Szerző: Csonka Nikolett

  • Olasz média: Háborút indítottak a Ferrari ellen!

    Olasz média: Háborút indítottak a Ferrari ellen!

    Az olasz média szerint a Mercedes és a nem Ferrari motort használó csapatok háborút hirdettek a Scuderia és a FIA elnöke, Jean Todt ellen.

    Tegnap előtt hét csapat egy közös közleményt adott ki, melyben a Szövetséget arra kérik, hogy hozzák nyilvánosságra a nemrég lezárt ügyet a vörösök 2019-es motorjaival kapcsolatban. Korábban az FIA hivatalos iratában leírta, hogy a felek között maradnak a megállapodás részletei, ám a csapatok dühbe gurultak és igazságot követelnek.

    Az olasz média sem hagyta szó nélkül a „dühös hetes” fellépését, és egyenesen háborúnak nevezték a felek közötti nézeteltérést.

    Daniele Sparisici a Corriere della Sera munkatársa a következőket írta:

    ,,A Ferrari és az FIA támadás alatt áll. Tegnap 11 órakor háborút hirdettek, 9 nappal az Ausztrál Nagydíj előtt. Toto Wolff kampányát 100%-ban jóváhagyták, ami a Szövetség és a Ferrari megállapodásának lezárása ellen irányult. Az ellenfelek azt gyanították, hogy a szabályokat kijátszották. Ebben a homályosan fogalmazó dokumentumban az FIA kijelentette, hogy a részletek a felek között maradnak, hozzátéve, hogy a Scuderia Ferrainak segítséget kell nyújtania a jövőbeni erőforrások vizsgálatában, valamint az alternatív üzemanyagok  kutatásában. Ezt legtöbben úgy értelmezték hogy a Szövetség kompromisszumot kötött azért, hogy kilépjen egy kínos helyzetből. A Mercedes egy szokatlan és nyílt támadást hangolt össze, melyben az ügyfélcsapatain kívül (Racing Point, Williams) a Red Bull, az AlphaTauri, a McLaren és a Renault is részt vett. A 10 istállóból csak az Alfa Romeo és a Haas maradt ki. Ők heten most perrel fenyegetőznek, ugyanis a hatalom és a pénzdíjak összegei forognak kockán. Az ostrom tehát elkezdődött, és nemcsak Maranello áll támadás alatt, hanem az FIA elnöke Jean Todt is, akit azzal vádolnak, hogy túl lágyszívű volt korábbi csapatával.”

    A La Gazzetta dello Sport újságírója, Luigi Perna egyetért kollégájával:

    ,,Ez most már háború! Ez egy olyan ütközet, ahol a politika, az erő és a pénz a tét. Ha a Ferrarit bűnösnek találják bármilyen aspektusban, akkor a második hely és a hozzátartózó pénzdíj lesz a kérdés tárgya. Van még más is? Elképzelhető az, hogy a maranellóiak motorja a szabályoknak még megfelelően, a szürkezónán belül operált? Mattia Binotto csapatfőnök elismerte, hogy sok vizsgálat alá vetették őket és ők nem akadályozták a Szövetség munkáját, hanem együtt működtek velük, ugyanakkor büszkén állította, hogy a Ferrarit folyton ellenőrzik. Miért van annyi titkuk az FIA-val? Talán azért, mert kiderülne, hogy egy olyan vékony mezsgyén mozgott a csapat, ami még épp nem szabálytalan?”

    Aessandra Rentico, a La Repubblica munkatársa úgy véli, az FIA saját hiányosságait akarja elfedni:

    ,,Ez az ügy megmutatta milyen törékeny az FIA: az F1 szabályozóinak nincs meg az eszköze arra, hogy azokat a legkifinomultabb trükközéseket felfedje, amelyeket a csapatok mérnökei tanulmányoznak és amikkel kísérleteznek. Ez a verseny egyenlőtlen, a fejlődés más sportágak bíróinak a segítségére van, ellentétben a Forma-1-el, ahol a távolság csak nő az irányítók és a résztvevők között, természetesen az utóbbiak javára.”

