Szerző: Csonka Nikolett

  • Verstappen beleállt a szurkolókba: akik unatkoznak, nem igazi rajongók

    Verstappen beleállt a szurkolókba: akik unatkoznak, nem igazi rajongók

    Max Verstappen szerint nem valódi a szurkolók unalma a Red Bull uralma kapcsán.

    A Szingapúri Nagydíjig minden versenyt megnyert idén az osztrák istálló, ami a sportágat kedvelők nagy részét unalommal töltötte el. A Bikák és a holland tempójával nem tudták felvenni a többiek a küzdelmet, csak Sergio Pérezt lehetett eddig alkalom adtán elkapni. Ám az elmúlt versenyeken már az időmérőn sikerült megszorongatni a regnáló bajnokot, míg Szingapúrban a Ferrari már a győzelmet is megszerezte.

    A stratégiai csatáktól hemzsegő futamot sokan izgalmasnak és üdítőnek találták, mivel szorosabb volt a küzdelem az első helyért, és nem a Bikák uralták a pályát.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Max Verstappen szerint jobb munkát végzett Carlos Sainz és a Ferrari, ezért megérdemelten nyertek – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Arra a kérdésre, hogy látja-e a nagyobb képet, és azt, hogy a sportágnak jót tett a Red Bull nyeretlensége, a holland így válaszolt:

    „Őszintén szólva, ez egyáltalán nem érdekel, nagyon egyértelmű vereséget szenvedtünk. Nem gondolkodom azon, hogy mi a jó az F1-nek, nem hinném, hogy olyan rossz volt, ami eddig történt. Egyszerűen csak jobbak voltunk a többieknél. Ha az emberek ezt nem tudják értékelni, akkor nem igazi rajongók, de ez van. Ezért is voltam olyan nyugodt az egésszel kapcsolatban. Mi nem teljesítettünk jól, míg mások jobb munkát végeztek nálunk és megérdemelten nyertek. Nem azért kell nyerniük, mert az emberek azt mondják, hogy unalmasak a győzelmeink” – nyilatkozta Verstappen a Racingnews365.com-nak.

  • Red Bull-uralomra számít Hamilton: „ha nem így lesz, valami nem stimmel”

    Red Bull-uralomra számít Hamilton: „ha nem így lesz, valami nem stimmel”

    Lewis Hamilton szerint a Red Bull előnyének vissza kell térnie Suzukában, de ha mégsem így lesz, akkor valami nagyon nem kerek a csapatnál.

    Szingapúrban már pénteken küszködött a Red Bull, de még a riválisok is azt gyanították, hogy vasárnapra ismét erőre kapnak. Ám az időmérőn még a Q3-ba sem jutottak be, így a futamon eltérő taktikát kellett alkalmazniuk. Szerencsével nem jártak a stratégia során, viszont a holland versenyző így is majdnem megelőzte a negyedik pozícióban botorkáló Charles Leclerc-t. Az osztrák istálló szerint esélyük lett volna nyerni a városállamban is, ám a stratégia nem állt az oldalukra.

    A legtöbben Japánban a Bikák visszatérésére számítanak, és pályaspecifikus problémának titulálják a szingapúri eredményt. Ugyanakkor voltak olyan szakértők is, akik az új technikai direktívát jelölték meg a Red Bull szenvedése kapcsán. Szigorúbban ellenőrzi az FIA a szárnyak flexibilitását, és az iránymutatással egy trükközésre alkalmas kiskaput is bezártak. Viszont az osztrák istálló bőszen tagadta, hogy a módosítás áll a gyenge tempójuk hátterében.

    Max Verstappen, Red Bull
    Szingapúrban megtört Max Verstappen és a Red Bull győzelmi sorozata – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A hétszeres világbajnok is arra számít, hogy ismét a Red Bull lesz az etalon, ám ha nem, akkor valami nem stimmel a csapattal.

