Szerző: Csonka Nikolett

  • Ha nem változik semmi, akkor Perez 2022-ben leléphet

    Ha nem változik semmi, akkor Perez 2022-ben leléphet

    Sergio Perez kijelentette, ha 2022-ig nem sikerül az élen kerülnie, akkor nem szívesen írna alá új szerződést.

    A mexikói versenyző kontraktusa 2022-ig szól, miután a Racing Pointtal tavaly egy három éves megállapodást írt alá. A 29 éves versenyző korábban már felszólalt amiatt, hogy a középmezőnybeli csapatoknak vajmi kevés esélyük van a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull ellen, így számukra az egyetlen reményt a jövő évi változtatások jelentik. Ám ha az új szabályokkal sem sikerül a különbséget lecsökkenteni, akkor a napjai meg vannak számlálva az Forma-1-ben.

    ,,A szabályváltoztatás ad nekem reményt, és az, hogy tudom mi a helyzet a csapatnál. Ám realisztikusnak kell lennem, nem fogok a Mercedesnél vagy a Ferrarinál versenyezni. Ez egy fantasztikus hely, sok versenyző örülne annak, ha itt lehetne, különösen amiatt ami a háttérben zajlik. Ez tehát egy jó lehetőség. Viszont a 10. évemet fogom tölteni az F1-ben, és ha a dolgok változatlanok maradnak, nem hinném, hogy maradok 2022 után is. Három év  nagyon gyorsan eltelik a Forma-1-ben. Optimista vagyok és készen állok arra, hogy a győzelmekért harcoljak.”

    Perez továbbá hozzátette, ha esetleg az egyik nagycsapat elszeretné vinni őt, nem hinné, hogy a Racing Point megakadályozná ezt.

    ,,Sok évet eltöltöttem ezzel a csapattal, a második otthonommá vált az alakulat. Nem hinném, hogy akadályt gördítenének elém, ha egy topcsapat lehetőséget ajánlana.”

  • Rob Smedley elektromos gokart szériával nyújtana segítséget a fiataloknak

    Rob Smedley elektromos gokart szériával nyújtana segítséget a fiataloknak

    Rob Smedley korábbi versenymérnök egy új elektromos gokart szériát hozna létre, hogy ezzel segítse a tehetséges ám szegényebb versenyzőket.

    Lewis Hamilton nemrég felszólalt a túl drága szériák ellen. A brit versenyző szerint a gokartozás túl drága mulatság, így azok a versenyzők akik nem engedhetik meg maguknak a sportot, kiesnek, hiába lennének tehetségesebbek, mint tehetősebb társaik.

    Smedley helyt adott a hatszoros világbajnok szavainak, és úgy véli az új széria lehetőséget ad majd mindenkinek az érvényesülésre.

    ,,Ahogy Lewis Hamilton is elmondta, a versenyzés túl drága és nem elég diverz. Teljesen egyet értek ezzel az állítással. Az elektromos technológia segítségével azonban változtathatunk ezen. A versenyeink energikusak és izgalmasak lesznek, mindeközben a pilótáink a magasabb kategóriák felé is kacsinthatnak. Tisztább, olcsóbb és igazságosabb lesz.” – nyilatkozta a brit szakember.

    Smedley szerint a robbanómotorok kora leszálló ágban van, az új generáció már az elektromos megoldások híve lesz.

    ,,A versenyzők következő generációja már nem lesz annyira „petrolhead” az a korszak a végéhez közeledik. Az Electroheads csoport filozófiája, hogy digitális ‘bennszülötteket’ neveljünk ki, akik megismerhetik majd ezt egyedülálló elektromos fordulatot. Ebben nekünk kritikus szerepünk lesz.”

  • Februárban mutatják be az új környezetbarát TommyXLewis kollekciót

    Februárban mutatják be az új környezetbarát TommyXLewis kollekciót

    Lewis Hamilton és a Tommy Hilfiger ismét összeáll, és környezetbarát anyagokból készült termékeket dob a piacra.

    NEz lesz a negyedik kollekció, amit a brit és a márka közös neve fémjelez, ám ezúttal a környezettudatosságon lesz a hangsúly. A ruhadarabok több mint 75%-a készül olyan anyagból, ami nem károsítja a bolygót, többe között organikus pamuttal, vegán műbőrrel és más alternatív anyagokkal dolgoztak.

    Emellett a márka nagyköveteként a hatszoros világbajnok részt vesz a tavaszi kollekció kampányában is.

    ,,A negyedik együttműködésünk során létrejött kollekció türköz igazán engem. Nemcsak a stílusomat sikerült megragadni, hanem hű tudtam maradni ahhoz a környezettudatossághoz, amit képviselek és annyira szeretek” -nyilatkozta Hamilton.

