Szerző: Csonka Nikolett

  • 72 ezer dollárt gyűjtöttek össze a streamelő versenyzők a WHO-nak

    72 ezer dollárt gyűjtöttek össze a streamelő versenyzők a WHO-nak

    72 ezer dollárt sikerült gyűjteniük a Race for the Word szereplőinek.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a pilóták egy csoportja mini-bajnokságot szervezett a Twitch-en, aminek célja a koronavírus elleni küzdelem segítése volt. A három napos rendezvényen minden forduló két futamot ölelt magába, és a versenyzők csak 15 perccel a versenyek előtt tudták meg, melyik helyszíneken kell aznap virtuálisan száguldozniuk. Az első napon Abu Dhabiba és Silverstone-ba látogatott el a csapat. A Yas Marina-szigeten Alexander Albon diadalmaskodott, míg az Egyesült Királyságban Arthur Leclerc. Kedden rendezték a második fordulót Spa-ban és Bakuban. Az első viadalt Charles Leclerc nyerte, míg a másodikat ismételten a Red Bull versenyzője húzta be. Az utolsó fordulót tegnap játszották le Barcelonában és a Red Bull Ringen. Az első futamon Stoffel Vandoorne ünnepelhetett, míg az utolsó eseményen ugyan Albon haladt át elsőként a célvonalon, ám büntetést kapott, így a Ferrari pilótája kaparintotta meg a győzelmet.

    A három napos eseményt az összesített ponttáblázat alapján Charles Leclerc nyerte, a tabella második helyére Luca Albon, míg a harmadikra Arthur Leclerc ért fel. A negyedik helyet Alex Albon szerezte meg, mögötte Christian Lungaard és Stoffel Vandoorne következett. A hetedik helyen holtverseny alakult ki Louis Deletraz és Nicholas Latifi között. A kilencedik Lando Norris lett, akinek a háromnapos esemény során többszörös is meggyűlt a baja a játékkal, míg a tizedik pozícióban Thibaut Courtois és Luca Salvadori végzett.

    Egyelőre a versenyzők még nem érték el a kívánt összeget (100 ezer dollár), ám még lehet adakozni. Jelenleg a pontos összeg 72660 dollár.

  • Vettel bejelentkezett: Kenyeret süt, gyereket nevel, és vett egy szimulátort is

    Vettel bejelentkezett: Kenyeret süt, gyereket nevel, és vett egy szimulátort is

    Sebastian Vettel nem képviselteti magát a közösségi médiában, így az ő „karantén életéről” vajmi keveset tudnak szurkolói. Tegnap azonban a média képviselői online kérdezhettek a némettől, aki azt is elárulta, hogyan telnek a napjai.

    A szezonnak már javában dübörögnie kellene, lassan az európai nyitányra készülne a mezőny, de ehelyett, még az első futam sem ment le, és mindenki – legyen az néző vagy résztvevő – otthonában vészeli át a karantén napjait. A szinte mindig utazásban lévő pilóták számára egy új világ nyílott ki azáltal, hogy az év ezen szakaszán folyamatosan szeretteik köreiben lehetnek. A fiatalabb generáció online játékokkal üti el az idejét, míg a családos versenyzőket a gyerekeik kötik le.

    A négyszeres világbajnok három gyermek édesapja, így elmondása szerint nem igen van ideje unatkozni. Reggel korán szokott kelni, hogy minél több ideje jusson csemetéire és az edzésre.

    ,,Sokáig ágyban maradni? Nos, ezt három gyerek mellett nem csinálhatod meg, egész napos program elé állítanak. Szerencsére az időjárás kedvezett nekünk eddig, így lehetőségünk nyílt arra, hogy tevékenykedjünk a ház körül és munkálkodjunk a kertben. A legtöbb időt otthon töltjük, csak vásárolni megyünk el. Van időnk tehát most arra, hogy más dolgokkal foglalkozzunk. Szerencsére, nem vagyok edzőteremhez kötve, az edzéshez szükséges felszerelések megtalálhatóak az otthonomban, így probléma nélkül gyakorlatozhatok. Viszont a versenyzés már hiányzik.” -magyarázta a német.

