Szerző: Csonka Nikolett

  • Leclerc: A rajtnál agresszív leszek

    Leclerc: A rajtnál agresszív leszek

    Charles Leclerc azt ígérte, vasárnap a rajtnál agresszív lesz annak érdekében, hogy Max Verstappen elé kerüljön.

    A szezon utolsó időmérője nem alakult jól a monacói pilótának, a Q3-ban, csak egyszer próbálkozhatott, miután nem ért fel időben és nem tudta megkezdeni második mért körét. A 22 éves pilóta azonban a harmadik pozícióból várhatja a startot, (Bottas büntetése miatt), amit értékes pontokra váltana.

    ,,Kockázatot fogok vállalni a startnál, muszáj lesz, ugyanis a bajnokság miatt Max előtt kell végeznem. Mindent bele fogok adni, aztán meglátjuk mi fog történni holnap.”

    A Ferrari a Q2-ben nagy meglepetésre lágy keverékű gumikkal próbálkozott, Leclerc elmondta, azért nem merték feltenni a közepeseket, mert attól féltek, nem juthatnak be vele kvalifikáció utolsó szakaszába:

    ,,Úgy vélem a csapat mindkettőnknek a lágy abroncsokat szánta, ugyanis nem voltak biztosak abban, hogy a közepeseken sikerül majd bejutnunk a Q3-ba. A Q2-ben viszont egy igazán jó kört sikerült autóznom, ezért magabiztossá váltam és feláldoztam azt a kört annak érdekében, hogy a közepesekkel próbálkozhassak. Mindent beleadtam, és végül sikerült továbbjutnunk.”

  • Leclerc nem érti mi történt, Vettel szerint senki sem hibázott

    Leclerc nem érti mi történt, Vettel szerint senki sem hibázott

    Charles Leclerc nem érti miért nem sikerült időben felérnie és megkezdenie a mért körét a szezon utolsó időmérőjén.

    A Ferrarinak nem jött ki a lépés az évad utolsó kvalifikációján, ugyanis a végső hajrára, csak az egyik versenyzőjük ért fel, míg a másik kénytelen volt idő előtt kiszállni az autóból. Sebastian Vettel ugyan elmehetett egy plusz körre, azonban nem tudott javítani idején, így Valtteri Bottas büntetését követően a negyedik helyről rajtolhat majd, míg 22 éves csapattársa a harmadik rajtkockát örökölte meg.

    ,,Nem tudom mi történt, de az élet már csak ilyen. Nem tudom, hogy csak egy szerencsétlen szituációba kerültünk-e avagy csinálhattunk volna valamit másképp, de annyi biztos hogy ki fogjuk elemezni az esetet, és megpróbáljuk majd levonni belőle a megfelelő következtetéseket annak érdekében, hogy ez ne történjen meg többet. Mindenesetre kár, hogy így alakult.” -nyilatkozta a Ferrari ifjonca.

    Leclerc a rádión keresztül csapattársára panaszkodott, ám Vettelt is feltartották. A német a Sky Sportsnak elmondta, szerinte senki sem hibáztatható a történtek miatt.

    ,,Úgy vélem Albon előtt az egyik McLaren autózott és feltartotta, ezért ő engem tartott fel, azt viszont nem tudom, hogy volt-e valaki a McLaren előtt. Nem hinném, hogy bármelyikünk is hibás lenne, mindenesetre kár érte. Az abroncsaim hidegek voltak, így már az első kanyarban elvesztem. Majd meglátjuk, holnap mi fog történni.”

  • Abu Dhabi Nagydíj: Hamiltoné az évad utolsó pole pozíciója

    Abu Dhabi Nagydíj: Hamiltoné az évad utolsó pole pozíciója

    Lewis Hamilton nyerte az időmérőt, a második legjobb időt ugyan Valtteri Bottas autózta, de ő a büntetései miatt a rajtrács végéről rajtolhat majd, a harmadik Max Verstappen lett, de a startot az első sorból várhatja vasárnap.

