az osztrák csapat szerelői kint vannak és a hollandra várnak, azonnal berántották a német versenyzőjüket. Ugyanabban körben látogatott ki a bokszba a két delikvens, ám Vettel sokkal jobb kivezető kört produkált a 21 éves riválisánál, így az egy körrel később cserélő csapattársát, Charles Leclerc-t is megelőzte. Mint később kiderült ez a momentum egyenesen a futamgyőzelemig repítette a négyszeres világbajnokot.

    ,,Kezdődtek a problémák az abroncsok körül, ezért azt mondtam, ‘ki kell állnunk és kereket kell cserélnünk’. Azt hiszem a Ferrari felfigyelt erre, ezért hozták be azonnal Vettelt. Emiatt tudott csak Charles Leclerc elévágni, ha ez nem így történik, akkor tulajdonképpen én lettem volna Leclerc és Hamilton között, vagy akár Leclerc előtt. Nem tudták volna máshogy kivitelezni a kettős győzelmet.” – nyilatkozta a Ziggo Sportsnak Verstappen.

    A Red Bull általában jól szerepel a Szingapúri pályán, és  vasárnap sem volt okuk panaszra, ám Verstappen csalódott, ugyanis ő nyerni ment a városállamba.

    ,,Sok olyan dolog van amit jobban is csinálhattunk volna. Úgy vélem a beállítások terén ment félre valami. Van pár ötletem ezzel kapcsolatban, ám most már arra kell koncentrálnunk, hogy ennél jobb munkát végezzünk Szocsiban. A magabiztosságom töretlen és hiszem, hogy még egészen csodálatos dolgokat fogunk véghezvinni az elkövetkezendő versenyeken.”

  • Leclerc már jobban érti a Ferrari döntését

    Leclerc már jobban érti a Ferrari döntését

    Charles Leclerc elmondta, miután megnézte az adatokat és megértette milyen helyzet állt elő a versenyen, már meg tudta érteni a Ferrari döntését.

    A monacói pilóta kényelmesen vezette a versenyt ám mikor a kötelező kerékcseréjéről visszatért a pályára, Sebastian Vettel mögött találta magát. A futam hátralevő részében frusztráltan és értetlenül rádiózó monacói az eseményt követően meghallgatta a magyarázatot, megnézte az adatokat, és ezeknek az információknak köszönhetően megértette mi is zajlott körülötte.

    ,,Nem hinném, hogy jobban avagy máshogy kellett volna csinálnom a dolgokat. Egy biztos, ezentúl több információt fogok kérni a körülöttem lévők stratégiájáról. Nem voltam tisztában azzal, hogy mit csinálnak, tehát nem tudom, hogy mi lett volna akkor, ha korábban kezdem nyomni az első etapban. Rengeteg adatunk van erről amúgy is, szóval megfogom őket vizsgálni. Ahogy már az autóban is mondtam, nagyon frusztráló volt a helyzet, ám most, hogy már kint vagyok, sokkal több mindent értek az egész szituációból. Nagyon boldog vagyok a csapat sikere miatt, és Seb miatt is. Megérdemelten nyert, de most ideje tovább lépnünk. Természetesen azt kívántam, bár csak én állhatnék a dobogó legmagasabbik fokán, ám a dolgok néha nem úgy alakulnak ahogy szeretnénk, ez hozzá tartozik a élethez. Oroszországban megerősödve fogok visszatérni.” -nyilatkozta Leclerc a Motorsport.com-nak.

  • Vettel köszönetet mondott rajongóinak: Sok biztató levelet kaptam

    Vettel köszönetet mondott rajongóinak: Sok biztató levelet kaptam

    Sebastian Vettel tegnap megszerezte idei első győzelmét Szingapúrban, és a futam leintését követően nem csak csapatának, hanem szurkolóinak is megköszönte a támogatást. A négyszeres bajnok elárulta, rajongói, kézzel írott leveleket küldtek, amikben biztatták őt, és el mesélték neki a saját rossz élményeiket is. Ezek az iromány adtak erőt és energiát a németnek, az elmúlt hétvégén.

