Szerző: Csonka Nikolett

  • A Mercedes elismerte, az új motor kapcsán kisebb problémákba ütköztek

    A Mercedes elismerte, az új motor kapcsán kisebb problémákba ütköztek

    Andy Cowell a Mercedes motorfejlesztő részlegének vezetője elmondta, kisebb hibákba ütköztek az új erőforrás fejlesztése során.

    Az Ezüst Nyilak 2014 óta számítanak etalonnak a hajtásláncok terén, ám tavaly a Ferrari már elkerülte őket, sőt a Renault és a Honda is közelebb került hozzájuk. A csillagosok ezért még nagyobb erőkkel dolgoznak azon, hogy uralmukat ezen a téren visszaszerezzék. Cowell szerint sikerült is az előrelépés, ám a folyamat során kisebb hibákba ütköztek.

    ,,Sok minden történik Brixworth-ban, sok a fejlesztés a hajtáslánc, az ERS és a belső égésű motor kapcsán. Ahogy eddig mindig, kisebb problémákba ütköztünk az összeillesztések során. Sok munkába telik a megfelelő specifikáció megépítése, sokáig futtatjuk őket, majd ezeket a darabokat mielőbb a csapatok rendelkezésére kell bocsátanunk, hogy be tudják építeni és be tudják indítani őket. Utána fel kell készíteni a hardvert a tesztelésre, majd jön február 14-én az autóbemutató, azt követően pedig megyünk Barcelonába, ahol három autóval (Mercedes, Racing Point, Williams) róhatjuk a köröket. Remélhetőleg sok adattal hagyjuk el a helyszínt, ugyanis idén csak hat nap áll a rendelkezésünkre Melbourne előtt. A pályára szánt alkatrészek nagy része elkészült, az összeszerelési fázis most zajlik. Nagyon zsúfolt időszak ez, ilyenkor még az utolsó lóerőket keressük, de ügyelnünk kell arra is, hogy megbízható legyen a hajtáslánc.” -nyilatkozta Cowell.

     

  • Verstappen: Hamilton jó, de nem ő az Isten

    Verstappen: Hamilton jó, de nem ő az Isten

    Max Verstappen úgy véli, ha a Red Bull jó autót ad neki, akkor megállíthatja Lewis Hamiltont.

    A hibrid-éra legsikeresebb párosa idén a hetedik világbajnoki címet tűzte ki célul. A brit versenyző ezzel az eredménnyel beérné Michael Schumachert, míg a Mercedes ismét egy rekordot állítania be, hiszen egymás után hétszer szereznék meg a konstruktőri trófeát.

    Ugyanakkor a csillagosok ellenfeleinek is lesz ehhez egy-két szava. A holland versenyző, tavaly pályafutása legjobb szezonját teljesítette, három győzelmével az egyéni pontverseny dobogójának legalsó fokára állhatott fel. A 22 éves pilóta viszont többre vágyik, és ebben a szezonban szeretné legyőzni hatszoros világbajnok kollégáját.

    ,,Természetesen a Forma-1-ben ez nagyon autó függő. Lewis nagyon jó, kétség kívül az egyik legjobb, de nem ő az Isten. Talán Isten vele van, de ő nem az. Igazán szeretnénk idén kihívás elé állítani a Mercedest, és úgy vélem ez sikerülhet is.” -nyilatkozta a Red Bull versenyzője egy hétfői eseményen.

    Verstappen nemrég 2023-ig szerződést hosszabbított a Bikákkal, így idén ő már nem fog olyan kérdéseket kapni, hogy hol folytatja tovább 2020 után. Egy új éra hajnalán sok a tenni való, viszont az idei bajnokságot sem szabad elhanyagolni. Még mindig a Mercedes és Hamilton tűnik a legesélyesebbnek, ám a holland szerint a hatszoros világbajnok sem sebezhetetlen, ha nyomás alá helyezik, akkor megtörhet a varázs. Tavaly a Red Bull időként fel tudta venni a versenyt az Ezüst Nyilakkal, így a 22 éves versenyző nagy reményekkel várja az elkövetkezendő szezont.

    ,,Nagyon várom már, mindenki fel van pörögve és nagyon motiváltak is. Tavaly az év végén nagyon versenyképesek voltunk.”-tette hozzá a holland.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint esélyeiket növelheti az, hogy idén nem változtak nagy mértékben a szabályok, így a 2019-ben megtanultakat hasznosíthatják a Mercedes és a Ferrari ellen.

