Szerző: Csonka Nikolett

  • Wolff: A DAS nem hoz két másodpercet

    Wolff: A DAS nem hoz két másodpercet

    Toto Wolff tagadta, hogy a DAS olyan nagy előnyt hozna versenyzőinek.

    Még az első teszthét második napján fedezte fel az F1 társadalom a Mercedes új innovációját. Lewis Hamilton kormányának furcsa mozgása mindenkit meglepett, és már el is kezdődött a találgatás: vajon legális-e a rendszer?

    Az FIA zöld utat adott, így a csillagosok idén még „tologathatják” a kormányukat, ám jövőre ez a fejlesztés már tilosnak minősül. A DAS segítségével a kanyarokban kevesebb  alkulkormányzottság éri az autót, továbbá az egyenesekben is hoz a rendszer, sőt az abroncsok hőmérsékletének menedzselésében is segédkezik.

    A korábbi Minardi tesztpilóta, Matteo Bobbi a következőket nyilatkozta a Sky Italiának a DAS-ról:

    ,,Papíron sok előnyt hozhat. Ha a Mercedes valóban úgy dönt, hogy továbbfejleszti a rendszert, akkor rengeteg lehetőség áll előttük a használatára. Szerintem sokkal többre hivatott, mint amit eddig láttunk.”

    Lewis Hamilton nemrég azt mondta, nem mindig használta a DAS-t a gyakorlás során:

    ,,Néha használtam, néha nem. Nem tudom, hányszor fogjuk, alkalmazni a szezon során.”

    Mindeközben a  Mercedes másik pilótája, Valtteri Bottas, a DAS előnyeit emelte ki:

    ,,Nincs okunk arra, hogy ne használjuk. Többet tudtunk meg a rendszerről, és arról, hogy versenyzőként hogyan kell bánni vele. Boldogok vagyunk amiatt, hogy benn van az autónkban. Használni fogjuk, ugyanis úgy véljük, előnyre tehetünk szert általa.”

    A csillagosok csapatfőnöke, Toto Wolff, azonban a hatszoros világbajnok álláspontjával értett egyet, miközben próbálta elbagatellizálni a DAS-rendszert:

    ,,Nem akarunk sok mindent felfedni ezzel kapcsolatban, de aki azt hiszi, hogy két másodpercet is képes hozni a DAS, az téved. Ez az egyike annak a sok innovációnak ami az autóban megtalálható. Összességében az egész csomag, az ami fontos és mérvadó.”

     

  • A kémkedés árnyéka rávetült a Ferrari-FIA ügyre?

    A kémkedés árnyéka rávetült a Ferrari-FIA ügyre?

    A Ferrari és az FIA titkos megegyezése az egész sportágnak fejtörést okozott.

    Múlt héten zárult le a nyomozás a Scuderia 2019-es erőforrásai kapcsán, ám a hivatalos álláspont több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt. A közleményben nincs egyértelműen kimondva, hogy szabályos volt a vörösök hajtáslánca (ám a szabálytalanság sincs megerősítve), sőt, a titkos megállapodás csak olajat öntött a már így is lobogó tűzre.

    Korábban már megírtuk, hogy a csapatok felháborodtak a hivatalos álláspont miatt, azonban a média sem tudott szó nélkül elmenni a bizarrá vált téma mellett.

    A Corriere della Sera írása – amelyben a kémkedés gyanúja is felmerül – gondolkodásra késztette az olasz sajtót:

    ,,Hogyan jutottak eredményre a Szövetség mérnökei egy olyan ügyben, amelyben hónapokkal korábban nem találtak semmi kivetnivalót? Erre a kérdésre a választ az egyik topcsapat mérnöke adhatja meg: ‘A helyzet megértése érdekében a választ az FIA-n kívül kell keresni.’ Ez a mondat elég zavaros, és azt engedi sejtetni, hogy az információk kerülőúton érkeztek a Szövetséghez. Ezáltal viszont arra is gondolhatunk hogy valaki információkra tett szert egy jelenlegi vagy korábbi ferraris mérnöktől, és azok az adatok kerültek az FIA-hoz. Erről egy bizonyos történet juthat eszünkbe, még 2007-ből. Ahol is egy angol mérnök annyira bolond volt, hogy egy rajongó által üzemeltetett fénymásoló üzletbe vitte az eredeti tervrajzokat”

    Giorgio Terruzzi egyetért azzal az állásponttal, hogy a technikai információk külső kézből kerültek a Szövetséghez. Sőt, az olasz tudósító szerint Toto Wolff keze van a dologban:

    ,,Tudva levő, hogy Toto Wolff a Ferrari ellenségévé vált azután, hogy az alakulat megvétózta azt, hogy egy rivális istálló csapatfőnöke kerüljön a Liberty Media élére. Wolff rendelkezik olyan tulajdonságokkal és ambíciókkal, hogy megszerezze azt amit akar. Az FIA közleménye zavaros, de valahogy muszáj elfedni egy még vadabb és sötétebb konfliktust.”

