Szerző: Csonka Nikolett

  • Hamilton érdekes felfedezése: A Ferrari már nem olyan gyors

    Hamilton érdekes felfedezése: A Ferrari már nem olyan gyors

    Lewis Hamilton szerint az Államokban a Ferrari már nem olyan domináns az egyenesekben, mint korábban.

    Valtteri Bottas szerezte meg tegnap a pole-t megszakítva ezzel a Scuderia menetét, ugyanis az olasz csapat a nyári szünet óta egyeduralkodónak számított a kvalifikáción. A brit versenyző, ugyan csak az ötödik legjobb időt autózta, de egy érdekes jelenségre lett figyelmes az Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéjén:

    ,,Érdekes dologra lettünk figyelmesek ezen a héten, úgy vélem veszítettek (Ferrari) a motorerejükből. Kíváncsian várom mi lesz ennek a folytatása és azt is, hogy mi lesz velük a versenyen. Még mindig gyorsak az egyenesekben, ám már korántsem annyira, mint voltak. Remélem a mi konstrukciónk erősebb lesz a futamon.” – nyilatkozta Hamilton.

    Az FIA direktívájának is köze lehet a dologhoz, ugyanis a Red Bull egy levelet intézett a szövetség felé, amiben bizonyos megoldások legalitásáról érdeklődött. A Bikák szerint a vörösök az üzemanyag-átfolyás mérésével trükköztek, ezért fordultak az FIA-hoz, akik kijelentették, nem szabályos az osztrákok elmélete.

    Ugyanakkor Toto Wolff elmondta, nem feltétlenül ezért esett vissza a Ferrari sebessége Austinban.

    ,,A három nagy csapat közelebb van egymáshoz, ha az egyenesben mért sebességet vesszük alapul, de nem hinném, hogy ennek bármi köze lenne bizonyos eseményekhez.”

  • Vettel megbánta, hogy konzervatív első kört futott a Q3-ban

    Vettel megbánta, hogy konzervatív első kört futott a Q3-ban

    Sebastian Vettel bevallotta, most már bánja, hogy olyan konzervatív első kört teljesített a Q3 elején az Államokban. A német versenyző, nagyon közel volt a pole pozíciót megszerző Valtteri Bottas idejéhez, lemaradása csak 0.012 másodpercre tendált.

    Az első körös próbálkozások döntötték el a pole sorsát, ugyanis másodjára szinte senki sem tudott javítani idején. A német versenyző az utolsó szektorba szolidan vette az akadályokat a szekció elején, ezért arra számított, hogy második próbálkozása alatt korrigálhat, ám a négyszeres világbajnok reményei tova szálltak, mikor megtapasztalta, hogy a pálya állapota valamelyest romlott, így a tűzijáték elmaradt.

    A Ferrari pilótája elmondta, nehéz feldolgoznia ezt a hátrányt, annak tudatában, hogy első és mérvadó körében még hagyott időt.

    ,,Jól telt az időmérő, igazán élvezetes volt az autót vezetni délután, de ha ennyire közel vagy a pole-hoz, csak épp lemartál róla, nos, talán Valtteri jobban élvezte ez a napot. Ám ez rendben van, nagyon kicsi a különbség, talán egy vagy két század, de azt nem nehéz megtalálni.  Jó volt az első köröm, ám hagytam még benne egy kis időt az utolsó szektorban. Talán túl óvatos voltam, biztosra akartam menni és teljesíteni akartam az első kört, utána úgy voltam vele, hogy a másodikban javulni tudok. Sajnálatos módon, ez nem sikerült, így a tervem nem működött. Összességében, jó volt a mai nap. Úgy vélem erős versenyünk lehet holnap, az autót jobb érzés volt vezetni most, mint pénteken, meglátjuk majd mi lesz.”

  • Verstappen: Ez az eredmény megmutatta mekkorát léptünk előre

    Verstappen: Ez az eredmény megmutatta mekkorát léptünk előre

    Max Verstappen úgy érzi, 0.067 másodperces hátrány, amit az első rajtkockából induló Valtteri Bottastól szenvedett el, megmutatta, a Red Bull nagyot lépett előre.

    A holland versenyző a második sorból vághat majd neki a futamnak vasárnap, az oldalán Charles Leclerc-rel, míg előtte a Mercedes finn versenyzője fog startolni.

