Szerző: Csonka Nikolett

  • Sainz az első körből kimarad, így később kezdheti a versenyhétvégét

    Sainz az első körből kimarad, így később kezdheti a versenyhétvégét

    Carlos Sainz programja nem az első szabadedzéssel indul Hollandiában, ugyanis autóját a Ferrari egyik tartalékversenyzője vezetheti majd

    A szezon második felében ismét előkerülnek az újoncok, ugyanis a 2022-es szabályváltozás értelmében a csapatoknak két lehetőséget biztosítania kell a fiatal tehetségeknek a gyakorlásra. A regula szerint csak olyan versenyző ülhet autóba, aki két nagydíjnál kevesebbszer indult el a világbajnokságban.

    Robert Shwartzman, ferrari
    Robert Shwartzman – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Frédéric Vasseur a GPblog.com-nak megerősítette, hogy a Holland Nagydíj első szabadedzésén a spanyol versenyző autóját veszi kölcsön Robert Shwartzman, míg az év későbbi szakaszában ismét a 23 éves pilóta kap lehetőséget. Az izraeli zászló alatt versenyző fiatal a második alkalommal minden bizonnyal Charles Leclerc konstrukcióját kapja majd meg.

  • Véget ér az Alfa Romeo jótékonysági kampánya, a különleges autót is meg lehet venni

    Véget ér az Alfa Romeo jótékonysági kampánya, a különleges autót is meg lehet venni

    Hollandiába utazik az Alfa Romeo „művész autója”, hogy egy rendezvény keretein belül tegyen pontot a kampány végére.

    Még az év elején jött létre egy együttműködés a svájci csapat és a híres graffitiművész, BOOGIE között. A januárban bemutatott koncepciót az Alpokban, a Waldhaus Flims lenyűgöző környezetében leplezték le és tárolták. Silverstone-ba már elvitte az istálló az Art Car alkotást, míg a héten a zandvoorti pályán található Fan Zone-ban tekinthetik meg a rajongók a konstrukciót.

    Váratlanul ART CAR-t villantott az Alfa Romeo!

    Ezen felül a csapat webshopjában egy különleges kollekciót is bemutatnak, amit a német graffitiművész mintázata alapján alkottak meg.

    Szerda este egy jótékonysági eseményt rendez a svájci istálló, aminek keretein belül további relikviákat mutat be.

    Az alakulat a svájci ASSOS-szal közösen megálmodott egy speciális kerékpáros mezt, amit Valtteri Bottas vezetésével egy Zandvoort körüli kerékpáros túrán használnak majd először. Ezen felül a Z-Models által készített Art Car méretarányos modelljeit is megvásárolhatják az érdeklődök.

    Alfa Romeo Art Car, Boogie
    BOOGIE mintáit az Alfa Romeo életérzés ihlette – Fotó: Amanda Nikolic photography/Alfa Romeo F1 Team

    BOOGIE is jelen lesz az eseményen, és a helyszínem fog két olyan festményt elkészíteni,  amit az autó ihletett. Továbbá egy a pódiumceremóniákról ismert Ferrari Trento üveget is megfest majd.

    A különféle relikviáknak és szurkolói daraboknak fontos szerepük van, hiszen az eladásokból befolyt összeget a Save The Children (Mentsük meg a gyerekeket) alapítvány kapja majd.

    Ha valaki az Art Car-t szeretné hazavinni, arra is lesz lehetőség, ugyanis a legtöbbet ígérő licitáló elviheti a különleges autót.

    Változik a csapat arculata a Holland Nagydíjon:

    A Holland Nagydíj keretein belül Valtteri Bottas és Guanyu Zhou autójára is felkerülnek a mintázat elemei. Ezen felül a csapatruházaton és a boxutcában is fellelhetőek lesznek a motívumok.

  • 25 pont a Hugrabugnak? – Különleges trófeával készülnek a hollandok

    25 pont a Hugrabugnak? – Különleges trófeával készülnek a hollandok

    A Holland Nagydíjra szánt trófeákkal az ország hagyományait akarják tükrözni, ám a rajongóknak egy popkulturális elem jut eszükbe a díjakról.