    Leo Turrini kémkedést emleget, és biztos információkra hivatkozik, bár neveket nem akar mondani:

    ,,Megérkezett a kém, aki túl jól ismeri a maranellóiak titkait, és elmagyarázta a versenytársaknak azt, hogy hol is van a trükk – üzemanyag-átfolyás. Az FIA nem tudta megcsípni a Ferrari rosszakaróját, így a félreértések elkerülése végett módosították az üzemanyag-átfolyással kapcsolatos szabályokat. Ez megmagyarázza az ügy különös lezárását is.”

  • Ricciardo: Nem a Renault a harmadik leggyorsabb csapat

    Ricciardo: Nem a Renault a harmadik leggyorsabb csapat

    Daniel Ricciardo nem hinné, hogy Ausztráliában dobogóra állhat a Renault színeiben.

    A 30 éves versenyző 2019-ben csatlakozott a francia istállóhoz, és azóta nem sikerült a pódium közelébe kerülnie. Az ausztrál ugyan a harmadik legjobb köridőt autózta a hatnapos teszt alatt, ám figyelmeztetett mindenkit arra, hogy nem szabad kiindulni azokból az eredményekből.

    ,,Nyilvánvalóan nem vagyunk olyan gyorsak, mint a Mercedes, ám be kell valljam, ha nem lettem volna olyan gyors a lágyakon, akkor elkeseredtem volna. Egy jó kör volt, és igazán pozitív az, hogy tudunk ilyet produkálni. Túl sok ideje vagyok a szakmában ahhoz, hogy elhiggyem, Melbourne-ben dobogóra állhatunk. Az autónknak meg van a sebessége, amit használhatunk. Talán egy-két tizedet le tudok faragni, de olyan 1.15-ös kört, amilyet a Mercedes teljesített, én nem tudok futni.”

    A 2019-es elődjéhez azonban az idei autó már most jobbnak tűnik.

    ,,Az egyensúly jobb, a hátsó rész nyugodtabb, így korán a gázra tudok lépni. A megbízhatóság is jelen van. Egyelőre jónak tűnik, de hogy mindez mire lesz elég, majd Melbourne-ben kiderül.” -tette hozzá Ricciardo.

    A csapat első embere, Cyril Abiteboul szintén pozitívan nyilatkozott a francia Auto Hebdo-nak.

    ,,Boldog vagyunk amiatt, hogy az autó az a számításaink szerint viselkedik. Ez azt is jelenti, hogy a fejlesztéseink működnek.” -árulta el a francia.

  • Az FIA válaszolt a 7 csapat által kiadott közleményre!

    Az FIA válaszolt a 7 csapat által kiadott közleményre!

    Megérkezett az FIA válasza a hét csapat által kiadott közleményre!

    Tegnap a Mercedes szervezésében a nem Ferrari erőforrást használó alakulatok egy közös közleményben szólították fel a Szövetséget arra, hogy tárja fel korábban lezártnak tekintett nyomozást a Ferrari 2019-es erőforrásait illetően.

    Az FIA február 28-án közölte, hogy lezárták az olaszok erőforrásait érintő nyomozást, ám a részletek a felek között maradnak. A többi csapat háborgott, ugyanis a Szövetség nem mondta ki egyértelműen azt, hogy nem történt szabályszegés, továbbá a titkos megállapodással sem voltak elégedettek.

    Levelükben elégedetlenségüket fejezték ki, és jogi lépések megtételélt is kilátásba helyezték, ám ma az FIA válaszolt adott a kérdésekre.

    A Szövetség hivatalos közleményében a következőket írta:

    ,,Az FIA olyan részletes technikai elemezést végzett a Scuderia Ferrari erőforrásain, amilyenben bármelyik résztvevőt részesítheti a Forma-1-es világbajnokságban.