    Elsőként Alexander Albon hajtott ki a pályára, őt a két Haas, a két Alfa Romeo, Kubica és Grosjean követte. Szép lassan mindenki kilátogatott a Yas Marina Circuit aszfaltcsíkjára, Max Verstappen első körével demonstrálta terveit, rögtön az élre ugrott, Charles Leclerc próbálta felvenni a hollanddal a versenyt, az első két szektorban lilult is az ideje, de az utolsóban tetemes hátrányt szedett össze, így második lett. Eközben Lewis Hamilton vette át vezetést, míg Sebastian Vettel ismét piruettezett egyet.

    A hatszoros világbajnok érdekes hibára lett figyelmes, ülése elkezdett mozogni, ami igazán frusztrálta a britet, körét azonban nem szakította meg. Bottas, aki  a mezőny végéről kezdheti meg majd a holnapi futamot, futott egy leggyorsabb kört, ám öröme nem tartott sokáig, ugyanis a pozíciót csapattársa elvette tőle.

    Romain Grosjean eközben a rádióban panaszkodott, ugyanis a bokszutcában ráengedték az egyik Toro Rossót, az FIA a kvalifikáció után vizsgálja majd az esetet. A Q1-et tehát Hamilton nyerte, Albon és Bottas előtt. Grosjean, Giovinazzi, Räikkönen, Russell és Kubica azonban búcsúzni kényszerült.

    A Q2-ben is Albon nyitotta a táncot, ami nem tetszett a brit-thai versenyzőnek, ugyanis ő a gyors körén nem kapott szélárnyékot. Lewis Hamilton és Max Verstappen közepes keverékű abroncsokkal körözgetett, míg a Ferrari két versenyzője lágy gumikon autózta a legjobb körét. Hamilton az élre ugrott, őt Leclerc és Vettel követte. Verstappen mögött Sainz érkezett, aki szintén piros oldalfalú abroncsokkal érte el az ötödik helyet. Az utolsó percekben szinte mindenki kihajtott a pályára, hogy jobb időt fusson előző körénél, ám a  próbálkozás végül Gaslynak, Strollnak, Hülkenbergnek, Kvjatnak és Magnussennek nem sikerült. Az utolsó pillanatban Charles Leclerc meglepte a mezőnyt, közepes keverékeken az élre ugrott, így ő azokon az abroncsokon rajtolhat, míg a top csapatok versenyzőik közül csak a négyszeres világbajnok rajtolhat majd a lágyakon holnap.

    Albon kívánsága valóra vált, ugyanis a McLaren versenyzői merészkedtek ki először a pályára a Q3-ban, ám nem sokáig maradtak társaság nélkül, Ricciardon kívül ugyanis mindenki elkezdte a játszmát. Az első párbajt Hamilton nyerte, mögé Verstappen és Bottas zárkózott fel. Leclerc és Vettel csak a negyedik és ötödik legjobb időt autózta, Albon bejött a hatodik helyre, Ricciardo, Sainz, Norris és Hülkenberg volt mögöttük a sorrend. A második próbálkozásra szinte mindenki egyszerre jött ki, így megint tumultus alakult ki a pályán. Leclerc nem tudta elkezdeni a mért körért, csapatrádióban Vettelre panaszkodott, aki lelassított előtte, így a monacói végül nem próbálkozhatott.

    Hamilton javított idején, megdöntötte a pályacsúcsot, és megnyerte az időmérőt, Bottas lett a második, ám a helyét nem tarthatja meg büntetései miatt. A harmadik legjobb időt Verstappen autózta. Leclerc a negyedik, Vettel az ötödik, Albon a hatodik helyet szerezte meg. A top csapatok mögött Norris végzett, Ricciardo a nyolcadik időt autózta, míg Sainz és Hülkenberg lett az első tíz sorrendje.