    A környezetkímélő és igen „érdekes” trófeák után a holland verseny promótere a Studio Piet Boont bízta meg az első három helyezettnek szánt jutalom elkészítésével. A holland vállalkozás az egyszerűségre törekedett, így alapszínnek a fehéret választották.

    Továbbá mindegyik kupán található egy oroszlán, ami  díjnak megfelelően vagy arany, narancssárga és kék színekben pompázik, valamint a helyezettnek megfelelő számot is ráfestették.

    „Az évek során az autóversenyzés kiemelt szerepet kapott a holland kultúrában, így nemzeti büszkeséggé vált. Emiatt Hollandia királyi címerének elemei kiemelt fontossággal bírtak a díj megalkotás kapcsán. A trófeák különlegességét az is tükrözi, hogy mindegyik darab kerámiából készült” – áll a Studio Piet Boon honlapján.

    A készítők egy videót is közzétettek a trófeákról, sőt a promóterek még viccesen figyelmeztették is a díjat törő Lando Norrist és Max Verstappent, hogy inkább a rekordokat döntsék meg, ne a trófeákat törjék.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    STUDIO PIET BOON (@studiopietboon) által megosztott bejegyzés

    A rajongók azonban Hollandia hagyományai és értékei mellett másra asszociáltak a kupákat látva. A közösségi médiás felületeken a Harry Potter könyv – és filmsorozatban elhíresült „házakkal” hozták összefüggésbe a színeket és szimbólumokat. Az első helyezett arany színei a Hugrabugra a narancssárga a Griffendélre (bár a ház domináns színe a vörös) míg a kék a Hollóhátra emlékezteti a szurkolókat.

  • A Ferrari nem akarja kibogozni a Hamilton-Wolff gordiuszi csomót

    A Ferrari nem akarja kibogozni a Hamilton-Wolff gordiuszi csomót

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke egyelőre a jelenlegi teljesítményükre és versenyzőikre koncentrálna, így nem akar még a jövővel foglalkozni.

    Charles Leclerc és Carlos Sainz szerződése 2024 végén jár le, ám az olaszok még nem kezdték meg a tárgyalásokat a versenyzőkkel. A francia vezető kihangsúlyozta, hogy később szeretne foglalkozni a kontraktusokkal, mivel jelenleg a fejlődésre kell koncentrálniuk.

    Ugyanakkor az olasz sajtó már arról írt, hogy a monacói pilótát 2029-ig is magához láncolhatja a Ferrari, míg Sainz a tárgyalások hiánya miatt inkább az Audi felé kacsingat. A spanyol szerint szó sincs ilyesmiről, és a csapatfőnök kommunikációja sem árulkodik súrlódásokról.

    „Úgy gondolom, Carlosszal (Sainz) teljesen összhangban vagyunk. Sokszor feltették már nekünk ezt a kérdést, és mi mindig ugyanúgy válaszoltunk. Van még időnk tárgyalni, 18 hónapnyi elköteleződés még előttünk van. Mindannyian szeretnénk tiszta és egyértelmű helyzetből neki vágni a következő szezonnak. Ez azt jelenti, hogy lépéseket kell tennünk, és még a szezon vége előtt meg kell hoznunk bizonyos döntéseket. Még 4-5 hónap áll előttünk, és ebben a kérdéskörben teljesen egyetértek Carlosszal és a menedzsmentjével. Hamarosan meg is fogjuk beszélni a dolgokat.” – nyilatkozta GPblog.com-nak Vasseur.

