Szerző: Csonka Nikolett

  • Glock a Ferrari kapcsán kizárást emleget, és Vettel távozását prognosztizálja

    Glock a Ferrari kapcsán kizárást emleget, és Vettel távozását prognosztizálja

    Timo Glock szerint a Ferrari erőforrásai körül kialakult ügy akár Sebastian Vettel távozását is eredményezheti.

    A négyszeres világbajnok szerződése idén lejár, így 2021-re szabadon igazolható. Mattia Binotto korábban már elmondta, hogy a vörösök célja a német versenyző megtartása, sőt már a tárgyalásokat is elkezdték, ám a bejelentés még várat magára. A 32 éves pilóta is szívesen maradna, ám nemrég azt is kilátásba helyezte, hogy akár másik csapatnál is versenyezhet. 

    Glock szerint az olaszok és az FIA botránya miatt honfitársa dönthet úgy, hogy távozik a Ferraritól:

    ,,Úgy vélem az is közre fog játszani, hogy mi lesz majd ennek a ferraris történetnek a vége. El tudom azt képzelni, hogy emiatt az mondja: ‘Ennyi, elég volt.” -nyilatkozta a versenyző a ran.de-nek.

    A németnek már van is ötlete, hol folytathatja Vettel, ha szakít a vörösökkel:

    Talán a McLarennél. Andreas Seidlel van egy német vezetőjük akivel később odaérthetnek. El tudom azt képzelni, hogy szeretne majd egy tapasztalt németet látni a csapatában.” -tette hozzá Glock.

    A Ferrari ugyanakkor nemcsak a versenyzőjét vesztheti el, hanem a csapatfőnökét is. A DTM-es pilóta szerint fejek hullhatnak Maranellóban a botrány miatt.

    ,,A Ferrarinak reagálnia kell! Úgy, ahogy az üzleti életben is, a felelősnek fel kell vennie a kalapját és távoznia kell.” -utalt Binottora Glock. – ,,Pontosan tudta, hogy mi folyik ott, és azt is, hogyha bármi történik akkor neki kell együtt élnie a következményekkel.

    A németet ugyanakkor aggasztja az FIA kommunikációja is az üggyel kapcsolatban:

    Már tavalyi felmerült az, hogy a Ferrari tilosban jár. Az ellenfelek vizsgálatot követeltek az erőforrásuk miatt, és ezek után a Ferrari hirtelen lassabb lett. Max Verstappen a nyilvánosság előtt vádolta őket csalással, majd az utolsó versenyen, Abu Dhabiban, Charles Leclerc autójában vizsgálták az üzemanyag-mennyiséget. Az FIA szemszögéből nézve, nagyon balszerencsés volt az, hogy a nyomozás ilyen sokáig tartott, és a végeredményt ilyen formában közölték az idei szezon megkezdése előtt. Lehet, hogy ennek taktikai okai is vannak, de véleményem szerint ez már nincs benne a bírság kategóriában. Akárki, aki nem a szabályok szerint játszik a sportban vagy egy versenyen, és tudatosan manipulálja azt, ki kell zárni.” tette hozzá Glock

  • Ecclestone pereskedésre buzdítja a csapatokat

    Ecclestone pereskedésre buzdítja a csapatokat

    Bernie Ecclestone szerint, az FIA közleményének elfogadása a Ferrari ügyével kapcsolatban, felér egy beismerő vallomással. A Forma-1 korábbi ura úgy véli, a Liberty Media és az FIA elkésett, a tűzoltásra már nincs lehetőségük.

    Hét csapat tette közzé nem tetszését, miután az FIA közölte: titkos megállapodással ért véget a Scuderia erőforrásai ellen indított vizsgálat. A Szövetség ugyan válaszolt a riválisok nyilatkozatára, ám közleményükkel, csak olajat öntött a már így is lobogó tűzre. Az FIA elmondta, ugyan nem voltak  teljesen megelégedve a vörösök magyarázatával, de nem akarták jogi útra terelni az ügyet, ezért kötöttek megállapodást. A brit üzletember szerint a „dühös hetesnek” minden joga meg van arra, hogy háborogjon, sőt drasztikusabb lépéseket kell tenniük: be kellene perelniük az FIA-t.

