Szerző: Csonka Nikolett

  • A Ferrari nyitja a 2020-as szezont a pályán is: Február 8-án már Jerezben lesznek!

    A Ferrari nyitja a 2020-as szezont a pályán is: Február 8-án már Jerezben lesznek!

    A jövő évi szezon csendjét először a Ferrari fogja megtörni, ugyanis a hivatalos tesztidőszak megkezdése előtt gurulnak a jerezi pályára.

    A Scuderia úgy döntött, hogy a Pirelli által meghirdetett 2021-es gumitesztet február 8-án teljesítik. Idén a Mercedes és a Renault már kipróbálhatta az abroncsokat, ám a vörösök úgy határoztak, költséghatékonyság miatt a tesztnapjukat 2020-ra teszik át.

    A szabályok értelmében a Ferrari legújabb konstrukcióját, (amit február 11-én Maranellóban bemutatnak), nem használhatja, vagy a 2018-as vagy a 2019-es autóval kell körözgetniük. Emellett új elemeket sem tehetnek fel a kijelölt járműre, ezt ugyanis csak a hivatalos tesztnapokon tehetik meg.

    Ugyanakkor minden csapat lehetőséget kap arra, hogy kipróbálhassák a 18 inches felnikkel felszerelt komponenseket, feltéve ha ennek megfelelően átalakítják autóikat. Ha ezt meglépik, akkor a kijelölt versenyzőjük a 2020-as szezonban egy napot tesztelhet.

    A korábbi évekhez képest 8 napról 6 napra csökkentették a téli tesztidőszakot. A gyakorlás jövőre február 19-én veszi kezdetét, az első periódus 21-én ér véget, a második hajrá pedig 26-28-ig tart.

    2020-ban is a Fiatal Pilóták Tesztjével ér véget az év Abu Dhabiban. A szabályok szerint azoknak a versenyzőknek kell lehetőséget adni, akik nem teljesítettek két versenyt a Forma-1-ben. A csapatok azonban választhatnak, vagy egy újoncot ültetnek be az 2020-as autójukba vagy a pilótájukat, ám neki egy teszt konstrukciót kell hajtani amin a 2021-es abroncsok lesznek.

  • Verstappen nem lenne ilyen agresszív egy Mercedesben

    Verstappen nem lenne ilyen agresszív egy Mercedesben

    Max Verstappen szerint egy Mercedesben ülve kevésbé versenyezne olyan agresszíven.

    A legtöbb szakértő egyet ért azzal az állítással, hogy a holland versenyző idén sokkal érettebben versenyez, mint korábban. Lewis Hamilton azonban nem ezt vallja, szerint a 22 éves pilóta még mindig nagyon agresszív a pályán.

    Természetesen ellenfele kritikáját az érintett sem hagyta szó nélkül, Verstappen ugyan elismeri riválisa képességeit, ám hozzátette, ha ő is a csillagosok egyik autóját vezetné, nem kellene annyira agresszívnek lennie.

    ,,Talán a generációs különbség az oka, bár nem hinném, hogy mi annyira másképp vezetnénk, mint ő az első öt évében. Minél több tapasztalatot szerzel az F1-ben annál könnyeben tudod megítélni mit tehetsz meg és mit nem. Bármi is az oka ennek, egy biztos, ő egy olyan autóban ül, ami világbajnokságot tud nyerni. Néha úgy adódik, hogy harcolni tudunk vele, ám nekünk ilyenkor egy kicsit keményebbnek kell lennünk, máskülönben nem lenne esélyünk ellene. Ha mi ülhetnénk egy olyan autóban, akkor nem lennénk annyira agresszívek. Abban a pozícióban, csak a pontokat kell gyűjtögetned, néha az is belefér, hogy a másik srác győz, ugyanis neked elég a második hely is.”

     

  • Ha Wolff az F1 uralmára törne, a Ferrari azt megvétózná

    Ha Wolff az F1 uralmára törne, a Ferrari azt megvétózná

    Ha Toto Wolffot jelölik a Formula 1 legmagasabb beosztású munkájára, akkor a Ferrari élni fog a vétójogával.

    Ebben az évben többször felröppent a hír, hogy Chase Careyt a Mercedes csapatfőnöke válthatja le. A felek már többször is cáfolták a pletykákat, ám a média folyton szóba hozza a témát. A Ferrari ügyvezető igazgatója, Louis Camilleri ennek ellenére figyelmeztette a döntéshozókat, ha a spekulációk igaznak bizonyulnak, és az osztrák szakembert akarják a sportág élére tenni, akkor a Ferrari élni fog különleges jogával és megakadályozza azt.

