Szerző: Csonka Nikolett

  • Brawn: A Ferrari két pilótája tanulhatna egy-két dolgot Hamiltontól

    Brawn: A Ferrari két pilótája tanulhatna egy-két dolgot Hamiltontól

    Ross Brawn úgy véli Sebastian Vettelnek és Charles Leclerc-nek példát kellett volna vennie Lewis Hamiltonról, aki rögtön a futam után beismerte hibáját és bocsánatot kért Alex Albontól. A két ferraris versenyző ezt nem tette meg, ami a brit szakember szerint hiba volt, ugyanis egyiküknek vállalnia kellett volna a felelősséget.

    Miután Valtteri Bottas autója megadta magát és a finn leparkolta konstrukcióját a pálya mellé, a versenyigazgatóság kénytelen volt beküldeni a Saftey Car-t. Az újraindítás után a két ferraris versenyző harcolt egymással és kergették a harmadik helyen autózó brit-thai versenyzőt, ám a Scuderia pilótáinak kakaskodása ütközéshez és kieséshez vezetett.

    Az eset után senki sem vállalta a felelősséget, míg Hamilton, aki szintén hibát követett el és egy dobogós helyezéstől fosztotta meg ellenfelét, rögtön magára vállalta bűnét.

    Brawn szerint a Ferrari két versenyzőjének van még mit tanulnia a hatszoros világbajnoktól.

    ,,Nem akarok arról véleményt alkotni, melyikük hibázott nagyobbat, ám egy ilyen napon talán jó lett volna, ha valamelyikük követi Hamilton példáját és azonnal elismeri tettét, úgy ahogy a világbajnok tette ütközése után. Ha a Ferrari véget akar vetni a Mercedes dominanciájának, akkor nem csak jobb autót kell a versenyzőiknek biztosítaniuk, hanem garantálniuk kell azt is, hogy ilyen esetek többet nem fordulnak elő. A Formula 1 egy csapatsport, főleg Maranellóban.

    A brit szakember úgy véli Mattia Binotto nehéz feladat előtt áll, ugyanis meg kell erősíteni saját pozícióját versenyzőivel szemben, továbbá beléjük kell sulykolnia, hogy a csapat mindig elsőbbséget élvez.

    ,,A nyári szünet után a két versenyző között a feszültség egyre csak nőtt, ám úgy tűnt a Ferrari tudja kezelni ezt és le tudja csillapítani a kedélyeket. Most azonban Mattia Binotto előtt nehéz feladatok állnak, biztosítania kell azt, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba, úgy ahogy azt a verseny utáni interjúiban is elmondta. Meg kell mondania a versenyzőinek, hogy vállalják a felelősséget tetteikért, ami Maranellóban azt jelenti, hogy a csapatérdeket mindig előrébb kell helyezni az egyéni érdekeknél. Vasárnap a versenyen viszont nem így cselekedtek.”

  • Horner: Minden dicséret Hannah-t illeti

    Horner: Minden dicséret Hannah-t illeti

    A legtöbb futamgyőzelem után a csapatfőnökök a versenyzőjük kvalitását dicsérik, ám Brazíliában Christian Horner stratégájuknak, Hannah Schmitznek gratulált.

    Max Verstappen a pole pozícióból kezdte meg a futamot, őt Lewis Hamilton üldözte körökön át. A két csapat a másik stratégiai lépéseit folyamatosan lefedte, ám az 52. körben az osztrákok olyan döntést hoztak, amivel a futamgyőzelem végérvényesen a zsebükbe vándorolt.

    Valtteri Bottas kiesett a versenyből, autója rossz helyen volt, így a Safety Car-t beküldték a pályára. A Red Bull azonnal berántotta a hollandot, és feladva az első pozíciót kereket cseréltek az autóján. A Mercedes amikor meglátta a Red Bullt kint állni, rászóltak Lewis Hamiltonra, hogy Verstappen cselekedetének ellentettjét hajtsa végre. A brit ugyan átvette egy ideig a vezetést, ám mikor a verseny újraindult a 22 éves pilóta a friss abroncsokon szinte rögtön maga mögé utasította a hatszoros világbajnokot.

    A merész döntés tehát kifizetődött és a győzelemig vezette a Bikákat. Később kiderült, ez a  stratégia Hannah Schmitznek volt köszönhető, ugyanis ő javasolta a kerékcserét a csapatnak.