    A 2019-es vizsgálatok felvetették annak az alapos gyanúját, hogy a Scuderia Ferrari hajtásláncai nem mindig az FIA előírásai szerint működtek. A Scuderia Ferrari határozottan tiltakozott ez ellen, és hangsúlyozta, erőforrásai a szabályoknak megfelelően működik minden esetben. Az FIA ugyan nem volt teljes mértékben elégedett ezzel, ezért úgy döntött, hogy további vizsgálatok nem vezetnének eredményre, ugyanis az ügy összetettsége és annak  lehetetlensége nem teszik lehetővé azt, hogy egyértelmű bizonyítékkal szolgáljanak a jogsértésre.

    A hosszú peres eljárás elkerülése érdekében, különösen annak tükrében, hogy az ilyen perek kimenetele bizonytalan, továbbá bajnokság és annak érdekeltjei miatt az FIA a Bírósági és Fegyelmi Szabályok (JRD) 4. cikkelyének II. bekezdése szerint járt el. E szerint tehát úgy határoztak, hogy a Ferrarival egy hatékony és a szabályszegéstől visszatartó megállapodást kötnek az ügy lezárásának érdekében.

    Ez a fajta megállapodás teljesen megfelel a szabályoknak, továbbá több hatóság és különféle sportszervezet is alkalmazza.

    A megállapodás titkosságát az Bírósági és Fegyelmi Szabályok (JRD) 4. cikkelyének IV. pontja mondja ki.

    Az FIA ezen felül minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy szabályozó félként védje a sportág hírnevét.”

  • A Red Bull külön is fel akar lépni a Ferrari ellen

    A Red Bull külön is fel akar lépni a Ferrari ellen

    Helmut Marko elhintette, hogy a Red Bull külön utakon járva is felléphet a Scuderia ellen a Ferrari-FIA ügy kapcsán.

    A koronavírus és a szezonkezdés árnyékában egy újabb botrány rajzolódik ki, aminek a szereplői az olasz istálló és a Nemzetközi Automobil Szövetség. Egy ideje már morgolódtak a csapatok a „titkos megállapodás” és a Ferrari-gate miatt, végül a Mercedes cselekvésre sarkalta őket.

    Tegnap beszámoltunk arról, hogy Toto Wolff levelet írt a nem Ferrari motort használó istállóknak, hogy közös erővel lépjenek fel a február 28-án közzétett közlemény ellen. Pár órával később, megjött a hét csapat hivatalos álláspontja, melyben megkérik az FIA-t hozzák nyilvánosságra teljesen az ügy menetét, mert ha nem teszik, akkor jogi lépéseket eszközölnek.

    Sokan úgy vélik, hogy a sportág legnagyobb korrupciós és csalási botrányával néznünk szembe.

    ,,Ha egy sportoló dopping tesztje pozitív lesz, a WADA nem fog alkut kötni vele.” – nyilatkozta egy nevét nem vállaló csapatfőnök az Auto Motor und Sportnak.

    A hét csapat leginkább a pénz miatt dühös, ugyanis, ha kiderül, hogy valóban bűnös a Ferrari, akkor a bajnokságot megnyerő Mercedesen kívül minden istálló profitálna a maranellóiak kizárásából.

    ,,Két számjegyű (milliós) összeggel kevesebb jár a harmadik helyért, mint a másodikért. Ez nem csak a pénz szétosztásáról szól, hanem a szponzori szerződéseinkről is.” -nyilatkozta Helmut Marko.

    Nem csak az osztrák tanácsadó gondolja úgy, hogy a Ferrari hivatalos büntetése kiveri a biztosítékot. Egy másik csapatfőnök szerint a vörösökre rót „közmunka” előnybe részesítheti az olaszokat:

    ,,Ha a Ferrarinak kell segítenie az alternatív üzemanyagok kutatása kapcsán az FIA-nak, akkor ez tapasztalatbeli előnyt jelent nekik mindenkivel szemben.”

    A Red Bull a közös számonkérésen kívül külön is megtámadná az FIA álláspontját.

