Szerző: Csonka Nikolett

  • A vártnál jobban elengedte magát Hamilton, így diétáznia kell

    A vártnál jobban elengedte magát Hamilton, így diétáznia kell

    Lewis Hamilton nemrég elárulta, „extrém diétára” lett ítélve, miután pár kilót felszedett a nyári szünet alatt.

    Az augusztusi leállás következtében a versenyzők és a csapatok is nyaralni mentek, hogy kipihenhessék a 2023-as szezon első felének fáradalmait. Ám a múlt héten már véget ért a pihenés, ugyanis a Holland Nagydíjjal elindult az év második fele, és már roboghat is tovább a mezőny Olaszországba.

    A hétszeres világbajnok a szünidőt a családjával töltötte az USA-ban, ám a kikapcsolódás alatt nem kívánt kilók szaladtak fel rá.

    „Az első hetet Los Angelesben töltöttem az unokahúgommal és az unokaöcsémmel. Nagyon napos volt az idő, és leginkább dolgoztam, amíg ott voltam. Ugyanakkor sikerült túráznom is egy kicsit a hegyekben, majd egy napot semmittevéssel töltöttem és elég jó le is barnultam. Mindennap versenyeztem az unokahúgommal és az unokaöcsémmel. Játszottunk és ugráltunk az óceánban, az unokahúgom állandóban az ágyúgolyó ugrással akart a vízbe menni. Viszont nagyon sokat ettem. A súlyomnak 74-73 kilónak kell lennie, de szombaton a mérleg 77 kilót mutatott. Arra gondoltam: Istenem, a következő napokban extrém diétára kell fognom magam” – magyarázta Hamilton.

  • Az FIA új módosításának az egyik csapat nagyon nem fog örülni

    Az FIA új módosításának az egyik csapat nagyon nem fog örülni

    Megszüntetné a csapatok újabb trükközését az FIA, így egy technikai direktívával egészíti ki a szabályzatot.

    A rugalmas szárnyak kérdése szinte minden évben előkerül a Forma-1-ben. A túlságosan hajló és mozgó elemeket nem engedi használni a Szövetség, ám az istállók a szürke zónás területeket kihasználva elérik, hogy a megfelelő sebesség mellett „hajlékonyabb” legyen a szárny.

    A Motorsport.com információi szerint az FIA ismét próbál gátat szabni a furfangos megoldásoknak, így az Olasz Nagydíj után egy újabb direktívát vezetnek be a helyzet tisztázása érdekében.

    A Holland Nagydíj előtt kaptak a csapatok értesítést a TD018-as iránymutatásról. Az FIA a direktívában leírta, hogy az alakulatok „szándékosan alakítottak ki olyan komfort területeket, amik a szomszédos alkatrészek közötti relatív mozgást segítik elő. Így a mechanizmust az aerodinamikai teljesítmény jelentős javítására használják.

    A pletykák szerint ezzel a módszerrel leginkább az Aston Martin kísérletezett. A kanadai brit csapat első szárnya túl trükkösnek bizonyult, ugyanis nagy sebességnél az elem lefelé hajlott, ami a tempó növekedését segítette elő.

  • „Baj, hogy Verstappen dominál? Bezzeg, ha Hamilton csinálná…”

    „Baj, hogy Verstappen dominál? Bezzeg, ha Hamilton csinálná…”

    Jacques Villeneuve szerint abból nem csinálna a Forma-1-es társadalom nagy része ügyet, ha továbbra is Lewis Hamilton dominálna.

    A holland versenyző megszerezte zsinórban a 9. győzelmét a hazai futamán, így beállította Sebastian Vettel 2013-as rekordját. A hétvégi monzai versenyen is a 25 éves pilóta lesz a legesélyesebb a futamgyőzelmet illetően, ám a Red Bull uralom már kezd sok lenni a rajongóknak.

    A szakértők és a versenyzők közül is sokan kérdőjelezik meg, hogy ez a dominancia jót tesz-e a sportnak. 1997 világbajnoka szerint egyértelműen igen a válasz. A kanadai ex-versenyző kihangsúlyozta, korábban is látott ilyet a sport, sőt nem is olyan régen. Ám akkor az emberek többségének nem volt baja ezzel.

    Villeneuve szerint most Verstappen versenyez más szinteken, így teljesen egyértelmű a sikere.

    „Nos, ő most sokkal jobb, mint a többiek ennyi a történet. Különben is, semmi értelme azt kiabálni, hogy ez káros a Forma-1-re nézve. Nem a szabályok tették őt a legjobbá, egyszerűen ilyen jó. Mikor Lewis (Hamilton) és a Mercedes volt az élen, nem hallottam ennyi embert panaszkodni. Miért nem kifogásolták annyira Lewis uralmát, mint most Maxét? Nem tudom mi áll emögött” – nyilatkozta a kanadai.