    A Ferrari elnöke a hétszeres világbajnokot akarja:

    Ugyanakkor nyílt titok, hogy John Elkann nagyon is szeretné vörös overálban látni a jövőben Lewis Hamiltont. Az olasz sajtó szerint személyesen tett ajánlatot a Scuderia első embere a brit versenyzőnek, ám választ nem kapott.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Az olasz sajtó szerint a Ferrari elnöke személyesen kereste fel Lewis Hamiltont – Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    A Hamilton-Mercedes szerződés saga már hónapok óta húzódik. Toto Wolff már többször „elárulta”, hogy hamarosan aláírhatják a kontraktust, ám bejelentés eddig még nem történt. Vasseur, a Ferrari csapatfőnökeként nem akarja kibogozni a csillagosoknál lévő gordiuszi csomót, azt inkább az Ezüst Nyilakra bízná.

    „Véleményem szerint ugyanaz a probléma, mint az elmúlt 10 évben. Fogalmam sincs, hogy még tárgyalnak-e, és épp van-e probléma Lewis és a Mercedes között. Én inkább a Ferrari fejlődésére koncentrálnék. Ez az ügy Toto (Wolff) és Lewis között zajlik, nekem nincs közöm hozzá.”

  • Esős hétvégére készülhet a mezőny, de Verstappent nem hatja meg a csapadék

    Esős hétvégére készülhet a mezőny, de Verstappent nem hatja meg a csapadék

    Max Verstappen nem tart attól, milyen kihívások elé állíthatja majd a mezőnyt az eső Zandvoortban.

    Hétvégén már visszatér a Forma-1, és megkezdődik a 2023-as szezon második fele. A kényelmes előnyt felhalmozó holland versenyzői hazai versenyére készül, ahol beállíthatja Sebastian Vettel rekordját is (a német világbajnok 9-szer nyert zsinórban a 2013-ban a Red Bull-lal).

    A kipihent 25 éves versenyző már várja, hogy újra autóba ülhessen, és hazai pályán örvendeztesse meg a szurkolókat.

    Ugyanakkor az időjárás tartogathat meglepetést a mezőnynek. Az előrejelzések szerint mindhárom nap esővel és széllel kell megbirkózniuk a csapatoknak. Verstappen ugyanakkor kicsit sem aggódik emiatt.

    Ott folytatja az F1, ahol abbahagyta: ilyen időjárásra készülnek Zandvoortban

    „A nyári szünet nagyon jó volt, sikerült kipihenni magam a barátaimmal. Már várom, hogy belevágjunk a szezon második felébe. Nem is lehetne jobbal kezdeni, mint a Holland Nagydíjjal, a hazai versenyemmel. A pálya csodálatos, és a szurkolók hihetetlenek. Az időjárás elég szeszélyes lesz, elvileg esni fog és fúj majd a szél, de engem ez egy kicsit sem zavar. Megteszünk majd mindent annak érdekében, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük meg” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok.

  • Massa egy esetleges perrel csak saját magát alázhatja meg?

    Massa egy esetleges perrel csak saját magát alázhatja meg?

    Alekszej Popov orosz F1-es kommentátor szerint Felipe Massa csak saját magára hozhat szégyent ezzel az egész pereskedéssel.

    A brazil ex-versenyző és ügyvédjei hivatalos levelet küldtek az FIA-nak és Stefano Domenicalinak a 2008-as bajnoksággal kapcsolatban. A Ferrari egykori versenyzője az utolsó futamon pár másodpercig bajnoknak érezhette magát, ám az időjárás és a szerencse végül Lewis Hamilton oldalára billentette a mérleg nyelvét.

    A brit versenyzőnek az 5. helyen kellett célba érnie ahhoz, hogy ő legyen az egyéni lista élén. A McLarennel versenyző Hamilton az utolsó kör elején még a hatodik pozícióban tartózkodott, ám az utolsó kanyarokban utolérte Timo Glockot, aki kockázatot vállalva maradt kint a pályán. Nem tudott védekezni brit ellenfele ellen, így a kockás zászlót Hamilton már az ötödik helyen látta meg. Így egy ponttal megelőzte Massát, és ő lett 2008 világbajnoka.

    2009-ben viszont kiderült, hogy az első Szingapúri Nagydíjon csalás történt. Nelson Piquet Jr. szándékosan vágta a falnak az autóját, így a biztonsági autó megjelenése miatt kedvező pozícióban várhatta a folytatás a már boxban járt Fernando Alonso.