    „Úgy vélem, ha nem 30 másodperces előnnyel érnek célba, mint ahogy eddig tették, akkor valami nagyon nincs rendben. Nyilvánvalóan nehéz hétvégén vannak túl, de az autójuknak itt fenomenálisnak kell lennie. Egész évben azok voltak, nagyjából minden pályán remekül mentek. Összességében nagyszerű nézni, ahogy mozog az autó. Normális esetben ha kijössz, láthatod milyen gyönyörű köröket tesznek meg. Az egész csapat és a versenyzők elképesztő munkát végeztek azzal a csomaggal. Ezért is lesz érdekes látni, hogyan alakul a hétvége. Remélem, közelebb leszünk hozzájuk, és nem lesz meg az a 30 másodperces különbség, mint a múltban” – nyilatkozta Hamilton.

  • Az AlphaTauri nem akar Hugo Boss lenni, így a Red Bull egyik saját márkája lehet a befutó

    Az AlphaTauri nem akar Hugo Boss lenni, így a Red Bull egyik saját márkája lehet a befutó

    Sajtóértesülések szerint az AlphaTauri nem akar Hugo Boss néven futni jövőre a Forma-1-ben, így a Red Bull egy újabb saját márkát húzhat elő.

    Már hetek óta kering a paddockban az a szóbeszéd, hogy az Aston Martinnál visszatérő német márka kinézte magának a Bikák junior csapatát. Helmut Marko korábban elárulta, hogy új névvel és arculattal vág neki az istálló a 2024-es szezonnak, ugyanis a saját ruhamárkájuk nem hozta meg a kívánt sikert.

    Mindeközben a Boss hátra hagyta a Formula E-t is, mivel teljes kapacitással a száguldó cirkusszal akarnak foglalkozni. Szinte már a tinta száradását is látta sajtó, ám Joe Saward információ szerint nem fog létrejönni a matrimónium. A csapat ugyanis nem kíván Hugo Boss Bull és különböző variánsai alatt futni, és a Red Bull is jobban örülne annak, ha az egyik saját márkáját ismertethetné meg nagyvilággal.

    „Olyan márkák, mint a Servus TV, valószínűtlennek tűnnek a névválasztás szempontjából. A Red Bull viszont az év elején komolyan beszállt a vízüzletbe, miután megvette a Brandenburger Urstromquellet. A BWT megvetette a lábát az évek során a Forma-1-ben, és a Red Bull látja ennek az értékét a meglévő elosztóhálózatot használva. A másik gondolatom az, hogy a Rauch is beszállhat ebbe a küzdelembe. Bár a Rauch Racing zavaró lenne az amerikai rajongók számára, mivel a NASCAR-ban már létezik Roush Racing. Mégis, volt már szó itt ‘AlfaTauriról’ meg ‘Alpha Romeóról’ így bármi lehetséges. A Rauch gyümölcsleveket, jeges teákat és izotóniás italokat árul, és az egyetlen cég, ami a Red Bullokat palackozza (vagy inkább dobozolja)” – írta Saward.

  • Verstappen és Norris barátsága akkor is megmaradna, ha egy csapatban lennének?

    Verstappen és Norris barátsága akkor is megmaradna, ha egy csapatban lennének?

    Lando Norris nem tudja biztosan kijelenteni, hogy változatlan lenne a kapcsolata Max Verstappennel, ha egy csapatban versenyeznének.

    A brit versenyző folyamatosan ott villog a Red Bull radarján, ugyanis az osztrák istálló nagyon szeretné elvinni a McLarentől a 23 éves pilótát. Ám Norris szerződése 2025 végéig érvényes, és nincs kilépési záradéka, így addig várnia kell a Bikáknak.

    Sergio Pérez 2024-ben biztosan marad a csapatnál, ezt Christian Horner és Helmut Marko is kijelentette többször, ám az, hogy egy évvel később ez lesz-e álláspontjuk, már kérdéses. A kölcsönös „flörtöt” a brit versenyző és az osztrák csapat között Max Verstappen is támogatja, és szívesen üdvözölné a Bikáknál barátját.

