Szerző: Csonka Nikolett

  • Marko: Már nem Vettel az első számú versenyző a Ferrarinál

    Marko: Már nem Vettel az első számú versenyző a Ferrarinál

    Helmut Marko szerint Sebastian Vettelnek egy igazán jó szezont kell produkálnia ahhoz, hogy egyenesbe hozza karrierjét.

    A német kalandja a Ferrarinál eddig nem úgy alakult, ahogy azt eltervezte. Eddig csak egyszer került igazán közel ahhoz, hogy megszakítsa a Mercedes győzelmi sorozatát (2018), ám egyéni és a csapat hibái miatt a csillagosok kiénekelték a szájukból a sajtot. Tavaly új csapattársat kapott Charles Leclerc személyében, ám az év végén alul maradt a monacóival szemben. A négyszeres világbajnok kontraktusa idén lejár, és bár már elkezdték a tárgyalásokat a Ferrarival, nem biztos, hogy maradni is fog 2021-ben.

    A Red Bull tanácsadója már leszögezte, hogy pénzügyi okok miatt nem tudnák visszafogadni Vettelt. Marko azonban nemrég hozzátette: a 32 éves versenyzőnek össze kell szednie magát, ha továbbra is egy versenyképes csapatban szeretne versenyezni.

    ,,Ha folytatni akarja és egy jól fizető szerződést szeretne egy versenyképes csapatnál, akkor egy igazán jó szezont kell produkálnia idén. Charles Leclerc gondoskodott arról, hogy Sebastian elveszítse első számú versenyzői státuszát, azonban ő még mindig egy négyszeres világbajok és az is marad. Viszont nem lesz számára ez olyan könnyű, mint amilyen nálunk volt, ugyanis nincs domináns autója. Sebastiannak ki kell lépnie a komfortzónájából.” -tette hozzá Marko.

    Nico Rosberg egyet ért a 76 éves osztrákkal:

    ,,Nem könnyű Sebastiannak, ugyanis Leclerc mellett kötelezte el magát a csapat. Ugyanakkor ennek meg van az oka, Sebastiannak az elmúlt szezonjai nem igazán voltak optimálisak. Vissza kell szerezni a csapat 100%-os bizalmát, főleg az első pár versenyen. Továbbá nagyon fontos az, hogy jól teljesítsen.”

     

  • Wolff: Verstappen és Leclerc továbbra is opció lehet a Mercedesnél

    Wolff: Verstappen és Leclerc továbbra is opció lehet a Mercedesnél

    Toto Wolff szerint nem teljesen zárultak be az ajtók a Mercedes előtt Max Verstappen és Charles Leclerc kapcsán.

    Ugyan az osztrák csapatfőnök a szerződéshosszabbításról tárgyal Lewis Hamiltonnal, de Wolff szerint nem árt ha néhány alternatíva azért még a tarsolyukba marad. Ugyan a holland versenyző 2023-ig, míg monacói kollégája 2024-ig hosszabbította meg kontraktusát, ám Wolff szerint ezek a megegyezések sokkal flexibilisebbek, mint azt gondolnánk.

    ,,Meglepődnék ha mindkét fiatal valóban elkötelezné magát öt évre és máshol bezárnák az ajtókat. A szerződések sokkal rugalmasabbak annál, mint ahogy a média lefestik őket.” -nyilatkozta a Wolff az Auto Motor und Sportnak.

    A csillagosok csapatfőnöke ugyanakkor leszögezte, ha esetleg nem tudnának megegyezni a hatszoros világbajnokkal, akkor sem esnének kétségbe.

    ,,Amíg gyors autónk van – ugyanis ez a legfőbb prioritásunk – addig meg lesz arra a lehetőségünk, hogy eldöntsük ki vezesse azt. Vannak junior pilótáink akikre támaszkodhatunk és akik nagyon jó munkát végeznek. Ott van George (Russell) aki hibátlanul teljesít a Williamsnél és itt van Esteban (Ocon) is. Tehát van pár olyan faital versenyző akikhez hozzáférhetünk.”

  • Gasly nem tett le arról, hogy visszatérjen a Red Bullba

    Gasly nem tett le arról, hogy visszatérjen a Red Bullba

    Pierre Gasly elismerte, egyik szemét még mindig a Red Bullon és egy esetleges visszatérésen tartja.

    Tavaly a francia versenyző a nagycsapatnál kapott lehetőséget, ám a nyári szünet alatt szembesülnie kellett azzal, hogy az osztrák istálló vezetősége már nem tart igényt a szolgálataira. A 24 éves pilóta így visszakerült az év közepén a Toro Rossóba, míg Alex Albon örökölte meg hátrahagyott ülését. Gaslyt ugyan nagyon megérintette lefokozása, ám nem sokáig kesergett, összekapta magát, és még egy dobogós helyezést is begyűjtött.

    A francia célja ugyanakkor továbbra is az, hogy futamokat és világbajnokságokat nyerjen, és tisztában van azzal, hogy a Red Bull tudna neki biztosítani ehhez egy jó autót.