    Massa 15 évvel később a „crashgate-re” hivatkozva indítana eljárást, és kártérítést követelne a sportágtól.

    Massa ügyvédei jogi lépéseket tehetnek Hamilton bajnoki címe kapcsán

    Az orosz szakértő szerint a brazil egy kissé elkésett ezzel a kérelemmel, így a jogi intézkedések az ő reputációján ejtenek csorbát.

    „Nemek úgy tűnik, hogy ebben az ügyben senki sem fog vele dűlőre jutni. Saját magára hoz szégyent a szurkolóknál, hiszen már annyi év eltelt. Nem igazán értem Felipe (Massa) szándékait a mostani szituációban. Mindig is kedveltem őt, de nem értem mit akar ennyi év után bizonyítani. Teljesen egyértelmű, hogy ennyi év távlatában már nem lehet visszacsinálni a dolgokat” – nyilatkozta Popov.

  • Bajba kerülhet Verstappen, már a francia csendőrség is vizsgálja az ügyét?

    Bajba kerülhet Verstappen, már a francia csendőrség is vizsgálja az ügyét?

    Sajtóinformációk szerint bajba került egy internetre feltett felvétel miatt Max Verstappen.

    A holland versenyző a napokban bejáratta Franciaország útjain az Aston Martin Valkyrie-t. Ugyan a világbajnok nem mutatott be hajmeresztő mozdulatokat, ám a közösségi médiás felvételeken jól látszik, hogy nem volt rest a gázra lépni, és az autópálya bal sávjában haladt.

    Barátja, Mark Cox tette fel a felvételeket, amiken a 25 éves pilóta a hypercart vezeti. A műszerfalon viszont jól látszik, hogy a Red Bull pilótája 124 km/h-val halad egy olyan útszakaszon, amin a megengedett maximum sebesség csak 90 km/h. Ezen felül fejhallgató is volt rajta a túl hangos motorzaj miatt. Az eszközt az Aston Martin biztosítja a tulajdonosoknak, és elmondásuk szerint a vezető a környezetét zavartalanul hallja. Ám a francia sajtó szerint ez nem megengedett az utakon.

    @maxv1stappen_

    Just a casual day for Max Verstappen 🥱🥶💯 🎥 Ig: Mark Cox #max verstappen #f1 #formula1 #astonmartin

    ♬ original sound – Maxv1stappen

    Az esetről a Nice Matin számolt be először. A francia lap a Twitter-felhasználók reakcióit szedte össze az esettel kapcsolatban. A legtöbben elitélték Verstappen gyorshajtását, és a lap sem nézte jó szemmel a világbajnok magatartását. Ugyanakkor hozzátették: nem gyorshajtásért vonhatják felelősségre a 25 éves pilótát, hanem mások testi épségének veszélyeztetéséért.

    A francia csendőrségnek (Gendarmerie Nationale) ugyanis van egy osztálya, ami kimondottan az internetre feltöltött „vezetős” videókat vizsgálja, és szabálytalanság esetén eljárást indít.

    Megoszlanak az információk a sajtóban arról, hogy valódi ügy lett-e Verstappen száguldozásából, vagy sem. Az olasz Motorsport.com arról írt, hogy már a francia csendőrség vizsgálja a felvételeket, míg a spanyol Marca a monacói rendőrséget társította az esethez. Az utóbbi médium szerint gyorshajtásért kaphatna csak büntetést Verstappen.

    Az FIA évek óta rengeteg energiát fektet olyan kampányokba, amik a biztonságos közlekedést és vezetést segítik elő. Így a Szövetség sem lesz elragadtatva a világbajnok száguldozásától.

    A sajtó szerint a legvalószínűbb forgatókönyv alapján a holland világbajnoknak nyilvánosan bocsánatot kell majd kérnie, és kap egy csekket a gyorshajtásért.

