Szerző: Csonka Nikolett

  • Norris nem értette, Piastrit meglepte, hogy nem hagyták őket versenyezni

    Norris nem értette, Piastrit meglepte, hogy nem hagyták őket versenyezni

    Lando Norris a csapatrádióban próbált kampányolni azért, hogy elkaphassa Oscar Piastrit, míg az ausztrál is meglepődve konstatálta, hogy nem lesz harc.

    Bár a hétvégén a brit versenyző többször megmutatta, hogy erős tempót tud diktálni, időmérős hibái miatt nem került olyan pozícióba, ami elég lett volna a győzelemhez. Mindaddig ausztrál csapattársa összeszedetten, és remekül teljesített, így a sprintfutamot megnyerte, míg a versenyen második lett.

    Vasárnap a 23 éves pilóta tempója jobbnak bizonyult, és az utolsó kerékcsere előtt, utol is érte Piastrit. Ám a McLaren gyorsan közölte, hogy nem lesz semmilyen verseny a két csapattárs között, így Norris tartsa a pozícióját. Természetesen az elszenvedő fél próbált kampányolni a saját igaza mellett. Mikor a csapat közölte, hogy tartanak George Russell tempójától, akkor a brit rögtön kontrázott, és az előremenekülést javasolta. Ám végül betartotta az utasítást, és a harmadik helyen masírozott be.

    Ugyanakkor a sajtótájékoztatón Piastri elárulta, őt is meglepte, hogy nem engedte a McLaren a csatát.

    „Őszintén, egy kicsit meglepődtem. Bárhogy is lett volna, azt elfogadom, de nagy volt az aggodalom a gumik, a pályahatárok betartása és egyéb dolgok miatt. Így a második és a harmadik hely megszerzése fontosabb volt a csapat számára” – nyilatkozta Piastri.

    Az embert próbáló körülmények az ausztrált is lefárasztották. A fiatal pilóta elmondta, a hőség egy ponton túl már kibírhatatlanná vált.

    „Rendkívül meleg volt. Már az elejétől fogva, még a sisak felvétele előtt is nagyon izzadtam. Határozottan nem lett jobb a helyzet, mikor elkezdődött a verseny. Nagyon meleg volt, de a gondot a dolgok kombinációja okozta. A hőség mellett a magas páratartalom, a kötelező boxkiállások és a pálya jellege nehezítette helyzetünket. Sok a nagy sebességű kanyar, ami szedi az áldozatait. Ez volt az eddigi legnehezebb versenyem” – tette hozzá Piastri.

  • Russell hiába hívogatta ellenfelét, nem vette fel neki a telefont

    Russell hiába hívogatta ellenfelét, nem vette fel neki a telefont

    George Russell elárulta, az ütközésük után párszor hívogatta Valtteri Bottast, de a finn nem vette fel a telefont.

    2021-ben még a Williams színeiben küzdött a brit versenyző, és már nagyon számított arra, hogy megkapja a várva várt szerződést a Mercedesztől. Mindaddig Bottas és Lewis Hamilton azért küzdött, hogy a 33 éves pilóta megtarthassa a helyét a csillagosoknál.

    Az Emilia-Romagna Nagydíjon a nedves pályán harcolt egymással a két versenyző, ám a csatának ütközés lett a vége. Mindkét pilóta a sóderágyban kötött ki, így véget is ért a versenyük. Russell dühösen ment oda Bottashoz és megkocogtatta a sisakját, majd indulatosan mutogatott ellenfelének. A 25 éves pilóta úgy érezte, a finn másképp viszonyult hozzá, mint a többiekhez, ám később bocsánatot kért a feltételezésért. A stewardok versenybalesetnek minősítették az esetet, így egyik versenyző sem kapott büntetést.

    A Beyond the Grid vendégeként Russell elmondta, az eset után próbálta megbeszélni Bottasszal a dolgot, így felhívta telefonon. Ám a finn nem volt hajlandó fogadni a hívást.

    „Tényleg felhívtam őt, de nem vette fel. Ezután küldtem neki üzenetet is, amiben a következő szerepelt: ‘hívj fel, ha lesz egy kis időd’. Viszont soha nem beszéltünk arról a balesetről, vagy arról, hogy csatlakozom a Mercedeshez. Ilyenek nem kerültek szóba. Gyakran beszélünk normális, hétköznapi témákról, de ezekről soha. Ez csak az üzlet és a munka része, nincs semmi személyes ellentét.”

