Lando Norris szerint a streamjei megmutatják a szurkolóknak azt, hogy ő is csak egy átlagos srác.
A brit versenyző neve és a Twitch platform már-már összeforrt, ugyanis a 21 éves fiatal szabadidejében élő adásokkal szórakoztatja rajongóit. A McLaren pilótája a streamek alkalmával úgy érzi, könnyebben mutathatja meg azt, hogy ki is ő valójában, ugyanis az F1-es környezetben erre nem olyan sok lehetősége adódik.
,,A legtöbb ember azt gondolja, hogy csak körbe-körbe megyek, miközben versenyzek az autómmal és ennyi. Mindaddig, amíg nem látod meg azt, – és talán nézted a Drive to Survive-ot a Netflixen – hogy a háttérben mennyivel több van, és milyen sok mindent kell megtenniük a csapatoknak és a pilótáknak azért, hogy elérjenek dolgokat. A Forma-1 egy eléggé összetartó, zárt világ, ahol nem sokan láthatják a versenyzői oldalt. Ezért is streamelek annyit, mert azt szeretném, ha az emberek azt látnák aki én vagyok. Egy normális srác, aki szeret közvetítéseket csinálni és mindennap videójátékokkal játszani. Nem vagyok egy varázslatos típusú fickó.” – írta meg a brit szavait a Racingnews365.com.
Tavaly, a koronavírus első hulláma alatt Lando Norris, George Russell, Alex Albon és Charles Leclerc a Twitch Quartett „megalakításával” szórakoztatta a nézőket. A virtuális versenyek mellett különféle battle royal játékokkal mulattatták a közönséget, ugyanakkor azt is megnézhette a nagyérdemű, hogyan szállít a Williams valamint a Ferrari versenyzője joghurtokat az ETS 2 segítségével.
A 21 éves brit azonban az online jelenlétet még nagyobb szintre emelte azzal, hogy megalakította a Quadrantot, ahol is négy barátjával készít videókat a szórakozni és kikapcsolódni vágyóknak. Norris úgy véli, hogy a játékok új réteget és közönséget szólíthatnak meg és vezethetnek a sportághoz.
Ugyan mindennapjai nagy részét a versenyzés teszi ki, ám a McLaren versenyzőjének életében előbb jött a játékok iránti szeretet, mint a sebesség:
,,Határozottan a játék volt az első. Mikor 4-5 éves voltam az apukám a Gran Turismo-val játszott. Semmi köze nem volt a versenyzéshez – kerékpározó volt – ugyanakkor imádta azt. Úgy nőttem fel, hogy őt nézem, és egy ponton túl már le is akartam győzni. Így lettem hát versengő és ez irányított a versenyzéshez. Volt egy kis kormányunk pedálokkal, én beültem az apukám ölébe, és úgy róttuk a köröket.” -mesélte Norris a BBC Sounds Press X to Countinue podcast adásában.
Sebastian Vettel elárulta, hogy milyen nevet kapott az új AMR21-ese.
A német versenyzőnél már-már hagyomány lett az, hogy minden évben egy női névvel illeti legújabb konstrukcióját. A szokást még a Toro Rossós időkben vette fel, és azóta töretlenül alkalmazza.
Általában, az első futam előtti napokban a négyszeres világbajnok és szerelői összeülnek, hogy egy vacsora, vagy egy ebéd keretein belül megvitassák milyen különleges névre fog hallgatni az az évi autó. A Red Bull-os korszakban többnyire brit, még a Ferrarinál töltött idő alatt olasz nevek kerültek előtérbe. Most, hogy az Aston Martin és vele némileg a James Bond ‘feeling’ visszatért a száguldó cirkuszba, természetesen az új konstrukció az egyik Bond-lány után kapta a nevét. Ám nem is akármelyik után:
Vettel autója ugyanis ebben az évben a Honey Ryder „névre fog hallgatni.”
Az 1962-ben kiadott első Bond film (Dr. No) női karaktere, akit többnyire az első Bond-lánynak is tekintetnek (habár a képernyőn nem ő volt az első női szereplő, akivel a brit titkos ügynök kapcsolatba került.) Honey Ryder, avagy regénybéli nevén Honeychile Rider az ikonikus fehér bikinijével és óceán jelenetével maradhatott meg az emlékezetekben. A képvásznon a szerepet Ursula Andress játszott el, ám a karakter hangját már Nikki van der Zyl adta.
A 33 éves pilóta nagyon bizakodó az új kaland kapcsán, habár a szezon előtti teszt nem úgy sikerült, ahogy azt eltervezte. A meghibásodások miatt nem tudott annyi kört megtenni, mint csapattársa, ám ez sem szegte a heppenheimi kedvét.
Timo Glock szerint is észrevehető a változás a mostani Vettel és a tavalyi között:
,,Legalább úgy tűnik, hogy újra jó kedvű és jó hangulatban van.” – nyilatkozta a német pilóta a Mannheimer Morgennek.
Glock ezen felül azt is hozzátette, hogy nagy valószínűséggel a szurkolók látni fogják ismét a „Vettel ujjat” a jövőben.
Az érintett egyet is ért ezzel:
,,Még vagyok olyan jó, hogy futamokat nyerjek és a bajnoki címért harcoljak – ha a rendelkezésemre bocsátott csomag lehetővé teszi. A csapatunk épphogy lemaradt a konstruktőri tabella harmadik helyéről tavaly. Remélem, hogy 2021-ben leszünk még olyan erősek, vagy erősebbek.” -nyilatkozta a német világbajnok.