    1    Lewis Hamilton Mercedes 1:34.779
    2    Valtteri Bottas Mercedes 1:34.973 0.194
    3    Max Verstappen Red Bull 1:35.139 0.360
    4    Charles Leclerc Ferrari 1:35.219 0.440
    5    Sebastian Vettel Ferrari 1:35.339 0.560
    6    Alexander Albon Red Bull 1:35.682 0.903
    7    Lando Norris McLaren 1:36.436 1.657
    8    Daniel Ricciardo Renault 1:36.456 1.677
    9    Carlos Sainz McLaren 1:36.459 1.680
    10    Nico Hülkenberg Renault 1:37.710 2.931
    11    Sergio Perez Racing Point 1:37.055
    12    Pierre Gasly Toro Rosso 1:37.089
    13    Lance Stroll Racing Point 1:37.103
    14    Daniil Kvyat Toro Rosso 1:37.141
    15    Kevin Magnussen Haas 1:37.254
    16    Romain Grosjean Haas 1:38.051
    17    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:38.114
    18    Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:38.383
    19    George Russell Williams 1:38.717
    20    Robert Kubica Williams 1:39.236

     

     

  • Abu Dhabi Nagydíj: Verstappen nyerte a harmadik edzést

    Abu Dhabi Nagydíj: Verstappen nyerte a harmadik edzést

    Max Verstappen nyerte a harmadik edzést, a második legjobb időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik helyet Valtteri Bottas szerezte meg.

    A versenyzők többsége az edzés első  perceiben megtette installációs körét, majd vissza hajtottak a bokszutcába. Nem kapkodtak az alakulatok, mindenki nyugalomban várt. Az első mért kört Lando Norris teljesítette, őt az Alfa Romeo olasz pilótája, Antonio Giovinazzi követte.

    A nagy csapatok közül Valtteri Bottas állt az élre, mögé Sebastian Vettel zárkózott fel. A finn első helye azonban pünkösdi királyságnak bizonyult, ugyanis csapattársa át vette tőle a vezetést.

    Az első fél óra elteltével Hamilton állt az élen, őt Bottas, Verstappen, Vettel, Ricciardo, Gasly, Grosjean, Kvjat, Magnussen és Albon követte.

    A versenyzők többsége rótta a köröket, mindenki szeretett volna jól felkészülni az időmérőre, így a pályán eléggé nagy volt a forgalom. A gyors körök záporoztak, ám Hamilton idejét nem tudták megdönteni. A két Ferrari egyik ideig a második és a harmadik helyen tartózkodott, ám Bottas egy pozícióval hátrébb tolta ellenfeleit.

    10 perccel az edzés vége előtt továbbra is Hamilton állt az élen, őt Bottas és a két Red Bull Verstappen és Albon sorrendbe követte. A közepes keverékeken próbálkozó Vettel és Leclerc az ötödik és hatodik pozíciót szerezte meg, őket Perez, Ricciardo, Sainz és Gasly követte.

    Verstappen azonban az utolsó perecekben átvette a vezetést, így végül ő nyerte meg a gyakorlást, mögötte Hamilton és Bottas végzett. A negyedik pozíciót Albon, az ötödiket Vettel és a hatodikat Leclerc szerezte meg. A top csapatok versenyzőit a hetedik helyen Perez követte, mögötte Ricciardo, Sainz és Gasly végzett. A tizenegyedik legjobb időt Grosjean autózta, őt Kvjat, Norris, Magnussen, Stroll, Räikkönen, Hülkenberg, Giovinazzi, Russell és Kubica követte.

    1 Max Verstappen Aston Martin Red Bull Racing Honda 1m36.566s
    2 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas Motorsport + 0.074s
    3 Valtteri Bottas Mercedes AMG Petronas Motorsport + 0.089s
    4 Alexander Albon Aston Martin Red Bull Racing Honda + 0.361s
    5 Sebastian Vettel Scuderia Ferrari + 0.409s
    6 Charles Leclerc Scuderia Ferrari + 0.444s
    7 Sergio Perez SportPesa Racing Point F1 Team + 0.950s
    8 Daniel Ricciardo Renault F1 Team + 1.049s
    9 Carlos Sainz McLaren F1 Team + 1.125s
    10 Pierre Gasly Red Bull Toro Rosso Honda + 1.170s
    11 Romain Grosjean Haas F1 Team + 1.202s
    12 Daniil Kvyat Red Bull Toro Rosso Honda + 1.397s
    13 Lando Norris McLaren F1 Team + 1.534s
    14 Kevin Magnussen Haas F1 Team + 1.632s
    15 Lance Stroll SportPesa Racing Point F1 Team + 1.896s
    16 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing + 1.948s
    17 Nico Hülkenberg Renault F1 Team + 2.014s
    18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing + 2.216s
    19 George Russell ROKiT Williams Racing + 2.640s
    20 Robert Kubica ROKiT Williams Racing + 3.293s
  • Ha Verstappen rendezné a Netflix sorozatát, a Mercedes hazai futama benne lenne