  • A Holland Nagydíj szervezői üzentek a trófeát törő Norrisnak és Verstappennek

    A Holland Nagydíj szervezői üzentek a trófeát törő Norrisnak és Verstappennek

    Közösségi médiás felületeiken üzentek a Holland Nagydíj lebonyolítói a korábban trófeát törő Lando Norrisnak és Max Verstappennek.

    A holland versenyzőre rá jár az rúd az elmúlt időszakban a díjak tekintetében. Minden a Brit Nagydíjon kezdődött, mikor az ünneplés közepette a McLaren versenyzője leverte a trófeát a dobogóról, és karcolás keletkezett az első helyért járó elismerésen. A két pilóta jót nevetett a dolgon, és a díjnak sem lett komolyabb baja.

    Az i-re azt a bizonyos pontot a Magyar Nagydíjon tették fel, mikor a Herendi porcelánból készült műalkotás bánta a „heves” ünneplést. Ezúttal is a 23 éves pilóta volt a ludas, mivel  a pezsgős üveget a dobogó széléhez vágta, és a lendület lesodorta az értékes trófeát. A törékeny darab sorsa megpecsételődött, míg a két érintett ezen a helyzeten is nevetett. Ám ezúttal nem mindenki szórakozott jól a törésen.

    A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. természetesen nem vette zokon a dolgot, hiszen nem szándékosság történt. Csupán az ünneplés hevében megsérült a hat hónapig készített darab. A brit pilóta bocsánatot is kért a manufaktúra hivatalos Instagram-oldalán, ám Helmut Marko nemigen örült annak, hogy ilyen jó kedélyűen konstatálták a balesetet a versenyzők.

    Verstappen viselkedésével sem volt elégedett Marko: tisztelnie kell a magyar hagyományokat!

    Már készül az új példány, amit még a születésnapja előtt megkaphat Verstappen.

    Belgiumban egy fokkal járt csupán jobban a Red Bull, bár ezúttal Norris a közelükben sem volt. A kettős győzelem utáni csapatfotón menekültek a felrázott flakonok és pezsgők elől a részvevők, így sikerült elsodorniuk a trófeát, ami szétesett. A holland versenyző fel is kiáltott, és derűsen közölte, hogy megint a díja járt pórul. Ám a Red Bull orvosolni tudta a problémát, és összerakta a trófeát.

    A korábbi versenyhétvégék eseményeit megelőzve a Holland Nagydíj szervezői a hivatalos oldalukon próbálták viccesen felhívni a versenyzők (első sorban Norris és Verstappen) figyelmét arra, hogy a díjak törékeny tárgyak. Emellett megjegyezték, hogy inkább a rekordokat döntsék meg, és ne a trófeákat törjék meg.

  • Alonso szerint az F1-es közeg néha túl önző és fals

    Alonso szerint az F1-es közeg néha túl önző és fals

    Fernando Alonso szerint az F1 sokszor „hamis és önző”, de olyan varázsa van, amit nem lehet újraalkotni.

    A spanyol versenyző nemrég a High Performance Podcast vendégeként a karrierje fontosabb állomásaira, az elszalasztott lehetőségekre és az igazán fontos döntéseire emlékezett vissza.

    2005-ben és 2006-ban sikerült megnyernie a bajnoki címet, ám azóta a spanyolnak „csak” a futamgyőzelmekkel kellett beérnie. Ugyan 2010-ben és 2012-ben nagyon közel volt az újabb sikerhez, ám mindkétszer Sebastian Vettel és a Red Bull húzta keresztül a terveit.

    A második mclarenes korszak alatt a 42 éves versenyzőnek „elege lett a Forma-1-ből és a nyeretlenségből.” Búcsút intett a sportágnak, és más kategóriákban is kipróbálta magát, ám állítása szerint a száguldó cirkuszt körülölelő nyüzsgés hiányzott neki.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    „A Forma-1 nagyon különbözik a többi kategóriától, sokkal önzőbb és csillogóbb, de bizonyos szempontok alapján sokkal hamisabb is. Szerintem a Le Mans, az Indy vagy a Dakar sokkal tisztább, de kétségkívül az F1-nek van egy bizonyos vonzereje és varázsa. Az emberek részt akarnak venni a versenyeken, és követni akarják az eseményeket a tévében” – magyarázta Alonso.