    Hónapokkal később a Mercedes bejelentette, hogy 2022-től Russell veszi át Bottas helyét, míg a finn az Alfa Romeonál folytatja pályafutását.

  • Norris szerint egy dologban nincs igaza Alonsónak

    Norris szerint egy dologban nincs igaza Alonsónak

    Fernando Alonso legutóbbi állításával nagyon nem ért egyet a Lando Norris.

    Az Aston Martin és a McLaren a konstruktőri lista negyedik pozíciójáért harcol. Az évet jól kezdő zöldek a fejlesztési versenyben lemaradtak, és jelenleg a pontszerző helyek megszerzéséért küzdenek. Mindaddig a wokingiak fordított utat jártak be, a papaya színű alakulat az év elején „szenvedett”, míg a szezon második felében már a Red Bull mögött harcolnak a Ferrarival és a Mercedesszel.

    A brit versenyzőt Japánban arról kérdezték, vajon utolérhetik-e ellenfelüket, és megszerezhetik-e a negyedik helyet. A 23 éves pilóta igennel válaszolt és kifejtette, a McLarennél két jó versenyző szállítja a pontokat, míg az Aston Martin csak egy emberre támaszkodhat.

    Norris nem fogta vissza magát: „többekkel ellentétben, nálunk két jó versenyző van”

    Alonso konstans teljesítménye viszi tovább előre a csapatot, míg Lance Stroll hibái és eredménytelensége lehetőséget ad a wokingiknak a felzárkózásra a pontok tekintetében is.

    Ám a spanyol nemrég úgy reagált, a McLaren túlságosan elbízta magát, és nem számolnak azzal, hogy még visszavághatnak.

    „Nyilvánvalóan ők most lendületet kaptak, és valóban elég gyorsak voltak. Ám minden hétvégén valaki hullámvölgybe kerül. Már a nyári szünet előtt is erősek voltak Ausztriában és Silverstone-ban (valamint a Hungaroringen). A Brit Nagydíjon közel voltak ahhoz, hogy mindkét autójuk a dobogóra álljon. Míg Zandvoortban mi álltunk a pódiumon, ők pedig küszködtek. Nekünk csak jó, ha ők túlságosan elbízzák magukat. Meglátjuk, hogy Abu Dhabiban meg tudjuk-e verni őket” – fejtette ki az álláspontját a 42 éves versenyző. 

    Lando Norris, McLaren
    Lando Norris nem ért egyet Fernando Alonso feltételezésével – Fotó: McLaren

    A brit versenyző ugyanakkor nem ért egyet riválisával. Norris kihangsúlyozta, Suzukában 29 ponttal szereztek többet az Aston Martinnál azzal, hogy mindkét versenyző a dobogón végzett.

    „Hány pontot hoztunk rajtuk az előző versenyhétvégén? Több, mint 20-at. Így ha nem hagyja cserben a számolása, ami biztos nem így van… Fernando az Fernando. Ő mindig mond, és mondani is fog dolgokat. Mindig jó színben tünteti fel magát, míg rosszban az ellenfeleit. Ebben nagyon jó. Én nem hinném, hogy túlságosan magabiztosak lennénk. Mi vagyunk az utolsók, akik elbízzák magukat. Ha bármi olyat mondtunk, különösen ha én mondtam… Én arra számítottam, hogy sokkal több ponttal vagyunk lemaradva. 49 vagy 47, akármelyik is, de hat futammal a vége előtt két jól teljesítő autóval – míg ők azért küzdenek, hogy mindketten a Q3-ban és a pontszerzők között legyenek – butaság lenne azt gondolni, hogy nem sikerülhet. Ő viszont okos fickó, korántsem buta. Bízom abban, hogy megtudjuk csinálni. Ha továbbra is a második és harmadik helyen sikerül végeznünk, akkor természetesen sikerülhet” – reagált riválisa szavaira Norris.

  • Olyan ígéretet kapott Lawson, amire a legtöbb versenyző vágyna

    Olyan ígéretet kapott Lawson, amire a legtöbb versenyző vágyna

    Helmut Marko azt ígérte, Liam Lawson legkésőbb 2025-re teljes értékű tagja lesz az F1-es mezőnynek.