    Nehéz heteken van túl a 32 éves versenyző, ugyanis a nyári szünet után csapattársa, Charles Leclerc két versenyt is megnyert, míg ő nem találta a ‘gólövő cipőjét’ és ismét hibákat vétett. A monzai baklövése után az olasz sajtó egy emberként kiáltotta: ideje távoznia. Már Daniel Ricciardot is megkörnyékezte a hétvégén a Sky Italia és egy esetleges ferraris szerződés lehetőségéről faggatták, ám a futamon Vettel némileg bebizonyította: számolni kell még vele. A média és a szakértők elengedték őt, ám a szurkolói többsége továbbra is kiállt a négyszeres bajnok mellett. Vettel elárulta, sok levelet kapott, amiben a támogatói biztatták és leírták, hisznek abban, hogy ki fog tudni lábalni ebből a rossz periódusból.

    ,,Sok üzenetet és kézzel írt levelet kaptam. Nyilvánvalóan értékelni kell azt, hogy az emberek vették a fáradtságot és írtak neked, ezért időt kerítettek arra, hogy elolvastam őket, nagyon bátorító dolgokat írtak nekem. Rengeteg energiát adtak az üzenetek, olyanok is biztattak akik ebben a világban tevékenykednek és már régóta ismerem őket, de a legtöbb levél a szurkolóktól jött. Monza után az emberek megosztották velem a saját személyes történeteiket, írtak azokról a mélységekről és magasságokról amiket átéltek. Természetesen számunkra minden a versenyzés körül forog, ám nem ez a legfontosabb dolog a világon. Mikor elolvasod ezeket a történetek és szembesül azzal, hogy az emberek milyen nehézségeket élnek át az életük során – voltak nagyon személyes és bizalmas sorok is – az megérint. Rengeteg erőt és hitet adtak ezek az üzenetek és arra sarkaltak, hogy legyen önbizalmam. Tudtam, hogy nem vagyunk messze az áttöréstől, Charles nagyon erős volt és megérdemelten nyert két futamot. Tudtam, hogy nekünk, a garázs másik oldalán, arra van csak szükségünk, hogy leszegett fejjel dolgozzunk tovább, és előbb vagy utóbb ez a kemény munka meghozza majd a gyümölcsét. Természetesen örülök annak, hogy nem kellett sokat várni erre.”

    Az Olasz Nagydíj után többen már Leclerc-t kiáltották ki vezérnek, Vettel bukdácsolásai és balszerencséje miatt. A négyszeres világbajnok elmondta, kritikusait elhallgattatni nem volt annyira kielégítő érzés, mint ahogy azt páran képzelik.

    ,,Nagyon magas elvárásaim vannak magammal szemben, és nem vagyok boldog akkor, amikor nem sikerül hoznom azt, amire tudom, hogy képes vagyok. Ebben az évben előfordult párszor, hogy nem sikerült ez. Tudtam, hogy fejlődnöm kell, ezért nem lehetek teljesen boldog, de ugyanakkor tisztában voltam azzal is, hogy nem olyan szörnyű vagy katasztrofális a dolog, ahogy azt az emberek képzelik. Úgy vélem, ha már egy ideje itt vagy, akkor az itt megszerezett jó élmények segítenek felülkerekedni a rossz pillanatokon. Ez mind része ennek a játéknak.”

    A német elmondta, ne higgyék azt, hogy ez a győzelem fontosabb neki, mint a csapatnak. A 32 éves versenyző szerint ugyanis egyik pilóta egója és értéke sem érhet többet a patinás istállónál.

    ,,Úgy vélem, nagyon el van tévelyedve az, aki azt hiszi, hogy ennél a csapatnál nagyobb lehet. Azt hiszem, senki sem lehet nagyobb náluk. Természetesen ez a győzelem elsősorban a csapaté. Nézzük csak meg az adatokat és a tényeket, Magyarországon a földbe döngöltek minket, egy perces hátrányt szedtünk össze az győzteshez képest. Ám ide érve pozitív dolgokat tapasztaltunk, harcban lehettünk az első rajtkockáért, kontrollálni tudtuk a versenyt, és végül diadalmaskodtunk rajta. Őszintén szólva úgy vélem, ez szimplán csak a csapat győzelme.”