    Az olasz sajtó képviselővel egy érdekességet is megosztott a heppenheimi:

    ,,Volt egy kis szabadidőm, ezért neki álltam kenyeret sütni. Ez egy egészen új élmény volt a számomra, sosem csináltam még ilyet. Összességében ehető lett. Mivel a pékségek még zárva vannak, elő kellett rukkolnom valamivel. Nagyon meglepett az eredmény, lehet, hogy majd ezt a tudást a későbbiekben is kamatoztatni fogom.”

    Vettel szerint a nehéz időkben is lehet pozitívumokat találni. A német úgy gondolja, most lehetőségünk nyílik arra, hogy átgondoljuk az életünket, számot vessünk a dolgaink felett,  és felfedezzük mi az ami igazán fontos a számunkra.

    ,,Súlyos a helyzet, és nehéz türelmesnek lenni. Láttuk, hogy a kancellár, a kormány és az államok egy kicsit enyhítettek a szigorításokon, ám nekünk továbbra is felelősségteljesen kell viselkednünk. Ugyanakkor, most van időnk arra, hogy átgondoljuk a dolgainkat. Mindannyiunk számára adott az a lehetőség, hogy megnyomjuk az ‘újraindítás gombot’ és mérlegeljük, mi az ami igazán fontos az életünkben. Remélhetőleg azok a konklúziók amiket levontunk, tarthatóak lesznek.”

    A Ferrari versenyzőjének természetesen a mókázásra is van ideje. Az interjúk során elmondta, nemrég beszerezett egy szimulátort is. Egyelőre viszont nem gondolja azt, hogy komolyan neki áll a virtuális versenyzésének.

    ,,Az igazság az, hogy pár napja még nem volt szimulátorom, így nem éreztem késztetést arra, hogy részt vegyek az eseményeken (F1 Virtual Race), hiszen esélyem sem volt a szereplésre. Sokat hallottam már erről, ezért úgy gondoltam, veszek egyet és kipróbálom, de még nem állítottam be rendesen. Nem hinném, hogy karriert fogok építeni ebből, inkább szórakozásból próbáltam ki. Gyerekként én is játszottam pár játékkal, de őszintén szólva, mióta gyermekeim vannak, azóta nem ez az első dolog a listámon. Meglátjuk, mennyi idő lesz majd erre. Olvastam a híreket arról, hogy néhány pilóta űzi ezt, sőt, arról is olvastam, hogy Charles (Leclerc) nagyon jól szerepelt a debütáló versenyén. Ez neki is nagyszerű és a csapatnak is. Számomra ez csak szórakozás. Véleményem szerint a versenyzésnek a való világban kellene létrejönnie. Tisztában vagyok azzal, hogy páran nagyok komolyan veszik ezt, és rengeteg időt ölnek bele a szimulátoros versenyzésbe, de én inkább más dolgokat csinálok.”

    Vajon Vettel is részt fog venni egy virtuális versenyen a jövőben?

    ,,A kollégáim és a barátaim közül egyre többen próbálnak rá venni arra, hogy próbáljam ki. Nem gyakoroltam még eleget, ezért nem akarom leégetni magam.” -tette hozzá a német versenyző.

     

  • Horner: Könnyű volt megegyezni Verstappennel

    Horner: Könnyű volt megegyezni Verstappennel

    Christian Horner nemrég felidézte milyen volt a szerződéshosszabbítás Max Verstappennel.

    A holland versenyző kontraktus eredetileg idén járt volna le, ám a Red Bull még az év elején tisztázni akart a helyzetet, ezért sürgette a megegyezést a 22 éves pilótával és menedzsmentjével. Az osztrák istálló csapatfőnöke elmondta, az egyik legkönnyebb tárgyalását bonyolította le, ugyanis Verstappenék mindig egyenesek és kimondják azt amit gondolnak.

    ,,Max és a menedzsmentje mindig egyenes, ezért könnyű velük tárgyalni. A hosszabbítás egyértelmű volt és egyike a legegyenesebb megbeszéléseimnek. Korán véget akartunk vetni a spekulációknak, ugyanis úgy akartuk elkezdeni az évet, hogy mindenki tisztában van azzal,hogy ez egy hosszabb távú projekt, és nem csak egy 12 hónapos forgatókönyv.” – magyarázta Horner a GP Racingnek.

