Szerző: Csonka Nikolett

  • Ralf Schumacher: Lehetséges, hogy Vettel elfogadja az egy évre szóló kontraktust

    Ralf Schumacher: Lehetséges, hogy Vettel elfogadja az egy évre szóló kontraktust

    Ralf Schumacher szerint benne van a pakliban, hogy Sebastian Vettel elfogadja az egy évre szóló kontraktust, amit állítólag a Ferrari ajánlott neki.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy az olasz sajtó ügy értesült, a négyszeres világbajnok elutasította az ajánlatot. A Scuderia „vicc” ajánlata szerint csak 2021-re tartanák meg a németet, sőt fizetése is lecsökkenne 40 millió euróról 10-15 millió euróra. Vettel azonban hangsúlyozta, eddig mindig három évre kötelezte el magát, és ugyan tapasztalt versenyzőnek számít már, de nem öreg, ezért a kora nem lehet akadály.

    Ugyanakkor Schumacher szerint honfitársa végül majd elfogja fogadni az ajánlatot.

    ,,Az előző szezonja nem volt épp optimális. A Ferrari jelenleg egy nehéz időszakon megy keresztül, ezért természetesen mindent próbálnak optimalizálni. Ezért úgy vélem, hogy lehetséges egy ilyen ajánlatétel a részükről, különösen ezekben az időkben.” -nyilatkozta Ralf a német Sky Sportsnak.

    Az ex-versenyző ugyanakkor elismeri, az is előfordulhat, hogy a 32 éves pilóta elhagyja Maranellót.

    ,,A kérdés az, hogy a bajnoki címért akar küzdeni, vagy valami újat szeretne felépíteni. A McLaren jó úton halad, ezért lehetséges opció lehetne, de még ők is nagyon távol vannak. Ugyanakkor új erőforrásokkal vágnak neki a következő idénynek, nehéz döntés. Ha marad még egy évig (Vettel a Ferrariban), akkor jó kezekben lesz. Természetesen ehhez éreznie kell az egész csapat támogatását. Ha már ez nem érződik, akkor a pilótának el kell hagynia a csapatát.”

    Christian Danner is azt tanácsolja Vettelnek, hogy maradjon a Scuderiánál.

    ,,Ezekben az időkben a folytonosság a legfontosabb. A Ferrarinak elég sok dolga van most, ezért stabilitásra van szükségük, legalább a versenyzői oldalon.” -nyilatkozta az ex-versenyző a Bildnek.

     

  • Leclerc: Örülnék annak, ha jövöre is Vettel lenne a csapattársam

    Leclerc: Örülnék annak, ha jövöre is Vettel lenne a csapattársam

    Charles Leclerc nemrég azt nyilatkozta, örülne, ha Sebastian Vettel folytatná Ferraris pályafutását és jövőre is egy csapatot alkotnának.

    A német versenyző kontraktusa év végén lejár, ám egyelőre még nem lehet tudni, mi lesz a négyszeres világbajnokkal. Az év elején a Ferrari kijelentette, hogy Vettel megtartása prioritást élvez náluk, így első sorban igyekeznek megállapodni a 32 éves pilótával. Ugyanakkor az olasz sajtó szerint a  Scuderia más alternatívák után is kutat. Daniel Ricciardo és Carlos Sainz is rajta van azon a bizonyos listán, de Antonio Giovinazzi neve is felmerült lehetséges opciónak, sőt a sajtó képviselő szerint Fernando Alonso is elkezdett már helyezkedni, és szívesen visszatérne korábbi munkaadóihoz.

    A monacói azonban fellélegezhet, ugyanis még karácsony előtt bejelentették, hogy 2024-ig erősít az olaszokat. Nemrég készült online interjúja során viszont elmondta, örülne annak, ha Vettel maradna.

    ,,Nagyon jól érzem magam Sebbel. A kapcsolatunk jó, még annak tükrében is, hogy volt pár nézetletérésünk a pályán, mint például Brazíliában. Úgy vélem mindig is jó volt a kapcsolatunk, még akkor is, ha kívülről nem tűnt annak. Mindig jóban voltunk.”

    Ugyanakkor a 22 éves versenyző tiszteletben tartja csapata választását, és, ha úgy döntenek, hogy mást szerződtetnek mellé, ő azt is elfogadja.

