Szerző: Csonka Nikolett

  • Egy igazán hosszú kérdéssel hozták zavarba a popsztárnak titulált Leclerc-t

    Egy igazán hosszú kérdéssel hozták zavarba a popsztárnak titulált Leclerc-t

    Walter Koster ismét lecsapott Abu Dhabiban, ezúttal Charles Leclerc-t hozta zavarba egy igazán hosszú kérdéssel.

    A német újságíró neve sokaknak ismerősen csenghet, ugyanis már 2014-ben felhívta magára a figyelmet az évadzáró futamon, mikor is egy igazán hosszú kérdést intézett Sebastian Vettel és Nico Rosberg felé. Az újságíró kérdése olyan terjedelmesnek bizonyult, hogy az akkor még aktívan tevékenykedő Matteo Boncianit is meg zavarta, ugyanis az FIA sajtófelelőse nem emlékezett arra, hogy kitől is szeretne Koster választ kapni. Vettel azonnal lecsapta a magas labdát és megkérte honfitársát ismételje meg a kérdést. Természetesen erre nem került sor, ám egy igazán emlékezetes momentum maradt azóta ez az esemény.

    Lewis Hamilton is megismerkedhetett Koster kérdéseivel, ugyanis őt egy korábbi ígéretével szembesítette a német. A hatszoros világbajnok még három éve azt mondta, hogy 10 éven belül kiad egy könyvet, amiben leírja milyen rivalizálás folyt pontosan közte és Nico Rosberg között. Tavaly, Abu Dhabiban Koster megkérdezte, a brit bajnokot, elkezdte-e már az írást, mire Hamilton nevetve azt válaszolta, nem igazán van tervben jelenleg ilyen projekt. Fernando Alonso, aki akkor még a Száguldó Cirkuszban versenyzett beszállt a buliba, és viccesen megjegyezte, ő emlékszik arra, hogy 2016-ban volt egy könyvről szó, sőt sürgette ellenfelét, és biztatta, hogy írja meg, ugyanis ő és Walter is szeretné elolvasni az irományt.

    Idén azonban Charles Leclerc, Max Verstappen és Kevin Magnussen esett áldozatul. Koster kérdése több, mint egy percig tartott, amibe a monacói és a holland belezavarodott, ám a Haas versenyzője állta a sarat. A Red Bull pilótájának a popsztár kifejezés maradt meg, míg a monacói csak nehezen tudta felvenni a fonalat:

    Koster: Charles mielőtt felteszem a kérdésem, emlékeztetnem kell téged öt versenyedre, kétségkívül több jó futamod volt, mint rossz, de maradjunk a kevésbé sikereseknél, mint például Baku, ahol a Ferraridat a falnak csaptad, Bahrain, ahol egy motor probléma miatt veszítetted el a vezető helyet, ott van még Ausztria, ahol Max megelőzött, Monaco, az első hazai versenyed a Ferrarival, ami elég csalódáskeltően alakult, mivel az utolsó helyen végeztél, továbbá Hockenheim ahol egy vezetői hiba miatt kiestél és a Brazil Nagydíj mikor is a csapattársaddal ütköztél. A kérdésem pedig a következő lenne az F1 popsztárjához: a legrosszabb futamod közül melyiket tartod a legjobbnak. Tudnál nekünk egy sorrendet felállítani, az öt nem egészen jó versenyeidből, és tudnád a legrosszabbal kezdeni? Én egy nagyon udvarias ember vagyok, és elnézést kell kérnem a kérdés miatt, de remélem azért válaszolsz rá!

    Verstappen: Azt a mindenit!

    Leclerc: Ez igen hosszú kérdés volt, gratulálok! Kevin, te kezded!

    Magnussen: Én még transzban vagyok!

    Verstappen: Nos Charles, te vagy a popsztár, neked kell kezdened. Tudsz énekelni?

    Leclerc: Igen, tudok. Nem fogok most, de igen tudok. Nos, nem is tudom…

    Verstappen: Én az első mondatoknál elvesztem.

    Magnussen: Rangsorolnod kell az öt legrosszabb versenyedet.

    Leclerc: A legrosszabbat? Az öt legrosszabbat? Oké, ez egyszerűbb kérdés volt, tehát…

    Koster: Melyik volt a legjobb a rossz versenyeid közül?

    Leclerc: Akkor az öt legjobb és az öt legrosszabb kell?

    Verstappen: Hűha!

    Magnussen: Csak nyugodtan, haver!

    Verstappen: Ráérünk!