    A bennfentesnek számító Leo Turrini is úgy véli, kémkedés lehet az ügy hátterében:

    ,, Elgondolkodtató ez a történet, az FIA úgy cselekedett, mintha információt kaptak volna egy besúgótól. Nem vagyok egy John le Carre (író, aki legfőképp kémtörténetek ír), de nem hinném, hogy ebben az ügyben tévedek.”

    A sportág berkein belül lévő szakemberek szerint ez az egész ügy csak a kezdete egy mélyen gyökerező botránynak.

    ,,Az a kérdés, hogy a Ferrari csalt-e szinte másodlagos lett, a legfőbb problémát a titkolózás szolgáltatja.” – nyilatkozta egy nevét nem vállaló csapattag a francia Quest France lapnak.

    ,,Ez nem felel meg a mai társadalmi elvárásoknak és sport átláthatóságáról szóló követelményeinek, amire az FIA annyira hivatkozik.” -tette hozzá egy másik csapattag.

    Ugyanakkor több alakulat a Szövetséghez fordult, és azt kérték, tisztázzák az ügyet.

  • A Ferrari megtartaná Vettelt, Leclerc tiszteletben tartja ezt

    A Ferrari megtartaná Vettelt, Leclerc tiszteletben tartja ezt

    Charles Leclerc nemrég azt nyilatkozta, örülne annak, ha a Ferrari 2021-re is aláírna Sebastian Vettellel.

    Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke az autóbemutató után elmondta, náluk a négyszeres világbajnok megtartása élvez prioritást, nem pedig egy másik pilóta leszerződtetése. A pletykák azonban nem halkulnak el, a média továbbra is azt találgatja, vajon ki ülhet a német helyére. Daniel Ricciardo szinte mindig előkerül, ha a Ferrari lehetséges pilótáiról van szó, de legutóbb Carlos Sainz neve is belekerült abba a bizonyos kalapba.

    A monacói már meghosszabbította kontraktusát 2024-ig, és az Il Resto del Carlino lapnak a következőket nyilatkozta a másik üléssel kapcsolatos kérdéskörről:

    ,,Jól érzem magam Sebbel. Úgy vélem a munkakapcsolatunk során megtaláltuk a megfelelő egyensúlyt. Ám ezek a döntések a Ferrarira tartoznak, és én tiszteletbe tartom azokat. Azt viszont hozzátenném, hogy az én koromban még sokat tanulhatok különböző csapattársaktól.”

    Max Verstappen hetekkel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy Lewis Hamilton nem az Isten, ezért nem legyőzhetetlen. Erről a témáról is kikérték Leclerc véleményét, aki egyetértett holland kollégájával:

    ,,Maxnek igaza van, senki sem legyőzhetetlen. Még Lewis sem, aki nyilvánvalóan egy nagyszerű bajnok. 2007 óta van a Forma-1-ben, míg én csak 2018-ban csatlakoztam. Hamilton sokkal teljesebb versenyző nálam. Nekem meg kell tanulnom jobban kezelni a gumikat, Lewis ebben fenomenális.”

  • Sainz: Lehetetlen lemásolni a Mercedes autóját

    Sainz: Lehetetlen lemásolni a Mercedes autóját

    Carlos Sainz szerint lehetetlen lemásolni a  Mercedes konstrukcióját.

    Idén a Racing Point  hasonló autóval állt elő, mint tavaly a csillagosok. A középmezőnybeli csapatok ezért felháborodtak a ‘rózsaszín Mercedes’ gúnynévre hallgató konstrukció miatt, sőt állítólag a Renault és a McLaren óvást is indítani Ausztráliában.

    Andy Green a kanadai-brit istálló technikai igazgatója szerint azonban bárki megcsinálhatja azt, amit ők.

    ,,Nem tudom mégis milyen vádat tudnak felhozni ellenünk. Ha egy másik csapat akármilyen okból kifolyólag nem azon az úton jár, amin mi, azaz ő döntésük. De a lehetőség nekik is fennáll.”