    ,,A csapatoknak muszáj beperelnie az FIA-t. Millió dollárokról van szó, és úgy vélem azokra az összegekre jogosultak is. Ha a Ferrari annyira ártatlan volt, miért nem hozták nyilvánosságra a megállapodásukat, amit Jean Todttal kötöttek meg? Ez számomra egyenértékű egy beismerő vallomással.” -nyilatkozta Ecclestone az F1 Insider-nek.

    Természetesen az a tény, hogy a francia vezető egykoron a Scuderia csapatfőnöke volt, a riválisok figyelmét sem kerülte el. Ecclestone szerint ezért is kellett volna időben beavatkoznia a sportágat irányító szervezeteknek.

    ,,Mindig voltak olyan tüzek, amit mint egy jó tűzoltó el kellett oltanom. Azonban az én időben, mindig volt arra mód, hogy megtaláljuk az arany középutat a csapatok, az FIA és az én számomra. Ám ők most már ezzel is elkéstek.” -tette hozzá a brit üzletember.

  • Abiteboul magyarázatot vár az FIA-tól

    Abiteboul magyarázatot vár az FIA-tól

    Cyril Abiteboul szeretné, ha az FIA tiszta vizet öntene a pohárba és végre elmondaná, miért kötött titkos megállapodást a Ferrarival.

    Február 28-a óta áll a bál a sportágban, ugyanis a Szövetség álláspontja a Scuderia tavalyi erőforrásaival kapcsolatban kiverte a biztosítékot az ellenfeleknél. A FIA titkolózása és titkos megállapodása cselekvésre sarkalta a nem Ferrari motort használó csapatok, és heten egy közleményben követelték, hogy fedje fel a sportszabályzó szervezet az ügy részleteit. A Szövetség választ levelet küldött, melyben ismertette jogait (lehetőségük van ilyen megállapodásokat kötni bármelyik csapattal) továbbá, elismerték, hogy nem voltak teljesen elégedettek a vörösök magyarázatával, de mivel bűnösségüket nem tudták volna 100%-osan bizonyítani, így a peres eljárás elkerülése véget, inkább megegyeztek velük.

    Természetesen a riválisok nem nézték jó szemmel ezt a közleményt sem, és ismét egy levél formájában tudatták álláspontjukat a Szövetséggel, (ezúttal privát közleményt küldtek). Bernie Ecclestone mindemellett perre buzdítja a csapatok, addig a Renault csapatfőnöke, csak arra vár, hogy kiderüljön számukra is, mi van a háttérben, így végre le tudnák zárni az ügyet.

    ,,Azt akarjuk az FIA-tól és az F1-től, hogy a bajnokságot és annak hírnevét népszerűsítsék, továbbá értsék meg, ezt a történet meg kell magyarázniuk, hogy magunk mögött hagyhassuk az ügyet. Mi ezt akarjuk elérni, de ehhez válaszokra van szükségünk. Kiadtuk ezt a közleményt, az FIA válaszolt erre, ám, ez megerősítette bennünk azt, hogy valami nincs rendben, máskülönben nem mondtak volna semmit. A valódi válaszok még nincsenek a birtokunkban, ezért ismét összeülünk majd a hat másik csapattal. Fontos számunkra az, hogy megtudjuk, miért döntöttek így. Nem feltétlenül a végső konklúzió megváltoztatására törekszünk (zár ajtók mögött megállapodás), hanem, meg akarjuk érteni, hogy ez mások számára is elérhető, vagy nem.” -nyilatkozta Abiteboul az Autocar magazinnak.