    ,,Tisztelni fogom a Ferrari döntését, akárkit is tegyenek mellé. Végtére is az én feladatom az, hogy alkalmazkodjak a mellettem lévő személyhez, és különben is, mindig tanulhatsz a csapattársadtól. Bárkit szívesen látok, ám ha Seb marad, annak nagyon fogok örülni.”

    Leclerc manapság az online világban és a streamelésben merül. Csapattárs legutóbbi interjúja során elmondta, beszerzett már egy szimulátort, csak még nem állította be azt. A 22 éves pilóta alig várja már, hogy Vettel elkészüljön, ugyanis szeretne vele versenyzeni.

    ,,Még nem versenyeztem Seb ellen, de küldeni fogok neki egy üzenetet, miután beállította a szimulátorát. Biztos nagyon jó móka lesz.”

    A monacói tegnapi élő adásában már beszélt erről a Twitchen. Ugyan nem hinné, hogy csapattársa is streamelni fog, de ő biztosan fogja közvetíteni az eseményt.

  • Tost: Arra számítunk, hogy 65 alkalmazottat tudunk elvinni Ausztriába

    Tost: Arra számítunk, hogy 65 alkalmazottat tudunk elvinni Ausztriába

    Franz Tost még nem tudja pontosan, hogy fog csapata Ausztriába jutni, ha július elején elkezdődik a szezon.

    A koronavírus leginkább Olaszországot és Spanyolországot sújtja Európában. Az AlphaTauri az itáliai gócpontok egyikének közelében található, így kijutásuk kérdéses, csakúgy, mint a Ferrarinak. Az osztrák csapatfőnök szerint helyzetüket az FIA a FOM és a Liberty Media is monitorozza. Számításaik szerint pedig 65 emberrel kelhetnek majd útra.

    ,,Mikor az utazásra kerül a sor, remélhetőleg az utak ismét használhatóak lesznek. Ha ez nem így lesz, akkor a Ferrarival együtt fogunk útra kelni. Ám, ha mindennemű utazást tiltanak és zárva lesznek a határok, akkor meg kell vizsgálnunk a lehetőségeinket.”

    Nemcsak a személyek szállítása, hanem az áruk, valamint az alkatrészek mozgatása is problémát okozhat az elkövetkezendő hetekben, sőt akár hónapokban is.

    ,,Pontosan ez az oka annak, hogy jelenleg nem tudunk semmi konkrétumot mondani. Remélem elég idő fog eltelni, és júliusban ismét megnyitják majd a határokat.” -tette hozzá a 64 éves csapatfőnök.

    A csapatok nagy része Nagy-Britanniából menne Ausztriába, csak az AlphaTauri és a Ferrari utazna Olaszországból.

    ,,Ők igénybe vehetnek egy charter gépet és leszállhatnak Zeltwegben vagy Grazban. Valószínűleg az utazóknak egy egészségügyi bizonyítványt is fel kell mutatniuk.” – gondolkodott hangosan Tost.

    Ugyanakkor mennyi munkatársat kell elvinni ahhoz a helyszínre, hogy gördülékenyen menjen a munka?

    ,,Erről diskurálunk egy ideje, anélkül, hogy bizonyos számokat határoznánk meg. Azokban a szakemberekben gondolkodunk, akikre feltétlenül szükségünk van az autó működtetéséhez. Az AlphaTaurinál 60-65 emberről van szó.” -árulta el a csapatfőnök, aki nem mellesleg hozzátette, hogy a marketing és a média részleg dolgozói valószínűleg nem utaznának, hanem otthonról folytatnák a munkát.

  • Sajtó: „Vicc” ajánlat Vettelnek, Alonso viszont profitálna belőle

    Sajtó: „Vicc” ajánlat Vettelnek, Alonso viszont profitálna belőle

    Sajót értesülések szerint Fernando Alonso szívesen elfoglalná a Ferrari másik ülését, ha a vörösök nem tudnak megegyezni Sebastian Vettellel.

    A német versenyző kontraktusa idén lejár, viszont a tárgyalások a felek között már egy ideje megkezdődtek. Még az autóbemutató után Mattia Binotto kijelentett, hogy ők első sorban a négyszeres világbajnokot akarják megtartani, sőt az érintett is maradna helyén.