    A Red Bull csapatfőnöke örül annak, hogy viszonylag rövid idő alatt megtudtak egyezni a hollanddal, és a csapat nem került olyan helyzetbe, mint a csillagosok, ahol is Lewis Hamilton helyzete még mindig bizonytalan. Horner szerint azzal, hogy Charles Leclerc is hosszabbított a Ferrarival, valamint Verstappen sorsa is eldőlt, a hatszoros világbajnoknak kevés opció áll a rendelkezésére.

    ,,Nem sok lehetősége maradt. Ez vajon erősebb pozícióba helyezi őt a Mercedesnél, vagy épp a Mercedes kerül előnybe? Ki tudja? Ám ez nem a mi dolgunk. Örülök, hogy mi elkerültük ezt a szituációt.” -tette hozzá a brit szakember.

     

  • Erősebb motorral kezdené meg a szezont a Ferrari

    Erősebb motorral kezdené meg a szezont a Ferrari

    A Ferrari egy olyan erőforráson dolgozik, ami 20 lóerővel is gyorsabb lehet.

    A Forma-1 jelenleg pihen, a gyárak a zárva vannak, és a korlátozásokat még a motorrészlegekre is kiterjesztették. Ám ez nem azt jelenti, hogy az előre hozott nyári szünet előtt, a csapatok nem munkálkodtak a fejlesztéseken. Olasz lapértesülések szerint Maranellóban már az új hajsásláncon dolgoztak, ami 20 lóerővel gyorsabb lehet, mint az elődje. Ha a szigorításokat enyhítik és újra folytatódhat majd a munka, akkor az új egységnek a tesztpadon is teljesítenie kell ahhoz, hogy bevethető legyen.

    A 065/2 tehát az újraindított szezon első versenyén debütálhat, míg elődje a 065/1 nem kerül már bevetésre. A barcelonai teszteken egy másik erőforrás muzsikált az olaszok autójában, míg a 065/1-es egység a melbourne-i fejlesztési csomag részét képezte volna. Azonban Ausztráliában nem rendezték meg a futamot, és mivel a vörösök nem szeretnének lemaradni a fejlesztési versenyben, az 1-es verziót nem akarják használni.

    Egyes lapértesülések szerint a Gualtieri és Zimmermann által vezetett motorrészleg, az új 6 hengeres erőforrás hengerfejeit úgy tervezte, hogy azok magasabb hőmérsékleti tartományban működjenek. Ennek köszönhetően az égéskamrában nagyobb nyomás jön létre. Ez a jelenség hozhatja a konyhára azt a plusz 20 lóerőt, ami nem mellesleg pótolná a tavalyi ellenőrzések miatt elvesztett teljesítményt.

    Vajon mivel rukkolhatnak elő még a vörösök a nyáron?

    Jelenleg ugyan nem tudnak dolgozni az SF1000 névre hallgató autón, mégis számítani lehet arra, hogy az újraindított szezon első fordulóján egy különböző konstrukciót láthatunk majd. Kisebb aero változtatások is szóba kerülhetnek, valamint egy új orrkúppal is előrukkolhatnak.

  • Arcvédő pajzsokat gyárt a Mercedes és az INEOS

    Arcvédő pajzsokat gyárt a Mercedes és az INEOS

    A Mercedes és újdonsült partnere az INEOS nemrég bejelentette, orvosi arcvédő maszkokat gyártanak, hogy segítsék a koronavírus elleni küzdelmet.

    Az Ezüst Nyilak nagyban készítik már azt a légzést segítő berendezést, amit az University Collage London mérnökeivel együtt terveztek, azonban a csillagosok itt nem állnak meg: legújabb szponzoruk projektjébe is besegítenek.

    A brit INEOS már korábban is szerepelt a hírekben a járvány elleni küzdelem miatt, ugyanis kézfertőtlenítők gyártására adták a fejüket, és azokat ingyen a kórházak rendelkezésére bocsátották. A Mercedes segédletével karöltve, azonban arcvédő pajzsokat is fognak készíteni. Céljuk a napi 100 orvosi eszköz legyártása, összesen pedig 5000 terméket szeretnének előállítani. A gyártás a portsmouth-i bázison történik, és csakúgy, mint a kézfertőtlenítők esetében ingyen szállítják majd a helyi egészségügyi dolgozóknak.

