Szerző: Csonka Nikolett

  • Gasly és Grosjean is indított Twitch-csatornát

    Gasly és Grosjean is indított Twitch-csatornát

    A napokban Pierre Gasly és Romain Grosjean is csatlakozott a népszerű streaming platformra, a Twitch-re.

    A koronavírus előtt, csak egy Forma-1-es pilóta adta a fejét élő közvetítésekre (Lando Norris), viszont mára-már a mezőny negyede képviselteti magát az oldalon. Általában a versenyzők szakmájukhoz hű játékokkal múlatják el az időt, de akadnak olyan közvetítések is, ahol a Call of Duty vagy épp a Fortnite kerül előtérbe.

    A Haas francia versenyzője először az iRacinggel bontogatta szárnyait, majd pár napja átnyargalt az F12019-re. Grosjean ugyan nem olyan aktív, mint fiatalabb kollégái, összesen két napot szánt még a streamelésre, ám valószínűleg ez változni fog, sőt akár a hivatalos virtuális nagydíjakon is láthatjuk a versenyzőt.

    Gasly a korlátozások miatt kénytelen volt Dubaiban maradni a majdnem megtartott Ausztrál Nagydíjat követően, és csak a napokban térhetett vissza Európába. A szállodában csak egy Playstation 4 állt rendelkezésére, így a hivatalos virtuális futamokon nem tudott részt venni. Ez idő alatt Lewis Hamiltonnal és Charles Leclerc-el Cod-ozott, míg pár napja feltűnt a Twitch-en, ahol a monacói pilótával és barátaikkal űzte a népszerű Battle Royal játékot. A francia pilóta társaival ellentétben egy fokkal profibban kezdte a streamelést, ugyanis rögtön zöld háttérrel felszerelkezve jelentkezett be.

    A versenyzők csatornáit az alábbi linkekre kattintva érhetitek el:

    Lando Norris: https://www.twitch.tv/landonorris/
    Max Verstappen: https://www.twitch.tv/maxverstappen/
    Nicholas Latiffi: https://www.twitch.tv/nicholas_latifi/
    George Russell: https://www.twitch.tv/gr63/
    Charles Leclerc: https://www.twitch.tv/charlesleclerc/
    Alex Albon: https://www.twitch.tv/albon/
    Romain Grosjean: https://www.twitch.tv/grosjeanromain/
    Pierre Gasly: https://www.twitch.tv/pierregasly10/
  • Sajtó: A Daimler Vettelt akarja, Wolff a jelenlegi páros mellett van

    Sajtó: A Daimler Vettelt akarja, Wolff a jelenlegi páros mellett van

    Sajtó értesülések szerint a Daimler nagyon szorgalmazza, hogy Sebastian Vettel kapja meg a Mercedes egyik ülését 2021-ben.

    Miután a Ferrari és a német világbajnok szakított egymással, az F1 közössége arra kíváncsi, vajon mi lesz most a négyszeres világbajnokkal. A versenyzőt rögtön az eset után a McLarennel hozták szóba, ám a wokingi alakulat két napra rá bejelentette, hogy Daniel Ricciardo csatlakozik hozzájuk egy év múlva. Carlos Sainz így a Ferrariba került a megüresedett helyre. A Red Bull és a Racing Pont (jövőre Aston Martin) bejelentette hogy nem tudnak helyet biztosítani a heppenheiminek, így a Renault-nál fennálló szabad ülés állhat még az érintett rendelkezésére.

    Ugyanakkor ott van még a Mercedes is, ugyanis a német csapat még nem ismertette, milyen felállásban kívánnak neki vágni 2021-nek. Mindkét versenyző szerződése az év végégi szól, így akár Vettelnek lehetősége is lenne csatlakozni a csillagosokhoz.

    Giuliano Duchessa Twitter oldalán osztott meg egy érdekes forgatókönyvet.. Az olasz újságíró szerint a Daimler nagyon is szeretné köreikben tudni a négyszeres világbajnokot.

    „A Daimler testülete nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy Vettelt szerződtessék 2021-re. Toto Wolff azonban „behúzta a kéziféket” a potenciális tárgyalások kapcsán, míg Lewis Hamilton azt szeretné ha Valtteri Bottas maradna még egy évet.”