    Tegnap azonban a La Gazetta dello Sport arról számolt be, hogy a Scuderia csak egy évvel hosszabbítaná meg a német szerződését, és fizetését is lecsökkentené 40 millióról 10-15 millióra. Az olasz lap szerint ezt az ajánlatot a heppenheimi visszautasította, mire a vörösök fel is kerestek pár potenciális jelöltet, akik  átvehetnék a 32 éves pilóta helyét.

    Az F1-insider azonban úgy tudja, hogy az ajánlat csak egy „vicc” volt, az információt pedig egy bennfentestől tudják. Vettelnek azonban nem tetszett ez a húzás, ezért nemrég egy online interjúsorozat során kihangsúlyozta, hogy eddig mindig három évre kötelezte el magát, sőt, hozzátette: ugyan tapasztalt, de nem öreg.  A német nem beszélt más alternatívákról, ám a lapnak Bernie Ecclestone azt nyilatkozta, hogy a négyszeres világbajnoknak el kellene gondolkodnia a McLarenen, ugyanis a brit istálló jövőre már Mercedes motorokkal felszerelve vág neki a viadalnak.

    Alexei Popov orosz kommentátor meg tudja érteni Vettelt, és azt, miért utasította el a „vicc” ajánlatot.

    ,,Ne felejtsük el azt, hogy senki sem volt fizikailag jelen a tárgyaláson. A megbeszélés egy videókonferencia mentén jött létre, ezért minden információ ami a sajtóhoz került az a versenyző vagy a csapat kezdeményezése miatt történt. Először is, nem tudjuk, hogy az információk mennyire igazak. Ha valóban így történtek a dolgok, akkor meg tudom érteni Vettelt. Igen, Leclerc tavaly, egy kicsivel jobb volt és már van egy öt évre szóló szerződése, de azért mutathatnának némi tiszteletet egy négyszeres világbajnok iránt. 40 millióról 10-15 millióra csökkentenék a fizetését, ami nagyon súlyos, még ebben a helyzetben is. Jelen szituációban inkább távoznia kellene. Azt mondják, hogy két csapat érdeklődik iránta – beleértve a McLarent is -, bár ők nincsenek a Ferrari szintjén. Ez egy nagy kihívás lenne Sebastiannak. Elszerződne egy ilyen alakulathoz és győzelemre vihetné őket. ” -nyilatkozta a Match TV szakértője a Sportbox-nak.

    Ugyanakkor a kérdés még mindig adott: ha nem sikerül megegyeznie Vettelnek és a Ferrarinak, vajon ki léphet a német helyére?

    Daniel Ricciardo szerződése szintén lejár az év végén, így az ausztrál versenyzőt vihetné is az olasz istálló. Ugyanakkor ott van Carlos Sainz is, aki hasonló cipőben jár, sőt a spanyol és Vettel között akár egy csere is létrejöhet. Ám nem szabad elfeledkezni Antonio Giovinazziról sem, aki a Ferrari saját nevelése, olasz nemzetiségű, és nem is lenne talán olyan veszélyes Charles Leclerc-re.

    Az F1-insider szerint azonban van még egy név a kalapban, aki már el is kezdte a helyezkedést, és akit nagyon is érdekel egy megüresedett hely egy top csapatban. Fernando Alonso szívesen visszatérne a Forma-1-be, habár eddig a Triple Crown megszerzésén fáradozott, továbbá belekóstolt a Dakar világába is. A spanyol 2010-2014 között már versenyzett a vörösöknél, de ha lehetőség adódik rá, akkor megpróbálhat ismét visszatérni Maranellóba.

  • Coulthard anno probléma nélkül adta át a helyét Vettelnek

    Coulthard anno probléma nélkül adta át a helyét Vettelnek

    David Coulthard elmondta, nem volt problémája azzal, hogy átadja helyét a jóval fiatalabb Sebastian Vettelnek a Red Bullnál.

    Mikor a Jaguár megújult és Red Bull Racing néven folytatta tovább 2005-ben a pályafutását, az alakulatnak szüksége volt egy tapasztalt versenyzőre. Miután a McLarennél egy frusztráló évet zárt, Coulthard megragadta kínálkozó lehetőséget, és az osztrák csapathoz szerződött. Négy évig versenyzett a Red Bullnál a középmezőnyben, lemaradva az istálló sikerszériájáról. Ugyanakkor a skót ex-versenyző jó érzéssel tekint vissza azokra a napokra, mikor sötét kék overallt kellett húznia.