    ,,Csak konfliktusokat szülne az, ha valaki olyan lenne a felelős a Forma-1-ért aki az elmúlt években meghatározó szerepet töltött be az egyik csapatnál. Ezért nem lenne jó, ha Wolff vezetné az F1-et. Véleményünk szerint a többiek sem lennének boldogok, ha Mattiát (Binotto) jelölnék Chase helyére. A vétójogunk lehet akár az utolsó esély. Ezzel az eszközzel egyértelműen kifejezhetjük az álláspontunkat a témával kapcsolatban a Liberty Mediának.” -nyilatkozta Camilleri.

     

  • A Ferrari új nyomvonalon indul el a jövő évi autója kapcsán

    A Ferrari új nyomvonalon indul el a jövő évi autója kapcsán

    Mattia Binotto a Ferrari karácsonyi ebédjén már elmondta mikor érkezik az új konstrukció, azonban az olasz csapatfőnöke azt is hozzátette, új személetmód alapján tervezték a 2020-as autó.

    Február 11-én, elsőként (eddig) érkezik a Scuderia, pontosan 8 nappal a téli teszt szezon első időpontja előtt. A svájci-olasz szakember elárulta, a fennmaradó napokon a megbízhatóság növelésére szeretnének törekedni. Ez azért különösen fontos a számukra, mert az új konstrukció az eddigi autóktól eltérő személetmód alapján lett tervezve.

    ,,Az idei év tapasztalatait is felhasználjuk, a jövő évi autó ezért több leszorítóerővel fog rendelkezni, mint az idei. Ugyanakkor nem számítunk arra, hogy az egyenesekben olyan gyorsak leszünk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy másokat másolunk, jobban idomulunk az abroncsok viselkedéséhez, ugyanis jövőre is hasonló gumikkal autózunk, mint idén.”

    A Ferrari motorja volt ebben az évadban a legerősebb, ugyanakkor rengeteg támadás érte az olaszokat emiatt. Binotto elmondta, a hajtáslánc is át fog alakulni.

    ,,Sokat változtatunk a jövő évi erőforrás architektúráján, különösen a felső részen. A szabályok 2014 óta adottak, és mi úgy véljük még mindig van mit tenni ezen a téren.”

  • Májusban dönthet arról a Ferrari milyen felállásban vágnak neki 2021-nek

    Májusban dönthet arról a Ferrari milyen felállásban vágnak neki 2021-nek

    Mattia Binotto elmondta, a Ferrari májusban dönthet arról, milyen felállásban vágnak neki a 2021-es évnek.

    Sesbastian Vettel szerződése 2020 végén lejár, ám maradása korántsem biztos az olaszoknál. A Scuderia vezetősége is számol ezzel, ezért már a beszélgetések megindultak a háttérben. A legtöbben Lewis Hamiltont prognosztizálják a csapathoz, ám Camilleri ennek lehetőségét lesöpörte az asztalról. Fernando Alonsóval szintén nem számolnak az olaszok, ahogy Max Verstappennel sem, a holland vádaskodásai miatt.

    Vettelt jövőre figyelni fogja a Ferrari és tárgyalni fognak a némettel az elképzeléseiről.

    ,,Látnunk kell a teljesítményét, azt, hogyan tudja megtalálni a közös hangot az autóval, tovább a motiváció is egy szempont. Ez nem arról szól, hogy jövőre vét-e hibákat vagy sem. Inkább arról van szó, ő hogyan képzeli el a jövőjét és mik a tervei a csapatunkkal.” – árulta el Mattia Binotto.

    A vörösök csapatfőnöke hozzátette, a következő év első versenyei után már többet fognak tudni arról, milyen felállásban folytatják a munkát 2021-ben.

    ,,A Ferrarinak van egy előnye, nagyon népszerűek vagyunk a versenyzők körében. Május elején, a Spanyol Nagydíj környékén tudni akarjuk mi lesz velünk 2021-ben.”

  • Verstappen a vádaskodása miatt elfelejtheti a Ferrarit?

    Verstappen a vádaskodása miatt elfelejtheti a Ferrarit?

    A Ferrari egyszerűen „rácsukta” az ajtót Max Verstappenre, az olaszoknak ugyanis eszük ágában sincs a csapatukba vinni a hollandot, aki nemrég csalással vádolta őket.