    ,,Ezúttal csatlakoztunk ahhoz a kampányhoz, amit a Mercedes indított. Ám a jövőben megvizsgáljuk a lehetőségeinket, és a saját utunkat járva  fogjuk érvényesíteni a joginkat.” – tette hozzá a Bikák tanácsadója.

    Azonban jelenleg hét csapat – Mercedes, Red Bull, McLaren, Renault, AlphaTauri, Racing Point, Williams – együttes erővel készül az ítélet ellen szembeszállni Egyes sejtések szerint még a Liberty Media is egyet ért a „dühös hetessel”.

    ,,Az egész ügy egy nagy katyvasz. Amit a Ferrarit tett az nincs rendben, ám ahogy az FIA kezelte az ügyet, az a legrosszabb.” -nyilatkozta Toto Wolff a Der Spiegel-nek.

    Marko egyet ért honfitársa nézeteivel:

    ,,Az FIA viselkedése az ami igazán botrányos. Rá kellene vennünk Christian Hornert, hogy pereljen azért a 24 millió dollárért, amit a második helyért kaptunk volna.”

  • Benne van a pakliban, hogy Vettel otthagyja a Ferrarit

    Benne van a pakliban, hogy Vettel otthagyja a Ferrarit

    Sebastian Vettel elismerte, benne van a pakliban, hogy elhagyja a Ferrarit.

    A német versenyző szerződése idén lejár, így szabadon igazolhat 2021-re. Mattia Binotto a Scuderia csapatfőnöke már az autóbemutató után elmondta, a négyszeres világbajnok megtartása élvez náluk prioritást, és a tárgyalást már el is kezdték a 32 éves pilótával.

    ,,A tárgyalásokat megkezdtük Sebbel. Még csak előzetes beszélgetések zajlanak, de hamarosan eljutunk arra a pontra, ahol kiértékeljük, mi a legjobb mindkét fél számára. Remélem, és hiszem azt, hogy gyorsan meg tudunk állapodni.” nyilatkozta a svájci-olasz szakember a La Repubblicanak.

    Vettel ugyan elismerte, a szerződéssel kapcsolatban nem akar elsietni semmit sem. Egy dolgot azonban már eldöntött: továbbra is versenyzeni akar.

    ,,A téli szünet alatt volt egy kis időm, így gondolkodtam és arra jutottam, hogy ezt akarom csinálni, ugyanis még élvezem az egészet.” -nyilatkozta a német a Sport Bild-nek.

    A négyszeres világbajnok azonban elismerte nem feltétlenül egy piros autóban ülve folytatja pályafutását.

    Arra kérdésere, hogy lehetséges-e az, hogy egy másik csapathoz szerződjön, a következőket válaszolta:

    ,,Igen. Ha jól emlékszem mégy egy példa is van erre, ugyanis volt egy német aki máshova ment a Ferraris karrierje után.” -utalt Vettel honfitársára, Michael Schumacherre, aki a Mercedes színeiben tért vissza 2010-ben a rajtrácsra.

  • 7 csapat hivatalosan is magyarázatot kér az FIA-tól a Ferrari motorjai miatt!

    7 csapat hivatalosan is magyarázatot kér az FIA-tól a Ferrari motorjai miatt!

    A csapatok nemrég egy közleményben tudatták, hogy hivatalosan is magyarázatot követelnek a Ferrari-FIA ügy kapcsán.

    Múlt héten a Szövetség egy közleményben bejelentette, hogy lezárult a Scuderia 2019-es erőforrásait érintő nyomozás. Az iratban konkrétum nem jelent meg, csak annyit közöltek, hogy a részletek a felek között maradnak, és a vörösöknek segítenie kell a Szövetségnek az erőforrások nyomon követésének fejlesztésében, továbbá az alternatív üzemanyagok kutatásában.

    A csapatok nem tetszésüket fejezték ki, ám eddig név nélkül háborogtak, viszont sajtóértesülések szerint Toto Wolff körlevelet küldött kollégáinak, amiben arra kérte a nem Ferrari motorral ellátott istállókat, lépjenek fel és kérjenek magyarázatot az üggyel kapcsolatban.