    ,,Az egész INEOS család úgy érzi, hogy mindenkinek felelősségteljesnek kellene lennie ebben a helyzetben és rendelkezésre kellene bocsátania a birtokában lévő erőforrásokat és szakértelmet, hogy ezzel is támogassuk azokat akik a frontvonalon harcolnak. Az INEOS például több millió kézfertőtlenítőt állított elő, és ezeket Európa-szerte, ingyenesen eljuttatta az egészségügyi dolgozóknak. Rengeteg tapasztalattal rendelkezünk a gyártási folyamatok terén, ezért úgy éreztük, hogy a legtöbbet azzal tudunk segíteni, ha arcvédő pajzsokat készítünk, amiket közvetlenül és ingyenesen a helyi egészségügyi dolgozók részére bocsátunk. A Mercedes-Benz Applied Science-szel való kiváló partnerkapcsolatunk tette lehetővé azt, hogy növeljük ezeknek a felszereléseknek a gyártását, ezért  szeretnék köszönetet mondani nekik a rengeteg támogatásért és segítségért .” -nyilatkozta Sir Ben Ainslie az INEOS Team UK csapatkapitánya.

     

  • Jos Verstappen szerint nem lenne jó ötlet fiát Hamilton mellé rakni a Mercedesbe

    Jos Verstappen szerint nem lenne jó ötlet fiát Hamilton mellé rakni a Mercedesbe

    Jos Verstappen szerint több szempontból sem lenne jó öltet a Max Verstappen-Lewis Hamilton páros a Mercedesben.

    Rengetegen reménykedtek tavaly abban, hogy a holland versenyző nem hosszabbít jelenlegi csapatával, a Red Bullal, hanem inkább helyette 2021-től az Ezüst Nyilakhoz szerződik. Azonban az év elején az osztrák csapat bejelentette, hogy 2023-ig marad a 22 éves pilóta náluk.

    Nem titok az, hogy Totot Wolff mennyire elégedett a Bikák első számú versenyzőjének vezetési stílusával, sőt az osztrák csapatvezető nagyon jó kapcsolatot ápol Jos Verstappennel is, ezért lehetett számítani a csapatváltásra. Az Arrows egykori versenyzője szerint fia jó döntést hozott azzal, hogy maradt a Red Bullnál, ugyanis nem lett volna jó ötlet összeereszteni az ifjút Hamiltonnal.

    ,,A kívülállók imádták volna, de valószínűleg nem lenne ez olyan jó ötlet. Pénzügyi szempontból nézve is nagyon nehéz lett volna a dolgunk.” -nyilatkozta Jos a GP Racing-nek.

    A holland megérti, hogy nagyon sokan szeretnék látni ugyanolyan autóban fiát és a hatszoros világbajnokot, de két vezéregyéniség összeeresztés nem feltétlenül olyan jövedelmező üzlet.

    Az idősebbik Verstappen emellett említést tett fia szerződésnek egy bizonyos pontjáról is, amiben még Christian Hornerrel és Helmut Markoval egyeztek meg. Feltételezések szerint a 22 éves pilótának legalább a harmadik helyet kell elfoglalni a nyári szünet kezdetéig a tabellán, hogy a kilépési záradék ne lépjen életbe.

    ,,Ennek a világbajnokságban elért pozíciójához van köze.” -fogalmazott sejtelmesen Jos Verstappen – ,,Ám meg kell azt jegyeznem, hogy Max mindig is maradni akart. Nagyon jól érezi magát a csapatnál, és nagyon jól be is illeszkedett. Úgy vélem ez a legfontosabb.”

    Jos ezen kívül arra is kitért, hogy milyen a kapcsolat Helmut Marko és a Max Verstappen között:

    ,,Nagyon közel állnak egymáshoz, Helmut kedveli őt, Max kedveli Helmutot, ez mindig is így volt. Helmut emellett nagy rajongója Maxnek.”

  • A Pirelli F1 vezetője mentősként segíti hazáját

    A Pirelli F1 vezetője mentősként segíti hazáját

    Mario Isola, a Pirelli F1 vezetője, nem otthonában vészeli át a koronavírust, hanem mentősnek állt, hogy segítsen a bajbajutottakon.

    A Corriere della Sera szerint az olasz szakembernek nem ismeretlen ez a munkakör, ugyanis évekkel ezelőtt létrehozott egy olyan tanfolyamot, ami a mentőautók vezetésére oktatja az önkénteseket.  A világjárvány kitörése és az olaszországi állapotok miatt azonban Isola úgy döntött, hogy a tudását kamatoztatja és ő maga is terepre megy.