    Maranellóban, a Ferrari karácsonyi ebédjén Louis Camilleri finoman érzékeltette, hogy Sebastian Vettel maradása 2021-ben, nincs kőbe vésve. Felmerült a kérdés, hogyha a négyszeres világbajnok elhagyja a csapatot, akkor vajon ki veheti át a helyét?

    Lewis Hamilton szerződtetésének lehetőségét elhessegette mind Mattia Binotto mind Camilleri, míg Fernando Alonso visszatérésével kapcsolatban a következőt mondta a csapatfőnök:

    ,,Beszéltünk róla, ám ő már nem szerepel a terveink között.”

    A kalapba Verstappen neve is bekerült, ám a Scuderia vezérigazgatója még mindig neheztel a Red Bull pilótájára. Az Amerikai Nagydíj leintése után a holland nyíltan csalással vádolta a vörösöket, ezért nem meg lepő, hogy nem zárták őt a szívükbe a maranellóiak.

    ,,Ezek a kijelentések általában nem visznek előre. Max 22 éves, miért lenne nagyobb hitelessége, mikor mi vagyunk a Ferrari? Néha a csend erény.” – mondta Camilleri.

    Egyes olasz lapok szerint a vezérigazgató a következőket mondta még:

    ,,Egy versenyző, aki csalással vádolja a Ferrarit nem gondolhatja azt, hogy ezek után nálunk lehet. Mattia elmondta, hogy az FIA ellenőrei mindenhol ott voltak. Az ő szavai (Verstappen) okozták a problémáinkat.”

  • Camilleri: Hamilton és Elkann ugyan találkoztak, de…

    Camilleri: Hamilton és Elkann ugyan találkoztak, de…

    A Ferrari karácsonyi ebédjén Louis Camilleri beismerte, hogy Lewis Hamilton és John Elkann találkoztak, ugyanakkor leszögezte, ez nem azt jelenit, hogy a brit csatlakozni fog az olaszokhoz.

    Hamilton ugyan boldog a Mercedesnél, ám az utóbbi hónapokban egyre jobban erősödtek azok a pletykák miszerint a hatszoros világbajnok a szürke overallját vörösre cserélné. Az évad utolsó versenyhétvégéjén indultak be igazán az események, Mattia Binotto a médiának azt mondta, nagyon örülnek annak, hogy a 34 éves versenyző 2021-ben elérhető lesz. Ezek után tudta meg a sajtó, hogy a brit pilóta és Elkann már kétszer is találkozott Maranellóban, ami csak olaj volt a tűzre. A Mercedes világbajnoka nagyon óvatosan fogalmazott mindannyiszor mikor a témáról kérdezték, míg a vörösök egykori sajtófőnöke szerint ezt az egész ügyet maga Hamilton és Toto Wolff indította el, hogy nyomást gyakoroljanak a Mercedesre és maradásra bírják őket. Camilleri azonban az ebéd során igyekezett eloltani a tüzet, és cáfolni a találgatásokat.

    ,,Nyilvánosságra került, hogy Lewis elbeszélgetett az elnökünkkel. Egy társasági eseményen került erre sor, amit végül nagyon felkaptak és felnagyítottak. Egy társasági esemény történt tehát mindez. Vannak közös barátaik . Talán néhányan csalódottak emiatt, ám ha csak a tényeket nézzük, akkor az egyik versenyzőnkkel hosszú távú megállapodásunk van, míg a másiknak a szerződése 2020 végén jár le. Nagyon hízelgő az, hogy Lewis és más versenyzők csatlakozni szeretnének hozzánk, de felelőtlenségre vallna, ha most hoznánk bármi nemű döntést a jövőre nézve.”

  • Leclerc: Túl sok hibát követtem el

    Leclerc: Túl sok hibát követtem el

    Charles Leclerc úgy érzi, túl sok hibát követett el, ami miatt sok pontot veszített első ferraris évében.

    A monacói versenyző második szezonját tudta maga mögött a Száguldó Cirkuszban, tavaly még a Sauber (Alfa Romeo) konstrukciójában bontogatta szárnyait, majd 2019-ben átkerült a Scuderiába, ahol a négyszeres világbajnok csapattársaként bizonyított.