    Az Ezüst Nyilak csapatfőnöke korábban nagyon diplomatikusan, ám ugyanakkor érdeklődve nyilatkozott a német világbajnok jelenlegi státuszáról. Wolff az események után rögtön elmondta, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, ha egy négyszeres világbajnok elérhetővé válik, sőt nem rég azt is elárulta, hogy Vettel szerződtetése marketing szempontból is hasznos lenne a csillagosoknak. Ugyanakkor az osztrák kihangsúlyozta, hogy a jelenlegi párosra szeretnének koncentrálni, továbbá a hűség számukra nagyon fontos.

  • Charles Leclerc Armani márkanagykövet lett

    Charles Leclerc Armani márkanagykövet lett

    Charles Leclerc és a Giorgio Armani nemrég bejelentette, hogy a monacói versenyző lesz a divatmárka Made to Measure kampányának nagykövete.

    A Ferrari 22 éves pilótája szereti a divatot. Korábban már elmondta, hogy nagy álma, egy saját márkát létrehozni, és úgy tűnik az első lépésekhez közelebb került, ugyanis a Giorgio Armanival dolgozhat együtt. Ugyan nem Leclerc saját márkájáról van szó, hanem a népszerű olasz divatcég tavaszi/nyári kampányáról, ahol is az öltönyök viselésének népszerűsítése kerül előtérbe.

    ,,Charles Leclerc nagyon ígéretes versenyző. Fiatal kora ellenére nagyszerű sikereket ért el, és ez, az akaraterejéről, az elszántságáról valamint a tehetségéről teszt tanúbizonyságot. Fiatalos megjelenése és erős fizikuma az ami a Made to Measure-t fejlesztette és végig kísérte. A méretre szabott öltöny nincs életkorhoz kötve, ezt a felvételek is bizonyítják.” -áll az Armani közleményében.

    ,,Örömmel jelentem be, hogy mostantól a Giorgio Armani és a Made to Measure márkanagykövete vagyok. A divat a zenével és motorsporttal karöltve mindig is a szenvedélyem volt, és képviselni egy ilyen ikonikus márkát nagyon megtisztelő a számomra.” -tette közzé Charles Leclerc a közösségi médiás platformjain.

    A fekete-fehér fotókat John Balsom készítette a versenyzőről, Saint-Tropez-ban. A viselt öltönyök a bemutatót követően a boltokban is megvásárolhatóak lesznek.

    https://www.instagram.com/p/CAVBbkqAfJR/?igshid=f9m4qzk791rs

    https://www.instagram.com/p/CAVBZ-9q-p5/?igshid=qt7l1e9ilgng

    https://www.instagram.com/p/CAVBZLQqeiH/?igshid=1lkx4psn52s1a

    https://www.instagram.com/p/CAVBXrMqdHh/?igshid=rnzrq21q68mo

     

  • A Ferrari nem is ajánlott Vettelnek szerződést?

    A Ferrari nem is ajánlott Vettelnek szerződést?

    A The Race úgy tudja, a Ferrari nem jutott el odáig, hogy szerződést ajánljon Sebastian Vettelnek 2021-re, sőt már a szezon megkezdése előtt döntöttek a jövőjéről. Ezen felül az is kiderült, hogy a Scuderia és Carlos Sainz jóval az Ausztrál Nagydíj előtt tárgyalt egymással.

    Az autóbemutató után Mattia Binotto úgy nyilatkozott, hogy a négyszeres világbajnok megtartása élvez náluk prioritást. Akkor még szerették volna a csapatban tudni a versenyzőt, sőt állítólag már a tárgyalásokat is megkezdték. Majd egy hónapja az olasz sajtó arról számolt be, hogy a vörösök csak egy évre tartanák meg a 32 éves pilótát, és a fizetését is jócskán csökkentenék. Állítólag Vettel az ajánlatot nem fogadta el, és nem is tetszett neki az időtartam, ugyanis a német legalább két évig még maradt volna Maranellóban. A nagy bejelentés előtt Leo Turrini azt nyilatkozta, hogy június végéig kell döntenie Vettelnek, ugyanis az ajánlat már megérkezett, ám rá egy nappal később a német sajtó már a szakításról beszélt, majd jött a hivatalos megerősítés is.