    ,,A Honda remek munkát végzett, tavaly minden egyes új specifikáció teljesítmény növekedést és több motorerőt biztosított, ezért úgy érezzük, hogy most már nagyon közel kerültünk a Mercedeshez. Ebből adódóan a figyelmünk a csapat kasznival foglalkozó részére terelődött. Idén úgy érezzük, jobban felkészültünk e téren, mint az elmúlt öt évben.” -tette hozzá a  brit csapatfőnök.

  • Vettel és Leclerc a hóban is „összecsapott” egymással – Videóval!

    Vettel és Leclerc a hóban is „összecsapott” egymással – Videóval!

    A Ferrari, Sebastian Vettel és Charles Leclerc társaságában a Dolomitokba látogatott egy csapatépítő tréningre még az autóbemutató és a tesztidőszak előtt.

    A Scuderia a dél-tiroli Val Gardenába utazott, hogy egy különleges versenyen vegyen részt. A sílécek és a snowboradok most pihenőnapot kaptak, ugyanis egy nem mindennapi 8-ast formázó pályán két Prinoth snow groomer várta a versenyzőket. Vettel és Leclerc be is pattant a személyre szabott járművekbe és belevetették magukat a mókázásba. Rajtuk kívül Mattia Binotto és Marc Gené is kipróbálta a monstrumokat.

    A Ferrari ‘csapatán’ kívül Leclerc barátnője, Charlotte Sine is jelen volt az eseményen.

    A maranellóiak február 11-én, a Reggio Emiliában, a Romolo Valli Színházban leplezik le autójukat, majd 19-én utaznak Barcelonában, hogy megkezdjék a téli tesztidőszakot.

  • Marko: Verstappennek sokakkal diplomatikusabbnak kell lennie

    Marko: Verstappennek sokakkal diplomatikusabbnak kell lennie

    Helmut Marko szerint Max Verstappennek meg kell tanulnia sokkal diplomatikusabban fogalmazni, mikor a sajtó képviselőivel beszél.

    A szabadszájú holland tavaly jó pár alkalommal bajba került a túlzott őszintesége miatt. Mexikóban például kendőzetlenül bevallotta, hogy direkt nem lassította a sárga zászlós szakasz alatt, míg az Egyesült Államok Nagydíja után nyíltan csalással vádolta a Ferrarit.

    A Red Bull tanácsadója, aki szintén szókimondó stílusáról híres, úgy véli, versenyzőjének egy kicsit vissza kellene fognia magát akkor, mikor a sajtóval beszél.

    ,,Ez az attitűd nagyon is passzol a Red Bull márkához. Ugyanakkor nem szabadna ennyire elengednie magát. Szerencsére már ő is tudja ezt. Néha félre kell tenni egy kicsit az igazságot azért, hogy mindenki boldog legyen.” -nyilatkozta Marko a Motorsport-Total.com-nak.

  • Binotto: A Ferrarinak idén fejlődnie kell a politikai játszmák terén is

    Binotto: A Ferrarinak idén fejlődnie kell a politikai játszmák terén is

    Mattia Binotto szerint tavaly a Ferrari túl gyenge szereplőnek bizonyult a politikai ‘csatatéren’, ezért fejlődést akar elérni idén ezen a területen is.

    Tavaly a Scuderia a nyári szünet után megtáltosodott, sorra nyerték az időmérőket, sőt még a versenyek többségén is jól szerepeltek. A motorerő tekintetében átugrották a Mercedest, és az egyenesekben szinte verhetetlennek bizonyultak. Az Ezüst Nyilak valamint a Red Bull nem nézte ezt jó szemmel, ezért próbáltak fogást találni a vörösökön. A csillagosok kezdték el a kutakodást, majd arra jutottak, hogy riválisuk az üzemanyag-átfolyás mérésével trükközik. Bizonyos megoldásokat vázoltak fel, ám ezt az FIA-val nem közölték. Itt jött a képbe a Red Bull, aki hivatalos levelet írt a Szövetségnek, rákérdezve arra, mennyire lenne szabályos, ha használnák a felvázolt módszereket. Válaszul egy technikai direktívát kaptak, ami kimondta: ötleteik nem legálisak. A Bikák dörzsölték a tenyerüket, a Ferrari hirtelen visszaesett, bár állításuk szerint annak semmi köze nem volt az útmutatásokhoz. Az osztrák csapat azonban nem adta fel és addig ütötte a vasat amíg forró volt. A médiát felhasználva vádaskodtak, ezzel egyetemben a technikai direktívák száma egyre csak nőtt, míg az FIA megelégelte a „cirkuszt” és vizsgálat céljából lefoglalta a Brazil Nagydíj után a Red Bull, a Ferrari és a Haas üzemanyagrendszerét. Ám szabálytalanságot nem találtak.