    Koster: Állíts fel egy sorrendet kérlek  a legrosszabb versenyeidből.

    Verstappen: Bonyolítsuk még egy kicsit? Ebből az idényből, vagy az egész karrierje során?

    Leclerc: A legrosszabb versenyem ebben az évben talán Brazíliában volt, a második helyre Monacót tenném, a harmadik… a harmadik… ez kettő volt. Elég lesz ez is, nem?

    Koster: Igen, köszönöm!

    Magnussen: Jó kérdést kapott!

    Leclerc: Ez a kérdés csak nekem szólt? Oh, köszönöm!

     

     

  • Marko: Jó esély van arra, hogy Verstappen 2021-ben is marad

    Marko: Jó esély van arra, hogy Verstappen 2021-ben is marad

    Helmut Marko szerint jó esély van arra, hogy Max Verstappen 2021-ben is a Red Bullnál folytatja majd a pályafutását.

    Az évad elején a pletykák a holland esetleges távozását vetítették elő. A paddockban egyre többen vélték úgy, hogy a 22 éves versenyző, az új érában  a Mercedes vagy a Ferrari pilótája lesz. Ám a Brazíliában aratott győzelmük után az osztrák csapat tanácsadója azt gondolja, jövőre egy újabb kontraktust írhatnak alá Verstappennel.

    ,,Elmentünk vacsorázni Brazíliában, és el kell mondanom, hogy nagy pozitív hangulat uralkodott azon az eseményen, és akkor még nem tudtuk azt, hogy a Honda folytatni szeretné a közös munkát 2021-ben is. Abu Dhabi után szintén le fogunk ülni vele és úgy vélem, jó esélyünk van arra, hogy 2020 után nálunk versenyezzen. Nem titok, hogy mi szeretnénk őt megtartani.” -nyilatkozta Marko a Servus TV-nek.

  • Bottas új erőforrást és rajtbüntetést kap

    Bottas új erőforrást és rajtbüntetést kap

    Valtteri Bottas a rajtrács végéről várhatja majd a rajtot, ugyanis konstrukciójába új erőforrást kell pakolni.

    Brazíliában egy meghibásodás vetett véget a finn futamának, a W10-es autó motorja adata meg magát. A Mercedes versenyzője ezért az évadzárón kénytelen új hajtáslánccal neki vágni a viadalnak, ami egészen a rajtrács végére fogja repíteni. Bottas autójában motort, turbófeltöltőt és MGU-H-t cserélnek majd. A finn elárulta, nem bánja, hogy a mezőny végén kell majd bizonyítania, ugyanis a bajnoki küzdelem már eldőlt, így nem olyan „fájdalmas” számára a büntetés.

    ,,Remek, hogy Brazília előtt már eldőlt a bajnokság, ugyanis ha még mindig folyna a küzdelem, akkor a meghibásodás és az, hogy a rajtrács végéről kell majd rajtolnom a hétvégén, nagyon fájdalmas lenne. Ám, mivel már minden elrendeződött, elfogadom. Tudom, mit kell tennem vasárnap,  szükségem lesz a egy jó rajtra, és ha ez meg van, akkor akár egy jó teljesítménnyel zárhatjuk az évet.” -nyilatkozta bizakodva Bottas.

     

  • Ralf Schumacher: Ha a dolgok elmérgesednek, Vettel lesz veszélyben

    Ralf Schumacher: Ha a dolgok elmérgesednek, Vettel lesz veszélyben

    Ralf Schuamcher szerint az elkövetkezendő időszakban a Ferrari meg fog határozni egy irányt és egyértelműsíteni fogja melyik pilótáját támogatja majd jövőre.

    A Scuderia két versenyzője szabadon harcolhatott egymással a Brazil Nagydíjon, ugyanis a konstruktőri második helyet már bebiztosította a csapat, ezért Sebastian Vettel és Charles Leclerc lehetőséget kapott arra, hogy az egyéni tabella harmadik pozíciójáért küzdhessen. Interlagosban azonban kettőjük csatájának ütközés lett a vége, amin a Ferrari vezetősége, az olasz sajtó és a tifosi is megbotránkozott.

    Schuamcher szerint a pilóták közötti konfliktus egy nagyon fontos probléma, amit az olaszoknak minél előbb meg kell oldania. A német ex-versenyző úgy véli, ha elmérgesednek a dolgok, akkor honfitársa kerülhet veszélybe.