    A két versenyző gyakran jár össze, és tölti együtt a szabadidejét. Norris még a holland világbajnok párjának, Kelly Piquet lányának a születésnapján is ott volt. Ám a csapattársi viszony az egészséges rivalizálást is felboríthatja, így könnyen megismétlődhetne Lewis Hamilton és Nico Rosberg esete.

    A McLaren pilótája viszont nem tudja garantálni, hogy változatlan lenne a kapcsolata Verstappennel, mivel még nem volt ilyen szituációban a hollanddal.

    „Fogalmam sincs, mi lenne, még nem voltam ilyen helyzetben. Így igen, erre nem tudok válaszolni. Már a gokartos időkben is jól kijöttem a csapattársaimmal. Soha nem voltak feszült, vagy rossz pillanatok. Úgy érezem én az a fajta csapattárs vagyok, aki nem veszi fel a dolgokat, vagy nem igazán zavarja az, ha a másik mond valamit. Talán én nem fordítok erre annyi figyelmet, mint a többiek” – nyilatkozta a brit versenyző.

    Norris baráti kapcsolatot ápolt a McLarennél Carlos Sainzcal is, és Daniel Ricciardóval is gyorsan megtalálta a közös hangot. Oscar Piastri esetében hasonló a helyzet.

    „Boldogabb vagyok, ha a jó kapcsolatom van a csapattársaimmal, jobban kijövük velük, mint néhány versenyzővel. Vannak olyanok, akik inkább egyedül vannak, és nem törődnek annyira a csapattal. Én mindig nyitott voltam és törekedtem arra, hogy kijöjjek a másikkal. Én jól akarom érezni magam, és hasonlók. Így egyszerűbb az élet.”

  • A Mercedes az F1 szétesésétől fél, így nem áll be Massa mögé

    A Mercedes az F1 szétesésétől fél, így nem áll be Massa mögé

    A Mercedes támogatására nem számíthat Felipe Massa a Forma-1 és az FIA elleni küzdelmében.

    A brazil ex-versenyző idén a fejébe vette, hogy megtámadja a 2008-as világbajnokság végeredményét az első Szingapúri Nagydíjon történt csalásra hivatkozva. A Ferrari egykori pilótája azután döntött úgy, hogy a tettek mezejére lép, miután az év elején Bernie Ecclestone egy interjúban elmondta, ő és Max Mosley (az FIA akkori elnöke) már a szezon végén tudomást szerzett az esetről. Mivel a bajnoki trófeákat akkor már átadták, nem változtathattak a szezon végkimenetelén.

    Massa ügyvédi csapata már kiküldte a hivatalos leveleket az érintetteknek, míg a brazil a Ferrari segítségére és szövetségére is számít. Ám a Scuderia nemigen akarja magát belevonni az ügybe, és inkább hallgat a témával kapcsolatban.

    Mindaddig Helmut Marko szurkol a 42 éves ex-versenyzőnek, és támogatja Massa törekvéseit. Az osztrák tanácsadó szerint az a cím a brazilnak járt volna, és nem Lewis Hamiltonnak, így reméli, sikerül változtatnia az eredményen.

    Ám a csillagosok nem szállnak be a „hadjáratba”. Toto Wolff úgy véli, a Forma-1 integritását, reputációját és szavahihetőségét tiporná a sárba az, ha Massa sikerrel járna.

    „Őszintén szólva, nem hinném, hogy van erre esély. Annyi minden befolyásolhatja, hogy nyersz vagy veszítesz, én pedig nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy halad az ügy. Aláírtuk a sportszabályzatot, amik nagyon világosak, ahogyan az is, hogy licensztulajdonosként elkötelezed magad. Ha mindenki elkezdné kinyitni és megvizsgálni az ilyen helyzeteket, a sportág darabjaira hullana” – nyilatkozta az osztrák vezető.

    A Mercedes csapatfőnöke hozzátette, a Massa-ügy precedenst teremthet, így a 2021-es szezonzáró ajtaját is kinyithatja, ami vitatható döntések által határozta meg a bajnoki cím sorsát.