    2008-ban Coulthard úgy döntött, ideje szögre akasztania a sisakot. Egy évvel később csapata a szabályváltoztatások miatt a győzelmekért harcolt, sőt még a világbajnoki címért folytatott küzdelemben is versenyben voltak. A Channel 4-nál tevékenykedő skót azonban, nem bánja, hogy lemaradt erről, az ír RTE-nek úgy nyilatkozott, hogy nagyon büszke arra a szerepre, amit az alakulatnál betöltött, és akkoriban csak annyi történt, hogy érezte, az ő ideje már lejárt versenyzőként a sportágban.

    ,,Ráeszméltem arra, hogy az időm lassan lejár. Egyértelmű volt, hogy Sebasitan (Vettel) már az ajtóban ácsorog. Megnyerte az Olasz Nagydíjat a Toro Rossóval 2008-ban, ami az utolsó évem volt, és a következő évben a nagycsapatnál találta magát. Felismertem azt, hogy a karrierem a végét járja, viszont ott volt az a négy év, mikor is segítettem Chrisitannak (Horner) változtatni a csapaton, ők pedig négy világbajnoki címet nyertek, sőt továbbra is a Ferrari és a Mercedes ellen küzdenek. Én nagyon is jól érzem magam emiatt.”

  • Binotto: Az utcákon csak a szirénát lehet hallani

    Binotto: Az utcákon csak a szirénát lehet hallani

    Mattia Binotto összefogásra és az otthonmaradásra buzdít mindenkit.

    Észak-Olaszország volt az első olyan régió Európában, ahol a koronavírus megmutatta, komolyan kell venni az intézkedéseket, és nem szabad félvárról venni a veszélyt. A Ferrari bázisa nagyon közel van a gócpontoknak számító térségekhez, ezért szinte mindennap szembesülnek a vírus okozta következményekkel. A Scuderia csapatfőnöke a sok szörnyűség ellenére azonban ara buzdít mindenkit, hogy maradjon erős, ugyanis csak így lehet átvészelni ezt az állapotot.

    ,,Szerencsésnek tartom magamat és családomat azért, mert jól vagyunk és  nagyon sajnálom azokat akik nem olyan szerencsések, mint mi. Észak-Olaszországban csak a szirénákat lehet hallani az utcákon. Ez nagyon furcsa és elkeserítő is egyben.” -nyilatkozta a svájci-olasz szakember a Sky Sportsnak.

    Binotto szerint egy út vezethet ki a krízisállapotból, ám ehhez mindenki segítségére szükség van:

    ,,Meg kell próbálnunk erősnek maradni és be kell tartanunk a szabályokat. Ebben a helyzetben, csak ennyit tehetünk. A legfontosabb dolog az, hogy maradjunk otthon.”

    A Ferrari ugyanakkor nem maradt tétlen. Mivel az autóval kapcsolatos munkálatok tiltottak az elkövetkezendő hetekben, a csapat átállt a légzést segítő berendezések gyártására.

    ,,Ha vállalatként ilyen nagyságrendű vészhelyzettel kell szembenézned, akkor az legfontosabb, hogy minden lehetőséget megragadj és cselekedj. Ezt csináljuk mi is a Ferrarinál. Rendelkezésre bocsájtjuk a tudásunkat, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy segítséget nyújtsunk.”

  • Vitatható előzéssel szerezte meg az első helyet Leclerc a Virtuális Kínai Nagydíjon

    Vitatható előzéssel szerezte meg az első helyet Leclerc a Virtuális Kínai Nagydíjon

    Charles Leclerc tegnap megszerezte második virtuális győzelmét a Kínai Nagydíjon.

    A monacói versenyző az első rajtkockából indult, és sikerült is probléma nélkül teljesíteni az első métereket, bár a rajtot megelőzően megijedt, ugyanis elfelejtette, hogy az F12019-ben is teljesíteni kell a felvezető kört a start előtt. A 22 éves pilótának a bokszkiállásig nem volt gondja, ám virtuális szerelői többet időztek a kelleténél, így Alex Albon a korai kiállásának köszönhetően riválisa elé került. Leclerc üldözőbe vette a brit-thai versenyzőt, majd egy kemény előzéssel visszavette az első helyet.

    Többen is vitathatónak nevezték a monacói megmozdulását, és úgy vélték büntetést kellene kapnia, de végül nem szankcionálták az esetet.