    ,,A világ egyik vezető környezettudatos márkája akarunk lenne, ezzel a kötelezettségvállalással tehát osztozunk Lewisszal. Az első naptól kezdve Lewis és én azon vagyunk, hogy innovatív gyártási procedúrákat és környezettudatos anyagokat építsünk be az együttműködésünk által kiadott darabokba. Büszkék vagyunk arra, hogy minden szezonban új mérföldköveket érnünk el, és a 2020-as tavaszi együttműködésünk lesz a legkörnyezettudatosabb kollekciónk.” -tette hozzá Hilfiger.

    A TommyXLewis kollekció negyedik generációját először február 16-án mutatják be a londoni divathéten.

  • Az Alpha Tauri 2020-ra az ötödik helyet tűzte ki célul

    Az Alpha Tauri 2020-ra az ötödik helyet tűzte ki célul

    Franz Tost az Alpha Tauri (korábban Toro Rosso) csapatfőnöke, idén ambiciózus célt tűzött ki maga elé, ugyanis egészen az ötödik helyig röpítené az alakulatot.

    A faenzai istálló tavaly jelentette be, hogy megválnak a Toro Rosso névtől 2020-ban és felveszik a Red Bull divatmárkájának a nevét, az Alpha Taurit. 2019-ben alapításuk óta (2006) a legjobb helyet érték el, a konstruktőri tabellán egész pontosan a hatodik pozíciót szerezték meg. Tost ezért is bizakodó, ugyanis  úgy véli, Daniil Kvjattal és Pierre Gaslyval az oldalukon legalább egy helyet még javítani tudnának az összetettben.

    ,,Sosem volt még ilyen tapasztalt párosunk, így minden azon múlik, hogy mennyire lesz versenyképes az autónk. Remélem sikerül előre lépnünk, a célunk nagyon is világos: javítanunk kell a teljesítményünkön és a top ötbe kell végeznünk a konstruktőri bajnokságban. Remélem, a Renault befogható lesz. Minden azon múlik, ki tud versenyképesebb autót építeni és ki tud nagyobb fejlődést elérni a szezon során. Rémlem az Alpha Tauri lesz az a csapat aki ezt véghezviszi.”

    Elsőre merésznek tűnhet az olasz kis csapat kijelentése, ám Tost szerint nagyon is elérhetőek a céljaik, mivel az istálló szoros technikai kapcsolatban áll testvér alakulatával a Red Bull Racinggel.

    ,,2018-hoz képest több területen is javulást értünk el. Sokkal jobb az aero és a mechanikus részlegünk, köszönhetően a Red Bull Technologynek. Megkaptuk tavaly az előző évi, felfüggesztést, váltót és hidraulikus rendszert is. Sokat segítettek ezzel nekünk. A megbízhatóságunk is javult, úgy vélem mi voltunk a másodikok ezen a területen. Sikerült jobban megértenünk azt is, hogyan kell bánni az abroncsokkal, és voltak igazán versenyképes bokszkiállásaink is.” -tette hozzá Tost.

  • A Pirelli szerint az abroncsok túlmelegedése okozhat idén problémákat

    A Pirelli szerint az abroncsok túlmelegedése okozhat idén problémákat

    A Pirelli F1 vezetője úgy véli, az abroncsok idén még jobban túl fognak melegedni.

    Mario Isola szerint ugyanis a 2020-as konstrukciók több energiát juttatnak majd az abroncsokba, mint elődiek, így a melegedési folyamat is intenzívebb lesz. Az új autók előre vetített gyorsulása és az aerodinamikai változtatások még többet fogak kivenni a komponensekből.

    ,,Mivel a technikai szabályzat nem változott a tavalyi évhez képest a gyorsulás akár 1-1,5 másodperc is lehet körönként. Egy szezonban a köridők tekintetében ennyit szoktak javulni az autók. Úgy vélem ez a fejlődés 2020-ban is be fog következni. Ám ez több leszorítóerőt és energiát igényel. Ha jóslatokba akarnánk bocsátkozni, akkor azt mondhatnánk, hogy a túlmelegedés még nagyobb teret ölthet. Ez a jelenség azért erősödhet meg, mert több energia kerül az abroncsokba.” -magyarázta Isola.

    Tavaly több istálló is szenvedett az abroncsok melegítésével, különösen a Haas és a Williams. Azonban idén ezzel a problémával nem kell számolniuk a Pirelli szerint.

    ,,Ha visszaemlékszünk a 2019-es évad első felére, néhány csapat panaszkodott amiatt, hogy nehezen tudják felmelegíteni a gumikat bizonyos körülmények között. Ezzel viszont idén nem lesz problémájuk. Ismerik a komponenseket, ez pedig előny jelent a tavalyi évhez képest, ugyanis a tanulási folyamatot már nem kell megismételniük.”