    Daniel Ricciardo kézközépcsonttörése után a fiatal új-zélandi ugrott be az AlphaTauriba, hogy bizonytalan ideig helyettesítse az ausztrált. A 21 éves versenyző teljesítménye viszont meglepően erősre sikerült, így sokan már 2024-ben visszavárták a rajtrácsra.

    Ám Japánban bejelentette a csapat, hogy a 34 éves pilótával és Yuki Tsunodával vágnak neki az új szezonnak, míg Lawson visszakapja a tartalékversenyzői státuszát. Nemrég a fiatal pilóta elmondta, csalódott volt, mikor kiderült, hogy egyelőre nem számítanak a szolgálataira.

    Katarban még ő viszi pályára az autót, ám utána elbúcsúzhat egy ideig a Forma-1-től, mivel a jelek szerint Ricciardo már Austinban visszaköveteli a helyét. Lawson mindezt magától az ausztráltól tudta meg, aki felhívta a versenyzőt.

    „Ismeretlen szám jelent meg. Mivel FaceTime-hívás volt felvettem, és Daniel (Ricciardo) arca jelent meg. Azt mondta, szerinte még egy hétvégét átenged nekem az autójában (a Katari Nagydíjat). Nyilvánvalóan teljes munkaidőben itt szeretnék lenni, de az adott lehetőségből kell kihoznom a legtöbbet” – nyilatkozta csütörtökön az új-zélandi versenyző.

    Liam Lawson
    Liam Lawson csalódottan vette tudomásul az AlphaTauri döntését Japánban – Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Mexikóvárosi Nagydíj hétvégéjén Lawson a Super Formula mezőnyét erősíti majd Suzukában, és utána a jól megszokott szimulátoros munka vár rá. Mindaddig a hírek szerint a fiatalra a Williams is lecsapna, ugyanis szeretnék leszerződtetni jövőre őt Logan Sargeant helyére. Ám a Red Bull nem akarja elengedni a 21 éves pilóta kezét.

    Arra nem tudott válaszolni Lawson, hogy a kölcsönadás működhetne-e a két istálló között, ám Helmut Marko gyorsan lehűtötte a kedélyeket. Az osztrák tanácsadó kihangsúlyozta, a fiatal versenyzőnek is eljön az ideje.

    „Lawsonban meg van a potenciál, hogy versenyeket nyerjen. Minden eddigi feladatánál nagyon nehéz körülmények vették körül, de mesterien oldotta meg a dolgokat. Mélyvízbe dobták, de ő tudott úszni. Kemény versenyző, és a csatákban az egyik legjobb. Jövőre nagy feladat vár rá a tartalékversenyzői szerepkörében, és különben is már kipróbálhatta magát a Forma-1-ben. Ám legkésőbb 2025-ben már biztosan állandó helyet kap a rajtrácson” – tette hozzá Marko.

  • Van egy „cím”, amit Verstappen nem hajlandó elfogadni

    Van egy „cím”, amit Verstappen nem hajlandó elfogadni

    Max Verstappen már most jelezte, nem szeretne egy bizonyos díjat magáénak tudni, mivel „hülyeségnek” tartja az egészet.

    A világbajnoki cím jó eséllyel már Katarban a holland zsebébe vándorol, ám a hivatalos serlegátadásra decemberig várnia kell. A téli időszak elején különféle „címek” és érdemek találnak gazdára, az FIA Gála mellett. Az Autosport.com külön eseményen díjazza az olvasóik által megszavazott legjobbakat, míg az országok szervezeti is megtartják az ünnepségeiket.

    Ám a Red Bull versenyzője leszögezte, nem szeretné, ha jelölnék „az év holland sportolója díjra”, mivel az egészet feleslegesnek tartja. Továbbá nem szeretné, ha azt mondanák, ő a legjobb holland sportoló.

    „Én csak büszke vagyok arra, hogy holland vagyok. Országként az összes sportolónk eredményére büszkének kell lennünk. Egyáltalán nem számít, hogy ki a legjobb, vagy a második legjobb. Minden évben felteszik ezt a kérdést: ‘ki a legjobb férfi és női sportoló?’ Mindezt miért? Én nem akarom megnyerni ezeket a címeket. Minden tehetség mellé oda kell állnunk, el kell ismernünk és gondoznunk kell őket. Nem szabad különbséget tenni és megítélni ki a jobb. Szerintem ez nevetséges. Igazságtalan a sportolókkal szemben, akik annyi erőfeszítést, energiát és áldozatot tesznek a saját sportágukba. Ám nem kapják meg az elismerést, mert ezeket a hülye díjakat egy embernek adják. Mindenkit meg kellene becsülni” – szólalt fel Verstappen.