    A Red Bull és a Mercedes taktikája viszont bevált, a vörösök az év utolsó harmadában ismét visszaestek. A Ferrari alul maradt a politikai csatatéren, ám idén szeretnék felvenni a kesztyűt ezen a területen is. Binotto a Motorsport-Total.com-nak mesélt arról, milyen volt átélni tavaly ezt a helyzetet:

    ,,A Forma-1 nemcsak technikai és sportszakmai kihívásokat tartogat, hanem politikait is. A tavalyi eset megmutatta az egyik legnagyobb gyengeségünket. Nem vagyunk elég jók a politikai játszmákban, vannak olyanok akik ezt nálunk sokkal ügyesebben művelik. A médiát használták fel arra, hogy feszültséget keltsenek a köreinkben. Meg kell értenünk azt, hogyan tudnánk ezt jobban csinálni és hogyan tudnánk jobban reagálni erre a jövőben, ugyanis ez is része az erőviszony változásainak.”

    A patinás istálló erőforrása sokat fejlődött az évek során, és mára-már az egyik legjobbá vált, így érhető az, hogy ellenfeleik a titkaikat akarták kiszimatolni. Ám a svájci-olasz szakember ezt a nagyfokú érdeklődést nem elismerésnek tulajdonította be.

    ,,Szerintem ez mind a politikai vitáról szólt, ujjal mutogattak ránk és mindeközben megpróbálták feszültséget kelteni körülöttünk.” -utalt Binotto elsősorban Max Verstappenre és Helmut Markora, akik kendőzetlenül vádolták a vörösöket.

    A Ferrari csapatfőnöke egy új szituációban találta magát, ugyanis a versenyhétvégéken a kérdések az üggyel kapcsolatban tüzes nyilakként záporoztak felé, és neki mindegyikre válaszolnia kellett.

    ,,Minden kérdésre válaszolnod kell az interjúk során. Volt ennek egy bizonyos tendenciája, amivel együtt kellett élnünk. Fiatal összetételű csapat vagyunk, ezért sűrűn találjuk szembe magunkat új kihívásokkal.” -tette hozzá.

    Ugyanakkor Binotto büszke a gyárban dolgozókra és arra, hogy ekkora fejlődést sikerült elérniük:

    ,,2014-ben, amikor bevezetésre került az új motorformula, mérföldekkel a riválisaink mögött voltunk. Egy hosszú fejlesztési folyamat eredményezte azt, hogy végre felvehetjük velük a versenyt.”

  • A Red Bull Verstappen miatt nem tudja befogadni Vettelt

    A Red Bull Verstappen miatt nem tudja befogadni Vettelt

    Helmut Marko elmondta, Max Verstappen miatt nem tudnák visszafogadni Sebastian Vettelt a Red Bullba.

    A várakozásokhoz képest a pilótapiac nem fordult a feje tetejére. A holland versenyző és Charles Leclerc szerződéshosszabbítása szinte megölte a „bulit”. A két ifjonc „bebetonozása valószínűleg  Lewis Hamilton maradását is eredményezi, így a topcsapatoknál a négyszeres világbajnok helyzete lehet a legérdekesebb. A 32 éves pilóta nem teljesített jól tavaly, két pole pozíciót és egy győzelmet szerzett, ami a tabella ötödik pozíciójára volt elég. Vettel szerződése idén lejár, ám a Ferrari egyelőre nem kapkod utána, a tárgyalásokat is májusban kezdenék csak el. Ha nem sikerül megegyezésre jutniuk, akkor már csak egy kérdés marad a némettel kapcsolatban: mihez fog kezdnie 2021-ben?

