Szerző: Csonka Nikolett

  • Verstappen már alig várja, hogy elkezdődjön a tesztidőszak

    Verstappen már alig várja, hogy elkezdődjön a tesztidőszak

    Max Verstappen egy nagyon pozitív napot zárt a Red Bull „filmes napján”, így már alig várja, hogy elkezdődjenek a tesztek és ismét az RB16 volánja mögé ülhessen.

    Tegnap előtt a Bikák a bejáratás és a filmes nap keretein belül mutatták be legújabb konstrukciójukat. A holland versenyző Silverstone-ban körözhetett az RB16-al, majd mikor véget ért a móka a csapat hivatalos Instagram oldalán értékelte az eddig látottakat:

    ,,Most végeztem a filmes nappal, és ezzel együtt az első napommal amit az RB16-ban tölthettem. Nagyon pozitív volt. Fontos, hogy beindítsuk az autót és leellenőrizzük azt, hogy minden működőképes még azelőtt, mielőtt Barcelonába mennénk. Már alig várom, hogy ott legyünk.” -jelentette Verstappen.

  • Sebastian Vettel egyik kijelentésével trollkodott a Mercedes

    Sebastian Vettel egyik kijelentésével trollkodott a Mercedes

    A Mercedes úgy érezte magas labdát dobott nekik Sebastian Vettel az autóbemutatón tett egyik kijelentésével, így kapva kaptak az alkalmon és kölcsönvették a szavait.

    Az Ezüst Nyilak meglepetés szerűen mutatták meg idei festésüket. A megszokott ezüst szín mellé idén a fehér és a piros is párosult, az utóbbi a csillagosok újdonsült szponzorának, az INEOS-nak köszönhető.

    A Ferrari idén egy kicsivel sötétebb árnyalatra szavazott, amit a keddi leleplezés alkalmával a csapat német pilótája meg is jegyzett:

    ,,Egy kicsit pirosabb, mint tavaly”

    A Mercedes is felfigyelt erre a kijelentésre, és úgy gondolták kölcsön veszik a négyszeres világbajnok szavait, ami idén a W11-re is igaz lesz.

  • Vettel szerint elég ideje van még arra, hogy a jövőjéről döntsön

    Vettel szerint elég ideje van még arra, hogy a jövőjéről döntsön

    Sebastian Vettel úgy véli, rengeteg ideje van még arra, hogy egy új kontraktusról diskuráljon a Ferrarival.

    A német versenyző tavaly nem úgy kapta el a fonalat, mint fiatalabb csapattársa. Charles Leclerc 7 pole pozíciót és 2 győzelmet szerzett amivel a tabella negyedik helyét kaparintotta meg, míg Vettel 2 rajtelsőségével és egy győzelmével az ötödik pozíciót bérelt ki az összetettben.

    A monacói továbbá a szerződéshosszabbításban is megelőzte a négyszeres világbajnokot, ugyanis karácsony előtt 2024-ig aláírt a Ferrarival, míg a heppenheimi kontraktusa 2020-ig szól.

    Mattia Binotto az autóbemutató után elmondta, szeretnék megtartani Vettelt és már el is kezdték a tárgyalásokat, ám a német szerint nem kell elsietni semmit, hiszen van idejük bőven megbeszélni a részleteket.

    ,,2021-ről beszélünk úgy, hogy még a 2020-as szezon el sem kezdődött. Úgy vélem elég időnk lesz még erre. Három évvel ezelőtt augusztusig nem volt szerződésem. Nem hinném tehát, hogy ez bármin is változtatna.”

    Vettel ugyanakkor a tavalyi évről is megemlékezett és elismerte, fokozottan próbálta kielemezni mi ment tönkre 2019-ben.

    ,,Mindig van olyan csavar amit meg lehet húzni, ám a végén csapatként nem voltunk elég erősek. Ugyanakkor az én oldalamról nézve sem volt egy jó év. Egyszerűen csak nem mentek jól a dolgok.”-nyilatkozta a német RTL-nek.

  • A Ferrari Leclerc üléspróbáját is megmutatta

    A Ferrari Leclerc üléspróbáját is megmutatta

    Az autóbemutató ugyan már lezajlott a Ferrarinál, ám úgy érezték egy képpel még adósak maradtak: még nem mutatták meg Charles Leclerc üléspróbáját.

    Sebastian Vettel volt az első, aki beülhetett az SF1000-be, még januárban, ám arról a Scuderia nem közölt információt, hogy a monacói pontosan mikor is végezte el ezt a kötelező procedúrát. Tegnap azonban a kép megérkezett és a csapat a Twitter oldalán mutatta meg azt a pillanatot, mikor Leclerc először tartózkodhatott az új konstrukcióban.