    A The Race információi szerint azonban nem történt semmilyen ajánlattétel, Mattia Binotto már 2019-ben meggondolta magát a heppenheimivel kapcsolatban, ugyanis a Charles Leclerc-rel folytatott párharcuk során elég sok pontot dobtak el a pilóták (főleg Brazíliában, ahol is ütközésük eredményeként mindketten kiestek). Vettel szerződése 2020 végégig érvényes, ám sosem tárgyaltak arról, hogy ezt kiterjesszék. Ezen felül a monacói kontraktusát még karácsony előtt meghosszabbították egészen 2024-ig. Ugyanakkor a vörösök ebben az időszakban kezdtek el Carlos Sainzcal tárgyalni. Daniel Ricciardo is egy darabig a képben volt, ám az olaszok inkább a 25 éves pilótát preferálták, így gyorsan el is dőlt, kit akarnak megszerezni. Zak Brown pénteken meg is erősítette, hogy a télen a spanyol arra kérte őket, engedjék meg neki, hogy tárgyaljon a Scuderiával.

    Visszatérve a Ferrari hivatalos közleményére, az iratban nem esett szó arról, hogy a németnek szerződést ajánlottak volna. Ezért a pletykák amik az ajánlatokról számoltak be, valótlan állítások lehetnek. Binotto a szakítás után elmondta, hogy a felek rövid – illetve hosszútávú céljai nem egyeznek meg. Ebben a megvilágításban ez úgy értendő, hogy a négyszeres világbajnok még maradt volna Maranellóban, ám a Ferrari már tovább lépett. A 32 éves pilóta és csapata szakítása beindította a háttérben már mozgásban lévő gépezetet. 48 órán belül érkezett a hír, hogy a McLaren Daniel Ricciardoval és Lando Norrisszal indul majd neki a 2021-es szezonnak, míg Carlos Sainz a Scuderia színeiben tündökölhet. Természetesen ezek a döntések nem két nap alatt mentek végbe, ám az utolsó darabok a kirakósban ekkor kerültek a helyükre.

    A McLaren tehát, ahogy Zak Brown is mondta, engedélyt adott Sainznak arra, hogy tárgyaljon a Ferrarival. Ugyanakkor a wokingiak felvették a kapcsolatot az ausztrál pilótával, akit a spanyol távozása esetén akartak elhódítani, és akivel 2018-ban már majdnem megegyeztek.

    A McLaren közleménye azt mutatja, hogy már régóta mozgásba lendültek az elemek, míg a Renault-nál egyfajta meglepettség uralkodott, ugyanis nem számítottak arra, hogy a tárgyalások már ilyen messzemenő szakaszban tartanak.

    ,,A Forma-1 kapcsán megtanultam, hogy a kiszámíthatatlanságon kívül másra ne számítsak. A szezon előtt beszéltünk Carlosszal arról, hogy hol szeretne versenyezni, a Ferrarinál vagy nálunk. Meg lehet érteni az okait, és hát közel voltunk Danielhez azóta, mióta elhagyta a Red Bullt. Éreztük azt, hogy a két srác közül kerül ki az, aki nálunk fog versenyezni jövőre.” -nyilatkozta az amerikai.

    Emellett a wokingi istálló vezetője elárulta, (csak úgy, mint Andreas Seidl az alakulat csapatfőnöke) hogy sosem került szóba náluk Vettel szerződtetése. Nem számoltak a némettel, ugyanis már hónapok óta tárgyaltak Ricciardóval és Sainzcal. A döntéseket, amik a héten születtek, nem lehet meglepetés szerűnek avagy elhamarkodottnak nevezni, legalábbis a résztvevők szemszögéből biztosan nem. Egy jól megtervezett játék része volt, ami már hónapokkal ezelőtt elkezdődött, ám a döntő lépéseket csak most hajtották végre a játékosok.

    Ebben a narratívában csak két „bábú” áll a sakktáblán meglepetten: Sebastian Vettel és a Renault. A kérdés az, hogy egymást választják-e, vagy mind a két fél előhúz valami váratlan a zsebéből. A franciák vajon visszahozzák Fernando Alonsót vagy Nico Hülkenberget? Esetleg egy ifjoncot ültetnek autójukba? Vajon a négyszeres világbajnoknak van még ütőkártya a kezében? Vagy mindent feltett a jelenlegi csapatára és elbukta a játszmát?