  • Stroll már az Aston Martin eladásán gondolkodik?

    Stroll már az Aston Martin eladásán gondolkodik?

    Sajtóértesülések szerint Lawrence Stroll megunta a csapattulajdonosi életet, és eladja a részvényeit.

    Jól kezdte az évet az Aston Martin, és a szezon elején Fernando Alonso a pódiumceremóniák állandó szereplőjének számított. Lance Stroll a biciklis balesetéből lábadozott, ám a potenciál ott rejtőzött az alakulatban. Viszont a fejlesztési verseny során lemaradt a Mercedes, a Ferrari és a McLaren mögött a csapat, így a pontszerző helyekkel kell beérnie a versenyzőknek.

    Mindemellett a csapat 2022-es mérlege jelentős deficittel zárt, a hírek szerint 53 millió font volt a veszteségük. Így a paddockban megjelentek olyan pletykák, mik szerint a kanadai üzletember túl szeretne adni az istállón. Az Aramco segítségével felvette a kapcsolatot egy szuverén szaúdi befektetési alappal, hogy az eladásról tárgyaljon. Az F1-insider.com értesülései szerint 800 millió eurónál határozták meg a vételárat.

    Stroll, racingline
    Lawrence Stroll a hírek szerint az Aston Martin eladásán gondolkodik – Fotó: Aston Martin F1 Team

    A hírek szerint Stroll már nem olyan elkötelezetten támogatja fia Forma-1-es törekvéseit. A Fernando Alonso árnyékában versenyző fiatal hozzáállásával van baja, illetve felesége sem nézi már jó szemmel fia baleseteit. Így 3,2 milliárd dollárra becsült vagyonával az üzletember búcsút intene a száguldó cirkusznak.

    „Lawrence (Stroll) saját gokart pályát építettet a fiának, ami mindössze 15 percre volt a házuktól. Még ezt a távolságot is helikopterrel tett meg mindig Lance” – nyilatkozta Jacques Villeneuve, aki a család szomszédságban lakik.

    Egy másik bennfentes szerint a 24 éves pilótát sosem érdekelte úgy igazán az autósport.

    „Emlékszem, egyszer eljöttek a gyárunkba, hogy megnézzék azt. Sosem láttam még olyan érdeklődő édesapját és érdektelen fiút.”

  • Erőfitogtatásra, és évekig húzódó perre számít Marko

    Erőfitogtatásra, és évekig húzódó perre számít Marko

    Helmut Marko aggasztónak találja az FIA döntését az Andretti-Cadillac pályázattal kapcsolatban, és évekig elhúzódó peres eljárástól tart.

    Napokkal ezelőtt a Nemzetközi Automobil Szövetség jóváhagyta az amerikai ex-versenyző pályázatát, így hivatalos tárgyalásokat folytathat a sportággal a potenciális csatlakozással kapcsolatban. A Liberty Media feljegyezte a történteket, míg az F1 megvizsgálja a benyújtott papírokat.

    Addig a korábban is morgó csapatok nem nézik jó szemmel a történteket. A Forma-1 nemigen nyitott egy újabb szereplő befogadására, míg az FIA elnöke köti az ebet a karóhoz, és mindenképp nagyobb mezőnyt szeretne. A kérdés az, végül melyik félnek sikerül elrántani a „kötelet”, és ki irányítja majd az F1-et. Mindaddig a Red Bull és Marko kivár, bár nem tartják jó ötletnek a növekedést.

    „Egy 11. csapat nem csak azt jelenti, hogy mindenki kevesebb pénzt kap, (10 helyett 11 felé kellene osztani a nyereményalapot), hanem azt is, hogy egyes csapatok értéke csökken. Ezt persze, senki sem akarja”.

    A 80 éves vezető hozzátette, a Liberty Media érdeke is az, hogy a sportág exkluzív maradjon, és az értéke növekedjen. Az osztrák tanácsadó továbbá kihangsúlyozta, nem csak az osztozkodással van problémájuk, egyszerűen helyszűkében vannak.