Ugyan az Aston Martin nem támasztana túl nagy elvárást maga elé az első futamon, ám Vettel ezzel nem ért egyet:
,,Számomra a saját elvárásaim számítanak, ami magammal kapcsolatosan igen nagyok. Szeretném ha ez megmutatkozna.”
Carlos Sainz elmondta, nem tart attól, hogy olyan sorsa jut a Ferrarinál, mint elődje Sebastian Vettel.
A spanyol versenyző tavaly még a McLarent erősítette, idén azonban a vörös csapathoz került, miután a Scuderia őt szemelte ki a négyszeres világbajnok helyére. Vettel és a Ferrari anno 2015-ben jól kezdte a közös munkát, majd két szezonban (2017 és 2018) a bajnoki címért is harcolhattak. A hibák, a sikertelenség és a kudarc végül rányomta a bélyegét a felek kapcsolatára, így bekövetkezett a szétválás.
Sainz azonban bizakodó, és nem gondolja azt, hogy rá is ilyen életút vár a vörösöknél:
,,Nem félek attól, hogy mi fog történni. Én nem úgy látom ezt, hogy a Ferrari képes felemészteni a versenyzőit. Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek mit mondtak Vettellel kapcsolatban, hogy a Ferrari felfalta őt, viszont nem ez a helyzet – legalábbis nálam nem. Öt évig volt itt, 11 győzelemmel és megannyi dobogós helyezéssel hagyta maga mögött ezt a történetet. Ennek tükrében én nem azt látom, hogy felfalták őt. Sebnek (Vettel) büszkének kellene lennie arra, amit hátra hagyott – meglátjuk majd, hogy ki lesz képes még rajta kívül 11 győzelmet szerezni. Talán kényes területen mozgok, de én így látom a dolgokat. ” -nyilatkozta a 26 éves pilóta az olasz La Gazetta dello Sportnak.
A spanyol versenyző ugyanakkor elutasította azokat a feltételezéseket, mik szerint őt csak második számú pilótának vitték oda Charles Leclerc mellé.
,,Tudom, hogy mire gondoltok, ám közép – illetve hosszútávon kell gondolkodni annak tekintetében, hogy mit hagysz majd hátra ha elmész. Nem tudom mi lesz még 4-5 év múlva – én inkább arra gondolok, hogyan végezhetnék a top 5-be vagy esetleg a pódiumon Bahreinbe. Nem gondolok arra, hogyha nem tudom legyőzni Leclerc-t, akkor én leszek a második számú versenyző. Tudom, hogy a média és szurkolók is ettől tartanak, de én nem így gondolkodok. Csak a legjobbamat akarom nyújtani rögtön az első futamtól kezdve. Ezen felül több tényezőn múlik ez itt a Forma-1-ben. Ez nem a 100 méteres futás az Olimpián. Néha még a tehetség sem elég ahhoz, hogy világbajnok legyél, ha nem vagy a megfelelő helyen a megfelelő időben.”
Toto Wolff elmondta miért utasította vissza Bahrein ajánlatát a vakcinával kapcsolatban.
A szigetország hetekkel ezelőtt tette közzé azt, hogy azok az F1-ben dolgozók, akik a szezon előtti teszten és az első versenyen is részt vesznek, megkaphatják a vakcinát. A sportág ugyan nemet mondott a kollektív oltásra, viszont azoknak nem állták útját, akik úgy döntöttek, hogy élnek a lehetősséggel.
A Mercedes csapatfőnöke ugyanakkor az F1 azon álláspontjával ért egyet, mi szerint nem szabad senki elé sem tolakodni, hanem meg kell várniuk a sorukat. Az osztrák vezető a téli szünet alatt elkapta a vírust, így egy ideig védett, ám ha ez nem lenne így, akkor is türelmesen várna.
,,Angliában relatíve jó oltási kampányunk van, és többen a csapatból már megkapták a vakcinát (mert sorra kerültek). Úgy vélem amíg nem tolakodsz a sor elejére, addig rendben van a dolog. Ezért döntöttem én is úgy, hogy kivárom a sort.” -nyilatkozta a 49 éves csapatfőnök az osztrák ORF-nek.
Ugyanakkor Wolff azt is leszögezte, hogy aki a csillagosok közül fel akarta venni a vakcinát Bahreinben, annak nem állt az útjába:
,,Természetesen, ez egy egyéni döntés. Ennek egyfajta biztosítási aspektusa is van, de úgy vélem, jó dolog az, hogy volt itt erre lehetőség. Nagyon személyes döntés az, hogy valaki beoltatja-e magát Bahreinben vagy sem. Néhány F1-es csapat élt ezzel, mások nem. Mivel én átestem a Covid-19-en, úgy döntöttem várok a soromra.”
Pierre Gasly úgy érezte, hogy ki kell írnia magából azt, ami az elmúlt két évben történt, így „tollat ragadott” és elmesélte a történetét.
A francia versenyző sora jól ment, miután bekerült a Forma-1-be. A Toro Rossónál bizonyíthatott, majd a Red Bull úgy látta jónak, ha felviszik őt az anyacsapatba. Azonban ott nem jött ki a lépés a 25 éves pilótának. A szezon felénél visszahelyezték őt egykori csapatához, míg az ott versenyző Alex Albon kapta meg a helyét a Bikáknál. Ezen felül a lefokozását követő első versenyhétvégén, egyik legjobb barátja, a Formula 2-ben versenyző Anthoine Hubert, életét vesztette.
Gaslyt nagyon megérintették az események, ám nem tört össze, új erőre kapott, majd végül a következő évben megérkezett az az áttörés amire vágyott: győzedelmeskedni tudott a száguldó cirkuszban.