    ,,Minden dicsért Hannah-t illeti. Ő hozta fel ezt a lehetőséget, az ő ötlete alapján hajtottuk végre a bokszkiállást. Egy igazán merész húzás volt, ugyanis tudtuk, hogy Lewis az ellenkezőjét fogja tenni annak, amit mi teszünk. Egy agresszív döntés volt tehát, de működött. Ezért küldtem őt fel pódiumra. Hannah egy dolgozó anyuka, aki eszméletlen mennyiségű órát képes a gyárban tölteni, mindent belead, és ezt nevezem én igazi csapatmunkának.” -nyilatkozta Horner.

  • Az olasz sajtó őrjöng a Ferrari két versenyzőjének ‘butasága’ miatt

    Az olasz sajtó őrjöng a Ferrari két versenyzőjének ‘butasága’ miatt

    Az olasz sajtó hasábjain ismét a Ferrari szerepel, ám nem a sikereikről énekelnek dicshimnuszokat. Katasztrofálisan teljesített a Scuderia, versenyzői ütköztek egymással, amivel fejükre kisebb „armageddont” hoztak. Nem csak az írott sajtó őrjöng, a közösségi médián keresztül a szurkolók is felháborodottságukat jelzik a csapat felé.

    La Gazettta dello Sport:

    ,,Ez butaság volt. Számítani kellett volna arra, hogy előbb vagy utóbb ez fog történni. Az incidens ami Vettel és Leclerc között végbe ment annak a következménye ami 6-7 verseny óta kettőjük között folyik. Az egész Monzában kezdődött, ahol Leclerc megtagadta a csapat kérését és nem segített Vettelnek az időmérőn, majd ez folytatódott Oroszországban, ahol is Vettel nem tartotta be az utasítást és nem engedte el Leclerc-t a futamon. A Ferrarit hibáztatni itt most felesleges, ők ismertették a szabályokat velük, ám ha két ilyen alfa versenyzővel rendelkezel, akkor ez fog történni.”

    Tuttosport:

    ,,Öt körrel a vége előtt Vettel és Leclerc egymásnak ütközött. Ez egy katasztrófa, ám ezt látni lehetett  már előre, és ez az esemény egy komoly elbeszélgetéshez fog vezetni Maranellóban. Mindkét versenyzőnek meg kell jelennie, hogy átbeszéljék a történteket.”

    Corriere dello Sport:

    ,,Vajon a rivalizálás ami Leclerc és Vettel között folyik, elérte már a maximumot? A két ferraris versenyző a negyedik pozícióért harcolt egymással, ám csatájuk ütközésbe torkollott. Binotto egyenesen őrjöng.”

    Corriere della Sera:

    ,,Vettel úgy viselkedett, mint egy gyerek akinek elvették a játékát. Ő még mindig egy top versenyző, de sajnos a karaktere megakadályozza a kiteljesedését. Remélem a Ferrari vissza fogja majd Vettelt akkor, amikor majd a negyedik helynél fontosabb dolgokra kell koncentrálniuk.”

    Sky Italia: 

    ,,Mindkét versenyző szörnyű hibát követett el. Szükségtelen volt ezt csinálniuk, ugyanis a legjobb pozíció amit megkaparinthattak volna, az a harmadik hely volt. Úgy vélem meg akarták mutatni a másiknak, ki az úr a háznál. A Ferrarinak tennie kell valamit és döntést kell hoznia. Szabadon versenyezhettek, ám ezt a szabadságot nem szabadna elvenni tőlük. Úgy vélem mindketten hibáztak. Leclerc túl agresszív volt, és mikor Vettel elment csapattársa mellette, nem kellett volna neki úgy becsuknia az ajtót előtte.” -nyilatkozta a szakértőként tevékenykedő Jacques Villeneuve.

    ,,Mind a ketten hibáztak. Nem érdekel kinek van nagyobb felelőssége az ütközésben, mindketten pontokat vettek el a csapattól. Ezeknek a dolgoknak nem kellene megtörténnie. Seb rá zárta az ajtót Charles-ra, míg Charles hagyhatott volna Sebnek több helyet.” -vélekedett Davide Valsecchi.