    Már Mexikóban is kimutatta foga fehérjét az osztrák csapat, ugyanis a dél-amerikai országban Verstappen volt a leggyorsabb, azonban ezt a pozíciót elvették tőle, mert figyelmen kívül hagyta utolsó köre alatt a sárga zászlót. A 22 éves versenyző elmondta, tavaly majdnem egy másodpercet kapta Austinban a legjobbtól, ám most ez a differencia el sem éri az egy tized lemaradást, ez pedig azt mutatja, a Red Bull sokat ugrott előre.

    ,,Úgy vélem a Q3-as szakasz egy kicsit nehezebb volt, mint a Q2-es. A tapadás talán nem volt olyan jó, ám ezzel mindenki küszködött. Csak egy kicsit volt nehezebb jó kört futni, ám összességében számunka nagyon pozitív módon ért véget ez az időmérő. Ha összehasonlítjuk a mostani időnket a tavalyival, akkor megállapíthatjuk, nagyot ugrottunk előre, továbbá az elmúlt két versenyen eléggé versenyképesek voltunk, ami igazán jó dolog. Láthatóan fejlődünk és tanulunk, emellett már a következő évre koncentrálunk, és úgy érzem a jó irányba haladunk.”

    Természetesen a szó esett a Q2-es incidensről is, ahol Lewis Hamilton és Max Verstappen autója majdnem össze ért, mikor a brit próbált el menni Daniil Kvyat mellett. A holland az esetről a következőket mondta:

    ,,Mindannyian a következő gyors körünkre készültünk, az utolsó kanyarokban jártunk, azt hiszem legelöl Seb ment, utána következett a másik Ferrari Charles-lal, aztán előttem Daniil autózott. Mindannyian próbáltunk lassítani, hogy elég helyet hagyjunk. Aztán megérkezett Lewis és úgy jött be közénk, mintha senki sem lett volna körülötte, nem érdekelte mi történik. Ekkor azt éreztem, ‘ha téged nem érdekel, akkor engem sem’, ezért vissza akartam venni a pozíciómat, így lett necces az a helyzet. Mindenki tiszteletben tartotta a másikat és azt, hogy a körülötted lévők próbálnak helyet hagyni egy jó kör érdekében.” -ecsetelte a Verstappen.

  • Hamilton: Nem az autóval volt gond, én hibáztam

    Hamilton: Nem az autóval volt gond, én hibáztam

    Lewis Hamilton csalódott, amiért csak az ötödik helyről indulhat vasárnap.

    A brit versenyző az utolsó körében hibázott, így végül elvette a gázról a lábát, ezért nem tudott javítani, és csak a harmadik sorból indulva kezdheti meg a vasárnapi viadalt. A hatodik bajnoki címére készülő versenyző elmondta, saját hibájából került hátra, nem a konstrukciójával adódtak gondok.

    ,,Ennek semmi köze az autóhoz, egyszerűen nem tudtam összerakni egy jó kört ma, a konstrukció jó volt és az első sorba lehetett volna kerülni vele, így hát az én hibám az egész. Őszintén, nem akarok gondolni a bajnoki címre még most, megpróbálom kitalálni mi is történt ma és utána csak a holnapi versenyre akarok koncentrálni.”

    Hamiltonnak, négy pont kell ahhoz, hogy bebiztosítsa a világbajnoki címet. Az előzetes számítások alapján, ha Valtteri Bottas végez az első helyen, a britnek már egy nyolcadik hely is elengedő lesz arra, hogy ünnepelhessen az Egyesült Államokban.

  • Leclerc: Verstappen mellől rajtolni mindig érdekes

    Leclerc: Verstappen mellől rajtolni mindig érdekes

    Charles Leclerc az időmérőn a negyedik helyet tudta megszerezni, amit nem érez rossznak, tekintve a harmadik szabadedzésen történt meghibásodást.

    A monacói versenyzőnél motort kellett cserélni, mert megállt az autója a gyakorláson, és egy régebbi specifikációjú erőforrást kapott. A kvalifikáción a második sorba tudott bekerülni, mellőle majd Max Verstappen rajtolhat.

    A 22 éves versenyző azonban nem aggódik, úgy érzi jó esélyei lesznek a vasárnapi versenyen.

    ,,Sosem jó az, ha ki kell hagynod a harmadik szabadedzést, ugyanis ezen a gyakorláson készülsz fel igazán az időmérőre. Nem tudom, milyen mértékben befolyásolta ez a napunkat, de egy biztos, holnap bármi megtörténhet. A rajt itt mindig érdekes, majd meglátjuk, hogy fog ki sülni belőle. Összességében elégedett vagyok a mai nappal, nem voltunk messze a pole-tól. Az után ami történt, eléggé elégedettek lehetünk, ugyanis nem volt egy könnyű menet ez az egész.” – foglalta össze a napját Leclerc a Ziggo Sportnak.