    ,,Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek.” – árulta el a Pirelli F1 vezetője, aki a helyszínekre védő fejfedővel, dupla kesztyűvel, és védőszemüveggel felszerelkezve érkezik meg.

    Isola szerint az a legrosszabb, hogy a betegeknek egyedül kell utazniuk a mentőbe, és a szeretteik így nem tudnak támogatást nyújtani nekik.

    ,,Manapság az a legnehezebb, hogy a hozzátartozók nem utazhatnak a beteggel a mentőautóban. Általában aki a családból ott van és ráér az menni szokott, hogy támogatást nyújtson. Ám most minden érintkezést kerülni kell, és tilos bárki mást beengedni a mentősökön és a páciensen kívül.”

    Mindemellett azt látni, hogy a kosarak lógnak az ablakokban, szintén embert próbáló feladat.

    ,,Mi rendszerezzük az élelmiszert és a gyógyszereket is. Mikor visszagondolok arra, hogy másfél hónappal ezelőtt az éttermek még tele voltak… azonban egy valami biztos: Olaszországban a szolidaritás nem tünet el.”

  • A Renault és a Red Bull lélegeztetőgépe használhatatlan a Covid-19 ellen

    A Renault és a Red Bull lélegeztetőgépe használhatatlan a Covid-19 ellen

    Használhatatlannak bizonyultak a Covid-19 ellen azok a lélegeztetőgépek, amiknek gyártásban a Red Bull és a Renault is részt vett.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy az Egyesült Királyságban állomásozó csapatok a Project Pitlane fedőnevű program keretein belül orvosi eszközöket gyártanak valamint, a fejlesztésükben is kiveszik a részüket.

    A Mercedes már át is állt a légzést segítő gépek előállítására Brixworth-ban, míg a Red Bull és a Renault „munkáját” elutasította az orvosi eszközök forgalmazását szabályzó hivatal, az MHRA. A két alakulat Dr. Alastair Darwood által megálmodott BlueSky névre hallgató modell gyártásában és fejlesztésében segített be.

    A BlueSky viszont az orvosok szerint a koronavírusos páciensek kezelésére nem alkalmas. A légeztetőgép működőképes, ám a Covid-19 betegségben szenvedőknek összetettebb eszközökre van szüksége, és az említett modell egyszerűségét tekintve nem tudja megugrani az elvárt szintet. Ugyanakkor az eszköz prototípusa továbbra is rendelkezésre áll, ezért akár a járvány lecsengése után alkalmazhatják, vagy épp más orvosi területen vehetik hasznát.

    Az F1 szóvivője büszke a Renault-ra és a Red Bullra.

    ,,A csapatok nagyszerű munkát végeztek, és büszkének kellene lenniük arra, amit véghezvittek. Folytatni fogják tovább a közreműködést a Project Pitlane programban.”

     

  • Jótékonysági mini-bajnokságot szerveznek a versenyzők a Twitch-en

    Jótékonysági mini-bajnokságot szerveznek a versenyzők a Twitch-en

    A népszerű streaming platform segítségével a virtuális versenyzésnek hódoló pilóták úgy döntöttek szerveznek egy három fordulós mini-bajnokságot.

    A koronavírus miatt otthon ragadt versenyzők az online világban keresik a helyüket és a lehetőséget arra, hogy legalább virtuálisan hódoljanak a versenyzés iránti szenvedélyüknek.

    A jelenlegi társaságot a Forma-1 által hirdetett virtuális bajnokság hozta össze, ugyanis a pilóták úgy döntöttek, hogy a vasárnapi online versenyekre közösen gyakorolnak és mind ezt a nézők számára is láthatóvá teszik. Ugyanakkor felötlött a fejükben: miért ne szervezhetnének egy saját bajnokságot, ami alatt adakozni lehet?

    Lando Norris egyénileg már csatlakozott a Twitch Stream Aid 2020 kampányához, és 12 ezer dollárt sikerült egy adás alatt összegyűjtenie, amit fel is ajánlott a világjárvány elleni küzdelemre. Most azonban a pilóták úgy döntöttek, hogy összefognak és egy nagyobb számot céloznak meg.