Az új szezon hajnalán azonban úgy vélte, hogy el kell mondania mi is zajlott le benne, és hogy változott meg az élete. A The Players Tribune jóvoltából leírta, hogyan és miképp történtek az események:
,,Van az amit, hallasz, amit olvasol – és amiről azt hiszed hogy tudod. Ugyanakkor ott van az igazság, a valódi, megkérdőjelezhetetlen igazság. Megígérem, hogy ebben a történetben el fogom mesélni azt.
Rengeteg olyan dolog volt, amit már régóta el akartam mondani, és most el fogunk jutni ide. Ám ahhoz, hogy megismerjetek, hogy igazán megértsétek azt, hogy ki is vagyok, beszélnünk kell arról a napról, mikor is az életem örökre megváltozott. Azon a napon a régi életem véget ért, és egy új kezdődött.
2019. augusztus 31.
A Belga Nagydíj szombati napja volt. Időmérős nap, menj gyorsan nap, mókás nap. Spa volt a kedvenc versenypályám széles e világon. Gyönyörű aszfaltcsík, tényleg az. Tökéletes, így tudnám csak jellemezni. A versenyhétvégén az időbeosztásom készen állt – minden percem meg volt tervezve, így a PR asszisztensem, Jenny, gondoskodott arról, hogy minden jól menjen. Azon a napon a kvalifikáció után, találkoztam néhány szurkolóval, majd volt öt percem arra, hogy visszaérjek a Toro Rosso létesítményébe, a csapatmegbeszélésre.
Mindig próbáltam időt keríteni arra, hogy megnézzem a szombati F2-es verseny startját. Imádtam azt, mikor a lámpák kialudtak, és mindig rajta tartottam a szemem az egyik legjobb barátomon, Anthoine Hubert-en.
Így hát azon a napon, mikor Jenny és én sétáltunk vissza, megkérdeztem őt, hogy várhatnánk-e néhány percet azért, hogy megnézzem az F2-es verseny első pár körét. A kivetítő alatt álltunk, kinyújtottuk a nyakunkat és figyeltük, ahogy az autók elstartolnak. A második körnél, ahogy a kamera a törmelék tömkelegére váltott, egyértelművé vált az, hogy egy nagy ütközés történt az Eau Rouge tetején. Azonnal tudtam, hogy baj van, egyszerűen csak tudtam. Autóalkatrészek voltak mindenhol, és tudtam azt is, hogy azon a szakaszon a konstrukciók meghaladják a 250 km/h-s sebességet. Ha valami rosszul sült el ennél a tempónál, akkor ott nagy a baj. Nehéz volt megmondani, hogy kik voltak érintettek a balesetben, és Jennynek és nekem a megbeszélésre kellett mennem, még azelőtt, mielőtt bárminemű információ jött volna.
Ahogy mentünk, láttam azt, ahogy lengetik a piros zászlót a pályán annak jelzéséül, hogy a versenynek vége van. Emlékszem, hogy arra gondoltam, tudod, talán valaki olyan súlyosan megsérült, hogy ki kell hagynia azt az évet. A szívem mélyen viszont éreztem, hogy valami nagyon rossz történt – a testem tudta.
Így hát, megkértem a csapatmenedzsert, hogy amint tud valamit arról, hogy kik voltak az érintettek, tudassa azt velem. A megbeszélés megkezdődött. Próbáltam fókuszálni a váltás arányira, a fékezési pontokra és a stratégiára, ám az agyam nem tudta feldolgozni ezeket az információkat. Egyszerűen nem voltam ott. Ekkor viszont a menedzserünk közbevágott:
‘Oké, úgy tűnik, hogy Hubert és Correa volt az érintett az ütközésben. Mást viszont még nem tudunk.’ Hubert? Ne, ne!
Ő volt a fiú a narancssárga sisakban. Ő volt a leggyorsabb kölyök Franciaországban. Mikor 2005-ben gokartozni kezdtem, Anthoine Hubert volt az a srác. Csak 8 éves volt (nem egészen egy évvel fiatalabb nálam), ám már akkor is megvolt benne az, amit minden fiú akart a gokartozás során: a sebesség. Minden alkalommal, mikor megláttam a narancssárga sisakot a pályán, tudtam, hogy az nehéz verseny lesz. Megnyerte abban az évben a nemzeti kupát, ám csak pár évvel később, mikor 13 éves lettem, akkor ismertem meg az igazi Anthoine-t.
2009-ben a Francia Autósport Szövetség egy iskolai programot indított Le Mans-ban azoknak a gyerekeknek, akik hónapokat hiányoztak a gokartozás miatt. Az iskola követelményei közé tartozott az is, hogy a campuson éljünk, így hát nagy elkötelezettséggel járt ez egy fiatal fiú számára, aki elhagyta az otthonát azért, hogy az álmait kergesse. Alapvetően az egész éltem arról szólt, hogy Forma-1-es versenyző akarok lenni. Láttam azt, ahogy Michael Schumacher a 2000-es évek elején dominál a Ferrariban, és tudtam, hogy ez az amit én is szeretnék csinálni. Én az az all-in típusú srác vagyok. Ezt tudnotok kell rólam. Vagy valamit 100%-osan csinálok, vagy sehogy.
Így hát 13 évesen tudtam, hogy el kell hagynom a rouen-i otthonomat, ha tényleg azt az életet akarom élni, amiről álmodoztam. Rajtam kívül csak két srác érezte még ezt így. Az egyik az a fiú volt a narancssárga sisakban.