  • Binotto elismerte, elgondolkodtak azon, hogy visszaadják Leclerc-nek az első helyet

    Binotto elismerte, elgondolkodtak azon, hogy visszaadják Leclerc-nek az első helyet

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke a futamot követően elmagyarázta miért hívták ki előbb Sebastian Vettelt a bokszba, és mi vezetett a német győzelméhez. A svájci-olasz szakember továbbá bevallotta a verseny egy pontján elgondolkodtak azon, hogy megcserélik a versenyzők pozícióját és visszaadják Charles Leclerc-nek az első helyet.

    A 21 éves pilóta körökön keresztül haladt az élen, majd a bokszkiállások után hirtelen csapattársa mögött találta magát. A monacói versenyző a futam hátra levő részében frusztráltan és felháborodottan kérte számon a csapatot és igazságtalanságnak titulálta a neki választott a forgatókönyvet. Miután a német megnyerte a Szingapúri Nagydíjat Leclerc csapatárdión közölte a vörösökkel, hogy beszélni szeretne velük és szeretné ha megmagyaráznák miért döntöttek úgy, ahogy. Mattia Binotto nemcsak pilótájának, hanem a médiának is elmondta, mi zajlott a háttérben:

    ,,Amikor Sebastiant kihívtuk, a Red Bullnál már kint álltak a szerelők és Verstappenre vártak. Le akartuk védeni a pozícióját, valamint ez a szituáció lehetőséget teremtett arra is, hogy Hamiltont megelőzzük. Azonban az elévágás sokkal effektívebbnek bizonyult a vártnál, 3.9 másodperc nyereséget jelentett, nem is számítottunk ilyen nagy számra. Mikor kihívtuk Sebastian, egy körrel Charles kiállása előtt, azt hittük, hogy Charles majd elé fog visszaérkezni. Ám Sebastian nagyon jó kört rakott össze, és ezzel megelőzte őt.”

    Binotto megerősítette, elgondolkodtak azon, hogy Vettelt megkérik, adja vissza a pozíciót Leclerc-nek a verseny második felében.

    ,,Elgondolkodtunk-e a cserén? Nos igen, viszont abban a pillanatban, úgy gondoltuk, az a helyes döntés, ha ezt nem lépjük meg. Ám erről nyilvánvalóan még fogunk beszélgetni a versenyzőinkkel, ugyanis mindketten más véleményen vannak. Szóval igen, elgondolkodtunk ezen is.” -vallotta be a Ferrari csapatfőnöke.

     

  • Hamilton, Vettel és Verstappen ‘baromságnak’ tartja a fordított rajtrács ötletét

    Hamilton, Vettel és Verstappen ‘baromságnak’ tartja a fordított rajtrács ötletét

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerint a fordított rajtrács ötlete totális ‘baromság’.

    A Formula 1 irányítói folyamatosan keresik a megoldásokat a sportág izgalmassá tétele érdekében, emiatt napról-napra újabb és újabb ötletek röppenek fel. Az időmérő átszabása jelenleg nagyon foglalkoztatja a Száguldó Cirkuszt. Ennek kapcsán került elő a fordított rajtrács ötlete is, ami állítólag a csapatok tetszését többnyire elnyerte, míg a pilóták többsége hallani sem akar erről a lehetőségről.

    A mezőny többszörös világbajnokait a témáról az időmérő utáni sajtótájékoztatón kérdezték meg. A brit és a német egyáltalán nem volt elragadtatva az ötlettől:

    ,,Nem igazán tudom, mit is mondjak. Úgy vélem, akik ezt kitalálták, nem tudják miről beszélnek.” -reagált szűkszavúan az ötszörös világbajnok.

    A Ferrari rangidős pilótája először nem értette mit mondott riválisa, ezért visszakérdezett, de mivel nem kapott egyértelmű választ, előadta a saját gondolatait a témával kapcsolatban:

    ,,Őszintén szólva ez az egész egy baromság! Úgy vélem, tisztában vagyunk azzal, hogy ha javítani akarunk a dolgokon, akkor a mezőnyt kell összébb hoznunk, ugyanis így fognak kialakulni jó versenyek. Ez csak egy szépségtapasz lenne, nem megoldás. Nem tudom melyik géniusz állt elő ezzel az ötlettel, de nem fog ez segíteni semmin,  nem helyes ez az irány.” – Hamilton felnevetve reagált a kritikára és elárulta, ő is hasonlókat mondott, csak a német bővebben fejezte ki magát.