    Az előzést követően a monacói könnyed győzelmet aratott, a virtuális dobogó második fokára Albon, míg a harmadikra a Renault tesztpilótája Guanyu Zhou „állhatott fel”. A negyedik pozícióban George Russell, míg az ötödik helyen Stoffel Vandoorne végzett. A Williams brit versenyzője még az időmérőn kapott büntetést, így a második rajtkocka helyett, csak az ötödikből indulhatott, majd a rajtot követően visszaesett, és egy korai kiállásnak köszönhetően felzárkózott. A belga pilóta az utolsó körökben Zhou-val küzdött, de kapott egy öt másodperces büntetést, így került az ötödik pozícióba.  Esteban Gutierez lett a hatodik, Louis Deletraz a hetedik, Liam Lawson a nyolcadik, Nicholas Latifi a kilencedik, és az utolsó pontszerző helyet, a Carlos Sainz szerezte meg. Lando Norris technikai problémák miatt nem tudott részt venni a viadalon.

    Csapatmunka a Red Bullnál:

    Albon mellett tegnap a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois irányította a másik autót. Mikor a brit-thai versenyző Leclerc elöl menekült, a pályán újdonsült csapattárs mögött találta magát. A belga azonnal átlátta képet, elengedte a Red Bull 23 éves pilótáját, majd egy kicsit feltartotta a Ferrari versenyzőjét.

    Pezsgő helyett tészta:

    Győzelme után a Ferrari versenyzője még elköszönt közönségétől, és a jól megszokott ünneplés helyett elindult tésztát főzni.

    ,,Nagyon élvezem a játékot és streamelést, de azt még jobban élvezem, mikor nyerek. Azonban a verseny utáni ünneplés egy kicsit más. Az, hogy kikapcsolom a gépet és megyek tésztát főzni kevésbé olyan fényűző, mint pezsgőt locsolni a pódiumon.”

  • Toto Wolff nehezen bírja a semmitevést

    Toto Wolff nehezen bírja a semmitevést

    Toto Wolff bevallotta, nehezen bírja az otthon ülést.

    Általában az osztrák üzletember elég elfoglalta, ugyanis a Mercedes Forma-1-es csapatát kell irányítania, azonban a koronavírus által kialakult helyzet miatt otthonában kell töltenie a napokat és alig kell valamit csinálnia.

    A csillagosok csapatfőnöke alig várja már, hogy visszaálljon a világ rendje, ugyanis az tétlenséget nehezen bírja.

    ,,Valóban meggyűlik a bajom ezzel a dologgal, ugyanis teljesen máshogy kell élned az életed, és hirtelen egy csomó szabadidőnk lett. A telefonon lógsz rengeteg időt, és be kell valljam, ez az egész szituáció nagyon új még a számomra. Egy kicsit élveztem a szabadságot, de mostanra ez megváltozott. Vannak idősebb gyermekeim, akik karanténban voltak hetekig Bécsben, ezért nem láttam őket már hat hete. Ez a szituáció nagyon fájdalmas, de ugyanakkor megtanít minket arra, hogy értékeljük jobban a megszokott dolgokat.” – nyilatkozta Wolff a Deep Dive névre hallgató videósorozatban.

    Az osztrák szakember hozzátette, már nagyon várja, hogy újra elinduljon az élet.

    ,,Úgy vélem mindenki megerősödve fog kikeveredni ebből a helyzetből. Ha ennek vége lesz, egy másik világ tárul majd elénk, ahol más értékek és normák kerülnek előtérbe. Most már élvezzük a családdal töltött időt, és azt is, hogy szabadon sétálhatunk az utcákon.”

  • Vettel jövőjét illetően csak egy csapattal tárgyal

    Vettel jövőjét illetően csak egy csapattal tárgyal

    Sebatian Vettel elmondta, csak a Ferrarival tárgyal.

    A négyszeres világbajnok kontraktusa idén lejár, ezért a találgatások az esetleges csapatváltásról már egy ideje beszédtémává váltak. A Red Bullt, mint opiciót gyorsan ki kellett húzni a listáról, ugyanis Helmut Marko nem egyszer hangoztatta, hogy a heppenheimi pilótának nem tudnak helyet biztosítani Max Verstappen miatt. A sajtó képviselői ezután a wokingi csapatnál képzelték el a németet, amire Timo Glock és Bernie Ecclestone is rásegített. Azonban Vettel kijelentette: csak a Scuderiával beszélget.