Anthoine nagyon komoly gyerek volt. Nagyon okos is volt, és a legtöbb időt a tanulással töltötte, így emiatt kimaradt a balhékból. Szigorú volt magával szemben, még olyan fiatalon is. Sokat tanultam tőle az önfegyelemről. Mivel egy iskolába jártunk, a legtöbb időt együtt töltöttük. Egymást ösztönöztük arra, hogy jobbak legyünk. Emlékszem, hogy az edzőteremben voltunk, mikor az egyikünk a másikra nézett és azt mondta:
‘Fáradt vagy?’
‘Nah, nem, és te?’
‘Nah.’
Mindketten fáradtak voltunk, kimerültek. Ám egymás energiájából táplálkoztunk. Így működtünk mi.
Az iskola abban a régi, sötét kastélyban volt, ahol is télen mindig elfogyott a meleg víz. Emlékszem, hogy Anthoine és én arról vitatkoztunk a többi fiúval, hogy ki menjen először zuhanyozni reggelente, mivel osztoznunk kellett a fürdőszobán. A többi gyerek az iskolában normál tanuló volt, ezért mindig azt kérdezgették tőlünk, hogy miért vagyunk ott, és hova megyünk minden hétvégén. Anthoine és én mindig ugyanazt mondtuk:
‘Egy nap a Forma-1-ben leszek’.
Mindenki a szemét forgatta. Még akkor is mikor, gokartoztunk, akkor is mikor azon a helyen voltunk, ahol MINDENKI szerette a versenyzést, és erről álmodott – senki sem hitt bennünk. Volt ott egy ilyen egyetértés mi szerint a francia fiúk nem fogják megcsinálni. Úgy tűnt, hogy mindenki, aki a sport körül forgott, szeretett volna minden lépésével emlékeztetni minket arra, hogy nem fogunk bekerülni.
’20 hely van a Forma-1-ben, miért pont ti ketten csinálnátok meg?’
‘Nincs meg hozzá a tehetségetek.’
‘Az arányok miatt esélytelen.’
Ember, így visszagondolva, azt hihetitek, hogy azt akarták, bukjunk el. A kételkedésük és a közös hitünk kötött minket össze Anthoine-nal. Mind a ketten tudtuk, hogy milyen áldozatokat kell hoznunk, hogy a családjaink milyeneket tettek azért, hogy oda kerüljünk, ahol voltunk. Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor mélyen, legbelül Anthoine is és én is azt gondoltuk, hogy nem fog összejönni. Az esélyek nem a mi kezünkre játszottak. Meg volt a tehetségünk, a szenvedélyünk, ám az őrületes mértékű pénzügyi hátterünk, vagy más olyan eszközünk ami ahhoz kell, hogy legyen esélyünk az egyik ülésre, nem volt meg. Ám a közös álmunk barátokká tett minket, és a barátságunk lehetőséget adott arra, hogy jobbak legyünk önmaguknál.
Azt gondoltam, hogy oké, talán egyikünknek sem fog sikerülni, de legalább minden nap keményen nyomtuk és mindent megpróbáltunk.
Így nőttem fel Franciaország leggyorsabb srácával. Az idő múlásával a komoly, narancssárga sisakos srácból a barátom lett, a testvérem.
Spa-ban, a megbeszélésen ülve csak a barátomra tudtam gondolni. Remegni kezdtem, nem éreztem a kezeimet, nem hallottam azt, amit mondanak. A légzésem rendszertelenné vált, a tenyerem nagyon izzadt volt akkor, mikor időm lett arra, hogy elővegyem a telefonomat, és megnézzem a közösségi médiát a hírek után kutatva.
Ahogy véget ért a megbeszélés azonnal a kiszolgáló létesítménybe rohantam, hogy lássam a szüleimet és a barátnőmet, mert tudtam, hogy ők több információt tudnak. Emlékszem, hogy lementem a lépcsőn és láttam őket zokogni. Teljesen össze voltak törve. Megértettem, hogy ez mit is jelent, tudtam, hogy a barátom elment.
Nem voltam erre felkészülve. Őszintén, hagytam hogy az elmém elkalandozzon – azt hittem, hogy talán Anthoine komában van vagy valami ilyesmi. De a halál? A Halál? Sosem hittem, hogy ez is lehetséges. Tudjátok, mikor Jules Bianchi a baleset következtében meghalt 2015-ben… évek óta az volt az első, hogy valaki a mi versenyzői generációnkból, vagy bármelyikből meghalt volna. 40 vagy 50 évvel ezelőtt ez sűrűn előfordult, de most? Nem, nem.
Fotó: Kaiser Erika
Teljesen összetörtem. Addig sírtam, amíg már nem tudtam tovább. Sosem tapasztaltam még ilyen szörnyű érzést az életem során. Soha.
Azon az estén, mikor lehunytam a szemem, hogy aludjak, a barátomra gondoltam.
Annyira megfontolt volt. Sosem vállalt semmilyen őrült kockázatot. Hogy történhetett ez vele? Miért? Nem kellett volna elmennie, annyi mindent kellett volna még csinálna. Igazán hittem abban, hogy egy nap az F1-ben lesz. Az emberek kételkedtek és én tudtam – tudom – milyen keményen dolgozott, hiszen egész életemben láttam. Tudtam azt, ha én képes voltam rá, akkor ő is. Már úton volt.
Egy hónappal a spai verseny előtt, még a nyári szünetet megelőzőleg, Budapesten voltunk, a Magyar Nagydíj miatt. Vasárnap többen is elmentünk vacsorázni, és egy remek estét töltöttünk a városban. Anthoine és én beszélgetéssel ütöttük el az estét. Egy átlagos éjszaka volt, tudod? Olyan, amit már ezerszer átéltünk a barátainkkal, és most bármit megadnék azért, hogy még pár órán keresztül megéljem ezt Anthoine-nal.
Mikor elbúcsúztunk azon az estén Budapesten, azt mondtuk egymásnak, hogy élvezd a nyarat és majd Spa-ban, a verseny után találkozunk. Természetesen akkor nem tudhattam, hogy nem lesz több közös vacsora, ám azt se tudtam, hogy pár nappal később ismét szükségem lesz rá.
A 2019-es szezont a Red Bullnál kezdtem. 2017-ben kerültem be a Forma-1-be a Toro Rosso által, ám a Red Bullnál volt először esélyem arra, hogy vezessek egy top csapatnál és bebizonyítsam mindenkinek azt, hogy mit tudok csinálni az egyik legjobb autóban. Úgy éreztem, ha ez sikerül, akkor üzenetet küldök majd azoknak az embereknek akik kételkedtek bennem és Anthoine-ban annak idején. Az ő sikeressége sokat jelentett nekem, és tudtam, hogy az enyém is neki.
Így hát a Toro Rossóval töltött nagyon jó 2018-as év után, felhívott Helmut Marko, hogy tudassa, engem akarnak a Red Bullnál. Annyi bajnoki címet nyertek, és Sebastian Vettel gyerekként hatalmas inspiráció volt a számomra – tudtam, hogy egy nap én is úgy akarok versenyzeni, ahogy ő. Ráeszméltem arra, hogy épp most valósítom meg az álmomat, ezért nagyon izgatott lettem. Bárcsak azt mondhatnám nektek, hogy pontosan olyan volt, amilyennek hittem – amilyennek akartam, hogy legyen. Ám nem volt az, egyszerűen nem volt.
Attól a pillanatól, mikor is az első hibát elkövettem az autóban, éreztem, hogy az emberek lassan kezdenek elfordulni tőlem. Volt egy balesetem a téli teszten, és onnantól a szezon soha nem indult be számomra úgy igazán. Nehézségeim voltak az első két versenyemen és a média szinte felfalt. Akármit mondtam a sajtónak, kiforgatták és kifogásként használták a rossz formám miatt, és igazán senki sem foglalkozott velem.
Fotó: Kaiser Erika
Az autó nem volt tökéletes, és én a legjobbamat próbáltam nyújtani annak érdekében, hogy tanuljak és fejlődjek a hétvégék során, de … itt van amit mondani fogok erről: nehéz időszakom volt a Red Bullban, mert nem éreztem azt, hogy igazán támogattak és úgy kezeltek volna, mint másokat. Ez számomra… ez egy olyan dolog, amit nem tudok elfogadni. A belemet is kidolgoztam minden nap, próbáltam eredményeket hozni a csapatnak, de nem minden olyan eszközt bocsátottak a rendelkezésemre, ami a sikerhez kell. Próbáltam megoldásokat javasolni, ám nem hallottak meg, vagy hetekbe telt, mire valami változás történt.
Bármilyen oknál fogva is, sosem illettem bele abba az ülésbe – sosem működött volna.
Nem vagyok olyan aki, kitereget dolgokat a médiának, mert igazán hálás vagyok a Red Bullnak azért, hogy lehetőséget adott, és azért a sok mindenért, amit a karrierem során tettek értem. Igazán az vagyok. Ám el szabad mondanom az igazságot. Így tehát itt van, ez az igazság.
Budapest után és miután búcsút intettem Anthoine-nak, nyaralni mentem. Ám mielőtt ezt megejtettem volna, felhívtam a csapatfőnökünket, Christian Hornert. Mindezt annak érdekében, hogy megkérdezzem, mit tehetnék még azért, hogy fejlődjek a versenyhétvégéken, és azért, hogy megtudjam, rápillantana-e közelebbről is az én részemre a garázsban emiatt. Christian azt mondta, mindent meg fog tenni, amit csak tud, és ennyi volt.
Fejlődni akartam, szerettem volna, hogy működjön. Ám Helmut Marko felhívott mialatt Spanyolországban voltam és azt mondta: ‘vissza fogunk küldeni téged a Toro Rossóba, és kicserélünk Alex Albonnal. Ez nem azt jelenti, hogy vége van a történetünknek. Ám a médiából áradó hangok miatt úgy éreztük, hogy ez a legjobb megoldás.’
Ez már csak így megy, ilyen a Forma-1.
Szomorú voltam, összetörtem emiatt. Világbajnok akartam lenni. Ki tudja, mikor ülhetek be újra egy olyan autóba, ami ilyen jó lesz? Nagyon-nagyon nehéz megemészteni azt, hogy hátrakerülsz ebben a sportban. Mikor a hír kitudódott, pár napra rá kaptam egy üzentet Anthoine-tól.
‘Bizonyítsd be nekik, hogy tévedtek. Legyél erős tesó. Meg fogod mutatni nekik azt, hogy megérdemelsz egy helyet egy top csapatban. Meg fogod nekik mutatni, hogy tévedtek.’
A szomorúságomat a vezetésbe tettem, így fordult át ez szenvedéllyé. Tudtam, hogy kilenc verseny még hátra van a naptárban, kilenc alkalom, ahol megmutathatom nekik azt, hogy hibát követtek el. Kilenc alkalom, mikor bebizonyítom nekik, hogy tévedtek.
Spa-ban, 2019-ben a Toro Rossóval, életemben először éreztem azt igazán, hogy egy új fejezet kezdődött az életemben. Mindig azt gondoltam, hogy tartanom kell a felívelést, és majd végül világbajnok leszek. Ám azzal, hogy a mezőny közepére pakoltak a Toro Rossóhoz, úgy éreztem, hogy a régi Pierre-ből egy új fejlődik. Megtaláltam egy új és egy sokkal érettebb énemet, aki meg akart mutatni pár dolgot mindenkinek ebben a sportban. Ám az a szombat megtörtént, és a világom a feje tetejére állt. Elveszítettem a barátomat, a testvéremet. Elvesztettem egyet azok közül az emberek közül – talán kettő vagy három ilyen van – aki igazán megértette milyen is ezt az életet élni. Anthoine és én nagyon sok dolgon mentünk keresztül. Osztoztunk ezen az úton, ezen az utazáson, így mikor elhagyott minket, egy részem vele ment.
A következő nap egy rettenetes atmoszféra uralkodott a pályán. Anthoine sok ember életét érintette, és ezért egy fekete felhő sorakozott mindenki felett. Minden felborult. Volt egy néma pillanatunk a verseny előtt, és Anthoine családjából páran ott voltak. Tudod, ezek a dolgok sok mindent más perspektívába helyeztek a számomra. Olyanokat, mint: ‘ez a verseny ma? Ez nem minden. Csak része az életünknek, de nem minden.’
Fotó: Jerry Andre / LAT Images / FIA F2 Championship
Ám tudtam, hogy Anthoine figyel, és azt is, hogy azt mondaná nekem, hogy koncentrálj és adj bele mindent. Így mikor az autóba ültem, mégy egyszer hagytam magamnak, hogy elgondolkodjak. Becsuktam a szemem, vettem egy mély levegőt és lecsaptam a sisakrostélyt. Egyszer történt így, és azóta ez lett az én indítóm, így kerülök be a zónámba. A következő alkalommal mindent megtettem, mikor lecsapódott a rostély. Úgy nyomtam, mintha abban a sötét, nyirkos kastélyban lennék. Üldöztem az álmomat. Egy évvel később, 2020-ban újra visszatértünk Belgiumba. Ahogy mondtam, Spa volt az egyik kedvenc pályám, mindig örömmel jöttem ide versenyzeni, izgatott voltam az aszfaltcsík miatt. Ám azon a héten… Csak Anthoine-ra tudtam gondolni, semmi másra. Rendkívül szomorú voltam.
A hétvége előtt felment az Eau Rouge-ba, a baleset helyére. Ez az egyik legszebb hely a motorsportban. Lenézhetsz a hegyről és láthatod a paddock-ot, valamit az első kanyart, a fő tribünt és a különböző szurkolói részlegeket. Ha megfordulsz akkor a Kemmel egyenesre nézhetsz ami egyenesen az Ardennekbe vezet. Igazán különleges. Felsétáltam tehát egy virágcsokorral, leguggoltam és elmondtam egy imát a barátomért, majd távoztam. Azt kívántam, bárcsak békével töltene ez el. Ám ott nincs megnyugvás, ahol ilyen történik.
Fotó: Rudy Carezzevoli/ Getty Images / Red Bull Content Pool
Éreztem őt aznap, továbbá azt is – első alkalommal azután, ami történt – hogy felnyithatom a rostélyt és újra láthatok. Úgy igazán láthatok. Saját magam találtam meg a békét azon a napon. Elvittem ezt magammal Monzába is, a következő versenyre.
Pár hónappal ezelőtt költöztem Milánóba, és az Olasz Nagydíj volt hosszú évek után az első olyan versenyhétvége, ahol is a saját ágyamban aludhattam. Vasárnap reggel, mielőtt kimentem volna a pályára, a konyhában ültem kávézgatva. Anthoine-ra gondoltam, és arra, hogy ki lett belőlem. Olyan érzés volt, hogy: ba***a meg, az életem igazán jó.
Tudod, abban a pillanatban nagyon hálás voltam. Megcsináltam, megcsináltuk. Forma-1-es pilóta vagyok, egy ki**szott Forma-1-es pilóta, és öt órával később versenyezni fogok az Olasz Nagydíjon.
A 10. helyen kezdtem meg a versenyt. Furcsa nap volt, rengeteg autónak akadt valami gondja. A mi AlphaTauri Honda autónk nagyon jónak érződött, és csak mentünk tovább előre, míg mások küszködtek körülöttünk – csak nyomtuk tovább. És aztán, a 29. körben átvettem a vezetést, mikor is Lewis (Hamilton) kiállt a bokszba, hogy letöltse a stop and go büntetését. Három év óta először fordult az elő, hogy nem valaki mögött voltam. Vezettem a versenyt. Az eddigi F1-es karrieremet azzal töltöttem, hogy harcoltam a többiekkel – tartottam a lépést az előttem lévő sráccal és folyamatosan üldöztem. De most, csak én voltam. Én, az autó és a pálya. Úgy vezettem minden körben, mintha az lett volna az utolsó, úgy is éreztem. Azon a napon Monzában, valaki vigyázott rám. Folytattam a gondolkodást. A mai nap az én napom. A MAI NAP AZ ÉN NAPOM! Nem fogom hagyni, hogy ez a pillanat elillanjon. Nem fordulhat elő. És az a nap az enyém lett, a mi napunk lett.
Rengeteg dolog kell ahhoz, hogy nyerj egy versenyt az F1-ben. Mikor átléptem a célvonalat, a csapatomra, a családomra gondoltam. Nagyon hálás voltam a kemény munkájukért, az áldozataikért. Tudtam, hogy fizikálisan én léptem csak át azt a vonalat, ám mindannyian ott voltak mellettem. A levezetőkörön… azt kívántam bárcsak milliószor átélhetném ezt. Ez a legjobb érzés, a legjobb.
Természetesen nem volt tömeg, a híres olasz tifosi nem telítette meg a pályát a pandémia miatt, ám a ceremónia még így is hihetetlen volt. Felállni a legmagasabb fokra – úgy értem, erről szól minden igaz? Mikor meghallottam a francia himnuszt próbáltam átadni magam neki. Azt mondtam magamnak, az első győzelem érzetét csak egyszer élheted át.
Mikor vég lett, nem tudtam otthagyni. Úgy éreztem, oda szegeztek a pódiumra. Nem voltak rajongók, ám mégis helyesnek érződött. Az út ami ehhez a ponthoz vezetett, néha magányosan telt. Felálltam oda, egymagam, és a szerelőkre, a mérnökökre és azokra a férfiakra és nőkre gondoltam, akik a színfalak mögött keménye dolgoznak egy ilyen lehetetlen pillant megéléséért.
Fotó: Jenifer Lorenzini/Getty Images/Red Bull Content Pool
Ezután a narancssárga sisakos fiúra gondoltam. Éreztem, hogy ott van. Tudtam, hogy néz. Az ő álma, az én álmom is volt, az én álmom pedig az övé. Az a pillanat a mi pillanatunk volt.
Anthoine rengeteg dologra megtanított. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondoljak rá. Mindennél jobban kívánom azt, hogy ebben az évben bárcsak a rajtrácson lenne. Ám az ő elvesztése késztetett rá arra, hogy másképp lássam az életet. A dobogón, ott Olaszországban, nem vettem semmit sem készpénznek. Úgy ünnepeltem azt a pillanatot, mintha csak annyi jutna. Így kellene élnünk ugyanis az életünket.
A daráló az a daráló, és igazán szép, ehhez kétség sem fér. De ember, néha-néha hajtsd fel a sisakrostélyt és nézz körül. Élvezd azt amid van. Becsüld meg az embereket és szeresd őket az életed során.
Szerencsés vagyok amiatt, hogy itt lehetek és azt csinálhatom, amit csinálok. És szerencsés vagyok amiatt is, hogy ismerhettem Anthoine Hubert-t. Hordozni fogom az álmait, az ambícióit, bárhová is menjek.
Cyril Abiteboul úgy véli, hogy Daniel Ricciardo hibát követett el azzal, hogy a McLarenhez igazolt.
Pénteken vált elérhetővé a Drive to Survive 3. évada, ami a versenyek mentén arra is rávilágított, hogyan élték meg a csapatot váltó pilóták és főnökeik azt, hogy idén már nem együtt folytatják az útjukat.
Azzal, hogy a Ferrari májusban közölte, nem kívánja meghosszabbítani Sebastian Vettel szerződését, ideje korán megindult a keringő a pilótapiacon. A Scuderia ugyanis két napra rá bejelentette, hogy megállapodtak az akkor még mclarenes Carlos Sainzcal. Így a wokingi csapat maradt versenyző nélkül, ám nem sokáig, ugyanis ők az ausztrál pilótát csábították magukhoz.
A Netflix által készített sorozat legújabb évadának ötödik részében (eredeti cím: the end of the affair, magyar cím: a kapcsolat vége) a 31 éves pilóta és Cyril Abiteboul beszélt arról, hogy miképp élték meg azt, hogy elválnak útjaik.
Az epizódból kiderült, hogy Ricciardóban milyen gondolatok játszódtak le, mikor a váltáson morfondírozott, továbbá abba is bepillantást nyerhetett a néző, hogy a francia vezető nem is volt egy darabig hajlandó beszélni a pilótával.
,,Nyerhetek akkor, ha minden autó versenyben marad? Még mindig fáj ezt kimondani… az igazság az, hogy nem. Legbelül tudtam, hogy mennem kell. Az elmúlt év során mindig voltak beszélgetések az McLarennel. Úgy vélem, ők tették meg a legnagyobb előrelépést 2019-ben. Figyelembe vettem az életkoromat, 31 éves vagyok, így nem vesztegethetek el esélytelenül több szezont. Úgy éreztem, hogy a McLaren jobb pozícióban van a Renault-nál, így ez vezetett rá erre a döntésre.” – magyarázta az ausztrál, aki azt is elárulta, hogy volt pár álmatlan éjszakája emiatt.
Abiteboul azonban úgy véli, hogy a sikerhez a folytonosság és az állandóság a kulcs, így szerinte Ricciardo meg fogja még bánni a döntését:
,,Ami a legjobban fáj az az, hogy nem egy ilyen hosszútávú projektre gondoltam, mikor aláírtunk. Érzelmes vagyok, egy kicsit mediterrán és francia. Nem fogok változtatni. Hihetetlenül nehéz ez, viszont fontos az, hogy az érzelmeket félre tegyük. Nem akarok mesterséges hidakat építeni köztem és Daniel között. Őszintén úgy vélem, hogy hibát követ el. Azok a versenyzők a legeredményesebbek, akik képesek stabilitást teremteni és időt is szakítani erre a karrierjük és az életük során.” -olvashatóak a The West Asutralian oldalán Abiteboul szavai.
Tavaly azonban a dobogós helyezések és a Renault jó szereplése még nehezebbé tette az elválást az egykori vezetőnek:
,,Egy dolgot el kell mondanom, most Danielt nézni és figyelni frusztrálttá és elkeseredetté tesz. Nem csak amiatt, amit eddig közösen elértünk, hanem azért is, amit ezután vihetett volna véghez. Ám ő meghozott egy olyan döntést, hogy csak ilyen rövid időre marad velünk. Épp újjá építem a vele való kapcsolatomat. Teljesen biztos vagyok abban, hogy megfogja bánni a döntését.” – tette hozzá az epizódban Abiteboul.
Valtteri Bottas elárulta, hogy 2018-ban még a visszavonulás gondolata is megfordult a fejében.
Tegnap vált elérhetővé a Netflix platformján a Drive to Survive 3. évada, melynek kapcsán a finn pilóta többek között a csapaton belüli helyzetéről, gondolatairól és csapattársáról beszélt.
3 évvel ezelőtt, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel volt versenyben a világbajnoki címért. Az Orosz Nagydíjon azonban a finn pilóta bizonyult erősebbnek, így vezette is a futamot. Ám a Mercedes közbe avatkozott, és felcsendült a rádióban a híres mondat (Valtteri, it’s James), ami kapcsán a nastolai versenyzőnek el kellett engednie a hétszeres világbajnokot.
,,A 2018-as orosz futam nagyon kemény verseny volt. Nehéz volt elfogadni, nagyon dühös voltam. Őszintén azt gondoltam: ‘miért is csinálom ezt’? Megfordult a fejemben az, hogy visszavonulok, az hogy feladom. A verseny után azt mondtam, hogy nem fogom ezt újra megtenni.” – olvasható Bottas narratívája a Racingnews365.com-on.
A finn viszont nem adta fel, így már az ötödik közös szezonját kezdheti meg Hamiltonnal. A 31 éves pilóta a párharc kapcsán elárulta, nehéz teherként pihen a vállán az a tény, hogy még nem sikerült legyőznie a brit versenyzőt az év végén.
,,Ha a csapattársad nyer és te vagy a második, akkor úgy érzed, hogy vesztettél. Én már csak tudom, voltam ilyen helyzetben, viszont be akarom bizonyítani azt, hogy a csapaton belül nem csak egy második számú pilóta vagyok. Még úgyis, hogy ezt nem ismerik be, talán tudatosan nem is választanak elsőt és másodikat. Néha a csapattagok megkérdezik maguktól: ugyanolyan bánásmódban részesítjük Lewist és Valtterit?”
Vettel elmondta, hogy hozzá kell még szoknia ahhoz, hogyan kell kormányozni és terelgetni az új konstrukciót, ugyanis annak menete eltér attól, amit korábban megszokott. Ezen felül a 33 éves pilóta még nem ismeri teljesen a csapatot, ám ezt orvosolni szeretné mihamarabb.
,,Ezt az autót vezetni más. Természetesen minden F1-es konstrukcióban szervokormány van, ám mindegyik egy kicsit másképp van hangolva, és így ez teljesen más benyomást kelt benned. Ez az autó egy másik filozófia mentén működik. Másik csapat, másik konstrukció, így hát nagyon más a vezethetősége. Az autóban ülve is minden másképp hat a kényelmesség tekintetében. A pedálok máshogy érződnek, az ülés is más.” -nyilatkozta a négyszeres világbajnok a Motorsport.com-nak.
Többen is úgy vélik, hogy a legnagyobb különbség a ‘rake-nél’ keresendő, ám a német pilóta szerint ennél komplexebb a helyzet:
,,Ez érdekes, viszont ez nem úgy néz ki, hogy van egy magas rake-kel rendelkező autód, amit ha leengedsz, akkor már hirtelen a Mercedesben ülsz, és ha majd ismét felemeld, akkor már egy Red Bullban. Ez ennél sokkal bonyolultabb.”
Andreas Seidl nem ért egyet Ralf Schumacher azon kijelentésével, hogy már-már sajnálni lehet Sebastian Vettelt a jelenlegi helyzete miatt.
Nem alakult túl fényesen az Aston Martin szezon előtti tesztje, ugyanis technikai hibák hátráltatták a csapatot. A német pilóta a három nap alatt összesen 117 kört tett meg, ezzel utolsó előtti helyet érte el ezen a listán (csak az egy napot kapó Roy Nissany végzett mögötte), míg csapattársa, Lance Stroll a 197 megtett körével a 8. lett.
,,Szegény Sebastian, számára ez egy teljesen új autó. Azt mondta, hogy a kormányzás másnak érződik és nem boldog.” – osztotta meg álláspontját Ralf Schumacher a német Sky-nak.
A McLaren csapatfőnöke azonban nem ért egyet honfitársával. Seidl ugyanis úgy véli, hogy a 33 éves pilóta nagyon komoly ellenfél lesz.
,,Nem kell sajnálni Sebastiant. Ő egy négyszeres világbajnok, aki rengeteg tapasztalattal bír. Úgy vélem, hogy emiatt egy kis balszerencsén túl tudja tenni magát. Felételezéseim szerint az Aston Martin már az első futamtól kezdve nagyon-nagyon versenyképes lesz Sebastiannal, így számunkra kemény ellenfelek lesznek.” -nyilatkozta Seidl a német RTL-nek.
A wokingiak vezetője ezen felül megjegyezte, hogy továbbra is a Mercedes és a Red Bull van az élen, ám a két csapat után ádáz küzdelem fog kialakulni a harmadik helyért.
,,Nagyon szoros lesz mögöttük. Remélem, hogy harcba leszünk majd a harmadik helyért.”
Seidl szerint a brit csapat fő kihívói idén a Ferrari, az Alpine az AlphaTauri és a már említett Aston Martin lesznek. Ugyanakkor a 45 éves vezető az Alfa Romeón is rajta tartja a szemét.
,,Úgy tűnik, hogy ők is jó munkát végeztek a télen. Nagyon szoros és izgalmas lesz a középmezőny.”