    Leclerc-nek nem kell sokat várnia arra, hogy ismét autóba ülhessen, ugyanis 19-től Barcelonában megkezdődik a tesztidőszak.

  • Abiteboul elmagyarázta miért nem volt autó a Renault bemutatóján

    Abiteboul elmagyarázta miért nem volt autó a Renault bemutatóján

    Cyril Abiteboul reagált a Renault „autóbemutatóját” ért kritikákra. A francia szerint az eredeti konstrukciót nem tudták volna leleplezni, így csak egy hamisítvánnyal tudtak volna elő állni, ám azt senki sem köszönte volna meg neki.

    Az autóbemutatók hetét szinte mindig izgalmas várakozás övezi. A csapatok minden évben meglepik a szurkolókat, legyen az pozitív avagy negatív meglepetés. A Haas előzetes bejelentés nélkül fedte fel a festését, úgy ahogy a Mercedes is. A Ferrari egy igazi show-t varázsolt, a Red Bull a hatékonyságra törekedett, míg a Renault be is mutatta autóját, meg nem is.

    Pár renderelt kép a konstrukció bizonyos részleteiről, egy olyan festéssel, ami nem biztos, hogy a végleges lesz. A rajongók emiatt felháborodtak, és dühös kommentekkel bombázták a franciákat. Abiteboul ezt megelégelve  magához ragadta a „mikrofont” és közölte: mindenik csak hamisítványokkal kápráztatja el a nézőket, ugyanis a valódi autókat már vagy „összepakolták” és indulásra készek a barcelonai tesztre vagy épp még javában készülnek a gyárakban.

    ,,Egy kicsit csalódott vagyok amiatt, hogy az emberek a közösségi médiás platformokon keresztül próbálják értelmezni azokat az autókat, amik nem is valódiak. Nem lehetséges az, hogy itt legyen egy konstrukció, ugyanis az vagy még darabokban van, vagy egyes elemeit még gyártják avagy már úton van Barcelona felé. Én nem akarok hülyét csinálni az emberekből, úgy vélem tudniuk kell mi az igazság. Nem érdemelnek hamis információkat vagy hamis autókat. Tehát ezért nem akartam bemutatni egy hamisítványt. Így nincs autó, pár kép van, egy kis részlet a festésről és majd az igazi, aktuális autót láthatják egy hét múlva Barcelonában.” -fejtette ki álláspontját a francia.

    Mivel a Renault nem prezentál autót több helyen is elterjedt az az információ, hogy késésben lehetnek és nem sikerült tartaniuk az ütemtervet. Abiteboul szerint azonban erről szó sincs:

    ,,Emlékezhetnek rá, hogy tavaly meghívtam önöket (média) Enstone-ba és ott elmondtam, hogy késésben vagyunk. Akkor ez egy vitathatatlan tény volt. Többek között emiatt voltak megbízhatósági problémáink a szezon elején, ugyanis mikor késésben vagy, akkor reagálnod kell erre és az egész arról fog szólni, hogy próbálsz utolérni egy olyan vonatot, ami már elment. Ebben az évben viszont az ütemterv előtt járunk.” -jelentette ki Abiteboul.

     

  • Villeneuve: Bottasnak is köszönhető, hogy Hamilton tavaly fejlődni tudott

    Villeneuve: Bottasnak is köszönhető, hogy Hamilton tavaly fejlődni tudott

    Jacques Villeneuve szerint Valtteri Bottas is segített Lewis Hamiltonnak még jobb versenyzővé válni tavaly.

    Sokan úgy tekintenek a finn pilótára, mint egy kényelmes opcióra a hatszoros világbajnok mellé, ám a kanadai ex-versenyző szerint a brit csapattársának is köszönheti fejlődését.

    ,,Az előző években Lewis 2-3 verseny erejéig kiesett a ritmusból, de 2019-ben emelni tudta a tétet. Ez részben annak köszönhető, hogy Bottas nagyon agresszív volt és nem hagyta őt hátra dőlni. Bebizonyította (Bottas), hogy nagyon gyors versenyző, de Hamilton elé kerülni nem egyszerű. Rengetegen gondolják azt, hogy Bottas nem érdemli meg a Mercedeses ülést, mert Lewis mögött van, viszont sok pilóta elé tud kerülni. Lewis ugyanakkor a valaha élt legjobb versenyzők egyike.” -nyilatkozta Villeneuve az Auto Plus-nak.

  • Binotto: A Ferrari Vettel megtartását részesíti előnyben

    Binotto: A Ferrari Vettel megtartását részesíti előnyben

    Mattia Binotto elmondta, a Ferrari továbbra is Sebastian Vettel felé húz, nem Lewis Hamilton felé.