    „A legtöbb pálya már most is teljes kapacitáson működik. Hova kellene egy plusz csapatot elhelyezni a már így is szűkös boxutcákban? A paddockban a vendéglátó épületeket kellene összezsugorítani, de a csapatoknak ez nem érdeke.”

    Marko attól tart, nem ússza meg a sportág a pert:

    Az FIA nagyon szeretné, ha Andretti csapata csatlakozna, így nem fognak engedni. Mindaddig az F1 sem könnyen meggyőzhető. Így a középen álló új jövevény eljárást is indíthat, mivel a pályázata hivatalosan is el lett fogadva a Szövetség által.

    „Ebből hatalmi harc lesz, akár évekig tartó pereskedés lehet a vége. A vesztes mindenképpen a sportág lesz.”

  • Russell egyik ellenfele hatására változtatott az életfelfogásán

    Russell egyik ellenfele hatására változtatott az életfelfogásán

    George Russellt is rádöbbentette ellenfele arra, hogy sokkal jobban kell élveznie az életet.

    A Mercedes a szezon elején még bocsánatot kért a rajongóitól, amiért nem sikerült versenyképes autót készíteniük. Ám a fejlesztési hajrá kapcsán megerősödtek a csillagosok, és jelenleg a második helyet foglalják el a konstruktőri listán.

    Mindaddig az egyéni bajnokságban a hétszeres világbajnok a harmadik helyen áll, és elkaphatja Sergio Pérezt, addig a fiatal brit versenyző a 8. pozíciót birtokolja. Russellnek a harmadik helyre, és  halvány esélye még a győzelemre is lett volna Szingapúrban, ám az utolsó körben falnak csapta autóját, és 0 ponttal távozott a helyszínről.

    „Lando megérintette a falat, majd én is így tettem. Mintha elkalandoztam volna egy pillanatra… mindenesetre ilyenkor az előtted haladó autót követed, főleg ha nagyon közel vagy hozzá. Versenyzőként ilyenkor magad elé nézel és a zsákmányt figyeled, nem balra-jobbra tekingetsz a falra. Nem azt mondom, hogy azért találtam el a falat, mert Lando is eltalálta… abban a pillanatban én követtem őt, és erősebben ütöttem oda az autót. Viszont az önbizalmamat az idei teljesítményünkből merítem. Nem hagyom, hogy egy 2-3 centiméteres tévedés elhomályosítsa azt a csodálatos hétvégét. Amióta visszatértünk a nyári szünetről, a tempónk nagyon erős. Mindent beleadtam, hogy idén versenyt nyerjek, és az esélyem meg volt rá” – idézte fel a Szingapúrban történt eseményeket Russell, a Beyond the Grid legújabb adásában.

    Russell, Mercedes
    George Russell az utolsó körös fiaskónak sem engedi, hogy elhomályosítsa a Szingapúri Nagydíj fontos üzenettét – Fotó: Mercedes-AMG PETRONAS

    A nyári szünet előtt is küszködött azzal a brit, hogy elfogadja jelenlegi helyzetét, ám Fernando Alonso podcast szereplése nem csak Lando Norris szemét nyitotta fel, hanem a Mercedes versenyzőjéét is.

    „Megváltozott a mentalitásom, a mérnökeimmel kapcsolatos munkám, az, hogy mire koncentrálok a beállításoknál és mire nem. Egyszerűen egy kicsit jobban élvezem az életet. Hallgattam egy podcastet, amiben Fernando (Alonso) arról beszélt, hogyha valamit megváltoztatna, akkor azt kívánná, bárcsak jobban élvezte volna az életet, amikor fiatalabb volt. Ez átragadtam rám. Az álmomat élem, elkötelezett vagyok és igazi profinak érzem magam. Mindent beleadok, de néha elfelejtem élvezni az egészet. Mosolyogni akarok, és nem az a fickó lenni, aki mindig 120%-osan a legapróbb részletekre koncentrál. Ez nem azt jelenti, hogy kevésbé leszek profi a munkám során, csupán jobban élvezem az életet. Egy sokkal boldogabb helyen vagyok.”

  • Verstappen állítja, még emlékszik arra, milyen érzés veszíteni

    Verstappen állítja, még emlékszik arra, milyen érzés veszíteni

    Max Verstappen kihangsúlyozta, nagyon is jól emlékszik arra, milyen érzés olyan autóban ülni, amivel nem lehet világbajnokságot nyerni.