    Nemrég megérkezett a hét csapat közleménye, melyben tudatják, fel fognak lépni az ítélet ellen:

    ,, Meglepődtünk (az alul írott csapatok) és sokkolt minket az FIA február 28-án (péntek) közzétett nyilatkozta, melyben a Scuderia Ferrari Forma-1-es erőforrásának vizsgálatát lezárták. A nemzetközi szabályozó testület felelős a legmagasabb szintű kormányzásért, annak becsületességért és az átláthatóságért. A hónapokon át tartó vizsgálatokat, csak azért indította el az FIA, mert más istállók kérdésekkel járultak eléjük. Az FIA ezek után titkos megállapodást kötött a Ferrarival, majd lezártnak tekintette az ügyet, ezt mi erősen kifogásolhatónak találjuk. Ezúton kijelentjük közös elkötelezettségűnket az ügy teljes és megfelelő nyilvánosságra hozatalának érdekében, hogy megbizonyosodjunk arról, az ellenfeleket sportszerűen és egyenlően kezelik. Ezt a szurkolók, a résztvevők és a Forma-1 érdekeltjei miatt tesszük.

    Ezen felül fenntartjuk azt a jogunkat, hogy jogi lépésekhez folyamodjunk az illetékes hatóságoknál.

    McLaren Racing Limited

    Mercedes Benz Grand Prix Limited

    Racing Point UK Limited

    Red Bull Racing Limited

    Renault Sport Racing Limited

    Scuderia Alpha Tauri S.p.A

    Williams Grand Prix Engineering Limited”

  • Wolff levelet küldött a csapatoknak a Ferrari-FIA ügy kapcsán

    Wolff levelet küldött a csapatoknak a Ferrari-FIA ügy kapcsán

    Toto Wolff egy körlevelet küldött kollégáinak, amiben összefogásra kéri fel őket a Ferrari-FIA ügy tisztázása miatt.

    Múlt héten egy közlemény formájában közölte a Szövetség, hogy lezárták a Scuderia motorjai ellen indított nyomozást. A hivatalos irat többek között egy titkos megállapodást emlegetett, továbbá kikötötte, hogy a vörösöknek segítenie kell az FIA munkáját, mind az alternatív üzemanyagok kutatása, mind az erőforrások nyomon követésének fejlődése kapcsán.

    Azt már megírtuk, hogy a csapatok felháborodtak a fejleményeket olvasva, sőt az olasz sajtó egyenesen egy kémbotrányra célozgat, ám úgy tűnik a cselekvésre a Mercedes csapatfőnöke szólítja fel a többieket.

    Az Auto Bild információi szerint Wolff azt szeretné, ha a többi csapatfőnök is állás foglalna és együtt, közösen járulnának az FIA elé. Az osztrák üzletember állítólag a Szövetséget gyengekezűnek titulálta, és azt követeli, hogy minden részletet tegyenek közzé, ami az ügyel kapcsolatos.

    Ralf Bach arról számolt be, hogy a levélben Wolff a többi csapatfőnököt, arra kéri, hogy aláírásukkal lássák el az iratot, így azt tovább tudják küldeni az FIA-nak. A felhívást a Ferrari motorral ellátott istállók (Scuderia, Alfa Romeo, Haas) nem kapták meg.

  • A Ferrari akár dönthet úgy is, hogy elengedi ezt a szezont

    A Ferrari akár dönthet úgy is, hogy elengedi ezt a szezont

    A Ferrari elismerte, benne van a pakliban az, hogy korán elengedik a 2020-as szezont.

    Különböző mérések és spekulációk szerint a Scuderia idei konstrukciója lassabb, mint az tavaly használatban lévő SF90-ben. Mattia Binotto már korábban is hangsúlyozta, hogy csapatuk le van maradva a Mercedes és a Red Bull mögött, ám az ellenfelek ragaszkodnak ahhoz az elmélethez, hogy a vörösök csak megakarják téveszteni őket.