    Leclerc az egyéni tabella negyedik helyén végzett, maga mögé utasítva az ötödik pozíciót elfoglaló Sebastian Vettel. Az ifjú teljesítménye elismerésre méltó ugyan, ám hibák is tarkították első vörös overallos kalandjait. Bakuban például az időmérőn falnak csapata autóját, míg Hockenheimben megcsúszott a vizes aszfalton és a sóderágyban találta magát. A Ferrari versenyzője tisztában van azzal, hogy van még mit tanulnia, és megfogadta, jövőre nem követi el az idén bemutatott hibákat.

    ,,Túl sok hibát követtem el és túl sok pontot dobtam el. Mindent kielemeztem, és most már megértetem őket. A célom az, hogy másodjára már ne kövessem el ezeket a baklövéseket. Ez a személetmód már bevált tavaly a Saubernél (Alfa Romeo) is.” -nyilatkozta a monacói az Auto Motor und Sportnnak.

  • A Ferrari már bejelentkezett, február elején érkezik az új konstrukció!

    A Ferrari már bejelentkezett, február elején érkezik az új konstrukció!

    A Ferrari bejelentette, mikor érkezik a legújabb konstrukciójuk.

    Még az adventi kalendárium bontogatása köti le a részvevőket és a nézőket, ám ideje elkezdeni a februári hónapot tervezni, ugyanis az első csapat már felfedte, mikor leplezik le a jövő évi autójukat.

    A Scuderia „karácsonyi ebédjén”, amit tegnap rendeztek Maranellóba és amire a média is meghívást kapott, Mattia Binotto elárulta, mikor ismerheti meg a nagyérdemű az új piros autót.

    Az idén megrendezett téli tesztek során úgy tűnt a vörösök lehetnek előnybe, ám az első futamon kiderült, ismét a Mercedes uralja a mezőnyt. Az olaszok hátrányba kerültek, majd az évad második felében visszajöttek és utána ismét eltűntek.

    Az új évtizedre változásokat és szemléletmód váltás ígérnek a maranellóiak, az első ilyen intézkedésük a korai bemutató. Az új vörös konstrukció február 11-én fog megérkezni.

    ,,Nagyon korán fogjuk bemutatni az autónkat, úgy vélem mi leszünk a legelsők. Azért döntöttünk úgy, hogy ilyen korán leplezzük le a konstrukciót, mert még a barcelonai teszt előtt szeretnénk homologizálni a tesztpadon. Az autót február 11-én fogjuk leleplezni, utána egy intenzív program vár ránk a próbapadon, mielőtt még elutazunk az téli teszt első hetére.”

    Az első fecske tehát bejelentkezett, február elején érkezik az új Ferrari. A többiek még váratnak magukra, ám valószínűleg hamarosan ők is felfedik a ‘leleplezés’ időpontját. A téli teszt első fordulóját február 19-21. között rendezik meg, a második gyakorlásra 26-28-ig lesz lehetőség. A szezon Ausztráliában március 15-én kezdődik.

  • Verstappen a maradásért nem versenyezne a mezőny végén

    Verstappen a maradásért nem versenyezne a mezőny végén

    Max Verstappen kijelentette, ő nem versenyezne a mezőny végén azért, hogy tovább maradhasson az F1-ben.

    A holland versenyző jelenleg a Red Bull kötelékében van, és jövőre akár a bajnoki címért is harcba szállhat. Ám ha az osztrák csapattal kitűzött céljait nem sikerül elérnie, akkor sem kell aggódnia, ugyanis a nagy szabályváltoztatások évében is jó esélyei lehetnek, miután a Ferrari és a Mercedes is szívesen lecsapna a 22 éves versenyzőre.

    Az ifjú pilóta viszont nemrég elmondta, karrierjének hossza attól függ, meddig lesz versenyképes autó alatt, ugyanis a holland nem lenne hajlandó beülni a mezőny végére azért, hogy a sportágban maradhasson.

    ,,Ami sportunkban egyértelmű különbség van az autók között. Most már hozzászoktam ahhoz, hogy az élen harcolok, és már nem tudnám elképelni azt, hogy hátrébb kerülhetek a karrierem során.” -nyilatkozta Verstappen a Ziggo Sportnak.

    A Red Bull pilótáját Hollandiában jelölték az Év Versenyzője díjra, amit a szóbeszéd szerint el is hódíthat idén, ám nyolcszoros futamgyőztes elmondta, őt az efféle kitüntetések nem igazán érdeklik:

    ,,Nem akarok erről beszélni, nincs szükségem ezekre. Én nyertem már a Forma-1-ben, és nem szeretem ezt összehasonlítani más sportágakkal.”-tette hozzá Verstappen.