Szerző: Csonka Nikolett

  • Ecclestone szerint Vettelnek el kellene hagynia a Ferrarit

    Ecclestone szerint Vettelnek el kellene hagynia a Ferrarit

    Bernie Ecclestone úgy véli, Sebastian Vettel jobban járna, ha otthagyná jelenlegi csapatát, a Ferrarit.

    A német versenyző szerződése lejár, és egyelőre még nem tisztázott hol fogja folytatni jövőre a pályafutását. Olasz lapértesülések szerint a Ferrari már elé rakott egy kontraktust, ám a vörösök csak egy évre szerződtetnék le a négyszeres világbajnokot, sőt a fizetését is drasztikusan lecsökkentenék.

    A brit üzletember szerint a maranellóiak beálltak Charles Leclerc mögé és őt támogatják, ezért Vettelnek vissza kellene utasítania az ajánlatot és ott kellene hagynia a Scuderiát.

    ,,Úgy vélem Sebastian teljesítményére kihatottak a Ferrarin belüli változások. Új csapattárs lett Leclerc személyében, akit nem mellesleg az FIA elnökének a fia menedzsel, továbbá azt gyanítom Binottora nem tud támogatóként tekinteni ebben a szituációban. Sebastiannak ezért vagy abba kellene hagynia, vagy más alternatívák után kellene néznie 2021-re.”

    A pletykák szerint a német a McLarennél találhatná meg számításait. Timo Glock már korábban elmondta, el tudná képzelni barátját a wokingi istállónál. A Ferrari állítólag Carlos Sainzon tartja a szemét, így akár egy csere is bekövetkezhet. Ecclestone szerint a Mercedes motorokra váltó brit csapat jó opció lehetne Vettelnek.

    ,,A McLaren, a Mercedes motorokkal felszerelve, szolgáltathatná az egyik lehetőség.” -tette hozzá az F1-insidernek a 89 éves üzletember.

  • A Red Bull is megkezdte a lélegeztetőgépek gyártását

    A Red Bull is megkezdte a lélegeztetőgépek gyártását

    Helmut Marko elárulta, már a Red Bullnál is megkezdődött a légeztetőgépek gyártása.

    A koronavírus elleni harcba a brit kormány az országban állomásozó Forma-1-es csapatokat is harcba szólította. Az érintett hét alakulat (Mercedes, Red Bull, McLaren, Renault, Racing Point, Haas, Williams) a Project Pitlane program keretein belül a már meglévő orvosi eszközökre fordított tevékenységet, lélegeztetőgépek gyártását, továbbá új prototípusok kifejlesztését vállalta.

    A Mercedes már hírt adott arról, hogy megkezdődtek a munkálatok Brixworth-ban, a csapat motorfejlesztő bázisán, míg Marko az ORF-nek adott interjújában beszélt arról, hogy Milton Keynes-ben is munkához láttak.

    ,,Itt a gyártás már elkezdődött. Ez a legnagyobb előnye az F1-nek, a legrövidebb idő alatt tudunk reagálni a legnagyobb technológiai kihívásokra, sőt a gyártást is gyorsan meg tudjuk valósítani, ha szükséges. Múlt péntek óta az előrehozott nyári szünetünket töltjük, ám azoknak az elemeknek a gyártása, amit a bírt kormány kért, ez idő alatt sem szünetel.” -árulta el az osztrák tanácsadó.

  • Norris jótékonysági streamet indított és merész ígéretet tett

    Norris jótékonysági streamet indított és merész ígéretet tett

    Lando Norris közel 12 ezer dollárt gyűjtött össze Twitch-csatornája segítségével, azonban egy merész ígéretet is tett: ha 10 ezer dollár fölé megy az összeg, levágja a haját.

    A brit versenyző futamok híján a népszerű streaming platformon tölti délutánját. Norris már régebb óta űzi ezt a tevékenységet, ám szabadidejének köszönhetően manapság szinte mindennap jelentkezik valamilyen tartalommal. Általában az iRacing van nála porondon, de szívesen játszik az F12019-el, a PUBG-vel avagy az Escape form Tarkovval is,  viszont  a napokban a McLaren versenyzője a Rocket League-be szeretett bele.