     

  • Seidl: Sosem tárgyaltunk Sebastian Vettellel

    Seidl: Sosem tárgyaltunk Sebastian Vettellel

    Zak Brown és Andreas Seidl nemrég kijelentette, sosem volt tervben az, hogy Sebastian Vettelt a McLarenhez vigyék.

    Már tavaly is esett egy-két szó arról, hogy a német világbajnok akár a wokingi istállóhoz is csatlakozhat 2021-ben, ám akkor ezek a szóbeszédek elhalványultak. Idén viszont a pletyka újfent szárnyra kelt, sőt, Bernie Ecclestone és Timo Glock is erősített ezen. Miután kiderült, hogy a 32 éves versenyző és a Ferrari nem folytatják tovább jövőre a közös munkát, a legkézenfekvőbb csapatot a brit alakulat jelentette. Ám két napra rá, a McLaren bejelentette, hogy Daniel Ricciardo lesz Lando Norris csapattársa, míg Carlos Sainz Maranellóba igazolt.

    A német sajtó akkor az írta, hogy Vettel utasította vissza a wokingit istállót, ugyanis nem akart három évet arra áldozni, hogy „felépítse a csapatot.” Zak Brown a Sky Sportsnak adott interjújában azonban cáfoltak ezeket a híreket, sőt kijelentette: sosem volt tervben a heppenheimi szerződtetése.

    ,,Nyilvánvalóan Seb egy remek versenyző és emellett négyszeres világbajnok is. Ám a szezon előtt világosság vált számunkra, hogy vagy Daniel vagy Carlos mellett döntünk. Nem vettünk mást számításba, Seb bomba híre elég későn érkezett, és mi addigra már nagyon messze voltunk a kijelölt utunkon.” – nyilatkozta az amerikai vezető.

    Vettelnek négy lehetősége maradt, és ezek közül csak három tartalmazza a folytatáshoz vezető utat. A német dönthet úgy, hogy a Renault-hoz igazol, ám az is benne lehet a pakliban, hogy a Mercedes bevállalja, vagy akár az Aston Martin is megoldással szolgálhat. A McLaren vezetője szerint azonban a négyszeres világbajnok a negyedik utat fogja választani és inkább visszavonul.

    ,,Ez attól függ, ugyanis, nem úgy fest, hogy lenne lehetősége a Mercedesnél vagy a Red Bullnál. A McLarennél sincs, és egyértelműen a Ferrarinál sem. Így a választása a Renault-ra eshet. A következő kérdés viszont az: Seb valóban egy olyan csapathoz akar szerződni, amelyiknek nem lesz esélye 2021-ben nyerni? Ugyan egy nagyszerű alakulatról beszélünk, ami megérdemelné, hogy feljebb lépjen. Ám sajnos úgy vélem, Seb elfogja hagyni a sportot, hacsak nem akarja újra kezdeni egy olyan istállóval, ami feltörni szeretne.”

    Andreas Seidl a német Skynak nyilatkozva hasonló állásponton volt, mint Brown. A wokingi istálló csapatfőnök kihangsúlyozta, hogy jó kapcsolatot ápol Vettellel, és szoktak is beszélgetni, ám sosem volt téma a négyszeres világbajnok leigazolása.

    ,,Nem számítottunk arra, hogy Sebastian elérhető lesz. Természetesen ismerem és nagyra értékelem Sebastiant. Az elmúlt napokban olykor-olykor beszélgettünk, ám ilyenkor nem csak a Forma-1 volt a téma. Ha sorok között olvasunk a ferraris közleménye mentén, akkor világossá válhat számunkra, hogy Seb először is szeretne időt hagyni magának azzal kapcsolatban, hogy mi lesz vele a jövőben. Ugyanakkor sosem volt téma nálunk Sebastian, sosem tárgyaltunk vele és sosem ajánlottunk neki szerződést. Számunkra az út mindig Daniel vagy Carlos felé vezetett.”

  • Norris beszólt Leclerc-nek: Elloptad a csapattársamat!

    Norris beszólt Leclerc-nek: Elloptad a csapattársamat!

    Lando Norris tegnap nem türtőztette magát, megjelent Charles Leclerc Twitch-csatornáján és ismertette sérelmeit riválisával.