    A holland riporter, azonban nem tudta megállni, hogy ne keverje bele a történetbe honfitárást, és rá kérdezett arra is, milyen lesz a Red Bull pilótája mellől rajtolni, a monacói erre a következőket felelte:

    ,,Igen, Max mellett leszek… nos, mindig érdekes az, ha egymás mellől rajtolunk. Az első meccset egymással kell majd lejátszanunk, szóval majd kitesszük a könyökünket.” – nevette el a végét Leclerc.

  • A Red Bull levelet írt, az FIA válaszolt rá: Megfejtették a Ferrari titkát?

    A Red Bull levelet írt, az FIA válaszolt rá: Megfejtették a Ferrari titkát?

    A nyári szünet óta a Ferrari egészen mostanáig verhetetlen volt az időmérőkön, egykörös tempójuk nagyon jónak bizonyult, míg egyenesbeli sebességükkel, a riválisok nem tudták felvenni a harcot.

    A Mercedes és a Red Bull már egy ideje kutatja a Scuderia titkát, írtak is már levelet az FIA-nak amiben az olaszok erőforrásának vizsgálatát kérték, ám mivel megalapozatlan gyanújuk volt csupán az indok, és nem nyújtottak be hivatalos kérelmet, a Nemzetközi Automobil Szövetség nem igazán foglalkozott velük.

    Azonban a Red Bull rájöhetett valamire, ugyanis konkrét kérdéssel fordult az FIA-hoz, az osztrák csapat főmérnöke, Paul Monaghan az üzemanyagátfolyás szabályairól érdeklődött a szövetségnél. A regula szerint az FIA műszereinek mérése alapján 100 kilogramm/óra az átfolyási sebesség korlátja, ám ezek az eszközök nem folyamatosan mérnek, hanem időszakonként ellenőrzik az adatokat. A Red Bull sejtése szerint, a Ferrari trükkje itt bújhat meg, kihasználva azt, hogy nem mindig mérnek a műszerek, és olyankor átlépik a megengedett átfolyási értéket.

    A Bikák tehát felvázoltak egy elméletet a Szövetségnek, és ennek a módszernek a szabályosságáról érdeklődtek. Nikolas Tombazis az FIA technikai szakembere, levelében azt írta, a teoretikus módszer nem felel meg a szabályzatnak, ezt pedig két ponttal támasztotta alá, amit a technikai szabályzatból idézett:

    ,,5.10.5: Minden olyan eszközt, rendszert vagy procedúrát, ami szándékosan avagy csak mellékes hatásként előidézi a magasabb áramlást vagy tárolja és újrahasznosítja az üzemanyagot a mérés után, használni szigorúan tilos.”

    ,,5.10.3: Minden autóban lennie kell egy üzemanyag áramlást mérő szenzornak, amit a tankban kell elhelyezni. Ez az eszköz az FIA kijelölt beszállítójától kell hogy származzon, az FIA által meghatározott specifikációk szerint. Az érzékelőt, csak az FIA előírásainak megfelelően lehet használni. Továbbá az üzemanyagnak ezen a homologizált érzékelőn keresztül kell áthaladnia az erőforrásba.”

    Az FIA kijelentette, nem minősül szabályosnak a Red Bull elmélete, így az efféle trükközés nem megengedett. A Szövetség fokozottabban figyeli az áramlást jelző szenzort, így ha a Ferrari valóban ezzel trükközik, akkor teljesítmény visszaesés lesz várható a részükről, az osztrákok álláspontja szerint.

    Helmut Marko elárulta, levelükkel a Ferrari megoldásait akarták megkérdőjelezni. Mattia Binottot, az olaszok csapatfőnökét azonban nem zavarja, hogy riválisai kérdésekkel bombázzák a Szövetséget, ugyanis szerinte így végre kiderülhet, nem vétenek a szabályok ellen.

    Ha nem a fent említett módszer a Scuderia titka, akkor a riválisok tovább próbálkoznak és újabb vizsgálatokat kérnek az olasz erőforrás ellen.

  • Vettel érdekes illatra lett figyelmes: Marihuánát szagolt ki Austinban!

    Vettel érdekes illatra lett figyelmes: Marihuánát szagolt ki Austinban!

    Sebastian Vettelnek a bukkanók mellett más dologgal is meg kellett küzdeni Austinban, a német ugyanis a pályára hajtva érdekes illatokra lett figyelmes.