  • A Motorsport Világtanács kiállt az FIA mellett a Ferrari-gate kapcsán

    A Motorsport Világtanács kiállt az FIA mellett a Ferrari-gate kapcsán

    A Motorsport Világtanács egyértelműen kijelentte, nem nézték jó szemmel a hét csapat által kiadott közleményt, amely a Ferrari-FIA ügy kapcsán keletkezett.

    Február 28-án, a második teszthét utolsó napján, a Szövetség egy hivatalos irat által közölte, lezárták a Scuderia 2019-es erőforrásai miatt indított nyomozást. A közlemény konkrétumok helyett csak rébuszokban beszélt: egy titkos megállapodás és a vörösök „közmunkája” volt olvasható az álláspontban.

    Ezt követően több csapat is zúgolódni kezdett és nehezményezték a vizsgálat eredményét, majd Toto Wolff vezényletével a nem Ferrari motort használ alakulatok összefogtak és egy nyílt levélben fejezték ki nem tetszésüket. A közleményükben felhívták arra figyelmet, hogy „. A nemzetközi szabályozó testület felelős a legmagasabb szintű kormányzásért, annak becsületességért és az átláthatóságért”, továbbá jogi lépések megtételét is latba vetették.

    A Szövetség válaszolt a levélre, melyben kijelentették, hogy joguk van titkos megállapodást kötni bárkivel, sőt hozzátették, nem voltak teljesen elégedettek a Ferrari magyarázatával, de a megállapodást érezték a legjárhatóbb útnak.

    A tegnapi genfi ülésen a Motorsport Világtanács kiállt Jean Todt és a Szövetség mellett, miközben a hét csapat viselkedése miatt elégedetlenkedtek:

    „A Tanács egyhangúlag támogatta az FIA elnökét és az FIA technikai részlegét az eset átfogó kezelése miatt, továbbá határozottan ellenezte azokat az észrevételeket, amelyek aláássák az FIA és a Forma-1-es világbajnokság hírnevét és imázsát.”

    A történetnek valószínűleg még nincs vége. Most a csapatok térfelére pattant a labda, a kérdés az, hogy mit kezdenek vele. Mindenesetre, a szezonnyitó kapujában dúl a  politikai háború a sporton belül.

  • Verstappen ezúttal csapatára hagyta a Ferrari ügyét

    Verstappen ezúttal csapatára hagyta a Ferrari ügyét

    Max Verstappen ezúttal óvatosan nyilatkozott a Ferrari-FIA ügy kapcsán.

    Tavaly a holland versenyző is főszereplője volt a Scuderia motorjai körül kibontakozott történetnek, ugyanis a 22 éves pilóta az Amerikai Nagydíj után nyíltan vádolta a vörösöket.

    „Ez történik akkor, ha abbahagyjátok a csalást” – mondta akkor a fiatal versenyző a Ziggo Sports-nak.

    Akkor Verstappen kapott hideget-meleget a szabad szájú kinyilatkoztatása után. Sokan úgy vélték bölcsebb maradt volna ha csendben marad, és úgy tűnik a Red Bull pilótája megfogadta a tanácsokat.

    Természetesen a hollandot is foglalkoztatja a Ferrari-gate, ám ezúttal a Sky Sports kérdésére megfontoltan és óvatosan válaszolt:

    ,,A válaszadást ezúttal meghagyom a csapatnak. Nem veszek részt ebben többé, de az tiszta sor, hogy minden sportágban egyenlő versenyfeltételeket akarunk.”

  • Luca Colajanni készen áll arra, hogy visszatérjen a Ferrarihoz

    Luca Colajanni készen áll arra, hogy visszatérjen a Ferrarihoz

    Olasz lapértesülések szerint Luca Colajanni, a Ferrari korábbi sajtófőnöke kész visszatérni Maranellóba.

    Az olasz szakember 2002-2013-ig állt a Scuderia szolgálatában, majd 2014-ben az akkor még működő Marussia csapatnál vezette a kommunikációs részleget. Colajanni a Formula E-ben is megfordult, majd 2016-ban az FIA szolgálatába állt. A Liberty Media uralomra törése után került vissza az F1-be az új tulajdonos kérésére. Jelenleg a sportág sajtóirodáját vezeti.