  • Norris kimondta azt, amit a legtöbben gondolnak a Ferrari új versenyruházatáról

    Norris kimondta azt, amit a legtöbben gondolnak a Ferrari új versenyruházatáról

    Lando Norris hozta szokásos formáját, és nem kertelt mikor a Ferrari monzai ruháját vette szemügyre.

    Az olasz gyártó a hétvégén ünnepel, ugyanis egy különleges ruházattal (és a hírek szerint festéssel) szeretne adózni az idei Le Mans-i 24 órás versenyen elért történelmi sikernek. A vörösök Antonio Giovinazzival, James Caladóval és Alessandro Pier Guidival megszerezték a győzelmét, és 1965 óta először vehették át a dobogó tetején a kupát a Ferrari színeiben.

    Az eredményt a Scuderia méltóképp akarja megünnepelni, így a győztes autó festését ültetik át a versenyzők overalljába, és a csapat ruházatába. Ám a dizájn egy másik, jól ismert márka színeit is tükrözi.

    A Twitteren természetesen közzétettek olyan képeket a rajongók, amin Charles Leclerc és Carlos Sainz veszi fel a rendeléseket, ám tegnap ellenfelük is kontrázott, és megemlítette kikre is hasonlítanak a Ferrari versenyzői.

    Lando Norris tegnap épp Max Fewtrell-lel játszott, mikor feltette brit barátjának azt a kérdést, amivel a tegnapi bejelentés óta az F1-es szurkolók egy része foglalkozik:

    „Szerinted a Ferrari most bejelentett új ruházata jobban hasonlít a McDonald’s-ra, mint tavalyi?”

    Az egykori F3-as pilóta így válaszolt:

    „Igen, nem vagyok nagy rajongója ennek az új szettnek.”

     

  • Hamilton újfent Verstappen előnyét firtatja: másodperceket ver ránk, és ellép

    Hamilton újfent Verstappen előnyét firtatja: másodperceket ver ránk, és ellép

    Lewis Hamilton már most attól tart, mennyivel lesz gyorsabb mindenkinél Monzában Max Verstappen.

    A Mercedes is rossz lóra tett az első körökben Zandvoortban, ám az utolsó hajrában a hétszeres világbajnok meg tudta tartani a hatodik helyet. Carlos Sainzot nem tudta megelőzni, ám Lando Norris csak 23 ezreddel maradt le tőle a befutónál. A brit versenyző a pontszerzésnek ugyan örült, ám a stratégiai döntéseknek már kevésbé. Állítása szerint a dobogón is végezhetett volna Max Verstappen mögött, ha a megfelelő időben hoznak jó döntéseket.

    Az Olasz Nagydíjra készülve a 38 éves pilóta nem számít sok jóra, ugyanis a Red Bull tempója újfent elveheti a mezőny kedvét.

    Mikor arról kérdezték a Mercedes versenyzőjét, mire számít a csillagosoktól Olaszoroszágban, nem volt rest megemlíteni holland ellenfelét is.

    „Fogalmam sincs, mi fog történni velünk Olaszországban. Max már az elején másodperceket ver ránk és ellép, ahogy tenni szokta. Remélhetőleg jobb hétvégénk lesz, és talán még a dobogóért is harcolhatunk” – nyilatkozta a GPblog.com-nak Hamilton.

  • Norris és Verstappen egy csapatnál? – „Beszélgetünk erről”

    Norris és Verstappen egy csapatnál? – „Beszélgetünk erről”

    Max Verstappen nemrég elismerte, beszéltek már arról, hogy Lando Norris legyen a csapattára a jövőben.

    Christian Horner árulta el tavaly először, hogy többször is felkeresték már a 23 éves pilótát, ám Norris mindig a McLarent választotta. Legutóbbi hosszabbítása 2025 végéig szól, így ha akarna, csak nagyon nehezen tudna átszerződni. A gondolattal szinte már mindenki eljátszott, ám a brit továbbra is azt hangoztatja, hogy a wokingi istállóval szeretne nyerni.

    A Red Bullnál Sergio Pérez teljesítménye okoz gondot, míg Norris esetében a papaya színű istálló versenyképessége a probléma. Ugyanakkor a fiatal versenyző célja, hogy bajnokságokat nyerjen, így nem feltétlenül járna jól a holland mellett.