    „A polgári perek felől nézve, nem tudom, hogy van-e valamilyen kártérítés, amit kötvetelni lehetne.”

  • Marko nem bírta ki, újra elővette a Pérez-ügyet

    Marko nem bírta ki, újra elővette a Pérez-ügyet

    Ugyan a Szingapúri Nagydíj előtt Helmut Marko azt ígérte ezentúl csak a sportot érintő témákban nyilatkozik, mégis a Japán Nagydíj előtt felhozta a Sergio Pérez ügyet.

    A Servus Tv vendégeként az osztrák tanácsadó úgy nyilatkozott korábban, hogy a mexikói versenyző „dél-amerikai” mivolta miatt nem olyan koncentrált és konzisztens. Míg ez a feladat a német Sebastian Vettelnek és a holland Max Verstappennek könnyebben megy, addig a 34 éves pilóta a kultúrális különbségek miatt hátrányban van.

    Azóta a 81 éves vezető bocsánatot kért az érintettől és a Mexikói Nagydíj szervezőitől, sőt még a Red Bull is „helyre tette”. Christian Horner elmondta, Marko nem a csapat alkalmazottja, de attól függetlenül senkitől nem tűrik a diszkriminatív megnyilvánulásokat. Sőt, még az FIA is figyelmeztette az osztrákot.

    Felülről is megdorgálták Helmut Markót a botrányos kijelentése miatt

    A Red Bull tanácsadója így megígérte, inkább csak a sporttal foglalkozik, mégis Japánban azért nyilatkozott arról a bizonyos üzenetről, amit a Szövetségtől kapott.

    „E-mailben kaptam. Gyanítom, sok mindent tudatosan ellenőriztek, de ennél többet nem szeretnék nyilatkozni” – jelentette ki a 81 éves vezető.

    Marko hozzátette, reméli, hogy a megjegyzései miatt kialakult „hihetetlen izgalom”, most már alábbhagy. A szurkolók körében a téma lassan elévül, ám Lewis Hamilton és Toto Wolff szerint egy szigorú büntetést ráfért volna ellenfelükre a Red Bull és az FIA részéről.

    Az osztrák tanácsadó viszont tovább lépne, és az előttük álló versenyhétvégére koncentrálna. Marko reméli, hogy a szingapúri rémálom véget ért, és a csapat győztesként távozik majd Suzukából.

    „Remélhetőleg a csomagunk itt már újra működni fog. Egyszerűen nem sikerült a megfelelő hőtartományba vinnünk és hagynunk az abroncsokat. Ez első sorban a szabadedzéseken és az időmérőn mutatkozott meg, míg vasárnap már ismét megfelelően működött az autónk.”

  • Miért nem ünnepelte senki Hamiltont a Mercedesnél? A rajongók kérdőre vonták a csapatot

    Miért nem ünnepelte senki Hamiltont a Mercedesnél? A rajongók kérdőre vonták a csapatot

    A rajongók dühös és számonkérő bejegyzésekkel bombázzák a Mercedest, ugyanis nem voltak ott, mikor Lewis Hamilton kiszállt az autóból.

    A verseny leintése után a Ferrari és a McLaren örülhetett a legjobban. A vörösök megnyerték a futamot Carlos Sainzcal, míg a wokingi csapat egy újabb második helyet ünnepelt Lando Norris által. A csapattagok a dobogó alatt várták a versenyzőjüket, és sorra gratuláltak az örömmámorban fürdő pilótáknak. Ám a hétszeres világbajnok hiába kereste saját csapatát, a Mercedes nem ért fel az ünneplők közé. Így a McLaren és a Ferrari szerelői és mérnökei gratuláltak a brit pilótának.

    Hamilton egyedül le is ült a mérleg mellé, és várta a csillagosokat, ám egyelőre a csapat távol maradt. Hasonló helyzet már előfordult Ausztráliában is, akkor a világbajnok meg is kérdezte, hol vannak a csapattársai.