    Twitter:

    Míg az olasz sajtó mindkét versenyzőt hibásnak látta, addig a közösségi médián keresztül kommunikáló szurkolók egyértelműen Vettel számlájára írták a balesetet. A történések után a Twitteren egyre népszerűbb lett az #Vettelout jelölés a tifosi körében. Egyöntetűen a német távozását kérik, ugyanis belefáradtak már a négyszeres világbajnok hibáiba.

  • A Red Bull átadta a Mercedesnek a Ferrari ügyét

    A Red Bull átadta a Mercedesnek a Ferrari ügyét

    Helmut Marko elmondta, a Red Bull elvégezte a ráeső részt a feladatban, most a Mercedesen a sor, hogy cselekedjen a Ferrari ügyében és óvást nyújtson be.

    A riválisok a nyári szünet óta próbálják megfejteni a Ferrari titkát, többször írtak már levelet az FIA-nak különböző feltételezésekkel kapcsolatban, ám a Szövetség nem tett semmit, ugyanis nem hivatalos óvást nyújtottak be az ellenfelek.

    A Mercedes és a Red Bull taktikát váltott, az Ezüst Nyilak az üzemanyag átfolyás mérésének trükközését vizsgálták, ugyanis szerintük a vörösök „ereje” ebben rejlett. Feltételezéseiket azonban nem közölték az FIA-val, azt a Bikákra bízták, akik egy bizonyos megoldásról kérték ki a Szövetség véleményét. Nikolas Tombazis az osztrákok megoldását szabálytalannak nyilvánította, sőt Austiban egy technikai direktívát is kiadatott az üzemanyag átfolyás mérésének szabályosságával kapcsolatban. A Ferrari az Államokban a futamon nem teljesített jól, ezért a riválisak már dörzsölték a tenyereiket.

    Brazíliában jött az újabb direktíva, ám pénteken a Scuderia előnye visszatért, majd szombaton és vasárnap el is tűnt és a pole valamint a futamgyőzelem Max Verstappen kezébe került. Az osztrák tanácsadó úgy érzi, feltételezései igaznak bizonyultak, ugyanis a vörösök hirtelen jött tempója eltűnt. Ám arra kérdésre, hogy ha ennyire biztosak abban, hogy valami szabálytalanságot követ el a Ferrari, akkor miért nem nyújtanak be óvást a következőket válaszolta:

    ,,Mi elvégeztük a feladat ránk eső részét, most a Mercedesnek kell cselekednie. Ők sokkal többet tudnak erről az egészről, mint mi.”

    Mattia Binotto viszont újfent kihangsúlyozta, nem változtattak semmin az erőforrásukkal kapcsolatban és a direktívák sem vetették vissza teljesítményüket. Marko azonban továbbra is gyanúsnak találja a vörösöket:

    ,,Mi nem a Ferrariról kérdeztük az FIA-t, mi csak meg akartunk bizonyosodni arról, hogy jövőre nem leszünk hátrányban. Ám hirtelen a Ferrarinak már nincs akkor előnye az egyenesekben, ez nagyon furcsa.” -nyilatkozta Marko az Auto Bild-nek.

     

  • A Ferrari Maranellóban fog elbeszélgetni a versenyzőivel

    A Ferrari Maranellóban fog elbeszélgetni a versenyzőivel

    A Ferrari keserűséggel zárta a brazil futamot Sebastian Vettel és Charles Leclerc ütközése miatt.

    Miután Valtteri Bottas autóját elvitték és újraindították a versenyt, a két ferraris pilóta nagyon közel került egymáshoz. Vettel Alex Albont próbálta visszaelőzni, míg Leclerc csapattársát kergette. A monacói frissebb abroncsokon haladt, majd a DRS segítségével meglepte kollégáját és mellé kerülve megpróbálta megelőzni. A négyszeres világbajnok azonban rácsukta az ajtót,  kerekeik összeértek, majd végül kiesés lett a kakaskodás vége.

    Mattia Binotto nagyon mérges volt versenyzőire, ám pálcát törni egyik feje felett sem szeretett volna a futam után.

    ,,Mindkét versenyzőnek meg kell értenie, mekkora kárt okoztak a csapatnak. Nem akarok most arról ítélkezni, melyikük volt a bűnös, ám úgy vélem szükséges az, hogy egy erős jellel éreztessük velük, hogy ilyen dolgok nem történhetnek meg. Nem néztem még vissza a felvételeket, nem ebben az érzelmileg túlfűtött pillanatban akarok dönteni, ugyanis nem szeretnék rossz következtetéseket levonni és hibásan ítélkezni. Meg fogom hallgatni mindkettőjüket, együtt fognak eljönni Maranellóba, ki fogjuk elemezni az adatokat, vissza fogjuk nézni a felvételeket, és csak azután fogjuk megbeszélni mi történt. Csapatként fizetünk meg ezért, az a sok munka amit elvégeztünk kárba veszett, ez így nem jó. Mindkét versenyzőnek sajnálnia kell azt amit a csapattal tett, igaz egy kisebb összeérésből született az ütközés, de ilyen buta dolgok nem történhetnek meg. Maranellóba fognak jönni tehát, de a hangsúly nem azon lesz, hogy leszidom őket, nekik kell rájönniük arra mekkora kárt okoztak.”

    Binotto nem tartotta meg a futam utáni értekezletet, így jelezve versenyzőinek mennyire elítéli viselkedésüket. A Ferrari csapatfőnöke továbbá elmondta, pilótái szabadon versenyezhettek, ugyanis a konstruktőri második hely biztosítva van, ám a két versenyző nem tudott élni a lehetőséggel:

    ,,Gondolkodunk azon, hogy a megbeszélést lefújjuk, ugyanis nekünk, mint a Ferrarinak egyértelmű üzenetet kell közvetíteni feléjük. Mi nem toleráljuk az ilyen incidenseket. Meg kell érteniük, hogy mindketten hibáztak, ugyanis minden ilyen ütközetben kettőn áll a vásár. Hagytuk őket szabadon versenyezni, ugyanis a konstruktőri második helyet már bebiztosítottuk, ezért lehetőséget kaptak arra, hogy harcolhassanak az egyéni tabella harmadik helyéért. Korábban azért kritizáltak minket, mert túlságosan beleavatkoztunk kettőjük csatáiba utána meg azért, mert nem tettünk semmit. Úgy döntöttünk engedjük nekik a küzdelmet, ám az, hogy szabadon versenyezhetnek nem azt jelenti, hogy butaságokat csinálhatnak.”

     

  • Hülkenberg büntetést kapott, a két ferraris megúszta

    Hülkenberg büntetést kapott, a két ferraris megúszta

    Nico Hülkenberg öt másodperces büntetést és egy büntető pontot kapott, mert az újraindítást követően a Safety Car vonal előtt előzte meg Kevin Magnussent. Eközben a Ferrari két versenyzője, Charles Leclerc és Sebastian Vettel megúszta szankció nélkül a dolgot, ugyanis a stewardok versenybalesetnek minősítették a két pilóta ütközését.

    Az FIA Hülkenberg esetében elmondta, visszanézték a felvételeket, amin az látszott, hogy a 27-es rajtszámú autó még a Safety Car vonal előtt megelőzte a 20-as konstrukciót. Magnussen ugyan visszavette helyét az egyes kanyarban, ám a német versenyző manőverért a versenyfelügyelők előzésnek minősítették, ugyanis a felvételeken azt látszott, Hülkenbergnek esze ágában sincs visszaadnia versenytársának a pozíciót.

    A Scuderia versenyzőinek estében a stewardok úgy érezték, mindkét fél hibás volt, ugyanis mind Vettel és mind Leclerc elkerülhette volna az ütközést.

    Egy ideig Carlos Sainz harmadik helye is veszélyben volt, ugyanis dupla sárga zászlós szakasz alatt (Bottas kiesését követően) úgy tűnt a spanyol használta a DRS-t. Az Amus információ szerint a McLaren versenyzőjén kívül még öt pilótát vizsgálnak, ám a wokingi csapat megerősítette, Sainz végül nem kap büntetést, így hivatalosan is a 25 éves versenyző végzett a harmadik helyen Interlagosban.

  • Leclerc megígérte, támadó üzemmódba kapcsol a futamon

    Leclerc megígérte, támadó üzemmódba kapcsol a futamon

    Charles Leclerc ugyan az időmérőn a negyedik rajtkockát szerezte meg, ám vasárnap csak a tizennegyedik helyről rajtolhat majd a motorcseréért kapott büntetése miatt.