    A brit versenyző és a Scuderia neve az elmúlt hónapokban sokszor került kapcsolatba. A keringő a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj előtt kezdődött meg, és habár Hamilton kijelentette, továbbra is szeretne szürke overallt húzni, a pletykák továbbra sem halkultak el.

    A Ferrari autóbemutatóján ismét felütötte a fejét ez a téma. Az istálló csapatfőnöke azonban leszögezte, német versenyzőjükkel tárgyalnak és az ő megtartását részesítik előnyben.

    ,,Ebben a pillanatban Seb az első választásunk.  Már beszéltünk erről vele, és szeretnénk a tárgyalást tovább folytatni. Ő tehát az első számú opciónk és őt részesítjük előnybe.”

    Természetesen felmerült a kérdés, akkor kizárható az, hogy Hamilton a jövőben vörös színű overallt húz?

    ,,Nem.” -válaszolta Binotto. – ,,A jelenlegi versenyzőinkre akarunk koncentrálni. Jelenleg nem gondolkodunk a szerződtetésében (Hamilton).”

    Vettel kijelentette, célja, hogy a Ferrarinál maradjon, ám szerinte ez nem ok arra, hogy siettessék a dolgokat.

    ,,Ahogy Mattia is mondta, a jelenben kell élünk, és arra kell koncentrálnunk, ami ebben a pillanatban itt áll mögöttünk.” -utalt a német az új konstrukcióra. – ,,Elég fiatalnak érzem magam, az előbb Lewisról esett szó, ő még nálam is idősebb, szóval ez nem jelenthet hátrányt. Boldogan folytatnám tovább. Ha azt vesszük, három évvel ezelőtt, nem volt szerződésem augusztusig. Tehát a helyzetem bizonytalan volt abban a fél évben a szezon vége előtt. Nem hiszem, hogy ez bármin is változtatna. Arra fókuszálok ami a jelenben történik, ám ugyanakkor bizonyos dolgokat el kell rendezni a jövőre nézve, de úgy vélem, elég időnk van erre, ezért nem érzek emiatt extra feszültséget. Jól érzem magam és magabiztos vagyok. A tavalyi év a tekintetben jó volt, hogy sokat tanulhattam és sok mindent megértettem. Nyilvánvalóan vannak dolgok amiket jobban csinálhatok, és jobban is fogok ebben az évben. Nem vagyok tehát stresszes, inkább ambiciózus, ugyanis szeretnék magamnak bizonyítani.”

    Max Verstappen nemrég úgy nyilatkozott, hogy szerződéshosszabbításával egy teher lekerült a válláról, így a 2021-es fejlesztésekre jobban koncentrálhat. A négyszeres világbajnok azonban nem érzi, hogy követnie kellene kollégáját ezen az úton.

    ,,Úgy vélem az egyértelmű, hogy az idén érvényben lévő szabályok különböznek a jövőre bevezetésre kerülőktől. Nem tudom, hogy az idei szezonból mennyit vihetünk át a következőre. Véleményem szerint ez egy teljesen különböző projekt, ám annyi biztos, hogy bizonyos leckék, amit idén megtanulunk, segítségünkre lehetnek a jövőben. Ahogy mondtam, elég időnk van még arra, hogy kitaláljuk a dolgokat, majd elrendezzük őket és végül döntést hozzunk.” -tette hozzá a 32 éves pilóta.

  • Verstappen máris beöltözött és pályára vitte az RB16-ot!

    Verstappen máris beöltözött és pályára vitte az RB16-ot!

    A Red Bull ma reggel, egy darab fotóval mutatta be 2020-as versenygépét, az RB16-ost.

    Nem vártak azonban sokat a bevetéssel, máris shakedown-t tartanak Silverstone-ban, Max Verstappennel.

    Az osztrák istálló egy közleményben konfirmálta, hogy a holland pilóta kap először lehetőséget, míg Alex Albon a csapat Instagram oldalán vette át az uralmat és a partvonalról közvetíti majd az eseményeket:

    ,,Ma az RB16-os autót Max Verstappen fogja vezetni a csapat hivatalos filmes napján Silverstonbe-ban, míg csapattársának Alex Albonnak várnia kell a jövő héten kezdődő tesztig.” -olvasható a közleményben.

    A filmes napon 100km megtétele engedélyezett, továbbá ilyen alkalomra minden csapatnak csak egyszer van lehetősége egy évben.

    Ugyanakkor nagyon úgy tűnik, hogy idén a kamu festés nem fog felkerülni az RB16-ra

    ,,Ott fogjuk folytatni ahol tavaly abbahagytuk, az ikonikus matt festésünkkel felvértezve.” – áll a Red Bull közleményében.