    Így született meg a Race for the Word kampány, aminek adománycélja 100 ezer dollár és ezt az összeget a WHO-nak szeretnék felajánlani a pilóták. Az első esemény ma 19:00-kor veszi kezdetét, a második fordulót április 14-én (kedd), míg a harmadikat április 17-én (péntek) rendezik meg.

    A résztvevők az F12019-el fognak játszani, a közvetítést pedig Twitch-csatornájuk segítségével fogják lebonyolítani. Az adott napon két futamot rendeznek, és csak 15 perccel az esemény megkezdése előtt fogják megtudni a résztvevők, hogy aznap melyik pályán mérkőzhetnek meg. Az adományokat ide kattintva lehet elérni.

    Résztvevők Twitch-csatorna
    Alexander Albon (F1) nincs
    Charles Leclerc (F1) https://www.twitch.tv/iamcharlesleclerc16/
    George Russell (F1) https://www.twitch.tv/gr63/
    Lando Norris (F1) https://www.twitch.tv/landonorris/
    Nicholas Latiffi (F1) https://www.twitch.tv/nicholas_latifi/
    Antonio Giovinazzi (F1) nincs
    Louis Déletraz (F2) https://www.twitch.tv/louisdeletraz
    Antonio Fuoco  ( korábban F2, jelenleg: ázsiai Le Mans sorozat nincs
    Callum Illot (F2) https://www.twitch.tv/callum_ilott/
    Giuliano Alesi (F2) nincs
    Sean Gelael (F2) nincs
    Christian Lundgaard (F2) https://www.twitch.tv/clundgaard5/
    Antonio Felix da Costa (FE) nincs
    Pietro Fittipaldi (ázsiai F3) nincs
    Luca Salvadori  (motorversenyző) https://www.twitch.tv/lucasalvadori
    Nick Cassidy (Super Formula) nincs
    Arthur Leclerc (Ferrari Drivers Academy) https://www.twitch.tv/arthur_leclerc14/
    Luca Albon (Albon öccse) nincs
    Thibaut Courtois (Real Madrid kapusa) https://www.twitch.tv/courtoisthibaut/

     

  • Todt nyomás alá helyezte az FIA mérnökeit a Ferrari-gate miatt

    Todt nyomás alá helyezte az FIA mérnökeit a Ferrari-gate miatt

    Jean Todt további részleteket árult el a Ferrari-üggyel kapcsolatban.

    Tegnap már megírtuk, hogy az FIA elnöke egy interjú keretein belül elmondta, hogy nagyon szívesen felfedné a titkos megállapodás részleteit és azt, hogy milyen büntetést kapott pontosan a Ferrari, ám az olaszok nem engedélyezték ezt a számukra. A Szövetség már egy ideje kereste, mivel trükközhetnek a vörösök, ám konkrét választ nem találtak, ezért döntöttek a megállapodás mellett. Todt kihangsúlyozta, nagy nyomás alá helyezte az FIA mérnökeit az ügy megoldása érdekében, ám nem tudták bizonyítani azt, hogy vétett a szabályok ellen a Scuderia.

    ,,Egyes csapatok utaltak arra, hogy a Ferrari szabálytalanságot követ el, ezért hónapokon át a mérnökeink rátapadtak az alakulatra és próbálták megérteni, hogy amit csinálnak, az megfelel a szabályoknak vagy sem. Be kell vallanom, elég nagy nyomást helyeztem a csapatunkra annak érdekében, hogy annyi ellenőrzést hajtsanak végre, amennyit csak lehet. Csak azért nem kellett volna ezt tennünk, mert úgymond egy besúgó mondott nekünk valamint, de gondoskodunk kellett arról, hogy minden egyes csapat legálisan, a szabályoknak megfelelően működjön.”

    Todt kiemelte ennek az ellenőrzés-sorozatnak a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon történt eset is a része volt. Charles Leclerc autójában nem megfelelő üzemanyag mennyiséget találták, de végül pénzbüntetéssel sújtották az alakulatot, ugyanis a vizsgálat során megállapították, hogy emberi mulasztás történt.

    ,,Mindent tisztázni akartunk. Le ellenőriztük Leclerc autóját Abu Dhabiban, és a stewardok megállapították, hogy emberi mulasztás történt, ezért a pénzbírság elegendő büntetés volt.”