    Tavaly szó volt az új komponensek bevetéséről, ám a csapatok leszavazták az ötlet. Isola elmondta, miért döntöttek így:

    ,,Mielőtt meghoztuk a döntést rengeteget beszélgettünk erről az alakulatokkal. Nagyon későn született meg a megoldás, főleg ha azt nézzük, hogy az Abu Dhabiban tartott teszt után lett ez véglegesítve. Az világos, hogy az új komponenseknek más a profiljuk, és ez a hatással van az autók aerodinamikájára. Azok a konstrukciók majdnem készen voltak már akkor , és a csapatok nagyon nem örültek volna annak, ha módosítaniuk kellett volna rajtuk.”

  • Coulthard szerint Hamilton marad a Mercedesnél

    Coulthard szerint Hamilton marad a Mercedesnél

    David Coulthard szerint Lewis Hamilton ellen fog állni a „Ferrari csábításának”, és a Mercedesnél fog maradni még jó pár évig.

    Múlt hónapban a Scuderia vezetője, Louis Camilleri elismerte, hogy a brit versenyző és a csapat elnöke John Elkann többször is összefutottak bizonyos társasági eseményeken. Az olaszok a pletykák beindulása után elmondták, nagyon hízelgőnek találjak azt, hogy a hatszoros világbajok érdeklődik a csapat iránt, ám a skót ex-versenyző szerint a váltás nem fog megtörténni 2021-ben.

    ,,Sosem éreztem azt, hogy Lewis bárhova máshova akarna szerződni. Abban biztos vagyok, hogy tárgyalt a Ferrarival, de ő a Mercedesznél van, miért akarna elmenni? Néhányan szeretnének elmerülni az európai kavalkádba életük során, de úgy vélem Lewis nagyon jól érzi magát az angol nyelvet használó területeken. Amerikát a szórakozáshoz, míg az Egyesült Királyságot a versenyzéshez köti. Nem hinném, hogy szüksége van arra a ragaszkodó, emocionális hullámvasútra, ami a Ferrarival jár. Továbbá azt sem hinném, hogy a Ferrari embléma gyerek kora óta a szívébe lenne vésve. Tehát miért váltana? A pénz miatt? Abból rengeteg van neki.”- osztotta meg álláspontját Coulthard.

  • Ocon üléspróbán járt a Renault-nál

    Ocon üléspróbán járt a Renault-nál

    Esteban Ocon egy év kihagyás után idén tér vissza a Formula 1-be, és az első lépéseket már teljesítette is újdonsült csapatával, a Renault-val.

    A francia versenyző még december elején az Abu Dhabi teszt alatt vezethette az istálló 2019-es konstrukcióját, míg tegnap üléspróbán járt az enstone-i alakulatnál. A Renault a közösségi médián keresztül tudatta a nagyérdeművel, hogyan is folytak a munkálatok, egy videó keretein belül megmutatták az ülést, továbbá a beállítás munkálataiba is bepillantást engedtek.

    Ocon tehát az első feladatot kipipálhatja a listáján, a következő állomás az autó bemutató és a téli tesztek teljesítése lesz.

  • Verstappen és a Red Bull visszahozná a csapat régi dominanciáját

    Verstappen és a Red Bull visszahozná a csapat régi dominanciáját

    Max Verstappen hiszi, hogy 2020-ban olyan domináns évet sikerül majd produkálniuk, mint a Red Bull fénykorában.

    A Bikák „szívéről” egy nagy kő már legördült, miután a héten bejelentették a holland szerződéshosszabbítást. Az osztrák csapat ezzel a döntéssel akart egyfajta stabilitást teremteni a változó Formula 1-es világban. Azonban, idei évet sem akarják elfelejteni, konkrét célokat tűztek ki maguk elé: el akarják hódítani a világbajnoki trófeákat. Verstappen ezen felül még a „régi idők” dominanciáját is visszahozná.

    2010 és 2013 között verhetetlennek bizonyult a Red Bull. Sebastian Vettellel az oldalukon négy egyéni és négy konstruktőri bajnoki címet sikerült bezsebelniük. A hibrid-érában azonban véget ért a menetelés, a Mercedes emelkedett fel, míg a Red Bull a Renault-val próbálta menteni a menthetőt. 2014-ben Vettel bejelentette, ott hagyja az alakulatot, így Daniel Ricciardóra szált a vezér szerep, ám nem sokáig tudta ezt kiélvezni, ugyanis megjött Verstappen. Az ausztrál távozása után a 22 éves pilóta lett a tapasztalt versenyző az istállónál, így ráhárul a feladat, hogy visszajelzéseivel segítse a mérnökök munkáját a fejlesztések kapcsán.

    Verstappen bizakodó, hisz a győzelemben és abban, hogy idén minden idők legfiatalabb világbajnokává koronázzák.