    Miután a McLaren bejelentette, hogy Daniel Ricciardo lesz jövőre a másik versenyzőjük a brit mellett, szinte egyértelmű volt, hogy Carlos Sainz a Ferrariba igazol. A spanyollal jó kapcsolatot ápoló Norris a közösségi médián keresztül búcsúzott a 25 éves pilótától (bár ha lesz 2020-as szezon még biztosan találkoznak és az utolsó futamon készülnek valamivel a Scuderia legújabb igazolásának), míg a kedves szavakat Sainz is viszonozta.

    Előző nap este (a bejelentések előtt) a 20 éves versenyző és a monacói együtt játszottak, míg mindenki arról kérdezgette őket, mi a véleményük a hirtelen felbolydult pilótapiacról. Leclerc esetében természetesen Sebastian Vettel távozása került előtérbe. A nézők arra kérték a fiatalt, hogy reagáljon a hírekre, mire a 22 és pilóta a következőket mondta:

    ,,Nem srácok, nem. Tudom, hogy sokan szomorúak miatta, és meg is értem ezt. Én csak boldogságot szeretnék, boldogságot mindenkinek.”

    Közös játék előtt kiderült, hogy még csak nem is „barátok” steamen, így a brit megkérdezte a monacóit, akar-e a barátja lenni. Természetesen az érintett kétértelmű választ adott:

    Norris: ,,Akarsz a barátom lenni?”

    Leclerc: ,,Igen, akarok. Szükségem van barátokra, manapság olyan egyedül vagyok.”

    Norris: ,,Nehéz időszakon megyünk most keresztül.”

    A nagy bejelentések napján csak a monacói streamelt. Gyerekkori barátaival ütötte el az időt, míg barátnője Charlotte Siné a háttérben szimulátorozott (az F12019-ben még Vettelt is sikerült kiütni, amit Leclerc is észrevett, és finoman utalt rá, hogy ilyet nem szabad csinálni.)

    A McLaren brit versenyzője csak a chaten tűnt fel azon a napon, ám hozzászólása elég tartalmasra sikerült. A nézők szinte elárasztották „Lando” kommentekkel az adást, miután feltűnt a brit, így a vörösök versenyzője is felfigyelt a trollkodó riválisára:

    ,,Mit mondott Lando?” -kérdezte Leclerc, majd elkezdte visszaolvasni a chatet. – ,,Lando, Lando, Lando, Lando, Lando Norris. ‘Elloptad a csapattársamat’.” – a monacói nevetve a fejét rázta, majd folytatta a játékot.

  • Charlotte Siné kénytelen volt feliratkozni Leclerc Twitch-csatornájára, hogy haza jusson

    Charlotte Siné kénytelen volt feliratkozni Leclerc Twitch-csatornájára, hogy haza jusson

    Charlotte Siné kénytelen volt feliratkozni kedvese, Charles Leclerc Twitch-csatornájára, ugyanis nem vitt kulcsot, így nem tudott bejutni a lakásba.

    A monacói versenyzőt is megfertőzte az online világ, és amióta felfedezte magának a népszerű streaming platformot, azóta szinte minden héten jelentkezik valamilyen tartalommal. Általában versenyző társaival szórakoztatja a nézőket, de akadnak olyan adások is, mikor csak egyedül beszélget feliratkozóival.

    A mai napon a 22 éves pilóta legújabb szimulátorát akarta kipróbálni a DiRT Rally 2.0 segítségével. Fülhallgatóval a fején ült és belemerült a játékba, mikor egy érdekes név jelent meg a képernyőn a feliratozók között. Leclerc először azt hitte, hogy valaki trollkodik és egy fake Charlotte Siné áldozott rá 4.99 dollárt, majd mikor franciául beírt az illető a chatre, szinte minden világos lett a versenyzőnek: barátnője nem vitt kulcsot, így nem tud a lakásukba bejutni.