    Egyesek már tavaly is a visszavonulását pedzegették, és ha nem kap új lehetőséget a Scuderiától, akkor benne lehet a pakliban az, hogy inkább szögre akasztja sisakját. Ám Vettel azért csak kipróbálná magát az ‘új érában is.’ Maranellóban eddig ő volt az első számú pilóta, de Leclerc érkezése és eredményei megváltoztatták a dolgokat. A fiatal monacói biztos maradni fog, ugyanis a Ferrari egyértelműen rá akar építeni a jövőben. Vettel viszont hova mehetne?

    A legtöbben azt jósolták, hogy a Red Bull fogadhatja vissza a versenyzőt, ám Marko legutóbbi nyilatkozatával összetörte ezt az ábrándot:

    ,,Azáltal, hogy Max szerződést hosszabbított velünk, nem tudnám elképzelni, hogy a két V (Vettel/Verstappen) velünk legyen. Ezt pénzügyi okok miatt is nehéz lenne kivitelezni.”-nyilatkozta az osztrák tanácsadó a Motorsport-Magazine.com-nak.

    Ugyan a holland nem tartozik a legjobban fizetett versenyzők közé, ám ha esetleg sikerülne nyernie a Bikákkal, a bónuszok amiket kapna, a valaha volt legjobban kereső Red Bullos versenyzővé tennék őt. Vettel lehetséges, hogy lemondana a nagyobb fizetésről az ülés érdekében, ám az már kérdéses, hogy mire jutna az egyik legagresszívabb vezetési stílussal rendelkező pilótával.

    Marko tehát nem tudná elképzelni azt, hogy a Vettel-Red Bull páros ismét összeálljon, ám úgy véli a heppenheimit leírni jelenlegi formája miatt hiba lenne.

    ,,Ha Sebastian kényelmes érzi magát, ha az autó fekszik a vezetési stílusának, akkor kétség kívül ott lehet az élen. Sebastian nagyon egyenes ember, nem érdekli a politika és nem is akar harcolni ezen a téren. Leclerc-nek meg van az az előnye, hogy Nicolas Todt a menedzsere, aki láthatóan jól végzi a munkáját ezeken a területeken.” – tette hozzá az osztrák tanácsadó.

  • Leclerc: Kontrollálnom kell a bennem lévő ‘gyilkos ösztönt’

    Leclerc: Kontrollálnom kell a bennem lévő ‘gyilkos ösztönt’

    Charles Leclerc állítja, rejtőzik benn egy olyan ‘gyilkos ösztön’, ami más versenyzőkben nincs meg, viszont ezt a mentalitást még kell tanulnia kontrollálni.

    A monacói versenyző 2019-ben csatlakozott a Ferrarihoz, ahol is hét pole pozíciót és két győzelmet szerzett, legyőzve ezzel tapasztalt csapattársát, Sebastian Vettelt. A 22 éves versenyző nagyon gyorsan bebizonyította tehát, hogy érdemes rá odafigyelni.

    Ugyanakkor hibákat is elkövetett, Bakuban az időmérő második szakaszában ment neki a falnak és dobott el egy potenciális első helyet, Hockenheimben az esőben csúszott ki, míg Monacóban az agresszív vezetési stílusa bosszulta meg magát.

    Leclerc a rádiókommunikációjával is felhívta magára a figyelmet, Szingapúrban és Oroszországban folyamatosan számon kérte csapatát, majd később úgy nyilatkozott, hogy inkább „be kellett volna fognia a száját.”

    Elmondása szerint lakozik benne egy bizonyos ‘gyilkos ösztön’ ami nem engedi, hogy kevesebbel érje be, ám ugyanakkor elismeri, hogy kontrollálnia kell a személyiségének ezt a részét, amit tapasztalatszerzéssel tenne meg.

    ,,Ahogy beülök az autóba, előjön ez a ‘gyilkos ösztön’. Nem akarok a második, harmadik, negyedik vagy ötödik helyen végezni: azok a helyezések nem számítanak. Ez az egyik erősségem, de ugyanakkor a gyengeségem is. Emiatt a mentalitás miatt pár hibát elkövettem, ugyanis mindent beleadtam akkor is, mikor kevesebbet kellett volna nyújtanom. Nem mindenki olyan mint én, viszont én már csak így működöm. Ennek a mentalitásnak vannak pozitív aspektusai, ám ugyanakkor bizonyos pillanatokban hátrányt jelentenek. Kontrollálnom kell ezt, ami tapasztalatszerzéssel menni fog.” -nyilatkozta Leclerc a Motorsport Magazine-nak.