    A Formula 1-ben nem sűrűn kerül elő a drog téma, de tegnap az Államokban, a pályán és a bokszutca környékén marihuána illat terjengett a levegőben. Erről a német versenyző számolt be a Sky Sport riporterének, Ted Kravitznek, aki épp interjút készített a versenyzővel.

    Texas államban tilos a fű használta, ám úgy néz ki ez pár nézőt nem igazán zavart, és szenvedélyüknek hódolva követték a helyszínről az edzést.

    Vettel: „A marihuána legális Texasban?” – kérdezte a Kravtizet a négyszeres bajnok.

    Kravitz: „Érezted a pályán is”?

    Vettel: „Igen, ez őrület, az egyes és a tizenegyes kanyarban.”

    Kravitz: „Sőt, még a bokszutca környékéről is jön, ez furcsa (weird)!”

    A német egy szó viccel próbált elbagatellizálni a dolgot, a Sky Sports riporterének szavára reflektált (It’s weed, not wierd!), ami magyarul annyit tesz, ez fű, nem furcsaság.

    Vettel: „Még az autóban ülve is éreztem!” – tette hozzá.

  • Vettelnek és Verstappennek nem tetszik az, hogy lassabbak lesznek az autók

    Vettelnek és Verstappennek nem tetszik az, hogy lassabbak lesznek az autók

    Max Verstappennek és Sebastian Vettelnek nem teszik az, hogy 2021-ben lassabbak lesznek a konstrukciók.

    Tegnap mutatták be a 2021-es szabálytervezetet Austinban. A prezentációban elhangzott, a regulák megalkotásánál az volt a fő cél, hogy leredukálják a csapatok közötti különbségeket, és a versenyeken könnyebben tudják követni egymást a pilóták. Azonban ez azt eredményezi, hogy az új szabályok által megalkotott konstrukciók lassabbak lesznek, mint a jelenlegi társaik.

    Verstappen szerint a Formula 1 túl messzire ment, inkább egy köztes megoldást kellene kidolgozniuk, és nem szabadna drasztikusan lassulniuk. Mikor a holland csatlakozott a mezőnybe, akkor az autó sokkal kisebb leszorítóerővel bírtak, ami szintén lassabb köridőket eredményezett. A Red Bull versenyzője ezért nem kedvelte azokat az autókat annyira.

    ,,Nem igazán élveztem azoknak az autóknak a vezetését, a mostanikat viszont igen. Természetesen, meg kell találnunk a középutat az egyszerűbb követés és a hasonló dolgok érdekében, továbbá az autók is fejlődni fognak majd a szezonok alatt. Ám mostani időkhöz képes 2-3 másodpercet kellene maximum lassulnunk, a 4-5 már túl sok lenne. Mi nem ezt akarjuk.”

    Sebastian Vettel is hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint holland riválisa. A négyszeres világbajnok szerint nem a sebesség csökkentése a jó irány, inkább azt kellene elérni, hogy ne legyenek olyan nehezek az autók:

    ,,2017 óta élvezetesebb vezetni az autókat. Most már tudjuk, mire képesek ezek a konstrukciók, azelőtt elég lassúak voltunk. Sokkal kisebb volt a légellenállása az autóknak és ettől az egyenesben ugyan gyorsak voltunk ám a kanyarokban nagyon lassúak, és mi ezt annyira nem élveztük. Szerintem nem ez a jó irány, a konstrukciók még mindig nagyon nehezek. Biztonsági következményei is van ennek, és ezt a részét a dolognak, mindenki elfogadja, meg ott van az erőforrás is. A legnagyobb különbséget ez jelenti a mostani Forma-1 és a 10-20 évvel ezelőtti állapotok között, ha már összehasonlításokba akarunk bocsátkozni.”

    Korábban a német elmondta, a 2021-es szabályváltoztatások ismeretében fog dönteni karrierje sorsáról. Vettel Austinban hozzá tette, bizonyos dolgok ismerete fogja őt egyik avagy a másik irányba sodorni.

    ,,Természetesen most már van elképzelésünk az egészről. Úgy vélem mindenki várta már ezt a napot. Azt gondolom, ki kell próbálni és meg kell érteni azt, hogy ezek az ötletek mit takarnak. Papíron minden ötlet tökéletesnek hat. A következő hetekben jobban fog materializálódni az egész. Meg látjuk mi lesz a végén. Mindegy, hogy néznek ki az autók, ha a verseny szórakoztatóbb lesz számunkra.”

  • Vettel és Leclerc: A versenyen még mindig a Mercedes az etalon

    Vettel és Leclerc: A versenyen még mindig a Mercedes az etalon

    Sebastian Vettel szerint a Ferrari egy körös tempója elfedi a konstrukció a versenytempóbeli gyengeségeit.