    A monacói csalódott, ugyanis úgy érezte meg lehetett volna a pole pozíció, ám a Q3-ban nem tudta jól összerakni az első körét, a középső szektorban sok időt veszített és az edzésévére a negyedik legjobb időt produkálta.

    A 22 éves versenyző a Sky Sportsnak elmondta, vasárnap azonban támadó módba fog kapcsolni és megpróbál majd minél több autót megelőzni annak érdekében, hogy jó eredménnyel távozzon a helyszínről.

    ,,Nem hinném, hogy olyan messze lett volna ma a pole, csalódtam magamban azért amiért hibát vétettem, ugyanis emiatt három tizedet veszítettem. Nem végeztem el a rám kiszabott feladatot, ezért elnézést kérek a csapattól, ám a rajtbüntetés miatt elve úgy számoltunk, hogy nehéz dolgunk lesz a futamon. Holnap támadóüzemmódba fogok kapcsolni, élvezet lesz hátul versenyzeni és onnan feljönni és megpróbálok mindent elkövetni annak érdekében, hogy a csapat számára jó munkát végezzek.” -nyilatkozta Leclerc.

  • Vettel visszavágott Verstappennek: Gyanúsan gyors a Red Bull

    Vettel visszavágott Verstappennek: Gyanúsan gyors a Red Bull

    Sebastian Vettel az időmérő utáni sajtótájékoztatóan viccelődött Max Verstappen és a Red Bull Honda sebességével. A német nagyon érdekesnek találta riválisa tempóját az egyenesekben a Brazil Nagydíjon.

    A holland versenyző nem épp a legkedveltebb személy jelenleg a Ferrarinál, a maranellóiák nem valószínű, hogy karácsonyi lapot küldenek a 22 éves pilótának azután hogy, Verstappen Austinban csalással vádolta őket.

    A Ferrari kijelentette, semmilyen szabályt nem szegtek meg, Sebastian Vettel éretlennek nevezte a Red Bull pilótáját, míg Charles Leclerc kijelentette, riválisuk nem tudhat semmit, ugyanis nem tagja az alakulatnak.

    Brazíliában jól kezdett pénteken a Ferrari, a Red Bull elmondása szerint hét tizedet kaptak a vörösöktől az egyenesekben, ám szombaton az osztrák csapat visszavágott, mindenkinél gyorsabbnak bizonyult és Max Verstappen révén megszerezték a pole pozíciót.

    A magas labda tehát adott volt, amit a négyszeres világbajnok mosolyogva csapott le a sajtótájékoztatón, majd nyilatkozatát megismételte a Ziggo Sportnak, annak a holland csatornának, akiknek Verstappen azóta elhíresült vádjait mondta.

    ,,Egy kicsit megleptek minket, nem a gyorsaságukkal, hanem az egyenesben mutatott sebességükkel. Ez egy kicsit gyanús. Nem hinném, hogy új specifikációjú erőforrást hoztak ide, így meglepődtünk. Mindig is egy kicsit gyorsabbak voltunk a többieknél az említett szakaszokon, de ma Max és Alex ugyanolyan tempót ment mint mi. Nem tudom miért, nem csináltunk másképp semmit.”

    Vettel saját teljesítményét is értékelte, a német elmondta a Q3-ban vétett egy kisebb hibát, ami végül megakadályozta őt abban, hogy megszerezze a pole pozíciót.

    ,,Az utolsó körömön az utolsó kanyarban volt egy kisebb hibám, de Max javítani tudott az idején, szóval minden rendben, ez az ő rajtelsősége. Örülök, hogy az első sorból indulhatok majd, meglátjuk mire lesz ez elég vasárnap. Az autó jól viselkedett, és az időmérőn egyre jobb és jobb érzés volt vezetni, remélem ezt a tendenciát a futamra is sikerül átmentenünk. Nehéz lesz, a Red Bull és a Mercedes nagyon jól kezeli az abroncsokat, de okkal végeztünk ott ahol. Meg van a sebességünk és az erőnk, meglátjuk mit hoz majd a verseny.”

  • Horner: Félrefordították Max szavait

    Horner: Félrefordították Max szavait

    Christian Horner úgy véli Max Verstappen szavaival  játszottak egy kicsit és félrefordították őket.