    A 20 éves pilóta felhasználva csatornáját csatlakozott a Twitch által indított Stream Aid 2020 kampányhoz, ahol is a befolyt összeget a koronavírus elleni küzdelemre ajánlják fel. Norris órákon keresztül közvetített, majd a nap végén közel 12 ezer dollárt sikerült összegyűjteni. Azonban, hogy izgalmasabbá és vonzóbbá tegye az adakozást különböző összegekhez feladatokat írt össze magának.

    • 1000 dollár – a feliratkozások értesítéshangját változtatta meg nézői kérésre
    • 2500 dollár – 100 db Sub ajándékozása
    • 5000 dollár – 100 db Sub ajándékozása két olyan streamernek , akinek kevesebb, mint 50 nézője van
    • 10000 dollár – Sisak viselése a stream alatt

    Norris azonban hozzátette, ha sikerül több, mint 10000 dollárt összegyűjteniük, akkor levágja a haját. A kitűzött célt elérte, így a brit biztosított mindenkit arról, hogy betartja amit ígért. Elmondása szerint már meg is rendelte Amazonról a hajvágó készüléket, amit négy nap múlva szállítanak ki neki.

    https://www.instagram.com/p/B-UMTYXJfqh/?igshid=15qbwu0ouv4xz

  • Twitch-csatornát indított Max Verstappen és Nicholas Latifi!

    Twitch-csatornát indított Max Verstappen és Nicholas Latifi!

    Max Verstappen és Nicholas Latifi beadta a derekát és saját Twitch csatornát indított.

    A holland versenyző gyakran fel szokott tűnni Lando Norris közvetítéseiben, ugyanis a két fiatal általában együtt hódol az iRacing-nek. A Red Bull pilótája azonban nem közvetítette saját szemszögéből eddig a versenyeket, ugyanis nem rendelkezett Twitch csatornával.

    Ez az azonban most megváltozott, ugyanis Verstappen egy hitelesített fiókkal örvendeztette meg rajongóit tegnap előtt.

    Latifi neve szombaton tűnt fel Norris jótékonysági közvetítésében. A kanadai versenyző kollégájához csatlakozott és az F12019-es játékkal ütötték el az időt.

    Verstappen és Latifi Twitch-csatornája a versenyző nevére kattintva elérhető!

  • Vettel: Vegyük komolyan a koronavírust!

    Vettel: Vegyük komolyan a koronavírust!

    Sebastian Vettel a Ferrari kérésére otthonában válaszolt a rajongók kérdésre.

    A Scuderia napokkal ezelőtt indított egy felhívást, melyben arra kérte a német versenyző szurkolóit, hogy tegyenek fel kérdéseket kedvencüknek. Mivel a négyszeres világbajnok nem képviselteti magát egyik közösségi médiás platformon sem, a csapatnak email-ben kellett elküldenie a válogatott kérdéseket. Vettel kanapéján pedig megválaszolgatta őket.

    Először a világjárvány került előtérbe, amit a német ki is emelt. Vettel szerint komolyan kell venni az intelmeket, és tekintettel kell lenni másokra, legfőképp az idősekre.

    ,,Nem igazán tudok tanácsot adni, talán annyit, hogy vegyük komolyan, vigyázzunk magunkra, vigyázzunk másokra, különösen az idősekre. Tartsuk meg a távolságot, mossunk kezet. Valószínűleg rengeteg tanács létezik, de szerintem az a legfontosabb, hogy tiszteljük a többi embert és tartsuk meg a kellő távolságot. Ne vegyük félváról helyzetet, és legyünk felelősségteljesek.”

    Az otthon maradásnak köszönhetően a pilótáknak több szabadideje lett az év ezen szakaszán. Vettel korábban már hangoztatta, hogy szeret régi motorokat szerelni, így fel is merült a kérdés, hogy most is hódol-e ennek a tevékenységnek:

    ,,Nem, még nem. Úgy, néz ki most több szabadidőnk lesz, ezért remélem, hogy hozzáláthatok  és elvégezhetek néhány javítást azelőtt, mielőtt, minden újra elkezdődne.”

    A 32 éves versenyző már jó ideje tagja a Száguldó Cirkusznak, így valószínűsíthető, hogy kevesebb év áll előtte a szakmájában, mint mögötte. Egy rajongó kérdésre azt is elmondta, milyen tanácsot adna fiatalabb, még nem a sportágban szereplő önmagának, ha ez lehetséges lenne.