    Green hozzátette, hogy az autójuk nem a Mercedes tervrajzai alapján készültek, egyszerűen lefotózták a konstrukciót és megalkották a saját verziójukat.

    Carlos Sainz viszont úgy tűnik nem hiszi ezt el.

    ,,Megkérdeztem a mérnökeimet: ‘Mi mért nem másoljuk le a Mercedest?’ Erre ők azt felelték, azért, mert lehetetlen. Az F1 a részletekben rejlik, és azokat a részleteket lemásolni nem lehetséges. Én hiszek nekik, de többet nem beszélek erről a témáról.”

    A Racing Point technikai igazgatója szerint az olyan csapatok, mint a McLaren egyszerűen csak irigyek.

    ,,Szeretem, ahogy beszélnek rólunk. Ez egyértelmű jele annak, hogy jó autót építettünk. Ha hátul lennék, senki sem törődne velünk.”

  • Claire Williams szerint a felé irányuló kritikák mögött a szexizmus bújik meg

    Claire Williams szerint a felé irányuló kritikák mögött a szexizmus bújik meg

    Claire Williams szerint a kritikák amik a patinás Williams istálló vezetése miatt találják meg, a szexizmusról árulkodnak.

    A brit csapat vesszőfutása egy ideje már elkezdődött. 2018-ban is az utolsó helyet szerezték meg a tabellán, majd 2019-ben úgy hitték sikerül kilábalniuk a káoszból Paddy Lowe oldalán, ám a problémájuk nagyobb lett, mint várták. Már a tesztekre se tudták időben összerakni az autót, így két napos késéssel indult náluk a felkészülés. Az évad folyamán sem változott a helyzet, a Willaims két pilótája rendre az utolsó helyet szerezte meg magának az időmérőn és a futamokon. Ugyan idén biztatóbb a csapat a fellépése (legalább a tesztre sikerült elutazni), de George Russell szerint még mindig teljesen utolsó a csapatuk.

    Frank Williams egy ideje már háttérbe vonult, a csapatfőnöki feladatokat lánya, Claire vette át. Azonban mióta a váltás megtörtént az istálló dolgai nem alakulnak a legjobban. Sokan Claire Williams vezetői képességeit kérdőjelezik meg, ám az érintett szerint nem ő a hibás, a kritikák pedig a szexizmustól csöpögnek:

    ,,Ha nem vagyok sikeres, néhány ember azt annak a számlájára írja, hogy nő vagyok. Valaki azt mondta nekem, hogy sokan úgy gondolják a paddockban, hogy akkor kezdődött a csapat mélyrepülése, mikor terhes lettem és megszületett a gyermekem. Mégis hogy merészelik ezt! Nem lehet gyermekem azért, mert nőként egy Forma-1-es csapatot vezetek? Ez egy szégyenletes hozzáállás, egészen 19. századi.” -kérte ki magának Williams.

  • Vettel nem hinné, hogy 40 éves korában versenyezni fog az F1-ben

    Vettel nem hinné, hogy 40 éves korában versenyezni fog az F1-ben

    Sebastian Vettel nem hinné, hogy 40 éves korában még mindig az F1-ben fog versenyezni.

    A mezőny legidősebb tagja jelenleg Kimi Räikkönen, aki belépett a 40-esek táborába. Német bajtársa 32 esztendős, de már tavaly is arról szóltak a pletykák, hogy 2020 végén visszavonulhat.

    A négyszeres világbajnok azonban már tárgyal a szerződéshosszabbításról a Ferrarival. Mattia Binotto nem rég azt nyilatkozta, hogy szeretnék megtartani Vettelt, akit nagyszerű vezérnek tartanak. A német sem szeretne „nyugdíjba” menni, ugyanis gyerekkori álmát nem váltotta valóra: még nem nyerte meg a bajnokságot a Ferrarival.

    ,,Nincs jele és nincs oka annak, hogy ne tudnám vagy nem kellene folytatnom. Még mindig élvezem az egészet. Nem hinném, hogy félnem kellene attól, hogy nem leszek itt jövőre. Úgy vélem, hogy a Ferrari a legfontosabb alakulat a Forma-1-ben. Itt győzni teljesen más érzés, nem olyan, mint bármelyik más csapatnál.” -nyilatkozta a négyszeres világbajnok a Sport Bild-nek.

    Ugyanakkor Vettel nem hinné, hogy 40 évesen is a mezőny tagja lesz.