    Sebastian Vettel elhintette, hogy előfordulhat olyan szituáció is, hogy stratégiailag át kell gondolni a pozíciójukat, és 2020 helyett inkább 2021-re kell koncentrálniuk.

    ,,Először is meg kell tudnunk mennyire vagyunk lemaradva. Ezen fog múlni ugyanis, hogy feláldozunk valamennyit a 2021-es programból, vagy túl nagynak tituláljuk a lemaradást és  úgy határozunk, hogy nem érné meg tovább menni az úton.”

    A svájci-olasz csapatfőnök elmondta, a Ferrari próbál javítani jelenlegi helyzetén ám az új szabályok árnyékában nem zárható az ki, hogy viszonylag korán átállnak a következő évre.

    ,,Ez egy legitim kérdés. Meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mi lenne a legésszerűbb kompromisszum a számunkra. Az elején teljes gőzzel 2020-ra koncentrálunk, megértjük, az autót és megállapítjuk, hogy merre tartunk. Reméljük, hogy ezt viszonylag gyorsan sikerül majd megejtenünk. Ám, igaz, ha pár verseny múlva úgy érezzük, hogy túl nagy a lemaradásunk a topcsapatokhoz képest, akkor elfogunk gondolkodni azon, hogy egy másik megközelítést alkalmazva egy másik irányba indulunk el.”

  • Megérkezett a csapatok gumiválasztása az Ausztrál Nagydíra

    Megérkezett a csapatok gumiválasztása az Ausztrál Nagydíra

    Az első futam lassan már a nyakunkon van, így a Pirelli közzétette, ki, milyen és mennyi abronccsal felszerelkezve érkezik Ausztráliába.

    Melbourne-ban is három száraz pályás gumi (kemény, közepes, lágy) és két „esős” (intermediate, esőgumi) körülményekre alkalmas abroncs áll a csaptok rendelkezésére. A legkeményebb keveréket a C2-es, a közepeset a C3-as, míg a lágyat a C4-es komponensekből állították össze.

    A legtöbb piros oldalfalú abroncsot a Mercedes, a Renault, az Alfa Romeo, és a Haas kérte be, míg a sárga gumikból inkább Charles Leclerc, a Red Bull két pilótája Pierre Gasly, a Racing Point két versenyzője és Nicholas Latifi tárazott be. A legtöbben a kemény keverékű komponensből csak egyet kértek maguknak, ám Sebastian Vettel, a McLaren két versenyzője, Danyiil Kvjat, Sergio Perez és Lance Stroll, Antonio Giovinazzi, valamint George Russell az eggyel több darabszámra esküdtek. Az istállók felénél a pilóták választása különbözik egymástól, ám az Ezüst Nyilaknál, a Red Bullnál, a McLarennél a Racing Pointál és a Haasnál megegyezik a bekért komponensek száma és színe.

    A teljes lista itt tekinthető meg:

  • Elhalasztja tervezett gumitesztjét a Ferrari a koronavírus miatt

    Elhalasztja tervezett gumitesztjét a Ferrari a koronavírus miatt

    A Ferrari nemrég közölte, elhalasztják tervezett gumitesztjüket a koronavírus miatt.

    A Scuderia március 5-én esős körülmények között próbálta volna ki a 2021-re szánt 18 inches abroncsokat, ám a Pirelli és a csapat az Olaszországban tomboló járvány hatására törölte a programot.

    A vörösök már februárban, Charles Leclerc asszisztálásával a száraz pályás abroncsokat tesztelték, ám az elmúlt hetekben bevezetett intézkedések miatt úgy látták jónak, hogyha a soron következő gyakorlást törlik. Az esőgumik tesztjét Fioránóban tartották volna meg, de végül lemondták az eseményt. A Ferrari tájékoztatott mindenkit arról, hogy amint lehetséges lesz bepótolják a tesztet.