  • Extrém dizájn és okos megoldások jellemzik az új Ferrarit

    Extrém dizájn és okos megoldások jellemzik az új Ferrarit

    Bemutatkozott a Ferrari SF1000 névre hallgató konstrukciója, ám az elődjéhez képest az idei autót az „extrém dizájn” és az „okos megoldások” jelzőkkel illették a résztvevők.

    Tavaly az egyenesekben bizonyult verhetetlennek a Scuderia, míg a kanyarbeli tempójuk jócskán elmaradt az ellenfelekétől. Így a gyors pályákon szinte borítékolható volt a siker, míg a lassabb, kanyargósabb aszfaltcsíkok többségén szenvedettek a vörösök. Mattia Binotto a keddi bemutatón elmondta, koncepció váltás történt idén.

    ,,A szabályok változatlanok maradtak, így nehéz az autót teljesen átszabni. A kiindulópont a tavalyi konstrukció, az SF90 volt, azonban próbáltunk olyan extrém megoldásokat alkotni, amilyet csak tudtunk. A maximális aero teljesítmény és a maximális leszorítóerő elérése volt a célunk. Így tehát az egész autó, a monocoque, az erőforrás, és a váltó egy keskenyebb csomagolást kapott. Úgy vélem ez szabad szemmel is jól látható.”

    Az aerodinamikai változtatásokon kívül a Ferrari igyekezett jobbá tenni a hajtásláncot és a felfüggesztést is.

    ,,Az összes komponensen dolgoztunk. A felfüggesztést úgy terveztük meg, hogy rugalmasabb legyen így a beállításokat úgy tudjuk alakítani, hogy az a versenyzőnek és a pályatípusnak is jó legyen. Talán úgy tűnhet, hogy az idei autó túlságosan is hasonlít a tavalyihoz, de higgyenek nekem, teljesen más a kettő. A legtöbb koncepció kapcsán nagyon extrémek voltunk.” -nyilatkozta a svájci-olasz csapatfőnök.

    Sebastian Vettel is nagyon elégedetten fogadta az új járművét, sőt a beszéde során „okos megoldásokat” is emlegetett:

    ,,Természetesen már előbb volt arra lehetőségünk, hogy egy kicsit szemügyre vegyük, és összehasonlítsuk az tavalyi autóval. Ki lehet szúrni a különbségeket. Az autó hátsó részében minden kicsit szorosabban van, emögött a megoldás mögött sok a munka, ugyanis ezt elérni nem olyan egyszerű. Ennek megteremtéséhez volt néhány okos megoldás a tarsolyunkban. Továbbá egy kicsit még „pirosabb”, mint tavaly, szerintem igazán gyönyörű. Úgy vélem előrelépést tettünk, és remélem ezt érzem akkor is, mikor vezetni fogom az autót. A csapat még most is azon dolgozik, hogy fejlődni tudjunk. Alig várom már, hogy vezethessem, ugyanis az sokkal izgalmasabb, mint csak nézni az autót.” -tette hozzá a német.

  • Sötétebb árnyalat és vintage számok -ilyen lehet az új Ferrari?

    Sötétebb árnyalat és vintage számok -ilyen lehet az új Ferrari?

    Holnap késő délután mutatkozik be a Ferrari legújabb autója, ám az olasz sajtó már bizonyos attribútumokat tudni vél az új konstrukcióról.

    A színpad már készen áll és várja, hogy a Scuderia leleplezze 2020-as alkotását. A Romolo Valli színházban február 11-én fogadják a vendégeket és 18:30-kor a két versenyző valamint a csapattagok jelenlétében bemutatják az SF1000 névre hallgató autót.

    A Corriere della Sera lap azonban bizonyos információkat már most megosztott a nagyérdeművel. Az már biztos, hogy idén is matt festést kap a konstrukció, ám az olaszok  szerint idén sötétebb pirossal fognak operálni a maranellóiak, továbbá a rajtszámok megjelenése is változni fog. Az 5-ös és a 16-os jelzés tehát nagyobb, fehér színű és vékonyabb profilú lesz, akárcsak az 1979-es autó és a korai 1980-as konstrukciók esetében. A Corriere szerint ezzel a gesztussal az ikonikus 27-es rajtszámnak és Gilles Villeneuve-nek akar emléket állítani a csapat.

    Ezen felül a „tricolor” (olasz zászló) is nagyobb szerepet kap, nem csak az autón, de a bemutatón is. Nem véletlen, hogy idén Reggio Emilia városában lesz a leleplezés, ugyanis azon a helyen, született meg az olaszok nemzeti lobogója.  A lap szerint a város polgármestere, Luca Vecchi egy történelmi zászlót át is fog adni az istállónak.