    A spanyol versenyző mikor a kanapén ülve nézte a sportot, rádöbbent arra, hogy bizonyos dologok nagyon is hiányoznak neki, és azokat más kategóriák nem tudnak pótolni. Ezért is döntött a visszatérés mellett.

    „Néztem a tévében a Forma-1-et, és elkezdtem jobban értékelni azokat a dolgokat, amiket versenyzőként nem igazán szerettem. Olyan dolgokra kell gondolni, mint a himnuszok, a felvezető parádé, a média és a kamerák közelsége, ezeket versenyzőként nemigen szereted. Ám amikor a nappaliban ültem, nagyon hiányoztak ezek a pillanatok.”

  • Briatore, Jordan, Ecclestone és Mallya – avagy „Cápák között” F1 módra

    Briatore, Jordan, Ecclestone és Mallya – avagy „Cápák között” F1 módra

    Giancarlo Fisichella korábbi csapatvezetőiről és a 2000-es évek „cápáiról” nyilatkozott az elmúlt napokban.

    Az olasz versenyző 1996-ban, a Minardinál kezdte a pályafutását. Később megfordult a Jordannél, a Benettonnál, a Saubernél, a Renault-nál és a Force Indiánál is. 2005-ben és 2006-ban egy topcsapatban ülhetett, és végig nézhette, ahogy Fernando Alonso beírja magát az F1-es bajnokok történelmekönyvébe.

    A konstruktőri bajnoki címek megnyeréséhez Fisichella is hozzájárult, így kapcsolata is jó volt Flavio Briatoréval. Még úgy is jó viszonyt ápoltak, hogy az olasz csak második számú versenyző lehetett.

    „Bármihez fogott, eredményes volt. Nagyon szigorú is volt, és nem bocsátott meg senkinek: egy hiba és rögtön kiestél. Ő volt és maradt is Fernando (Alonso) menedzsere… de engem kedvelt. Mindig van egy első és egy második számú versenyző, ez a Renault-nál teljesen elfogadható volt, és Fernandóval is jó volt a kapcsolatom. Két órával a versenyek előtt együtt játszottunk Scopone-t Briatoréval” – nyilatkozta a háromszoros futamgyőztes a Corriere.it-nek.

    Az 50 éves versenyző első győzelmét 2003-ban szerezte a Jordan színeiben. Ám végül az olasz kénytelen volt beperelni az egykori csapattulajdonost.

    „Az F1 a cápák világa, Eddie is… megúszta. Fontos volt számomra ez az egész, de végül nem teljesített jól. Aláírtam hozzá, majd közölte, hogy szponzorproblémái vannak. A szerződést azonnal megváltoztatták, és be kellett perelnem, hogy megkapjam a pénzt.”

    Bernie Ecclestone-nal kapcsolatban a következőket mondta a korábbi F1-es versenyző:

    „Lehet, hogy segített nekem, de anélkül, hogy tudtam volna róla. Mi volt a legjobb ajándéka? Megtanított arra, hogyan kell az árnyékban mesterkedni.”

    Utolsó csapatfőnöke az a Vijay Mallya volt, akinek légitársasága az F1-ben töltött ideje alatt ment csődbe. Az indiai üzletember ellen nyomozás indult Indiában, így elhagyta az országot, és az Egyesült Királyságba tette át székhelyét. Londonban végül házi őrizetbe került, és az országot sem hagyhatja el azóta.

    „Gyakran magánrepülővel utazott. Ezen felül ott volt az Indian Empress; egy 97 méteres jacht. Voltak még foci – és krikettcsapatai. Ő volt a Kingfisher sör gyártója, ez a nevet adta a csődbe ment légitársaságának is. Indiaiként először ő rendtelte meg az A380-ast. Azóta elvették az útlevelét, okozott némi kárt.”