    A képeket látva a Twitteren felháborodtak a brit pilóta rajongói, és kérdőre vonták a Mercedest:

    „Nagyon szomorú azt látni, hogy a Mercedes mérnökei nem ünnepelték Lewist a dobogónál. Csak akkor szurkoltok neki, amikor nyer? Soha ne feledjétek, ez az ember tett titeket naggyá. El kellett volna mennie a Ferrarihoz, a Mercedes nem érdemli meg a hűséget.”

    „Milyen csapat? Még a saját csapattársatokhoz sem mentetek oda, mikor a dobogóra állt. Legalább a McLaren és a Ferrari segített neki aznap, hogy jobban érezze magát. Csináljátok jobban, Hamilton sok mindent tett le nektek az asztalra.”

    Lewis Hamilton is megosztotta közösségi médiás felületein azt a képet, amin egyedül ül. A Mercedes írt is egy hozzászólást a bejegyzés alá:

    „Jó látni téged újra a dobogón, a győzelem úton van.”

    Ám az egyik rajongó így válaszolt a csapatnak:

    „Honnan tudjátok, mikor ott sem voltatok?
    g nem szólalt meg a Mercedes:

    A csapat nem adott hivatalos magyarázatot arra, miért késték le a versenyzőjük üdvözlését. A későbbi felvételeken látszott, hogy pár szerelő végül odaért, és Toto Wolff is a tömegből figyelte, ahogy Hamilton átveszi a trófeát. A legkézenfekvőbb magyarázat szerint George Russell összetört autóját kellett visszahozniuk, ezért nem tudtak időben odaállni a McLaren és a Ferrari szerelői és mérnökei mellé.

  • Az AlphaTauri távolmaradása, és a stewardok ítélete többeket „kiborított” a Verstappen-ügynél

    Az AlphaTauri távolmaradása, és a stewardok ítélete többeket „kiborított” a Verstappen-ügynél

    Többen felháborodtak azon, hogy az AlphaTauri még csak meg sem jelent szombaton Max Verstappen „tárgyalásánál”.

    A holland versenyző az időmérőn feltartotta Yuki Tsunodát, így beidézték az érintetteket a versenyfelügyelők. A Red Bull meg is jelent a holland versenyzővel, ám a találkozót az osztrák istálló testvércsapata kihagyta. Ha nincs panasz, nincs akkora baj elvet követve a kétszeres világbajnok csak megrovást kapott a stewardoktól.

    Martin Brundle és az Aston Martin viszont teljesen döbbenten figyelte az eseményeket. Egyértelmű volt a felvételek alapján, hogy a 25 éves pilóta nincs gyors körön, és a pálya közepén bóklászik, míg a japánnak lassítania kell, és fel kell adnia a körét miatta.

    A büntetés viszont elmaradt, ami összezavarta a Sky Sports szakértőjét:

    „Sokakat meglepett a paddockban az, hogy Max Verstappen nem kapott büntetést Yuki Tsunoda akadályozása miatt, főleg úgy, ha figyelembe vesszük milyen egyéb vétségekért szankcionáltak már idén. Véleményem szerint, még a szóbanforgó csapat és versenyző is a csodálkozók közé tartozott. Sportszakmai csalódást keltett bennem az, hogy az AlphaTauri még a csapat képviselőjét sem küldte be a meghallgatásra, hiába a Red Bull junior csapata” – nyilatkozta a brit ex-versenyző a Planetf1.com-nak.

    A hírek szerint az faenzai alakulat azért nem jelent meg, mert nem kaptak hivatalos idézést az FIA-tól. Ezen felül az AlphaTaurinak esze ágában sem volt panasz tenni a Red Bull ellen.

    Az Aston Martin szinte borítékolta a 3 rajthelyes büntetést, de amikor megtudták, hogy Verstappen nem kap semmit, ledöbbentek. A teljesítményért felelős igazgató elmondta, a konzisztencia teljes hiányát vélte felfedezni Szingapúrban.