    Verstappen természetesen örülne annak, ha a barátja mellette versenyezne, sőt annyira Norris sem tiltakozna egy esetleges közös munka ellen.

    Lando Norris, Christian Horner, McLaren, Red Bull
    A Red Bull többször „udvarolt” már Norrisnak a médián keresztül is – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Beszélünk erről, de hosszútávú szerződést írt alá a McLarennel. Meglátjuk majd, mi történik a jövőben” – nyilatkozta sejtelmesen a holland kétszeres világbajnok.

    Ugyanakkor ha csapattársat választhatna, nem az idei mezőnyből kerülne ki a győztes.

    „Ha szabadon választhatnék, és visszahozhatnék embereket, akkor az apám mellett versenyeznék. Számomra az lenne az igazi álomcsapat. Nagyon profi módon készített fel engem erre az egészre, már fiatal koromban is azt sulykolta belém, hogy készen kell állnom minden forgatókönyvre.”

  • Sainz elismerte azt, amit már sejteni lehetett

    Sainz elismerte azt, amit már sejteni lehetett

    Carlos Sainz édesapja megerősítette, hogy a belépni készülő autógyár valóban érdeklődik a fia iránt.

    A spanyol Forma-1-es versenyző kontraktusa 2024 végén lejár, így csak a következő év köti a Scuderiához a 28 éves pilótát. Míg az érintett minél előbb szeretne tárgyalni, addig a vörösök kivárnak, és inkább a másik versenyzőjük szerződésére koncentrálnának.

    Az olasz sajtó szerint a prioritást Charles Leclerc megtartása élvezi, bár a monacói hozzátette, még nem beszéltek a folytatásról a csapattal.

    Mindaddig Sainz Jr. nevét sűrűn szóbahozzák az Audival, és a ralivilágbajnok elismerte, valóban bekopogtatott a német gyár hozzájuk. A Volkswagen Csoport tagja a Saubert veszi majd át, és az új motorérában (2026) már teljes értékű tagja lesz a mezőnynek.

    Mindemellett a svájci csapat vezérigazgatója pont az az Andreas Seidl lett, aki korábban már dolgozott együtt a spanyollal a McLarennél.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz már nagyon szeretné tudni, mi lesz a sorsa 2024 után – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Természetesen van kapcsolatunk, de egyelőre semmi konkrétum. Ez egy olyan pillanat, amikor nekünk várnunk kell, és meglátjuk mi lesz. Természetesen az Audi nem fog megállni, ők tovább mozdulnak. Keményen dolgoznak, és az az ambíciójuk, hogy rögtön jók lesznek. Így nagyon gyorsan és teljes erőbedobással haladnak. Andreas (Seidl) néhány évekig együtt dolgozott Carlosszal a McLarennél, nagyon jól ismerik egymást, és nagyon sikeres időszakot éltek meg együtt. Andreas egyike azoknak a fickóknak, akik igazán nagyra értékelik Carlost, és azt a minőséget, amit a tempójával és a visszajelzésével képes nyújtani. Tehát nagyon jól ismerik egymást. Először azt gondoltam, hogy nagyon jó az Audi lépése a Forma-1 felé. Jó csapat lesznek a jövőben, ebben biztos vagyok” – nyilatkozta Sainz Sr. a Planetf1.com-nak.

    Ugyan, kölcsönös érdeklődés már kialakult a német gyár és a spanyol versenyző között, ám a 28 éves pilóta első sorban a Ferrarira és a szerződése meghosszabbítására koncentrálna.

    „Carlosnak még egy éve hátra van a szerződéséből. Ahogy korábban is mondta már, a kívánsága az, hogy minél előbb tudni szeretné mi lesz vele 2024 után. Nagyon szeretné úgy kezdeni a 2024-es évet, hogy biztos a sorsában. Ez a legfontosabb most a számára, nem akar bizonytalanul egy szezont elkezdeni. Fred (Vasseur) nagyon egyértelmű volt, mikor azt mondta, hogy várjunk, és nézzük meg a bajnokság második felét. Mondjuk az utolsó hónapig várunk, és megnézzük mi fog történni. Tehát várunk, és meglátjuk.” – tette hozzá a ralivilágbajnok.

  • Nemzetközi sajtó: hétköznapivá vált Verstappen uralma, miközben ő túllépett a hétköznapiságon

    Nemzetközi sajtó: hétköznapivá vált Verstappen uralma, miközben ő túllépett a hétköznapiságon

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen és a Red Bull sikerét méltatták, miközben Fernando Alonso és Sergio Pérez teljesítményére is kitértek.