    ,,Nem igazán szeretnék magamnak tanácsot adni, ami történt az okkal történt. Nyilvánvalóan nagyon szerencsés vagyok amiatt, hogy ilyen karrier adatott meg. Nem hinném, hogy érdekelne bármilyen útlevágás. Még ha voltak nehéz idők is, úgy vélem mindig van arra lehetőség, hogy ezekből erősebben kerüljünk ki.”

    Visszavonulása után pedig mérnöknek tanulna:

    ,,Mielőtt elkezdtem volna a karrierem, és befejeztem a középiskolát azt terveztem, hogy egyetemre megyek és gépészmérnöknek tanulok. Ez valami olyasmi amit el tudnék képzelni. Ez idő alatt természetesen más dolgok is elkezdtek érdekelni, de a ez az ami mindig is lenyűgözött – tudni és érteni, hogyan működnek a dolgok.”

    https://www.instagram.com/tv/B-RyYK4HN3h/?igshid=1tn9jc0ok2znz

  • Olasz sajtó: Egy évre hosszabbítana a Ferrari Vettellel?

    Olasz sajtó: Egy évre hosszabbítana a Ferrari Vettellel?

    A Sky Italia értesülései szerint a Ferrari már meg tette az első lépéseket és szerződéshosszabbítást kínált Sebastian Vettelnek.

    Ugyan a Forma-1-es szezon jelenleg szünetel, ám a háttérben nem álltak meg az események. A gyárak bár zárva vannak és a dolgozók az előrehozott nyári szünetüket töltik, de a „telefonvonalak” izzanak és a pilótapiac fontos kérdései már terítéken is vannak.

    A melbourne-i utazás után a Ferrari állítólag megkezdte a tárgyalásokat a négyszeres világbajnokkal. Mattia Binotto már februárban kijelentette, hogy prioritást élvez náluk a német pilóta megtartása, ám Vettel teljesen más szituációban van most, mint 2017-ben. Akkor egyértelműen ő volt kikiáltva a csapatvezérének, és még Sergio Marchionne irányítása alatt igazán szép fizetést harcolhatott ki magának. Azonban Charles Leclerc megváltoztatta a játékszabályokat. A monacói első ferraris évében felülkerekedett világbajnok csapattársán és kiütötte őt első számú versenyzői pozíciójából. Sőt, azóta a 22 éves pilóta 2024-ig el is kötelezte magát a vörösökkel. A Scuderia a jövőben a fiatalabb versenyzőjére akar építeni, és az eddigi vezérpilótának sokkal kevesebb szerepet szánna. A Sky Italia értesülései szerint a Ferrari ezért csak egy évre hosszabbítaná meg Vettel szerződését, és emellett jóval kevesebb fizetést adna a pilótának.

    A négyszeres világbajnoknál van most a labda, de vajon milyen forgatókönyvek léphetnek életbe?

    A jelenlegi helyzet nem segít a 32 éves pilótán, ugyanis egy igazán jó szezon kezdettel a malmára tudná hajtani a vizet. Jelenleg azonban csak a tavalyi eredménye lehet mérvadó, és a Ferrarinak nem kell sietne, ugyanis három lehetséges opció közül is választhatnak. Ha nem sikerül megegyezni a némettel, akkor a Daniel Ricciardo, Carlos Sainz és Antonio Giovinazzi is a helyébe léphet. Vettel tehát vagy elfogadja az ajánlatot, ami kedvezőtlen lenne a számára, vagy máshol keres menedéket. Helmut Marko már többször is kijelentette, hogy a Red Bullnál nincs hely a német számára Max Verstappen miatt, ám Timo Glock szerint a McLaren, ahol jövőre Mercedes motor muzsikál, akár opció is lehet.

  • Hét csapat szereplésével indul el a Covid-19 elleni Project Pitlane program

    Hét csapat szereplésével indul el a Covid-19 elleni Project Pitlane program

    Az Egyesült Királyságban állomásozó hét csapat válaszolt a kormány felhívására, és együtt a Project Pitlane keretein belül veszik fel a harcot a Covid-19 ellen.

    A brit székhellyel rendelkező csapatok – Mercedes-AMG Petonas F1 Team, Aston Martin Red Bull Racing, BWT Racing Point F1, Haas F1 Team, McLaren F1 Team Renault DP World F1 Team, ROKiT Williams Racing –  már korábban is jelezték, hogy segítenének a lélegeztetőgépek gyártásban, és most egy programnak köszönhetően eleget tehetnek ennek.