    ,,Véleményem szerint nagyon nehéz megbeszélésen vannak túl, ugyanis Binotto lassan nyomás alá fog kerülni. Mindenesetre a Ferrarinak aggódnia kell amiatt, hogy a versenyzői folyamatos összetűzésbe kerülnek. Mindkettőjüknek vannak kötelezettségei, mindketten felnőttek. Ha nem lesz  jobb a helyzet, és nem tesznek egyértelmű kijelentéseket (Ferrari), akkor az is elképzelhető, hogy valamin változtatni fognak.”

    Schumacher szerint az esetleges változást a négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel fogja megszenvedni:

    ,,Mindkettőjük helyzete nehéz, de legfőképp Sebastian van bajban. Ha nem találnak megoldást a problémára, nos egyértelmű az, hogy a jövő Charles-ban van.”-nyilatkozta az ex-pilóta a német Sky-nak.

  • Az FIA a Haas és a Red Bull üzemanyagrendszerét is vizsgálja?

    Az FIA a Haas és a Red Bull üzemanyagrendszerét is vizsgálja?

    A német RTL szerint a Ferrari üzemanyagrendszere mellett a Haas és Red Bull alkatrészeit vizsgálja az FIA.

    Korábban már írtunk arról, hogy a Brazil Nagydíj után a Szövetség lefoglalta három csapat üzemanyagrendszerének bizonyos komponenseit. Az Amus nemrég arról számolt be, hogy a Ferrarit, egyik partner csapatát és egy tőlük külön álló istálló alkatrészeit kérték be összehasonlítás céljából. A német televízió társaság azonban megnevezte a másik két istállót is, információjuk szerint tehát az amerikai csapat és az osztrák alakulat egységeit is magával vitte az FIA.

    A Szövetség szóvivője a német RTL-nek azonban kihangsúlyozta, nem helyes a folyamatot „lefoglalásnak” nevezni, inkább célszerű az ellenőrzés szót használni.

    A Red Bull a hónap elején hivatalos levelet írt a Szövetségnek, melyben bizonyos megoldások szabályosságáról érdeklődött. A Bikák azt gyanították, hogy a hirtelen megtáltosodott Scuderia kihasználta azt, hogy nem mindig mérnek a műszerek, és olyankor átlépték a megengedett üzemanyag átfolyási értéket. Austinban ki is került a témával kapcsolatos első direktíva, amiben tisztázták mi felel meg a szabályoknak és mi nem. Brazíliában azonban egy újabb útmutatás várta a csapatokat, a második direktíva megtiltotta, hogy az intercoolerből, a levegőgyűjtőből avagy az ERS rendszerből bárminemű kenőanyag vagy folyadék kerüljön a motorba, ami égetéssel teljesítménynövekedést okozhat.

    Ám a Szövetség nemrég kiadta a harmadik kiadványt, ezúttal azonban az útmutatásban leírtakat a csapatoknak csak a 2020-as szezontól kell alkalmazniuk.

    Az új direktíva szerint jövőre egy második átfolyás mérőt is be kell szerelniük az alakulatoknak, ugyanis az FIA ezzel szeretné az esetleges trükközések elejét venni.

     

  • Surer szerint helyesen cselekedett az FIA a Ferrari ügyében

    Surer szerint helyesen cselekedett az FIA a Ferrari ügyében

    Marc Surer szerint ideje volt az FIA-nak a sarkára állni és kivizsgálni a Ferrari ügyét, ugyanis a végtelenségig nem lehet engedni a vádaskodást és az ujjal mutogatást.

    A Red Bull a hónap elején indította el a lavinát levelével, amit az FIA-nak címzett, azóta két technikai direktíva és különféle elméletek láttak napvilágot az üggyel kapcsolatban. Az egymásra mutogatást megunó szövetség azonban úgy döntött Interlagosban véget vet ennek a komédiának és saját kezébe veszi az ügyet.

    Tegnap megírtuk, hogy az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Szövetség lefoglalta és vizsgálat alá vetette a Scuderia üzemanyagrendszerének bizonyos komponenseit. Azonban nem csak a maranellói gárda alkatrészei kerülnek górcső alá, a német lap információ szerint a Ferrari egyik partner csapatának és egy másik alakulatnak az egységeit is elvitték összehasonlítás céljából. A vizsgálat a napokban fog lezajlani az FIA laborjaiban.

    ,, Átvizsgálni a Ferrarit, ez volt a legjobb dolog amit az FIA tehetett. Szerintem ez a jó lépés, ugyanis így véget vethetnek a találgatásoknak és a pletykáknak. Nem engedhetik meg azt, hogy a téli szünetben is erről szóljanak a hírek. Ám, ha esetleg találnak valamit, akkor a Ferrari problémákba ütközhet.” -nyilatkozta a szakértőként tevékenykedő Surer a német Bildnek.

  • Ocon már idén vezetheti a Renault-t

    Ocon már idén vezetheti a Renault-t

    Esteban Ocon már ebben az évben a Renault konstrukciójába pattanhat, ugyanis a Mercedes idő előtt elengedte a fiatal pártfogoltja kezét annak érdekében, hogy a francia újdonsült csapatával tesztelhessen.

    Szinte már hagyománnyá vált, hogy az utolsó futam után a csapatok még pár napig az évadzáró verseny helyszínén tartózkodnak és megejtik a Pirelli által kiírt gumitesztet. Idén ez a gyakorlás december 3-án és 4-én kerül megrendezésre, és egy istálló (Renault) már jelezte kivel szeretné teljesíteni a kétnapos gyakorlást.

    A Renault ugyanis megengedte Daniel Ricciardónak, hogy ezt az eseményt kihagyja és haza repüljön, így mindkét napon Ocon fogja róni a köröket a Yas Marnia Circuit-en.

  • Binotto: Majdnem olyan gyorsak voltunk a kanyarokban, mint a Red Bull

    Binotto: Majdnem olyan gyorsak voltunk a kanyarokban, mint a Red Bull

    Mattia Binotto szerint Brazíliában már majdnem olyan gyorsak voltak a kanyarokban, mint a Red Bull.

    A szezon nagy részében a Ferrari az egyenesekben bizonyult kiemelkedően gyorsnak, ám a kanyarokban a tempójuk jócskán elmaradt fő riválisaiktól. Austinban azonban a vörösök előnye eltűnt, amit az ellenfelek a Red Bull levele által kiadott technikai direktívára fognak.

    Binotto szerint azonban a megoldás máshol keresendő. Igaz, hogy a Scuderia már nem kiemelkedően gyors az egyenesekben, de már nem is marad el a többiektől a tempója a kanyarokban.

    ,,Nyilvánvalóan ők (Red Bull) voltak a leggyorsabbak. A kör egészén és az egyenesekben is nagyon jó tempót mentek. Ki kell elemeznünk még ezt, de ha összehasonlítjuk az időmérős teljesítményünket, akkor elmondhatjuk, hogy majdnem egy szinten voltunk velük ott ahol a tapadás számít igazán. Az egyenes szakaszokon is közel voltunk egymáshoz, ám ott a motorerő a mérvadó. Úgy vélem tehát minden azon múlik, hogy a beállításokkal kapcsolatban milyen egyensúlyt választasz. Talán most először voltunk ilyen közel hozzájuk, a tapadás terén, ez pedig azt jelenti, hogy a Ferrari egy másfajta irányba indult el a beállításokkal, és ez a konfiguráció előnyt adhat nekünk a kanyarokban.”

  • Az FIA vizsgálat alá veti a Ferrari üzemanyagrendszerét

    Az FIA vizsgálat alá veti a Ferrari üzemanyagrendszerét

    Tovább folytatódik a történet a Ferrari erőforrása és annak szabályossága körül. Az FIA ugyanis a vörösök üzemanyagrendszerének egyes komponenseit lefoglalta és vizsgálat alá veti.

    A Scuderia a nyári szünet után erőre kapott és sorra nyerte a pole pozíciókat, amit a riválisok értetlenkedve figyeltek. A Ferrari az egyenesekben szinte repült, míg a többiek vakarták a fejüket és miérteket keresték.

    A Mercedes gyanúja szerint a maranellói gárda az üzemanyag átfolyással és annak mérésével trükközött, így különböző kutatásokat végeztek annak érdekében, hogy megfejtsék, hogyan vihette ezt véghez ellenfelük. Az FIA felé ezt az észrevételt azonban nem az Ezüst Nyilak jelezték, hanem a Red Bull, aki az Egyesült Államok Nagydíja előtt írt egy hivatalos levelet a Szövetségnek. Nikolas Tombazis a Bikák felvázolt ötleteit szabálytalannak minősítette és egy technikai direktívával jelezte ezt a többiek felé is.

    Az osztrákok dörzsölték a tenyerüket, ugyanis úgy vélték ezzel vége a Ferrari menetelésének. Az időmérőn még a tűz közelében voltak a vörösök, ám a futamon katasztrofálisan teljesítettek, előnyük az egyenesben szinte elolvadt.