  • Marko: A Red Bullnak nem hiányzik a Renault

    Marko: A Red Bullnak nem hiányzik a Renault

    Helmut Marko cáfolta Remi Taffin azon kijelentését, mely szerint a Honda egy lépéssel le van maradva a többi motortól.

    A Renault motorfejlesztő részlegének vezetője a múlt héten azt nyilatkozta, hogy a japán gyártó erőforrásai hátrányban vannak a többi hajtáslánchoz képest. Taffin ugyan minimális különbségekről beszélt, de a Red Bull tanácsadója szerint a kijelentés nem állja meg a helyét.

    ,,Nem tudom, hogy a szezon melyik részére gondolhatott. A 2019-es évad végén a Honda és mi is a Mercedes szintjén voltunk, sőt az olyan pályákon, ahol nem számított annyira a motorerő (Mexikó és Brazília), ott még előttük is végeztünk. Ha a mechanikus problémákat vesszük górcső alá, akkor azt a következtetés vonhatjuk le, hogy a mi motorunk sokkal megbízhatóbb, mint a Renault-é. Ezért tehát nem bánkódunk amiatt, hogy nincsenek velünk. Sőt, ha a konstruktőri bajnokságot is figyelembe vesszük, akkor láthatjuk, hogy a Renault csak az ötödik helyen végzett, és őszintén szólva nem tudom, mennyi ponttal voltak lemaradva tőlünk.” -nyilatkozta Marko a Motorsport-Magazin.com-nak.

  • Sainz élete egyedüli spanyolként nem változott meg

    Sainz élete egyedüli spanyolként nem változott meg

    Carlos Sainz egyedüli spanyolként képviseli országát a Formula 1-ben, miután Fernando Alonso úgy döntött, hátat fordít a sportnak és más kihívások elé néz. A 25 éves pilóta élete azonban nem változott meg amiatt, hogy spanyolként egyedül maradt.

    Sainz 2015-ben mutatkozott be a Forma-1-be, a Toro Rossóba, még Red Bull neveltként. Ugyan apja révén a neve nem volt ismeretlen az autósportot kedvelők számára, ám a királykategóriában a figyelem a honfitársára, a kétszeres világbajnokra irányult. Alonso távozásával és azzal, hogy a McLarenhez igazolt a figyelem rászegeződött, ám elmondása szerint egyelőre ezt nem vitték túlzásba.

    ,,Nem gondoltam még erre. Ez normális, semmi extra. Nem igazán tudom kommentálni, ugyanis nem történt nagy változás. Igen, a spanyol sajtó ott van, és sokat segítenek valamint nagyon támogatnak engem, amit nagyra is értékelek. Ugyanakkor sosem éreztem azt, hogy ne állna mellettem a spanyol sajtó, vagy azt, hogy sokkal jobban fókuszálnak Fernandóra.” -nyilatkozta Sainz a Motorsport.com-nak.

    Alonso karizmatikus és színes figurája volt a sportnak.  Fiatal honfitársa viszont jóval megfontoltabb. A 25 éve versenyző elmondta, nem akarja követni a 38 éves versenyzőt.

    ,,Fernando kétszeres világbajnok. Ha valamiért a figyelem központjában állt, az azért letehet, mert kiérdemelte azt. Én azért vagyok itt, hogy saját magamnak kreáljak hírnevet, és ezt a saját módszereim szerint akarom elérni. Most tehát egyedül vagyok itt, ám ez semmin nem változtatott, nem érzem azt, hogy más lenne a helyzetem, mint azelőtt.” -tette hozzá a McLaren versenyzője.

     

  • Legális kémkedés az F1-ben, avagy hogyan “hallgatják le” egymás rádióját a csapatok

    Legális kémkedés az F1-ben, avagy hogyan “hallgatják le” egymás rádióját a csapatok

    Az Alpha Tauri (Toro Rosso) csapatmenedzsere, Graham Watson elárulta, hogyan követik figyelemmel a többi csapat rádióforgalmazását a versenyek alatt.