    A FormulaPassion azonban arról számolt be, hogy Colajanni visszatérne korábbi munkahelyére a Ferrarihoz, ahol a Média – és Sajtóosztályon vállalna szerepet.

  • Kvjat szeretne Verstappen csapattársa lenni

    Kvjat szeretne Verstappen csapattársa lenni

    Danyiil Kvjat elmondta, vissza akar térni a Red Bullba és el szeretné foglalni a másik helyet Max Verstappen mellett.

    Az orosz versenyző, már felkerült a nagycsapatba 2015-ben, ám hibái és eredményeinek hiánya miatt lefokozták és visszatették a Toro Rossóba. Ez a manőver majdnem tönkre tette a 25 éves pilóta karrierjét, ám Kvjat szerint sokkal jobban szerepelt ebben az időszakban, mint azt sokan gondolnák.

    ,,Volt néhány elég erős csapattársam, Carlos Sainz a Formula Renaul-ban, míg Daniel Ricciardo, természetesen a Red Bullban. Az egy nagyon érdekes év volt, hiszen előző évben Daniel legyőzte Sebastian Vettelt, és én a rá következő esztendőben jóval több pontot szereztem, mint ő. Úgy gondolom, hogy a szurkolók emlékeznek még erre, ugyanakkor az is igaz, hogy az emberek inkább előre tekintenek, mintsem vissza. Mindig jobban akarsz szerepelni a múltbeli énednél.” -nyilatkozta Kvjat a holland Racing News 365-nek.

    Az AlphaTauri versenyzője ugyanakkor hozzátette, szeretne egy esélyt kapni arra, hogy megmutass mire lenne képes a holland ellen. Verstappen jelenlegi csapattárs Alex Albon, akit tavaly, év közepén léptettek elő a rosszul teljesítő Pierre Gasly helyébe. A francia jelenleg a faenzai istálló másik autóját birtokolja.

    ,,Jó lenne Max csapattársának lenni. Ő jelenleg jó helyen van egy olyan csapattal a háta mögött, ami mindent megtesz érte, emellett mentálisan nagyon-nagyon erős. Emiatt érdekes lenne mellette szerepelni.”

    Ugyanakkor Kvjat annak is örül, hogy az olasz kis csapat pilótája lehet:

    ,,Egyet értek Franz Tosttal, már nem vagyunk junior csapat, ugyanis ebben az évben egy tapasztalt párossal áll rajthoz az alakulat. Továbbá úgy vélem, az autó fejlesztése kapcsán is gyorsabban tudunk majd előre lépni.”

  • Marko: Csak egy betű az eltérés az FIA és a FIFA között

    Marko: Csak egy betű az eltérés az FIA és a FIFA között

    Helmut Marko szerint az FIA-Ferrari ügy hasonlóan botrányos, mint pár évvel ezelőtt a FIFA-é, ahol a korrupciós vádak bebizonyosodtak.

    Kitört a politikai háború a Ferrari az FIA és levelet író hét csapat között. A Szövetség a február 28-án kiadott közleményével csak olajat öntött az épp már elalvó tűzre, ugyanis egy titkos paktumot és a Scuderiát sújtó „közmunkát” hirdette ki. Toto Wolff vezényletével a nem Ferrari motort használó alakulatok összefogtak és egy nyílt levél formájában követelték, hogy tisztázza az FIA az ügyet és hozza nyilvánosságra a megállapodás részleteit. Másnap a Nemzetközi Automobil Szövetség válasza is megérkezett, melyben kijelentették, hogy az efféle megállapodások megengedettek. Sőt azt is elárulták, hogy nem tudták a trükközést 100%-an bizonyítani, így a hosszú peres procedúra elkerülésének érekében inkább megállapodtak a vörösökkel.