    ,,Nem a Forma-1-ben. Sohasem mondhatod azt, hogy soha, de a legfontosabb dolog az, hogy most boldog vagyok itt. Meglátjuk, mikor jön el ennek az ellenkezője.”

    A német ugyanakkor hozzátette, életében saját boldogságán kívül az a legfontosabb, hogy családja jól érezze magát, valamint az, hogy olyan dolgot csináljon amit élvez és teljessé teszi:

    ,,Ez jelenleg megvan a munkám során, de azt nem tudom elképzelni, hogy 8 év múlva is a Forma-1-ben legyek.”

  • Marko: A Red Bull legyőzheti a Mercedest Ausztráliában

    Marko: A Red Bull legyőzheti a Mercedest Ausztráliában

    Helmut Marko szerint a Red Bull a győzelemért harcolhat Ausztráliában.

    A tesztidőszak lezárta után továbbra is a Mercedes számít etalonnak, ám az osztrák csapat léphet elő első számú kihívóként, miután a Ferrari hátrányba került.

    A Bikák tanácsadója épp ezért bizakodó. Marko szerint közelebb kerültek ahhoz, hogy megnyerjék a 2020-as bajnokságot.

    ,,Az autó úgy viselkedik ahogy azt reméltük és vártuk. Pozitív érzésekkel kezdjük meg a szezont. Egy lépéssel ahhoz is közelebb kerültünk, hogy a legfialtabb bajnokká tegyük Max Verstappent.

    Ugyanakkor az osztrák szakember figyelmeztetett arra mindenkit, hogy a teszt eredményekből hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni.

    ,,A tesztek megtévesztőek, ugyanis a csapatok elrejtik valódi erejüket. Mi azonban úgy érezzük, hogy jobban sikerült idén felkészülnünk, mint a korábbi években. Úgy vélem a győzelemért is harcolhatunk Ausztráliában.” -zárta gondolatmenetét Marko.

  • A csapatok felháborodtak az FIA és a Ferrari titkos paktuma miatt

    A csapatok felháborodtak az FIA és a Ferrari titkos paktuma miatt

    Az FIA pénteken lezárta a Ferrari motorja miatt indított nyomozást, ám a hivatalos álláspont kapcsán többen is felháborodtak.

    2019 második felében szinte szárnyalt az egyenesekben a Scuderia, amit a riválisok értetlenkedve figyeltek. Több csapat is írt levelet a Szövetségnek az ügy kapcsán, ám mivel hivatalos óvás nem érkezett az FIA nem tett semmit a vizsgálat érdekében. Az ügy a Red Bull hatására indult meg, ugyanis az osztrák csapat az Amerikai Nagydíj előtt bizonyos megoldások legalitásáról érdeklődött a Nemzetközi Automobil Szövetségnél. Az FIA egy technikai direktívával válaszolt és ismertette, hogy szabálytalan a Bikák felvázolt tervezete. A Red Bull ezek után a Ferrarira mutogatott, főleg annak tükrében, hogy a vörösök tempóelőnye eltűnt a direktíva bevezetése után. Max Verstappen nyíltan csalással vádolta ellenfeleit, amit az olaszok kikértek maguknak. A hátralévő futamok sem teltek eseménytelenül, újabb direktívák láttak napvilágot, majd a Brazil Nagydíj után a Szövetség lefoglalt a Ferrari, a Haas és a Red Bull üzemanyagrendszerét vizsgálat céljából. Továbbá 2020-tól már két szenzor felel az üzemanyag-átfolyás szabályos mérésére. Az FIA még tavaly rendelte el az újabb szenzort felszerelését, ugyanis ezzel is a trükközést akarják visszaszorítani.

    A Ferrari idei szezonja – legalábbis a tesztek alapján – nem úgy kezdődik ahogy azt eltervezték. A kanyarokban ugyan gyorsabb lett a Scuderia, de az egyenesbeli tempóelőnyüket elveszítették. Emellett az FIA-val kötött titkos megállapodás miatt is fájhat a fejük.

    Ahogy a pénteken közzétett álláspontban olvasható, a Szövetség lezárta a nyomozást a vörösök erőforrása ellen, azonban a részletek a felek között maradnak. Mindemellett a Ferrarinak segíteni kell az FIA-t az alternatív üzemanyagok kapcsán felmerülő kutatásokban, továbbá megállapodást kötött a Szövetség az Scuderiával annak érdekében, hogy javítsák az erőforrások nyomon követését az elkövetkezendő szezonokban.

    A BBC írója, Andrew Benson arról számolt be, hogy a csapatokat lesokkolta a közlemény és felháborodtak a benne foglaltak miatt. Az istállók elégedetlenségüket fejezték ki az átláthatatlan és a „nem megfelelő” döntést kapcsán, továbbá azt fontolgatják, hogy nem hagyják annyiban az ügyet és válaszolni fognak a közleményre. Egyik csapatvezető sem akart nevét felvállalva nyilatkozni, ám néhányan az anonimitás feltétele mellett elmondták véleményüket. Aggódnak amiatt, hogy a Ferrari motorja minden évben szabályos volt-e, ugyanis a közlemény nem mondja ki egyértelműen a dolgokat. Emellett néhány kérdés is megfogalmazódott bennük:

    • Az olasz csapat büntetésének hiánya, azt jelenti, hogy a 2019-es konstrukciójuk megfelelt a szabályoknak?
    • Ha igen, miért nem mondták ki? Miért van szükség egy megállapodásra és mit foglal valójában magában ez az egyesség?
    • Miféle bizalmuk lehet a csapatoknak az F1-ben, ha az FIA nem képes lezárni egy technikai vizsgálatot anélkül, hogy elmondaná az adott autó szabályos, vagy sem?

    Az Auto Bild hasábjain egy nevét eltitkoló csapatfőnök továbbá a következőket mondta:

    ,,Ez a döntést kitárja az ajtót mindenki számára, aki csalni akar. Ez az egész botrányos!”

    Egy másik istálló első embere szerint azzal, hogy az olaszok a második helyet szerezték meg a 2019-es konstruktőri tabellán és megtarthatják azt, több millió forintot csaltak ki a többi csapattól.

    ,,Nem fogjuk ezt annyiban hagyni. Ez eltorzítja a versenyt és mindemellett sok-sok pénz forog kockán.”

    Természetesen az olasz sajtónak is meg van a véleménye az ügyről. A La Gazetta dello Sport a következőket írta:

    ,,Egy olyan kép alakult ki a helyzetről, hogy az FIA számára nem állt rendelkezésre elég bizonyíték a Ferrari esetleges szabályszegéséről, de ugyanakkor azt a benyomást is kelti az irat, hogy a Ferrari nem volt képes megcáfolni az ellene felhozott vádakat.”

    A Corriere dello Sport így látja a fejleményeket:

    ,,A Ferrari szempontjából milyen következményei lehetnek a megállapodásnak? Nagyon lassúnak tűntek a teszteken, még a Racing Pointon is rajtuk kell tartaniuk a szemüket. Csak abban reménykedhetünk, hogy minden jóra fordul majd. Egy jobb aero csomag az autót talán gyorsabbá teheti a kanyarokban, de elegendő lesz-e egy olyan csapat számára, akinek az erőforrása nem olyan jó, mint az elmúlt szezonban?”

    A Corriere della Serra azonban egy érdekes kérdést vetett fel:

    ,,Hogyan jutottak eredményre a Szövetség mérnökei egy olyan ügyben, amelyben hónapokkal korábban nem találtak semmi kivetnivalót? Erre a kérdésre a választ az egyik topcsapat mérnöke adhatja meg: ‘A helyzet megértése érdekében a választ az FIA-n kívül kell keresni.’ Ez a mondat elég zavaros, és azt engedi sejtetni, hogy az információk kerülőúton érkeztek a Szövetséghez. Ezáltal viszont arra is gondolhatunk hogy valaki információkra tett szert egy jelenlegi vagy korábbi ferraris mérnöktől, és azok az adatok kerültek az FIA-hoz. Erről egy bizonyos történet juthat eszünkbe, még 2007-ből. Ahol is egy angol mérnök annyira bolond volt, hogy egy rajongó által üzemeltetett fénymásoló üzletbe vitte az eredeti tervrajzokat.”

    Mattia Binotto elismerte, hogy a hajtásláncuk már nem olyan erős, mint tavaly. Ezen felül a svájci-olasz csapatfőnök elmondta, nem rejtegetik sebességüket, valóban gondban van a Ferrari.

    Sebastian Vettel elhintette, hogy ha a Scuderia szituációja nem fordul jobbra, akkor viszonylag korán már elkezdenek 2021-re koncentrálni.

    ,,Először is meg kell tudnunk mennyire vagyunk lemaradva. Ezen fog múlni ugyanis, hogy feláldozunk valamennyit a 2021-es programból, vagy túl nagynak tituláljuk a lemaradást és  úgy határozunk, hogy nem érné meg tovább menni az úton.”

     

  • Hamilton reméli kulcsfontosságú fejlesztés lesz a DAS-ból

    Hamilton reméli kulcsfontosságú fejlesztés lesz a DAS-ból

    Lewis Hamilton azt reméli, hogy a Mercedes DAS-rendszere sokat nyom majd a latban és segítségével még nagyobb teljesítménykülönbséget érthetnek el.

    Az első teszthéten az Ezüst Nyilak mindenkit megleptek innovációjukkal. Először a nagyközönség előtt a brit „tologatta” a kormányt, aminek segítésével változtatott a kerékösszetartáson. Természetesen a riválisok a rendszer legalitását firtatták először, ám az FIA erre az évre zöld utat adott a csapatnak, viszont 2021-ben már tilos lesz használni a DAS-t.

    Az még nem egyértelmű, hogy mennyit hoz a csillagosoknak a rendszer. Helmut Marko viszont elsőként konkrét értéket is mondott nemrég, az osztrák szerint két tized előnyt jelenthet a Mercedesnek az alkotást. Hamilton azonban elmondta, csak akkor használná a rendszert, ha az kulcsfontosságú előnyt hozna a számukra:

    ,,Remélhetőleg óriási különbséget generál. Őszintén szólva nem igazán használtam eddig. Néha a rendszerrel gyakorolsz, néha nélküle. Nem tudom mennyire sűrűn fogjuk majd munkára fogni.”

    A hatszoros világbajnok és csapata Barcelonában minimálisan használta az innovációt, ezért arra lehet következtetni, hogy csak olyan pályákon vetnék be igazán, ahol a hosszú egyeneseknek hála kihasználhatnák a rendszer előnyeit.

    Természetesen megkérdezték arról a 35 éves versenyzőt, hogy érez-e teljesítmény különbséget a DAS használatakor, a brit következőket válaszolta:

    ,,Igen, és nagyon büszke vagyok a srácokra. Őszintén szólva az egész csapat mentalitása egyre jobban fejlődik. Az évek során egyre nyitottabbá váltunk az újdonságokra. A mérnökök gyakran egyoldalúan gondolkodnak és csak azokat a metódusokat követik, amiket már csináltak, ugyanis az a biztonságos és megbízható. Ám az elmúlt években arra ösztönöztük a srácokat, hogy merészkedjenek olyan területekre, amiket nem ismernek, és ahol nem érzik olyan komfortosan magukat. Ennek köszönhetően olyan dolgokat fedezetünk fel, amiket enélkül a lépés nélkül nem sikerült volna. Igazán inspiráló látni azt, hogy olyan innovációkat alkotnak, amiket még senki más nem tett meg.”

  • Verstappen új edzővel vág neki az idénynek

    Verstappen új edzővel vág neki az idénynek

    Max Verstappen és korábbi trénere Jake Aliker befejezték a közös munkát, így a holland új edzővel vág neki a 2020-as szezonnak.

    A 22 éves versenyző debütálása óta együtt dolgozott a brit fizioterapeutával, ám Aliker magánéleti változások miatt már nem tudott maradni, így a hollandnak új edzőt kellett találnia. Verstappen Olav Molnak a Ziggo Sport munkatársának beszélt először a váltásról. A holland pilóta kihangsúlyozta, jó barátként váltak el korábbi edzőjével:

    ,,Nem szeretett volna többé versenyekre járni, csak azokon kívül akart dolgozni velem. Ezért két edzőre lett volna szükségem, de azt nem akartam, és nem is lett volna semmi értelme. Ezért öt év után jó barátokként külön váltunk.”

    Azóta Verstappen már meg is talált Aliker utódját.

    ,,Most már van egy új edzőm, akivel ki tudok építeni egy jó kapcsolatot. Más gyakorlatokat hajtunk végre, ami most még  kicsit furcsán hatnak, de összességében ugyanazokra a dolgokra kell edzened, így nem sok változtatási lehetőség akad. Az évek alatt megtapasztaltad mit szeretsz, hogyan szeretnél edzeni és mit szeretnél erősíteni. Könnyebb igazodni egy új edzőhöz, mint ahhoz a személyhez, akivel évekig együtt dolgoztál. Ha mindent kivennék, amit nem szeretek, akkor nem sok minden maradna. Néha engednek kell egy kicsit, de ez része a játéknak.”