    ,,Nagyon jó érzés ennek a csapatnak a tagja lenni. Nagyon sokat mókázunk, és ez nagyon fontos. Mindenki kedvel mindenkit. Mindannyian nyerni akarunk és az a mentalitás végig kísér minket. Mindenki nagyon motivált, a pályán lévők és a gyárban dolgozók is, meg akarjuk mutatni mindenkinek azt, hogy folytatni tudjuk a Red Bull dicsőséges éveit. Újra meg akarjuk csinálni. Minden dolgozó fejében egy cél szerepel: győzelmeket szerezni és meg nyerni a bajnokságot!” -nyilatkozta Verstappen a Motorsport-Total.com-nak.

  • Hamilton is adakozott a lángokban álló Ausztráliának

    Hamilton is adakozott a lángokban álló Ausztráliának

    Lewis Hamilton 500 ezer dollárral támogatott két szervezetet, melyek az állatvilág mentésével foglalkoznak a katasztrófa sújtotta Ausztráliában.

    Már napokkal ezelőtt Instagram fiókját bajba jutott állatok képeivel árasztotta el a Mercedes világbajnoka. A brit versenyzőt nagyon megrázta a földrészt sújtó tűzvész, így rajongóitól kért segítséget, kinek és hova tudna utalni (Instagram sztoriban). Tegnap délután egy posztban jelezte, körülbelül 150 millió forintnak megfelelő összeget juttatott el a bajba jutott élővilággal foglalkozó szervezeteknek, továbbá arra buzdította követőit, hogy ha tehetik, ők is segítsenek Ausztráliának.

    ,,Mélyen elszomorít az, hogy több mint egy milliárd állat halt meg keserves kínok között Ausztráliában, úgy hogy esélyük sem volt a menekvésre. Nem titok, szeretem az állatokat, és nem tudok nem arra gondolni, hogy mennyi pusztult el eddig, és hogy hány faj sodródott a kihalás szélére.”

    ,,Elég szerencsés vagyok amiatt, hogy többször is elutazhattam Ausztráliába, így első kézből tudom, milyen gyönyörű az ország. Harcolj Ausztrália! Beszéltem olyan emberekkel Ausztráliában, akik az egész katasztrófa közepén dolgoznak, és nagyon-nagyra tartom őket azért, amit csinálnak.”

    ,,Arra kérlek titeket, hogy csatlakozzatok hozzám, és gondoljunk arra, hogy milyen hatással is vagyunk a bolygónkra. Dolgozzunk együtt, érjünk el apró változásokat , bátorítsátok a családjaitokat és a barátaitokat arra, hogy  hasonlóan cselekedjenek, így változtathatunk az jelenlegi irályon.”

    ,,500.000 dollárt utaltam át támogatásom jeléül a WIRES-nak, WWF Ausztráliának és a tűzoltóságnak. Ha tehetitek és lehetőségetek van rá, ti is adakozzatok.” -írta Hamilton különböző platformjaira.

    A brit világbajnok mellett a napokban Daniel Ricciardo és Mark Webber is ajánlásokat tett fel a bajba jutott földrésznek, sőt korábban Max Verstappen is utalt egy bizonyos összeget a bajba jutott koalák megsegítéséért.

    https://www.instagram.com/p/B7GyurAAmK5/?igshid=sjyulq9g798w

  • Jos Verstappen: Max otthon érzi magát a Red Bullnál

    Jos Verstappen: Max otthon érzi magát a Red Bullnál

    Jos Verstappen úgy véli, fia jó döntést hozott azzal, hogy szerződést hosszabbított a Red Bullal.

    A Bikák a héten bejelentették: 2023-ig leszerződtették Max Verstappent. A hír többeket meglepett, ugyanis a Mercedesszel nem egyszer hozták szóba a holland versenyzőt, ám végül ő a jelenlegi csapata mellett döntött. Az idősebbik Verstappen, akinek kulcsfontosságú szerep jutott a tárgyalások során, örül, hogy sikerült megállapodniuk az osztrák istállóval.

    ,,Tudjuk mit csinál a csapat. Nemcsak az elkövetkezendő szezonról beszélek, hanem ide tartoznak a 2021-es autótervezetek is. Nagyon jó, hogy beavattak ebbe minket. A legfontosabb dolog viszont az, hogy Max otthon érzi magát a Red Bullnál. Megbízik a csapatban. A Red Bull már 2015-ben lehetőséget adott Maxnek a Forma-1-ben, milyen szép lenne, ha velük érne el sikereket. A Hondával is remek a kapcsolata. Látni lehet, hogy felnéznek Maxre. Továbbá a Red Bull és a Honda kombinációja nagyon pozitív lehetőségeket tartogat.” -nyilatkozta Jos Verstappen a De Telegraafnak.