    A Red Bull tanácsadója, aki már a kezdetektől az ügy szószólója volt, újfent botrányosnak nevezte a szituációt, továbbá párhuzamot vont az FIA és a FIFA korrupciós ügyei között.

    ,,Az egész kezd olyan magasságokba emelkedni, mint a FIFA ügye.” -utalt az osztrák a pár évvel ezelőtti korrupciós botrányra, ami a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség berkein belül robbant ki. – ,,Csak egy betű az eltérés a FIFA és az FIA között. Ez bármelyik más szövetségnél Jean Todt számára felérne egy politikai öngyilkossággal. Az FIA egy olyan sportágat hitelességét vonta kétségbe, amibe minden évben több millió dolláros összegeket fektetünk be.” -fakadt ki Marko a német Munchner Merkurnak.

  • Sainz már tárgyal a McLarennel

    Sainz már tárgyal a McLarennel

    Carlos Sainz elárulta, már folynak a beszélgetések a McLarennel a szerződéshosszabbítás miatt.

    A spanyol versenyző tavaly került a brit csapathoz, miután a Renault-nál Daniel Ricciardo érkezése miatt nem maradt számára hely. A 25 éves pilóta nagyon jó teljesítményt nyújtott a wokingi istállónál, így nem meglepő az, ha a felek továbbra is a folytatás mellett döntenek. Sainz már korábban elmondta, nagyon jól érezi magát jelenlegi alakulatánál és nagyon örülne neki, ha hosszabbíthatna velük.

    Ugyanakkor nemrég olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy a Ferrari érdeklődik a spanyol iránt, ám Sainz nem igazán figyel oda ezekre a szóbeszédekre.

    ,,Minden tisztelettel, de nem igazán hiszek abban, amit az újságírók mondanak. Nekem a McLarennel való közös munkámra kell fókuszálnom. Szeretném látni a fejlődést és én magam is szeretnék jobb versenyzővé válni. Közép-illetve hosszútávú terveimet nézve se tudnám máshol elképzelni magam, mint a McLarennél. Az első beszélgetéseknél tartunk, ezért várjunk egy kicsit, és nézzük meg később  mi történik.” -nyilatkozta a spanyol.

    Sainz hozzátette, nagyon elégedett azzal, ahogy Andreas Seidl vezeti a csapatot.

    ,,A csapat nyitottabbá vált a kritikákra, a kritikát itt nem negatívumként értem, hanem az alakulat javulását illetően. Ez része annak az új filozófiának, amit Andreas vezetett be. Még a szerelőknek is új étrendje, új beosztása lett. Sok változás történt annak érdekében, hogy az istálló még professzionálisabb, még teljesebb legyen, és ezek olyan dolgok, amiket én is kedvelek.”

  • Binotto szerint a Ferrari versenytempója jó lehet

    Binotto szerint a Ferrari versenytempója jó lehet

    Mattia Binotto úgy véli, a Ferrari versenytempója azért még tartogathat meglepetéseket.

    A Scuderia feje felett sötét felhők gyülekeznek már egy jó ideje. Az FIA vizsgálatának lezárása és a csapatok tiltakozása mellett a koronavírus is nagy hatással van rájuk, emellett idei konstrukciójuk sebessége sem égbe kiáltó.

    A téli tesztidőszak alatt szinte minden jel arra mutatott, hogy a vörösök nem elég gyorsak. A csapatfőnök be is vallotta, hogy nem minden csillogó és fényes az istállónál, ám a versenytempó terén azért akadhat még keresni valójuk.

    ,,Ha a teljes tesztidőszakot vizsgáljuk, akkor talán a többiekhez viszonyítva, a versenytempónk jobb lehet. Ez nem azt jelenti, hogy ezen a téren mi vagyunk a legjobbak, de relatíve nehezebb dolgunk volt az időmérős szimulációnál, mint a verseny szimulációnál. Meg kell értenünk ezt és analizálnunk kell azt, hogy pontosan mit tudunk tenni.” -nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke.