Szerző: Csonka Nikolett

  • Massa visszavágott az F1 egykori urának: fél, milyen csontvázak esnek ki még a szekrényből

    Massa visszavágott az F1 egykori urának: fél, milyen csontvázak esnek ki még a szekrényből

    Felipe Massa is értesült Bernie Ecclestone legutóbbi nyilatkozatáról, így nem volt rest szinte azonnal visszavágni.

    A brazil versenyző idén indított hadjáratot a Forma-1 és az FIA ellen a 2008-as bajnokság kapcsán. Egy ponttal maradt le a bajnoki címről a 42 éves ex-pilóta, pedig pár kanyarig az év legjobbjának érezhette magát. Az utolsó pillanatban előzte meg Timo Glockot még a McLarennél vitézkedő Lewis Hamilton, így az elegendő pontot összegyűjtve ünnepelhetett.

    Ám abban az évben történt egy csalás is, amiről 2019-ben szerzett tudomást a nagyérdemű. Az első Szingapúri Nagydíjon Nelson Piquet Jr. szándékosan ment a falnak, hogy a csapat így hozza előnyös helyzetbe Fernando Alonsót. Az F1 egykori ura elárulta év elején, ő és Max Mosley (az FIA akkori elnöke) előbb szereztek tudomást az esetről. A vezetők már 2008 végén tudták, hogy mi történt, ám az FIA gála után már nem változtathattak az eredményen.

    Ezt az elismerést használta fel Massa, és „háborút indított” a sportág ellen. Ügyvédi csoportja már hivatalosan felhívta a perre az érintettek figyelmét, és figyelmeztették őket arra is, hogy nem módosíthatják vagy semmisíthetik meg az ügyhöz kapcsolódó dokumentumokat.

    Ecclestone szerint nem a bajnoki cím Massa célja, és Hamilton igazán perelhetett volna

    Ecclestone szerint nem a bajnoki cím Massa célja, csupán az elismerésért járó pénzt szeretné bezsebelni. Ezt a felvetést a brazil nagyon gyorsan elutasította.

    „Ecclestone csak az után döntött úgy, hogy mond valamit, miután látta az ügyünk komolyságát és azt, hogy nem fogjuk otthagyni ezt a szégyenfoltot a Forma-1-en. Valószínűleg attól fél, hogy mik derülhetnek még ki a per során. Ám nem ez a fontos, már többször hangoztattuk, hogy a trófea számít. Folytatjuk a küzdelmet az igazságunkért” – nyilatkozta Massa.

  • Pérez nem vette zokon Marko megjegyzését: „bocsánatot kért”

    Pérez nem vette zokon Marko megjegyzését: „bocsánatot kért”

    Sergio Pérez nem sértődött meg Helmut Marko korábbi megjegyzésén, a Red Bull versenyzője szerint főnöke nem akart diszkriminatív lenni.

    A Servus TV vendégeként a mexikói pilóta teljesítményét és koncentráltságának hiányát elemezte az osztrák tanácsadó. Marko kitért arra is, hogy a német Sebastian Vettel és a holland Max Verstappen kulturális hátterük miatt másképp birkóznak meg a feladattal, mint Pérez.

    Ám a 80 éves vezető megjegyzésén kiakadt az internet, így nyilvánosan még a Mexikói Nagydíj szervezőitől is bocsánatot kellett kérnie.. Pérez Szingapúrban elmondta, ő nem haragszik főnökére, mivel nem volt semmi mögöttes szándék a megjegyzésében.

    „Sokat segít az, ha ismerem az illetőt, mivel tudom, hogy nem úgy értette. Elfogadtam a bocsánatkérését, mert ismerem Helmutot (Marko), és tudom, hogy nem úgy gondolta. Mindannyian követünk el hibákat, számomra az volt a legfontosabb, hogy elfogadtam a személyes bocsánatkérését. Az, hogy mi történik a nyilvánosságban és a médiában, arra nincs ráhatásom. Számomra a személyes kapcsolat a legfontosabb” – nyilatkozta a mexikói médiának a versenyző.

    Arra kérdésre, hogy megsértődött-e az osztrák tanácsadó megjegyzésén, Pérez így felelt:

    „Őszintén szólva egyáltalán nem. Ismerem Helmutot, nem úgy értette. Én személy szerint egyáltalán nem sértődtem meg. Ha ezek a megjegyzések más kontextusban kerültek volna elő, akkor én is másképp kezelném.”

    A Red Bull Racing nem reagált az esetre, és az, hogy Helmut Marko nem teljesmértékű alkalmazottja a csapatnak nagyban bonyolítja a helyzetet

  • Ha Ricciardo marad, és Lawson is marad, mi lesz Tsunodával?

    Ha Ricciardo marad, és Lawson is marad, mi lesz Tsunodával?

    Sajtóértesülések szerint Yuki Tsunoda húzhatja a rövidebbet Daniel Ricciardo és Liam Lawson szerződtetése kapcsán.

    Az év elején még Nyck de Vries és a japán versenyző vezette az AlphaTauri nem túl acélos autóit, ám a holland zavarodottságát gyorsan megunta Helmut Marko. A Red Bull tartalékversenyzőjeként jegyzett ausztrál pilóta Silverstone-ban vett részt a Pirelli gumitesztjén, mikor Christian Horner és az osztrák tanácsadó döntött a testvércsapat sorsáról.

    A Magyar Nagydíj előtt de Vries repült, Ricciardo bekerült, míg Tsunoda nyugodtabban szemlélhette az eseményeket. Ám a nyári szünet után megrendezett versenyhétvégén Ricciardo kézközépcsontérést szenvedett. A Holland Nagydíj második szabadedzésén történt az esemény, az ausztrált azóta meg is műtötték és Liam Lawsont ültették a helyére.

    A 34 éves versenyzőnek a Szingapúri és Japán Nagydíjat is ki kell hagynia, sőt a katari indulása is kérdéses. Mindaddig az új-zélaindi versenyző a remek teljesítményével felhívta magára az F1 figyelmét.

    Az olasz Formu1a.uno szerint a Red Bull olyan versenyzőket akar látni a faenazi csapatnál, akik náluk is megállnák a helyüket. Így a Lawson-Ricciardo párossal vágnának neki 2024-nek. A szóbeszédet a RACER.com sem tartja kizártnak, mivel eredetileg a japán versenyző a Honda közreműködése miatt kapott lehetőséget, és azóta nem tudta úgy igazán megvetni a lábát a sportágban.

    Így az idén stabilabban teljesítő Tsunoda kerülne a kispadra, és átvehetné Ricciardo helyét a Red Bullnál teszt – és tartalékpilótaként.

  • Bejelentette az Alfa Romeo, hogy kikkel folytatja jövőre

    Bejelentette az Alfa Romeo, hogy kikkel folytatja jövőre

    Szingapúrban bejelentette az Alfa Romeo, hogy melyik két versenyzővel folytatják jövőre.

    Valtteri Bottas sorsa ugyan nem volt kérdéses, hiszen a finn pilótának érvényes szerződése volt a következőre szezonra is. Némi izgulni valója Guanyu Zhou-nak lehetett, hiszen az ő kontraktusa lejár az év végén.

    A kínai versenyző már az első versenyén lenyűgözte a svájci csapatot 2022-ben. Első évében a tanulás mellett megtapasztalta Silverstone-ban, hogy milyen egy baleset a Forma-1-ben, ám szerencsére sérülés nélkül megúszta a dolgot.

    Idén a csapat szerint az „érettsége és módszeres gondolkodásmódja” nagyban hozzájárult az alakulat fejlődéséhez. Így az Alfa Romeo úgy döntött meghosszabbítja a 24 éves pilóta szerződését, és változatlan párossal vág neki az új szezonnak.

    Valtteri Bottas, Guanyu Zhou, Alfa Romeo
    Valtteri Bottas és Guanyu Zhou – Fotó: James Moy/XPB/Alfa Romeo F1 Team Stake

    „Szerződést hosszabbítani mindig nagyszerű érzés, különösen akkor, ha tudjuk hogyan alakulnak a dolgok. Büszke vagyok arra, hogy az Alfa Romeo tagja lehetek, és hálás vagyok a bizalmukért. Az első napom óta rendkívül keményen dolgozom, és az motivál, hogy ezt mindennap megtegyem. Valtterivel (Bottas) nagyon jó a kapcsolatom, és csapatként működünk együtt az alakulattal. Nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy jövőre, végre Kínában is versenyezzek a csapattal. Nagyszerű pillanat lesz, büszke vagyok arra, hogy megoszthatom ezt azokkal, akik támogatnak” – nyilatkozta a bejelentést követően Zhou.

    Valtteri Bottas maradását formalitásból még megerősítette a csapat.

  • Horner négy csapat autóiban tudná elképzelni a Red Bull-Ford motorokat

    Horner négy csapat autóiban tudná elképzelni a Red Bull-Ford motorokat

    Christian Horner szerint 2026 után akár négy csapat autóiban is Red Bull-Ford duruzsolhat.

    Év elején jelentette be az osztrák csapat és az amerikai vállalat, hogy közösen készülnek az új motorszabályokra és a változás adta lehetőségekre. A Red Bull Powertrains programjai már gőzerővel zakatolnak, míg a Ford segítségével még biztosabb alapokara helyezhetik az erőforrások megalkotását.

    Az eredeti tervek szerint csak a Bikák és az AlphaTauri kapja majd meg az elkészült hajtásláncokat, ám a Red Bull csapatfőnöke nyitott a további terjeszkedésre. A brit vezető elárulta, ha minden jól megy, akkor még két ügyféllel gyarapodhat a megrendelők száma.

    „Ha az általunk készített motorok vonzóak lesznek a többiek számára, akkor nyitottak vagyunk a tárgyalásokra, és arra, hogy a jövőben más istállóknak is szállítsunk. Ám egyelőre a jelenlegi folyamatokra koncentrálunk. A Forddal való kapcsolatunk nagyon jól működik, de mindent egybevetve független gyártók vagyunk, ez így hosszútávon előnyös. A létesítményeink 8 autó felruházásra lesznek alkalmasak. Úgy véljük, hogy a távolabbi céljaink kapcsán ezt tudjuk garantálni. Egyelőre egy csoportot szeretnék integrálni a kasznival foglalkozó részlegre, hogy egységként tudjanak együttműködni. Hatalmas kihívás, de úgy vélem ez a helyes út. Jelenleg a megfelelő ütemtervet teljesítjük” – nyilatkozta Horner.

  • Nagy hibát követett el a Ferrari, mikor nem tartotta vissza Binottót?

    Nagy hibát követett el a Ferrari, mikor nem tartotta vissza Binottót?

    Gerhard Berger szerint szarvashibát követett el a Ferrari, mikor a technikai részleg élére nem tette vissza Mattia Binottót.

    2022 végén döntött úgy a Scuderia, hogy elengedi a svájci-olasz vezetőt, akinek a nyakába varták az elmúlt szezonok sikertelenségét. Az 53 éves korábbi csapafőnök 2019-ben vette át az istálló irányítását, azelőtt a motorrészleg vezetőjeként tevékenykedett a vörösöknél.

    Ugyan Binotto mérnöki kvalitásait sokan elismerték, ám vezető képességei nem voltak elegendők ahhoz, hogy az egész csapatot a nyakába vegye.

    Frédéric Vasseur, Ferrari
    Gerhard Berger a technikai oldal részére Mattia Binottót, a sportpolitikaira Frédéric Vasseurt tette volna –  Fotó: Bertusz Dávid / TRP Media

    Ám az osztrák ex-versenyző úgy véli, működő struktúra lett volna, ha Binottót a technikai részleg élére teszi a Ferrari, míg Frédéric Vasseur megkapja a csapatfőnöki státuszt.

    „Elég nehéz megítélni a formájukat, nagyon ingadozó. Korábban már említettem, hogy én megtartottam volna Binottót a technikai oldalon, Vasseurt meg a sportrészre tettem volna. Megpróbáltam volna megosztani a munkát kettőjük között, így nem egy személy vállait nyomta volna a teher. Manapság nagyon összetett egy csapat, és az, hogy mitől lehet valaki sikeres a Forma-1-ben. Egy személy már nem tud mindent irányítani. Viszont ők döntöttek így, és talán nem olyan gyorsak, mint tavaly. Talán egy kicsivel kevesebb hibát követnek el, vagy nem, nem tudom. Ám az eredmény eléggé hasonló, és ez nem elég ahhoz, hogy legyőzzék a Red Bullt. Ugyanakkor ott van mellettük a Mercedes, a McLaren és az Aston Martin is. 5 csapat is harcolhatna a bajnoki címért” – nyilatkozta Berger.

  • Russell szerint lehetetlen megmondani, kik harcolnak majd jövőre a bajnoki címért

    Russell szerint lehetetlen megmondani, kik harcolnak majd jövőre a bajnoki címért

    George Russell nem tudja megmondani, kik lehetnek a Red Bull kihívói 2024-ben.

    Idén az osztrák istálló nem hagyta szóhoz jutni ellenfeleit, ugyanis az eddig versenyeket megnyerte. A többiek ugyan belenyugodtak abba, hogy kisebb csoda folytán nyerhetnek csak futamot, így gőzerővel készülnek arra, hogy jövőre változtassanak ezen a tendencián.

    A Red Bull mögött szoros verseny alakulat ki a csapatok között, így egyik hétvégén a Mercedes, a másikon a Ferrari, az Aston Martin vagy a McLaren követi az etalonnak számító csapatot.

    Viszont a szoros „középmezőny” miatt a csillagosok fiatal versenyzője nem tudja megtippelni, hogy kik lehetnek a Bikák kihívói a következő szezonban.

    „Lehetetlen megjósolni bármit is. Senki sem látta előre, hogy az Aston Martin ekkora ugrást hajt végre a télen, és arra sem számítottunk, hogy a McLaren a szezon közepén a második vagy a harmadik leggyorsabb autó lesz. Némi hatékony aerodinamikai fejlesztéssel, és pár órányi szélcsatornában töltött idővel egy olyan csapat, mint a Williams is képes nagyot ugrani. A legfontosabb tehát az, hogy meg kell keresnünk azokat a területeket, ahol még képesek vagyunk fejlődni. Természetesen mindenkinek az a célja a csapatban, hogy a következő évben ismét a bajnoki címért harcolhassunk. Ám azt nem jelenthetjük ki magabiztosan és tiszta szívvel, hogy ez meg is fog történni. Egyszerűen nem lehet megmondani, hogy mire lesznek képesek a többiek” – nyilatkozta Russell.

  • Ecclestone szerint nem a bajnoki cím Massa célja, és Hamilton igazán perelhetett volna

    Ecclestone szerint nem a bajnoki cím Massa célja, és Hamilton igazán perelhetett volna

    Bernie Ecclestone megelégelte Felipe Massa „szélmalomharcát” és követeléseit.

    A brazil versenyző 15 év után döntött úgy, hogy megtámadja a 2008-as bajnokság végeredményét, mivel a szezon egyik versenyén csalás történt. A Ferrari korábbi pilótája egy ponttal maradt el Lewis Hamiltontól az év végén, aki az utolsó kanyarokban szerezte meg első bajnoki címét.

    Massa azon az ominózus első Szingapúri Nagydíjon az élen haladt, míg Nelson Piquet Jr. falnak nem vágta autóját. Honfitársa így Fernando Alonsót akarta segíteni, aki pont az eset előtt járt a boxutcában. Flavio Briatore terve bevált, mivel a versenyt a spanyol nyerte, míg a kapkodás alatt a brazil elrántotta a tankolócsövet, és végül a 13. helyen végzett.

    A brit üzletember az év elején elismerte, 2008 végén már tudtak Max Mosleyval az esetről, ám a hivatalos díjátadó után nem tehettek semmit. Massa ugyanakkor nem ért ezzel az állásponttal egyet, így jogi csapatával támadást indított a száguldó cirkusz ellen.

    Tegnap fokozták az ügyet azzal, hogy hivatalos levelet írtak a Renault-nak (Alpine), Flavio Briatorenak, Pat Symondsnak, Steve Nielsennek, az ING-nek és még a Ferrarinak is. Az ügyvédekből álló csapat felhívta az adott személyek és alakulatok figyelmét arra, hogy potenciális peres eljárás alá kerülhetnek, így az ügy iratait nem módosíthatják és semmisíthetik meg.

    Brazil sajtó: Massa jogi lépéseket eszközölt Briatore, a Renault és a Ferrari ellen

    A szellemet a palackból az F1 korábbi ura engedte ki, viszont Ecclestone szerint Massa elsődleges célja nem a bajnoki cím megszerzése.

    „A Massa-klán mindezt a pénzért csinálja, de az esélyük a nullával egyenlő” – nyilatkozta a svájci Blicknek a brit üzletember.

    Mr. E. továbbá kihangsúlyozta, aki valóban perre vihette volna az ügyét, az Lewis Hamilton és a Mercedes, hiszen a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjon vitatható döntések születtek. A csillagosok fontolgatták is az eset jogi útra terelését, de végül visszaléptek a sport hírnevének megőrzése érdekében.

    „Hamilton és a Mercedes valóban pert indíthatott volna az FIA ellen a nem túl tiszta 2021-es szezonzáró után” – tette hozzá Ecclestone.

  • Lopakodó üzemmódba kapcsolt a McLaren, legalábbis két verseny erejéig

    Lopakodó üzemmódba kapcsolt a McLaren, legalábbis két verseny erejéig

    Módosított festést leplezett le Szingapúrban a McLaren, az egyik partnerük kedvéért változtattak a megjelenésen.

    Kevesebb papaya és több fekete jellemzi a wokingi istálló új színvilágát, amit két verseny erejéig csodálhatnak meg a rajongók. Szingapúrban és Japánban ugyanis a brit istálló az OKX web3 technológiai vállalattal karöltve „átszínezte” az autót és a versenyzők overáljait.

    Drasztikus változásokra nem kell számítani, sőt nem is tehetné meg a csapat a teljes ráncfelvarrást. Az FIA ugyanis csak bizonyos számú és mértékű módosítást hagy jóvá a festések tekintetében egy szezonban.

    A Stealth Mode névre hallgató kombinációt a két vállalat tervezte közösen. Együttműködésükkel a kiválóságra való törekvést, az elfogadást és az innovációt, valamint a háttérben zajló kemény munkát akarták szemléltetni.

     

    Zak Brown:

    „Az OKX-szel való partnerkapcsolatunk egyre erősödik, és ezt a fantasztikus folyamatot akartuk reprezentálni ezzel a festéssel. A Stealth Mode megfordítja az eddig színkombinációnkat, és valami izgalmasat és titokzatosat visz a Szingapúri és a Japán Nagydíjra. Reméljük, hogy a rajongók ugyanúgy szeretni fogják, ahogy mi. Az OKX elkötelezett támogatója a McLaren fejlődésének, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy a partnerségünket az F1 globális platformja mellett a pályán is megünnepelhetjük.”

    A csapat a hivatalos rajongói webshopjában különleges ruházattal is várja azokat a rajongókat, akiknek tetszik a két futamra szóló új dizájn.

  • Brazil sajtó: Massa jogi lépéseket eszközölt Briatore, a Renault és a Ferrari ellen

    Brazil sajtó: Massa jogi lépéseket eszközölt Briatore, a Renault és a Ferrari ellen

    Brazil sajtóértesülések szerint Felipe Massa tovább harcol az igazáért, így az FIA és a Forma-1 után egykori csapata ellen is jogi lépéseket tehet.

    A 2021-es Abu Dhabi Nagydíj mellett a sportág egyik sarkalatos pontját a 2008-as bajnokság alkotja. Pár másodpercig bajnoknak érezhette magát a brazil versenyző, ám Timo Glock nem tudta tartani a trükkös körülmények között a pozícióját, így az utolsó kanyarokban megelőzte őt Lewis Hamilton, és megszerezte első bajnoki címét. Egy egységgel szerzett többet Massánál, aki akkor méltósággal viselte a vereséget.

    Ám 2009-ben kiderült, hogy az első Szingapúri Nagydíjon csalás történt. Nelson Piquet Jr. szándékosan ment falnak, hogy így segítse csapattársát. Fernando Alonso a versenyt megnyerte, míg a bajnokesélyes brazil elrántotta a tankolást segítő csövet, és a mezőny végén ért célba.

    Ám 2023-ban úgy érezte a Ferrari korábbi versenyzője, hogy cselekednie kell, így ügyvédeket fogadott, és megtámadta az eredményeket. Bernie Ecclestone korábban elismerte, már 2008 végén tudomást szerzett Max Mosleyval az esetről, ám a díjakat már átadták az FIA gálán, így nem tudtak mit tenni. Viszont Massa szerint az F1 egykori ura és a Nemzetközi Automobil Szövetség korábbi elnöke már az ominózus verseny után tudta mi történt.

    Massa némi segítséget várna a Ferraritól a „szélmalomharca” kapcsán

    A brazil ügyvédjei így jogi lépéseket tesznek a sportág ellen, de Flavio Briatore, a Renault és még a Ferrari is kapott hivatalos levelet.  Mindemellett az ING-t (a Renault akkori névadószponzorát), Pat Symondsot és Steve Nielsent (a Renault korábbi sportigazgatói) is figyelmeztették. A brazil Motorsport.com szerint a hivatalos levélben Massa ügyvédjei közölték, hogy potenciális peres eljárás indulhat ellenük, így a birtokukban lévő dokumentumokat, amik az ügyhöz kapcsolódnak, nem semmisíthetik meg és nem módosíthatják.