    A 2007-es kémbotrány óta a csapatok nagyon érzékenyek bárminemű kutatásra avagy ‘hallgatózásra’. Abban a bizonyos évben a McLaren és a Ferrari főszereplésével egy elég súlyos ügy körvonalazódott ki. A brit csapat akkori főtervezője Mike Coughlan olyan dokumentumokat kapott Nigel Stepney-től, amik a vörös konstrukció okosságait tartalmazták. Mikor hivatalosan is kimondták, hogy kémkedés történt, a wokingi csapatot kizárták a konstruktőri bajnokságból, és 100 millió dollár pénzbírság befizetésére ítélték. Ugyanakkor a kutakodás és a másik csapat megoldásainak felderítése mindig jelen volt a sportágban. A tesztidőszak alatt a csapatok képviselői gyakran nézegették riválisuk autóit egészen közelről. Ettől az évtől a takaró paneleket betiltották, így az alakulatoknak egyszerűbb dolga lesz, hiszen kendőzetlenül figyelhetik a riválisokat.

    A versenyhétvégék alatt azonban a rádióforgalmazásra összpontosítanak leginkább a csapatok. Watson, aki a Benettonnál és a Brawn GP-nél is megfordult a Motorsport-Total.com-nak elmondta, hogyan zajlik a folyamat és mikre figyelnek igazán:

    ,,Van egy részlegünk ami ezzel foglalkozik a gyárban, ugyanakkor vannak embereink a versenypályákon is akik az összes csapat rádióforgalmazását figyelik. Összesen 12 embert érint ez a feladatkör.” -árulta el az új-zélandi szakember.

    ,,Általában két-három csapatot osztunk egy embere, így figyelni tudnak a kulcsszavakra. Természetesen rengeteg irreleváns beszélgetés zajlik le, így az embereink csak a bizonyos szóösszetételekre összpontosítanak és azokkal dolgoznak tovább.”

    Mindezt teszik teljesen legálisan, ugyanis a csapatok is a Formula 1 által sugárzott hivatalos rádióforgalmazásokat hallgatják.

    ,,Minden csapatnak meg van arra a lehetősége, hogy meghallgassa a többiek kommunikációját – folytatja Watson – ám ezek a lehetőségek csak a versenyhétvégéken állnak a rendelkezésünkre, Barcelonában a téli tesztidőszak alatt erre nincs lehetőség. A versenyen természetesen arra vagy kíváncsi, hogy a többiek mikor mennek ki a bokszba, vagy melyik autóval van probléma, mikor kell óvniuk a gumikat és a fékeket, vagy épp mikor spórolnak az üzemanyaggal.”

    Természetesen az Alpha Taurit elsősorban a körülöttük lévő csapatok információi érdeklik igazán, nem a top istállók.

    ,,Azokra az alakulatokra fókuszálunk, akikkel direkt kapcsolatba kerülünk a versenyek során. A Mercedes például nem igazán van ránk hatással, de a Racing Point, a Haas vagy a Renault már igen.”

    Korábban más taktikát alkalmaztak az istállók. Az 52 éves szakember elmondta, lehetőségük volt arra, hogy egy kattintással, azonnal az ellenfelük rádióját hallgassák le, ám ez az opció már megszűnt azóta, mióta titkosították az egészet.

    ,,Egy digitális rendszert használunk a titkosításra, így minden csapatnak megvan a saját titkos frekvenciája. Ezért a hivatalos forgalmazáson kívül nem kellene semmit hallanunk. Ám, ha szerencsés vagy, akkor elkaphatsz pár információt, ám ez nem gyakori jelenség.”

    Watson beismerte, sokkal egyszerűbb lenne a feladatuk, ha a csapatok teljes beszélgetését, – amit a bokszban folytatnak le, cenzúra nélkül – megkapnák. Különösen a szezon első harmadában jönnének jól az információk, ugyanis akkor még az erősorrend nincs teljesen „kőbe vésve”.

    ,,Összességében nagy segítség lenne, ugyanis a gyors köröknél mindig nehéz megmondani, mennyi üzemanyaggal mentek a többiek.”

    A 90-es években sokkal egyszerűbb volt lehallgatni a másik rádiókommunikációját. A kémkedés abban az időszakban valóban ilyen formában zajlott le.

    ,,Oh, igen igen. Az emberek folyamatosan frekvenciákat váltottak és próbáltak más csatornákat fogni, hogy lehallgassák a többi csapatot. Igen, ezek valóban megtörténtek. – ismerte el nevetve Watson.