    Ha Verstappen rendezné a Netflix sorozatát, a Mercedes hazai futama benne lenne

    Max Verstappen nevetve megjegyezte, ő a Drive to Survive második évadában a Mercedes hazai futamának eseményeit nézné meg szívesen.

    A Netflix által készített első évad idén nagy sikert aratott, így a készítők úgy döntöttek érdemes lenne egy újabb évaddal megajándékozni a nagyérdeműt. Már a téli teszt időszak alatt elkezdődtek a forgatások, sőt idén újdonság az is hogy a Mercedes és a Ferrari is beadta a derekát és részt vesz a sorozatban.

    Az Ezüst Nyilakat a stáb a Német Nagydíjon követte, ám a versenyen a dicsőség helyett a kudarccal kellett szembe néznie az alakulatnak. Lewis Hamilton beteg volt azon a hétvégén, így ő külön kérte, ne használják fel a felvételeket, ugyanis nem akarja visszanézni olyan állapotban magát.

    Az évadzáró futamhoz érkezve természetesen felreppent a kérdés, vajon a versenyzők, mit látnánk szívesen a sorozatban, Verstappen azonnal lecsapta a magas labdát, és elmondta, ha ő rendezné a Drive to Survive-ot, akkor az első a listáján a Hockenheimben történt események lennének:

    ,,Hockenheim lenne, úgy tudom ott a Mercedest követték, nagyon szeretném látni azt az epizódot. Egy kicsit vicce volt nem igaz? Úgy értem, ők is nevethetnének rajta. Úgy is megnyerték a bajnokságot, egy kis dráma ezért jót tenne a sorozatnak. Ha én lennék a rendező, akkor benne lenne, ugyanis meg kell alapoznod a dolgot valamivel.”

    Charles Leclerc inkább a jó pillanataiból választana és monzai sikerét látná viszont a sorozatban:

    ,,Nem a legutóbbi futamot választanám! -viccelődött a monacói. – ,,Talán a monzai győzelmet tenném be.”

  • Hamilton átérzi csapattársa helyzetét, közben gratulált Vettelnek is

    Hamilton átérzi csapattársa helyzetét, közben gratulált Vettelnek is

    Lewis Hamiltonhoz is eljutottak a csütörtöki ‘családi percek’, a brit versenyző reagált csapattársa válására, és ellenfele gyermekének születésére is.

    Valtteri Bottas tegnap egy közleményben jelentette be, ő és felesége Emilia válnak. A finn versenyző a közösségi médián keresztül úgy fogalmazott, döntésüket azért hozták meg, mert nem tudták összeegyeztetni karrierjüket a magánéletükkel.

    Hamilton elmondta, át tudja érezni a helyzetet, ugyanis ő is megtapasztalta ezt a jelenséget élete során. Nicole Scherzingerrel éveken át játszották a se veled se nélküled játékot, majd 2015-ben úgy döntöttek végleg szakítanak egymással.

    ,,Úgy vélem ez a legtöbb sportolónál fennáll, talán mi egy kicsit nehezebb helyzetben vagyunk, ugyanis rengeteget kell utaznunk és nagyon sok időt kell távol töltenünk. Ezt talán egy plusz terhet ró arra, hogy egy jó kapcsolatot tarts fenn.” -vélekedett a Mercedes versenyzője.

    A hatszoros világbajnok álláspontját egykori csapattárs, Nico Rosberg is megerősítette. A német korábban már elmesélte, mennyit szenvedett családja 2016-ban, mikor az ex-versenyző teljesen a bajnoki küzdelemre koncentrált.