    Az Amerikai Nagydíj leintése után a holland versenyző szavai bejárták a világsajtót. A 22 éves versenyző a Ziggo Sportnak elmondta, egyáltalán nem lepte meg őt az, hogy olyan rosszul teljesített a Ferrari, ugyanis ez történik akkor, ha abbahagyják a csalást.

    Természetesen a Scuderia kikérte magának a rágalmazást, egyes sajtó értesülések szerint Mattia Binotto személyesen beszélt a Red Bull csapatfőnökével és perrel fenyegetőzött, sőt olasz sajtó sem zárt a szívébe a dühösen nyilatkozó hollandot, ugyanakkor még Verstappen apja, Jos is elismerte, hogy fia meggondolatlanul cselekedett.

    A Red Bull csapatfőnöke pénteken a Sky Sportsnak azt nyilatkozta, hogy játszottak pilótája szavaival és egyszerűen félrefordították azokat:

    ,,Úgy vélem Max szavait…nos, talán… általában mikor hollandról németre és azután angolra fordítanak dolgokat, akkor néha egy kicsit eljátszadoznak a szavakkal és azok jelentésével. Ez egy nagyon kiélezett és komplikált üzlet, ezért nem meglepő az, ha a csapatok folyamatosan kérdéseikkel kergetik a technikai delegációt. Ezek a diskurálások arról szólnak, hogy a szabályok értelmében mi minősül még legálisnak és mi nem. Nemcsak az erőforrás kérdéskörében fordulnak elő ilyen párbeszédek, a kasznival kapcsolatban is ennyi kérdés szokott felmerülni.”

  • Visszatért a Ferrari előnye Brazíliában

    Visszatért a Ferrari előnye Brazíliában

    A két technikai direktíva és az austini fiaskó után, a Ferrari előnye ismét visszatért.

    A riválisok már-már azt hitték, sikerült fülön csípniük a Scuderiát, ugyanis az Államokban a versenyen katasztrofális futamot zártak a vörösök.

    São Paulóban új direktívát adtak ki ami tiltja azt, hogy az intercoolerből, a levegőgyűjtőből avagy az ERS rendszerből bárminemű kenőanyag vagy folyadék kerüljön a motorba, ami égetéssel teljesítménynövekedéshez vezethet, így a riválisok egyre magabiztosak lettek, és úgy gondolták, találtak valamit és nem csak vaktában lövöldöztek. A következő nap a Szövetség úgy határozott, a csapatoknak mintát kell biztosítaniuk az erőforrással kapcsolatos kenőanyagok megnevezéséről, specifikációjáról és mennyiségéről. Az FIA kijelentette, nem egy bizonyos csaptatra vadásznak, ellenőrzés céljából mindenkitől mintát kérnek. Az Ferrari ellenfelei még magabiztosabbá váltak, ám pénteken a vörösök ismét a leggyorsabbnak bizonyultak.

    Az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Red Bull hét tizedes hátránnyal számolt az egyenesekben, míg a Mercedes ennél is többel.

    ,,Ezen héten újra  gyors a Ferrari, különösen az egyenesekben.” -nyilatkozta Lewis Hamilton a német Auto Bild-nek.

    Azonban Max Verstappen szerint hiba lenne túl korán messzemenő következtetéseket levonni:

    ,,Nem tudni még, meg látjuk mi lesz szombaton. Nem igazán lehet hinni a pénteki köridőknek.” -osztotta meg a véleményt a holland a Sky Italiával.

    Christian Horner ugyanakkor további direktívákra számít az FIA-tól az erőforrások szabályosságát illetően.

    ,,Pár dolgot már tisztáztak Austiban, és itt is kaptunk új információkat. Talán még lesz egy-két útbaigazítás ezen a hétvégén.”

    Sebastian Vettel szerint az a feladatuk, hogy a munkájukra koncentráljanak és ne foglalkozzanak azzal, mit mondanak mások.

    ,,Manapság egy rossz verseny után, nagyon gyorsan megváltozik az emberek véleménye, de ez van. A legjobban úgy tudjuk kezelni ezt az egészet, ha nem foglalkozunk a szóbeszéddel és lehajtott fejjel dolgozunk tovább.”