    Az elkövetkezendő két hétben az alakulatoknak jobban együtt kell működniük, mint eddig valaha, ugyanis a koronavírus járvány elleni harcban közösen a brit kormánnyal együtt működve kell segíteniük. A program keretein belül három munkafolyamatra kell összpontosítaniuk: a már meglévő orvosi eszközökre fordított tevékenység, lélegeztetőgépek gyártása, továbbá új prototípusok kifejlesztése.

    A Project Pitlane összefogja a tagok kapacitását és emberi erőforrását annak érdekében, hogy nagy hatékonysággal tudjanak támaszkodni a Forma-1-es iparág előnyeire. A gyors tervezés, a prototípusok gyártása és ellenőrzése valamint technikai kihívások megugrása lesz a program fő feladata és ismérve.

  • Mikor Grosjean még forgolódott, Vettel már rég elindult haza

    Mikor Grosjean még forgolódott, Vettel már rég elindult haza

    Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen az elsők között voltak, akik elhagyták Melborune-t. A páros még a hivatalos bejelentés előtt távozott, amit nemrég Romain Grosjean is megerősített.

    Miután a McLaren egyik alkalmazottjának koronavírus tesztje pozitív lett, az istálló úgy döntött nem indul a versenyen. Ezután hosszas tárgyalás vette kezdetét, a csapatok nem tudtak megegyezni, mi legyen, majd végül a futam megtartása felé billent a mérleg. Este azonban a Daimler elnöke, Ola Källenius felhívta Toto Wolffot, hogy változtasson álláspontján, így a Mercedes kénytelen volt azok mögé állni, akik ellenezték a versenyzést, így végül törölték azt. A Ferrari és az Alfa Romeo már a kezdetektől az esemény elhalasztása mellett volt. A két csapatfőnök a beszámolók szerint közölte, hogy alakulatuk nem áll rajthoz, akármi is történjék, így a német és a finn versenyző ennek tudatában utazott el.

    A versenyzők sem tudták pontosan mi vár rájuk majd péntek reggel, az említett két alakulat pilótáin kívül. Romain Grosjean, nem tudott aludni, így hajnali háromkor felhívta WhatsApp-on Vettelt, ám a német akkor már bepakolt és a reptérre tartott. A történetet a francia versenyző Kym Illman ausztrál fotósnak mesélte el, aki Youtube csatornáján osztotta meg a felvételt a nagyérdeművel:

    ,,Természetesen rengeteg pletyka keringett azon a csütörtökön, és ez az egész nem hagyott aludni. Aztán láttam, hogy Sebastian elérhető, ezért rákérdeztem, miért van még fenn. Akkor elmondta, hogy már úton van a reptér felé, mert törölték a futamot. Én nem hallottam semmit erről, ezért úgy döntöttem, maradok. Erre ő azt mondta, hogy a Ferrari közölte vele, hogy nyugodtan elmehet.” -nyilatkozta a Haas versenyzője.

    Azóta több időpontot is átütemeztek avagy töröltek a versenynaptárban. Egyenlőre bizonytalan, az, hogy mikor és hol kezdődhet el a szezon. A versenyzők most otthonukban töltik napjaikat, ami elég furcsa a számukra.

    ,,Meg kell várnunk, hogyan alakul majd a helyzet, ugyanis vannak jelenleg fontosabb dolgok is a versenyzésnél. Furcsa otthon ülni az év ezen szakaszán, ugyanis általában ilyenkor nem vagyok itt.”-tette hozzá Grosjean.

  • A Red Bull nem feledkezett meg a Ferrari-FIA ügyről

    A Red Bull nem feledkezett meg a Ferrari-FIA ügyről

    A Red Bull megígérte, nem fogja annyiban hagyni a korábban kirobbant Ferrari-FIA ügyet.