    ,,Túl korai még erről beszélni, de természetesen a leggyorsabb autóban akarok ülni. A célom az, hogy a győzelmekért és a bajnoki címért csatázzak a jövőben, és nyilvánvalóan a Red Bull tudna nekem ehhez egy jó autót biztosítani. Ám a gondolataim és az energiáim jelenleg az AlphaTauri körül keringenek.” -nyilatkozta az ifjonc az Auto Bild-nek.

    Gasly továbbá elmondta, nem akar visszatekinteni és nem akarja tovább azt elemezgetni, hogy miért fokozták le és menesztették a Red Bulltól:

    ,,Rengeteg balszerencsés pillanatom volt tavaly, de ez van, ez már megtörtént. A múltat nem tudom megváltoztatni, de a jövőt tudom befolyásolni.”

  • Megérkezett a Drive to Survive 2 trailere!

    Megérkezett a Drive to Survive 2 trailere!

    Már nem kell sokat várni az új Drive to Survive évadra, de addig is a Netflix egy kedvcsináló promóval próbálja fokozni az izgalmakat.

    Tavaly nagy sikert aratott a kulisszák mögé is betekintő első évad, így a folytatás szinte egyértelmű volt. A Drive to Survive stábja a forgatást már tavaly a téli tesztidőszak alatt elkezdte és egészen a szezon végéig követték a Száguldó Cirkusz eseményeit.

    Ebben az évben a Mercedes és a Ferrari is beadta a derekát, így mind a 10 csapat jelen lesz a február 28-án debütáló második évadban. Korábban már megírtuk, hogy mire lehet számítani idén, ám a trailerből még az is kiderül, hogyan piszkálja Nico Hülkenberget a Renault, Christian Horner hogyan értékeli a versenyzőit feleségének, de Toto Wolff és Günther Steiner is elejt egy-egy szabad szájú megnyilvánulást.

  • Hamilton reagált Verstappen legutóbbi megjegyzésére

    Hamilton reagált Verstappen legutóbbi megjegyzésére

    Lewis Hamilton viccesnek és a gyengeség jelének titulálta Max Verstappen legutóbbi megjegyzését.

    A holland versenyző nemrég azt nyilatkozta, hogy brit kollégája ugyan jó, de nem ő az Isten, továbbá hozzátette, le tudná győzni a hatszoros világbajnokot, ha egy hasonlóan jó autó állna rendelkezésére.

    Természetesen a megjegyzés a 35 éves versenyző fülébe is eljutott, és a Mercedes pénteki bemutatóján reagált is a Red Bull pilótájának szavaira:

    ,,Viccesnek találom ezt, és én inkább a pályán szeretnék erre válaszolni. Egyébként is ez nálam a gyengeség jelének felel meg.” -magyarázta Hamilton.

    A hibrid-éra legsikeresebb csapataként a Mercedes idén a hetedik bajnoki címet tűzte ki célul. A gyárban dolgozók már felkészültek és várják a szezon kezdetét és azt, hogy idén ismét ők ünnepeljenek az év végén.

    ,,Az év ezen szakaszán nem igazán érzel nyomást, ez inkább a szórakozásról szól. Koncentrált vagy, de kiélvezed a pillanatot. A srácok nagyon keményen dolgoztak, hogy összerakják az autót, ám csak ketten vezethetjük a végén. Ez lesz a nyolcadik évem a csapatnál, ám az a bizonyos izgalom minden évben jelen van. Ennél már nem is lehetnénk izgatottabbak, elkötelezettebbek vagy motiváltabbak. A sikereink okán akár azt is megtehetnék, hogy hátradőlünk, ám erről szó sincs. A csapat változatlan, és mindenki nagyon fókuszált.” -tette hozzá a brit versenyző.

  • Misanóban teljesítette első köreit az AlphaTauri

    Misanóban teljesítette első köreit az AlphaTauri

    Tegnap este még Salzburgban leplezték le az idei autót, ma már azonban Misanóban folyik a shakedown az AlphaTaurinál.

    A faenzai csapat tavaly még Toro Rosso néven nevezett a bajnokságban, ám idén arculatot és nevet váltottak felkészülve egy új érára. Az istálló nemrég tette közzé az elindulás pillanatait, ahol is Danyiil Kvjat kihajt a garázsból és a Honda motorral felszerelt AT01-et a pályára viszi.

    Az AlphaTauri ugyan új névvel, de változatlan felállással vág neki az új szezonnak, ugyanis idén is Danyiil Kvyat és Pierre Gasly vezeti majd a konstrukciókat.

    https://www.instagram.com/p/B8lRa-6qpuy/?igshid=11ica18c9kb0x

  • Sainz meghosszabbítaná szerződését a McLarennel

    Sainz meghosszabbítaná szerződését a McLarennel

    Carlos Sainz finoman jelezte, örülne neki, ha szerzősét hosszabbíthatna a McLarennel.

    A Red Bull Junior Program és az egy éves Renault-os kitérő után 2019-ben a spanyol a brit csapathoz szerződött. Akkor a wokingi istálló két éves kontraktusban állapodott meg Sainzcal, ám a 25 éves versenyző nem bánná, ha az orra elé tolnák a hosszabbítást.

    ,,Nyilvánvalóan nem titok az, hogy nagyon boldog vagyok a McLarennél. Természetesen a háttérben már bizonyos dolgok elindultak, már elkezdtük a tárgyalásokat, de ugyanakkor még nem vesszük ezt olyan komolyan, hiszen még csak február van. Nem sietünk el semmit. Ugyanakkor nem fogom elrejteni azt, hogy nagyon-nagyon boldog vagyok a McLarennél és nagy reményeket fűzők ehhez a projekthez.” -nyilatkozta az autóbemutató után Sainz.

  • A Ferrari közzétette a beosztást: Vettel kezdi a tesztelést Barcelonában

    A Ferrari közzétette a beosztást: Vettel kezdi a tesztelést Barcelonában

    A Ferrari nemrég ismertette a téli tesztidőszak első hetének beosztását.

    A keddi autóbemutató után a Scuderiánál már lázasan készülnek a gyakorlás. Február 19-21-ig lesz lehetőségük arra, hogy az SF1000 névre hallgató konstrukciót első körben megismerjék, majd a munkát a barcelonai pályán február 26-28-ig folytathatják.

    A Ferrari beosztása szerint elsőként Sebastian Vettel róhatja a köröket a vörös autó volánja mögött, majd csütörtökön osztott nap lesz, délelőtt Charles Leclerc veszi át „kormányt” majd délután a német világbajnok tér vissza a pályára. Pénteken a monacói kap teljes napot és zárja a tesztidőszak első periódusát.

    A vörösök mellett eddig még csak a Haas közölte milyen sorrendben tesztelik az autót a versenyzők.

  • Vettel állítja, nem lett második számú pilóta

    Vettel állítja, nem lett második számú pilóta

    Sebastian Vettel elmondta nem azzal az érzéssel vág neki az új szezonnak, hogy ő a második számú versenyző a Ferrarinál.

    Tavaly a Scuderia az autóbemutató keretein belül kijelentette, hogy a németet támogatják kétes esetekben, ám Charles Leclerc jó teljesítménye és szerződéshosszabbítása megváltoztathatta a dolgokat.

    A négyszeres világbajnok azonban nem így látja a dolgokat. Vettel szerint nem cserélődtek fel a szerepek, még úgy sem, hogy neki idén lejár a kontraktusa.

    ,,Én nem így látom ezt.” -idézi a spanyol Marca a németet – ,,Úgy vélem tavaly is ez volt. Nincs különböző autónk, és nyilvánvalóan ez az elsődleges szempont. Mindkettőnknek ugyanolyan autója van és ezért ugyanolyanok a lehetőségeik is. Nem kételkedtem ebben tavaly és szerintem Charles sem. Egész évben egyenlőek voltunk és továbbra is azok maradunk.” -tette hozzá Vettel.

  • A Huski Chocolate állandó partnerként tér vissza az Alfa Romeora

    A Huski Chocolate állandó partnerként tér vissza az Alfa Romeora

    Új fejezet nyílik a Huski Chocolate és a Forma-1 történetében, ugyanis a svéd márka csatlakozott a Sauber Motorsport AG-hez, ami az Alfa Romeo ORLEN csapatot menedzseli.

    Miután 2019-ben először, egy verseny erejéig megjelent a márka a csapatnál a felek úgy döntöttek, hogy idén az egész szezonra visszatér a Huski Chocolate az istállóhoz. Ennek köszönhetően a C39 névre hallgató konstrukción, a versenyzők overalljain és a csapat ruházatán is meg fog jeleni a márkajelzés. Tovább a svéd márka csokoládé italai az istálló kiszolgáló létesítményében és a garázsban is tiszteletüket teszik.

    ,,Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy bejelenthetjük ezt a megállapodást amit a barátunkkal, a Huski Chocolate-al kötöttünk. Nagyon jól megismertük a márkát a tavalyi Amerikai Nagydíjon és örülünk annak, hogy az a sikeres együttműködés ehhez a megállapodáshoz vezetett. A Huski csokoládé italai nagyon népszerűek a csapattagok és a vendégeink köreiben, ezért örülünk annak, hogy velünk lesznek az egész szezon során.” – nyilatkozta Frederic Vasseur az Alfa Romeo csapatfőnöke

    ,,Nagyon jó kapcsolatunk van az Alfa Romeo Racing Orlen nagyszerű embereivel, és már alig várjuk, hogy együtt dolgozhassunk velük az elkövetkezendő szezonban. A csapatuk ékes példája a svájci precizitásnak és az olasz szenvedélynek, és e kettő egyvelege kiváló minőséget és sikert eredményez. Ezen felül ott van az erős északi kötelék ami tükrözi a Huski Chocolate svéd és finn örökségét. Ezért természetesnek hat, ha az Alfa Romeo Racing Orlen-t behozzuk a szponzorációs családunkba megerősítve ezzel jelenlétünket a Forma-1-ben.” -tette hozzá Linus Wessman, a Huski Chocolate vezérigazgatója.