    A Scuderia az elmúlt 6 versenyhétvégéken megszerezte az első rajtkockát, nyerni azonban csak háromszor tudott. Mexikóban a német versenyző körökön keresztül Lewis Hamilton mögött autózott, ám nem tudott közelebb kerülni riválisához, hiába voltak frissebbek az abroncsai. A négyszeres világbajnok elmondta, még mindig a Mercedes számít etalonnak, ha a hosszútávú tempóról van szó:

    ,,A versenytempó tekintetében eléggé világos a kép. Az időmérőkön jó pozícióban vagyunk, bár a múlt heti kvalifikáción Max futott meg a legjobb időt, de összességében az első sorból kezdhettük meg a viadalt. A versenyen azonban a teljesítményünk egy kicsit visszaesik, ugyanis nem autózhatunk olyan tempót, mint az időmérőn, még frissebb abroncsokon sem. Még mindig dolgoznunk kell azokon a gyengeségeken, amik egész évben végig kísértek minket. Úgy vélem részben közelebb kerültünk, de a versenyen nem ez látszik. Teljesen felzárkóztunk-e rájuk? Nem hinném, az időmérőn erősek vagyunk, és az új abroncsok segítenek abban, hogy elmaszkírozzuk a gyengeségeinket. A versenyen viszont nem mehetünk minden körben új gumikon, nincs is elegendő komponensünk ehhez. Egy kicsit tehát hátrányban vagyunk, és még mindig a Mercedes az etalon.”

    Charles Leclerc egyet csapatársával, ám ő saját aspektusát megvizsgálva a szerencse faktort is be vonta az egyenletbe. A monacói szerint a versenyeken a helyzetük nem olyan rossz, mint amilyenek látszik:

    ,,Az én oldalamról megközelítve a dolgot nem volt minden tökéletes, főleg a versenyeken. Sokat kell még fejlődnöm. Mexikóban nagyon sok mindent megtanultam. Kívülről nehéz ezt látni, de sok mindent kipróbáltam a verseny alatt, és most is vannak ötleteim azzal kapcsolatban mit kellene itt (Austinban) tennem. Néhány versenyen eléggé szerencsétlenül alakultak a dolgaink. Ott van például Szocsi, ahol nyerhettünk volna, de ott volt Seb autójának meghibásodása, ami miatt be VSC fázis lépett életbe, és utána már nem a mi kezünkre játszottak a dolgok. Voltak tehát elvesztegetett lehetőségeink a versenyeken, de nem hinném, hogy olyan rossz lenne a helyzet, mint amilyennek kívülről látszik.”

  • Brawn: Ha valaki többet fog költeni a megengedettnél, súlyos büntetést kap

    Brawn: Ha valaki többet fog költeni a megengedettnél, súlyos büntetést kap

    Ross Brawn figyelmeztette már előre a csapatokat, ha valaki átlépi a költségvetési sapka maximum összegét, és többet költ, arra súlyos büntetések várnak.

    Tegnap mutatták be a 2021-es szabálytervezetet, aminek egyik fő attribútuma a költségvetési sapka volt. A szabályok életbe lépése után, már csak 175 millió dollárt költhetnek évente  a csapatok (természetesen vannak olyan költségek, amik nem képezik részét a fent említett összegnek).

    Az újítás azonban új büntetőrendszert is kíván, ami három fokozatra fogja osztani a szabályszegőket:

    A legalacsonyabb büntetést azok kapják, akik pontatlanul avagy késve biztosítják az FIA számára az éves pénzügyi jelentést. A következő szinten már olyan csapatok számíthatnak komoly szankciókra, akik öt, vagy annál kevesebb százalékkal lépik túl a megengedett összeget, míg a legsúlyosabb büntetést azok kapják, akik öt százalék fölé mennek.

    ,,A legfontosabb dolog az lesz, hogy ezek a regulák részesei lesznek az FIA szabályzatának. Tehát a szankciók, amik a pénzügyi szabályok megszegésért járnak, sportbeli büntetést fognak maguk után vonni. Ha valaki drasztikusan lép át a limitet, akkor akár a bajnokságot is elveszítheti. Súlyos következményei lesznek az efféle szabálysértéseknek.”- nyilatkozta Brawn.

    A csapatoknak 2021 márciusában adhatják le a 2020-as bajnokság költségvetésének jelentését az FIA-nak, ám ebben az évben még nem jár büntetés a szabályszegésért. 2022-ben viszont, már élesben megy a dolog, és komoly szankciók várhatnak a renitens alakulatokra.