    Mielőtt a koronavírus átírta volna forgatókönyveket, a Száguldó Cirkuszban az egyik fő téma a Szövetség és a Scuderia titkos megegyezése volt. Az egész ügy még tavaly a vörösök erőforrásával kezdődött. A riválisok azt gyanították, hogy a Ferrari az üzemanyag-átfolyással trükközik, és így tesznek szert plusz teljesítményre. A Mercedes volt az első, aki kutakodott a témában, majd a bevonták a Red Bullt is, akik az Amerika Nagydíj előtt megtették az első lépést: levelet írtak az FIA-nak. A különböző megoldások amiket felvázoltak, szabálytalannak minősült, ezért egy technikai direktívával pontosított a Szövetség a regulákon. Austinban élet be is lépett a határozott, és a vörösök addigi előnye szinte elolvadt. Max Verstappan nyíltan csalással vádolta az olaszokat, míg Helmut Marko finomabban utalgatott a trükközésre. A Szövetség a technikai direktívák után úgy döntött, hogy a Ferrari üzemanyagrendszerét vizsgálat alá veti, így a Brazil Nagydíj után elvitték az egyik kijelölt laborba az említett darabot, ám külön a vizsgálatról nem érkezett hír. Idén a téli tesztidőszak utolsó napján közleményben közölte az FIA, hogy lezárult a nyomozás. A részletek a felek között maradtak, és „közmunkára” ítélték a Scuderiát.

    A nem Ferrari motort használó csapatok összefogtak és egy közös levélben fejezték ki nemtetszésüket, továbbá arra kérték a Szövetséget, hogy fedje fel a megállapodás részleteit. Természetesen a válasz gyorsan megérkezett, melyben az FIA elmondta, jogukban állt ilyen megállapodást kötni, sőt azt is elárulta, hogy nem teljesen voltak elégedettek a Ferrari magyarázatával.

    Miután elhalasztották az Ausztrál Nagydíjat, kiderült, hogy a Daimler elnöke, Ola Källenius megkérte Toto Wolffot, hogy a Mercedes lépjen ki a „Lázadók Szövetségéből”, ugyanis ez az ügy árt a sport és a márkák imázsának. A Red Bullnál azonban ez fel sem merült. A csapat már korábban is elmondta, nem adják fel a küzdelmet, sőt, Marko a napokban ezt újfent megerősítette:

    ,,Sajnos ebben a pillanatban más dolgokra kell összpontosítanunk. Ám ez nem azt jelenti, hogy feladjuk a Ferrari-FIA ügyet, ha minden visszatér a normális kerékvágásba. A koronavírus mindent felborított, de mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy az a megállapodás botrányos.” -nyilatkozta a Red Bull osztrák tanácsadója az F1-Insidernek.

    Marko hangsúlyozta, nem a Ferrarinak akarnak ártani, továbbá ők nem úgy kilépni, mint a Mercedes, akik az elejétől kezdve részt vettek a nyomozásban:

    ,,Nem akarunk ártani a Ferrarinak vagy az FIA-nak, de továbbra is követelni fogjuk azt, hogy tisztázzák, mégis mit takar ez a privát egyesség. Még a Mercedes nélkül is folytatni fogjuk. Ők elég különös módon leugrottak arról a bizonyos vonatról, úgy, hogy az elejétől kezdve ők volta a mozdonyvezetők.”

     

  • Helmut Marko: Verstappen tart a koronavírustól

    Helmut Marko: Verstappen tart a koronavírustól

    Helmut Marko elárulta, Max Verstappen fél attól, hogy elkapja a koronavírust.

    A világjárvány árnyékában szinte minden átrajzolódott. A Forma-1 a naptárában szereplő versenyek szervezői kérnek halasztás, vagy épp döntenek úgy, hogy erre az évre törlik a futamot, miközben a kezdés időpontja egyre tolódik. Ezalatt az időszak alatt azonban az esport és a virtuális versenyzés felvirágzott. Lando Norris sűrűn űzi ezt a tevékenységet,  úgy, ahogy holland kollégája, bár az utóbbi csak az iRacingre esküszik.

    A Red Bull tanácsadója tartja a kapcsolatot pilótáival. Elmondása szerint Alex Albon nem igazán aktív az online világban, inkább edzéssel üti el az időt, míg Verstappen a versenyzésre esküszik, történjen az a való világban vagy online felületen. Marko az osztrák Kronen Zeitungnak nemrég felfedte, hogy rangidős pilótája félt attól, hogy elkapja a vírust.

    ,,Elmondta nekem, a telefonban, hogy fél attól, hogy megfertőződhet. Inkább most essen túl rajta, ugyanis 22 évesen nem tartozik a veszélyeztetett csoportba. Miután túl van az egészen, immunitást szerezhet és koncentrálhat tovább a bajnoki címre.” -árult el az osztrák szakember.