    Ugyanakkor akadnak kivételek is, Sebastian Vettel, már tinédzser korában megismerte élete párját, akit idén júniusban elvett, sőt szerdán megszületett harmadik gyermekük is.

    ,,Gratulálok Sebnek, nyilvánvalóan ő egy remek apa. Én azzal is megszenvedek, hogy a kutyáimat életben tartsam, sőt nagybácsinak lenni is elég fárasztó.” – tette hozzá nevetve Hamilton. – ,,Rengeteg olyan sportoló van tehát aki a boldog életet él. Én viszont ezt nehéznek találom, 100%-ban szeretnél elkötelezett lenni, és kevesebbet nem tehetsz bele, mint a másik fél, viszont ez a versenyképesség rovására is mehet. Ugyanakkor vannak olyan dolgok ami plusz kötelezettséget és extra terhet rónak ránk és ezek visszavethetnek minket. Minden területen meg kell felelned, és egy emberként kell mindent beleadnod.”

  • Bottas Grosjeannal ütközött, megrovást kapott érte

    Bottas Grosjeannal ütközött, megrovást kapott érte

    Valtteri Bottas megnyerte mindkét szabadedzést, ám a második gyakorláson találkozott Romain Grosjeannal, aminek ütközés és piros zászlós szakasz lett a vége.

    A finn versenyzőre rá jár manapság a rúd, nemrég jelentette be válását, új erőforrása miatt , csak a rajtrács végéről várhatja majd a rajtot, továbbá a második edzésen történtek végett még megrovásban is részesítették.

    Az utolsó fél órában a Yas Marina aszfaltcsíkján haladó Mercedeses versenyző meg akarta előzni a Haas francia pilótáját, ám a művelet nem sikerült, nem értették meg egymást és ütközést mutattak be. Mindkét konstrukciónak padlólemeze sérült. A piros zászló is tiszteletét tette az eseményen a pályára került törmelékek miatt, valamint a stewardok úgy érezték, jobban meg kell vizsgálniuk az ügyet, ezért beidézték a két versenyzőt és csapatuk képviselőit.

    Bottas azonnal elismerte hibáját, vétségéért pedig csak megrovást kapott:

    ,,A versenyfelügyelők visszanézték a felvételeket és meghallgatták a 77-es (Bottas) és a 8-as (Grosjean) rajtszámú konstrukciók versenyzőit és csapatuk képviselőit. Valtteri vállalta a felelősséget az ütközésért és elismerte, egy rosszul sikerült előzés miatt történt meg az ütközés.” – olvasható az FIA hivatalos közleményében.

  • Abu Dhabi Nagydíj: Bottas nyerte a második edzést

    Abu Dhabi Nagydíj: Bottas nyerte a második edzést

    Valtteri Bottas nyerte a második szabadedzést Abu Dhabiban, őt csapattársa, Lewis Hamilton követte, míg a harmadik legjobb időt Charles Leclerc autózta.

    Antonio Giovinazzi ment először mért kört az edzésen, őt csapattársa Kimi Räikkönen és Romain Grosjean követte. A többiek is lassan szállingóztak ki a pályára, a nagyok közül Charles Leclerc merészkedett ki először, és rögtön az élre is állt. Kevin Magnussen eközben valami furcsaságot érzett, a Haas úgy döntött behívják a dánt és megvizsgálják az autóját.

    Az első komolyabb időt Max Verstappen szolgáltatta, mögé Valtteri Bottas zárkózott fel. Mögöttük a két ferraris Leclerc és Vettel sorrendbe következett, majd az ötödik legjobb időt Alex Albon autózta, míg Lewis Hamilton csak a hatodik pozíciót tudta megszerezni.

    Charles Leclerc csapattáráshoz hasonlóan érintőre vette a falat, ám ő a piruettet ezúttal kihagyta.

    Fél óra eltelte után továbbra is a holland versenyző állt az élen, őt a Mercedes finn versenyzője és Hamilton követett. Leclerc, Vettel és Albon következett utána, Sergio Perez és Lance Stroll tartózkodott a hetedik és nyolcadik helyen, majd Magnussen és Sainz zárta az első tízet.