    A verseny után a riválisok meg is jegyezték, már nem olyan gyors a Scuderia, Max Verstappen egyenesen csalással vádolta őket, míg a többiek csak az eltűnt előnyre hívták fel diplomatikusan a figyelmet. Mattia Binotto tagadta a vádakat és elmagyarázta, hogy a beállításokkal kísérleteztek, azért voltak lassabbak.

    Brazíliába érve a csapatokat egy újabb direktíva fogadta, ami tiltja, a kenőanyagok vagy a folyadékok motorba való kerülését különböző rendszereken keresztül. A Szövetség a következő napon tovább ment és megkérte az istállókat arra, hogy szolgáltassanak be mintát az erőforrással kapcsolatos kenőanyagokból, tovább adjanak információt azok megnevezéséről, specifikációjáról és mennyiségéről. Pénteken a vörösök jól szerepeltek, már-már előnyük is visszatért az egyenesekben, ám Helmut Marko ebben az esetben is trükközést szimatolt. Az osztrák szakember szerint direkt feltekert erőforrással körözgettek ellenfelei, ugyanis el akarták hitetni a többiekkel, hogy nem csalnak.

    Szombaton azonban a Red Bull holland pilótája ugrott az élre, míg őt Sebastian Vettel és Lewis Hamilton követte. A futamon a Bikák verhetetlennek bizonyultak, velük a versenyt csak a Mercedes tudta felvenni, míg a Ferrarit a versenyzői írták ki a történetből.

    Marko elmondta, az osztrák csapat átadja az ügyet a Mercedesnek, ugyanis a Red Bull elvégezte a részét a feladatban, az esetleges óvás már a csillagosok dolga. Az Ezüst Nyilak nem cselekedtek, ám úgy tűnik az FIA megunta a dolgot és a saját kezébe vette a irányítást. Ugyan Nikolas Tombazis kijelentette, nem áll gyanú alatt a Ferrari és hivatalos óvás sem érkezett ellenük, ám a folyamatos vádaskodás cselekvésre sarkalta az FIA-t.

    Az Auto Motor und Sport információi szerint a Szövetség lefoglalta és vizsgálat alá helyezte a vörösök üzemanyagrendszerének egyik komponensét (ami az üzemanyagátfolyást mérő szenzor és a motor között van) továbbá, az egyik partner csapatuk egységet  és összehasonlításként egy másik istálló ezen alkatrészét is bekérték. A vizsgálatra az FIA laborjaiban fog sor kerülni, ami több napig is eltarthat.

  • Rosberg nem adott volna büntetést Hamiltonnak

    Rosberg nem adott volna büntetést Hamiltonnak

    Nico Rosberg megkérdőjelezte Lewis Hamilton öt másodperces büntetését, ugyanis a német szerint Alex Albon hagyta nyitva az ajtót ellenfelének, amit a brit ki is használt.

    A stewardok vasárnap megfosztották a hatszoros világbajnokot a dobogó legalsó fokától, ugyanis őt találták bűnösnek az ütközés során. A Mercedes versenyzője nem panaszkodott, miután kiszállt autójából azonnal elismerte bűnösségét, majd megkereste Albont és bocsánatot kért tőle.

    Ám Rosberg szerint egykori csapattársa túl szigorú büntetést kapott, ugyanis az újonc versenyző lehetőséget biztosított arra, hogy ellenfele bemenjen mellé, amivel Hamilton élt is.

    ,,Természetesen Lewis nagyobb mértékben hibáztatható, mint Albon, ám ő hagyta nyitva neki az ajtót és biztosított helyet, amit Lewis kis is használta. Lewis fair módon viselkedett, ám azt nem tudom, hogy ez az eset érdemelt-e öt másodperces büntetést. Ahogy a szezon során alakultak az efféle dolgok, én inkább nem szankcionáltam volna ezt, ugyanis Albon is hibás volt egy kicsit, tehát nem teljesen Lewis bűne volt az ütközés. Albon hagyta nyitva az ajtót és egy kis helyet még biztosítani kellett volna, ha már így cselekedett. Albon azt mondta nem számított arra, hogy Lewis ott bemegy, de ez nem egészen jó kifogás. Jobb lett volna, ha ezt az esetet nem szankcionálják és hagyják  versenyzeni őket szabadon, továbbá azt is engedniük kellene, hogy a pilóták rendezzék el ezeket a dolgokat maguk között.” – értékelte a látottakat Rosberg a Youtube csatornáján.