    A szituációt nevetve ismertette nézőivel, majd elrohant, hogy beengedje kedvesét. Természetesen az eset után a rajongók élcelődtek a monacóin, aki nem nagyon tudott a játékra koncentrálni (na meg edzenie is kellett) így ideje korán befejezte a közvetítést. Ugyanakkor a Twitteren még megemlékezett az esetről a következőket írva:

    ,,A barátnőmnek fel kellett iratkozni a Twitch-csatornámra, hogy írni tudjon a csatorna chat falára és megkérdezze, hogy ki tudnám-e nyitni neki a bejárati ajtót. 25 percet várt lent, ugyanis én nem hallottam a telefonom, mert fülhallgató volt rajtam és nagyon fókuszáltam a rali versenyre.”

  • Binotto: Giovinazzi még nem áll készen a Ferrarira

    Binotto: Giovinazzi még nem áll készen a Ferrarira

    Mattia Binotto úgy véli, Antonio Giovinazzi számára túl nagy felelősséggel járna a másik ülés a Ferrarinál.

    A Scuderia nemrég bejelentette, hogy Carlos Sainz veszi át jövőre Sebastian Vettel helyét, így a három esélyesből ő került ki győztesként. Daniel Ricciardo esetében ugyan évek óta arról beszélnek, hogy egy nap, majd piros overallt ölthet, ám úgy tűnik az az idő még mindig nem érkezett el. Az ausztrál versenyző a Renault-os kalandja után a McLarennél fog kikötni. Ugyan az olasz sajtó Antonio Giovinazzit is az esélyesek közé sorolta, mikor a négyszeres világbajnok fennmaradó üléséről értekeztek, ám a svájci-olasz csapatfőnök tisztázta, miért nem gondolkodtak el a saját nevelésű pilótájukon.

    ,,Antonio egy olyan srác, akit nagyon tisztelek. Tavaly teljesítette első teljes szezonját a Forma-1-ben, ezért úgy vélem, a Ferrari még túl nagy felelősséggel járna a számára. Számítunk arra, hogy fejlődni fog még, és természetesen segítünk is neki ebben. Ez része a tervünknek, de még nincs elég tapasztalata.”

    Mika Salo egyetért a Ferrari csapatfőnökével. A finn szerint azért választották Sainzcot, mert Giovinazzi még nem áll készen.

    ,,Ez az egyetlen oka, ezért esett a választásuk Sainzra. Ugyanakkor el elgondolkodtató az, hogy ha van junior programuk, akkor miért nem onnan hoznak versenyzőket. Megszorongatta egy kicsit Kimit (Giovinazzi), de ennél többet nem tett. Arra vár, hogy legyen egy hely a Ferrarinál, ezért ez egy kicsit furcsa, de Sainz megfelelően fogja elvégezni a rá szabott munkát.”

  • Német sajtó: Vettel a Mercedesbe akar menni, vagy haza!

    Német sajtó: Vettel a Mercedesbe akar menni, vagy haza!

    Német sajtó értesülések szerint Sebastian Vettel visszautasította a McLaren ajánlatát tegnap, és kikötötte: vagy a Mercedesbe igazol, vagy búcsúzik.

    A Forma-1-es társadalom szinte felbolydult azóta, mióta a Ferrari és a német versenyző kijelentette, hogy jövőre nem folytatják a közös munkát. Az események és a feltételezések szinte óránként változnak, míg a bejelentés után a négyszeres világbajnokot tartották esélyesnek a McLaren egyik ülésére, addig tegnap a sajtó Daniel Ricciardo szerződtetéséről számolt be, majd nemrég bejelentették hivatalosan is a 30 éves pilóta érkezését.

    Carlos Sainz és a Ferrari egyességével és az ausztrál versenyző valamint a brit csapat házasságával, egy hely a Renault-nál szabadult fel. Feltételezések szerint még Fernando Alonso is elfoglalhatja a fennmaradó autót. Vettel számára viszont így vajmi kevés eshetőség áll fenn a maradásra.

    Tegnap ugyan a sajtó jó része a Ricciardo-McLaren egyességről beszélt (ami meg is történt), addig az Auto Bild és az F1-insider a heppenheimi érkezését vetítette elő. Értesüléseik szerint a német tárgyalt is a brit csapattal, ám gyorsan fordultak az események. Andreas Seidl ugyan szerette volna honfitárást a csapatban tudni, ám mikor arról esett szó, hogy hány év múlva lehet bajnokesélyes az alakulat, Vettel visszakozott. A német csapatfőnök három éves távlatot jelölt ki erre a projektre, ám a négyszeres világbajnok nem szeretett volna annyi időt arra szánni, hogy „felépítsen egy istállót”. Sőt, állítólag a 32 két éves versenyző kikötötte: vagy a Mercedesbe megy, vagy szögre akasztja a sisakot.