    A versenyzők elkezdték az időmérős szimulációs köröket, Bottas rögtön futott egy leggyorsabb kört, Gasly felugrott az ötöd helyre, a brit világbajnok csak a második pozícióba tudott felérni, míg Vettel zárkózott fel a harmadik helyre.

    Antonio Giovinazzi is élet a piruett ‘szépségével’, ám ő a falat nem érintette.

    A versenyszimulációk is megkezdődtek, többen is a lágy keveréken tesztelték a hosszú etapos tempójukat. Miután tetemes kört pakolt az piros oldalfalú abroncsokba, többeknél előkerültek a közepes, sőt még a kemény keverékű gumik is.

    Az utolsó fél órában továbbra is Bottas tartózkodott az élen, őt csapattársa, Lewis Hamilton követte. A két ferraris kibérelte a harmadik és negyedik helyet Leclerc és Vettel sorrendben, mögöttük Verstappan és Albon következett. Grosjean, Perez, Kvyat és Gasly fért még be az első tízbe.

    Bottas és Grosjean a pályán előzte egymást, ám nem sikerült megérteniük a másikat, így ütközés lett a vége. A törmelékek miatt megjelent a piros zászló is, így mindenkinek be kellett hajtania a bokszba, ám az óra tovább ketyegett. A francia pilóta rögtön át is ment a paddockba, számára a gyakorlás véget ért.

    Pár perccel később azonban sikerült orvosolni a problémát, így az utolsó 10 percet még érdemi munkával tölthették a csapatok. A finn és a francia kivételével mindenki kihajtott a pályára, hogy még egy utolsó rohamot megindítson. Többen is próbáltak még gyors kört futni, ám nagy tumultus alakult ki a pályán, így a próbálkozások kudarcba fulladtak.

    Bottas padlólemeze sérült, ám az utolsó percekben mégis beszállt a „táncba” egy installációs kör erejéig.

    A gyakorlást végül a Mercedes finn versenyzője nyerte, őt csapattársa követte, a harmadik legjobb időt Leclerc autózta. Vettel, Verstappen és Albon érte el a negyedik, ötödik és hatodik helyet. Az ütközésben részt vett Grosjean lett a hetedik, Perez a nyolcadik, míg Kvyat és Gasly fért be az első tízbe. Carlos Sainz és Lando Norris a tizenegyedik és tizenkettedik legjobb időt autózta, őket Stroll, Magnussen, és a két Renault Hülkenberg és Ricciardo sorrendbe követte. Az Alfa Romeo versenyzői, Räikkönen és Giovinazzi érték el a tizenhetedik és tizennyolcadik helyet, míg a két Williams, Russell és Kubica felállásban végzett a mezőny végén.

    1    Valtteri Bottas Mercedes 1:36.256 28
    2    Lewis Hamilton Mercedes 1:36.566 0.310 32
    3    Charles Leclerc Ferrari 1:36.642 0.386 29
    4    Sebastian Vettel Ferrari 1:36.691 0.435 27
    5    Max Verstappen Red Bull 1:36.807 0.551 29
    6    Alexander Albon Red Bull 1:37.288 1.032 29
    7    Romain Grosjean Haas 1:37.601 1.345 17
    8    Sergio Perez Racing Point 1:37.637 1.381 31
    9    Daniil Kvyat Toro Rosso 1:37.651 1.395 33
    10    Pierre Gasly Toro Rosso 1:37.770 1.514 35
    11    Carlos Sainz McLaren 1:37.834 1.578 31
    12    Lando Norris McLaren 1:37.918 1.662 31
    13    Lance Stroll Racing Point 1:37.985 1.729 31
    14    Kevin Magnussen Haas 1:38.080 1.824 30
    15    Nico Hulkenberg Renault 1:38.122 1.866 28
    16    Daniel Ricciardo Renault 1:38.400 2.144 25
    17    Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:38.415 2.159 29
    18    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:38.464 2.208 31
    19    George Russell Williams 1:39.512 3.256 31
    20    Robert Kubica Williams 1:40.455 4.199 31
  • Binotto: Vettel és Leclerc jól kijönnek egymással

    Binotto: Vettel és Leclerc jól kijönnek egymással

    Mattia Binotto elárulta, Sebastian Vettel és Charles Leclerc jól jönnek egymással.