    ,,Úgy vélem, ezt már korábban is világossá tettem, ezért ez nem releváns téma.” -nyilatkozta a 32 éves versenyző a német sajtó képviselőinek.

    A koronavírus elterjedése az egész versenynaptárat felbolygatta, ezért nem lehet biztosan tudni, mikor indul el a szezon. A szerződéshosszabbítást érintő tárgyalások, ugyanakkor nem fejeződtek be. A négyszeres világbajnok ezért úgy véli, még az újraindítás előtt eldőlhet a sorsa.

    ,,Nos, ennek nagy a valószínűsége. Június vagy akár július előtt biztos nem fogunk versenyezni. Nincs még menetrendünk, de biztosak vagyunk abban, hogy elegendő időnk van arra, hogy megtaláljuk a megoldást és megvitassuk a dolgokat még a start előtt. Minden, ami nem létfontosságú, az felfüggesztésre került. Először is a dolgozók jólétét kell biztosítani.”

    Termesztésen szóba került  az a pletyka is, mely szerint Vettelnek csak egy éves kontraktus ajánlott a Ferrari. A német a beszélgetés során utalt arra, hogy ő hosszabb ideig kötelezné el magát a sportágban:

    ,,Mindig három évre szóló szerződéseim voltak a múltban. Tapasztalt vagyok, de nem én vagyok a legidősebb. A kornak nem szabadna akadályt jelentenie.”

    A McLaren volt az első istálló ahol a versenyzők felajánlották, hogy csökkentsék le a  fizetésüket azért, hogy ne kelljen elküldeni embereket a csapattól. Vettel elismerte, hogy ez a folyamat náluk is megtörtént, de részleteket nem akart elárulni.

    ,,A csapattal beszéltem már erről, de ezeket a döntőseket, mindig bizalmasan kezeltem. Nem akarok előnyt szerezni ebből a szituációból, nem akarom fényezni magam.”

     

  • Leclerc-t virtuálisan is megetette az egyik Red Bull Ausztriában

    Leclerc-t virtuálisan is megetette az egyik Red Bull Ausztriában

    Charles Leclerc virtuálisan is a Red Bull áldozatává vált Ausztriában, csak épp Max Verstappen helyett, most Alex Albon volt a ludas.

    Már beszámoltunk arról, hogy a versenyzők háromnapos jótékonysági mini-bajnokságot rendeztek, és a befolyt összeget a WHO-nak ajánlják fel,  hogy segítsenek a koronavírus elleni küzdelemben.

    Tegnap az utolsó fordulót közkívánatra (ezúttal eltekintettek a random sorsolástól) a Red Bull Ringen „rendezték meg.” Csak úgy, mint egy éve, minden jól haladt a Ferrari versenyzőjének szempontjából, majd megjelent mögötte az egyik Red Bull és újrajátszották az ikonikus esetet. A brit-thai versenyző, csak úgy, mint holland csapattársa az utolsó körökben előzte meg a monacóit, akiben élénken éltek még annak a bizonyos eseménysorozatnak a történései. Azonnal el is kiáltotta magát amiért, ellenfele, „tolt egy Verstappent.”

    Leclerc: ,,Hé, haver te most toltál egy Verstappent, te, totál egy Verstappant! Még DRS-em sem volt!” -kérte ki magának a 22 éves pilóta.

    Természetesen nevetésben tört ki az elkövető, míg George Russell elővette kommentátori érzékeit és közölte közönségével mi folyik az élen.

    ,,Alex épp most tolt egy Verstappent.”

    https://www.instagram.com/p/B_HlAAkH8jw/?igshid=1d2b3xefgkqhr

    Az egy évvel ezelőtti a manővert, ugyan vizsgálták a stewardok, ám büntetés nem kapott érte a holland. A virtuális világban azonban Albont öt másodperces szankcióval díjazták, így a győzelmet Leclerc söpörte be.

    Korábban is volt már arra példa, hogy a versenyzők saját hibájukkal viccelődtek. A második forduló utolsó futamát Bakuban rendezték, ahol a 22 éves monacói azért szurkolt, hogy  most nehogy „toljon egy Charles-t” (tavaly az időmérőn Leclerc, a falnak ütközött, és így született meg az ‘I am stupid’ idézet, míg az online gyakorlás alatt, szintén sikerült eltalálni a szűk Castle kanyart.