    Vettel a csillagosoknál Valtteri Bottas helyére pályázik, ugyanis a finnek is év végén jár le a szerződése. Ugyan Lewis Hamilton nem rendelkezik érvényes kontraktussal 2021-re, ám állítólag már csak formalitások vannak hátra az ő esetében.

    Toto Wolff nemrég méltatta a négyszeres világbajnokot, ami akár egy halvány jel is lehet arra, hogy számításba veszik, ugyanakkor Norbert Haug szerint is be kellene vállalni a két toppilótával járó áldozatot:

    ,,Ha egy Sebastian Vettel kaliberű versenyző a pilótapiacon van, akkor egy topcsapat főnökeként foglalkozni kell ezzel a ténnyel. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a jövőben létrejön az együttműködés.” -nyilatkozta a német a Pforzheimer-Zeitungnak.

  • Ki ülhet jövőre a Ferrariba, valamint mi lesz most Vettellel?

    Ki ülhet jövőre a Ferrariba, valamint mi lesz most Vettellel?

    Ma reggel a Ferrari bejelentette, hogy nem hosszabbítanak szerződést Sebastian Vettellel, így német versenyző 2021-ben elhagyja Maranellót.

    Ugyan az év elején még mindkét fél azt nyilatkozta, hogy szeretnék folytatni a partnerkapcsolatot, ám ahogy teltek a hónapok, a tárgyalások során nem tudott megegyezni a Scuderia és négyszeres világbajnok. A német RTL értesülései szerit nem a pénz okozta a feszültséget a felek között, Vettel érezte úgy, hogy nem becsülik meg eléggé, tovább abban sem volt biztos, hogy a pilóta menedzselés kapcsán változatlanul maradnak majd a dolgok.

    Már egy jó ideje találgatja a sajtó, hogy ki ülhetne a német helyére a Ferrariba, ám a bejelentés után ezek a jóslatok szinte elözönlötték a médiát.

    Lehetséges opciók:

    Carlos Sainz:

    A McLaren jelenlegi versenyzője  az egyik legesélyesebb jelöltnek számít. Tavaly a wokingi csapatnál Sainz bizonyította rátermettségét és azt, hogy ha kell, konzisztensen tudja hozni az eredményeket. Ugyan a 25 éves pilóta neve mellett még csak egy dobogós helyezés árválkodik, ám, ha egy top csapatba kerülne, a győzelem se váratna sokáig magára. Fizetési igénye alacsonyabb, továbbá a monacói segítségére is lehetne. Azonban komoly esélyekkel pályázna a bajnoki címre, ezzel fejfájást okozva Leclerc-nek.

    Daniel Ricciardo:

    A 30 éves versenyző már bizonyította, hogy az élmezőnyben is megállja a helyét. Nevéhez jelenleg hét futamgyőzelem kapcsolódik, és Sainzhoz hasonlóan év végén lejár a szerződése. A felek már ugyan korábban is kacérkodtak egymással (Ricciardo és a Ferrari), de végül nem sikerült dűlőre jutniuk. Az ausztrál viszont nem állna be a 22 éves pilóta mögé. Első számú versenyzőnek és bajnok esélyesnek menne a csapatba, továbbá jóval több fizetést követelne, mint a monacói vagy épp a McLaren spanyol pilótája.

    Antonio Giovinazzi:

    Az olasz jelenleg az Alfa Romeo egyik autóját mondhatja magáénak, továbbá 2016 óta a Ferrarival is szoros kapcsolatot ápol. A szimulátorban végzett munkája miatt jól ismeri az istállót és annak működését, így könnyen beilleszkedhetne a vörösökhöz. Giovinazzi első éve azonban nem volt igazán meggyőző, túl sok hibát követett el, emellett teljesítménye is jócskán az elvártak alatt maradt. Esetében a Ferrari egy második számú pilótát tenne Leclerc mellé, és az olasz készségesen támogatná is a monacóit.”