    A Brazíliában történt ütközés után a Scuderia vezetősége  és az olasz sajtó nagyon kiakadt a két pilótára. A futam után a svájci-olasz csapatfőnök elmondta, Maranellóban fognak beszélni versenyzőikkel. A Ferrari szóvivője a héten már közölte, sikerült tisztázniuk a vörösök főhadiszállásán a helyzetet, amit Binotto is megerősített.

    ,,Rögtön a futam után beszéltünk, majd Maranellóban is tárgyaltunk velük. Úgy vélem megértették, hogy ami Interlagosban történt az elfogadhatatlan. Ugyanakkor most már előre kell tekintenünk.”

    Binotto ugyanakkor hozzátette, Vettel és Leclerc között nincs konfliktus és kettőjük kapcsolata korántsem olyan, mint amilyennek a média beállítja:

    ,,Az igazság az, hogy ők ketten nagyon jól kijönnek egymással. Egyáltalán nem olyan a kapcsolatuk, mint ahogy azt írják. Az emberek azt hiszik, állandó kettőjük között a konfliktus, de ez nincs így. Az oroszországi események után, Japánban beültünk egy étterembe, és nagyon jól éreztük magunkat. Mindig jó a hangulat, általában egymás telefonjában a másik képeit szokták nézegetni. Ők ketten kedvelik egymást.”

     

  • Leclerc: Továbbra is harcolhatunk egymással

    Leclerc: Továbbra is harcolhatunk egymással

    Charles Leclerc úgy véli, a Brazíliában történt incidens ellenére továbbra is szabadon küzdhetnek egymással Sebastian Vettellel.

    Interlagosban a Ferrari és a tifosi legrosszabb álma vált valóra, mikor a csapat két versenyzője egymást ütötte ki a viadalból. A Scuderia vezetősége, a rajongók és az olasz sajtó szinte őrjöngött az eset után. A vörösök Maranellóba hívatták pilótáikat, visszanézték közösen a felvételeket és sikerült tisztázniuk a helyzetet.

    Abu Dhabiban a monacói pilóta jelent meg csak a sajtótájékoztatón, ugyanis a négyszeres világbajnok harmadik gyermeke születése miatt, a csütörtöki napot kihagyta. Leclerc elmondta, sikerült megbeszélniük a dolgokat és sikerült levonniuk a konklúziókat.

    ,,Megvizsgáltuk a helyzetet, különösen én, ugyanis próbáltam megérteni, mit csinálhattunk volna jobban. Először is, nagyon balszerencsés eset volt, alig értünk egymáshoz, és ebből kerekedett ki egy nagy dráma. A csapat számára ez nem volt kellemes, ahogy azok számára sem, akik nekünk szurkolnak.”

    A 22 éves versenyző hozzátette, úgy véli, továbbra is versenyezhetnek egymással, csak arra kell figyelniük, hogy ne ütközzenek.

    ,,Úgy vélem ez nem változott, továbbra is szabadon versenyezhetünk. Természetesen Seb is és én is nagyon versengő típusok vagyunk. Mindketten nyerni akarunk, ugyanakkor meg kell találnunk az arany középutat és kompromisszumokat kell kötnünk, végtére is ugyanazért a csapatért küzdünk. Egymás ellen nem kell annyira agresszívan viselkednünk a pályán, több helyet kell hagynunk a másiknak, ugyanis újra ez nem történhet meg.”

    Sokan Vettelre húzták rá a vizes lepedőt az ütközés után, ám Leclerc szerint mindketten hibásak, nemcsak a német.

    ,,Beszéltünk Sebbel és mindketten megpróbáltuk a másik oldalról is megközelíteni a szituációt. Azt hiszem Sebnek nem kellett volna balra húzódnia, amivel tisztában is van, míg én végezhettem volna jobb munkát is annak érekében, hogy elkerüljük az ütközést. Mindketten felelősek vagyunk, ám a legfontosabb az, hogy mindent tisztáztunk és így most már előre tekinthetünk.”