    Pierre Gasly  szerinte az időmérő felépítését  sem kellene megbolygatni, ugyanis a francia úgy véli ez a rendszer már 2006 óta jól működik:

    ,,Szeretem, hogy így mennek a dolgok, a Q1-es,Q2-es,Q3-as formátum nagyszerű kihívás elé állít minket versenyzőket, ugyanis nagyon koncentrálunk kell, ha jó kört akarunk összerakni és tovább akarunk jutni. Ez egy csata, ami arról szól, ki lesz a leggyorsabb egy körön. Sajnálatos lenne elveszíteni ezt a formátumot, szerintem a hétvége egyik legizgalmasabb része az időmérő. Ám ha a show élvezetesebb lesz, akkor miért ne próbálnánk meg? Meglátjuk mi sül ki ebből. Úgy vélem részünkről a leghangsúlyosabb az lenne, ha az autókat még versenyképesebbekké tennék. Ebbe a kategóriába tartozik az, hogy tegyék könnyebbé a másik autó követését és a konstrukciókat is, továbbá az sem ártana, ha az abroncsok több kört bírnának ki. Inkább ezekre kellene fókuszálni, és nem azt megváltoztatni, ami alapjáraton jól működik.” -nyilatkozta a Toro Rosso pilótája.

    Max Verstappen egykori csapattársával ért egyet, és hallani sem akar a sprint versenyekről vagy az időmérő megváltoztatásáról, sőt egyenesen nonszensznek titulálta a fordított rajtrács ötletét:

    ,,Úgy vélem mindenki megérdemli az esélyt arra, hogy a lehető legjobbját nyújtva végezzen jó helyeken az időmérőn. Ez alapján kell, eldönteni ki, melyik helyet érdemli meg. A fordított rajtrács ötlete sem a kedvencem, baromság az egész, úgy ahogy van!” -nyilatkozta a holland a Motorsport.com-nak.

  • Leclerc: Nagy meglepetés volt ez az első hely

    Leclerc: Nagy meglepetés volt ez az első hely

    Charles Leclerc elmondta, azzal, hogy megszerezte a rajtelsőséget a Szingapúri Nagydíj időmérőjén, nem csak a többieket, de a Ferrarit is meglepte.

    A Scuderia nem nagy reményekkel vágott neki a hétvégének, ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a papírforma szerint a Mercedes és a Red Bull fog dominálni ezen a pályán. Pénteken még nem látszott a vörösök javulása, ám szombaton már a harmadik szabadedzésen villantak egyet, míg az időmérőn mindenkit meglepve harcoltak a pole pozícióért.

    Végül a monacói bizonyult gyorsabbnak, így az övé lett a dicsőség.

    ,,Elég őrült egy kör volt. Az első próbálkozás nem volt az igazi, ugyanis mikor megkezdtem azt a kört túl közel voltam Lewishoz. Sokat is kockáztattam a második szektorban, ezért nagy volt a nyomás rajtam, tudtam, hogy az utolsó körben dől el minden. Mindent beleadtam, vétettem is pár hibát, egy párszor majdnem elveszítettem az autót és már kétszer vagy háromszor a falban is láttam magam, de végül minden összejött. Csodálatos érzés volt vezetni ezt az autót. Pénteken nagyon nehéz napom volt, ezért a rajtelsőség megszerzése nagyszerű érzés a számomra. Őszintén szólva meglepődtem, az tudtam, hogy azért többre vagyunk képesek, de arra nem számítottam, hogy versenyre kelhetünk a Mercedesszel és a Red Bullal. Az egész csapat meglepődött, és ez az eredmény bizonyítja milyen jó munkát végezte a gyárban a srácok, köszönöm nekik, ez az ő érdemük.” -nyilatkozta jókedvűen Leclerc.