    Rögtön a rajtot követően megtréfálta az eső a mezőnyt Zandvoortban. A korán kereket cserélő versenyzők jártak jobban, míg a kockáztatók több pozíciót is buktak. A versenyt a harmadik körben a mexikói versenyző vezette, ám holland csapattára a hazai futamán megfordította a sorrendet.

    Az újabb eső és a boxutcai gyorshajtás visszavetette Pérezt, így a dobogóra az Aston Martin spanyol versenyzője és Pierre Gasly állhatott még fel.

    A neves lapok így értékelték a korántsem átlagos verseny eseményeit.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Úgy nevetett és szórakozott Willem-Alexander király a családjával, mintha egy fogadáson lenne, és nem egy kimerítő, több, mint kétórás versenyen, amit Max Verstappen a maga jellegzetes és domináns módján nyert meg. A holland versenyző számára minden normális, könnyű és kiszámítható volt. Istenien vette az akadályokat, és vezetett a változó körülmények mellett, a verseny minden pillanatát uralta. Teljesen nyugodt és koncentrált maradt, pedig a lelátókon százezer elázott holland ült, akik azért jöttek az Északi-tenger partjára, hogy lássák kedvencük diadalát. Hihetetlen, hogy ez a 25 éves, rendkívüli tehetséggel megáldott fiatalember, hogyan tud együtt élni az elvárások hadával. Csak a himnusz pillanatában mutatott némi érzelmet, mikor könny szökött a szemébe az oly sokat jelentő dallam elindulása után.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Max Verstappennek keményen meg kellett dolgoznia a sikerért, holott azt a benyomást keltette, könnyedén vezeti a mezőny legjobb autóját. A verseny elején egy körrel tovább maradt kint, így a vezetést csapattársának kellett átadnia. Ám a bajnokság éllovasa záporozó golyóként ért fel Pérez mögé. Folyamatosan a leggyorsabb köröket autózta, és csapata is megkönnyítette a dolgát azzal, hogy engedte az alávágást. Az újabb csapadékhullásnál már nem adta át a vezetést, és sorozatban harmadszor nyert a hazai közönsége előtt.”

    Marca (Spanyolország):

    „Verstappen végig koncentrált maradt, nem engedte, hogy bármi is kizökkentse. A koncentrációja és a keze dicséretes. Csak egyetlen versenyző tudta tempóban megközelíteni őt: Fernando Alonso.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Újabb győzelmet ünnepelhetett Max Verstappen és a Red Bull – Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Bild (Németország):

    „Verstappen az időjárás okozta káoszban nyerte meg hazai versenyét. A holland kétszeres világbajnok birkózott meg lejobban a változó körülményekkel, és újfent meggyőző győzelmet aratott. A szezonban a 11. elsőségét szerezte meg, zsinórban pedig a 9. győzelmét ünnepelhette. A lenyűgöző holland ezzel az eredménnyel egy 10-es rekordot állított be.

    The Telegraph (Egyesült Királyság):

    „Egy rövid zápor felborította a rajtsorrendet, így a futam elején Verstappen elveszítette az előnyét, és a 13. helyre esett vissza. Ám 13 körrel később már ott autózott a második helyen, majd egy alávágásnak köszönhetően már vezette ismét a versenyt. Verstappen a 11. győzelmét ünnepelhette, miközben gőzerővel robog a harmadik bajnoki címe felé.”

    HLN (Belgium):

    „Igen, neki van a legjobb autója, de a hétvége során neki kell elérnie azt, hogy a hibáknál ne bukjon nagyot. Teljesen hétköznapivá vált Verstappen dominanciája, miközben ő maga csendben túllépett a hétköznapiságon. A mexikói csapattáras ugyanazzal a munícióval rendelkezik, de az időmérőn és az esőben is másfél másodperccel volt lassabb. Mikor a korai kerékcseréje miatt vezetett, a felzárkózó Verstappen körönként két másodpercet vert rá. A második boxkiállás után 20 kör alatt Pérez hátránya már 10 másodperc lett. Hogyan lehetséges mindez? Mert Verstappen ennyivel jobb versenyző. Sokkal tisztább, koncentráltabb tehetség. Ne legyen már az kifogás Pérez számára, hogy Max ízlése szerint fejlesztik az autót. Ne vegyünk el semmit Verstappen érdemeiből. A Forma-1-ben ez bevett szokás, így a Red Bullnál sincs másképp: egy csapat mindig próbálja optimálisan fejleszteni és beállítani az autóját… a legjobb versenyzőjét nézve.”

  • Nem először nyúlt mellé a McLaren, Norris vizsgálatot követel

    Nem először nyúlt mellé a McLaren, Norris vizsgálatot követel

    Lando Norris próbálta rábírni csapatát a kerékcserére a futam elején, de a McLaren kötötte az ebet a karóhoz.

    A második rajtkockából indult a brit versenyző, ám a csapadék gyorsan átírta a forgatókönyvet. Miközben Fernando Alonso úgy előzte meg Alex Albont, George Russellt és a 23 éves pilótát, mint akit ágyúból lőtte ki, addig a mezőny hátsó traktusa a boxba viharzott intermediate gumikért.

    A wokingi istálló tapasztaltabb pilótája is hasonló taktikára szavazott, ami a rádióbeszélgetésből ki is derült, ám a csapat nem tartotta jó döntésnek a kerékcserét. Norris hiába vitatkozott, mérnöke leszavazta, majd mikor a váltásra adták a fejüket, már túl késő volt.

    Lando Norris, McLaren
    Norris szerint túl sok pontot buktak – Fotó: McLaren

    Oscar Piastrival próbálták még tovább átvészelni a vizes pálya okozta nehézségeket, így az ausztrál még nehezebb helyzetben találta magát. Ugyan az eső elállt és a pálya gyorsan száradt, de a McLaren hátránya tetemes lett.

    Az újabb esőhullámnál Norris a kezébe vette az irányítást, és közölte a wokingi alakulattal, hogy kerékcsere lesz. A csapat ezúttal nem vitatkozott. Végül mindkét versenyző pontszerző helyen ért célba, ám a brit szerint ennél jobb eredményt is elérhettek volna, ha időben reagálnak.

    „Egyértelműen rossz döntést hoztunk. Nem megfelelően döntöttünk, ezért ezt át kell beszélnünk és belső vizsgálatot kell tartanunk, mivel nem ez volt az első ilyen alkalom. Túl sok pozíciót és pontot buktunk az ilyen döntések miatt a szezon során. A verseny második részében már sikerült időben reagálni és megfelelően dönteni. Az elsők között értünk a boxba, és rengeteg időt és pozíciót hoztunk George-on (Russell)” – nyilatkozta a verseny után Norris.

    A McLaren versenyzője az újraindítás után honfitársával küzdött, ám a csata hevében összeért a két autó, és Russell húzta a rövidebbet. A Mercedes versenyzője defektet kapott, így az utolsó helyen ért célba.

    „A mostani autók nagyon élesek, ha egy kicsit is hozzáérsz a másikhoz, olyan, mintha egy teljes ütést kapna a konstrukció. Egy jót versenyeztünk, közel voltunk egymáshoz és kerék a kerék elleni csatát vívtunk. Nem éreztem jól magam amiatt, hogy így végződött.”

  • Felszisszent a Mercedes, mikor Russell megcsúszott Hamilton előtt

    Felszisszent a Mercedes, mikor Russell megcsúszott Hamilton előtt

    A Holland Nagydíjon George Russell ijesztett rá a Mercedesre, mivel majdnem eldobta az autóját, mikor Lewis Hamilton autózott mögötte.

    A verseny felénél a hétszeres világbajnok érte utol csapattársát, aki más stratégiát futva próbálta helyre hozni a futam elején benézett taktikát. A 6-os kanyarban a 24 éves versenyző autója megcsípte a füvet, így a W14-es megcsúszott, miközben a testvérautó haladt közvetlen mögötte.

    Russell sikeresen megfogta a versenygépet, és nem akadályozta a 38 éves versenyzőt, aki könnyedén elment mellette.

    Lewis Hamilton, George Russell, Mercedes
    Lewis Hamilton és George Russell – Fotó: Sam Bloxham/Mercedes AMG Petronas

    .

    A futam után a 24 éves pilóta viszont elmondta, hogy a korábbi találkozója Yuki Tsunodával, nagyban megnehezítette az elkövetkezendő köreit.

    „Körülbelül öt körrel korábban értem össze Tsunodával, és ezután hatalmas rezgéseket éreztem. A nagy sebességű kanyaroknál nehezen láttam. Épp a tükrömet néztem, majd a következő pillanatban már a pályán kívül voltam. Ám sikerült az autót távol tartani a faltól. Még öt körig tarott az egész, majd 3-4 másodpercet veszítettem. Kár érte, mivel valószínűleg Lewis, Lando (Norris) és (Pierre) Gasly előtt maradthattam volna, hiszen ők később álltak ki a boxba.”

    A fiatal brit versenyző az újraindítás után a Norrisszal találkozott, majd egy lassú defektnek köszönhetően a 17. helyre esett vissza.