    „Elrugaszkodott elméletek”:

    Lewis Hamilton:

    A brit versenyző leigazolása is benne lehet a pakliban Vettel távozását követően. Hamilton nem titkoltan felnéz a vörösökre, és az is kecsegtető lehet a számára, hogy a Ferrarival döntheti meg Michael Schumacher rekordját. A Scuderia tudná, hogy nem tenne „rossz lóra” a hatszoros világbajnok kapcsán, ám Hamiltonnak borossos árra van, továbbá Leclerc-rel is összetűzésbe keveredhet.

    Valtteri Bottas:

    Nos, a finn pilótának sincs szerződése 2021-re, így a potenciális jelöltek listáján az ő neve is felbukkanhat. A nastolai már bizonyította, hogy nagyon gyors és képes futamokat nyerni, továbbá szárnysegédként is megállja a helyét. Ám Toto Wolff nem valószínű, hogy elengedné Bottast, ugyanis a finn személyében tökéletes segítőre lelt a Mercedes.

    Fernando Alonso:

    Ugyan a spanyol már jó pár évet lehúzott Maranellóban és a búcsúzása sem volt oly felhőtlen, ám mégis benne van a pakliban a visszatérése. Alonso elmondta már korábban, csak akkor tenné be a lábát az F1-be pilótaként, ha versenyképes csapat érdeklődne iránta. A Ferrari az élmezőnyhöz tartozik, így a feltétele megvalósulna, ám a spanyol nem állna be Leclerc mögé, magának követelné az első versenyzői státuszt, amivel a monacóit ütné ki a nyeregből.

    Sergio Perez:

    A mexikói versenyző már évekkel ezelőtt a Ferrari radarjára került, ám ő 2013-ban a McLarent választotta. Tapasztalata és kvalitásai miatt megállná a helyét egy top csapatban, ahol is mentorként sokat segíthetne csapattársának. Kétség sem férhet ahhoz, hogy képes lenne versenyeket nyerni, ám az időmérőkön nem olyan meggyőző a teljesítménye.

     

    Mi lesz Vettellel?

    A német versenyző dönthet úgy is, hogy szögre akasztja a sisakot és a családját helyezi előtérbe, de akár az is megfordulhat a fejébe, hogy egy másik szériában keresi meg a számításait. Ha Forma-1-ben marad, akkor a következő csapatok tehetnek neki ajánlatot:

    McLaren:

    Az egyik leglehetségesebb opció a német számára, ha a maradás mellett dönt. A wokingi istálló jövőre Mercedes motorokra vált, ami könnyen a győztesek utcájába repítheti ismét az alakulatot. Emellett a négyszeres világbajnok nagyon jól ismeri Andreas Seidlt, akivel még a BMW-nél dolgozott együtt.

    Renault:

    Ricciardo esetleges távozása miatt egy hely megüresedne a franciáknál. Az élmezőnybe vágyó csapat számára igazán hasznos fogás lenne Vettel, ám világbajnoki autót jó ideig nem tudnának adni a négyszeres világbajnoknak.

    Mercedes:

    Ha Lewis Hamilton elmegy a csillagosoktól, akkor egy igazán kecsegtető ajánlat hullhat Vettel ölébe. Az Ezüst Nyilak számos alkalommal bizonyították, hogy képesek világverő autót építeni, így valószínűleg Vettel is gyarapíthatná bajnoki címeinek számát, ha szürke overallt öltene. Mindemellett a német köztudottan jó kapcsolatot ápol Toto Wolffal, aki majdhogynem a szomszédja is.

    Red Bull:

    Helmut Marko korábban elmondta, hogy Max Verstappen miatt nem tudnának helyet biztosítani a németnek, ugyanis két ilyen kaliberű versenyzőt nem tudnak megfizetni. Ugyanakkor a német RTL-nek az osztrák elismerte, továbbra is figyelemmel kísérik Vettelt, és ha alkalmuk adódna, akkor ismét leszerződtetnék egykori versenyzőjüket.

    Aston Martin??

    A brit újságírók egy része szerint akár az is elképzelhető, hogy az Aston Martin nemcsak Toto Wolffot szerzi meg, hanem Vettelt is. Perez akár mehetne a német helyére, míg az osztrák csapatfőnök és a négyszeres világbajnok kikövezhetné a csapat útját a bajnoki cím felé.