    2021-ben csak az egyéni bajnoki címet vitte el a csapat a holland révén, míg 2022-ben már mindkét listán az élen végeztek. Idén sikerült még feljebb kapcsolniuk, ugyanis az osztrák istálló a Szingapúri Nagydíjig minden versenyt megnyert. A siker és az első hely vonzáskörzetében autózó 26 éves pilóta ugyanakkor emlékszik még arra, milyen volt esélytelenül versenyezni a mezőnyben.

    Verstappen továbbá kihangsúlyozta, nem fél attól, hogy a sikerszéria egyszer véget ér, bár veszteni, csakúgy, mint a többi ellenfele nem szeret:

    „Utálok ugyan veszíteni, de nem félek tőle, ez is a játék része. A nap végén úgyis többet veszít az ember, mint amennyit nyer. Én is sokat veszítettem, mielőtt elkezdtem volna nyerni az F1-ben. Átmentünk azokon a szakaszokon, mikor nem volt esélyünk a győzelemre, így most ki kell élveznünk a pillanatot, amíg tart” – nyilatkozta a Red Bull legújabb podcast adásában a holland.

  • Meddig maradhat még Lawson? – A Red Bull nem sürgeti Ricciardót

    Meddig maradhat még Lawson? – A Red Bull nem sürgeti Ricciardót

    Liam Lawson még Katarban pályára lép az AlphaTaurival, ám kérdéses, hogy Austinban ki vezeti majd az autót.

    Daniel Ricciardo kézközépcsonttörése gyógyul, a múlt héten már Milton Keynesben, a szimulátorban tesztelte is az állapotát. A hírek szerint jól sikerült a gyakorlás, és el is gondolkodtak azon, hogy az ausztrál az első szabadedzésen élesben is kipróbálja kezét, ám végül elvették az ötlet. A sprinthétvége miatt csak egy gyakorlás áll rendelkezésre a csapatoknak, így nem akarták az új-zélandi pilóta helyzetét nehezíteni.

    A 34 éves versenyző már nagyon autóba ülne, míg a Red Bull nem sietetti a visszatérést. Helmut Marko elmondta, kivárják a szükséges időt, és ha kell, akkor tovább marad Ricciardo a kispadon. A versenyző kezébe fémlemez is kerül, így nem akar semmit elkapkodni a csapat. Az Egyesült Államok Nagydíján nagyon szeretne rajthoz állni az ausztrál, ám ha még nem áll készen, akkor Lawson újabb lehetőséget kap.

    „Az ilyesmi még normális gyógyulás mellett is több hetet vesz igénybe. Nem szabad semmit sem elsietni” – hangsúlyozta ki az osztrák tanácsadó.

    Mindaddig a 21 éves versenyző érdeklődve várja a Katari Nagydíjat.

    „A mostani egy sprinthétvége lesz, ami eléggé trükkössé teszi az dolgot, főleg az én helyzetemben. Soha nem vezettem még itt, így a felkészülés még nehezebb lesz” – magyarázta az új-zélandi.

    Lawson hozzátette, kissé bánja, hogy az F1-es kalandja véget ér, és egy darabig nem is kezdődik újra. 2024-ben is Daniel Ricciardo és Yuki Tsunoda vezeti majd az átnevezett AlphaTaurit, így az új-zélandi mehet vissza a kispadra.

    Liam Lawson F1
    Liam Lawson csalódottan fogadta a híreket Japánban – Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Japánban jelentették be, hogy jövőre ismét tartalékversenyző leszek. Nyilvánvalóan az a célom, hogy rendes Forma-1-es versenyző legyek, így bármekkora is a csalódás, azon kell dolgoznom, hogy a jövőben ez megvalósuljon. Még van lehetőségem arra, hogy mutassak valamit, megpróbálom a legtöbbet kihozni a helyzetből. Amíg tart ez a kaland, addig erre koncentrálok, majd visszacsöppenek a Super Formula világába. A bajnokság utolsó fordulójára fogok készülni, amit Suzukában lesz a Mexikó Nagydíj hétvégéjén.”

    Lawson a nyilatkozatából ítélve úgy számol, hogy Mexikóvárosban már Ricciardo ül autóba, így maximum Austin várhat még rá.