    „A mi oldalunkról nézve frusztráló, ha feltartás történik, de a stewardok minden egyéb információval rendelkeznek. Amit mi szeretnénk, az a következetesség, és most erről szó sem volt” – magyarázta Tom McCullough.

  • Suzukában eldőlhet az AlphaTauri egyik versenyzőjének a sorsa

    Suzukában eldőlhet az AlphaTauri egyik versenyzőjének a sorsa

    Sajtóértesülések szerint bejelentésre készül az AlphaTauri az egyik versenyzőjükkel kapcsolatban.

    Ugyan a szezon nem indult jól a faenzai kiscsapatnak, mégis az évad első felének végétől rengeteg szempár szegeződik rájuk. Miután elküldték Nyck de Vries-t, és a Magyar Nagydíjtól Daniel Ricciardót ültették a helyére, az alakulat napjai egy hullámvasúthoz hasonlítanak.

    A nyári szünet után ugyanis jött az újabb változás, mivel a Holland Nagydíj második szabadedzésén az ausztrál kézközépcsonttörést szenvedett. A 34 éves pilóta kispadra került, míg helyét Liam Lawson vette át. Ám az új-zélandi fiatal jól teljesít, sőt Szingapúrban első pontjait is megszerezte.

    A bőség dilemmája talált meg az AlphaTaurit, ugyanis a két helyükre három versenyző pályázik. A pletykák szerint Lawson akár Yuki Tsunoda helyét is megörökölheti 2024-ben, míg Daniel Ricciardo visszatérése is borítékolható.

    Ha Ricciardo marad, és Lawson is marad, mi lesz Tsunodával?

    Ugyanakkor az Auto Motor und Sport és a német Sky azt állítja, Suzukában bejelenti a japán versenyző szerződéshosszabbítását a csapat. Franz Tost korábban már utalt is arra, hogy a 23 éves versenyző szerződése már nagyjából készen is van. Daniel Ricciardo visszatérése is biztos lábakon áll, így a jól teljesítő új-zélandi maradhat ülés nélkül.

    „Lawson teljesítménye egyértelmű felkiáltójel. Ám meg kell várnunk mit hoz a jövő, ez egyértelműen a Red Bull kezében van” – nyilatkozta Timo Glock.

    Ugyanakkor a 21 éves pilóta kezét nem engedi el a Red Bull, így Logan Sargeant helyére sem szerződhet a Williamshez. A grove-i istálló ennél fogva kénytelen megtartani az amerikait, aki feltűnően sokat hibázik.

    „Folyamatosan hibázik, ez már figyelemre méltó. Viszont amíg a Williams mögötte áll, márpedig mögötte áll, addig nem fogja elveszíteni a helyét. Valószínűleg bizonyos pénzügyi támogatókat is hoz magával, és erre a csapatnak figyelnie kell” – tette hozzá a német ex-versenyző.

  • Nem örült a Ferrari ajándékának a Red Bull és megüzente, ilyet nem szabad csinálni (videó)

    Nem örült a Ferrari ajándékának a Red Bull és megüzente, ilyet nem szabad csinálni (videó)

    A győzelme után ajándékot vitt a Ferrari a Red Bullnak, ám az osztrák istálló gyorsan eltávolította a kéretlen adományt.

    A Bikák idén új szokások rabjává váltak idén, ugyanis a hűtőládájukra minden olyan országból szereztek matricát, ahol nyerni tudtak. Szép kis gyűjteménye lett a csapatnak, ám Szingapúrban nem került fel semmi a dekorált dobozra. A versenyt Carlos Sainz és a vörösök nyerték, míg a Red Bull a dobogóra sem került fel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

    A Scuderia ezért úgy gondolta, kisegíti a Red Bullt, és biztosít nekik egy saját matricát. A csapat egyik tagja odasomfordált a Bikák felszereléséhez, majd felvette, ahogy elhelyezi az „ajándékot”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

    Ám a Red Bull sem volt rest, felvették ők is az esetet, majd gyoran leszedték a Ferrari logót.

    Ezután jelezték is egyértelműen, hogy ilyet nem szabad csinálni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés